Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-29 / 50. szám

Labdarúgó MNK St. Síküveggyár—Siófok 0—3 (0—1) Salgótarján, Sugár úti pá­lya, 2000 néző, v: Kurírral. (Lója L., Tajthy). St. Sík­üveggyár: Koncsik — Zsély, Szalai, Gyetvai, Verbói — Balga (Marosok, a 65. perc­ben), Tóth Z-, Jaszik, Tol­nai — Garai, Dudás (Szeku- la, a 65. p.). Edző: Kiss László. Siófok: Horváth — Brett- ner, Szabó, Balázs, Kolovics — Keszeg, Zsadányi, Mol­nár (Tóth P. a 46. p.) — Borostyán, Boda (Quiriko, a 79. p), Adi. Edző: Kaszás Gábor. öt percig ismerkedtek egy­mással a csapatok, majd egy védelmi hibát követően Bo­da a bal kapufát találta el, ezután Adi fejesét hárította Koncsik. Negyedórányi ki­egyenlített játék után fokoza­tosan fölénybe kerültek a hazaiak. A 16. percben Tóth Z. jobb oldali beadását Tol­nai alig fejelte a kapu fölé. Két perccel később Dudás szöglete a meglepett ven­dégkapus mellett a kapufá­ról vágódott ki. A 23- perc­ben egy gyors bai oldali el­lentámadás végén Borostyán középre gurított, de nem kí­sérte senki a támadást. A 32. percbeh nagy gólszerzé­si lehetőség maradt ki a ven­dégek kapuja előtt. Garai harcolt ki egy labdát a bal oldalon, nagyszerű ütemű középre adását Dudás az ötösön elvétette. Csapkodó volt a játék, fő­leg a vendégektől hiányolta a közönség a folyamatossá­got. Egy perccel a félidő le­fújása előtt aatán váratla­nul vezetést szerzett a bá­nyászcsapat. A kitörő Bo­rostyánt buktatták a hazai védők, a 16-os vonalánál, s a játékvezető határozottan a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Zsadányi a bal al­só sarokba vágta- 0—1. Szünet után támadásba len­dült a hazai csapat, szinte ál­landóan a vendégek térfe­lén pattogott a labda. A 48. percben Tolnait leb irk ózták a büntetőterületen belül. Kurmai azonban továbbot in­tett. Egyre több volt a sza­bálytalanság, a vendégek igyekeztek széttördelni a játékot. Miközben a hazaiak egyre nagyobb erőket fordí­tottak a támadásvezetésre, az 58. percben Zsadányi jó lab­dát kapott a félpályánál, vé­gigvezette a térfélen, majd a kimozduló Koncsik mellett 10 méterről a kapuba helye­zett. 0—2. Még ezután sem adta fel a hazai csapat a küzdelmet, de játékukba egyre több hiba csúszott- A 75. percben Tóth P. lépett ki a lesre játszó védők közül és könnyedén talált a hálóba. 0—3. Az üvegesek most már a becsületgól megszerzéséért küzdöttek. A 80. percben a végig agilis Garai kilépett a védők közül, de tiszta hely­zetből, estében a kapufára emelt. A jól előkészített salakos pályán szállingózó hóesésben kezdődött a találkozó. A ha­zaiak nem ijedtek meg saját árnyékuktól, nem álltak be védekezni, így érdekes küz­delem alakult ki a pályán, bár a játékba mindkét olda­lon elég sok hiba csúszott­Végig nagy iramú, válto­zatos küzdelmet hozó mér­kőzésen a hazai csapat jó teljesítményt nyújtva, egyen­lő ellenfele volt az NB I-es gárdának. Jók: Zsélv, Gyetvai, Tóth Z., Balga, ill. Zsadányi, Adi, Brettner, Kolovics. Balás Róbert Kevés a fiatal a természetbarátok között Megyénk sportági szak- szövetségei januárban és februárban rendezték meg hagyományos évzáró, évin­dító értekezleteiket. Ezek so­rában utolsó volt a Nógrád Megyei Természetbarát Bi­zottság kibővített aktívaülé­se, melyre vasárnap délelőtt az MHSZ salgótarjáni szék­házában került sor. A természetbarát-mozga­lomban az előző esztendő utolsó hónapjaiban számos változás történt. Bár az ál­lami irányítás nem szűnt meg, az ÁISH-tól elszakadt, s önálló szervezet lett a Ma­gyar Természetbarát Szövet­ség. Ugyanakkor a megyei szövetségek helyébe a ter­mészetbarát-bizottságok lép­tek. Nemcsak szervezeti vál­tozások ezek, hanem egy tartalmában, célkitűzései­ben is új, többre és jobbra törekvő mozgalom első lé­pései. Az értekezelet első részé­ben Szőcs Gyula, a termé­szetbarát-bizottság elnökhe­lyettes» 1987. évi eredmé­nyeikről és gondjaikról adott számot. Hangsúlyozta: jól sikerültek a központilag szer­vezett megvei túrák, társa­dalmi, politikai ünnepe­inkhez kapcsolódó ren­dezvényeink. Javult a tár­sadalmi. erdei szolgálat te­vékenysége. országos szinten is népszerűvé vált az SBTC tátralomnici tábora. Szőcs Gyula gondként em­lítette: a korábbi évekhez ha­sonlítva csökkent a szerve­zett. igazolvánnyal rendel­kező természetbarátok szá­ma. A nyilvántartások sze­rint az 1986. évi 1759 fő 1987-re 1162-r» fogyatkozott. Ami a jelenségben a leg­szomorúbb: az ifjúsági kor­osztály létszáma esett vissza a legjobban. Éppen ezért a jövőben több fiatal bevoná­sára kell törekedni! Ez volt a fő irányvonala Varga György mondanivaló­jának is. A megyei termé­szetjáró bizottság elnöke ki­emelte: nagyobb hangsúlyt kell fektetni — elsősorban — az általános iskolás kor­osztály szervezésére. Ennek első lépcsőjeként 20 általá­nos iskolában már megala­kult a természetbarát-szak­csoport, s szeretnék, ha szá­muk az idén tovább gyara­podna. Megyénk 15 közép­fokú tanintézetében ország­járó diákkörök működnek. Ezek tevékenysége vegyes: van olyan iskola, ahol 100- an tagjai, s van olyan is, hol mindössze 10-en. A kör­vezető tanárok nem minde­nütt folytatnak megfelelő népszerűsítő munkát, pedig — megyénk természetbarát­mozgalmának vezetői, aktí­vái közül csupán ők — tisz­teletdíjat is kapnak tevé­kenységükért. .. Varga György többek kö­zött szólt még az országos kék túra Nógrád megyei út­vonalának védnökségi ak­ciójáról, a természetbarátok nyilvántartásának korsze­rűsítéséről, a túravezető­képzésről, s a természetbarát­bizottság idei rendezvény­tervéről. A két előterjesztést köve­tő hozzászólások után könyv­jutalmakat adtak át szak­osztályvezetőknek, aktívák­nak, és a természetbarát­bizottság elnökségi tagjainak 1987-ben végzett eredményes munkájukért. (vaskor) Téli olimpiai játékok HÍRCSOKOR CALGARYBÓL Katarina Witt az új Sonia Henie Volán Kupa teremfoci Tornagyőztes: az SKSE A megyei bajnokságban szereplő csapatok felkészü­lésük elején tartanak. Ez az osztály a tél utolsó nap­ján lép pályára először a tavaszi fordulóban. Ezért — a felkészülést nagyon jól szolgálva — volt kitűnő öt­let a Nógrád Volán terem­tornája, melyen a megyei bajnokság három együttese mellett a Fülekpüspöki lab­darúgócsapata vetélkedett a közlekedésiek által fel­ajánlott díjakért. A salgó­tarjáni sportcsarnokban le­bonyolított körmérkőzéses torna jó színvonalú, helyen­ként szikrázó mérkőzéseket hozott. A mezőnyből ki­emelkedett az SKSE játéka. Látszott, hogy felkészülés­ben előbbre tartanak vetély- társaiknál, s játékosállo­mányban is jobbak ellenfe­leiknél. A versenysorozatot ren­dező Nógrád Volán jó há­zigazdának bizonyult. Ma­gabiztos játékkal nyert a fülekiek és az ÖMTE el­len, a Kohász azonban már nekik is magas mérce volt. Az Ötvözetgyárnak csak fel­villanásai voltak, északi szomszédainkon pedig lát­szott, hogy ismeretlen szá­mukra a teremfoci. Eredmények: SKSE—Fü­lekpüspöki 6—2 (2—0), v.: Gordos. Góllövő: Sisa (3), Bódi (2), Németh Cs., ill. Tóth, Maksi. N. Volán— ÖMTE 7—3 (3—1), v.: Kris- ton. G.: Mátrai. Mocsányi, Németh Zs., Sági, Csongrá­di, Fekete, Szikora, ill. Bo­gár (2), Nagy K. N. Volán Fülekpüspöki 9—2 (3—1), v.: Gordos G.: Miklós (3), Csongrádi (3), Németh Zs. (2), Mocsányi, ill. Csúz, Flachbart. SKSE—ÖMTE 7—4 (2—1), v.: Kriston. G.: Rigó (3), Németh Cs. (2) , Sisa (2), ill. Bogár (2), Szabó T., Kaszár. ÖMTE— Fülekpüspöki 4—3 (0—3), v.: Gordos, G.: Nagy K. (3) , Szabó L., ill. Oláh, Tóth, Flachbart. SKSE—Nógrád Volán, 5—2 (3—0), v.: Kriston. G.: Németh Cs. (2), Mihály, Palkovics, Sisa, ill. Csong­rádi, Mocsányi. A torna végeredménye 1. SKSE 3 3 - - 18- 8 6 2. N. .Volán 3 2-1 18-10 4 3. ÖMTE 3 1-2 11-n 2 4. F.-püspökl 3 - - 3 7-19 . A torna gólkirálya Sisa Tibor (SKSE) lett 6 góllal. A torna legjobb kapusa cí­met Szikora György (N. Volán) kapta, míg a legjobb védőjátékosnak járó díjat Szabó Lajos (ÖMTE), a leg­jobb mezőnyjátékosnak fel­ajánlott különdíjat pedig Németh Csaba (SKSE) nyerte. A legsportszerűbb csapat a vendég Fülekpüs­pöki gárdája lett. (iliász) A calgaryi téli olimpia csúcspontjának ígérkezett a női műkorcsölyázók kűrje, ám, hogy ez nem így tör­tént, arról korántsem a győztes NDK-beli Katarina Witt tehet. Európai idő sze­rint vasárnap hajnalban a zsúfolásig megtelt — 19 600 néző — Saddledome-sport- csarnokban a rövid program után minimális előnnyel veze­tő amerikai Debi Thomas ösz- szeroppant az esélyesség súlya alatt, programjában három­szor is hibázott, s végül meg kellett elégednie az óriási csalódást jelentő bronzérem­mel. — Befejeztem a korcsolyá­zást, vissza az iskolapadba! — jelentette ki első elkese­redésében a 21 éves színes bőrű sportolónő, 1986. világ­bajnoka. Könnyen lehet per­sze, hogy később még meg­gondolja magát. A két „Carmen” közül vitathatatlanul Witt volt a jobb — ő is és Thomas is Bizet zenéjére mutatták be szabadkorcsolyázásukat. A Karl-Marx-Stadt-i verseny­ző semmit sem kockáztatott, csupán négy triplaugrást mutatott be, s ennek megfe­lelően a tartalomra 5,6 és 5,9 közötti értékeket kapott. A kivitelt azonban mind a hét pontozó 5,9-cel honorál­ta, így nem lehetett vitás, hogy Szarajevó után Calgaryban is ő az olimpiai bajnoknő. Ez­zel a legendás norvég Sonia Henie nyomdokába lépett, aki 1928-ban, 1932-ben és 1936-ban nyert olimpiát- Az­óta a nők közül senki sem tudta megismételni négy év­vel korábbi sikerét. Téglássy Tamara program­ja kiválóan sikerült, 15. lett a szabadkorcsolyázásban, s így összesítésben a 22.-ről a 19. helyre lépett elő. Alberto Tómba Stenmarlc méltó örököse A 21 éves olasz Alberto Tómba egycsapásra az olim­piák történetének legsike­resebb olcisz alpesi sízője lett. A fekete hajú fiatalember, aki tulajdonképpen csak az 1987—88-as évadban robbant be a sporttág élvonalába, máris feledtette nagy hírű honfitársát — egyben edző­jét — Gustavo Thoenit, aki­nek hosszú pályafutása alatt csak egy olimpiai aranyér­met sikerült szereznie. — Alberto már most tö­kéletes technikával ren­óriás-műlesiklásban, alig hi­szem, hogy az elkövetkezen­dő néhány évben bárki is jobb legyen nála — nyilat­kozta Thoeni, aki annakide­jén négy összetett Világ Ku­pa-győzelmet szerzett, ami máig is rekordként áll- — Biztos vagyok benne, hogy az 1989-es világbajnokságon, a Colorado állambeli Vail- ben is duplázni fog. Ma be­bizonyította, hogy az idegei is rendben vannak. Míg óri­ás-műlesiklásban viszony­lag könnyű dolga volt a nagy fölénnyel megnyert el­ső futam után, most, a mű­lesiklásban a harmadik hely­ről tornászta fel magát az elsőre. A bolognai fiatalember, aki az alpesi sízés mellett a sportkocsikat és a popzenét is felettébb kedveli, így nyi­latkozott : — A vártnál nehezebben alakultak a dolgok. Balsze­rencsémre magas sorszámmal indultam az első futamban, amikor már a többiek „el- nyűtték” a pályát. Mi több, a második sem vo-lt izgalom­mentes, mert a célba érés előtt hibáztam, s egy pilla­natra azt hittem, oda az aranyérem. Egyébként akkor sem lettem volna szomorú, ha elmarad a győzelem. Az eredeti tervem két érem volt — bármilyen ötvözetű. Tombáról tudni kell, hogy dúsgazdag családból szár­mazik, édesapja célprémi­umként egy vadonatúj Fer­rari gépkocsit ajánlott fel fiának, ha olimpiai bajnok lesz- Most jogos a kérdés: vajon két Ferrarit kap Tóm­ba? A sajtóértekezleten Tómba hű maradt önmagához. — Számomra már véget ért az olimpia, csak az ün­neplésre gondolok — mond­biztos, hogy talpon töltöm a helybeli olasz klubban. Van Gennip duplázott Most már biztos, hogy nem volt kicsúszott eredmény a holland Yvonne van Gennip részéről a 3000 méteres gyorskorcsolyázás megnye­rése Calgaryban. SzombaJton 1500-on bebizonyította, hogy korántsem véletlennek kö­szönhető ez a siker, hanem alapos felkészülésének, jó formájának. Az Olympic Ovalban ismét olimpiai aranyérmet szerzett, tizen­négy század másodperccel maga mögé utasítva a most már nyolcszoros érmes Ka­rín Kaniát, s további 81 szá­zaddal az NDK másik kivá­lóságát, Andrea Ehriget. Az amerikai Bonnie Blair újra jól korcsolyázott, az 500 mé­teren szerzett arany-, s az 1000 méteren elért bronz­érem után most negyedik lett. A 23 éves harlemi orvos- tanhallgató ugyan elmaradt Kania 1:59,30 perces világ­csúcsától, de ez csak apró szépséghiba- Eddig ő a női gyorskorcsolyaversenyek egyetlen duplázója, s mivel a vasárnapi záró 5000-en is jók az esélyei, akár tripláz- hat. A 26 éves Kaniát a jelentések szerint torokgyul­ladása zavarta, összeredmé- nye így is káprázatos, az olimpiákon eddig három arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szerzett. delkezik műlesiklásban és ta. — A vasárnap éjszakát Ünnepel az olimpiai bajnok szovjet jégkorong-vá­logatott. Búcsú a heti hótól

Next

/
Oldalképek
Tartalom