Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-29 / 50. szám

Naptár Évforduló 1988. február 29. Hétfő. Elemér napja. A Nap kel 6.27 — nyugszik 17.27 órakor. A Hold kel 14.03 — nyugszik 5.27 órakor. Negyven éve ezen a napon jött létre a Par­tizánbarátok Szövetsé­géből a Magyar Sza­badságharcos Szövet­ség, az MHSZ elődje. Várható időjárás Főként a Dunántúlon gyakorta viharos lesz a szél, emiatt hófúvás is várható. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 és plusz 5 fok között alakul. * HÍREK * ESEMÉNYEK * Tárgyalások, üzletkötések Öblösüveggyári sikerek a frankfurti vásáron — Szovjet légikatasztrófa. Szerencsétlenség érte le­szállás közben szombaton, a nyugat-szibériai Szurgut város repülőterén az Ae­roflot szovjet légitársaság egyik belföldi járatán köz­lekedő Tu—134-es típusú utasszállító repülőgépet. A TASZSZ szovjet hírügy­nökség jelentése szerint a légiszerencsétlenségnek ha­lálos áldozatai is vannak. — A fiatal ügyvédek or­szágos konferenciája tegnap befejezte munkáját. Az első alkalommal, Zamárdiban megrendezett eszmecsere második napján Pozsgai Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtit­kára, a társadalmi-gazdasá­gi folyamatokról, s ezzel összefüggésben a jogászok, köztük az ügyvédek felada­tairól tartott előadást. — Egészségnevelés. Isko­láskorúak és felnőttek ré­szére rendeznek egészség­nevelői előadás-sorozatot Nagybárkányban. Dr. Ba­lázs Éva fogorvos a helyi orvosi rendelőben tartja előadásait a lakosságot érin­tő kérdésekről. Totóeredmények 1. Bayer U.—1. FC Köln 1-1 x 2. Karlsr. SC—Hannov. elm. 3. VfL Bochum—Werder B. 0-1 2 4. Osnabrück—Oberhausen elm. 5. Saarbrücken—Blau-W. 90 4-2 1 6. Offenb.—Darmstadt elm. 7. Fortuna K.—Wattens. 1-2 2 8. Bayreuth—St. Pauli elm. 9. Avellino—Fiorentina 1-1 x 10. Como—Pisa 0-0 x 11. Pescara—Napoli 0-1 2 12. Roma—Juventus 2-0 1 13. Verona—Inter. 1-1 x Pótmérkőzések: 14. Aachen—Stuttg. K. 1-0 1 15. Essen—Bielefeld l-l x 1*. Solingen—Ulm elm. „Fezi Marokkóban, Fez közelé­ben egy csaknem teljes ne- ander-völgyi csontvázat és koponyát találtak. Az üle­dékes kőzetben 3 méter mélységben fellelt „fezi em­ber” 160 cm magas volt, s a hátán, kelet felé fordulva feküdt. A 40—50 ezer évvel ezelőtt élt ősembernek vas­— Lakossági biztosítás. Több mint 180 ezer lakossá­gi biztosítást jegyeznek az Állami Biztosító Nógrád megyei fiókjai. A jobb szer­vezőmunka eredményeként mintegy hétezerrel többen kötöttek szerződést a múlt évben, mint azt megelőző­en, s a díjösszeg 18 millió forinttal gyarapodott. — Az előadások több mint ezerháromszázzal va­ló növelésével kívánja tel­jesíteni idei film-forgalma­zási és gazdasági tervét a Nógrád Megyei Moziüzemi Vállalat. Jelentősen eme­lik az előadások számát a salgótarjáni és a balassa­gyarmati kamaramoziban, valamint a pásztói és a szé- csényi filmszínházban. — Védőkesztyűk. Fejleszti a munkavédelmi termékek készítését a Salgó Cipőipari Szövetkezet. Belföldi ke­reskedőkkel és felhaszná­lókkal 150 ezer pár ilyen kesztyű szállítására kötött szerződést, a termék szoci­alista, illetve tőkéspiacon való értékesítése ügyében pedig tartanak a tárgyalá­sok. — Étkészlet a kultúrház- ból. Az igényekre alapozva bővítette szolgáltatási kö­rét a Mátraterenyei Álta­lános Művelődési Központ. Kétszáz darabos étkészle­tet vásároltak, s ezeket csa­ládi és társadalmi rendez­vények alkalmával igényel­hetik a területen élők. A kölcsönzések bevétele a kulturális rendezvények költségeinek fedezésére szol­gál. ember” tag csontú koponyája, ala­csony, hátranyúló homlöka és megtört nyakszirtje volt. Sokáig úgy vélték, hogy a neander-völgyi ember bölcsője Európa volt. Ez a feltevés azonban megdőlt, amikor Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten is ráta­láltak a neander-völgyi em­ber maradványaira. Úttörő­seregszemle Balassagyarmaton Balassagyarmat és a von­záskörzet úttörőinek és kis­dobosainak hagyományos seregszemléjét rendezték meg szombaton Balassagyarma­ton, a Madách Imre váro­si könyvtárban, és a Mik­száth Kálmán Művelődési Központban. Idén a város és a vonzáskörzet valameny- nyi úttörőcsapata képvisel­tette magát valamelyik ka­tegóriában. A szemlén az alábbi eredmények szület­tek: Néptánc-népi játék: 1. Ba­lassagyarmat, Kiss Árpád Ál­talános Iskola és a Mikszáth Kálmán Művelődési Köz­pont Pántlika néptánccso­portja, 2. a bercelii általános iskola cigány tánccsoportja, 3- a magyarnándori általános iskola csoportja. Népzene: 1. a cserhátsu- rányi általános iskola Nefe­lejcs citerazenekara, 2. a Kiss Árpád Általános Iskola és a Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központ citeraszakkö- re,' 3. a szügyi általános is­kola furulyaszakköre. Dramatikus játék: 1. A Kiss Árpád Általános Iskola, 2. a magyarnándori általános iskola, 3. a szügyi általános iskola­Versmofldó úttörők: 1. Esz­ményi Anett (Bgy. Dózsa Gy. Ált. Isk.). Kisdobosok: 1. Oravecz Ágnes (Bgy. Pe­tőfi S- Ált. Isk.). Prózamondó úttörők: 1. Pozsonyi Petra, (Bgy. Dózsa Gy. Ált. Isk.). Kisdobosok: 1. Markó Olga (Bgy. Dózsa Gy- Ált. Isk.). Rádióamatőr­műhold Több ezer rádióamatőr összeköttetését biztosítja a közelmúltban pályára ál­lított új szovjet távközlési műhold. Az első szovjet rádióama­tőr mesterséges holdak — a Radio—1 és a Radio—2 fel­bocsátására a Kozmosz— 1045 műholddal közösen ke­rült sor 1978-ban, amelyek RH- és URH-sávban biztosí­tották a rádiójelek továbbí­tását. Azóta a Szovjetunió­ban 250 kollektív és 800 egyéni bejegyzett rádióállo­más működik rendszeresen a műholdak segítségével. Az új műhold hívójele RSZ—10 és RSZ—11. Fedél­zeti rádiótechnikai komp­lexuma a mikroelektroni­kai eszközöket és taktikai­technikai paramétereket te­kintve is korszerűbb az elő­zőeknél. A rábízott közpénzekkel nem tanult meg kellő felké­szültséggel bánni Klagyivik Károlyné, és a számlák, bi­zonylatok vezetése sem tar­tozott „erősségei” közé. öt évvéf ezelőtt, 1983 január­jában a balassagyarmati Dó­zsa György úti iskolában mint alkalmi kisegítő kez­dett dolgozni, majd rész- munkaidős lett, s nem sok­kal később már munkavi­szony keretében végezte ki­segítői munkáját. Tevékenysége abban állt, hogy a napköziben segítette az étel kiosztását, aztán március elsejétől megbízták az étkezési díjbeszedői fel­adatok ellátásával is. Hogy hogyan végezze ezt a mun­kát, arra szóban kapott — kellő?! — kioktatást. Ezek szerintő állapította meg az étkezési díjak összegét, azokat beszedte, naplóba rögzítette és a beszedett pénzt feladta Szakberkekben közismer­ten kiváló híre van a fo­gyasztási és háztartási esz­közök frankfurti vásárának. Az NSZK-beli város közel­múltban rendezett ötnapos seregszemléjén a salgótarjá­ni öblösüveggyár is jelen volt termékeivel. Kézi gyárt­mányokat, így például kely- heket, poharaikat, vázákat, kancsókat, gyertyatartókat, mutatott be a gyártó, jelen­tős sikerrel. A helyszínen tartózkodott Tóth Tibor kereskedelmi A Magyar Üttörők Szövet­sége, a Magyar Amatőrfilm- és Video Szövetség a dom­bóvári Molnár György Álta­lános Iskola közreműködésé­vel ismét meghirdeti az út- törőfillmesek és -videósok or­szágos találkozóját. A seregszemlét április 15— 17. között a Molnár György Általános Iskolában rende­zik meg, lehetőséget nyújtva az ifjú amatőröknek a be­mutatkozásra, a tapasztalat­cserére, technikai tudásuk fejlesztésére- A találkozón azo­kat a video- és amatőrfilme­ket mutatják be, amelyeket az oktatási gamesz számlá­jára. Ugyancsak ő végezte ezeket a feladatokat nyáron a táborok térítési díjával kapcsolatban is. S hogy miért említettük a kellő felkészültség, képesség és odafigyelés hiányát? Nos, mert a beszedett pénzeket összekeverte a nála lévő sa­ját pénzével és napközben meg este hazafelé tartva eb­ből végezte a bevásárlást. Négy év alatt, munkába állá­sától egészen 1987 februárjá­ig, amíg e törvénybe üt­köző dolgokra fény nem derült, összesen 200 ezer forintot fordított saját céljaira az étkezési díjak­ból. S mindez azért tör­ténhetett meg — többek között —, mert a beszedett étkezési díjakat sem a nyug­tán, sem az étkezési naplón naponta nem egyeztette, nem is tudta jószerivel, hogy osztályvezető elmondta: leg­alább kéttucatnyiszor tár­gyaltak nyugati partnerek­kel, s üzleteket is kötöttek. A megállapodás értelmében a gyár az idén mintegy 15 millió forint értékben expor­tál majd a kiállított termé­kekből, elsősorban NSZK- beli és olasz megrendelők­nek. Egyébként az öblös terme­lésének az egynegyedét érté­kesíti tőkéspiacon. A kézi gyártású termékek aránya növekszik,, s már eléri a 60 százalékot. általános iskolás korú gyer­mekek készítettek, s amelyek versenyen még nem szere­peltek. Az alkotások lehet­nek normál 8 mm-es, szuper 8 mm-es és 16 mm-es filmek, il­letve VHS-rendszerű videofel­vételek. A találkozóra az ifjú amatőr alkotók személyes részvételük nélkül is bene­vezhetik műveiket. A nevezési határidő már­cius 25., a filmek beküldé­sének határideje április 1. A nevezéseket a Molnár György Általános Iskola címére kell beküldeni: 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. mennyi pénzt kellene befi­zetnie, így azt a pénzt fi­zette be a számlára, ami ép­pen nála volt. Ehhez képest már csak „töredéknyi” kár keletkezett abból, hogy ő mint ételki­osztó a saját étkeztetési dí­ját sem fizette be a majd­nem négy év — összesen 778 munkanap — alatt, s így 9 ezer 560 forint 40 fillérrel rövidítette meg a közös kasz- szát. S míg az elmondottak az idegen vagyonból való sik­kasztásnak minősülnek, Kla­gyivik Károlynénál mind­ezeket betetőzte, hogy a pénzbeszedői kötelezettséggel járó adminisztrációnak sem tett eleget. Igaz, hogy mun­kaköri leírása nem volt, csak szóbeli kioktatást kapott er­re, de adminisztrációs hibái, tévedései olyan súlyosak voltak, hogy ellenőrizhetet­lenné váltak az általa veze­Népfrontosok tanácskoztak Napirenden: időszerű teendők Szécsény, Balassagyarmat, Rétság és Salgótarján von­záskörzetének népfronttit­kárai, megyei elnökségi, munkabizottsági tagok, s politikai munkatársak vet­tek részt azon a háromna­pos tanácskozáson, amelyet a hét végén rendeztek Gár­donyban. A fórumon tájé­koztató hangzott el a gazda­sági-társadalmi kibontako­zási program népfrontos te­endőiről, a helyi testületek munkájának segítéséről, a tanácsok gazdálkodásáról, a kistelepülések fejlesztésé­nek lehetőségeiről, s idősze­rű mozgalmi feladatokról. Sor került kiscsoportos be­szélgetésekre is, amelyen a népfront tevékenységének különféle területei kerültek szóba. Indiánt tolláról — kiállítás „Indiánt tolláról” címmel különleges kiállítás nyílt vasárnap Tatabányán, a Komárom Megyei Munkás- mozgalmi és Ipartörténeti Múzeum Felszabadulás téri épületében. A tárlaton a Dél-Amerikában élő indiá­nok használati tárgyai, ru­hái, vallási, gyógyászati és a varázslattal kapcsolatos eszközei, valamint az ezer­nyi színben pompázó fejdí­szek és más, toliból készí­tett díszítmények láthatók. Az egzotikus tárgyakat, esz­közöket Boglár Lajos nép­rajzkutató gyűjtötte a bra­zíliai, venezuelai és mexi­kói indiánok között. A tár­lat május 22-ig tekinthető meg. A kiállításhoz kapcsolód­va a múzeum a Komárom Megyei Művelődési Köz­ponttal közösen indián té­májú előadás-sorozatot is szervezett: neves szakembe­rek a Dél- és Észak-Ameri- kában élő indiánok történe­téről, kultúrájáról; a nyári szünetben pedig felsőtago­zatos diákoknak indián­tábort szerveznek a Vértes­ben. tett nyilvántartások. Elemi szabályszegéseket követett el a beszedett pénzek táro­lásával, elzárásával és keze­lésével összefüggésben. Mun­kaviszonya alatt hanyag munkavégzése miatt össze­sen 1 millió 250 ezer 986 fo­rint 30 fillér hiány keletke­zett a balassagyarmati Dó­zsa úti iskolában. ! E hiány­ból tavaly februárban 195 ezer 402 forint 90 fillért megfizetett (!)/ A Balassagyarmati Városi Bíróság jelentős értékre foly­tatólagosan, üzletszerűen el­követett sikkasztás és külö­nösen nagy vagyoni hát­rányt okozó hanyag kezelés bűncselekményében mond­ta ki bűnösnek Kiagyi zik Károlynét, s ezért 2 év 5 hó­napi börtönre ítélte és 3 év­re a közügyek gyakorlásától eltiltotta. Az ítélet jogerős. Hnww *mar- ¥ nzaicr <• Bábolna a hét Végére 43 «tér tojással „árasztotta el” Salgótarjánban a vásárcsarnokot. — bp — (zs) . "■- IjÄdl An a Ma9y&r Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ós a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0133-1558 _________________________________________________________ - -------- --..................... -- - ------------------- ' A TÁRGYALÓTEREMBŐL Közpénzekből a saját konyhára Február 22-től .feláron kaphatók húrom héten keresz­tül az 1985-ben és az előző években megjelent köny­vek *— kivéve a lexikonokat és szótárakat — a Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban. A sal­gótarjáni könyvesboltjukban is nagy az érdeklődés, amit a 30—40 ezer forinttal megnövekedett napi for­galmuk bizonyít. — bp — Filmesek és videósok országos találkozója

Next

/
Oldalképek
Tartalom