Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-20 / 43. szám
1988. február 20.. SZOMBAT NOGRÁD Reich Károly rajzai Drezda megújuló múltja Drezda történelmi belvárosában az enyhe téli időjárás kihasználásával több építkezésen is lázas munka folyik. Ismét felújításokat végeznek a város leghíresebb nevezetességén, a Zwingeren és a közelmúltban hozzákezdtek a 43 éve romokban álló egykori királyi kastély helyre- állításához. Az óvárosban sétálók azonban inkább a Neumarkt, azaz az Üjpiac-tér mentén magasodó hatalmas darukra figyelnek fel. Egy svéd cég kivitelezésében luxusszállodát építenek, amely illeszkedik majd a történelmi környezethez. Az elmúlt hónapokban azonban a gépeket félretették, ugyanis az alapozási munkálatok közben jelentős régészeti leletekre bukkantak. A markológépek egy XII. századi templom alapjaiba ütköztek. Az ásatások eredményeként más nagyértékű leletek is felszínre kerültek, így például XIII. századi és későbbi kútfők, valamint háztartási és munkaeszközök. A régészek véleménye szerint hosszú keresés után most megtalálták az Elba-parti település XII. század előtti központját. (Drezda neve egy 1206-ból származó oklevélben szerepel először.) Az 1945 február közepén történt, hatalmas pusztítást okozó angol—amerikai bombázás következtében, csakúgy mint a város szinte valamennyi műemléke, a királyi kastély is súlyosan megrongálódott. Helyreállítására eddig nem áldoztak. A most elkezdett külső munkák eredményeként, várhatóan tíz év múlva, a hatalmas épület falait és homlokzatait újra eredeti szépségében csodálhatja meg a közönség. Játékfilmszemle huszadszor Sok gondolat — kevés élmény A Budapesti Kongresszusi Központ és a Novotel Szálló ideális körülményeket teremtett ezúttal is. Idén vasárnap kezdődött a szemle, és öt napon át tartott. A változás szembetűnő volt az előző évhez képest. Kevesebben vettek részt a találkozón, .így — bár az ülőhelyekért továbbra is közelharcot kellett vívni a több ezer főt befogadó teremben — nem kényszerültek annyian a földön helyet foglalni. A külsőségeket alaposan megnyirbálták. A filmeket most nem vezette be a korábbról jól ismert, rajzos, zenés szignál, s e puritánság miatt szürkébbnek találtuk az eseményt. Nem a kongresszusi központban rendezték meg a filmklubosok tanácskozóját, míg a filmkészítők és filmforgalmazók találkozóját össze sem hívták, noha csak használna a „két szomszédvár” eszmecseréje. ☆ A XX. magyar játékfilmszemle nézői úgy érezhették, fontos esemény részesei. Ezt erősítették a bemutatott filmek, a filmes személyiségek, a tudomány embereinek jelenléte, majd a társadalmi zsűri őszinte, kendőzetlen szellemiségű nyilvános ülése. Húsz filmet mutattak be a versenyprogramban — eggyel többet a tavalyinál. A műfaji arányok viszont alaposan megváltoztak az egy esztendő alatt. Olyany- nydra megnőtt a dokumentumfilmek száma, hogy a játékfilmszemle megnevezés immáron teljesen illuzórikus, pontatlan. Véleményem szerint elegendő volna filmszemlét emlegetni, ha már egyszer úgy alakult a helyzet, hogy a játékfilmek seregszemléjére a dokumentumfilmek bebocsáttattak, és egyre nagyobb térhez, szerephez jutottak. Szembetűnő továbbá, hogy megszaporodtak a fekete-fehérben és a videotechnikával készült művek. Mindkettő —, ahogyan a dokumentumok elburjánzása — az anyagi helyzettel függ össze. Jóval olcsóbbak, még akkor is, ha a videofelvételeket a vetítés kedvéért filmszalagra dolgozzák át. A filmszakmában zajló változások egyik jele, hogy egy-egy produkciót nem feltétlen egyetlen vállalat finanszíroz, hanem gyakran kettő-három vagy akár több is. A kockázat így megoszlik, és bizonyára könnyebb gazdaságilag elviselni az esetleges bukást. Ami a tartalmi kérdéseket illeti: az alkotások kivétel nélkül közelmúltunk és jelenünk legfontosabb, legtöbbeket érintő történéseivel, intézkedéseivel, azok társadalmi fogadtatásával és feldolgozásával foglalkoztak. Azt teszik, ami a művészet feladata: tükröt tartanak a társadalom elé. Igaz, ez a tükör olykor egyes részleteket eltúloz, felnagyít, valamelyest még torzít is, egészében véve azonban rendkívül pontos és árnyalt képet mutat. Igazolva látjuk: a filmesek magas színvonalon űzik szakmájukat, érzékenyen reagálnak a társadalmi, emberi problémákra, felelősséggel kezelik, irányítják a kamerát. Csöppet sem hízelgő az elénk táruló kép. S nem pusztán a filmkészítők rossz közérzete okán... A szemle filmjei jelentések a jelenkori Magyarországról — még akkor is, amikor a vásznon a múltról beszélnek, — olyan felhívások, amelyek elégtelennek tekintik az „ez van” regisztráló magatartását. Többet akarnak: célszerű, hatásos tetteket, amelyek következtében erősödik és igazul a társadalom valóságtudata, az ember önrendelkezésre képes személyiséggé fejlődik, és ennek birtokában képes lesz az autonóm cselekvésre. Életünkben így kerülhetjük el roszabb esetben minimálisra csökkenthetjük — a tévutakat, az önpusztítást. Ügy tűnt, a magyar filmnek ismét azt a szerepet sikerült elvállalnia, mint a hatvanas években — bizonyos kérdésekben előbbre jár, élesztője-katalizátora a gondolkodásnak. De míg tevékenysége akkor a társadalmi megújulás előkészítését szolgálta, akkor most a reform továbbvitelét szorgalmazza. A HNF díját Magyar József kapta A mi kis ügyeinkért. Egy hévízi építkezés szabálytalanságai kapcsán szól a bennünk élő: „fortélyos félelem”-ről, amely megbénít, esetenként törvénytelen tettekhez vezet. Almási Tamás szintén kiérdemelte a kü- löndíjat. Az Ózdi Kohászati Üzemek gazdasági és munkaerő-problémáit elemezte a Szorításban című munkájában. Vitézy László sokáig tabuként kezelt témát, a kábítósok, csövesek életét dolgozta fel az Ügy érezte, szabadon él-ben. Sára Sándor folytatta a bukovinai székelyekről szóló „Sír az út előttem” című sorozatát. A Böszörményi Géza— Gyarmathv Lívia házaspár Történelmi portrék címmel kezdett új sorozatot, először a Villon-fordításairól ismert költőt, Faludy Györgyöt szólaltatva meg. Szomjas György Amerikában forgatta Mr. Universe című munkáját, egy elvetélt filmterv történetéről, pozitív tanulsággal: ha kudarc éri is az embert, nem szabad kétségbe esnie, tovább kell menni. A mozikban aligha lesz sikerük ezeknek az értékes műveknek. A történetet, a látványt ugyanis nem pótolhatják az arcok, életsorsok, bármilyen lebilin- cselőek is. A televíziónak kellene többet tenni ezekért az alkotásokért, segíteni, hogy létrejöhessen mű és közönség találkozója. A zsűri igazságosan döntött a játékfilmek díjainak elosztásában, illetve a fődíj visszatartásában. Got- hár Péter Tiszta Amerika című filmje az egyik legfilmszerűbb produkció, s kellemes percekkel ajándékozott meg. Persze nem szűkölködik gondolatokban sem, ám ezek kisebb horderejűek, a korábbi művekéinél. Sára Sándor Tüske a köröm alatt című alkotása egy értelmiségi megcsömör- lését, a vidéki kiskirállyal való összetűzését, vereségét beszéli el. Publiciszti- kussága azonban a film- szerűség rovására megy, ám így is kedvvel nézhető alkotás. Kosa Ferenc A másik ember című kétrészes munkáját az egyik zsűritag rendkívül találóan zseniális torzónak nevezte. Ez a legnagyobb vállalkozás, a magyarság utóbbi fél évszázados történetének legfájóbb eseményeit taglalja, mélyen elgondolkodtat, csak éppen a szívünket hidegen hagyja. Kézdi-Kovács Zsolt Kiáltás és kiáltás című filmjének érzelmi erejét kellett volna átplántálni ebbe, míg a Kézdi-filmben megnyesegetni a rutint, a kimód oltságot. Egyébként szakmailag, tartalmilag, eszmeileg, elhibázott filmmel nem találkoztunk, mindegyikre figyelni kellett valami miatt. Mészáros Márta Napló szerelmeimnek, Kovács András Valahol Magyarországon, Simó Sándor Isten veletek, barátaim, Tímár Péter Moziklip című alkotása már a mozikban megítéltethetett. Ezután forgalmazzák, és érdemes lesz odafigyelni Grunvalszky Ferenc Egy teljes nap, Szabó Ildikó Hótreál, Sőth Sándor A szárnyas ügynök című művére (utóbbiak első filmes alkotók). A devianciára, a különösre irányítják a figyelmet, s nyilván ezért nem képes az úgynevezett normális néző azonosulni a szereplőikkel. Mesteri filmes eszközökkel megcsinált munka Tarr Bélá- né, a Kárhozat, de annyira lehangoló a képi világa, mondandója, hogy viszolygást kelt. A mindent tagadás nem az élet szava. ☆ A XX. magyar játékilm- szemle minden gondolati izgalma, újdonsága, lenyűgö- zése ellenére csalódás a számomra. Mintha meghalt volna a mozi. Mert akárhogyan is igyekszem elfogadni: a gondolat még nem film. S hasztalan friss a szellem, ha hiányzik az élmény, játékfilmjeinkből az azonosulásra késztető hős, a néző által is átélhető cselekmény. Országunk helyzete nehéz — tükrözik a filmek. Még a szerelemben sincs öröm: elsietettek, rutinsze- rűek. S most már csak abban bízhatunk, hogy mindez a visszájára fordul. Sulyok László Szeressük egymást, gyerekek! (12.) Az utolsó napokban Jani bácsin erőt vesz az idegesség. Intézkedni kell a termény összekészítésére, haza- szállítására. önkéntes jelentkezés alapján a legerősebb férfiak és a legügyesebb nők zsákolják be a termést. A férfiak az utolsó éjszaka útnak is indulnak a teherautókkal. Mire hazaér a vendégmunkás, a kukorica már az udvarban van. Az otthoniak kellően eligazítva. A sofőrnek ötven forint borravalót adnak, a zsákoló férfiak nem kapnak semmit. Nekik miért adnának? Hasonszőrűeknek nem jár köszönet... Tegnap utoljára mentünk ki a földekre. Hát ez is bekövetkezett! Tizenhárom nap alatt 132 órát dolgoztunk. Ténylegesen, tisztán, étkezési idő nélkül. Nem volt pardon az utolsó napon sem. Este fél hatig tettünk-vettünk a tőkéken. No, de utána? Soha nem látott felszabadultsággal, komótosan ballagtunk be a szálláshelyre, öröm és víg- ság kerítette hatalmába az embereket. Trécseltek, vi- háncoltak, nevetgéltek. Egyre többet beszéltek az otthonról. Reggel még senki sem gondolta volna, hogy ilyen jó hangulatban fejezzük be a napot. Műszakkezdéskor ugyanis Mikóczy és Mojzes szondáztatott, és mind a háromszor elszíneződött a szonda. — Menjenek, feküdjenek le! — adta ki a parancsot az ágazatvezető. — Kerüljük el a balesetet. Két óra múlva a részleg párttitkára talált rá a három, ereje teljében lévő férfira. Elküldte őket reggelizni a kastélybeli étterembe, és kérte, ha végeztek, menjenek a szőlőbe, az asszonyok után. Eredetileg a három férfi Csémpusztán dolgozott volna a bevagonírozásnál. Más, öt-hat emberrel együtt, akik a szondázás elől jó érzékkel megpattantak. De inkább szerencséjük volt, mint ügyességük, hogy nem rajtuk kezdték a sort. Mert tudvalévő, szinte nem akadt férfi, aki műszakkezdés előtt ne hajtott volna le legalább egy stampedlival. A megszondáztatottak — bevallásuk szerint — fejenként fél deci pálinkát ittak, mert már több nem maradt estéről. Akkor viszont fél egyig vedeltek, és reggelre nem ürült ki szervezetükből az alkohol. Mi- kóczyra várva, aki kisbusz- szál fuvarozta ki az embereket a mintegy húsz kilométerre eső Csémpusztára, beszélgettek, zsörtölődtek. Tegnap is késve jött a busz, most sincs még itt. Kétszer nem kaptak teát a reggelihez. Vagon híján délig ácsorogtak... Mellettük állva érezték meg a „kisfőnökök” az italszagot, és ilyen előzmények után határoztak a szondázás mellett. A férfiak sérelmezték az eljárást, már csak azért is, mert Mikóczy intézkedett Jani bácsinál, hogy a napibért tartsa vissza. Ügy gondolták, szándékos „betartásról” van szó: kritizálni mertek, és most megfizetnek érte. Hiszen a vezetők is tudhatják, ahol italt mérnek, ott isznak is az emberek. Tehát könnyen adódott a visszavágás. — Ennek a süket targoncásnak köszönhetjük az egészet — mérgelődött Tóni Tajtira, akivel munkatársak az acélgyárban. — Meg annak a nyegle Fülöpnek. Taknyos, endrefalvi paraszt. Ha nem jártatják a szájukat, biztosan nincs baj... Majd én megmutatom, kitől vonnak le pénzt. Szólok a sógornak, a Pénzügyminisztériumban dolgozik, nézzen utána, mi folyik itt, szabad-e a szálláson italt mérni. Nyugodtan telt az éjszaka. A hazai viszontlátásra készülődtek az emberek. Ketten azonban nem tudtak parancsolni maguknak: Papp Rezső és Laczkó Ferenc. Igaz, őket nem várta asz- szony, család. Hajnal háromig iddogáltak a lanyhában. .. Csendes a banda. Szemeinkkel búcsút veszünk Boldogpusztától, a szőlőtől. Néhány perc múlva aztán már ügyet sem vetünk a tájra. Bóbiskolunk, vagy lesünk magunk elé, mintegy befelé nézve. Rezsőék nem sokáig maradnak nyugton. Énekelni kezdenek. Gajdolásuk sérti a fület. Králik ütött-kopott aktatáskájából előkotor egy üveg sört, felbontja, szopogatja. — Látod — tapad neki Rezső éjszakai ivócimborájának — neki van, de te befálsz mindjárt mindent. Ezek az élelmes emberek... Beosztóak, kaparkodóak... Jól járnak maguk itt velünk. Az ilyenekkel, mint mi vagyunk. Mi pénzért dolgoztunk, maguk meg vihetik a terményt, hogy otthon drágán eladják... Kapzsi parasztok. .. Forr az indulat az autóbusz utasaiban. Rezső lenézi őket, ők megvetik Rezsőt. — Hallgasson már el, jó ember! Ki kíváncsi a maga hülyeségeire... Éjszakáznak, isznak, azt hiszik Szabó Lajossal vannak. — Az a legrendesebb brigádvezető... Nem hajtja agyonra az embereket. . . — Elég már! — szól közbe Tóni is. — Kezedbe adom az orrod, ha nem hallgatsz el. Rezső a fenyegetés hatására befogja a száját. Félrészegen, másnaposán, álmosan is eljutott a tudatáig, ezúttal túlfeszítette a húrt. Nemsokára cimborájával együtt elalszik... Kálmán jól vezet. Szerencsésen átjutottunk Budapesten, a lámpák alatt. Két és háromnegyed óra alatt érkeztünk meg az első állomáshelyre, Nagybátonyba. Kismancit a lánya várja, gépkocsival. Jani bácsi „ke- zitcsókolom”-ot köszön a csinos, ápolt asszonynak... (Vége) Sulyok László
