Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-26 / 21. szám

V A* Jól sikerült a balassagyarmati városi sport felügyelőség és a városi diáksportbizottság cserebere-akciója, melyet szombaton a balassagyarmati városi sportcsarnokban rendez­tek meg. A fiatalok — elsősorban általános iskolások — sportszereket és egyéb tárgyakat cseréltek el egymás között. Sakk — Magyar Hírlap Kupa Színvonalas megyei döntő Verseny közben — k- }■ — A Közalkalmazottak Szak- szervezetének Nógrád me­gyei titkársága Salgótarján­ban, az SZMT székházában rendezte meg a 16. alkalom­mal kiínt Magyar Hírlap Ku­pa sakkverseny megyei dön­tőjét. A viadal érdekessége volt, hogy első alkalommal állt rajthoz a Szécsényi Vá­rosi Tanács csapata, melyben Lórik Józsefné személyében női sakkozó is helyet kapott. Az alapszervezetek háromfős együttesei körmérkőzéses rendszerben döntötték el a helyezések sorsát, a tovább­jutást. A csapatverseny mellett az egyes táblákon egyéni küz­delem is folyt. Első táblán Kozák Lajos, második táb­lán Cziglédszky László, har­madik táblán pedig- Földi László bizonyult a legered­ményesebbnek. A csapatver­seny első és második helye­zettje jutotit a területi dön­tőbe, melyet február 6-án Salgótarjánban rendeznek. Végeredmény: 1. Nógrád Megyei Tanács első csapata (Kozák, Cziglédszky, Bölcső), 2. Salgótarjáni Városi Tanács vegyes csapata (Farkas, Sze­gő, Földi), 3. Nógrád Megyei Tanács II. (Tóth, Póka, Óvá­ri), 4. St. Városi Tanács II. (Murányi, Bercelly, Tóth), 5. Szécsényi Városi Tanács (Lő- rikné, Tolnai, Podmaniczky), 6. Salgótarjáni Adófelügyelő­ség (Tarjáni, Lehóczky, Sán­dor). Lehet nevezni Teremfoci mindenkinek A labdarúgás, s ezen belül is az egyik legnépszerűbb já­ték, a teremfoci kedvelőinek biztosit szereplési lehetősé­get a Túrkevei Városi Tanács is februárban rendezendő két tornájával. Február 20—21-én diák- sportkörök és diák-sportegye- sületek részére hirdetik meg az országos Diák Kupa elne­vezésű viadalt, melyre feb­ruár 10-ig 500 forintos neve­zési díj befizetése mellett le­het jelentkezni. Az első hat helyezett csapat értékes sportszervásárlási utalványt nyer, a győztes tízezer forint értékűt. Külön díjazzák a legjobb játékosokat is. Február 27—28-án Keve Kupa néven rendezik meg férficsapatok számára a te­remfocitornát. Ezen minden olyan közösség indulhat, amelynek tagjai nem játsza­nak NB-s szintű bajnokság­ban. Nevezési díj: csapaton­ként 2000 forint. Az első hat helyezett ezen a tornán is díjazásban részesül. Az első 25 ezer forintot nyer, s kü- löndíjban részesülnek a leg­jobb labdarúgók. A felnőtt­torna nevezési határideje február 15. E viadal időpont­jában, február 27-én tanács­kozást is rendeznek a kispá­lyás labdarúgás jövőjéről. Nevezni a városi tanács if­júsági sportosztályán (5420 Túrkeve, Petőfi tér 1.) lehet. A két tornával kapcsolatos minden más információt itt szerezhetnek be az érdeklő­dők. Bergen helyett Újvidék Világversenyek rendezése évről évre mind nagyobb gondot okoz, egyrészt az emelkedő árak (utazás, szál­lás, étkezés), másrészt a ro­hamosan növekvő mezőnyök miatt. így volt ez az idei if­júsági és serdülő asztalite­nisz Európa-bajnoksággal kapcsolatban is, de végül a norvégok vállalták a lebo­nyolítást. A Bergenbe terve­zett nyári verseny mégsem jön létre, mert a szervezők személyenként naponta 90 svájci frankot kértek a kül­döttségektől, az európai unió által maximált 60 helyett. Az unió ezért úgy döntött, hogy elveszi az EB-t a norvégok­tól. Végül a jugoszlávok siet­tek megmenteni a helyzetet. Eszerint július 16—24. között Üjvidéken lesz a két kor­osztály idei legnagyobb ver­senye. Örömmel fogadtuk a hírt, mert a norvégiai utazás ne­künk is nagyon sokba került volna — mondta Juhos József szakfelügyelő, az ifjúságiak kapitánya. — Újvidékre autóbusszal tudunk menni, s nemcsak néhány versenyző­vel, mint ahogy azt Bergenbe terveztük. Teljes csapatot in­dítunk. ez 15 játékost jelent. Kik jönnek számításba? — Mégcsak a közeljövőben jelöljük ki a válogatott ke­retet, amelyben többen a ta­valyi Európa-bajnokságon szerepeltek közül is még szóhoz jutnak. így a fiúk­nál Németh Károly, a lá­nyoknál Wirth Gabriella és Vera, továbbá Hegedűs Ágnes erőssége lehet csapatunknak. ☆ Felfüggesztették Simon Ferencnek (Bp. Spartacus) a tagságát a férfi felnőtt aszta­litenisz-válogatott keretben. ASZTALITENISZ A Nógrád Megyei Asztalite­nisz Szövetség a hét végén, a salgótarjáni városi sportcsarnok­ban rendezte meg megyénk 1988. évi egyéni és páros baj­nokságait, melyen közel 200 já­tékos vett részt. A bajnoki cí­mek színvonalas, küzdelmes mérkőzéseken dőltek el. Férfiak, felnőtt (32 induló): 1. Salamon, 2. Makiári, 3. Iva- nics és Pávelkó, (mind Nagybá- tonyi Bányász). Férfi páros (16): 1. Frei—Pávelkó, 2. Salamon— Makiári (mindkettő NBSC), 3. Guth—Csépáit (Bgy. HVSE) és Ivanics—Győré (NBSC). Ifiúsá- giak (24): 1. Ivanics, 2. Ágoston D. 3. Ágoston T. (mind NBSC) és Kocsa K. (N. Volán). Ifjúsá­gi páros (8) : 1. Ivanics—Ágos­ton D., 2. Kocsa K —Kállai (N. Volán), 3. Szabó—Kurinka (N. Volán), 4. Sálek—Ágoston (NBSC). Serdülők (26): 1. Kocsa K.. 2. Kállai (mindkettő N. Vo­lán), 3. Ágoston T.. 4. Sálek (mindkettő NBSC). Serdülő- páros (13): 1. Kocsa K.—Kállai (N. Volán), 2. Sálek—Ágoston (NBSC), 3. Fábián—Pintér. 4. Kállai T.—Bolyós (mindkettő N. Volán). gjojlcaK, (12): 1. Sá­Labdarúgótehetség-kutató akció Az MLSZ, a Magyar Rádió, a Képes Sport és a TÓT ismét, immár tizenötödik alkalommal megrendezi a labdarúgótehetség-kutató akciót. Jelentkezni 1988 januárjában lehet. A körzeti, megyei akciónapokra május 31-ig kerül sor. A találkozókon az 1974. augusz­tus 1. és 1975. július 31. között született fiúk vehet­nek részt. Jelentkezni 1988. január 31-ig az újságok­ban megjelenő jelentkezési lapon lehet. Levélben az MLSZ-nél, a Magyar Rádió szórakoztató főosztályán, a Képes Sport szerkesztőségében, valamint a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetségnél (Salgótarján, Vörös Hadsereg útja 14., Postafiók 82.). JELENTKEZÉSI LAP Ncv: Születési év: hó: nap: Lakcím, irányítószám: Megye: Igazolt játékos-e? Ha igen, melyik egyesületben? Nyitány a világfesztiválon Sax kikapott, Portisch döntetlent játszott Vasárnap a kanadai St. Johnban megkezdődött az egy hónapig tartó sakkvi­lágfesztivál, amelynek fény­pontja a 14 világbaj nők je­lölt páros mérkőzése. A nyi­tány nem a legjobban sike­rült a két magyar sakkozó­nak: Sax Gyula sötéttel ve­reséget szenvedett az angol Nigel Shorttól, Portisch La­jos világossal remizett a szovjet Rafael Vaganyannal. A hírügynökségi jelentések nem térnek ki a játszmák lefolyásának ismertetésére, mindössze a puszta ered­ményt közölték. A forduló legnagyobb meg­lepetését a 24 éves izlandi Johann Hjartarson sikere je­lentette. aki világossal le­győzte a világranglista 5. he­lyezettjét, a svájci Viktor Korcsnojt (55). A nap harma­dik győzelme a szovjet Ar­túr Juszupov nevéhez fűző­dik, aki szintén világossal szerezte meg a teljes pontot honfitársa Jan Elveszt ellen. A Speelman (angol)—Seira- wan (amerikai), a Timmao (holland)—Szalov (szovjet) és a Spraggett (kanadai)— Szokoiov (szovjet) játszmák döntetlenül végződtek. A sakkfesztiválra — ame­lyen többek között amatőr- világbajnokságot és villám vb-t is rendeznek — 26 or­szág több mint 700 verseny­zője érkezett. ^ Sífutás Öt tarjáni elsőség Az időjárás végre kegyei­be ' fogadta a sífutókat, így megfelelő hóviszonyok mel­lett került sor Galyatetőn a BKV Előre országos verse­nyére. A különböző korosz­tályokban induló 200 részt­vevő nagy csatákban döntött a végső helyezésekről. A Salgótarjáni Petőfi DSE sportolói ezúttal is jól sze­repeltek, hiszen öt első helyezést szereztek. Eredményeik, nők (6 km): i: Bereczki Brigitta. Ifjúsági II. (6 km): 1. Tóth Klára. Hétfőn Békéscsabán női kézilabda MNK nyolcaddön- tő-visszavágót játszottak. A Békéscsabai Előre Spartacus Serdülő I. (3 km): 1. Bállá Eszter, 2. Vadas Mária, . . . 4. Horváth Ágnes. Serdülő II. (3 km): 1. Vadas Szil­via, ... 3. Lengyel Ágota, . . . 6. Ludányi Viktória. Férfiak, felnőtt (15 km): ... 4. Ipacs László. Ifjúsági II. (11 km): ... 4. Varró Roland. Serdülő I. (6 km): . . . 8. Huszár Erik, 9. Sári At­tila, 13. Orosz Csaba. Serdü­lő II. (3 km): 1. Wendler Béla, 2. Czene Csaba, ... 5. Jenei Gyula, 6. Huszár Vik­tor. 21—11 (10—6) arányban le­győzte a Pécsi MSC-t, s 42—37-es gólkülönbséggel jutott tovább. A „világ leggyorsabb" embere / Az Associated Press hír- ügynökség szavazást rende­zett, amelynek eredménye­ként a ..világ leggyorsabb” férfi sportolója címet a ka­nadai Ben Johnson, a 60 és a 100 méteres síkfutás világ­csúcstartója érdemelte ki. Johnson az első kanadai at­léta, aki ebben az elismerés­ben részesült. A szavazást 57 esztendeje évről évre meg­tartják, a „Ben-expresszként” emlegetett atléta előtt csak a jégkorongozó Wayne Gretz­ky érdemelt ki első he­lyet a kanadai sportolók kö­zül. Ben Johnsont 48 meg­kérdezett az első, 18 a má­sodik, 28 pedig a harmadik helyre állította, ezzel lett 322 pontja. Női kézilabda MNK Nyolc között a Békéscsaba Bajnokságok, eredmények, versenyek lek (NBSC), 2. Pintér, 3. Kállai T., 4. Fábián (mind N. Volán), öregfiúk, I. korcsoport (8): 1. Guth (Bgy. HVSE), 2. Ispán (Pásztó), 3. Déczi (N. Volán), 4. Bolla. II. korcsoport: 1. Csépán (Bgy. HVSE), 2. Pallai (Pász­tó). Nők, egyéni (10): 1. Babjákné Juhász Katalin, 2. Blaskovics, 3. Nyerges és Lahos (mind N. Vo­lán). Női páros: 1. Blaskovics— Lahos, 2. Csák—Nyerges (mind­kettő N. Volán). Ifjúságiak (8) : 1. Csák. 2. Nyerges, 3. Szamosi, 4. Hegedűs (mind N. Volán). Ifjúsági páros (4): 1. Nyerges- Szamosi, 2. Blaskovics—Csák. 3. Glemba—Hegedűs (mind N. Vo­lán). Serdülők (6): 1. Nyerges, 2. Szamosi, 3. Hegedűs, 4. Glem­ba (mind N. Volán). Serdülő páros: 1. Nyerges—Szamosi, 2. Hegedűs—Glemba. Vegyes páros, felnőttek (8) : 1. Babjákné—Baráth, 2. Blasko­vics—Kiss L., 3. Csák—Géczi, 4. Lahos—Cseh T. (mind N. Volán). Ifjúságiak (8): 1. Csák—Kocsa, 2. Nyerges—Kállai, 3. Hegedűs— Mátyus, 4. Szamosi—Kurinka (mind N. Volán). KOSÁRLABDA NB II., férfiak: SKSE—Bgy. Iustitia 110—76 (56—39). Salgó­tarján, v.: Turnár, Müller. SKSE: Juhász 33, Magyar 13, Tóth 4, Balogh 13/9, Gulyás 8. Cs.: Szabó 27/9, Halmos 7, Dá­niel 5. Edző: Laczkó Sándor. Bgy. Iustitia: Vincze 4, Nagy 24 6, Markó 9. Kalcsó 10, Farkas 21. Cs.: ifj. Rith 2, Fűrész 4, Rith. Csaba 2. Edző: Rith Lajos. Rövid téli szünet után, megyei rangadóval indult az 1987 88. évi bajnokság. Már a kezdeti per­cekben kidomborodott a vendég­látók nagyobb játéktudása. A vendégek a 6. percben dobták első pontjukat. A félidő végére kiegyensúlyozottabb lett a küz­delem. de a két csapat közti különbség nem csökkent. A második játékrészben elfáradtak a vendégek, a Kohász tetszés szerint érte el pontjait, csupán az okozott izgalmat, mennyivel dobják túl a tarjániak a 100 pontos határt. Jó: Juhász, Szabó, ill.: Nagy. NB II. nők: SKSE—Nagykő­rösi Kinizsi 53—64 (31—17). Sal­gótarján, v.: Kurnár, Müller. SKSE: Angyal 19. Hegedűs 10, Lukács 4, Sipos 12. Bagyinszki 1. Cs.: Szántó 1, Anda 4, Hó­vári 2, Szert, Jedlicska. Edző: Szarvas József. Eredményesen kezdtek a ven* déglátók, s a félidő végére meg­nyugtató előnyt szereztek. A mérkőzés második felében meg­bosszulta magát a tarjániak könnyelműsködése, és a nagy­kőrösiek vert helyzetből álltaié talpra, majd bebiztosították győ­zelmüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom