Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-26 / 21. szám
NÖGRÁD * HÍREK ❖ ESEMÉNYEK * r Naptár Évforduló 1988. január 26., kedd. Vanda napja. A Nap kél 7.19 — nyugszik 16.34 órakor. A Hold kél 10.29 — nyugszik 0.54 órakor. Húsz éve alakult meg az Országos Szövetkezeti Tanács, a magyar szövetkezeti mozgalom közös társadalmi tanácskozó testületé. Várható időjárás Nyugat felől lassanként egyre több helyen ered el az eső, északkeleten újabb havazás valószínű, de napközben már ott is eső várható. A felhőzet napközben sokfelé fölszakad. Több helyen megélénkül, a Dunántúlon megerősödhet a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között lesz. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Többször erősen megnövekszik a felhőzet, kisebb esőkre sokfelé lehet számítani. A hőmérséklet emelkedik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —2 és plusz 3 fok, majd 2 és 7 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet (eleinte) 4—9 fok. majd 7—12 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm nap) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. — Tanácsrendeletek módosításáról és a bányavárosi körzet munkájáról mondtak véleményt a bátonyterenyei nagyközségi népfrontbizottság hétfői elnökségi ülésén. A résztvevők javaslatokat tettek a népfrontbizottság ez évi munkatervének kidolgozására is. — Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett Oláh Ottóné nagylóci lakos, mikor hétfőn, a kora reggeli órákban körültekintés nélkül haladt át az úttesten és elütötte egy arra halad' Barkas típusú tehergépkocsi. A baleset ügyében vizsgálat folyik. — A vidék építészeti hagyományait, tájjellegét, területi adottságait érvényesítő, s több lépcsőben megvalósítható épülettervekkel bővíti választékát az építési tájékoztatási központ Borsod, Heves és Nógrád megye területén működő miskolci irodája. A család anyagi lehetőségeinek és létszámbeli gyarapodásának megfelelően, több lépcsőben megvalósítható terveknek egyik fő jellemzője az alapterület célszerű kihasználása, s a lakás ugyanezen elv szerinti bővítésének lehetősége. Az iroda, a Tüzépekkel és az épületszerkezet-gyártókkal is együttműködve tovább szélesíti információs szolgáltatásait. — Totónyeremények. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint, a 4. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13+1 találatos szelvény 199 darab, nyereményük egyenként 40 041 forint; 13 találatos szelvény 231 darab, nyereményük egyenként 23 413 forint; 12 találatos szelvény 7855 darab, nyereményük egyenként 843 forint; 11 találatos szelvény 64 850 darab, nyereményük egyenként 102 forint: 10 találatos szelvény 299 089 darab, ezekre egyenként 33 forintot fizetnek. — A hét vége Japánban a magyar zene jegyében telt. Szombaton az NHK televíziós társaság este 7 órai fő- műsorában közvetítette felvételről Fischer Annie zongoraművésznő múlt év októberi, nagy sikerű tokiói Beethoven-koncertjét. Szombaton mutatkozott be a japán fővárosban a Toshiba Aurex koncertsorozatára meghívott Magyar Állami Hangversenyzenekar is. — Az iskolatanács első ülését tartották hétfőn Pász- tón, a Kun Béla Általános Iskolában. A résztvevők a tanév munkaprogramját és a testület szervezési, működési feladatait vitatták meg. Vetőmagtonnák tasakokban Sietős izgalomba hozta a gazdákat az enyhe tél, s aki csak teheti, viszi a vetőmagot, gumót a salgótarjáni mezőgazdasági szakboltból is. Százfélénél is több fajta-féle konyhakerti növény és virág szaporítóanyagából válogathatnak a vevők. Az üzlet kétmillió forintot meghaladó árukészletének háromnegyedét a vetőmagok iteszik ki. Csak idén januárban tizenöt tonna ültetnivalót hoztak a teherautók. Ennek ellenére mégis van hiánycikk; hagyVB-ülés Posztón és Szécsényben Munkaprogramok az esztendőre A megye két városában, Pásztón és Szécsényben tartott tegnap ülést a városi tanács végrehajtó bizottsága. A testületek nagy részben a következő tanácsülések előkészítése kapcsán tárgyaltak meg több jelentős napirendi pontot, így többek között az idei gazdaságfejlesztési tervet és költségvetést, illetve a két testület munkaprogramját. A pásztóiak munkaprogramjából kiemelésre érdemes a testületi előterjesztések színvonalával, szakszerűségével foglalkozó fejezet. Ez azt fogalmazza meg, hogy a testületek elé olyan előterjesztések kerüljenek, amelyek alkalmasak az érdemi * vitára, tartalmaznak alternatív javaslatokat és az előkészítés során felmerült véleményeltéréseket is magukban foglalják. A munkaprogram hangsúlyozza azt is, hogy a jó helyi politikai közérzet érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a közérdekű bejelentések, panaszok intézésére s az ügyfélfogadás kulturáltságára. Tegnapi ülésén döntött a végrehajtó bizottság állami lakótelkek vevőinek kijelöléséről és a városi közegészségügyi-járványügyi szolgálát felügyelőjének kinevezéséről. A szécsényi tanács idei munkaterve egyebek mellett azt is feladatául tűzi ki, hogy a tanácsi testület csak rendkívül indokolt esetben ruházhassa át döntési hatáskörét a végrehajtó bizottságra. Éppen tavalyi legutolsó ülésén határozott a tanács a testületi munka továbbfejlesztésének főbb irányairól. Szorgalmazza az idén a Szécsényi Városi Tanács az együttműködést a vonzás- körzet tanácsaival. Többek között közös üzemeltetésű szemétlerakó telep kialakítására keresik a megoldást, míg a vonzáskörzet lakóinak egészségügyi ellátását „kisla- bor” létrehozásával kívánják javítani. A társadalompolitikai fe- adatokon belül pedig az idén is elsőbbséget élveznek a többgyermekes családok, az időskorúak, a hátrányos helyzetűek és a pályakezdők; szociális körülményeik javítására fokozott gondot kell fordítani. Á hangszerek orvosa „Szeretem a szőrözést, de kell is csinálnom eleget!” — szól Ördög István hangszerjavító egy nyűtt vonót a kezében tartva, miközben szapora mozdulatokkal új szőröket fűz a hangszerbe. Nógrád megye zeneiskoláit járja, hogy a növendékek által használt és elkoptatott sok-sok vonós zeneeszközt reparálja. „A központi fütéses lakások és termek száraz levegője teszi a legtöbb kárt. szétszáradnak az alkotóelemek, repedések lesznek a testen, kiesik a hegedűnyak”, — ecseteli a gondokat az ügyes kezű szakember. —kj— mamag még nincs és a dug- hagvmát sem kínálják a központi raktár szállításának elmaradása miatt. „De lesz ez is, nem kell nyugtalankodni!” — biztosítja a kistermelőket Galgóczi Rudolf- né üzletvezető, aki azt is állítja, hogy a minőség jobb a korábbi esztendőknél. „De miért kell nekünk importból hozni például a sárga hüvelyű bokorbabot, s mindezt 28,40 helyett 42,60 forintért?” — értetlenkedik velünk együtt. —kulcsár— Pásztói vita a kibontakozásról Gazdasági helyzetünkről és a kibontakozás feladatairól hallhattak előadást hétfőn a pásztóiak. A TIT városi szervezete és a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület helyi szervezete által megrendezett ankét során Juhász Mihály, az Országgyűlés ipari bizottságának elnöke ismertette a népgazdaság gondjait és a kibontakozáshoz szükséges tennivalókat, majd a felmerülő kérdésekről tartottak vitát. Szó esett többék között az előadó által vezetett bizottság feladatairól, lehetőségeiről, a szénbányászat jövőjéről és a műszaki fejlesztés I szabályozásának ellentmondásairól. A résztvevők között gazdasági vezetők, fiatal műszakiak és közgazdászok voltak. A gólyák maradiak... Enyhe marad az idei tél. Erre következtetnek a csehszlovák ornitológusok, akiknek megfigyelései szerint több madárfajta nem repült el délre. Észak-Morvaország- ban például gólyákat láttak. Szokatlan az is, hogy Svédország déli területeiről rétisasok jelentek meg a Morva folyó környékén. Nagy seregélyhadak maradtak az országban, nem érkeztek meg viszont a Skandináv-félszi- getről a csonttollú madarak és a fenyőpintyek. Viszockij-évforduló Emlékmúzeum a Taganka téren Moszkvában hétfőn felavatták Vlagyimir Viszockij- nak emléktábláját az 1980- ban elhunyt rendkívül népszerű költő, színművész, énekes születésének 50. évfordulóján. Az emléktábla a Malaja Gruzinszkja utca 28. számú házának falára került: „Viszockij 1975-től haláláig élt itt”. Az évfordulóra a Melo- gvija hanglemezgyártó cég a Viszockij-életmű 17 részesre tervezett sorozatából már elkészítette az első két lemezt, s a napokban két verseskötet is napvilágot látott szovjet kiadók gondozásában. A szovjet televízió hétfőn négyrészes Viszockij- film sugárzását kezdte meg, s a Taganka Színházban, (amelynek 1964-től 1980-ig volt tagja a színész) Vlagyimir Viszockij címmel új színdarabot mutatnak be. Vasárnap este a szovjet kulturális alap szervezésében Viszockij-emlékestet tartottak a Luzsnyiki-sport- csarnokban, ahol a csaknem 15 ezer néző nemcsak a még ma is rendkívül népszerű moszkvai bárd verseit és dalait. hanem költőtársai, színésztársai megemlékezéseit és vallomásait is meghallgathatta. Az est bevétele a Taganka térre tervezett Viszockij- emlékmúezum építési számlájára kerül, amelyre már számos társadalmi és magánadományt utaltak át. A HEB Rétságon Értékelték munkájukat Tavalyi munkáját értékelte hétfői ülésén a Rétsági Népi Ellenőrzési Bizottság, melynek során megállapították, hogy a vizsgálatok főként időszerű társadalompolitikai feladatokhoz kapcsolódtak. A gazdaságpolitikai témák között szerepelt a nagy értékű termelőberendezések kapacitáskihasználásának ellenőrzése. Az ipari és mezőgazdasági szövetkezeteknél a közületi és magántulajdonú gépjárművek használatát vizsgálták. Lassú az előrehaladás az anyag-, energia-, és munkaerő-gazdálkodás tartalékainak feltárásában és az érdekeltségi rendszer megteremtésében — állapították meg a tapasztalatok alapján. Az erőfeszítések ellenére sem javult megfelelően a termelőberendezések kapacitáskihasználása sem. A kereskedelmi egységeknél az áruellátással és az új üzemeltetési formákkal kapcsolatos véleményeket összegezték. A feltárt szabálytalanságok azt bizonyítják, hogy a fagyasztói érdekvédelem érvényesítése érdekében az ellenőrzések számát növelni kell. A helyszíni szemlék a kereslet és kínálat összehangolására figyelmeztettek. A magánkereskedők ellátásban betöttött szerepét kedvezőnek ítélték. A belső ellenérzés munkája, a bizonylati fegyelem azonban hiányos. Még mindig sok a vásárlói megkárosítás, a minőségi kifogás, növekszik a jogszabálysértések száma. Tervszerűen, az előzőeknél jobb színvonalon végezte munkáját tavaly a kollektíva, amely az ellenőrzés alapos előkészítésében, a javuló realizáló tevékenységben nyilvánult meg. Erősödött együttműködése a Hazafias Népfronttal, s ez az érdemibb, megvalósíthatóbb javaslatok kidolgozásában mutatkozott mag. Lejárt az adóbevallás határideje Január 15-én lejárt a levonással adózó kisiparosok tavalyi jövedelmének bevallására megállapított határidő. Az önadózó kisiparosoknak és gazdasági munkaközösségeknek adóbevallásukat január 31-ig kell beküldeniük az adóhatósághoz. Ez idáig azonban e kötelezettségüknek igen sokan nem tettek eleget. A KIOSZ kéri a kisiparosokat és gmk-kat. hogy minél hamarabb pótolják elmaradásukat, mert a késedelem miatt adójukat jelentős mértékű büntetéssel állapítja meg az adóhatóság. Barátság II. kőolajvezeték Környezetvédelmi munkálatok Mint arról korábban hírt adtunk, a múlt héten, pénteken este megszüntették a Barátság II. kőolajvezeték hibáját, kicserélték a felhasadt vezetékrészt, s újra megindulhatott az olajszállítás. A Szabolcs-Szatmár megyei Kékese határában a legelő mély fekvésű területén ugyanakkor jelentős meny- nyiségű olaj szivárgott be a talajba. A gáz- és olajszállító vállalat azonnal megkezdte a környezetvédelmi munkálatokat, amelyekbe bekapcsolódtak a Felső-tiszavidé- ki Vízügyi Igazgatóság szakemberei is. Eddig mintegy 265 köbméter ásványolajat sikerült megmenteni, s megkezdődött ennek vissza- táplálása a vezetékekbe. Egyidejűleg dolgoznak azon is, hogy megakadályozzák a talajban maradt ásványolaj terjedését. A védekezési munkálatokat nehezíti az utóbbi napokban hullott csapadék. Fennáll az a veszély, hogy az olaj mélyebbre szivárgása vízszennyezést okozhat. A helyszíni szemle során megállapították, hogy a lápos, mocsaras, laza szerkezetű talaj nagyobb mennyiségű olajat tart fogva, de ennek továbbterjedése szakszerű védekezési munkálatokkal megakadályozható. Hétfőn Nyíregyházán, a Felső-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnál tartott koordinációs tanácskozáson meghatározták a leghamarabb elvégzendőket: elsősorban égetéssel eltávolítják az olajat a tőzeges talajról, majd újabb vizsgálatokat végeznek a károsodott területen lévő olajmennyiség meghatározására, és ennek eredményei alapján döntenek a további teendőkről. (MTI) A Ffc a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNÉ. W■■ Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 1 09. Irányitószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre*516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558