Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
2 NOGRAD 1988. január 23., SZOMBAT Genscher a le a COCOH-listáróltárgyal Washingtonban Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter Washingtonban elsősorban Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter leszerelési javaslatait ismertette, sürgette Washington és Moszkva rakétaszerződését és konzuliéit a COCOM-lista problémáiról — emelte ki pénteken a nyugatnémet sajtó. Az utóbbi témában egyetértés alakult ki az Egyesült Államok és az NSZK között abban a kérdésben: a tilalmi lajstromra felvett árucikkek jegyzékét rövi- debbre kell fogni. Ezzel egyidejűleg azonban szigorúbban kell ellenőrizni azoknak a listán maradó ipari cikkeknek az exporttilalmát, amelyek a COCOM- bizottság véleménye szerint katonailag is hasznosíthatók lehetnek a szocialista országokban. A Handelsblatt című tekintélyes gazdasági napilap a minap újra felhívta a figyelmet: a COCOM-rendel- kezések visszavetik a kelet-európai országúkkal való kereskedelmet. Ez a kérdés jelentős napirendi pontja volt Sevardnadze bonni tárgyalásainak is. A szovjet államférfi a nyugatnémet kereskedelmi körök képviselőivel találkozva szintén ecsetelte e tilalmak káros következményeit a kölcsönös előnyökön nyugvó gazdasági együttműködés szempontjából. Az ezzel kapcsolatos amerikai—nyugatnémet tárgyalásokat most az is időszerűvé tette, hogy a hónap végén ülésezik a NATO-or- szágok és az Egyesült Államok távol-keleti katonai szövetségese, Japán képviselőit tömörítő COCOM-bi- zottság. Genscher jelezte: az NSZK nem akarja a harcászati nukleáris fegyverek teljes felszámolását, hanem alacsony szinten való egyensúlyukra törekszik, viszont Washingtonnal és némely más nyugati szövetségesével némileg szembeállítja az a körülmény: a’z ilyen rövid hatótávolságú eszközök csökkentéséről mielőbb kelet—nyugati tárgyalófórumot akar. Az Egyesült Államok és mások tárgyalási fontossága sorrendjében ez a téma hátrébb szorult. (MTI) Kormány—kontra tárgyalások llvató ünnepség Salgótarjánban (Folytatás az 1. oldalról.) lesz — Brutyó János nevét viselje. S éppen ott őrizze emlékét a tér, ami olyan közel van az építőmunkásokhoz, üvegesekhez, mint amilyen közel álltak ők az ő szívéhez. Ezekkel a szavakkal leplezték le a Számítástechnikai és Ügy vitel gépesítési Vállalat új épületének falán elhelyezett emléktáblát, ahol a megjelent, vendégek koszorút helyeztek el. Az MSZMP KB. a Központi Ellenőrző Bizottság, a megyei és városi pártbizottság nevében Gyenes András, a KEB elnöke, Karakas László nyugalmazott KB osztályvezető, Géczi János az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Sándor László, a salgótarjáni pártbizottság első titkára koszorúzott. Az emlékezés és szeretet virágait helyezte el az emléktáblánál Brutyó János özvegye és családja. Az Országgyűlés, a megyei képviselőcsoport nevében Sarlós István, az Országgyűlés elnöke, Péter János, az Országgyűlés alelnöke és Szilágyi Tibor, a városi pártbizottság titkára, országgyűlési képviselő koszorúzott. A SZOT. az építőipari dolgozók szakszervezete és az SZMT nevében Virizlav Gyula, a SZOT alelnöke. Gyöngyösi István, az építők szakszervezetének főtitkára és Ágner Gyula, az SZMT vezető titkára helyezte el a koszorút. Koszorút helyeztek el az emléktáblánál a megyei és városi tanács, valamint a salgótarjáni építő- és építőanyag-ipari dolgozók képviselői is. A nicaraguai kormány és az ellenforradalmárok képviselői Costa Rica fővárosában csütörtökön megegyeztek abban, hogy a közvetlen tárgyalásokat január 28- án kezdik meg. A managu- ai kormányzat küldöttsége, amelyet Victor Hugo Tinoco külügyminiszter-helyettes vezet, szerdán érkezett San Jóséba, és javasolta, hogy azonnal kezdődjenek el a tárgyalások. A kontrák vezetői ezt nem fogadták el, ezután állapodtak meg a 28-i időpontban. Tinoco külügyminiszterhelyettes újságíróknak elA Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot semmilyen felelősség nem terheli a dél-koreai légitársaság utasszállító repülőgépe ellen tavaly novemberben elkövetett merényletért. A KNDK határozottan tiltakozik a dél-koreai rezsim próbálkozása ellen, amellyel a népi Koreára akarja hárítani a felelősséget a tragikus incidensért — hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Ho Kvan Hó, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője. A KONA-nak — a KNDK hivatalos ' hírügynökségének — az elmúlt napokban közzétett nyilatokozatát ismertetve a diplomata rámutatott: • a repülőgép-incidens mondta, hogy a nicaraguai kormány nemzetközi bizottságot kíván létrehozni azon elleriforradalmárok politikai és polgári szabadságjogainak a garantálására, akik a tűzszünetben leteszik a fegyvert. A bizottság tagjai az ENSZ, az amerikai kongresszus, az Amerikai Államok Szervezete, a Szocialista In- ternaiconálé és más nemzetközi szervezetek képviselői közül kerülnének ki. Emellett a kormány hozzájárul ahhoz, hogy amint a tűzszünet életbe lép, az ellenforradalmárok emberbaráti segélyt kapjanak. kapcsán Dél-Korea az általa kreált bizonyítékokra támaszkodva rágalmazási kampányt indított a KNDK ellen. A népi Korea értékelése szerint ennek a célja, hogy elterelje a közvélemény figyelmét a KNDK békés tárgyalásokra vonatkozó legutóbbi javaslatairól. A KNDK a közelmúltban azt indítványozta, hogy a dél-koreai hatóságok, a- politikai pártok, a társadalmi szervezetek részvételével még az idén rendezzenek észak—déli közös konferenciát a megbékélés, a nemzeti egység megteremtése érdekében. A repülőgép ügyét Dél-Koreában most a, kedvező visszhangot keltett kezdeményezés ellen használják fel. Hun Sen—Szihcmuk Sajtótájékoztató a dél-koreai repülőgép-incidensről Francia jobboldal és a választások Mitterrand még hallgat A francia elnökválasztási hadjárat a jelek szerint „furcsa háborúként” kezdődik. Az esélyes pályázók közül még csak Jacques Chirac mai és Raymond Barre, volt kormányfő, a jobboldal két bajnoka vetette bele magát a küzdelembe, de mindkettőjük kampányvezére azt bizonygatja, hogy nem egymással viaskodnak. Céljuk a második forduló megnyerése, ebben pedig ellenfelük a szocialista pályázó, aki minden bizonnyal Mitterrand elnök lesz. Csakhogy Mitterrand jól megfontolt okokból még nem állt ki a pástra. Nemcsak azért, mert így is toronyma- gasah vezet a közvélemény - kutatásokban és egyelőre fenn kell tartania „az állam egységét” és vezetését, hanem nyilván azért is, hogy a jobboldal két vetélkedő jelöltje versengjen csak a szavazatokért. Minél tovább eltart ez a furcsa háború a jobboldal két „lojális” pályázója között, s állítja szembe a két tábort az első forduló előtt, annál könnyebb dolga lesz. Alain Juppe, a chiracista kampány szóvivője azzal nyitotta meg a választási főhadiszállást. hogy az nem lesz a barreistákkal polemizáló hely. Philippe Mestre, a bar- reista kampányvezér is azt mondja, hogy nem esnek a szocialisták csapdájába. A ..hasznos szavazat” elve az első fordulóban úgyis Barre-t segíti győzelemre, mert a jobboldali szavazók tudják, mondja, hogy a második fordulóban Barpe-nak sokkal több esélye van Mitterrand legyőzésére, mint Chiracnak. A két kampányvezér tisztában van vele, hogy a jobboldali jelöltek bármelyike csak a másik szavazóinak fegyelmezett átállásával nyerhet a második fordulóban. Ezért óvakodik élezni a vitát és egyelőre Mitterrand- ra összpontosítja a kampányt. Módfelett bosszantja viszont mindkét- jobboldali tábort, hogy az elnök még nem közölte szándékát. Maga nem folytat kampányt, így nehéz polemizálni vele. viszont országszerte már száz Mitterrand-ot támogató bizottság alakult. IMTI) Öngól... Iráni rohamcsónakok péntek hajnalban — bizonyára tévedésből — olyan tartályhajóra támadtak a Perzsaöbölben, amely Iránnak szállított cseppfolyósított propánt és butánt. A 11 470 tonnás, norvég tulajdonban levő. szingapúri zászló alatt hajózó Havpil Dubaiból Bandar-Abbász iráni olajkikötőbe tartott. Egyetértés számos kérdésben Szikhek újabb vérengzése Szikh terroristák ’ ismét gyilkoltak Indiában, Pand- zsáb szövetségi államban. Négy fegyveres péntek reggel Barnala községben sétáló emberekre nyitott tüzet. Ti- zenkétten vesztették életüket, hatan megsebesültek. Ludhiana városában a jobboldali hindu Bharatija Dzsa- nata Párt pandzsábi szervezetének alelnökét ölték meg terroristák a reggeli órákban. Helyszíni jelentések szerint a barnalai merénylet áldozatai hinduk voltak, akik reggeli sétájukat végezték egy parkban. (MTI) Elégedetten nyilatkozott Szihanuk volt kambodzsai államfővel folytatott tárgyalásainak második fordulójáról Hun Sen kambodzsai kormányfő, külügyminiszter a TASZSZ-nak. Minit mondotta, újabb nagy lépést tettek a kambodzsai kérdés békés rendezésének irányába. Az eszmecseréken öt kérdést tekintettek át: a vietnami csapatkivonás menetrendjét, a koalíciós kormány létrehozásának kilátásait, Kambodzsa politikai jövőjét és nemzetközi helyzetét, valamint a békés rendezés nemzetközi garanciáit — közölte Hun Sen. Hozzátette: kompromisszumos javaslatot tettek a status quo fenntartására. Indítványozták egy sokoldalú bizottság felállítását is az általános választások ellenőrzése céljából. Kilátásba helyezte, hogy tanulmányozzák Szi- hanuknak az „ideiglenes kétoldalú kormány” létrehozására tett javaslatát. Hun Sen elmondta, hogy egyetértésre jutott Szihanuk- kal a nemzetközi ellenőrzés mellett tartandó törvényhozási választások, majd az alkotmány kidolgozása ügyében, valamint a politikai rendezés nemzetközi garanciái tekintetében is. Megegyeztek abban is, hogy Kambodzsa a jövőben független, semleges és el nem kötelezett ország lesz. A KNKjavasolta, hogy a politikai rendezés megvalósítása után hívjanak össze nemzetközi konferenciát a nemzetközi garanciák kidolgozására, s állítsanak fel India vezetésével nemzetközi bizottságot a megállapodások végrehajtásának ellenőrzésére. A franciaországi tanácskozáson megegyeztek abban is, hogy a kedvező légkör kialakítása érdekében kölcsönösen felhagynak egymás nyilvános bírálásával. Hun Sen bejelentette: megálla- • podtak a tárgyalások folytatásában. Ezek fordulóit sorrendben Phenjanban, Franciaországban, majd Indiában tartják. . (MTI) Kormányzati intézkedések a műszaki értelmiség megbecsülésének javítására A MTESZ Érdekképviseleti Munkaközössége pénteken a szövetség székházában fórumot szervezett a műszaki értelmiség anyagierkölcsi megbecsüléséről. A MTESZ kezdeményezéseinek tapasztalatait Tóth János, a szövetség főtitkára összegezte, majd Halmos Csaba államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke ismertette a régóta halmozódó problémák megoldására hozott kormányzati intézkedéseket. Az elmúlt évek, de különösen az utóbbi hónapok vitái során megfogalmazódott, hogy az értelmiség helyzetének javítása egyaránt érdeke és feladata a kormányzati szerveknek, s a gazdálkodóknak. Különösen igaz ez ma. amikor gazdasági fejlődésünk kulcskérdése a műszaki fejlesztés felgyorsítása — hangsúlyozta Tóth János. A kormány értékelte és minősítette azokat a folyamatokat, amelyek az elmúlt 15 év során, a szellemi munka pazarlásához, a műszaki alkotó értelmiség tevékenységének leértékelődéséhez vezettek, s rámutatott a kormányzati szervek felelősségére abban, hogy e kedvezőtlen tendenciák a mai napig fennmaradhattak. A kormány országunk anyagi helyzetének függvényében nem tudott most minden kérdést megnyugtatóan, érdemben rendezni -— mondta. A megtett intézíke- déseknél is előbbre mutató, hogy a kormány decemberi határozatával megállította azt a kedvezőtlen folyamatot, amely ’mindinkább hátrányos helyzetbe hozta a műszaki értelmiséget, és elindította a kibontakozást. Érdemi változás csak akkor várható, ha maga a gazdasági környezet alakul át olyanná, amelyben természetessé, szükségszerűvé válik a műszaki alkotómunka ösztönzése, értékén való elismerése. Igazi megoldást a reformpolitika folytatása hozhat. A kormány döntései között kiemelte azt az intézkedést, amelynek értelmében az eredetileg tervezett 1991 januári határidő helyett már ez év szeptemberétől felemelik a pályakezdő értelmiségi fiatalok alsó bérhatárát általában 5000, néhány területen 4800 forintra. A pályakezdő fiatalok így átlagosan az eddigieknél 600—800 forinttal magasabb bérrel kezdhetik a munkát. A mezőgazdasági nagyüzemekben foglalkoztatott pályakezdőkre ez az előírás csak 1989. szeptember 1-jétől érvényes. Az intézkedés végrehajtásához szükséges pénzügyi forrásokat a vállalatoknak maguknak kell kigazdálkodniuk, míg a költségvetési szerveknél az ezzel kapcsolatos többletterheket központi forrásokból biztosítják. A kezdőbérek emelkedésével egyidejűleg. azzal arányosan módosulnak a műszaki pályák bérkategóriáinak alsó határai is. A kormány döntött arról is. hogy az idei évtől az eevetemi. főiskolai végzettség megszerzéséhez szükséges tanulmányi idő is beleszámít a munkaviszonyba, s így azt a nyugdíj megállapításánál figyelembe veszik. Szerény mértékű központi bérpolitikai intézkedésre is sor kerül július 1-jétől a műszakiak körében. Éves szinten 300 millió forintot fordítanak központi forrásból mintegy 12 ezer műszaki szakember bérének emelésére. Ezt az összeget azokra a területekre, vállalatokra koncentrálják, ahol az átlagosnál jóval magasabb a műszakiak létszáma, foglalkoztatási aránya. A költségvetési területek műszaki diplomásai is részesülhetnek preferenciából. Szólt arról, hogy a kormány a SZOT-tal közösen irányelveket dolgozott ki az alkotó műszaki értelmiség anyagi és erkölcsi elismerésének javítására. A hamarosan megjelenő irányelvekben a kormány azt is ajánlja a vállalatoknak, hogy 1990 végéig az alkotó műszaki értelmiségiek bérét az átlagos növekedéshez képest további 40 százalékkal emeljék. A kormány a MTESZ javaslatai alapján olyan döntéseket is hozott, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a vállalatok egy részénél már alkalmazott megoldások általános gyakorlattá váljanak. Az alkotó szakembergárda ösztönzésére helyileg már eddig is éltek a különféle alkotói díjak odaítélésének lehetőségeivel. Ezeket a címeket, díjakat a Minisztertanács döntése alapján most kormányzati szinten is intézményesítették. Eszerint a kutató-fejlesztő munka anyagi és erkölcsi elismerése céljából műszaki főtanácsosi és műszaki tanácsosi címek adományozhatok, amelyekhez legalább 5500, illetve 3 ezer forintos pótlék fizetendő. E címek legfeljebb 3 évre, vagy meghatározott feladat elvégzéséhez . kötötten adományozhatok, de ugyanaz a személy többször is .részesülhet benne. Az anyagi és erkölcsi elismerés másik formája a műszaki alkotói díj, amelynek összege legfeljebb százezer forint lehet. Könnyebbség a vállalatok részére, hogy e díj összegének felét a szabályozott béren kívüli forrásokból fizethetik. A jogszabály szerint minden 30 műszaki dolgozó közül egy részesülhet évente ebben az elismerési formában, illetve kollektívák is kaphatják a díjakat megosztva. Kérdésekre válaszolva Halmos Csaba elmondta: elvileg nincs kizárva, hogy az évi 300 millió forintos központi bérkeretből a műszaki felsőoktatásban dolgozó mérnökök, oktatók is részesülhessenek, de elsődlegesen a vállalatoknál, költségvetési szerveknél dolgozó szakemberek preferálását szolgálja az intézkedés. Elhangzott az is, hogy a nyugdíjas műszakiak is szívesen kamatoztatnák évtizedek alatt megszerzett tudásukat, akár még társadalmi munkában is, ha arra igényt tartanának a vállalatok, intézmények. Jelenleg ugyanis alig kínálkozik erre lehetőségük. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a kormány határozata áttörést jelent a műszaki értelmiség szerepének megítélésében. Bár az is igaz, hogy már ed^ig is több határozat, állásfoglalás jelent meg a műszaki értelmiség helyzete javításának szükségességéről, ám azok végrehajtása mind ez ideig késlekedett. Megvalósításuk nem halogatható, egy nemrégiben elkészült felmérésből például az derül ki, hogy az elmúlt öt évben rendkívüli mértékben megnőtt a műszakiak részvétele a második gazdaságban, miközben változatlanul alacsony szinten maradt a vállalati kutató-fejlesztő tevékenység. Ebben az időszakban — valószínűleg éppen a túlmunkák hatására — rendkívüli mértékben csökkent a műszakiak részvétele a továbbképzésijén. (MTI)