Nógrád, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
1987. december 5., SZOMBAT NOGRAD 5 Á salgótarjáni főiskolai tagozat múltja és jövője Mondvacsinált vihar — valóságos nyugalom Megyénkben «régi gond, hogy kevés a szakképzett népművelők száma. Az elmúlt években javult ugyan a helyzet, ez azonban elsősorban a városokban, a nagyobb településeken a jellemző. (Tehát a gond továbbra is megmaradt. Hogyan lehetne a helyzeten változtatni? — kezdtek gondolkodni a megyei művelődési osztályon. Mert, hogy szükség van a .változtatásra, az nem kétséges; a közművelődés tartalmi, szervezeti megújulása éppen úgy társadalmi követelmény, mint más területen, és ugyanúgy a szakember a kulcsfigurája, mint a gazdaságban. Szakképzett népművelőkben más megyékben- sem dúskáltak, tehát azokban is keresték a megoldásokat. Egyes helyeken találtak is. Pest megyében például középfokon kezdték képezni a közművelőket, Szolnok megyében — az MSZMP oktatási igazgatósága közreműködésével — a politikai képzéshez kapcsolták. Nálunk egy harmadikféle úton indultak el... Az egri tanárképző főiskola hosszú ideje konzultációs központot működtetett Salgótarjánban, a megyei pedagógus-továbbképzési kabinettel együttműködve. Termékeny, jó együttműködés alakult ki. így született meg az ötlet: erre a bevált munkakapcsolatra kellene a népművelőképzést alapozni. A Nógrád Megyei Tanács művelődési vezetői megkeresték az egri főiskola vezetőit, és meghallgatásra találtak. 1984 még a tájékozódás éve volt. Felmérték az igényeket, majd decemberre megszervezték a fel vételi-előkészítő tanfolya- mot. . . A salgótarjáni főiskolai kihelyezett tagozáton 1985 őszén kezdődött meg a tanítás. A mintegy nyolcvan jelentkezőből huszonkettőt vettek fel. Zömük közművelődési területen dolgozott, vagy ahhoz közel álló munkahelyeken, beosztásokban. Szeretik amit csinálnak, szeretnék munkájukat nagyobb elméleti, ' szakmai ismerettel végezni. A választható szak. magyar—népművelés és történelem—népművelés volt. Az első esztendőt jobb átlageredménnyel (!) zárták a salgótarjániak, mint az anyaiskola hasonló évfolyamos hallgatói. Mindjárt a második évben azonban már bizonyos feszültségek keletkeztek. Kevesebben jelentkeztek továbbtanulásra (a tanulás presztízsének további hanyatlása nyilván hatott), ugyanakkor a jelentkezők tudása is felszínesebbnek, hézagosabbnak mutatkozott. Ami főként abból adódott, hogy az akkori felvételizők java sok-sok évvel korábban érettségizett, és az évek során tudása megkopott. Aztán a hiányokat nem tudták kellően pótolni az előkészítő tanfolyam foglalkozásai. Abban az esztendőben — és egy év múlva is — * már csak egy szakon, magyar—népművelésen folyt a képzés, kilenc, illetve tizennégy elsős hallgatóval. Egyesek szemében mindez . ,.visszakozásnak” tűnik, és akadtak olyanok is, akik azt hangoztatták, hogy ez az egri főiskola bosszúja, mivel nem éri meg tanáraiknak Salgótarjánba járni. Hozzátartozik a valósághoz, hogy e hangadók főként a sikertelenül felvételizettek, valamint családtagjaik és rokonságuk- köréből kerültek ki. Visszafejlesztésről, bosszúról azonban szó sem volt. Pofonegyszerű a magyarázat. A salgótarjáni kihelyezett tagozaton főiskolai szintű képzés folyik, és annak értékeit meg kell őrizni mindenféle különérdekkel szemben. E képzési formát vétek volna lealacsonyítani. Azt a kényes helyzetet mindenképpen el kell kerülni, ami egyébként könnyen adódhatna, hogy a megszerzett diplomák között később bizonyos fórumokon, körökben olyan különbséget is tegyenek: ezt Egerben szervezték, ez jó, emezt pe- dik csak Salgótarjánban...- ☆ A salgótarjáni tagozatnak van jövője. Fenntartása érdeke a megyének, hiszen annyi képzett népművelővel egyetlen esztendőben sem gyarapodott, mint jövőre fog, amikor a harmadévesek végeznek. És az sem mellékes, hogy a végzősök egyaránt ismerik majd az iskolai és a művelődési otthoni életet, hiszen a változások, a fejlődés egyik nagyon is lehetséges, célszerű útja éppen az általános művelődési központok létrehozása felé vezet, s ebben az irányítási szerkezetben szervesen együtt létezik az iskola és a kultúrház, a könyvtár. Az egri tanárok — ők jelentik a perspektíva másik oldalát — egyre jobban kötődnek a városhoz, tanítványaikhoz, hiszen a hallgatói gárda stabilizálódott. Arról sem lehet beszélni, hogy fáradozásaikat ne ismernék el anyagilag. S, hogy a korábbi évek szóbeszéde, riadalma teljesen alaptalan volt,' arról pedig az győzhet meg bárkit, hogy szeptemberben új szakon kezdődött meg a tanítás. A nevelőtanári kiegészítő szakra több mint ötvenen jelentkeztek, már diplomások, s huszonötén kerültek be közülük. .. Az új szak létesítését az indokolta, hogy a gyermek- védelmi feladatok az utóbbi időben megnövekedtek, és ezen a területen is szükség van a nevelők számának gyarapítására, továbbá a munka minőségének az emelésére. A megyei tanács közel 300 ezer forintot fordít a salgótarjáni tagozat zavartalan működtetésére. A foglalkozásokat idén az új Madách Imre Gimnázium és Általános Iskolában tartják. Az operatív tennivalókat a Nógrád IVÍegyei Pedagógiai Intézet látja el; az ő feladata az új évfolyamok előkészítése is. Az egri. főiskola külön stábot szervezett a teendők végzésére. A tagozat vezetője: dr. Kohajda József, a neveléstudományi tanszék docense. A hallgatók tanulmányi ügyeivel Horváth Tibor tanulmányi osztályvezető és Rózsahegyi Józsefné csoportvezető foglalkozik. Az egész tevékenység felügyeletét dr. Orbán Sándor főigazgatóhelyettes látja el. Akik az egri főiskola salgótarjáni kihelyezett tagozatán szeretnének továbbtanulná, már most érdeklődhetnek. Sulyok László / Csaknem négy évtizeden keresztül volt rendezője Vertich József a Petőfi kohászszínpadnak, amely az elmúlt napokban ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Az alkalomra a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szakszervezeti bizottságának kiadásában megjelent az egykori rendező gyűjtései és visszaemlékezései alapján a Hogy volt... című könyv, összefoglalva az acélgyári' munkásszínját- szús történetét. Vertich József így kezdi mondandóját: „Amikor írásom anyagát gyűjtögettem, rendezgettem azzal a nem titkolt szándékkal, hogy va- milyen kiadvány lehessen belőle, elgondolkodtam: az ügyszeretet, és a nosztalgia mellett, ugyan mi értelme lehet még, kinek, mennyiben lehet haszos és érdekes eme törekvésem. Egyáltalán, érdemes-e mindezt papírra tenni?...” A jubileumi ünnepség és » könyv iránt megnyilvánuló érdeklődés minden kétséget eloszlat. Nem csak az egykori résztvevők és családtagjaik kíváncsiak a gyári színjátszás múltjára és jelenére, hanem az úgynevezett egyszerű nézők is, akik részesei lehettek számos szép sikernek. A Hogy volt... című könyvben az olvasó adatok, tények sokaságát találja, az első bemutatótól kezdve szinte a legeslegújabb időkig (a gyűjtést 1986. augusztus 31-én zárták le). A történeti áttekintés után a szerző külön felsorolja az együttes által alapított Petőfi- és Munka-díj kitüntetettjeit a különféle országos seregszemléken elnyert díjakat, közli a száz esztendő alatt bemutatott darabokat. Többek között ilyeneket találunk közöttük: Ida regénye Gárdonyi Gézától, A tölonc Tóth Edétől, a Bánk bán Katona Józseftől, Az ember tragédiája Madách Imrétől, az Éjjeli menedékhely Gorkijtól, a Tartuffe Moliere-től. A szerzők között olvashatjuk még Mikszáth Kálmán, Zi- lahy 'Lajos. Babay József, Budai Dénes, Heltai Jenő. Shakespeare. Cseihov, Priestley, Rozov Maugham nevét... És a sor még hosszan folytatható. Párizs új múzeuma Párizsban nemrég nyílt meg a világ legnagyobb természettudományi és műszaki múzeuma. Az épület 270 m hosszú, 120 m széles, 47 m magas. Hozzá képest a chicagói vagy a müncheni technikai múzeumok csupán szerény épületszárnyak. Fölépítésének ötlete 1977- ben született meg: maga a tervezés és az' építkezés négy és fél évig tartott. Ellentétben a hasonló intézményekkel, a párizsi nem tudományágak, hanem nagyobb egységek szerint tagolódik. Négy állandó kiállítása: A Földtől a világmindenségig ; Az élet kalandja; A nyelv és a kommunikáció és Az ember munkája. Nemcsak tömérdek makett, hanem főképp a látogatók által működtethető sokféle szemléltetőeszköz teszi érzékelhetővé a természet- és a műszaki tudományok viágát. Az állandó kiállításokon kívül négy-négy hónapig látogatható alkalmi bemutatók i* lesznek Cifra idők nyomában Város és értelmiség ü» n * ötven évvel ezelőtt irta Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című szociográfiáját. „A társadalomra Gyarmaton ez az átmenetiség, ideiglenesség jellemző és az, hogy kevés az alkotás, kevés a tett és kevés az eredmény. Az emberek nem azzal törődnek, hogy a maguk rétegének keretén belül alkossanak, hanem azzal, hogy a fölöttük levő rétegbe eljussanak.” — írhatta a szociológus 1937- ben az általános felfelé nézésről, az egyik társadalmi keretből a másikba jutásról. Folytatva az elmúlt heti sorokat a balassagyarmati kábelgyár fődiszpécserének, a gyári pártvezetőség titkárának, Patterman Jánosngk idevágó gondolataival — a város mai arcqlatára éppen egy korábban nem is álmodott „össznépi” alkotás rajzolt erős vonást (iparit). Ma, a kábelgyár, több mint tizenhét éves múlttal s továbbra is meglehetősen fiatal szakmunkás- és műszaki gárdával, négy évvel ezelőtti vállalati (Magyar Kábel Művek) helyzetéhez mérten kiugróan jó eredményekkel számolhat. Sem ideiglenesség, sem alkotáshiány nem jellemezheti ezt a kollektívát, s vele-általa magát a várost sem. Hétszáz kábelest (negyven százalékúk a környékről jár be a gyári különjáratú autóbuszokon) sok száz-ezer gyarmati és város- környéki lakoshoz kapcsolódik minden módon. Ezért igaz Patterman János véleménye „sokak számára jelent nagyon erősen meghatározó tényt, hogy a városban van egy kábelgyár... Ha nekünk, kábeleseknek sikereink vannak a munkában, a piacszerzésben, a megtakarításban, egy-egy újjáalakított gép, vagy új berendezés megalkotásában — az hatással van még nagyon sok más érintettre is...” Vállalati mérlegben — amint erről a minap a televízió Láncszemek című műsorában Laczkó Mihály kábeles-vezérigazgató is szólt — az idén mintegy 600—625 milliós nyereséget talál a kábelesék családja. Négy évvel ezelőtt vészharangot kongattak felettük, szanálták őket; új álapokra helyezték például gyáraik (négy van az országban) belkereskedelmi te- vékepységét, önállóságát, és még több ponton is a korszerűségre törtek eredménnyel. A gyarmati gyár évi 2,5 miO- liárdos termelési értékével, a vállalati tőkésexport rriintegy kilencvennyolc(!) százalékával számolva (a megye tőkésexportjának negyven százalékát is ők adják) méltán érezheti, hogy jó úton halad, s ez visszahat kedvezően magára a városra is! Erősíti azt a megváltozott tartalmú városi tudatot, amelyben jó ideje meghatározó az ipari karakter — miközben talán éppen ezért is virágozhat a hagyományokra tekintő, újat kereső kultúra is. Nemrégiben a Komjáthy- társaság bemutatkozását fogadta a városi művelődési ház gyertyafényes-igényes rendezvényén a városi értelmiségi klub. Főként orvosok, tanárok, jogászok, művelődésben, könyvtári munkában dolgozó gyarmatiak előtt szerepelt az irodalmi és művészeti társaság — alig egy-két műszaki értelmiségi volt jelen, mert mint Patterman János is szóvá tette; ma még nem igazán jellemző a teljes kábelgyári munkás- és műszaki gárdára az, hogy a város rendezvényein társként jelen legyen. Ez mindenképpen a következő lépések körébe sorolható, mert olyan folyamat része lehet, amely hetvenben egy rozsföldön épített csarnokkal, az első fiatal munkásgárdával, a későbbi gyári fejlődési pontokkal, az új gyártócsarnokok megépítésével, új gyártmányok bevezetésével, rekonstrukcióval és beruházással (más szóval csupa olyasmivel, ami nagyon kemény munkát jelentett) tarthat folytonosságot. Mindeközben színe minden korszakában elöl találtuk a gyáriakat a város fejlesztésének társadalmi segítésében. Ha meggondoljuk — a kábelesek, akár munkások, akár műszaki értelmiségiek, valóban speciálisan önmagukat képző gyári kollektívának tekinthetők, hiszen például a szakképzésben is saját berkeken belül kellett megvalósítaniuk az okleveles tanfolyamokat, mert ilyen szakmát az iskolában nem tanítanak. Ugyanez vonatkozik az értelmiségiekre is, akik az egyetemmel közösen szereznek gyári körülmények között speciálisan kábeles szakmérnöki képesítést. Mindez esetleg csak .erősítheti azt az érzést, hogy a kábelesek világa „egészen más”, mint mindenki másé. Patterman János erről így vélekedett; elkezdték a művelődésre, művészetekre irányultság, a figyelemfelkeltés munkájával úgy, hogy némi városi (művelődési, tanácsi) vita után itt a gyár . falain belül rendeztek először kiállításokat. De ebban még a város művelődésének irányítóit is meg kellett győzni, hogy nem érdemes a városi galériába kényszeríteni embereket (amúgy sem lehet), jobb az, ha kezdetben a saját környezetében találkozik a művekkel. Később maga is elmegy majd egy-egy kiállításra. A gyári műszakiak körülbelül hetvenen vannak és talán érthető, ha — ahogy ók mondják kis önkritikával — családi körben, baráti társaságban is ,m harmadik mondat a kábelről szól”. Hogyne beszélnének a kábelről, amikor az az életük! Mert ugyancsak elfogadott és általánosabb vélemény az is, miszerint a kábelesek megszállott emberek, mindennél jobban érdekli őket az a munka, amely a jövőben még jelentősebb hangsúlyt kap a gazdaságosság, a jó minőségen álló bizalom, az újabb korszerű termékek előállítá- sában-íenntartásában. „Minél több jó terméket kell gyártani. . . Keresni kell a módját, hogy tudunk megfelelni és nem a kibúvókat kell keresni. . . ” — vélekedett a már idézett tévériportban maga a vezérigazgató. Valaki elmondott egy esetet a karbantartókról; az új csarnokokban számos magas színvonalon álló korszerű gép működik. A karbantartók valósággal tulajdonosként őrzik, gondozzák eze-, két. Éppen a gyár speciális helyzete, termelési metódusa miatt itt nagy szerepük van a karbantartóknak, akik maguk is — (műszakiakkal közösen) számos díjazott újítást készítettek, és amelyeket azután széles körben be is vezettek. Azok, akikre egy-egy ilyen gép vagy berendezés van bízva nem érzik terhesnek azt sem, ha vasárnap behívják őket javításra a gép mellé. Ellenkezően van ez is — büszkék saját szakértelmükre, felelősségükre. . . Balassagyarmat városi művelődési életének alkotó részeseivé válni i— ez a szigorodó gazdasági és munkafeltételek mellett is megmarad önmaguk elé állított célnak. Éppen a kábelgyáriak lehetnek a város művelődési életének legfőbb tartalékai eddigi szakmai nyitottságuk kiterjesztésével. PAT Kulcsár József fotói A balassagyarmati kábelgyárból kerti ki « «negye lókéssatportjáuak (negyven százaléka A hétszáz kábeles negyven százaléka á környékről jár be gyári különjáratú autóbuszokon Vertich József könyve a színjátszásról Hogy volt...
