Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-10 / 239. szám

2 NOCRAD 1987. október 10., SZOMBAT Grósz Károly az NSZK-ban (Folytatás az 1. oldalról) konszenvvel kísérik azt a fejlődést, amelyet a szor­galmas bajor nép az utób­bi években az élet minden területén elért. Magyaror­szág úgy járulhat hozzá a leghatékonyabban a béke és az enyhülés ügyéhez, ha rendezett, a kölcsönös elő­nyök elvére alapozott jó viszonyra törekszik más ál­lamokkal. E törekvéseink­hez eddig jó partnerre ta­láltunk az NSZK-ban, azon belül Bajorországban. Vi­szonyunk zavartalan, együttműködésünk népein­ket kölcsönösen gazdagít­va fejlődik. Érdekeltek va­gyunk e kapcsolatok továb­bi erősítésében, s ennek elő­mozdításán kívánunk mun­kálkodni — hangsúlyozta. Az üdvözlés percei után a magyar kormányfő beírta ne­vét a miniszterelnöki reziden­cia • vendégkönyvébe, majd megbeszélést folytatott Franz Josef Strauss-szal. A négy­szemközti találkozó után a bajor tartományi miniszter- elnök díszebédet adott Grósz Károly tiszteletére. A rezidencia XVI. századi, itáliai reneszánsz stílusú épületében rendezett dísz­ebéden Franz Josef Strauss és Grósz Károly pohárkö­szöntőt mondott. Grósz Károly és kísérete délután látogatást tett a BMW autógyárban. A kiváló minőségű sze­mélyautóiról világszerte is­mert konszern müncheni gyárában Hans Koch elnök­ségi tag tájékoztatta a mi­niszterelnököt a világszerte 60 ezer munkást foglalkoz­tató autógyár termelési ada­tairól. A magas fokon szer­vezett karosszériaüzemben Grósz Károly megtekintette a precíziós robotok műkö­dését, amelyek sok száz mun­káskezet helyettesítenek. A kormány elnökének kérdé­sére a vendéglátók elmon­dották, hogy az automatizá­lás nem vezetett elbocsátá­sokhoz; sőt, a növekvő igé­nyek miatt az elmúlt esz­tendőkben évente mintegy kétezer emberrel gyarapo­dott a konszern alkalma­zotti létszáma. A beszélgetés során kiderült, hogy van­nak közöttük magyarok is. A TESCO szervezésében je­lenleg is 400 magyar szerelő dolgozik itt, közülük Wágner Tamással és Péter Imrével beszélgetett Grósz Károly. Érdeklődésére elmondták, hogy általában minden má­sodik hét végére hazautaz­nak. A munka meglehetősen megerőltető, nagy odafigye­lést kíván, de megtalálták a számításukat. A gyár veze­tői elmondották, hogy meg vannak elégedve a magyar munkások helytállásával. A látogatás végén a gyár vezetői egy BMW személy- gépkocsival ajándékozták meg a magyar miniszterel­nököt. A gyárlátogatással ért véget Grósz Károly rövid bajorországi programja; el­utazásakor a müncheni re­pülőtéren a kormányfőnek kijáró külsőségek között, katonai tiszteletadással bú­csúztatták. A különgépen innen Stutt­gartba, Baden-Württemberg tartomány székhelyére uta­zott a kormány elnöke és kísérete. A .stuttgarti repülőtéren Lothar Späeth tartományi miniszterelnök üdvözölte a vendégeket. Öböl A meri ka i—i rá ni összecsapás Az öbölbeli iráni Farszi- sziget körzetében csütörtö­kön éjjel újabb amerikai— iráni összecsapás volt. Az óböibeli robbanás ve­szélyét magában hordozó sú­lyos fejleményről eltérnek az amerikai, illetve az iráni közlések. Az amerikai hadi- ilotta képviselője szerint szupertitkos berendezésekkel felszerelt megfigyelő helikop­tereire az öböl nyugati felé­ben lévő Farszi-sziget körze­tében iráni rohamcsónakok­ról tűzet nyitottak. Ezt kö­vetően amerikai harci heli­kopterek tüzet nyitottak a kis járművekre, hármat el­süllyesztve közülük. A flotta­vezetés szerint a mintegy húszperces összecsapás sem­miféle amerikai veszteséget vagy kárt nem okozott. Az elsüllyesztett iráni hajók legénységéből hatot kimen­tettek a tengerből, de ketten sérüléseikbe belehaltak. Teherán szerint semmilyen módon nem provokálták ki az amerikai támadást, az vá­ratlan volt. Az iráni hivata­los hírügynökség, élesen el­ítélve az amerikai katonai akciót, azt közölte, hogy a támadásban résztvevő egyik helikoptert lelőtték, s hogv károk érték az egyik ameri­kai hadihajót is. Egyúttal be­jelentette. hogy Irán követeli az elfogott iráni tengeré­szek azonnali visszaadását. „Á nem is olyan távoli jövőben" Gorbacsov— Kohl találkozó Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára „a nem is olyan távoli jövőben” ta­lálkozni fog Helmut Kohl nvugatnémet kancellárral. A Kohlnak szóló meghívást Anatolij Dobrinyin. az SZKP KB titkára adta át pénte­ken a nyugatnémet kancel­lárnak — mondotta Fried- helm Ost nyugatnémet kor­mányszóvivő pénteki bonni sajtóértekezletén, amelyre Kohl és Dobrinyin több mint három órán át tartó megbeszélése után került sor. A szóvivő közölte, hogy a szovjet—nyugatnémet csúcs­találkozót Sevardnadze no­vemberi, bonni tárgyalása során készítik elő. Ismerkedünk a goszprijomkával GTE-szeminárium a minőség jegyében Kétnapos tanácskozás kezdődött tegnap Salgótar­jánban az Ipari termékek minőségvédelme címmel. A szemináriumot —, melynek a Technika Háza adott otthont — a Gépipari Tudományos Egyesület szak­osztályai és Nógrád megyei szervezete rendezte. Megnyitójában Béres Ist­ván, az MSZMP Nógrád Me­gyei Bizottságának osztály­vezető-helyettese hangsú­lyozta a minőség szerepét az iparszerkezet átalakításá­ban, a mezőgazdaság kor­szerűsítésében. Annál is fontosabb e témakör tagla­lása, mivel a magyar termé­kek versenyképessége ép­pen minőségük miatt érté­kelődött le az utóbbi évek­ben — mondotta. Egyre több gazdálkodó egység is­meri fel, hogy a meózás, mint egyszeri visszacsatolás a gyártástechnológiában ke­vés ahhoz, hogy alapjaiban változzon meg a minőség védelme: komplexszé kell tenni az értelmezését — hangoztatta Béres István. Az előadások sorát Gön­czi Lajos, a Magyar Szab­ványügyi Hivatal osztály- vezetője nyitotta, a minőség nemzetközi áttekintésével. Mint elmondta, a minőségtől függ belső ellátásunk hely­zete, nemzetközi fizetőké­pességünk, népgazdasági egyensúlyunk. Akik ezt kés­lekedve ismerik fel, életké­pességüket teszik kockára. Japán fejlődésének példá­ján keresztül mutatta be, mit jelentett, az ázsiai or­szág számára az Amerikai Egyesült Államok szakmai segítsége az ötvenes évek nagyszabású iparosításá­ban. A minőségalakítás ja­pán modelljében fontos sze­repet játszott a szabályozá­si rendszer, a jól betanított munkásgárda, az időben tör­ténő anyagbiztosítás és a dolgozók érdekeltségének megteremtése. Ehhez járult még hozzá a munkafegyel­met és önkontrollt hordozó tradíció. Angliában négy éve „nem­zeti üggyé” nyilvánították a minőségtanúsítást, Francia- országban pedig nagy jelen­tőséget tulajdonítanak az oktatási anyagokban törté­nő feldolgozásának. A Szov­jetunió meghirdette az ún. goszprijomkát — a pereszt­rojka és a glasznoszty ana­lógiájára —, azaz, a tudomá­nyos műszaki célprogramok kidolgozását. A KGST-n be­lül pedig a közeli napok­ban írják alá az egységes minősítési és tanúsítási rend­szerről szóló programtervet. A hazai tapasztalatokról dr. Bakonyi Árpád, az Ipa­ri Minisztérium főosztály­vezető-helyettese számolt be az ország szinte minden részéből érkezett szakembe­reknek. Kiemelte, hogy nem­zeti jövedelmünk fele szár­mazik külkapcsolatainkból, ezért lényeges, hogy minden szempontból követni tudjuk a világpiac igényeit. Sajnos, a felismerést nem követte a vállalatok, mezőgazdasági üzemek cselekvési készsége: évente mindössze 5 százalé­kot képvisel az új termékek aránya, s ahhoz, hogy 5—6 év alatt faragjunk lemara­dásunkból, 20 százalékos ter­mékcserére lenne szükség. Hagyományos eszközökkel nem tudjuk megállítani a minőségromlás folyamatát — mondotta. Vállalataink­nak mindössze 20—30 száza­léka oldotta meg a szabá­lyozást, 30 százalékuk nem avatkozott be hatékonyan a termelésbe, és 30—40 száza­lékuk egyáltalán nem foglal­kozik a minőséggel. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár eredmé­nyeiről, valamint a minő­ségbiztosítási rendszerről Gressai Sándor igazgató adott átfogó képet. Mint mondta, a minőségi terme­lésre elsősorban nem a meó létszáma a garancia, hanem a jól átgondolt piackutatás, gyártástechnológia, az anyag- biztosítás, a termékgyártás előkészítése, a videooktatás, az ellenőrzési pontok meg­választása, a kereskedelmi szerződések és a reklamáci­ók intézése. A két nap alatt összesen tíz előadás tekinti át a mi­nőség helyzetét, megvilá­gítva a részletkérdéseket is. Szovjetunió: a 70. évforduló 5. Á legsúlyosabb megpróbáltatás Három legendás hadvezér a polgárháborúból: lyimosen­ko, Buggyonij és Vorosilov Az antanthatalmak és az USA uralkodó körei 1918 márciusában a londoni kon­ferencián döntést hoztak a Szovjet-Oroszország elleni nyílt katonai intervencióról, ugyanebben a hónapban antantcsapatokat tett part­ra Murmanszkban, április­ban pedig Vlagyivosztok­ban. Stratégiai tervet dol­goztak ki arra, hogy csapa­taik a belső ellenforrada­lom erőivel megsemmisítik a szovjet köztársaságot. Má­jus végén fellázadt a hadi­foglyokból álló csehszlovák hadtest. Az imperialisták készítették elő a lázadást, és ez tovább aktivizálta a szovjetellenes erőket. A polgárháború ismét óriási méreteket öltött, kiterjedt Szovjet-Oroázország egész területére. Fokozódott a külföldi intervenció észa­kon —, ahol angol, ameri­kai, olasz és francia csapa­tok elfoglalták Arhangelsz- ket — és Távol-Keleten; Sok helyen baloldali eszer lázadások törtek ki. Végül is 1918 nyarának végére az ellenségnek sikerült elfog­lalnia a szovjet köztársaság területének háromnegyed részét. A frontok gyűrűjébe került. A helyzet elemzéséből Le­nin arra a következtetésre jutott, hogy az adott hely­zetben a stratégiai irány­vonalnak kelet felé kell irányulnia, s intézkedéseket javasolt a kelet) front erő­sítésére. Ugyanakkor óriá­si munka folyt az ország­ban a fegyveres erők szer­vezésére, erősítésére. Míg 1918 januárjában a Vörös Hadsereg szervezése az ön­kéntesség elve alapján in­dult meg, május végén már döntés született, hogy a munkások és szegénypa­rasztok általános mozgósí­tása révén töltik fel a had­sereg sorait. A szovjethata­lom a saját fegyveres erői­nek megteremtésénél szi­gorúan tartotta magát az osztályéi vekhez. Nemcsak katonai terüle­ten volt szükség rendkívüli intézkedésekre. El kellett látni a hadsereget fegyver­rel és ruházattal, élelmisze­rekkel, a dolgozókat, a mun­kásosztályt meg kellett men­teni az éhínségtől. Ezeket a feladatokat voltak hivatva megoldani azok az ideigle­nes, rendkívüli, kényszerű intézkedések, amelyek az 1918—20-as években meg­határozták a szovjet állam gazdaságpolitikáját és ké­sőbb a „hadikommunizmus” elnevezést kapták. A polgárháború következ­tében tovább pusztult az ország gazdasága, egyre nőtt az élelmiszerhiány. Ez arra kényszerítette a bolsevikok pártját és a szovjet kormányt, hogy fokozatosan, a konkrét helyzetből kiindulva, vál­toztasson gazdaságpoliti­káján. Rendkívüli élelme­zésügyi és egyéb rendelke­zések léptek életbe. Milyen vonásokat is öl­tött a „hadikommunizmus” politikája? Az egész ipari termelés az állam kezében koncentrálódott. Az egyéni és gazdálkodási célokra megállapított normán felü­li terményfelesleget a pa­rasztok beszolgáltatták az államnak nem piaci, ha­nem megszabott beszolgál- tatási árakon. Az állam osztotta el az ipari termé­keket és az élelmiszereket, ez utóbbiakat jegyrendszer és „akj nem dolgozik, ne is egyék” elv alapján. A ma­gánkereskedelemnek meg­tiltották a jegyrendszerbe tartozó termékek árusítását. A pénzforgalmat természet­beni juttatások helyettesí­tették. Az egész munkaké­pes lakosságot munkába ál­lították, munkakötelezett­ség alapján. Á „hadikommunizmus” módszerei segítették a szov­jethatalmat. hogy az ellen­ség szétverésére mozgósít­hassa az anyagi és emberi erőket. Ezek a módszerek tették lehetővé, hogy a szovjethatalom mind politi­kailag, mind gazdaságilag letörje a burzsoáziát, hogy győzelmet arasson az in­tervenciósok és a fehérgár­disták felett. A „hadikom­munizmus” mint ideiglenes intézkedés, teljes mértékben igazolódott. Németország és szövetsé­geseinek veresége után gyö­keresen megváltozott a helyzet. Ezt akarták ki­használni az antantorszá­gok. Miután meggyőződtek róla, hogy a szovjethatalom megdöntésére irányuló ad­digi kísérletek nem vezet­tek semmire, 1918 november közepén Jasiban ültek ösz- sze tanácskozásra. Itt azt határozták el, hogy a saját hadseregeik szabaddá vált erőivel és a fehérgárdista- csapatok segítségével zúz­zák szét Szovjet-Oroszorszá- got. Az angol—francia csapat- szállító hadihajók novem­ber végén befutottak Orosz­ország déli kikötőibe — No- vorosszijszkba, Szevaszto- polba és Ogyesszába. Vala­mivel később az angol csa­patok elfoglalták Bakut és Batumit. Ám teljes kudar­cot vallottak az antant az irányú kísérletei, hogy Oroszország déli részén csapatai tért hódítsanak. Az antantországok dolgozói aktívan tiltakoztak a szov­jet-oroszországi interven­ció ellen. Megmutatkozott ez a csapatok hangulatán is. 1919 áprilisában felkelés tört ki a Fekete-tengeren állomásozó francia flottánál és ezek után a francia had­vezetés kénytelen volt visz- szavonni a csapatait. Ez a győzelem, amely a nemzet­közi proletariátus támoga­tásával született, az antant stratégiájának kudarcát je­lentette. Lenin a legfon­tosabb győzelemnek nevez­te, mivel az orosz forrada­lom a maga oldalára állí­totta az antant katonáit. A fiatal Vörös Hadsereg tehetséges katonai vezetői­nek irányításával szétverte Kolcsak admirális csapata­it keleten, Gyelnyikét dé­len. Az internacionalista har­cosok a Szovjet-Oroszor­szág dolgozói iránt tanúsí­tott szolidaritásukkal és testvériességükkel felejthe­tetlen oldalt írtak be a pol­gárháború történetébe. A polgárháború a szov­jethatalom számára a leg­súlyosabb megpróbáltatás volt. Óriási nyomorúságba döntötte a népet. A népgaz­daságban mintegy 50 mil­liárd aranyrubel értékű kár keletkezett, az ipari termelés a különböző ága­zatokban 1913-hoz viszo­nyítva 4—20 százalékra esett vissza. A munkásosz­tály körülbelül a felére csökkent. Az éhségtől, a betegségektől, a fehérgár­disták terrorja miatt és a polgárháború csatáiban 8 millió ember pusztult el, közülük egymillióan a Vö­rös Hadsereg harcosai. APN—KS A példamutatóan rendezett szovjet—finn kapcsolatok újabb állomásaként Moszkvában tárgyalt Mauno Koivisto finn elnök. A képen: a Gorbacsov házaspár Koivistóval és feleségével a Kremlben. (Fotó: TASZSZ—MTI) Sevardnadze hazaérkezett Eduard Sevardnadze, a2 SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere pénteken hazaérkezett Moszkvába. A szovjet diplomácia ve­zetője többhetes távoliét után tért vissza hazájába. Szeptember közepén Wa­shingtonban folytatott meg­beszéléseket amerikai kollé- gájával, George Shultzcal, s fogadta őt Reagan elnök is. Washingtoni tárgyalásai végeztével Eduard Sevard­nadze részt vett az ENSZ- közgyűlés 42. ülésszakán. A szovjet külügyminiszter ezután ellátogatott Brazíliá­ba, Argentínába és Uruguay- ba. Űtban hazafelé Sevard­nadze egy napra megállt a kubai fővárosban, Havanná­ban is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom