Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-09 / 238. szám

6 NOGRAD 1987. Oktober 9., PENTEK GYÁSZJELENTES Mély fájdalommal tudat .juk, hogy a szeretett férj, édesapa BALOGH MIKLÓS ('-> éves korában, türelem­mel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 1987. október 9-én, pénte­ken 11.30 órakor lesz a sal­gótarjáni központi temető­ben. A GYÁSZOLÓ CSALAD Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy HÁROM KAROLY 57* éves korában elhunyt. Temetése 1987. október 12- én, hétfőn 13.30 órakor lesz a forgácsi temetőben. FELESÉGE ÉS A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédok­nak és mindazoknak, akik szeretett halottunk BL’LYOVSZKY ISTVÁN temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek és mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédok­nak, volt munkatársaknak, akik szeretett halottunk BÁNKUTI ISTVÁN temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek és mély fájdal­munkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, volt mun­katársaknak és mindazok­nak, akik felejthetetlen halottunk BERNARD REZSŐ volt bányaigazgató temeté­sen részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ CSALÁD, NÓGRÁDI SZÉNBÁ­NYÁK VÁLLALAT, BELVÁROSI I. KÖRZ. PÁRTSZERVEZET A József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ ELEKTROMÜSZERÉSZ­szakmával rendelkező, érettségizett fiatalembert keres —, aki sorkatonai szolgálatát már letöl­tötte — színpadmesteri munkakör betöltésére. Jelentkezés az intézmény munkaügyi előadójánál. Varsány Községi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázatot hirdet müvelödésihAz­VEZETÖI munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség, erkölcsi­politikai alkalmasság. Legalább 3 éves nasonló munkakörben eltöl­tött idő. A bérezés 24 1983. <XII. 17.) ÁBMH sz. rendelkezés alapján. Pályázati határidő: 1987. október 21. A munkakör azonnal betölthető. Lakás megoldható. Pedagógusok jelentke­zését is várjuk, házas­párok előnyben. Érdeklődni további fel­világosítás végett, sze­mélyesen, vagy írásban lehet a tanács elnökénél. FELVÉTEL A TŰZOLTÓSÁG állományába. Számítástechnikai főelőadói beosztásba, felsőfokú, szakirányú, továbbá főelőadói be­osztásba államigazgatási főiskolai, vagy felsőfokú műszaki végzettségűek jelentkezését várjuk. További követelmények: 35 év alatti életkor, letöltött katonai szolgálat. Jelentkezés megyei tűzoltó-parancsnokság személyzeti vezetőjénél. Kisszövetkezet felvételre keres szak­irányú felsőfokú végzettségű FŐKÖNYVELŐT, középfokú végzettségű KÖNYVELŐT. Bérezés megegyezés szerint. Pályázatokat: „Építő 88” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe kérjük. A KSH SZÜV Salgótarjáni Számítóközpont IBM XT AT KOMPATIBILIS SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐI, valamint -FELHASZNÁLÓI tanfoli/amot indít megfelelő létszámú jelentkezés esetén, A tanfolyam jellege: Előadás, gyakorlattal, géphaszná­lattal. A tanfolyamot ajánljuk: kezdő felhasználók­nak, ügyintézőknek. A tanfolyam helye és ideje: Salgótarján, Rákóczi út 202. 1987. október 26., 1987. október 27—30. Naponta: 8.10—13.30 óráig. A tanfolyam díja: kezelői: 400 Ft fő, felhasználói: 1750 Ft fő. Jelentkezési határidő: 1987. október 19. Tanfolyamszervező: Szarka Zoltánná, tel.: 11-477. Mátraalja Mgtsz Bodony, 1987. szeptember 18-tól 1987. október 11-ig, naponta 7 órától 17 óráig, SZEDD MAGAD almaszedési akciót hirdet, a parádi almáskertjében. Egységárak: 7 Ft/kg. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Köszörülni tudó szalagfűrészest felveszek. Fizetés 7000—10 000 Ft-ig. Ugyanott MTZ 50-es kotrógép to­lólappal és ka­nállal eladó. Go­dó László, Faipa­ri és Szolgáltató Kisszövetkezet, Salgótarján, Há- mán Kató-telep 58. NAÉVr-iparte- lep mellett. Kisszövetkeze­tünk felvesz IBM AT és XT felsőfokú vég­zettséggel ren­delkező nődol­gozót számító­gép-kezelői mun­kakörbe. Fizetés: 1—10 000 Ft. Továbbá munkával ren­delkező bedől­gozókat. Jelent­kezni lehet: Vasipari Kis­szövetkezet Job­bágyi. Felsza­badulás út 101. A Karancssági Egyesült Eró Mgtsz cipőiéi­sörészt gyártó üzemegysegén felvételre ke­rés tűzni (varr­ni). tudó női munkaerőket és cipőgyártó fér­fi dolgozókat. Jó kereseti lehe­tőség. Jelent­kezni: Ka­rancsság, Nagy Tibor üzemag­vezetőnél Tele­fen: 9 27 mellék. KÖZLEKEDÉS­GÉPÉSZ üzem­mérnök, szállítás- vezetői gyakorlat­tal munkahelyet változtatna. Aján­latokat ..Oktatás és költségvetés előnyben*’ jeligére a kiadóba kórok. JÁRMŰ KG 1200 S alma­zöld színű Lada eladó. Végh And­rás, Ludányhalá'- szi. Szent I. út /34. KV-S Zastava és DJ-S UAZ eladó. Érdeklődni: Salgó­tarján, Karancs út 93. SKODA mikro­busz eladó. Pnőfi út 1. Etes, TRABANT 601­es, jó állapotban levő. 1 éves mű­szakival eladó. Irányár: 25 000 Ft. Érdeklődni:, Anda Nógrádmegyer, Pe­tőfi út 66. egész nap. BARNA színű. PM-es Polski Fiat 1500-as. jó állapot­ban eladó. Érdek­lődni lehet: Héha­lom. Jókai út 12. UV írsz. Skoda S 100-as eladó. Ér­deklődni : Pásztó. Nógrádi-ltp. S 2. B. 1/1. (Csak 17 óra után). 4 és fél éves Sko­da. reális áron el­adó. Érdeklődni: Somoskőújfalu, Ki­látó üt 20. ZUK felújított ál­lapotban eladó. Salgótarján, Rákó­czi út 75. III 6. OLCSÓN eladó 1200-as Zsiguli Com­bi. műszaki vizsga nélkül. Tel.: Salgó­tarján. 14-471. ELADÓ most vizs­gázott UL-es 1300- as Dácia, esetleg ponyvás UAZ-ra vagy ARO-ra cse­rélhető. Salgótar­ján. Arany János út 21. Vili 6. Ér­deklődni: 16 órától. IR-ES . 1200-as Zsiguli és IG-s Fiat Coupe 850-es el­adó. Zagyvapál- falva. Sugár út 114. 17 órától, hét vé­gén egész nap. UE írsz. Zsiguli, most vizsgázott sür­gősen eladó. Bá- tonyterenye, Lenin út 16. fsz. 3. JÖ állapotban le­vő PZ-s Skoda, el­ső kézből eladó. Kisterenye, Zrínyi út 58. UP 1200-as Zsi­guli, megkímélt, jó állapotban eladó. Varsány, Mező Imre út 10. Érdeklődni: 17 óra után. KN-ES Lada 1300 S, jó állapotban el­adó. Érdeklődni lehet: Balassagyar­mat, Vörösmarty út 6. esti órákban. SIMSON S 51 clektronic, 4 sebes- séges, újonnan el­adó. Mátraszele, Táncsics út 12. DJ frsz. Skoda mikrobusz jó álla­potban, extrákkal, tartalék alkatré­szekkel eladó. Ér­deklődni: Salgó­tarján. Alsó-ldegér utca ll. KIFOGÁSTALAN állapotban levő Dá­cia. 15 000 km-rel eladó. Telefon: Salgótarján. 14-355. ZD-S 1300-as La­da, felújított álla­potban eladó. Bá- tonyterenye. Bá­nyász út 13. 19. PG-S Lada 1600- as eladó. Salgótar­ján. Kemerovo krt. 35. IV 4. (óvoda fö­lött) . DÁCIA 3 és fél éves eladó. Érdek­lődni: ?gész nap, Balassagyarmat. Rá­kóczi út 79. Reiman. IS 1200-as Lada, újszerű állapotban eladó. Salgótarján, Ybl Miklós u. 63. III 2. PX 1300-as, ZS 1200 Lada reális áron eladó. Ipoly- tarnóc. Kossuth u. 26. Bozó. NAGYMÉRETŰ személygépkocsi- utánfutó. magasí­tóval. és teherfel­vonó eladó. Ér- déklődni: Salgó­tarján. 15-222 te­lefonon, esti órák­ban. ZM-ES 1200-as Zsiguli, jó állapot­ban eladó. Irány­ár: 65 ezer Ft. Sal­gótarján. Gorkij-te- lep. Nyírfácska u. 8. Hídvégi. 127-ES Fiat el­adó. Érdeklődni: Salgótarján, Ybl Miklós út 47. III 5. KJ-S Skoda 120 L extrákkal eladó. Irányár: 113 000 Ft. Cím: Salgótarján. 10-977 telefonon. FIAT 127-es jó állapotban. ked­vezményes áron el­adó. Napközben. Salgótarján. Mó­ricz Zsigmond út 8 A. HATÉVES Skoda 120 L. friss műsza­kival eladó. Kis­terenye. Zrínyi út 102. 16 órától. TP-S Dácia és Raj-Gaz eladó. Sal­góbánya. Balassi út 7. FIAT 127-as el­adó. Érdeklődni: Nemti. Fenyő út 2. 16 órától. 3 éves ARO friss műszakival eladó. Érdeklődni: Mát­ramindszent. Pe­tőfi út 59. ZL-ES Trabant Lim. eladó. Érdek­lődni: Balassa­gyarmat, Arany J. u. 2. 4 1. VEGYES hasz­nálatú NYSA épít­kezés/ miatt, sürgő­sen eladó. Buják. Alkotmány út 48. INGATLAN GARÁZS azonnal eladó. Érdeklődni' lehet: Pásztó, Nóg­rádi 18. fsz. 1. alatt. VENNÉK egy- vagy kettőszobás öröklakást Salgó­tarjánban. Beszter- ce-telep előnyben. Jelentkezni lehet: li-034-es telefonon, 17—19 óráig. MÁTRASZÖLO- SÖN, a Csillag úton építési telek, lába­zattal eladó. Mát- raszőlős. Felsza­badulás út 48. 865 négyzetméter építési telek eladó. Megtekinthető: Sal­gótarján. Katona József út 10. Cím: 10- 977 telefonon. közművesí­tett, gázos, 180 négyszögöles, épí­tésre alkalmas, vá­rosközponti, zöld­övezeti telek eladó, Gizella u. 28. sz. alatt. Érdeklődni: Salgótarján. 13-856. SALGÓTARJÁN, Karancs u. végén nagyméretű ga­rázs eladó, vagy kiadó. raktárnak is alkalmas. Érdek­lődni lehet: 20 óra után. 13-697 telefo­non. GORKI J-TELEPI 1 + 2 félszobás öröklakás eladó. Tel.: Salgótarján, 11- 189. PÉCSKÖN hét­végi telek, faház­zal eladó. Nagy Gyula, Salgótarján, Felszabadulás u. 58. 6 szoba, 2 fürdő­szobás, kertes csa­ládi ház áron alul eladó. Salgótarján, Rózsafa u. 65. KARANCSLA- PUJTÖ, Alkotmány út 10. sz. alatt há­romszobás, köz­ponti fűtéses csalá­di ház eladó. Ér­deklődni a fenti cí­men. BAGLYASALJA felső végében lelek eladó. ,,200 négy-* szögöles *249471” jel­igére a salgótarjá­ni hirdetőbe. SZÉTKÖLTÖZÖK figyelem! Elcse­rélném salgótarjá­ni, norvég típusú, 3 szobás, kertes, garázsos házamat, plusz garzont, csa­ládi házra. Ajánla­tot ..Szétköltözők” jeligére a kiadóba kérek. PÁSZTÓ, Kos­suth út 34. szám alatti. 3 szoba, konyhás, fürdőszo­bás lakás, villany­fűtéssel, mellék- helyiségekkel, nagy műhelylehetőség­gel, beköltözhető­en eladó. Érdeklőd­ni: a helyszínen és 130-as telefonon le­het. KÉTSZOBÁS, für­dőszobás családi ház nagy kerttel, gyümölcsfákkal el­adó. Irányár: 460 000 Ft. Érdek­lődni: mindennap 16 órától. Mihály- gerge, Kossuth út 3. GARÁZS eladó Salgótarján. Zrí­nyi úton. Érdek­lődni lehet: 10-673 telefonon. GARÁZS a Besz- terce-lakótelepen el­adó. Telefon: Sal­gótarján 15-035. KARANCSALJÁN családi ház, nagy kerttel. termő' íe- keteribizlivel el­adó. Érdeklődni: levélben. Sőregi Tibor. Eger, Cecey Éva út 26. SALGÓTARJÁN, városközpontban két és fél szobás, összkomfortos szö­vetkezeti lakás el­adó. kp + OTP- átvállalás. Érdek­lődni: október 12­től mindennap es­té 18 óra után, szombat és vasár­nap egész nap, te­lefon: 14-717. SOMOSKŐÚJFA­LUBAN levő, há­romszobás. szute- rénos, központi fű­téses, nagy kertes házat cserélnék sür­gősen. legalább 1 «- ’örökla­kásra. ^ Ráfizetést kérek.- Telefon: 12-847. 2 szobás, össz­komfortos, szövet­kezeti lakás eladó. Balassagyarmat. Achim A. u. 6. I. 7. Érdeklődni: 17 óra után, vagy nap­közben. a 8 429 te­lefonon. ELADÓ két szo­ba + étkezős szö­vetkezeti lakás kp + OTP-átvállalás- sal. Cím: Salgó­tarján. Mező Im­re u. 8. fsz. l. (Besz- terce-telep), 12-988­as telefonon, 8—12 és 15—20 óráig. JOBBÁGYI, Fel- szabadulás 4. szám *ilatt házhely eladó. JÁSZÁROKSZÁL- LASON hétvégi faház sürgősen el­adó. Érdeklődni: Győri József, Pász­tó. Kölcsey u. 8. STRANDNÁL hét­végi telek eladó. Salgótarján, Pécs- kő út 12. I 14. BESZTERCE-TE- LEPEN garázs el­adó. Salgótarján, Pécskő út 12. I 14. SALGÓTARJÁN központjában, sa­roktelken. gázfű­téses családi ház igényesnek eladó. Megtekinthető: szombat kivéte­lével, Damjanich út 1. GARÁZST bé­relnék Salgótar­ján belterületén vagy Zagyvapálfal- ván. Ajánlatokat: 10-977 telefonra ké­rek. ÖSSZKOMFOR­TOS ház eladó. Sal­gótarján, Vörös Hadsereg út 11. VlKENDTELEK, házzal együtt el­adó Zagyvapálfal- va, Kálmán Imre út fölött. Érdek­lődni: Salgótarján, Vörös Hadsereg út 11. JO helyen levő, adómentes garázs eladó Beszterce- t2lepen. Telefon: St. 14-355. ÉPÍTÉSI telek 240 négyszögöl, közművesítve, ter­mő szőlő és gyü­mölcsfákkal, gaz­dálkodásra alkal­mas melléképüle­tekkel eladó. Ér­deklődni lehet: 17 óra után. Salgótar­ján. Kismarty út 10. II 4. EGYMILLIÓ fo­rintért családi ház eladó. Salgótarján, Rózsa Ferenc u. 19. 17 órától. TARON, a Vö­rösmarty út 8. sz. alatt kétszobás, családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Sándor Béla, Hasz­nos, Alkotmány út 53. szám. EGERBEN (az Eged-hegyen) ma­gántulajdonú hét­végi telek, faház­zal eladó. Érdek­lődni: Dénes János, Karancsság, Kos­suth út 8. EGY + 2 félszo­bás vagy másfél szobás lakást ven­nék. Ajánlatokat: .,Városközpont” jel­igére a kiadóba ké­rek. GARAZS eladó Nagybátonyban. a Mező Imre úti so­ron, 280-as számú. Érdeklődni: Galgó­czi, Lenin út 22. SALGÓTARJÁN­BAN, strandtól pár percre, főútvo­nal mellett. nagy- mér2tü zártkert, megosztva is, eladó. Víz. villany meg­oldható. Herczeg, Salgótarján, Schu- yer Ferenc út 24. (Rokkant). SALGÓTARJÁN, Gorkij-lakótelepen 50 négyzetméter alapterületű garázs raktárhelyiségnek kiadó. Cím: 10-977 telefonon. GARÁZS (nagy­méretű) aknával, villannyal az idegé­ri garázssoron el­adó. Érdeklődni: Salgótarján. Kis­marty út 4. IV l. 10— 12 óráig. MEZŐKÖVESD, Zsórifürdőn két­szobás nyaraló el­adó. Érdeklődni lehet: Hatvan, 11- 242 telefonon. EGY + két fél­szobás lakást vá­sárolnék kész­pénzért Salgótar­ján . városközpont­jában. Ajánlato­kat: 10-977 telefon­ra kérek. GARÁZS, akná­val kiadó Salgó­tarján. Beszterce- telepi garázsszö­vetkezetben. Tele­fon: 18 órától, 11-415. EGY + két fél­szobás. tehermen­tes OTP-lakás el- YAfU* „-családi , házra cserélhető, városban vagy vá­ros közelében. Zagy- vapálfalva. Hársfa út 11. IV 19. BALASSAGYAR­MATON háromszo­bás. komfortos csa­ládi házat vennék 7—800 ezer Ft érté­kig. Ajánlatokat: a balassagyarmati ta­karékszövetkez2t- be kérek. BALASSAGYAR- ♦ MATON, Benczúr u. ll a. sz. alatt kétszintes. kertes családi ház beköl­tözhetően eladó. Weisz. Boglárlelle, Vágóhíd út 69. OTP-ÖRÖKLA- KÁS eladó a Ke­merovo körúton. Érdeklődni: Salgó­tarján. 14-508. VEGYES FOGYASSZON friss gombát! Vásároljon termésre kész laska- gomba-táptalajt. 1 zsák 99 Ft. Kapható: Tar, Rákóczi út 2. Mustó Gy. (keverő­üzem közelében). TERMÉSSEL együtt eladó 400 négyzet- méter szőlő Kozár- don. a Rózsamájon. Érdeklődni lehet: Csonka János, Ko- zárd, Damjanich u. 5. 2 tűágyas szek­rénybe beépített Neumann kötőgép eladó. Érdeklődni: Salgótarján 15-484 te­lefonon, 18 óra után. NSZK—cseh vér- vonalú. kitűnő szu­kától és BK Hungá­ria sampion cseh importkantól collie (skótjuhász) kölykök eladók. Cím: Máró László, Nemti, Bé­ke-telep 13. 2 sodrott ló, 3 éves és 6 éves eladó. Egyhá,zasgerge, Vö­rös Hadsereg u. 28. KÉTÉVES dalmata kan eladó. Érdek­lődni lehet: 17 óra után, Eördögh, Ba­lassagyarmat. Le- nin-ltp. 14. ép. I. lh. 11 2. 2660. VÁGNI való csirke kapható. Balassa­gyarmat, Somogyi u. 13. (vasút mellet­ti sétány) Petrovsz- kiné. ELADÓ 10 db 24 keretes nagyboconá- di üres kaptár. Ér­deklődni: Mátrasze­le. Tóvég út 60. Ka- zinczi. SASZLA szőlő még eladó e héten, 20 Ft-os áron. Vas József, Zagyvapál- falva. Gorkij-telep A 1. 13. (torony­házzal szemben). VIDEOTON feke­te-fehér tv eladó. Érdeklődni: este 6 óra után. Incze Ká­roly. Balassagyar­mat. Szontágh P. u. 5. 11,1. 120xl80-AS fekvő billenős ablak 3 db eladó, 50 ".,-os áron. Somoskőúj­falu. őrhely út 23. hétköznap. 16 óra után, hét végén e^gész nap. ELÄDÖ gyermek- irhadzseki. Ér­deklődni: este 15-673 telefonon. ORION erősítő és Beag hangfal el­adó. Nagybáton.y, Bányász út 12. II/l. 17 óra után. perzsakiscicák eladók. Habány Lászlóné, Hatvan. Kistelek út 2. ELŐNEVELT fe­hér húscsirke kap­ható. Véghné. Szé- csény. Madách út 12 A. Tel.: 370. 120 gr BATTEN­FELD csigás, auto­mata fröccsgép el­adó. Rétság, Rá­kóczi út 44. ELADÓ 2 db fe­kete holstein-íriz vemhes üsző. Etes, öregetesi út 29. KÉKROKAKÖLY­KÖK továbbte­nyésztésre, vala­mint prémek el­adók. Hasznos. Al­kotmány út 182. ÖSZVÉR eladó. Karancsalja. Rá­kóczi út 150. TRAKTOROS szip­pantó eladó vagy személykocsira cse­rélhető. Ugyanott ZUK. MTZ-traktor, önrakodós. eladó. Tehergépkocsi-vétel és -csere is érdekel. Salgótarján, Vörös Hadsereg út 11. KISMÉRETŰ tégla, ikersejt B—30-as tég­la. betonáru és fa­anyag eladó. Salgó­tarján. Vörös Had­sereg út 11. Ugyan­ott színes televízió eladó. COMMODORE 64 számítógép, magnó­val eladó. Cím: Sal­gótarján 10-977 tele­fonon. JÓÁLLÁSOS szov­jet hűtőgép 5000 Ft­ért eladó. Salgótar­ján. Gorkij krt. 54. I. em. 3. ÁLLATTARTÁSRA alkalmas épületet vagy egyéb létesít­ményt vennék. Aján­latokat: ..Tapsifüles” jeligére a kiadóba kérek. SKOTJUHÁSZ kis­kutyák még kapha­tók. Kadlótné. Zagy­varóna, Fenyvesalja út 3. SKOTJUHÁSZ köly­kök- díjnyertes szü­lőktől. oltva eladók, sporttársi áron. Gon- da Ernőné, Salgótar­ján, Hunyadi krt. 29. 4 köbméter petőfi- bányai homok. 30 zsák perlit. 3000 db metlachi és olaj­kályhák eladók. Sal­gótarján, Damjanich út 92. ELCSERÉLNÉM salgótarjáni. Bajcsy- Zs. út 33. fsz. L0. alatti l szoba kony­ha. spájzos (gáz. víz van) 45 négyzetmé­teres lakásomat vá­sártéri 1 szobás, vagy garzonlaká­sért. Ráfizetést vál­lalok. Telefon 18 órá­tól. 15-692. VAROSKÖZPONTI lakás kiadó. Érdek­lődni: 9—10 és 17—18 óráig. Salgótarján 14-475 telefonon. SZOBA kiadó. Zagyvapálíalva, Hon­véd u. 3. Oláh Ist­ván. ELCSERÉLNÉM Salgótarján, Déryné úti kétszobás, nagy erkélyes. komfortos tanácsi lakásomat kemerovói vagy bel­városi hasonlóra vagy egy + két fél­szobás tanácsira. Ajánlatokat: 10-977 telefonra. KÜLÖN bejára­tú bútorozatlan lakrészt bérelnék hosszabb időre. Ajánlatokat: ..Meg­bízható” jeligére a kiadóba kérek. BÚTOROZOTT szoba. fürdőszoba­használattal kiadó. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. Pályázati felhívás A Nógrád Megyei Tanács pályázatot hirdet a Nógrád Megyei Tanács VB egészségügyi osztálya osztályvezetői munkakörének betöltésére. Képesítési előírás: az orvóstudományi egyetem álta­lános orvostudományi karán Szerzett diploma és egész' ségügyi szervezésből szakorvosi képesítés. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül az, aki egészségügyi szervezési (igazgatási) munkakörben, vagy más szakorvosi képesítésnek megfelelő munka­körben többéves vezetői gyakorlatot szerzett. Feladat: a tanácsi egészségügyi és szociális igazgatási feladatok megyei szintű irányítása. Bérezés: a 11 1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendel­kezés szerint. Az osztályvezetőt a 109 1974. (Mü. K. 7.) MüM számú utasításban meghatározottak szerint ve­zetői pótlék illeti meg. A kinevezés a pályázatok elbírálását követően hatá­rozatlan időre szól. Pályázni részletes, a szakmai tevékenységet bemutató önéletrajzzal, valamint az iskolai végzettséget iga­zoló okiratok hiteles másolatának a benyújtásával lehet. A pályázat 1987. október 29-ig küldendő meg a Nóg­rád Megyei Tanács elnökének. Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 192. A pályázatok elbírálására 1987. november 30-ig kerül sor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom