Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
4 NOGRAD 1987. Oktober 17., SZOMBAT ■t 9^ ' r ■ ■ ■ Poppénzügyek James Brown, a soul zene koronázatlan királya mondta, hogy a rockzene 75 százalékban üzlet, és csak 25 százalékban művészet. Pályafutása önmagában is kiválóan szemlélteti a rockzene negyedszázados fejlődésének hátterében bekövetkezett változásokat. Akárcsak József Attila, a kis James is a vasúti pálya mentén, a vagonokból kihullott szén begyűjtésével töltötte ifjú éveinek egy részét, hogy a roppant szegénységben élő családjának legyen télen tüzelnivalója. A nagy James, a szupersztár énékes a georgiai bérlakásból New York legelőkelőbb negyedébe, háromszintes villalakásba költözött. A különös gonddal nyírt fűben J. B. monogram olvasható, a garázsban pedig méregdrága Cadillac pihen. A főnök ellátásáról és védelméről testőrök, titkárok, sofőrök gondoskodnak. A rockszinpadok hátterében valami hasonló folyamat játszódott le világszerte. A külvárosi srácokból körülrajongott sztárok lettek, a csóró gyerekekből pedig dörzsölt üzletemberek, akik kiárusítják egykori szegénységük emlékeit, a hajdani lázadás parazsánál melegednek. Tele gyomorral és pénztárcával pedig valahogyan egészen másként szólal meg a hangszerük. Számomra Bob Dylan példája volt a legszemléletesebb. öt éve Londonban azért gyűlt össze 20 ezer ember az egyik koncertcsarnokban, hogy élőben is hallhassa a két lábon járó istent, a forradalmár énekest. Szupershow-t látott az ösz- szesereglett nagyérdemű, tökéletes kiviteliben hallhatta az egykori lázadó és lázító dalokat, a milliókat érő szupertechnika kiválóan vizsgázott. Csak egyetlen dolog hiányzott a dalokból, a régi tűz. Az a régi tűz, amitől iz- zottak a hatvanas évek slágerei. Kicsiben, de nálunk is valami hasonló folyamat zajlott le a popfronton. Azzal a különbséggel, hogy nálunk szinte senkinek sem sikerült úgy meggazdagodnia, mint James Brownak, vagy az angolszász világpiacon árusító többi nagymenőnek. De azért a mi sztárjaink is felköltöztek Buda előkelőbb domboldalaira, s a magyar rookmuzsikából is kiveszőben az a bizonyos tűz. Minden valahol a kultúra áru — nem áru voltának újraértékelésével, a nyereség- érdekeltség kulturális szférára való kiterjesztésével kezdődött. Időben legalábbis ehhez a ponthoz lehet kötni az egykori önkifejező és ígéretes jövővel kecsegtető ifjúsági zene teljes elüzle- tiesedését. E szemléletnek lett első áldozata a kultúra Bob Dylan Hamlet váránál, Helsingörben perifériáján elhelyezkedő rockzene. Megfelelt a célnak, hiszen korábban is fejőstehénnek használták, csak így férhetett be a szükséges rossz kategóriába. Mára pedig pénznyomó préssé alacsonyították. A csilingelő pénztárgépek mögött sokan ülnek, művelődésiház-ve- zetőktől a dotációt kitermelő kultúrmunkásokig, a lemezgyári közgazdászoktól magukig a rockzenészekig szép létszámú réteg igyekszik megélni a hatvanas évek hosszú hajú forradalmárainak örökségéből. A sors fintora, hogy éppen a zenészeknek megy ez a legnehezebben. Talán azért, mert a zenével többet törődtek, mint a vállalkozók bibliájának forgatásával. Erős polarizáció figyelhető meg a zenésztársadalmon belül is, már ami a jövedelmeket illeti. A bóvlit árusítók egyre gazdagodnak, az igazi értékeket mentők és teremtők pedig egyre szegényednek. Ne felejtsük, hogy a műromantika és operettvilág peremén éltünk hosszú évtizedeken át, a polgárok, majd a munkások ízlését is Hajmási Péter és Marica grófnő határozta meg. Ezt néhány évtizeden át tagadni tudtuk, amíg futotta az állami dotációkból. Mára azonban eltűnt az állami mecenatúra ezen a területen, s mindent elönt az igénytelenség hulláma, amely diktálja a divatot és az iramot is, hiszen a kereslet, a fizetőképes kereslet bűvös köntösében jelentkezik. Tehát azt kell játszani a rockzenében, ami kell a tömegeknek, így hangzik az új ideológia, amely inkább a meggazdagodásé, mint a zenéé. Hiszen aki telibe találja a közízlést, az akár egyetlen év alatt is megszedheti magát, s ez a vezérelve a vállalkozói mentalitásnak. S ez a magyarázata annak, hogy miért a legsekélyesebb ízlést kielégítő 3+2 nevű együttes a sztár jelenleg, és nem az a Szörényi Levente, aki pedig minden magyarok legnagyobb rockzenésze, énekese, szerzője, az István, a király megalkotója, aki ezt követő szólólemezével akkorát bukott, mint még talán soha senki ebben a szakmában. A piaci értékítélethez az állami szervek is alkalmazkodnak. A magyar rockzene megteremtésében ugyancsak nagy érdemeket szerzett Presser Gábor és együttese, az LGT tavaly mindössze egyetlen alkalommal tudott színpadra lépni, a hámozott luftballonokat eregető tingli-tangli zenekarokat pedig nem akarják leengedni a színpadról a szervezők. A hanglemezgyár is átrendezte sorait, s ma már nyíltan vállalja, hogy csak azoknak a lemezeit adja ki, akiket nagy példányszámban lehet eladni. Hosszú éveken át azon siránkozott a magyar rockszakma, hogy távolodunk a világszínvonaltól. Most legalább büszkék lehetünk rá, hogy valamiben megelőztük az amerikaiakat. Nálunk már a 100 százalékos üzlet felé közeledik a rockzene. Cz. Gy. Szörényi Levente 1984-es búcsúkoncertjén Vigadó gyertyafénynél Színházpótló szerepet tölt be a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Vigadó gyertyafénynél című pódium-előadási sorozata, melyet először az előző évadban szerveztek széles körű érdeklődés mellett. E kultúrált szórakozást biztosító programban, a művészet és a vendéglátás nyújt baráti jobbot egymásnak — ezt fejezi ki a sorozat fantáziacíme. A mostani szezonban, hat bemutatót tartanak. Elsőnek — október 17-én — a Vígszínház két kiváló fiatal színésze, Pap Vera és Hegedűs D. Géza Jászai-díjas művészek mutatkoznak be „Hogyan mondjam el neked...?” című irodalmi ősz - szeállításukkal. A következőként fellépő páros: Su- nyovszky Szilvia és Szilágyi Tibor, majd Piros Ildikó és Huszti Péter, illetve Garas Dezső és Almási Éva következik. A pódiumszínpadra várják még Mikó Istvánt, valamint Márton Andrást és Bálint Andrást, akik az AIDS-be- tegségről szóló A zöld majom mosolya című kamaradarabot adják elő. „NÓRI” kínálja A salgótarjáni József Attila Városi-Megyei Művelődési Központban szeptemberben alakult meg a Nógrád Megyei Rendező Iroda. Színvonalas produkciókat — műkedvelő és hivatásos művészek közzreműködésével —, szórakoztató és játékos programokat, szellemi és ügyességi vetélkedőket, gyermekműsorokat, vidám és komoly összeállításokat ajánl az érdeklődőknek. Bízvást nagy lesz a kisebb közművelődési intézmények, vállalatok érdeklődése a „NORI” iránt, hiszen köztudott, milyen nagy az árfelhajtás a különböző gmk-k, magánszemélyek kulturális kínálatában, de drágák nagyon az ORI-rendezvények is. LAPRÓL-LAPRA Megjelent a Társadalmi Szemle októberi száma A folyóirat méltatja a társadalmi-gazdasági kibontakozás programját, és részleteket közöl a társadalmigazdasági kibontakozással foglalkozó dokumentumokból és beszédekből. A szerkesztőségi cikk a többi között hangoztatja: abban általános az egyetértés, hogy mielőbb meg kell teremtenünk a gazdasági növekedés feltételeit. A pénzügyi egyensúlyt csupán a belső felhasználás korlátozása útján javító politika hosszabb távon nem lehet megoldás. Ha nem párosul a gazdaság intenzív és visszafejlesztést is tartalmazó szelektív lépéseivel — csak a feszültségek fokozására alkalmas. Bayer József a mai ideológiai problémák értelmezésére vállalkozik. Hangsúlyozza: a közvetlen feladat most elsősorban a párt saját ideológiai tevékenységével kapcsolatos kérdések tisztázása lenne. Egy vezető párt esetében természetesen a párt stratégiai céljainak, vállalt alapvető értékeinek, a mozgalmi identitás eszmei kereteinek kimunkálása az egész társadalomra kihat. Alekszandr Jakovlev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára a szovjet társadalom minőségi fejlődésének és a társadalomtudományoknak viszonyával foglalkozik. Hangoztatja, hogy alapjaiban és főbb vonásaiban létrejött az ország társadalmi és gazdasági fejlődése meggyorsításának, valamint a társadalom minőségileg új állapotának eszmei elméleti platformja. Ismeretes, hogy 1978. után erősen lelassult a lakosság egy főre jutó jövedelmének, és az egy főre jutó fogyasztásnak a növekedése, a reálbér indexe pedig 1986-ban 6—6 százalékkal elmaradt az 1978. évitől. Érthető tehát, hogy a közvéleményt fokozottabban foglalkoztatják a jövedelem, az életszínvonal és az életkörülmények különbségei, egyenlőtlenségei. An- dorka Rudolf azt kutatja, hogyan ítéli meg a közvélemény a valóságos társadalmi egyenlőtlenségeket. Az 1985. évi választások során Magyarországon megtettük az első lépéseket a demokratikusabb, a társadalmi érdek- és vélemény- különbségeket jobban visz- szatükröző képviseletek irányába. Schmidt Péter áttekinti az 1985-ös képviselő- választásokon bevezetett kötelező többes jelölés tapasztalatait. Sajátos kezdeményezés Balassagyarmaton Gyógyító meghallgatások ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■III „Bizonyára furcsán hangzik, sokan talán el sem hiszik, amit most elmondok. Lelki gondozónő vagyok Balassagyarmaton már több mint négy éve. Amikor elkezdtem ezt a nem mindennapi foglalatosságot a helyi vöröskeresztesek kérésére, feladatom így szólt: időnként beszélgessek el néhány idős, magányos emberrel. Ma — több mint ezer látogatás után — elmondhatom, hogy valós igényre épített, aki az öregek lelki gondozását szükségesnek tartotta. Legtöbbjük már az első találkozáskor megnyílt. s, aki visszafogottabb, az is mindig vár. Én szívesen megyek, sőt, a gyermeket szeretőkhöz az unokáimat is elviszem. Meghallgatom életük szép emlékeit, sorsuk hordalékát. Az a tapasztalatom, a beszélgetést kevésbé, a meghallgatást sokkal inkább hiányolják. A hozzám tartozó 25—30 ember között vannak mozgáskorlátozottak, ágyban fekvő betegek, halássérültek, s vannak olyanok is, akiknek feltűnően friss a tudatuk, ha testileg gyengék is. Testi gondozásukat a körzeti nővérek látják el. Ha szükséges, orvos és ápolónő is felkeresi őket, de velük, sajnos, nem alakul ki közelebbi kapcsolatuk, mert ezeken a pályákon nagy a »jövés-menés«. A legalacsonyabb jövedelműek részére ingyenes a gyógyszer, de mivel és miként gyógyítható a magá- rahagyottság lelki betegsége? Érzelmi életének beszűkülésével vádolják a magányos embert; önzésük alapja a félelem: »Ha beteg leszek, másra szorulok, ha egy fillérem sincs, kiszolgáltatottá válók" — hallom nemegyszer tőlük. A kisnyugdíjas általában nagyobb borravalót ad a postásnak, mert maga is restellj egész élete munkájának csekély anyagi megbecsülését. Ragaszkodik régi megszokott tárgyaihoz, mert ez a múltat jelenti, ami nélkül gyökérte- len lenne. Egy egyedül élő nagymama velem vetette ki a füléből utolsó ékszerét, a fülbevalóját, hogy azzal tegye emlékezetessé unokája ballagását. Írtam hagyatéki levelet, melynek tárgya — kilencven év után — egy pár cipő, s két használt ruha volt: Láttam 64 éves nő virulását, amikor társra talált. Adtam fel levelet, amely 44 évig tartó szerelem és barátság valóban sírig tartó bizonysága volt. Sajnos, az öregkor ilyenfajta feltérképezése szemérmes fehér foltja a lélektannak. •»Az élőlények közül egyedül csak az ember tudja, hogy meg kell halnia« — mondta Voltaire. Hogy ezt az érzést ki, hogyan éli meg, külön tanulmányt jelentene. Legtöbbjük már naprakészen várja a távozást. Az önpusztítást ketten tartják megoldásnak — nagyon remélem, hogy erre nem kerül sor. Az ismerősök elvesztését is rtehezen heverik ki, sokáig foglalkoztatja őket. A múltba nézve saját szürke — jelentéktelennek tűnő — életüket is fontosnak érzik. Hányszor mondogatják: »Amikor még én takarítottam, tiszta volt a kórterem, nem úgy, mint ma! Vagy: Mikor még én fűtöttem, meleg volt az iskolában, most pedig még a virágokat sem locsolják rendesen!« Beszéltem már munkahelyi vezetőkkel, akik elismerik volt alkalmazottaik jó munkáját, csak egyszerűbb kiutaltatni a rendkívüli segélyt, mint felkeresni valakit, és megkérdezni tőle, hogy szolgál az egészsége. Napi elfoglaltságuk változó. Aki mozogni tud, bevásárol, templomba, temetőbe jár, felkeresi ismerőseit, legritkábban a régi munkahelyét. Van, aki otthon kimeszeli a konyháját, felaprítja a tüzelőt. Egy 93 esztendős néni a napokban Kaliforniába utazott repülőgépen, minden marasztalás ellenére, mondván: ha a lányom eljön ide, az unokákat nem hozza, s én bizony, látni akarom őket is! Érthető, hogy magányosságukban ragaszkodnak kedvenc állataikhoz. Némelyikük jobban kedvez öreg macskájának, mint a saját gyomrának, s még a kórházi ágyon is elárvult kutyájukért aggódnak. Egy bácsi teljesen érzéketlen maradt környezetével szemben, de az eresze alatt ősszel itt maradt kis fecskét kalitkában felvitte a Ferihegyi repülőtérre, hogy juttassák el Afrikába. Olvasási vágyat mindösz- sze hat gondozottnál észleltem. Van ugyan, aki szeretne olvasni, de alig lát. Üjság négyüknek jár, kettőnek napilap, kettőnek vallásos kiadvány. Akinek előfizetésre nem telik, azoknak ismerőseim körében összegyűjtöm a képesújságokat, s azokat lapozgatják. Rádiót szinte valamennyien hallgatnak, televízió kilenc helyen van. A hírekre mindössze ketten kíváncsiak, egyébként csak azért kapcsolják be a készülékeket, hogy emberi hangot hallhassanak. Az állami és társadalmi szervekkel, kollégiumokkal, iskolákkal jó a kapcsolatom. Sokszor bizonyították segítőkészségüket. Takarítottak, fát vágtak, behordták a tüzelőt. A diákok még orvoshoz, temetőbe is elkísérték az időseket. Nem általánosítható, hogy a mai fiatalok udvariatlanok, cinikusak, érzéketlenek. Bizonysága ennek az a kedves gesztus, hogy a ballagok egyszer- kétszer elbúcsúztak a »társadalmi nagymamától- is. Az általam látogatottak már munkaképtelenek, problémájuk tehát nem azé a nyugdíjasrétegé, amelyen a bedolgozói rendszer fejlesztése, vagy a szociális foglalkoztató segíthetne, örülnek annak, ha segítséggel ugyan, de el tudják látni magukat. összegezve tapasztalataimat, szeretném hozzátenni, ha az időskort viszonylagos egészséggel éri meg az ember, akkor lehet az harmonikus élet is. Amíg munkaképesek vagyunk, munkánkkal kell megbecsülést szerezni, kapcsolatokat kell kiépíteni. Azok, akik ennek viszonzásáról később megfeledkeznek — legyen az család, rokonság, vagy munkahely —, magatartásuk találkozzon a társadalom elmarasztaló ítéletével”. Elmondta: dr. Kalas Gézáné Közreadta: Mihalik Júlia
