Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-24 / 225. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIII. ÉVF., 225. SZÁM ÁRA: 1,80 FT 1987. SZEPTEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Versenyképességet fokozó új termékek (3. oldal) Olvasók fóruma (4. oldal) Egy hét rádió- és tv-műsora (5. oldal) „Megígérhetem, hogy következetesen dolgozunk munkaprogramunk valóra váltásán...” Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szerdai munkanapját a főváros III. kerületében töl­tötte. Kíséretében volt Hajdú István, az MSZMP Bu­dapesti Bizottságának titkára; részt vett a délelőtti eseményeken Cseh József ipari miniszterhelyettes is. Elsőként a BUDAPRINT Pamutnyomóipari Vállalatot kereste fel a kormány elnö­ke, itt Steiner Arnold, a ke­rületi pártbizottság első tit­kára és Kiss Imre, a város­rész tanácselnöke fogadta, s tájékoztatta a kormány munkaprogramjának helyi fogadtatásáról. Mint elhang­zott: a politikailag érett, ak­tív közvélemény szerint e munkaprogram beleillik a párt Központi Bizottságának tavaly novemberi ülésén el­határozott lépéssorozatba, s kapcsolódik a KB júliusi ál­lásfoglalásához. Bizalom, fe­lelősség és aggodalom egya­ránt jelen van a városrész dolgozóiban, az itt élőkben; a munkaprogram szelleme megerősítette a szocialista építésbe vetett hitüket; cse­lekvésre és gondolkodásra mozgósítja az embereket. Kételkedő hangok is hallat­szanak néhol, amelyek sze­rint a meglévő eszközrend­szer nem tűnik megfele-' lőnek a feladatok végrehaj­tásához, s többen kérdezik: lesz-e elegendő erő, eltökélt­ség a várható politikai, gaz­dasági feszültségek vállalá­sára. Az első titkár beszá­molt arról is, hogy a kor­mány munkaprogramjához kapcsolódó helyi feladatter­vet már elkészítették. Ezt követően Kolozsvári János, a BUDAPRINT ve­zérigazgatója és Vörös Gyű. la, a pártbizottság titkára bemutatta a Goldberger Tex­tilműveket, valamint a vál­lalat gyártmány- és minta­fejlesztési stúdióját. A gyár vezetői tájékoztatták a kor­mány elnökét fejlesztési el­képzeléseikről, a megkezdett termékszerkezet-váltásról. Elmondták: újabban számí­tástechnikai, konfekcióipari, üvegtechnikai és kereskedel­mi leányvállalat kapcsoló­dott a BUDAPRINT-hez, majd arról tájékoztatták a miniszterelnököt, hogy a vállalatnál időben felismer­ték: az előbbre jutáshoz ön­erőre kell támaszkodniuk. A tájékoztatót követően a kormány elnöke — Zobor Vince igazgató és Veszély Miklósné pártvezetőségi tit­kár kalauzolásával — sze­mélyesen is megismerkedett a Goldberger Ferenc 1784- ben berendezett kékfestő-ma­nufaktúrája helyén létesített gyárban folyó munkával. Grósz Károly ezután a BUDAPRINT mérnökeivel találkozott, s kötetlen be­szélgetést folytatott a gyárt­mány- és gyártásfejlesztés időszerű kérdéseiről. A szak­emberek arról biztosítot­ták a Minisztertanács el­nökét, hogy a szervezési, termelési módszerek most megkezdett kidolgozásával a kormány munkaprogram­jához kapcsolódó kerületi feladatok megvalósulását, a (Folytatás a 2. oldalon) A kormányzat szélesíti a progresszív vállalatok, szövetkezetek mozgásterét A gazdasági-társadalmi fejlődés feladatairól tanács­koztak szerdán a Budapest Kongresszusi Központban az ipari szövetkezetek vezetői. Köveskuti Lajos, az OKISZ elnöke vitaindító előadásá­ban arról szólt, hogy milyen tennivalók várnak az ipari szövetkezetekre a kormány stabilizációs és kibontakozá­si munkaprogramjának vég­rehajtásában. Mint mondta, az ország ipari termelésér nek 10 százalékát adó szö­vetkezetek jövőjét is meg­határozza, hogy miként tud­ják gyorsítani műszaki-gaz­dasági fejlődésüket, növelni technikai színvonalukat, kor­szerűsíteni itermékszerkeze- tüket, bővíteni exportjukat és javítani lakossági szolgál-, tatásaikat. Hangsúlyozta: az előrelépés legnagyobb tarta­lékai a műszaki fejlesztésben vannak. A tennivalók koor­dinálására az OKISZ kereté­ben olyan testületeket hoz­nak létre, amelyek közre­működnek egy-egy ágazat hosszabb távú fejlesztési el­gondolásainak kialakításá­ban. A műszaki fejlesztéshez szükséges forrásokról szólva az OKISZ elnöke kiemelte, hogy az új adórendszer be­vezetésével a hatékonyan termelő szövetkezetek folya­matosan javuló gazdasági pozícióba kerülhetnek, ha kellőképpen élni tudnak a lehetőségekkel. Az OKISZ a közös alapból is támogatja a technikai színvonal korsze­rűsítését, elsősorban azokon a területeken, amelyek kap­csolódnak a népgazdasági szintű kiemelt feladatokhoz. Ezt követően Berecz Fri­gyes miniszterelnök-helyet­tes szólt a kormány munka- programjából adódó tenniva­lókról. Elöljáróban arról be­szélt, hogy a stabilizáció és a kibontakozás szakasza nem választható el élesen egymás­tól. A kormányzat szélesíte­ni kívánja a progresszív vál­lalatok. szövetkezetek moz­gásterét, még akkor is, ha bizonyos intézkedések má­sokat, a kevésbé hatékonyan gazdálkodókat kedvezőtlenül érintenek. Ilyen intézkedés a most elfogadott adótörvény és az azzal szervesen össze­kapcsolódó termelőiárrend- szer-módosítás, ami a jól gazdálkodók számára az ed­digieknél tágabb lehetőséget biztosít a műszaki fejlődés­hez. A munkaprogram megvaló­sítását szolgáló feltételrend­szerről, eszközökről, a vár­ható szabályozóváltozások­ról Kapotyi László ipari és Medgyessy Péter pénzügy- miniszter tájékoztatta a résztvevőket. Kétszáz hűtőkocsi hűtő- berendezésének gyártá­sát vállalta az év végéig a salgótarjáni TJNIVER Vegyesipari Kisszövet­kezet. A szövetkezet dolgozói nemcsak új ké­szülékeket állítanak elő, hanem a régiek javí­tásával és karbantartá­sával is foglalkoznak. Képünkön Majorosi László hűtőgépszerelő a száztizenkettedik be­rendezés vákuum- és töltőszivattyűit ellenőr­zi. —Kép: Bábel— Sikeres a szöggyártás a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. A huzalmű gyárrészlegből a hazai igények kielégítésén túl az idén eddig mintegy háromezer tonna szöget küldtek nem rubelelszámolású piacokra és ezer tonnát szovjet meg­rendelőknek. 1987-ben még további 1500 tonna szög kerül kapitalista vevőkhöz, a Szovjetunióba pedig újabb ezer ton­nát szállítanak. Képünkön mágnesszalag továbbítja a szö­get a csomagológépekhez. —kulcsár— Nemzetiségi lét — társadalmi beilleszkedés Elméleti kon Rétságon A Minisztertanács elnöke az NSZK-ba utazik Grósz Károly, a Minisz­tertanács elnöke Helmut Kohl szövetségi kancellár meghívására október 7—10. között hivatalos látogatást tesz a Német Szövetségi Köz­társaságban. (MTI) Propagandisták tanácskozása Évindító megyei propagan­distatanácskozást rendeztek szerdán Salgótarjánban, az MSZMP oktatási igazgatósá­gán. Az egybegyűlteknek előbb dr. Bandúr Károly, az MSZMP oktatási igazgató­ságának vezetője tartott előadást időszerű politikai és ideológiai kérdésekről, ki­emelten szólva a társadal­mi-gazdasági életben leját­szódó reformfolyamat hazai és nemzetközi feltételeinek alakulásáról. Ezután Csongrády Béla, a megyei pártbizottság propa­ganda- és művelődési osztá­lyának vezetője ismertette a pártoktatás elmúlt évi ta­pasztalatait, illetve az 1907 88-as oktatási esztendő feladatait. Bevezetőül hang­súlyozta, hogy a pártmunka gyakorlatában lényeges sze­repet tölt be a pártoktatás. Az elmúlt egy év legfonto­sabb tapasztalataként emlí­tette, hogy az oktatásban si­került jobban összhangba hozni az elméletet és a gya­korlatot. Központi helyet kaptak a gazdasági kérdé­sek, az országos és a helyi tapasztalatok és teendők egyaránt. Hangsúlyozta az előadó, hogy összességében élénkebbé vált az ideológiai élet, nem kis részben a sze­gedi elméleti tanácskozás hatására. Ugyanakkor, tette hozzá, az átfogó társadal­mi-gazdasági reform elmé­leti megalapozása eseteként elmaradt a kívánalmaktól. Részletesen szólt a továb­biakban Csongrády Béla az október elején induló új ok­tatási év tartalmi és szer­vezeti feladatairól. Ezek so­rában a legfontosabbnak a párt gazdasági-társadalmi kibontakozási programjá­nak megismertetését, elfo­gadtatását, cselekvő alkal­mazását nevezte. „El kell fogadtatnunk a hallgatókkal, hogy a párt és a kormány programja végrehajtható, nincs más alternatívánk, mint ezek következetes meg­valósítása” — mondotta a többi között. A továbbiak­ban az elkövetkező hónapok társadalmi, politikai esemé­nyeire hívta fel a figyelmet, majd a tömegoktatás és ká­derképzés újszerű szervezeti formáit taglalta. Délután szekcióülésekkel folytatódott a propagandis­ták tanácskozása. Külön csoportok vitatták meg az erkölcs és világnézet, a szói cializmus építésének törté­nelmi tapasztalatait, a gaz­daságpolitikai gyakorlat té­maköröket felölelő tanfolya­mok feladatait, valamint az előadásos propaganda és az „Időszerű ideológiai, politi­kai kérdések” című tanfo­lyam idei teendőit. A megyei tanácskozás a városi párt- bizottságok ideológiai titká­rainak, oktatásfelelőseinek konzultációjával ért véget. A rétsági pártbizottság ta­nácstermében szerdán tar­tották meg a Nógrád me­gyei nemzetiségi napok ha­gyományos záróeseményét, az elméleti tanácskozást. A konferencián képviseltették magukat a megye és a nagyközség politikai és ál­lami vezetésének képviselői, jelen voltak a megyéből a nemzetiségi témák iránt érdeklődő pedagógusok, könyvtárosok és más ér­telmiségiek. A résztvevőket Óvári János, a Rétsági Vá­rosi Jogú Nagyközségi Ta­nács elnökhelyettese, a 21-ik Harmadszor rendezik meg idén Nógrád megyében a szakszervezeti napok prog­ramsorozatát a Szakszerve­zetek Nógrád Megyei Ta­nácsa szervezésében. Er­ről tartott szerdán sajtótá­jékoztatót Agner Gyula, az SZMT vezető titkára Sal­gótarjánban, a Tanácsköz­társaság téri székházban. Tájékoztatójában felhívta a figyelmet arra. hogy a rendezvénysorozat ideje alatt számos olyan előadást hallhatnak az érdeklődők, amelyek témái most a leg- jobbban foglalkoztatják a tagságot. Ezek főként gaz­dasági helyzetünkkel függ­nek össze. Devcsics Miklós, a Nógrád Megyei Tanács elnöke, országgyűlési kép­viselő előadásában például a gazdasági, társadalmi ki­bontakozás megyei felada­tairól szól, s ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot dr. Boros Sándor­nak, az MSZMP KB agi- tációs és propagandaosztá- lya vezetőhelyettesének tá­jékoztatója az eszmei, ideo­lógiai kérdésekről, vala­mint dr. Nagy Sándornak, a SZOT titkárának előadá­sa a szakszervezet megúju­lásáról. Az SZMT vezető titkára elmondta azt is, hogy a szakszervezet ösztönözni alkalommal rendezett me­gyei nemzetiségi napok ope­ratív bizottságának elnöke köszöntötte. A tanácskozáson öt elő­adás hangzott el. Elsőként Székely András Bertalan, a Magyarságkutató Intézet tu­dományos kutatója szólt a nemzetiségi lét vállalásáról és a társadalmi beilleszke­désről, amely lényegében az elméleti tanácskozás közpon­ti, vezérlő gondolata volt. Az előadó elmondotta, hogy a világon mintegy kétezer nemzet és nemzetiségi ki- (Folytatás a 2. oldalon) kívánja az újítókat, felta­lálókat e rendezvény által is. Ezt szolgálja a progra­mok között az az előadás, amelyet Iványi István, az Országos Találmányi Hivatal elnökhelyettese tart Újítá­sok és találmányok helye, szerepe a gazdaságban cím­mel, valamint az a megyei szintű újítási kiállítás, amelyre huszonkét ipari és mezőgazdasági vállalat ki- lencvenegy újítást küldött be. A szakszervezet mindig fontos feladatnak tartotta tagjainak szellemi felké­szültségét, fizikai erőnlétét. Ezt tükrözi a szakszerveze­ti napok kulturális esemé­nyeinek és sportrendezvé­nyeinek összeállítása is. Szeptember 26-án a Tiszta szívvel című országos iro­dalmi vetélkedő területi döntője nyitja a sort, majd irodalmi és művészeti éle­tünk időszerű kérdéseiről tartanak előadást, s lesznek író-olvasó találkozók is: többek között Gedeon Pál, Szilágyi Szabolcs újságírók, Nemere István író és Ba­nos János költő látogat a megyébe. Természetesen a rendezvények nemcsak a megyeszékhelyen zajlanak majd, hanem például Ba­lassagyarmaton, Pásztón, Kazáron, Mohorán és Szé- csényben. Szakszervezeti napok harmadszor

Next

/
Oldalképek
Tartalom