Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
Olvasónapló Osztrák Párhuzamos haláltusák vasúti Samuel Beckett nevét még az is hallotta, aki sohasem nézett meg abszurd drámát. Ismerik őt, mint a rossz pénzt. Megveszekedett híre van: a darabjaiban nem történik semmi. Némely színpadi hősei a szemetesládában laknak. Első regényének főszereplője, egy különös elmeháborodott azt kéri, hogy halála után a WC-kagylóba szórják hamvait. Kérése nem teljesül: por alakban egy csapszók padlóján fejezi be földi vesszőfutását. Beckett szövegei a végsőkig nemegyszer fittyet hánynak az irodalmi beszéd minimális szabályainak is, és lassú áradással sodorják el, temetik maguk alá az olvasót. A most nyolcvankettedik életévében járó író mellékesen — Nobel-díjas. S csak nem a semmire kapta a legmagasabb irodalmi elismerést — még ha ő maga azt vallja is: „Semmi sem valóságosabb, mint a semmi.” A Magvető Kiadó Világkönyvtár sorozatában, megjelent regénytrilógia — noha ez sem könnyű olvasmány — mintegy'átvilágítja Beckett gondolkodásmódjának és etikai világképének ■szerkezetét, a becketti filozófiát. A Godot-ra várva című abszurd dráma mellett ez az a mű, amely érv és bizonyság lehet mindazok számára, akik a toll nagy XX. századi mesterét tisztelik az aszkéta külsejű, minden fényképén komor, szenvedő arcú alkotóban. A Molloy, a Malone meghal és A megnevezhetetlen eredetileg nem összetartozó, sorozatnak íródott. 1951. és 1953. között keletkeztek, tudatos — és érdekes — írói kísérlet eredményeként. Az ír származású Beckett, aki angolul vetette papírra első, és meglehetősen sikertelen próbálkozásait, Párizsba költözése után a francia nyelv segítségével, — vagyis nehezebb, részint idegen közegben — igyekezett kifejezni magát. A stílus, sőt a nyelv ezzel vállalkozásának főszereplőjévé, meghatározójává lett: magára irányította a figyelmet. A Molloy lapjain nem csupán egy rejtélyes megrendelő számára formálódó életrajznak (egy leépülő férfi, a haldokló anyját kereső „hős” vallomásának) vagyunk a tanúi, de a nyelv alakulásának is. A formálódás maga: a szövegalak lényegében fontosabb, mint az elnyújtott, riasztó történet. Elsőrendűen a nyelv és a gondolat történik, nem pedig az élet. Samuel Beckett — egy munkatárs segítségével — utóbb visszafordította-visz- szaírta angolra e könyveit. Török Gábor a francia eredetit szűrte magyarra nagy hozzáértéssel, finomsággal — valószínűleg az angol változat alaposabb figyelembevétele nélkül. De hát nem is „mixelhetett” egy még újabb — hiszen újrafordított — nyelvi változatot a három regényből... A háromból, melyek nem tematikusán, inkább csak kiadási konvencióból állnak együtt, s kapták a Beckett-szakirodalomban is a trilógia elnevezést. Szomszédságuk mégsem esetleges : Beckett katasztrofikus világképe megengedné azt is, hogy valamennyi írását egyetlen kötet borítólapjai közé fogva, gyakorlatilag egyetlen és osztatlan műként bocsássák közre. A reménytelenség, a már érzelmeket sem mutató kétségbeesés éjfeketéje festi egybe alkotásait. Árnyék vetül árnyékra, hogy az ezernyi réteg együtt olyan áthatolhatatlan sötétet képezzen — mint, ahogy nem lehet lelátni az óceánmélybe sem. A regények „meséjét” igen nehéz lenne vázolni, pár mondatban — tényleges meséjük ugyanis nincs. Más-más formában mindegyik opuszt jellemzi a mese visszavétele: még attól is megfoszt bennünket a szerző. (Malone ezért vág bele négy történetbe, amelyek folytatásaképp — az ötödik sem föltétlenül igaz). Fenyegető nagy M-ekkel van tele a könyv: Beckett emberkísértetei, alighanem merő véletlenségből, leggyakrabban M-mel kezdődő neveket viselnek. Az az író, aki itt megszólal, az egész emberi életet haláltusának fogja föl, történeteit és gondolatait ennek megfelelően szövi, s talán még a nemritkán megcsillanó humort sem ő maga engedi á szövegbe, hanem az az állandóság, az a rit- mustalan belső" ritmus, az a végletesség és véglegesség kényszeríti ki, amely a trilógia sajátja. A borzalmak sikolya egy bizonyos határon túl elhal — az őrült kacagásban. Ha van az irodalomnak pőre „szakmai vonatkozása”, akkor ebben az értelemben a három regény: mestermunka. Beckett világnézeti komolyságához kétség nem férhet. Sötét gyönyörűség tehát egyfelől az olvasás; és szinte mindenki számára önmagával is szembesítő vita, hogy tán mégsem egészen ilyen, csak ilyen az emberiét. Tarján Tamás A Jelenkor júliusi—augusztusi számából A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat nyári kettős számának élén Rába György versei olvashatók. A költőről a Tér meséi címmel Vasad! Péter közöl terjedelmesebb tanulmányt. A versrovatban figyelmet érdemelnek Vészi Endre, Zalán Tibor, Makay Ida, Kovács István és Fodor András újabb művei. Vészi Endréről, Zalán Tiborról, Fodor Andrásról a kritikai rovatban is olvashattunk egy-egy írást Bakonyi István, Görömbei András és Csűrös Miklós tollából. A prózák közül kiemelkedik Zelé Miklós Cápauszony című abszurd novellája, Balassa Péter Mu- si:l-esszéje, Bódy Gábor Tüzes angyal című filmforgatókönyvének , részlete, Sándor Iván Leperegnek a nyolcvanas évek című asz- széköny vének újabb folytatása, továbbá Kabdebó Lóránt interjúja Vas Istvánnal olaszországi utazásairól. Először közli a Jelenkor Balázs Attilát, a fiatal újvidéki írót, és egy dr. P. Horváth álnéven publikáló szerzőt. A tanulmányrovatban Németh G. Béla, Károlyi Csaba, Beck András és Bálint B. András munkái olvashatók Kassák Lajosról, Kosztolányi Dezsőről, Karinthy Frigyesről illetve Sánta Ferencről. A számot Klimó Károly tusfestményei illusztrálják, a festőről Földényi F. László közöl esszét ugyanebben a számban. kiállítás Különleges vasúti kiállítás nyílt Budapesten a kisföldalatti Kacsóh Pongrác úti végállomása mellett húzódó vasúti vágányon. Ausztriából hazánkba érkezett a „Vonatok vonata” elnevezésű szerelvény, amelynek minden kocsijában más-más kiállítást rendeztek be abból az alkalomból, hogy 150 esztendeje helyezték üzembe az Oszták—Magyar Monarchia területén az első gőzüzemű vasutat. Emellett a kiállítást megtekintők láthatják a 100 éves magyar nosztalgiaszerelvényt is. „Vonatok vonata” A büfékocsiban „Vigyetek haza!” Krisztit a szülei befizették egy meglehetősen drága, vidéki nyelvi-úszó táborba. Három nap múlva Kriszti (10 éves a kislány) zokogva telefonált haza: vigyék őt el innen azonnal. Édesanyja pedagógus. A szíve hasadt meg. de rábeszélte a kislányt, hogy maradjon. , Amikor vasárnap látogatni mentek, akkor a kislány jókedvűen, önfeledten játszott a többiekkel. A szülők egy darabig titokban figyelték, nem szóltak hozzá. Amikor azonban meglátta őket, odarohant, és újra sírni kezdett: vigyék haza! De a mama továbbra is szilárd maradt. Kriszti pedig a táborban maradt, s most utólag már csak a szépet, a jót meséli róla, hiszen valójában jó dolga volt. Csak éppen az apu meg az anyu hiányzott. Tanulság? Azt hiszem, tanulságot nem tudok írni. Tény, hogy egy tíz év körüli gyereknek, aki szerető, meleg otthonban él, nehéz onnan elszakadni. Ezen még az sem sokat segít, ha naponta kap leveleket otthonról. Talán a fokozatos hozzászoktatás lenne a legjobb. Előbb egy nyaralás közeli rokonokkal, iskolatársakkal, s csak utána teljesen idegen közegben. (sm) — Rigó Tibor képriportja — r w H0LL0K0I HÉTKÖZNAPOK A VILÁG FOGVA TART Beszélgetés Gyarmathy Líviával Gyarmathy Lívia filmjei mindig felkeltik érdeklődésünket, társadalmi jellegű témáikkal és alkotójuk elkötelezettségével. — Pályakezdő filmrendezőnek is adódnak lehetőségei. Rögtön az indulásnál megkeresheti mindazokat a témákat, amelyekről mondanivalója van — hangoztatja Gyarmathy Lívia. — A filmötleteket a rendezők fogadtatják el. Élhetünk bizonyos fokú szabadságunkkal. Az viszont más kérdés, hogy filmszinopszisainkat netán elutasítják. Pályám során mindössze egyszer- kétszer forgattam kizárólag anyagiakért filmet.y — Első játékfilmje az Ismeri a szandi-mandit? újstílust és világot hozott a filmiparba. Nehéz volt az indulás? — Nem feltétlenül az első film forgatása a legnehezebb. A Szandi-mandi tematikája törvényszerű volt. Korábban az iparban dolgoztam, onnan kerültem a filmhez. Ezek az évek megh határozó jellegűek voltak, és a természettudományi diplomámat — kémikusként, matematikusként és fizikusként filmjeimben is kamatoztatni akartam. A természet- tudományok ismerete nekem nemcsak gátat, de előnyt is jelentett. Az lett volna a furcsa, ha nem erről a világról számolok be. Lr^Tudatosan vállajla fel stílusát? — Ha az ember kielemzi a saját rendezői módszerét, az akkor már nem jó stílus. Inkább csak egy érzésről beszélhetek; miként érzékelhetem, foghatom fel a környező világot, kémikusmúltammal, valóságos dimenzióban. Ez talán kellő magyarázat, drámai, groteszk, vagy éppen ironikus stílusomra. — A társadalmi mondanivaló mindig fontos a filmjeibe*)? — Ügy gondolom, nem szabadulhatunk meg kapcsolatainktól, kötöttségeinktől. A világ engem' is fogva tart. A kapcsolatok viszont feltételezik az ösz- szeütközések lehetőségeit. Minden filmrendéző munkájában megbújik a társadalom. Gondoljunk Fellini- re! Filmjeiben nemcsak az olasz valóság található meg, de az ő szemléletén keresztül látom az egész világot. Nagy baj, ha egy filmben nincs rendezői világszemlélet. — Hány filmet forgatott eddig? — Hét játékfilmet és négy-öt dokumentumfilmet. — Mely filmjeihez ragaszkodik a leginkább? — A filmek utólag nem adnak élményt. Számomra a filmekkel való foglalkozás kínálja az igazi élményt. Így volt ez az Együttélés forgatásakor. A székelyek és a svábok közösségét vizsgálva értettem meg: a jelen a történelmi világ mély lenyomata! Történelmi múlthoz fűződő viszonyuk számomra meghatározó jellegű lett. Az önismerethez vezető útnak tekintem, amelyet a jövőben is követnem kell, ha fontos dolgokhoz, kérdésekhez akarok hozzányúlni. Az első filmem, a Szandi-mandi volt eleinte a legfontosabb. Később a Koportos című filmem vált számomra jelentőssé. De szívesen forgattam a Vakvilágbant is, vagy a dokumentumfilmek közül a Kilenc emelet boldogságot, amely tartós kordokumentuma egy család felbomlásának. — Sikeres filmrendezőnek tartja magát? — A statisztikai adatok alapján a nézettebb rendezők közé sorolhatnak. Az utóbbi időben azonban a filmforgalmazás nagyfokú érzéktelenségével találkozom. Kétségbeejtő azok felelőtlensége — például nem rakják ki a filmplakátokat —, akiknek ez lenne a feladatuk. Igaz, nem ezek döntik el a filmek 'sorsát. Mégis a Vakvilágban című, nemrégiben bemutatott filmem propagálásánál mindössze egy kis plakátot tettek ki a vitrinbe. Ha milliókat költünk egy-egy film forgatására, úgy vélem, ezt a kis pluszt, még nyugodtan rááldozbatnánk. Fontos filmnek tartom utolsó munkámat, bár nagyon gyorsan levették a mozik műsoráról. — Férje, Böszörményi Géza is filmrendező. Ez, előny vagy hátrány? — Időnként együttműködünk. A férjem többször írt már forgatókönyvet a számomra. Ö azonban többet dolgozik, mint én. Persze a filmesházasságnak nemcsak előnyei, hátrányai is vannak. — Elégedett a pályájával? — Azt hiszem megvalósíthattam mindazt, amit elterveztem. Szémann Béla
