Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-10 / 161. szám
1987. július 10., PÉNTEK NOGRAD 3 Tehóból épül Salgótarjánban, a íő- szennyvízcsatornát újítják fel a közmű- és mélyépítő vállalat dolgozói. Az eddigi 40 centiméter átmérőjű vezetéket 80 centiméteresre bővítik a főgyűjtő tehermentesítésére. A munkálatok elsődleges célja a megnövekedett szennyvíz városközpontból történő elvezetése a déli tisztítómű felé. Várhatóan még az idén elkezdődik a derítőtelep rekonstrukciós munkálata is a településfejlesztési hozzájárulásból befolyt pénzből. Felvételünk Salgótarjánban a Tanács úti szakasz munkálatán készült. Fotó: Tácsik Nóra Új festéküzemet épít a Budalakk Űj festéküzemet építenek a Budalakk Festék- és Műgyantagyárban. Az 530 millió forintos beruházásra az adott lehetőséget, hogy a Budalakk nyerte meg a Világbank által többcélú festéküzem létesítésére meghirdetett pályázatot. A beruházáshoz a Világbank 3 millió dollár hitelt folyósít, a többit a vállalat saját forrásaiból, illetve a Magyar Hitel Bank Rt. által nyújtott kölcsönből fedezi. Az új festéküzem a Budalakk újpesti gyárában épül majd, ahol a jelenlegi körülmények között egyébként már nem tudták volna fejleszteni a gyártást. A régi üzemben fokozatosan megszüntetik a termelést. Hézöpont___________________________________ Kell a helyreigazítás „Meditáció ballagásügyben" címmel június 12-i számunkban tette szóvá munkatársunk, hogy a Somoskőújfalui Általános Iskolában munkaidő alatt, péntek délben tartják a ballagást, holott az állami intézményekre is érvényes kormányhatározat igyekszik óvni a társadalmi munkaidőalapot, s intézkedik a közösségi rendezvények időpontjának e szempont alapján való megválasztásáról. A sajtótörvényben biztosított jogokra hivatkozva írta helyreigazítási kérelmét az iskola igazgatója szerkesztőségünkhöz a „tantestület és a szülői munkaközösségek nevében”, a felügyeleti szerv, a városi tanács művelődési osztálya egyetértésével. Az ilyen ügyet,^hogy mondani szokás: a lovagiasság szabályai szerint a lap Olvasók fóruma rovatában, vagy levélváltással intézzük. Hogy mégsem ezt tesszük, annak oka, hogy az elmúlt időszakban sokszor tapasztalni: társadalmi, gazdasági életünk megszaporodott helyi bajairól élhangzó, többnyire jogos bírálatra a reagálás a magyarázkodás, a sündisznóállásba vonulás, olykor a tények önkényes, félrevezető csoportosítása, indokok mesterséges gyártása. S, ez általában több energiát emészt, mint a tévedés, a hiba beismerése, a szükséges tapasztalatok leszűrése, a rossz beidegződéseken való változtatás, vagy netalán az önkritika halk gyakorlása. A konkrét ügy a maga körülbelül háromszáz szereplőjével tulajdonképpen lényegtelennek tűnő. Nem az első és utolsó rendezvény, amit munkaidő alatt tartanak. Érv is akad hozzá: mellékelt az iskola igazgatója egy fénymásolatot. Egy kérelmet, amelyet minden ballagó gyerek valamelyik szülőjével aláírattak. Hivatkozik hagyományokra, a munkavállalók jogára, az évi szabadság felhasználásának törvényes lehetőségére, az intézmény önállóságára, az iskolai élet demokratizmusára. . . Látszólag minden rendben. Legfeljebb levélírónk nem tartja fontosnak, hogy szülői értekezleten a péntek déli és szombat reggeli időpont közül választhattak volna a szülök, hogy napokkal a ballagás előtt a gyerekek még nem tudták a nagy esemény pontos idejét, hogy üres lap került a szülő elé aláírásra, hogy az aláírásgyűjtő nebulót úgy igazították el: az iskola csak akkor kapja meg a helyi kultúrházat, ha a lapon szerepel minden szülő kézjegye. A kérelem hivatkozott szövege csak azután kerülhetett az .aláírások fölé! ! ! De ez nem is érdeke» A konkret eset jelképes. Napjainkban, s az elkövetkező időszakban aligha lehet módszer társadalmunk. gazdaságunk problémáira gyógyírt keresni kérelmekkel, hiszen mi sem lenne egyszerűbb, mint néhány millió aláírással egy beadvány: kérjük az illetékest az ország adósságának megszüntetésére. Nem papirosokra, hanem következetes cselekvésre, újfajta gazdálkodásra, a hibák felszámolását szolgáló döntések végrehajtására van mindennél nagyobb szükség. így aztán a felügyeleti szerv álláspontja is furcsa. Az egyik oldalon számon kéri az állampolgároktól a rendeletek betartását, miközben elnéző, megalkuvó magatartást tanúsít saját munka- területén. Kell tehát a helyreigazítás. Legelőbb a szemlélet helyreigazítása! M. Sz. Gy. Mogyíízem Drégely palán kan Dzsemek tőkésexportra Hornyák Rita és Kardos Krisztina a gyümölcsfeldolgozásban segítkezik a feldolgozóüzemben. —Kép: Rigó— Együttműködés a városvédők szövetségével A természeti és épített környezet megóvásáról, védelméről szóló együttműködési megállapodást írtak alá a napokban a Város-Község Védő és -Szépítő Egyesületek Szövetsége és két megyei tanács, Győr-Sopron, illetve Somogy képviselői. A megállapodások értelmében a helyi egyesületek, baráti körök, valamint a szövetség társadalmi eszközökkel segítik a tanácsok előtt álló városszépítő, műemlékvédő feladatok megoldását. Tevékenységük során nemcsak javaslatokat tesznek, véleményeznek, hanem aktív munkával, anyagi eszközökkel is részt vállalnak az értékőrző munkából. A szövetség és a két megyei tanács vezetői évente tájékoztatják egymást az időszerű feladatokról, értékelik a tapasztalatokat. Mindkét fél támogatja, pártfogolja a már ez idáig is eredményesen működő városvédő ifjúsági táborokat, s a jövőben — a TIT- tel együttműködve — városvédő akadémiák szervezését is megkezdik. Ez évben kiemelt feladatnak tekintik Győr-Sopron megyében a Sopron—Kő- szeg-hegyalja üdülőövezet védelmét, Hetek óta nagyüzem van a Drégelypalánki Szondi Termelőszövetkezet gyümölcsfeldolgozó üzemében. Megkezdődött a bogyós gyümölcsök feldolgozása, melyből az idén csaknem 700 tonnát vásárolnak fel. Az üzem vezetőjétől, No- votni Tibornétól megtudtuk, hogy a szezon a szamócával kezdődött. Eddig 350 tonnából készítettek dzsemet, melynek jelentős része tőkéspiacokon értékesül. A hazai fogyasztók új terméket, a mézes dzsemet ízlelhetik meg. Már elkezdődött a málna és a pirosribizli feldolgozása is. A termelőszövetkezet vezetői jó termésre számítanak az ízletes szemekből. A saját ültetvényükről és a háztáji kistermelőktől ösz- szesen 120 tonnát vesznek át, melyből elősorban üdítőitalokat készítenek. A palánki szörp ma már kedvelt és népszerű a fogyasztók körében. Ezt bizonyítja az is, hogy az üzem évről évre sikeresebben dolgozik. Az idei árbevételi terv 220 millió forint. Jelenleg 17 terméktípust gyártanak. A különböző készítmények nemcsak áruk és minőségük révén képesek tartani a versenyt más üdítőkkel, hanem azért is, mert az ízválasztékuk jóval szélesebb, mint azoké. így a palánkraknak jelentős részük van abban a vállalkozásban, mely az utóbbi időben alaposan megváltoztatta az üdítőitalok kereskedelmi kínálatát, sőt vásárlási, étkezési szokásainkat, Nem csoda ha a belföldi forgalmazás mellett jelentős az üzem exportja. Drégelypalánkon gondolnak a jövőre is. A szakemberek újabb termékek kísérletezésén dolgoznak. Nem is eredménytelenül. Hiszen ezekben a napokban került az üzletekbe két újabb termékük: a grapefruitszörp és a citromalapú limonádé. Bővült a technológiai vonal, is egy dzsemgyártó sorral. A több mint 20 millió forint értékű gépeken már dolgoznak ugyan, de a beruházás csak jövőre fejeződik be teljes egészében. A titok: dolgozni kell, nem fecsegni Kómár Gyuláné varrónő a Váci Kötöttárugyár kazár! gyáregységének egyik legszorgalmasabb dolgozója, aki az Üzemben letöltött 20 esztendeje alatt többször kapta meg a Könnyűipar és a Szakma - kiváló dolgozója eimet. Napi teljesítménye a 120—130 százalék között mozog, az átlagos órabére a 40 forintot is meghaladja. „Nincs ennek a teljesítménynek különös titka, csak a munkaidőt keil teljes hosszában kihasználni. Talán a kézügyességem jöhet még szóba, pörgetem a kezem alól a termékeket. Nem dohányzom. nem állok fel beszélgetni, s amíg küldik a szalagon az anyagot, csak varrók és varrók. Aztán itt van hét végi és az éjszakai műszak! Ha hívnak, jövök, és dolgozom!” — vallja a jó munka titkát kutató kérdésre Kómár Gyuláné. — kulcsár — Délután öt óra, a váltás időszaka. Sándor Géza most is pontosan érkezik szolgálati helyére, a „nagyállomásra”, vagy hivatalosabban: a MÁV salgótarjáni állomásfőnökségére. A jegypénztárban kolléganője annak rendje és módja szerint átadja a terepet. Minden fillérnek jelentősége van, s úgy tűnik —, mint már évek óta —, most sincs hiány a kasszában. — Először a naplóbélyegzés következik — hajtja ki a megfelelő oldalt, s üti bele az aznapi pecsétet. — Kinyitom a jegyesszekrényt is, nehogy a beszélgetésünk alatt valaki ezért késsé le a vonatot. Most már minden a helyén, elköszön a többi váltótárs is. Reggel hétig Sándor Géza a rácsos „kalicka” ura. — Régen azt mondták a vasutasok: szolgálatba me„Szolgálatba megyek, nem munkába...” gyek, nem munkába. Ez alatt azt értették, hogy a hosszú ügyelet során nem mindig van teendőjük, de ha beindul a verkli, akkor fel kell kötni a gatyát. Az esti órákban szinte alig akad utas. Ilyenkor számolom el a fuvardíjakat, és ha ez is elfogyott, van egy naplónk, amibe bevezetem a legfrissebb utasításokat, szabály- változásokat. Mint például ma is. Reggel épp, hogy hazaértem, már jöhettem is vissza, mert az utazási kedvezményekről tartottak tan- folyamot. Ezeket mind összegyűjtöm a naplóban, hogy a kollégáim 'is tudjanak a változásról. Sándor Géza a „mozdonyfüsttel megcsapott” vasutasok közé tartozik. Édesapja kocsirendező volt a külsőn,' ahová ő is gyakran lejárt. Munkát is kapott: fűpucoló volt 14 évesen. — Valójában 1948 május végén lettem hivatásos vasutas — meséli a vígkedélyű férfi. Két esztendő múlva esedékes nyugdíja egyáltalán nem látszik meg rajta; nem volt ideje megöregedni. — Ha manapság jelentkezik valaki a vasúthoz, szinte azonnal valamilyen fontos beosztásba kerül. Akkoriban ki kellett járni az „iskolát”; én* pályamunkás lettem, krampácsoltam — ahogy mondani szoktuk. Két év múlva jött a katonai szolgálat, Budapesten. Leszerelésem után a nagyállomásra kerültem, az átmenesztő irodába. Közben azért történt egy, s más, ami meghatározta a sorsomat. Még rajtam volt a katonazubbony, amikor elvettem a feleségemet. Sajnos, szomorú história is adódott: ’51-ben édesapámat agyonsújtotta egy villám, és öt testvéremmel magunkra maradtunk. Dolgoznom kellett a megélhetésünkért, ezért fel sem merült, hogy tovább tanuljak. Ebbén az időben még alkalmazták a jó öreg morze- távírókat, amelynek a kezelését Sándor Géza is elsajátította. Az alacsony kereseti lehetőség azonban arra kényszerítette, hogy ismét visszamenjen a sínek közé, váltókezelőnek. Persze nem is annyira a pénz miatt, mint inkább az utazási kedvezményért. Édesanyja ugyanis Taron lakott, s őt gyakran felkereste. Sok pénzt elvitt volna ez az ingázás. — Majd raktárnok lettem, 1961-ben, azaz a kereskedelmi szolgálathoz helyeztek. Hat évvel később elvégeztem Szegeden a segédtiszti iskolát. Ekkor sajnáltam igazán, hogy nem volt érettségim, mert ezután fölsőbb oktatásban is részt vehettem volna — jegyzi meg keserűen. — De hát csak négy polgárim és a hat általánosom volt meg. így aztán én tanítottam a kezem alá adott ifjú vasutasokat, előfordult, hogy egyszerre hármat is. Ha már a saját két fiam nem követte apja mesterségét... Feleségem valamikor szintén a vasút alkalmazottja volt, de a gyereknevelés és apósa halála miatt végül is helyben vállalt munkát; az óvodától ment nyugdíjba. Somoskőújfalui kertes otthonunkban is akad munka jócskán. — Van egy kiskertünk, meg egy nadrágszíjparcella a Szépföldön — magyarázza. — Amire a családnak szüksége van, az megterem a föledeken. A fiaim bérházban laknak, és ott nagyon kicsi a spájz! Ezért aztán nekik is jól jön a friss zöldség, meg a gyümölcs. Sőt, minden évben vágunk egy pusit is, hadd tudják meg az unokák, milyen az a disznóölés. Cserébe a fiúk szerzik be a takarmányt. Szemben az iroda ablakából átlátni az állomás büféjébe. Jókedélyű társaság hörpingeti italát, jókat nevetgélnek, viccelődnek... Sándor Géza számára feledtetik a 12 órás szolgálat magányát. Kiszámolta: majd negyven év szolgálatból 10 esztendőt töltött el éjjel a „bagolyszakban”... T. Németh László
