Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-04 / 156. szám

1987. július 4., SZOMBAT NOGRÄD 5 Kezdeti lépések Iskolatanács Lucfalván Cifra idők nyomában „Szőlők kapaszkodnak...” J Ismeretes, hogy az oktatá­si törvény értelmében foko­zatosan kerül sor az iskola- tanácsok megalakítására, melyektől a törvény megal­kotói azt várják, hogy az intézményi önállóság tisz­teletben tartása mellett, hat­hatósan segíthetik az óvo­dák és az iskolák eredmé­nyesebb munkáját. A Haza­fias Népfront helyi bizottsá­ga társadalmi irányításá­val működő iskolatanácsok számos kérdésben vélemé­nyezési, illetve javaslattevő jogosítvánnyal rendelkez­nek, de fontos, hogy az ok­tatás, a nevelés — mond­juk így — szakmai kérdé­seibe természetesen nincs beleszólásuk. Nógrádban eddig Dorog- házán, Kisterenyén a kise­gítő iskolában, Bátonytere- nyén, Lucfalván és Nőtin­csen alakultak meg az isko­latanácsok. Tekintettel ar­ra, hogy az iskolatanácsok­ról intézkedő oktatási tör­vény is álig jutott túl a pre­mieren, érthető, hogy szá­mos bizonytalanság mutat­kozott és mutatkozik az is­kolatanácsok szerepköré­nek egységes értelmezésé­ben. Gyakran azonosították a társadalmi gyakorlatban mű­ködő vállalati és egyéb tanácsokkal, s zavar mu­tatkozott a szülői munkakö­zösségekhez való viszonyuk kialakításában. Ma már egyértelmű: hogy az iskola- tanács nem csorbíthatja a szülői munkaközösség jo­gait, s nincs alá-, vagy fö­lérendeltségi viszony a két testület között. Az iskolatanácsok műkö­déséről tapasztalat még alig van, hiszen az intézménye­ket. egyébként is alaposan igénybe vette az oktatási tör­vény megismerése, a műkö­dési szabályzat elkészítése. Ügy is fogalmazhatunk, hogy a már említett értel­mezésbeli bizonytalanságok, s a törvénnyel járó egyéb teendők nem a legkedvezőbb helyzetet teremtették az iskolatanácsok létrejötté­hez. Hogy a megállapítás nem csak Nógrádra érvé­nyes, bizonyítja; a hasonló nagyságú Komárom megyé­ben is mindössze hét isko­latanács alakult meg az el­múlt tanévben. Ha tapasztalat alig van még, elképzelésről, szán­dékról már beszélhetünk. Cserényi János, a lucfalvai iskola igazgatója így vá­zolta törekvéseiket. — Nálunk már vannak bizonyos előzmények, hi­Prágában a tavasszal vá­ratlanul elhunyt Hradsky László író, a Csehszlovák Tudományos Akadémia tag­ja, a cseh—magyar irodal­mi, kulturális kapcsolatok ápolója. Miért emlékezhetünk meg mi, nógrádiak róla? Hradsky László 1910-ben született Balassagyarmaton. Tanulmányait szülővárosá­ban kezdte, majd Pesten jo_ got végzett. A magyar, cseh és szlovák nyelvet anyanyel­vi szinten, tökéletesen be­szélte. Ezért is lett a jogász­ból műfordító, aki Petőfi Sándor jegyében indult az írói, fordítói pályán Prágá­ban. Az ő fordításában jelent meg 1953-ban cseh nyelven Illyés Gyula Petőfije, és még ugyanebben az évben adta ki Petőfi válogatott költe­ményeinek fordítását. Egy év múlva Jókai Rab Ráby című regényének fordításá­val aratta egyik legnagyobb sikerét. Hradsky László fordítói skálája igen változatos, a szén az 1983-ban létrejött általános művelődési köz­pont mellett már működött egy művelődési tanács, ami bizonyos értelemben előké­pe lehet az iskolatanácsnak. Ez elsősorban az összeté­telre vonatkozik, mert a tagok az élet több területét képviselték a testületben. Tekintettel arra, hogy sajá­tos földrajzi helyzetünk mi­att kilenc községből verbu­válódott az iskolatanács, számos fejtörést, okozó kér­dés vetődött fel. Például melyik HNF legyen a tár­sadalmi irányító? — Ezt úgy oldottuk meg, hogy valamennyi község HNF-bizottsága képviselte­ti magát a tanácsban. Egye­bek közt ez is oka, hogy ná­lunk a törvényben meg­adott felső határt vettük figyelembe az iskolatanács létszámának megállapításá­ban. Vagyis: húszán va­gyunk. Megtalálhatók kö­zöttünk a tanács, a szak- szervezet, a sportélet, a ta­nárok, a szülői munkakö­zösségek, és a diákok képvi­selői is... Cserényi János számos lehetőséget lát egy — ter­mészetesen jól működő — iskolatanácsban. Ügy véli: nem csak az iskolai, de a felnőttoktatásban is sok se­gítséget adhat. Fontos, mo­mentum, hogy az iskolata­nács elősegítheti az egysé­gesítést, hiszen nem csak az egyes társadalmi, gazdál­kodó szervek képviseltetik magukat, hanem minden község, s nagyon fontos a területen élő nemzetiségi­ek is. —. Természetesen sok­minden még körvonalazat- lan — fejtegette a további- abban az iskolaigazgató —, de úgy vélem, nagyon sok segítséget kaphatunk. Gon­dolok például arra, hogy sokat tehetünk a tanács se­gítségével a diákok kom­munikációs képességeinek fejlesztéséért épp úgy, mint a szabad idő hasznos eltöl­téséért, a kultúra ápolásá­ért, az egészséges életmó­dért. — De még abban is sze­repük lehet, hogy a gyere­kek a tanköteles koron be­lül végezzék el az általános iskolát. Más feladat is vár ránk. Jelenleg öt helyen ta­nítunk itt Lucfalván. A jö­vendő iskola tervei már ké­szen vannak, de a megvaló­sításhoz ugyancsak elkél majd az iskolatanács segít­sége. Cserényi János elmond­ta: bizonyos jelei tapasztal­klgsszikustól. a kortárs iro­dalomig terjed. De akad­tak „kedvenc" magyar írói, akikkel többet és elmélyül­tebben foglalkozott. Ilyen volt Mikszáth Kálmán. Hradsky rajta keresztül gondolt vissza szülőhazájá­ra. ö volt az elindítója és fáklyavivője a cseh Mik- száth-sorozatnak, amelyben olyan fontos művek jelen­tek meg, mint A Noszty fiú esete Tóth Marival, vagy a Különös házasság, amely há­rom kiadást is megélt. Századunk irodalmának klasszikusai közül Karinthy Frigyest választotta. Az ő fordításában jelent meg a Tanár úr kérem (1959). majd egy kötetben az ,,Utazás Fe- ramidóba és a Capillária (1960). Molnár Ferenc Pál utcai fiókját is az ő fordítá­sában ismerte meg a cseh olvasóközönség, ö volt Dar­vas József és Szabó Magda cseh népszerűsítője. A magyar költészet re­mekműveit. a drámákat is kitűnően fordította. 1960- ban ismét visszatér szülő­hatók voltak annak, hogy az iskolatanács a szakmai kér­dések eldöntéséből is részt szeretett volna magának, de ez, természetesen kívül esik hatáskörükön. Azonban ar­ra is figyelni kell, nehogy valaki azt higgye: a testü­let eleve eldöntött < kérdé­sek jóváhagyására szolgál csak. A véleményüknek ben­ne kell lennie a döntések­ben, ehhez pedig egyebek közt a folyamatos tájékozta­tás szükséges. Enélkül ugyanis, merő formalitás lenne létük. Vigyáztak arra is, hogy ne az első számú vezetőket de­legálják a testületbe, mert a gyakran, amúgy is sok funk­ciót betöltő vezetők nehezen tehetnének eleget egy újabb megbízatásnak. Például, a termelőszövetkezetet sem az elnök, hanem helyettese képviseli. Ami fontos: az első számú vezetők nem is sérelmezték, hogy nem tag­jai az iskolatanácsnak. Az igazgató úgy fogalmazott: — Az iskolatanács műkö­déséhez biztonságos a hát­tér. Tegyük hozzá: ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy Cserényi János a tanács általános elnökhe­lyettese, és Luciáivá elöl­járója. Az iskolatanács diák­tagjairól pedig így beszélt: — A két, jelenleg hetedi­kes tanuló olyan dolgokat is mondott, amiket el sem tudtam volna képzelni. Ja­vasolták például, hogy ve­zessük be az iskolaköpeny kötelező viselését, hiszen nem egyforma anyagi viszo­nyok közt él mindenki. In­tézkedéseket javasoltak a notóriusan késő társaikkal szemben. Kiemelten kell megemlítenem, hogy java­solták: a hátrányos helyze­tű gyerekeket még anyagi áldozatok árán is vigyük el táborozni. Felvetették: hadd vegyenek r£szt az osztályozó értekezleten a magatartás és a szorgalom osztályzásánál. Megannyi lényeges, érett javaslat. S nem is soroltam fel mindégyiket... Valóban csak a szándé­kokról lehet ma még be­szélni. A mérlegkészítés ide­je messze van, s bizonyos, hogy sok botladozó lépést tesz­nek még meg az iskolataná­csok. Ügy látszik azonban, hogy életképes, fontos, és külön hangsúlyozandó, de­mokratikus fórum kelhet életre az iskolatanácsokban. Ennek majdani lehetőségét nem lehet eléggé méltányol­ni. ■ (speidl) földjére, és lefordítja Ma­dách Imre Az ember tragé­diája című művét, ö a har­madik 1892 óta, aki Madách remekművét cseh nyelvre fordítja. Az ő fordításában mutatja be a prágai nem­zeti színház 1967-ben. Hrads­ky László 1959-beri József Attila, 1961-ben Tóth Árpád, 1964- ben Radnóti Miklós, 1965- ben Illyés Gyula, 1966- ban Ady Endre költeménye­it fordítja le és adja ki. Hazánk is elismeri tevé­kenységét: a Munka Érdem­rend arany fokozatával tün­tetik ki. Irt nyelvkönyvet, társalgá­si zsebkönyvet és szótárt. Sajnos már nem érte meg a befejezéshez közeledő, a kor­rektúráig eljutott, nagy mű. ve megjelenését: az új ma­gyar—cseh szótárét, mely a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Magyar Tu­dományos Akadémia közös vállalkozása; prágai szer­kesztőségét Hradsky László vezette. Hemerka Gyula ötven évvel ezelőtt írta Sza­bó Zoltán Cifra nyomorúság című szociográfiáját, A korabeli (1937—38) szó. ciográfust valósággal elbű­völte a hollókői táj és ben­ne a nép erős föld utáni vá­gya. Érdekes megfigyelni, hogy miközben szinte minden nógrádi, borsodi, és hevesi ponton drámai hangon szólt a falusi ember, a városi, az értelmiségi ötven év előtti rossz helyzetéről — Holló­kőről azt írta, hogy ,,a leg­teljesebb harmónia faluja...” Meg azt, hogy itt olyan nagy a parasztember földéh. sége, hogy a nagyobb birto­kosok errefelé idegen bér­lőknek merik csak kiadni a földjeiket, hollóköveknek sem. miképpen. Attól féltek, hogy nem kapják vissza tőlük. Ez bekövetkezett, s fordult to­vább is a szövetkezeti gaz­dálkodással a történelmi igazságtevés mezsgyéjén ha. ladva. „Hollókőn szőlők ka­paszkodnak” — írta ugyan­ott Szabó Zoltán. Hollókőn még kapaszkod­nak ugyan szőlők, mert lé­teznek még mai idősebb mű­velők, termesztők, gazdák, de már csak inkább a hatvanas­hetvenes! korosztályból. A fiatalabbak nem nagyon néznek a szőlőre, amely így csak itt-ott kapaszkodik az ember erőfeszítése nyomán továbbra is. Ezért lehet érdekes a megváltozott világ körülmé­nyei és a mai hollókői való­ság közepette a terv, misze­rint ebbe a mindenoldalúan védett tájba újra szőlőt te­lepítenek majd! Hollókő ófa­lui része, a vár és a kör­nyező kisparcellás földek, egykori és ma is'meglevő szőlők, szőlőhelyek hovato­vább UNESCO-védettséget élvezhetnek — oly’ mérték­ben és értékben ritkaság az, ami ott ránkmaradt. Ezért lehet terv arra, hogy ne csu­pán lakott ófalui részt, de régi módon történő művelés alá vont földeket, főként sző­lőket is lásson a nagyszámú idegen. Szép elképzelés, pártolás­ra érdemes, a tervek „több- lépcsősen" készen állnak. Ispán Dániel helybeli ide­genforgalmi szakember is csak a terv értékét, idegen - forgalmi szempontú (és táj­védelmi jelentőségű) hasz­nát tudja hangsúlyozni. Ugyanígy vélekedik a terv helybeli megvalósításában oroszlánrészt vállaló Kovács Pál nyugdíjas tanácsi kiren­deltségvezető, aki viszont erős hangsúlyt tesz arra „mindez még nagyon az ele­jén jár... még sok mindent elő kell készíteni...” Mégis, mindenképpen igaz, hogy nagy nyereség lenne a régi hollókői életet — ma már elsősorban tanúi minő­ségében — ilyen módon is megőrizni. Ha egyszer lakott a régi falu, ha egyszer va­lóságos idegenforgalmi köz­ponttá fejlesztettük Holló­kőt, ha egyszer megmarad­tak és nem szántódtak ösz- sze a kis kertek, keskeny parcellák, szőlőshelyek, ha egyszer létezik itt védetten minden, amit így együtt (a hagyásfás legelőt is ide so­rolva) ma már szinti: sehol sem láthatunk. A szőlők itt zártkerti ré­szek mindenütt, s bár volt kísérlet arra, hogy a ter­melőszövetkezet átvette vol. na azt a mintegy ötven- holdnyi részt, amiről szó van — a helybeli idős egykori gazdák szerint ez nem kö­vetkezett be, mert a tsz sem szántásra, sem nagyüzemi szőlőtermesztésre ezt a kü­lönös módon elhelyezkedő meredek dombsort és hegy­oldalrészt nem tudta volna (feltehetően) művelés alá fogni. Kelemen Sándorral és Szabó Mártonnal az öregek napközijének napsütötte te­raszán kitárgyaljuk az ügyet minden oldalról. Először is, másfél-két hold­tól harmincig számítva, itt volt mindenkinek valameny- nyi földje régen. Nagy csa­ládokkal együtt persze, ami az osztódást segítette. Szőle­je is volt majd’ mindenki­nek. Szabó Marci bátyánk­nak még most is van és műveli is sok verejtékkel. Meg hallomásból tudható — Kelemen Sándor emléke­zete nyomán, de már ő is csak hallott erről —, hogy volt eset, amikor az elődök a nagy esős, csapadékos idők elvonultával a szőilőshegyek aljából a víztől lehordott termőtalajt a hátukon put­tonyban hordták és töltötték vissza. Marci bátyánk közelebb áll földszeretetben azokhoz a régiekhez, mint a maiak, akiket talán ráparancsolni sem nagyon lehetne újra a meredek dombokra kapával a kézben, ö még nemrégiben is zsákban (műanyag) fel­vitte a hegybe a jó, termé­szetes trágyát. Nem kíméli magát, amiként jó néhányan idősebbek ugyanezt teszik. Az újratelepítést talán meg is hirdették, de jelentkező nemigen volt, pedig kedvez­ményeket kaptak volna, s nyilván kapnak is azok, akik újra felvállalják majd a hegyre kapaszkodó hollókői szőlőt. De kik, honnan ke­rülnek majd erre? S mi van a tulajdonnal, mert éppen Kelemen bátyám szerint, ma is minden rész­nek, nadrágszíjszerű földda­rabnak megvan a gazdája akkor is, ha nem itt él, ak­kor is, ha már, mint leszár. mázott jutott hozzá. „Leg­jobb lenne valamiféle tele­peseknek kiadni...” — mondják, inkább csak tréfá­nak szánva és a jelenlegi­jövőbeni helyzetet érzékel­tetve ugyanígy tréfásan, de azért nem minden realitás- érzék nélkül teszik még hoz­zá „vagy kiadni a hétvége­seknek. ..” öregszőlő, Pusztaszőlő, La­cik, Fogások, Kövecses, Ne- dám... így következtek sor-, ban a hollókői tájban. Volt még a „tónál” a Kisszőlők nevű rész, ott három helyen is a tavacskává duzzasztott forrás, patakocska vizében mostak félen-nyáron az asz- szomyok, egyik ponton még most is ott van a gerenda, amire a pallókat tették a férfiak. De a tó, a mosóhely mára békalencsével fedett, így múlik a világ, így vál­tozik fhindenben. Ami régen harmónia volt akárcsak itt Hollókőn, az mára idegenforgalmi neve­zetesség és bizonyos disz­harmónia a jó tervek és a valóságos emberi lehetősé­gek között. Megoldást kell rá találni, valamilyen gya­korlati lépést — megoldást arra. amire régen nemcsak a kényszerből (a bort nem eladták, elfogyasztották a hollókőiek!), az élet minden­napi munkaerkölcséből is százszámra volt, lehetett je­lentkező, vevő. A szőlők azért virulhattak, mert egy. mást is nézték a komák „ha ö megműveli, felszántja, tesz bele, kapálja, megcsinálom én is, ne szoruljon a gye­rekem idegenre...” A sokat küzdő mai öregek ma is így gondolják. Csak megtenni nem tudják úgy, mint régen a „legteljesebb harmónia falujában’’. Holló­kőn. T. Pataki László Képek: Rigó Tibor A híres hollókői pincék Rekkenő hőségben hazafele’ a hollókői kertekből, közül Szabó Mártonéban még jó bor is van. Két kultúra vonzásában Emlékezés Hradsky Lászlóra Ispán Dániel: „Az idegenforgalom is üdvözölné az öreg­szőlő újbóli feléledését...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom