Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
Olvasónapló SZILÁGYI SZABOLCS: VARSÓI KRÓNIKA (1979-1981) Amikor Szilágyi Szabolcs, 37 esztendős, nyíregyházi illetőségű újságíró, a Magyar Rádió ottani stúdiójának helyettes vezetője megérkezett Varsóba 1979. augusztus 1-én, aligha hitte volna, hogy rövidesen nagy események forgatagába kerül. Még szerencsésnek is 1 arthatta magát, hogy valaki a Magyar Rádió személyzeti osztályán észrevette: akad egy munkatársuk a végeken, aki anyanyelvi szinten beszél lengyelül. Igaz, egy varsói tudósítói helyért feltehetőleg sosem volt nagy tülekedés, ám így is ritkaságszámba megy. hogy valaki vidékről kapjon külföldi állomáshelyet. Eddig a vidéki rádiós szerencséje, mert ami ezek után következett, s amit könyvében megörökít, már nem a szerencse fogalomkö_ rébe tartozik. Történt pedig, mint a címben szereplő dátumból is kitűnik, hogy a Lengyelországot mélységesen szerető, lengyel feleségű magyar újságíró Lengyelország felszabadulás utáni legválságosabb történelmi periódusába került, s kiderült róla. nemcsak szerencsés, ele tehetséges ember. S; ami nagyon fontos: higgadt és tárgyilagos is. Mipderre alighanem Magyarország teljes felnőttlakossága a tanú, hiszen éveken át naponta sok milliónyian hallhatták a rádióban, láthatták a televízióban. Nagy erénye a könyvnek, hogy kommentárok, utólagos bölcselmek helyett eseményeket, dokumentumokat vonultat fel, köztük számos olyat is. amit a magyar néző, hallgató és újságolvasó aligha ismerhetett eddig. Emberközelbe hozza a válság éveinek szereplőit Walesától Jaruzelskiig. Nagyon fontos mindez, hiszen akkoriban néha — különösen a televízióban — a kioktatástól sem tartózkodtak némely kommentátorok, s bármily mellékesnek látszik megtudni. mégsem az. hogy Jaruzelski súlyos szembetegsége miatt hord szemüveget, merev tartása pedig egy világháborús sérülés következménye. Nem tudom, ki mit gondol erről, de sokan örültünk volnaTha akkor mindezt tudjuk. Valljuk be: némely közlések megléte, netán elmaradása, olykor bizony, rokonszenvek, vagy antipátiák kiváltója lehet. Többrétegű, éppen ezért vérbeli riportkönyv ez. Mert az olvasó, ha nemcsak az önmagukban is izgalmas történések felszínét méltatja figyelemre a műben, hanem megpróbálja elemezni is az civastakat, s ha mindehhez figyelemmel kíséri hic et nunc a magyar életet számos olyan tanulságot talál, melyeket dolgaink pillanatnyi állása közepette érdemes megszívlelni, megfontolni. Szilágyi Szabolcsnak ez az első könyve. Tudván azonban, hogy tudósítói éveit nyitott füllel és szemmel töltötte el, s tudva azt is. hogy terjedelmi okokból ismereteinek egy részét adta csak közre, várható, hogy egyszer, talán évek múltán, amikor a kellő történelmi távlat is meglesz majd, újra íróasztal mellé ül, s a riporter legjobb tulajdonságait. a történetíró mérlegelő aggályosságából egybeötvözve. megírja a nemcsak Lengyelországnak tanulságokkal szolgáló események még teljesebb krónikáját. De addig is: érdemes elolvasni a Varsói krónikát. (speidl) Négy évszázad ékszerei Különleges kiállítás látható a Nemzeti JVIúzeum- ban, remek válogatás a XVI. századtól a XX. századig a magyar ékszerek gazdag anyagából. Az ékszer ugyán a „hiúságok hiúsága", de mégis az emberiség leghívebb kísérője az őskortól máig. Minden nép minden időben ékesítette magát arannyal, ezüsttel és drágakövekkel. Az ékszer nemcsak díszített, hanem vagyont, rangot is képviselt és képvisel ma is. Az évszázadok folyamán a különféle fejdíszeknek, nyakékeknek, karpereceknek szimbolikus jellege is volt; a hatalmat, a kiválóságot, vagy a nemzetséghez való tartozást jelentették. Az emberek hittek az egyes fémek. ékkövek, az opál bűvös hatalmában, tőlük remélték szerencséjüket, egészségük megtartását. A szerencsét hozó köveket nyakba függesztve, vagy gyűrűbe foglalva viselték. Honfoglaló őseink a pompát, az ékszerek kedvelését keletről hozták magukkal. Az. előkelő magyar női és férfiviselethez tartozó díszek, csatok, gombok. lószerszámveretek, tarsolylemezek. fegyverek, ékszerek remekbe készült ötvösművek voltak. A középkorban ötvösséA XVII. századi térliöv (Kemény János erdélyi fejedelemé volt). günk a legvirágzóbb magyar iparok közé tartozott. A gótika korszakában a megnyitott arany- és ezüstbányák kiaknázásával az európai ötvösség élvonalába került. A magyar aranybányászatot Anjou Károly Róbert fejlesztette fel. A magyar ötvösök remekei a díszes királyi és főúri viselethez tartozó ékszerek közt is megtalálhatók. A korabeli festmények és miniatúrák örökítették meg őket. de sok fönn is maradt — a Nemzeti Múzeum gazdag sorozatot őriz belőlük. A jellemző típusok azután alakultak ki, hogy Zsigmond király megtiltotta a nyersZománcos, ékköves násfa, a budaszentlőrinci Pálos kolostorból (XVI. sz.) arany és ezüst kivitelét az országból. A kiállításon feltárul a magyar lovagvilág és reneszánsz aranytól, drágakövektől csillogó, pompája, a női és férfiöltözeteket díszítő övékén, csatokon, láncokon, gyűrűkön, a féríi- és női kucsmákat díszítő rezgőkön át a nyakékek és fülbevalók sokféle fajtájáig. A legnagyobb változatosságot a násfák közt találjuk, főleg nyakban bársonyszalagon, díszes láncon hordták, de a korabeli adatok szerint a hajba tűzve, vagy sapkákon át viselték. önálló kis műremek volt tarka ékkövekkel, színes zománccal, gyönggyel díszítve. A XVII. században új technika jelent meg, az erdélyi, ún. festett zománc, mely tovább gazdagította az ékszerek pompáját. Nagyon kedvelt volt a masnit utánzó zománcos csokornás- fa. a medál, és az igazi dísztollakkal ékesített forgó. A férfiak dolmányát, mentéjét mentekötőláncok foglak össze. A barokk korszakban jött divatba a gyémánt. Egész garnitúrák készültek ' belőlük a francia divat nyomán, többnyire külföldi ötvösök műveiként kerültek Magyarországra. A főúri viseletben a magyar mellett, lokozottan tért hódított a francia. A franciás női ruha elengedhetetlen tartozéka a lezgő, a hajba tűzött forgó. A férfiak övéről láncok függtek, cipőjüket drágaköves csat zárta. hímzett mellényüket drágaköves gombok fogták össze. B. I. XVII. századi mellboglár (Michael Nenslöder brassói ctvcs munkája.) Két Chagall-festmény a Cirkusz-sorozatból. Chagall emlékezete Száz éve, 1887. július 7- én született a modern európai művészet talányos, nagyhatású egyénisége, Marc Chagall. A vityebszki szegény halász gyermeke valóban mesébeillő pályafutása alatt századunk művészetének ormaira ért. Művészete külön világ, amelynek állandó szereplői vannak. Képeit nem lehet csupán esztétikai úton megközelíteni, mert bár erős szálakkal kötődnek a világ művészete egyik központjának, Párizsnak avantgarde festői mozgalmaihoz, de mindvégig őrzik az elhagyott otthon levegőjét a chaszid zsidó mítoszok, pravoszláv ikonok, orthodox zsidó liturgiák szellemét. Művészete a szív, az emlékezés diadala, állapították meg róla kritikusai. Képi mondanivalóját meg kell szokni ahhoz, hogy megérthessük; színeinek, egymásba torló alakjainak varázsát, mesemondói vénáját élvezhessük. Művészetét sokan a szürrealizmushoz csatolják az álomképek, az emlékek szabad asszociációi miatt. Pedig csupán komponálásmódja közös az irányzat képviselőiével, de Chagall mindig a megélt valóságot festi, élményeinek gazdag térházából merít. Gyermekkori álmai, félelmei, szorongásai térnek vissza képein több rétegben, különböző jelentésekkel gazdagítva az ábrázolt valóságot. Világának állandó szereplői, melyekkel már első festményein is találkozhatunk, a művész családja, apja, a heringárus mama, testvérei, rokonai, a hegedülő nagybácsi, a falu lakói, orosz parasztasszonyok, imádkozó orthodox zsidók, mészárosok, borbélyok, katonák, artisták, mutatványosok, de a bibliai ősapák, és az angyalok is. A faházas kisvárosban természetes módon együtt élnek az emberek a tyúkokkal, a tehenekkel, lovakkal, halakkal, madarakkal, melyek egy Cha- gall-képről sem hiányoznak. Később a párizsi művek hátterében is feltűnnek, mindig a szülőföld jelképeként. A táj, mely körülveszi őket és hangulatilag azonosul az eseményekkel, jellegzetesen chagalli táj, Vitebszk és Párizs, majd Provence elemeiből keverve. Álomképek, szabad fantázia, tudattalan állapotok, természetes bőséggel áradnak képein. Chagall láto- másos festő, aki nem állít ceruzát a külső és belső valóság közé, azt festi, ami és ahogy emlékeiben felbukkan. Képei eszközei modernek, magasrendűek. Mindent tud, amit korunkheli festő szakmájáról tudhat. Enél- kül széthullana, értelmetlenné válna a maga teremtette világ, közölhetetlenné válna az a tartalom, amely így sugárzik belőle. Elemi élmények festője, témái a születés, a család, a szerelem, a háború és élete végefelé a biblia, amelynek történeteit üvegablakain és mozaikjain ábrázolta. Budapesten 1972-ben volt nagysikerű kiállítása. 1973- ban Nizzában múzeuma nyílt. 1974 tavaszán szülőföldjét is meglátogatta. Élete utolsó percéig dolgozott, üvegablakokat, mozaikokat tervezett. B. I. Az „isteni” Lollo Abban a reményben írom ezt a cikket, hogy Gina Lol- lobrigida nem olvassa a magyarországi lapokat. Nem biztos ugyanis, hogy örülne születésnapi megemlékezésünknek, bár a lexikonok mind közük születésének dátumát. Amiből pedig kiderül, hogy most. július 4-én tölti be a 60. életévét. Nem mindennapi pályafu. tás az övé. Egy olasz kisváros szülötte, kislányként ismerkedett meg az élet nehézségeivel. Tizenhárom éve§ volt, amikor a középiskolát otthagyva, szép reményekkel telve- beiratkozott a római Santa Cecília Akadémia énekiskolájába. 1943-ban azonban a családot kibombázták, és az akkor 16 éves fiatal lánv keresetére is szükség volt a megélhetéshez. De nem sokkal a háború után újra tanulni kezdett, méghozzá festészetet, és közben filmgyári sta_ tisztaként dolgozott. Aztán egymás után két szépség- versenyre is benevezett. 1947-ben a Miss Róma választáson a második, a következő évben a Miss Itália választáson ^harmadik lett. Ezek a győ Írnek komolyabb szerepe..et hoztak a szép fiatal lánynak. Tizenkilenc hazai produkció után kapta meg a nagy lehetőséget: Gérard Philipe partnere lehetett a Királylány a feleségem című filmben. Ez már a világhírt is meghozta a számára. A Kenyér, szerelem. .. filmek hallatlan népszerűvé tették mind ha„Nem kell szégyellnie korát”... zájában, mind külföldön. A „hép leánya" volt. makrancos. szókimondó, akinek szoborszép alakját kevés és testhezálló ruhák emelték ki. Az ötvenes évek közepétől sokat filmezett külföldön is, főleg Amerikában és Angliában. Filmjeinek legtöbbje kommersz produkció volt, de akadt köztük néhány emlékezetes, mint A párizsi Notre Dame, Az éjszaka szépei, a Trapéz, vagy a nemrég a televízióban látott Gyilkosság hajón, amelyben nemcsak szép, de jó is volt. Aztán Gina Lollobrigida átállt a kamera túlsó oldalára. Igaz, ez nem filmkamera volt. ..Megtörténhet, hogy egy hobbiból komoly munka lesz. Ez történt velem anélkül. hogy észrevettem volna. .. Elkezdtem fotózni, sokat, mindent. Legtöbbször a fiamat, aztán kollégákat, is_ meretleneket, végül korunk jelentős arcait, mint Gagarin" — írta Az én Itáliám című fotóalbumában. Második karrierjét tehát fotósként élte meg. Elvekig nem filmezett. „A mozi negatív irányba fordult — mondta. — Többé nem jó és érdekes történeteket mesélnek. minden az erőszak, a szenzáció ég a szex."’ Hosz- szú szünet után két évvel ezelőtt állt újra a filmkamerák elé, a Deceptions című bűnügyi sorozatban, és azóta más feladatokat is vállalt. Hogy művésztársai hogyan ítélik meg Lollobrigidát, arra álljon itt két idézet két neves kortársától. „Néhány színésznő szerencséje abban van, hogy nemcsak interpretál, hanem prototípus is. Én téged az olasz prototípusnak neveztelek. „Róma egyik külvárosában él, a híres Via Appián. Háza igazi múzeum. Láttam benne antik görög és etruszk vázákat, németalföldi és velencei mesterek festményeit. . . És most képzeljék el: ebben a házban bemutatták a kirgiz forradalomról készített filmemet, és a teremben ott ült a kis vasúti alkalmazott lánya, kiből világsztár lett. És ő keserű köny- nyeket sírt a filmemet nézve. anélkül, hogy szégyellte volna őket. Ezt sohasem felejtem el” — vallotta Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij szovjet filmrendező 1972-ben.
