Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-18 / 168. szám

1987. július 18., SZOMBAT NOGRAD 3 Elvi irányítás és operatív munka A gazdasági megújulásról Bátonyterenyén Káposztakesergő A párt megyei végrehajtó bizottsága a Közelmúlt­ban megvizsgálta, hogyan segítik a gazdasági meg­újulást a bátonyterenyei városi jogú nagyközségi párt- bizottság irányításával dolgozó pártszervek, .alap­szervezetek. A* ipari és a mezőgazdasági üzemekben gyűjtött tapasztalatokról, a további tennivalókról be­szélgettünk Lonsták Vilmossal, a pártbizottság titká­rával. Miközben hallgatom a nyugdíjas férfit máris elfo­gult vagyok. Amikor pedig panaszos mondatai közt el­hangzik:^— Hogyan lehet kitervelte egy-két nap alatt milliós kárt okozni?! — Már­is igazat adok neki. Látat­lanban. Igaz, hogy ez csupán magánvélemény, mert a dön­tőbíró — ha egyáltalán van vagy lesz ilyen — nem én vagyok. ☆ Többéves gyári munka után ment nyugdíjba az idén februárban Kulcsár József. Huszonnégy évvel ezelőtt zöldségtermes atőszakmun- kás-bizonyítványt szerzett, ta­vasszal úgy gondolta, hasz­nosítja szaktudását. Elment a karancssági ter­melőszövetkezethez, s földet kért a szövetkezettől • feles művelésre. Kapott. Néhány nap múlva már kezében volt az írásba fog­lalt vállalkozási szerződés: hatvanezer négyzetméter me­zőgazdasági területen ker­tészkedhet. '— Április tizenhetedikén írtuk alá a szerződést, és már másnap indultunk is Budapestre a vetőmagokért. Vetettem otthon a magokat mindjárt fólia alá. De júni­us negyedikén mindennek vé­ge szakadt — kezdi a törté­netet. — Pedig ekkorra már egy hold zöldség, petrezse­lyem*, sárgarépa el volt vet­ve, s egyszer meg volt ka­pálva, gyomlálva. Három- ezer-hatszáz négyszögölön a babot és a kukoricát megló- kapáztam és a köztes kapá­lással is végeztek azok az asszonyok, akiket erre a munkára felfogadtam. Ezen­kívül már kiültettem tizen­egyezer kelkáposzta-palántát. De ehhez már nem kaptam lókapát. .. Az alig másfél hónapos különös véget ért zöldség­termesztési vállalkozásban a lókapa kulcsszerepet ját­szott. Miért? Mert egy mai nagyüzemi gazdaságban már csak lomtári tárgynak szá­mít a lókapa, míg esetünk­ben a kistermelőnek ritka kincset jelentett volna. — Két napra adtak lóka­pát és lovat a téesztől, együttvéve vagy öt-hat órá­ra. Ezzel a kukoricát meg a babot tudtam megkapálni. Utána ott várt tizenkét aSz- szony kapálásra, huszonöt fo­rintos órabérben. Nem volt mivel előttük a sorközöket megművelni. Pedig vállal­tam a többletmunkát, hogy meglókapázom a földet, ha már géppel nem lehetett rá­menni. Az elnök azt mondta, ad lókapát, de lovat nem. Dühömben erre kifakadtam, s azt feleltem, elnök elvtárs, akkor húzza maga a lókapát — panaszolja a nyugdíjas zöldségtermesztő. És bár a hangja nyugodt, szavai választékosak, beszéd­ritmusa mértéktartó, azért még mindig ott bujkál ben­ne az indulat. . ☆ Amikor a Karancssági Egyesült Erő Termelőszövet­kezet központjában Tóbiás J. Attila mezőgazdasági fő­mérnököt kérdezem a fuccs- ba ment vállalkozásról, ő sem jön indulatba. Tárgy­szerűen, időrendi sorrend­ben, felelevenítve minden apró részletet, mondja el a históriát. Pedig —■. vélem — a har­minc-negyven év közötti fia­tal szakember tudja: vala­mit, valahol, valakik nagyon elrontottak. — Tavasszal jött Kulcsár József, s azt mondta, szeret­ne kertészetet csinálni a szö­vetkezet földjén. Termeszte­ne csemegekukoricát, babot, káposztát, gyökérzöldséget. Ajánlottuk neki, rendben van, bérelje a földet. Nem, mondta ő, legyen • feles mű­velés. Meggyőzően beszélt, ráálltunk. Kiválasztottuk a területet, úgy, hogy az köny- nyen megközelíthető, jó víz­gazdálkodású és kultúrájú legyen, ö érdeklődött a be­szerzési helyeken a vetőma­gok iránt, aztán a mi be­szerzőnkkel együtt a terme­lőszövetkezet költségén meg is vásárolták. Ment minden, mint a me­sében. A vetésig nem is volt semmi probléma. Ám az, hogy az ellentmondások ez­után olyan hamar a felszín­re jutottak, egyértelműen arról árulkodik; valamelyik szerződő fél járatlan volt a feles művelésben. — Kilenc éve dolgozom a szövetkezetben, ez idő alatt kertészet feles művelésben itt nem volt — mondja a mezőgazdasági főmérnök. — Most abból a megfontolás­ból kötöttünk erre mégis szerződést, hogy ha ez be­jön, kedvet adunk a tagok­nak a háztáji kertészkedés­re, meg ezek a növények a jövő évre jó búza-elővete- ménynek is számítanak. No, persze, jó árbevételt, nyereséget is jelentett vol­na — vetődik fel bennem a gondolat és meg is kérde­zőm. — Ebből a kertészeti mun­kából a termelőszövetkezet százötven-kétszáz ezer forint nyereségre számíthatott vol­na. A vállalkozó, Kulcsár bácsi, pedig körülbelül en­nek a dupláját kapta volna tiszta haszonként az értéke­sítés után. Nyereség, haszon azonban most már nincs — nem is lesz — se itt, se ott. — A baj mindjárt ott kez­dődött, hogy vállalkozónk már a vetéskor a csemege- kukorica és a bab köztes ter­mesztésére nem a nagy­üzemben szokványos terme­lési technológiát határozta meg. Az ikersoros vetéshez át kellett állítani a vetőgé­pet. Ezt még megoldottuk, a csoroszlyákat úgy állítottuk be, ahogyan ő kérte. Igaz, emiatt hat sorból kettő nem került jó magágyba, optimá­lis mélységbe — folytatja, az ügy elemzését Tóbiás J. At­tila. A kistermelői módszerek­hez átalakított nagyüzemi technológia hiányosságai már a növények vetésénél megmutatkoztak. Ritka volt a vetés. Gyérítette ezt a ko­ra tavaszi fagy is. Egy vállalkozónak azonban ez nem szegheti kedvét. — Majd kipótoljuk — mondta erre Kulcsár József. Nem is ezzel volt a gond. A téesz a nagy gépeit nem küldte rá a sorközök meg­művelésére, éppen a már kifogásolt technológia miatt. Hiszen így a hat sorból né­gyet a gép kerekei tapostak volna le. A terület gyomosodott. A termelőszövetkezet pedig már nem tudta adni a lókapát. — Lókapánk nekünk már nincs. A faluból kértük köl­csön és a műhelyben hely­repofoztuk. S ezután két nap még adtuk ehhez az erdé­szeti fogatot, de utána már ezt sem tudtuk adni, hiszen kellettek a lovak. A fogato- sunk, aki a lókapázáskor ve­zette a lovat, beteg lett. Kü­lönben is, amikor már a vetésnél kiderült, hogy nagy gépeinkkel nem tudjuk a sorközt kapálni, mondtuk Kulcsár bácsinak, ez így nem fog menni, ö erre azt felelte: nem baj, ha nem lesznek gépek, neki van fo- gatos ismerőse, majd elhoz­za azt, s azzal meglókapáz- zák. De úgy látszik, akire ő számított, nem jött még­sem — így a főmérnök. ☆ Nem jött a fogatos. Nem volt lókapa. A kistermelő és a , termelőszövetkezet — akár így, akár úgy nézzük — egymásra mutogatott. Akkor, még június negye­diké előtt, Kulcsár József mégis előállt azzal: — Ha most a kapálás el­akadt, hozom, és kiültetem a többi palántát. De ládákat és gépkocsit nem kapott. — Jött amikor meggon­dolta magát, hogy hozzuk a palántát. De akkor reggel nem volt bent a kocsi, nem tudtuk elhozni, erre fogta magát és elment... — mond­ja Tóbiás J. Attila. — Én még ezután is vár­tam. Visszafogtam a palán­ták növését. De. teltek a na­pok, nem jöttek érte. Két­szer is jött hozzám egy egyé­ni gazda, s vitt volna tizen­ötezer palántát, de nem ad­hattam. Mondtam neki, ha igazolást hoz a téesztől, hogy eladhatom, akkor viheti. Nem hozott. Én pedig nem akartam az eladással a szer­ződést megszegni — teszi hozzá a kistermelő. — A palántákat végül is elhoztuk július elsején és nyolcvan fillérért darabját megpróbáltuk a tagoknak el­adni. Nem kellett senkinek már — jegyzi meg a főmér­nök. ☆ Mindezek után a kister­melő felmondta a szerződést, és bejelentette kárigényét a szövetkezethez. A termelő- szövetkezet azt mondja: ve­szett, ami veszett, nem tar­tozik senki senkinek. A vál­lalkozásba kiadott földön a csemegekukoricát és a babot kiszántották. A káposztából és zöldségekből valamennyit a tagok részes művelésre el­vállaltak. A többi ekevas alá került. A vetőmagokért a téesz ötvenezer forintot adott ki. Nem sok. Szántott-vetett a gépekkel, anyagokért, palán­táért jött-ment. Ezt a költ­séget úgysem írja fel sehol senki kárként. No, meg munkadíjelőlegként tízezer forintot kapott a kistermelő. Egy nagy gazdaság ezt a kárba veszett kiadást meg sem érzi... A kistermelő dolgozott — palántázott, kapált — fizette napszámos asszonyait. Fő­ként munkája veszett • kár­ba. Ö nem nagy gazdaság. Fizikuma, zsebe, idegei bán­ják az ügyet. Ki hibázott, s hol? Van-e kár? Nehéz következtetése­ket levonni. Mégis a kister­melő pártjára állok. Mert másfél-két millió forint érté­kű termést hozott volna a föld, a munka, a vállalkozás. Csemegekukoricából, bab­ból, zöldségből, káposztából. Üzemi konyháknak szánta értékesítésre. Ebből már nem eszünk... Zsély András — A bátonyterenyei pártbizottság irányítá­si területén főként gép­ipari és mezőgazdasági üzemek dolgoznak, s meghonosodott a ruha­ipar is. Hogyan össze­gezte munkájukat a végrehajtó bizottság? — Az ipari és a mező- gazdasági üzemek eddigi te­vékenysége összességében eredményesnek mondható, jóllehet nem kevés gond kíséri gazdálkodásukat. Az ipari üzemekben a termelés értéke meghaladja a másfél milliárd forintot. Az export, az elmúlt két évben, a cél­kitűzéseknek megfelelően, egészében 45 százalékkal emelkedett. Ennél gyorsabb volt a tőkésexport növekedé­se. Az idei tervekben to­vábbi 10 százalékos export- bővítéssel számolnak az üzemek. S, az esztendő első felében is eredményesen dolgoztak, gazdálkodtak, mint egy évvel Azelőtt. Hasonló fejlődési utat járt be a négy termelőszö­vetkezet is az elmúlt évek­ben. Ugyan a kedvezőtlen termőhelyi adottságok, az aszály, a szabályozás szigo­ra megvámolták a termést, de így is négyszázmilliós értéket állítottak elő. Telje­sítményük az 1985. évi visz- szaesés után újból javul. Mindezek mellett fontos­nak tartom, s ezt a végre­hajtó bizottság is megerősí­tette, hogy üzemeinkben erőteljes törekvést tapaszta­lunk a megújulásra, a kibon­takozásra. Különösen a Köz­ponti Bizottság novemberi határozatát követően élén­kült ez a folyamat. — Milyen jelek mu­tatják a változásokat? — Mindenekelőtt az, hogy a gépipari üzemek, így a Ganz-MÁVAG mátratere- nyei, vagy a Fűtőber bátony­terenyei gyárában felgyorsult a termékszerkezet korszerű­sítése, új, piacképes gyárt­mányok sora hagyja el az üzemcsarnokokat. Bátonyte­renyén a ruhagyárban je­lentős műszaki fejlesztés folyik. A Páva Ruhagyár mátraterenyei üzemében, a következetes piackutató mun­ka eredményeként, erőtelje­sen nő az export. Ma már termékeik mintegy nyolc­van százalékát igényes NSZK-beli és svájci piacon értékesítik. Vállalkoznak a termelőszövetkezetek is. A mátraterenyei termelőszö­vetkezet például élelmiszer- feldolgozással próbálkozik. — Milyen szerepük van a nagyközségi pártbizottságnak, az üzemi pártszervezetek­nek a megújulás előse­gítésében? Érzékeihe- tő-e valamiféle változás a politikai munka ‘ módszerében, gyakor­latában? — A nagyközségi pártbi­zottság a gazdaság megúju­lását hosszabb távú folya­matnak tekinti, amely nem mentes az ellentmondások­tól sem. Legfontosabb fel­adatunknak azt tartjuk, hogy megteremtsük a kibontako­zás helyi politikai feltétele­it. Hogy az időszerű tenni­valóknak megfelelően vál­tozzon a párttagság szemlé­lete, aktivitása, de a poli­tikai munka gyakorlata is. Hogy olyan emberek kerül­jenek a gazdaságpolitikai célok megvalósításának irá­nyító posztjaira, akik képe­sek felelősséggel helytállni. Ügy gondolom, erre kötelez bennünket a Központi Bi­zottság július 2-án született döntése is a társadalmi-gaz­dasági kibontakozásról. Az elmúlt években folya­matosan erősítettük a párt- bizottság. a végrehajtó bi­zottság döntéshozó, szer­vező- és ellenőrző munká­ját. Több olyan termelési, gazdálkodási területet vizs­gáltunk meg, ahol úgy lát­tuk, hogy a feladatok meg­határozása, megvalósítása nem egészen egyezik gazda­ságpolitikai törekvéseink­kel. fgy többek között meg­vizsgáltuk az ipari üzemek exporttevékenységét, a gyár­egységek irányítási, érde­keltségi rendszerét, a mű­szaki-technikai fejlesztés tapasztalatait. Ügy vélem, hogy minden egyes alka­lommal érdemi, végrehajt­ható döntések születtek a feszültségek enyhítésére, a termelés, a gazdálkodás jabbítására. Szükségeshek tartottuk azt is, hogy meg­mérjük a párttagok aktivi­tását, hogyan veszik ki ré­szüket a helyi gazdasági, politikai munkából. Azt tapasztaljuk, hogy az alapszervezetek többségében a kommunisták értik a gaz­dálkodás megújulásának szükségességét, azonosulnak politikai törekvéseinkkel. A kommunista közösségek­nek, személy szerint a párt­tagoknak nem kis részük van az eddigi változásokban. Ugyanakkor az is igaz, hogy a pártszervezetek egy részében csak lassan, nehe­zen tudnak változtatni a korábbi szemléleten, mód­szereken. Az útkeresés idő­szaka viszonylag hosszúra nyúlik, amelynek a napi munka látja kárát. Gyakor­ta elmaradt a helyi gazda­ságpolitikai munkában szer­zett tapasztalatok elemzése, s így tennivalóikat is jórészt az általánosság szintjén fo­galmazták meg. Nem lehet csodálkozni azon, ha végre­hajtásuk megszervezése, se­gítése, a munka ellenőrzése sok bonyodalommal jár, sokszor operatív gazdasági munkává válik. Ez pedig nem viszi előre a meglévő problémák feltárását, meg­oldását. Ezek a tapasztalatok bennünket is arra késztet­nek, hogy újra és újra fe­lelősséggel végiggondoljuk, hogyan segíthetjük hatéko­nyabban az alapszervezetek tevékenységét. — Az elvi-politikai irányítás és az opera­tív gazdasági munka ezek szerint nem kevés bizonytalanságot, za­vart okoz... — Vannak alapszerveze­tek, ahol ez valóban gondot jelent. Az operatív munkát ugyanis gyakorta úgy fogják föl a tisztségviselők, hogy termelési, gazdálkodási kér­désekben intézkednek a gazdasági vezetők helyett. Fontosnak tartjuk, hogy valamennyi alapszerveze­tünkben egyértelmű legyen: a gazdaság szakmai irányí­tása a gazdasági vezetők dolga és felelőssége. A párt- szervezetek feladata pedig az, hogy megfelelő politi­kai körülményeket teremt­senek a zavartalan, ered­ményes munkához, mint például a személyi feltételek biztosítása. Konkrét politi­kai döntéseket hozzanak, amelyek orientálják a gaz­dasági vezetők tevékenysé­gét is, azokat ismerjék, ért­sék a párttagok. Ugyanak­kor folyamatosan kísérjék figyelemmel végrehajtásu­kat, s érjék el, hogy az eb­ben való részvétel váljon' az egyik legjelentősebb meg­bízatássá a kommunisták számára, amelyhez pártfe­gyelmi felelősség is fűződik, A tervkészítés idején párt­bizottságunk több üzemben is megvizsgálta, mennyiben veszik figyelembe a népgaz­dasági célkitűzéseket. Volt néhány olyan gazdasági egység, ahol óvatosan ter­veztek, de a pártszervek ösztönzésére újrafogalmaz­ták, megemelték a konkrét tervkövetelményeket. S, arra is van példa, hogy a párt­szervek, az -alapszervezetek kezdeményezik annak a ve­zetőnek a felmentését, aki nem tud eleget tenni a so­kasodó, a minőségében is más feladatoknak. — A megújulási tö­rekvések a gazdaságban, a politikai munkában tehát megerősítést nyertek a megyei tes­tület ülésén. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy tennivaló már alig-alig akad a politi­kai munkában. — Semmiképpen. Hiszen a kibontakozás, a megújulás első lépéseit tettük meg csupán a gazdaságban és a politikai munkában is. A szerkezetváltás gyorsítása, a műszaki-technikai fejlesz­tés, az export növelése, a költségek mérséklése, a ta­karékosabb anyag- és ener­giagazdálkodás folyamatos tennivalókat ad a következő években a térség üzemeiben is. Arra ösztönözzük a gaz­dasági vezetőket, hogy erő­sítsék a vállalkozó széllé, met, a rendet, a fegyelmet, s olyan érdekeltségi rend­szert honosítsanak meg, amely elismeri a magasabb és minőségében is jobb tel­jesítményt. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem. hogy ipari üzemeink jórészt fővárosi vállalatok egységei, így a megújulás, a termelés bővítésének he­lyi feltételei a vállalati köz­pontok nélkül aligha te­remthetők meg. A velük való hatékonyabb együtt­működést ugyancsak szüksé­gesnek tartjuk. Természetesen az is egy­értelmű számunkra, hogy a politikai munka megújulá­sának feltételeit tovább kell javítanunk. A pártbizottság, az -alapszervezetek dolga egyaránt az, hogy a bevált módszerek mellé újabbakat keressenek és találjanak. Olyanokat, amelyek gyor, sabbá teszik alkalmazkodá­sukat a megváltozott gaz­dasági és politikai körül­ményekhez. Amelyek segítik az alapszervezeteket abban, hogy önállóan és eredménye­sen lássák el feladataikat, a felelős gazdái legyenek mindenütt a gazdasági meg­újulás folyamatának. V. G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom