Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
GONDOLKODÓ . . minden ellenkező híreszteléssel szemben, még mindig korai a harangok íélreverése. Temetni köny- nyebb, mint küzdeni: én hiszek az operában." Szó- kolay Sándor mondta ezt Koltai Tamásnak a Muzsika interjújában. A szerző igazát látszott bizonyítani az operajátszó színházak negyedik, szegedi találkozója, s külön is a hosszú szünet után Magyarországon újra — s éppen Szegeden — bemutatott művének, a Vérnásznak egyöntetű szakmai és közönségsikere. „Ha válságról, stagnálásról, mélypontról beszéltünk, nos akkor az elmozdulást mutatja ez a hét, mindebből kilábalóban van a hazai operajátszás. " Ez pedig Fodor Géza megállapítása: az Operaház dramaturgja végignézte a szegedi operahéten a hat színház hét előadását, részt vett a kapcsolódó egyéb programokon — s erre a következtetésre jutott. Merrefelé is látszik mozdulni a szegedi tapasztalatok alapján a mostanában oly sok vitát kavart magyar operakultúra? Egyértelműen az úgynevezett íendezői színház felé. Kis túlzással azt is mondhatnánk, a rendezők hete volt a szegedi. Szerencsére az. is nyilvánvalónak tetszett azonban, hogy a hagyományosnak mondott, összetett műfajból a zene elsődlegességét érvényesítő előadásmódnak szintúgy létjoga van, mint a drámát, a színpadi történéseket hangsúlyozó, a muzsikának dramaturgiai támogatást adó játszási fölfogásnak. Ismét megfogalmazódhatott hát a közhely igazsága: mindent lehet, csak jól kell csinálni. A szegedi társulat Mac- bethje az „abszolút kiemelkedő" jelzőt kapta az operahéten. A rendkívül átgondoltan és tehetségesen színpadra állított Verdi-mű előadása nemcsak azt bizonyította, hogy klasszikusunk mennyire modern szerző (ez az interpretáció a hatalom gyakorlásának mikéntjéről szólt): hanem azt is, hogy a dramaturgiailag. Jelenet A sevillai borbély és Begányi Ferenc) szcenikailag adekvát, gondosan kimunkált előadásmód, a szereplőket színészi teljesítményekre ösztönző alkotói felfogás mennyire segítheti a mű zenei kiteljesedését, a műfaj komplexitásának megragadó, erős hatású érvényesülését. A harmonikus teljesség igézetével kápráztató Macbeth (rendezte: Kerényí Miklós Gábor, vezényelt Oberfrank Géza, a címszereplő: Németh József, Lady: Misura Zsuzsa, Banquo: Gregor József, Macduff: Juhász József, Malcolm: Vajk György) megkapta a fesztivál fődíját. ' Érdekes-izgalmas „másságával” tűnt ki a Magyar Állami Operaházi Sevillaija: fergeteges „vígságával”; stílusokat összebékítő (klassziciz.áló díszlet, bur- leszket idéző színpadi játék), sokrétűséget egységgé olvasztó, alkotó fantáziával, invencióval létrehozott, lehengerlő hatású különösséget láttunk az operasz.ín- padon. S tán a mű előadás-történetében először Bartolo doktor abszolút főszereplővé vált. Tóth János artisztikus és akrobatikus mozgáskultúrával rendelkező • énekes; e/.t az adott- ságát-tehetségét használta fel a rendezés (Békés András), s produkált a stílus szempontjából sokat vitatott, de kétségtelenül élcímű operából (Szüle Tamás ményt adó előadást. Minthogy a zsűri a viszonylagosság elvét fogadta el a díjosztás alapjául, minden társulatot a saját lehetőségeihez mért; az operaházi produkciót — feltehetően, mint a legjobb körülmények között működő együttes teljesítményét — egyszerűen kihagyta a díjra érdemesek közül. Kár, mert a látszat szerint ezzel a zenés színház megújítási kísérleteiről egyszerűen nem vett tudomást. A másik pólust, a hagyományőrző előadástípust képviselte a debreceniek korrekt, s néhány igazán szép színházi pillanattal megajándékozó Tos- cája. A hatásos, zeneileg-dra- maturgiailag precíz szegedi Vérnászt már említettük: az ugyancsak rendezői újításokra törekvő győri Carmen. a nemes zenei anyagú népszínházi operett, A párizsi élet, s a pécsi Figaro szerepelt még a hét műsorán. Főként ez utóbbi produkciókat nézve, kellett igazat adnunk mindazoknak, akik operajátszásunk színvonalát féltik, s a feltételek megjavításával látnak esélyt a minőségőrzésre. Nem először került elő a javaslat (ezúttal Oberfrank Géza, a szegedi főzeneigazgató volt a kezdeményező), hogy elsősorban a vidéki társulatok szoros együttműködésével kellene segíteni a gazdasági és művészi gondok megoldásában. Az operahéten folytatott megbeszéléseken a művészeti vezetők egyetértettek abban, hogy a tervszerűen kimunkált, rendszeres együttműködés lenne a célravezető. Például néhány meghatározott mű azonos rendezésben. tervezésben és szereplőkkel kerülne színpadra, s az előadás ..körbejárna” á vidéki színházakban. Az egyes társulatok költségei csökkennének, ám mégsem szegényes, hanem éppenhogy igényesen kiállított, a társulatok „legjobb erőit" fölvonultató produkciók születhetnének. Vagy: elképesztő káosz uralkodik az előadások szövege tekintetében. Ugyanazt az operát szinte minden színházunkban más- más szöveggel, más fordításban játsszák. Ki kellene választani egy-egy legjobbnak ítélt fordítást, és mindenütt azt használni. A társulatok elkülönültsége, a végletes atomizáltság ellen hatna, szolgálná a művészi fejlődést, ha valóban találkozókká, műhelymunkára is alkalmas fórumokká válhatnának az eddiginél gyakrabban rendezendő országos seregszemlék. Amíg a fentiekhez hasonló, napi gondokon túl nem jutunk, míg a legtöbb helyen méltatlan körülmények miatt pazarlódik rengeteg energia, a „végső", nagy kérdésekkel nehéz foglalkozni. Tudniillik azzal, hogy miért kell, miért nélkülözhetetlen napjainkban az opera? Miként Fodor Géza a fesztiválon rámutatott: a műfaj világszerte virulens; s miközben nálunk is tapasztalható e humanisztikus küldeté- sű, a tradicionális értékeket, a „nagy egyértelműségeket” közvetítő műfaj iránti igény — Magyarországon a fennmaradásért, persze a színvonalas fennmaradásért küzd az opera- játszás. Mindenesetre a szegedi seregszemle fontos állomásnak tűnt a hazai operakultúra megmentése felé vezető úton. Sulyok Erzsébet Kővári Péter a Magyar Televízió művelődési főszerkesztőségének vezetője, akihez ebben a minőségében nagyon sok műsor tartozik. Hogy csak a rendszeresen jelentkezők közül soroljak fel néhányat példának: Delta, Jogi esetek, Családi kör, az Iskolatelevízió adásai. De van egy, immár öt éve élő tudományos magazin, a Gondolkodó, amelyet Kővári Péter főszerkesztőként jegyez, és amelyet nagyon szeret. — Milyen céllal hozták létre a Gondolkodót. kikhez kívánnak szólni ezzel a műsorral ? — A Gondolkodó főszerkesztőségünk reprezentatív és összefoglaló műsora. Azzal a céllal hoztuk létre, hogy rendszeresen tájékoztassuk a legújabb kutatási eredményekről, a tudományos élet eseményeiről az ezek iránt a témák iránt érdeklődő nézőinket. Meggyőződésünk: a társadalom és a gazdaság alakulásában minden eddiginél nagyobb szerepet játszik a tudomány. — Kiket sikerült megnyerniük ehhez a munkához? — Nem szívesen emelnék ki neveket, de például az elmúlt esztendőben — noha tavaly még csak kétHetente jelentkeztünk — 150 tudóssal találkozhattak nézőink műsorunkban. Az induláskor, öt évvel ezelőtt, amikor Pálfy Istvánnal elkezdtük a munkát, csak havonta jelentkeztünk, aztán két éven át kéthetente, az idén pedig már hetente látható a képernyőn a Gondolkodó. Ez növeli lehetőségeinket, hogy műsorunk ne csak magazin jellegű legyen, hanem viták formájában foglalkozzék a tudományos közélet legidőszerűbb kérdéseivel. — Nagyon fontosnak tartom — folytatja Kővári Péter —, hogy a közvéleményben az igazi értékek kerüljenek a legelső helyre. Szükség van rá, hogy továbbra is felvegyük a harcot az áltudományokkal. És fontos bizonyítanunk, hogy a hazai kutatás nemzetközi mércével is mérhető teljesítményeket produkál. — Kik a munkatársai? — Különböző tudomány- területekre „szakosodott" újságírók, akik hivatásuknak, sőt szenvedélyüknek vallják a munkájukat. Együtt szolgáljuk a nézők érdeklődésének kielégítését azokkal a tudósokkal, akik leveleikkel, műsorjavaslataikkal. ötleteikkel és személyiségükkel segítenek a legbonyolultabb problémákat közel hoznj az emberekhez. E. M. Talán száznyolcvan önálló országot számlálnak a vilá- * gon. Háromezernyi nyelvet. Az élő történelmi és új kultúrákat fölbecsülni is lehetetlen. Igazán persze a tartósan együtt élő kultúrákra szükséges figyelni, azok erősíthetnek vagy gyöngíthetnek, fejleszthetnek vagy silányít- hatnak közösséget és személyiséget. Változóban van azonban ez az együttélés is. Nyomtatásban, filmen, szalagon, lemezen, rádióban, televízióban gyorsan átvihető és átvehető a kultúra sok tárgyiasult hordozója. Köztük az is, ami átlép a nyelvi kötöttségen: a kép, a zene, a tánc, a szertartás, a szokás, a viselet, a sport. Fokozzák mindezt az utazók, munkavállalók, tanulók ide-oda hullámzó rajai. Manapság nincs határ a kultúrák közt. Csakhogy akkor az értékek, a mértékek közt sincs. Keringenek és keverednek az erkölcsi, szellemi, társadalmi gondolkodás és magatartás tartalmai, elemei. Veszít fontosságából az, amit egy-egy körben eddig követendő mintának elfogadtak. Fontossá válik az, ami új, legfontosabbá, ami legújabb, és ez szinte napról napra ismétlődik. De az értékek és mértékek keveredése nem pusztán mennyiségi kérdés. Végül is a kultúra az emberi haladás pótolhatatlan hajtóereje és megtestesülése. Túl a mindenkori dologi föltételeken, erkölcsi, szellemi, társadalmi érték és mérték szerint alakul nemcsak a közösségi és egyéni gondolkodás, magatartás és életmód, hanem a szűkebb és tágabb környezet is: a család, az emberi kapcsolat, a munka, a közélet, a település. Ilyen széles az összefügés, ilyen nagy a tét. Ebben a keretben mérlegelendők az együtt élő történelmi és újabb, legújabb kultúrák. Kivételt nem tehetünk a minősítésben. Mert a kis csoportok kultúrája is hat az egészre közvetlenül úgy, hogy az érintett csoportokat, mint az egész részeit magasabb vagy alacsonyabb szintre vezérli. közvetve úgy, hogy a többi érték és mérték magasabb vagy alacsonyabb szintjét támogatja vagy támadja. Nálunk a történelmi és az újkeletű kultúrák arányában sokáig a történelmiek voltak túlsúlyban. Szabályozóink és intézményeink hálózata pedig úgy alakult, hogy a viszonyKultúrák kertje lag egységes, megszilárdult értékek és mértékek fenntartásának kedvezett. Gyakorlatilag ez szabta meg a közösségi és egyéni kulturális érdeklődés és tevékenység átlagos keretét. Készületlenül érte emiatt ezt a berendezést az lí)fi()-as és 1970-es évek rohama, mikor az élő világkultúra ezerféle tartalma, értéke, mértéke, járuléka beáramlott és működni kezdett Folyamatos és szerves kapcsolat híján. beáramlás és fogadás nem felelt meg egymásnak. Zavaros, ellentmondásos helyzet támadt, a hirtelen és oktalan eltaszítás, illetve a lelkendező és elvakult azonosulás szélsőségeivel. Nem kevés történt azóta a tisztázás és a földolgozás javára. Beáramlás és befogadás megfelelésében mégis késésben vagyunk. Két területet emeljünk ki ezúttal: a természettudományos-műszaki kultúrát és a félig-meddig bezárkózó csoportok, rétegek szubkultúráját. Távol esnek egymástól, igaz. Hazai újdonságuk és tétova fogadtatásuk hasonlósága indokolhatja a társítást. A természettudományos-műszaki kultúra valójában teljes rendszer, megnyilatkozik az egyéni, közösségi, társadalmi élet minden részében és szintjében. Itt és most azonban még hiányosan és egyenetlenül terjed. A gyakorlatban sebesen hódít. A szellem övezetében kiegyensúlyozatlan szerepig jutott: az általános műveltségben és a világnézetben több és rangosabb részesedés illetné, saját helyzettudatát, értéktudatát viszont teljesebb kitekintéssel kellene formálnia. Utóbbin az értendő, hogy szabadulna ki az egysíkú technokrata szemlélet .kalodájából. A technokrata, belterjes érték és mérték épp a természettudományosműszaki kultúra történelmi hivatásának betöltését gátolja, jelesül, hogy korunk egész világkultúráját újítsa, gazdagítsa. Benne a magyar nemzeti kultúrát. Egyébként a természettudományos-műszaki kultúra sincs védve attól, hogy szétmorzsolódjon, sőt elfajuljon. Torz, sekélyes formái régóta fölbukkannak bizonyos csoportok, rétegek tevékenységében (motoros, videós, CB-rádiós galerik). Ez a szubkultúra képződésének egyik útja. Vagyis, hogy az új jelenségek tömegességre alkalmas mozzanatait (tárgyat, külsőséget, jelszószerű eszmetöredéket, szertartást, viselkedést) kiszakítja az egészből, aztán saját helyzetéhez idomítja, saját értelmezésével ruházza föl. A másik út ellentétes irányú, de rokon természetű. Régi, meghaladott kultúrák törmelékeit igyekszik mesterségesen élesztgetni, saját helyzete magyarázatára és kifejezésére (misztikus, vallásos, etikai színezetű csoportok). Egy-egy csoport vagy áramlat szubkultúrájának kiterjedése és kidolgozottsága eltérhet, szerepe és hatása mégis egy mederben marad. Bezárkózó és kirekesztő, önmagyarázó és önigazoló szerep és hatás ez. Mint érték és mérték, azonban nem mozdulatlan. Kérdés, hogy mi ellen és mi mellett véd, támad, igazol és magyaráz. Hazai szubkultúráink többségét fiatalok éltetik. Legújabban azok, akik a punk névre hallgatnak. De nem mindent meghatározó dolog a név, a jelvény, a viselkedési és viseleti szokás. Inkább az vizsgálandó, hogy az egyes csoportok, áramlatok értékei és mértékei valójában menynyiben férnek vagy nem férnek össze a humanista, szocialista, nemzeti értékekkel és mértékekkel. Főleg egyén, csoport, közösség, társadalom viszonyának finomabb földerítésében és rugalmasabb tökéletesítésében várható innen adalék és tanulság. Cgvik legműveltebb és legtürelmesebb szellemünk, Ba“ bits Mihály figyelmeztetett, hogy „őrült kertész" az, aki a sokféleséget föláldozná az egyféleségért. A kultúra, a kultúrák kertjére gondolt. Igen. ebben a kertben nem az irtás, hanem a nemesítés az első feladat. Sz. A. Úton a rendezői színház felé? Operánk — a fesztivál tükrében Búcsú északtól RÓZSA ENDRE Te földönfutó világosság, ágrólszakadt szél. hűs magasság, szóló fürj. rekkenö búza, virradó gondú. elesett ég, nagy csend kutfhjén buzgó esték, harangok, halálig zúgva. te vándor nyár, te gyalog nyárfa, csüngő éhséggel föltarisznyázva ágadat ne hullajtsd értem, terem e táj sziklán is epret föld csillagai, délre vezetnek, béke van most: hazatértem!
