Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
4 NOGRAD 1987. június 6., SZOMBAT EGÉSZSÉGÜNKÉRT Ulidll«, akad állampolgár az országMIDIId ban, aki ne tudná, hogy egészségünk gyenge lábakon áll, hogy sajnálatos módon mutatja számos jel, nem halasztható a hosszabb idők óta egyre rosz- szabbodó negatív tendencia megállítása, majd megfordítása. Legtöbbünk előtt az sem lehet ismeretlen, hogy az említett negatívumok alatt mik értendők: elég talán az alkoholfogyasztásra, a dohányzásra, az érrendszeri megbetegedések magas számára, s mindezekkel összefüggően nagyon rossz halálozási arányainkra hivatkozni. Azonban nem csak azt kell tudnunk, hogy egészségünkkel baj van, de azt is, hogy kormányunk, összhangban az ENSZ Egészségügyi Világszervezete által 1977-ben meghirdetett „Egészséget mindenkinek 2000-re” programjával, kidolgozta azon tennivalókat, amelyek siker esetén alkalmasak lesznek nem csak a folyamat feltartóztatására, de életkilátásaink jobbá tételére is. Az ágas-bogas kérdéskör ismerői közül azonban sokan ésJ természetesen nem ok nélkül teszik fel a kérdést: alkalmas-e ma az ország a feladatok megoldására, hiszen jelenlegi gazdasági helyzetünk azt sugallja, hogy pénz hiányában nehezen számíthatunk átütő sikerre, mert kétségtelen tény: anyagiakra nagy szükség van a program sikerre viteléhez. Nemrégiben az egészségügy felelős vezetői beszélgettek újságírókkal a gondokról, egy pillanatig sem titkolván, hogy a megoldás mikéntjét firtató kérdések jogosak, ám az is tény, hogy válaszaik, pontosabban visszakérdezéseik mellett sem lehet elmenni. Hiszen — egyebek közt — azt" is kérdezték: élünk-e egyáltalában azokkal a lehetőségekkel, amelyek, gond ide, pénzhiány oda, de mégis csak rendelkezésünkre állnak? Őszünk, kirándulunk-e eleget, s nem ok nélkül vetették fel, hogy még a meglevő tornatermek sincsenek eléggé kihasználva. S erre, aligha lehetett ellenérvet állítani. De túlmenvén az anyagiak által azért mégiscsak erőteljesen behatárolt lehetőségeken, van valami, amihez pénz végképp nem kell. Ez pedig a felelősség. S ne használjunk nagy szavakat, ne hivatkozzunk az ország, a nép iránti felelősségre, inkább csak arra: felelősséggel vagyunk-e önmagunk iránt? Akár önző, önös érdekből is? Érezzük-e a felelősséget a család iránt? Ami — ellenére minden válási statisztikának —, mégiscsak a legfontosabb a többség számára. Azt hiszem, ha az elszívott cigaretták számát, az elfogyasztott alkohol literjeit nézzük, úgy érezhetjük: önmagunkkal sem törődünk eleget, még a szőkébb környezet iránt sem érzünk mindig felelősséget. lirnn olrornm bagatellizálni a dolI1CIII altul Ulll gokat, nem óhajtok csupán az egyes embert felelőssé tevő morális kérdést csinálni mindebből, mondván, lám milyen rosszak vagyunk, mert tudom, a negatív tendenciák csakis a társadalom egészében vizsgálhatók, s a megoldás is társadalmi szintű lehet csak. De ezt tudván is az a véleményem: nem lehet csak az idők jobbrafordultától, s a gazdasági fellendüléstől várni mindent, ami életünket meghosszabbítja s szebbé teszi. Talán, ha csak egy kicsit kevesebbet iszunk dohányzunk, s többet mozgunk, saját erőnkből is nyerhetünk néhány évet. „Csak egészség legyen. . — szoktuk válaszolni a hogylétünket firtató kérdésekre. Próbáljunk meg tartalmat is adni az egyébként réges-rég közhellyé koptatott válasznak. S. Z. „Maga a tanítók tanítója..." Mindig nyílik az ajtó Az ott töltött másfél óra alatt háromszor szólt az ajtócsöngő — volt és jelenlegi fiatal kollégák keresték meg Szarvas Anna szak- tanácsadót, a salgótarjáni Lovász József Általános Iskola alsós pedagógusát. Nem kimondottan szakmai tanácsért — barátként jöttek hozzá. — Lehetek őszinte? A fiatalok bizalma mindig többet ért nekem, mint a hivatalos elismerés. A fiatalok alatt a gyerekeket és a pálya elején tartókat, a képesítésnélkülieket is értem. Aki tanácsot kér, aki érdeklődő, szereti a gyerekeket, vannak adottságai a pedagógusszakmához, hozzám becsöngethet — mindig nyílik az ajtó. És a gyere-i kéktől sem sajnáltam soha az időt. A salgótarjáni Arany János úti garzonlakásban beszélgetünk. A gondolatomat találja ki, amikor a letelepedés után szinte rögtön megjegyzi: — A házikönyvtáram nincs polcokon, könyvfalon — a beépített szekrényben kapott helyet... Jászberényből indult, ott született, ott végezte a tanítóképzőt. Utána egy évig Szolnok megyébe helyezték el egyesztendei kötelező tanítási gyakorlatra. Ezt követően Nádújfaluba került néhány évre. Ekkoriban már bekapcsolódott az úttörőmozgalomba, nyaranta Csillebércen tóboroztatta a kisdobosokat, úttörőket. Később Karancsberényben 10 évig az úttörőcsapat vezetője volt. Amikor az iskolát nagy szomorúságára „bekörzetesítették”,, Ka- rancslapujtőre került, onnan vezetett az útja Salgótarjánba, a Mártírok úti (Lovász József nevét viselő) általános iskolába. Amikor arról faggatom, mi a különbség a pályakezdő évek Szarvas Annája és a mai, kiváló pedagógus kitüntetéssel jutalmazott szaktanácsadó, tanítónő között, egy kesernyés fintor _és egy, ezt feloldó mosoly 'mellett így válaszol: — Igazi tanító voltam a kezdéskor. Lámpás, kűltu- rális mindenes... A szülők és a gyerekek részéről egyaránt éreztem a szeretetet, tiszteletet. Ne értse félre: ma is megkapom ezt, de az a közvetlenség, melegség, családias légkör már mesz- szire tűnt. A szülők jobban besegíthetnének — közös ügyünk: a gyerek lelki, szellemi fejlődésébe. Csaknem húsz éve vagyok szakfelügyelő. Szaktanácsadóként tevékenykedem az új oktatási törvény bevezetése óta. — Meggyőződésem: elkötelezett emberek kellenek! Ha egy elsős tanító nem tudja megkedveltetni az iskolát a nebulókkal, az régen rossz... Ezért is örülök annak, ha elsőben tanítók kémek tanácsot — tudom ebből, milyen komolyan veszik a hivatásukat. Érzik, nehéz az iskolatáska — szülők és gyerekek sok problémával küzdenek manapság. Ha egy pedagógus „hivatalnokszerepet” tölt csak be, nem oldhatja a görcsöket, nem látja el igazán a munkáját. Régen erősebb volt a kötődés — igaz, falusi iskolában — ma gyengébb az iskolához való kapcsolódós. — Amikor mi kezdtünk — én 1990-ben megyek nyugdíjba — a pedagógiai szabadság valójában annyit jelentett, hgy tégy, amit legjobbnak látsz, amit megvalósíthatsz. Ma? Deklaráltuk: a nevelők szabadon dönthetnek számos nevelési kérdésről, a tananyag ütemezéséről. De annyi a változás, hogy néha a szaktanácsadó sem adhat tanácsot. Szívem szerint azt mondanám: csináld, ahogy legjobbnak látod, csak tudjanak a gyerekek. Az oktatási törvénynek nagyon örültem. Optimista vagyok — azt hiszem, ma már könnyebb lesz a kollégáknak. Bízom benne, hogy képes a magyar pedagógia megújulni. Fel a fejjel — biztattam magamat, amikor egy minisztériumi vezetőtől azt a kedves mondatot hallottam: „Maga a tanítók tanítója. ..” —gkm— Népek barátsága színház Moszkvában Moszkvában határozatot hoztak a ,‘,Népek barátsága” színház alapításáról. — Olyan színház lesz ez, amelynek a repertoárjában a köztársaságok és az autonóm területek drámai és zenés színházainak legkiemelkedőbb darabjai szerepelnek — mondja Gyinor Baj- terjakov, a kulturális minisztérium színházi osztályának vezetőhelyettese. A „Népek barátsága” színháznak nem lesz saját társulata, a rendezőknek, színháztörténészeknek, zeneszerzőknek ismeretlen tehetségek felkutatása is célja. KASTÉLY GYERMEKEKNEK... A% elmúlt év végén adták át a 4.5 millió forintos költséggel felújított — volt P Desaefty- kastélyt — V any arcon. A barokk stílusú kastélyt 1763-ban építették. Jelenleg itt Utálható az integrált, iskolai és községi könyvtár 14 ezer kötet könyvével és 36-féle folyóiratával. Az épületben kapott helyet egy természettudományi előadó- és a» úttörőszoba — bp — Több mint tíz éve Munka és ntíívdödiés hónapjai a Kohászban Ha valami jóhoz hozzászokik az ember, hiába változnak, nehezednek a körülmények, ahhoz csak ragaszkodik. Ügy gondolom, ez magyarázza azt is, hogy miközben sok helyen veszített a lendületéből a munkásművelődés, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek gyáregységei évről évre, havi váltással megrendezik a munka és művelődés hónapjait. Van olyan részleg, ahol már 12 éve elkezdődött (Novemberben) ez a programsorozat, másutt még csak 7—8 éves a hagyomány. A közkedveltté, népszerűvé válás tizedik esztendejét ünnepelhetjük az idén. Ha november, akkor hengermű Az úttörő volt ebben az egyre gazdagodó mozgalomban a hengermű-gyárrész- leg. Tarján András vezető így tekint vissza a kezdetekre : — Fő célunk az volt, hogy koncentráltabb lehetőségeket biztosítsunk a szocialista brigádok tagjainak a művelődésre, a kulturális vállalásaik teljesítésére. Nagy segítséget kaptunk ehhez a Kohász Művelődési Központ munkatársaitól, az azóta nyugdíjba vonult Bo- lyós Lászlóné igazgatótól. Ebben a mozgalomban valóban összekapcsolódik a munka és művelődés. Számos program a szakmai ismeretek bővítését szolgálja. Vannak olyan előadások, fórumok, viták, amelyek kimondottan a termelést segítik. És ez éppen novemberben, az évzárás előtt nem kis dolog. Természetesen a legtöbb dolgozó nem ezekért szereti ezt a hónapot ... Mindig vannak olyan alkalmak — és nem csak a hagyományos hengerészbálra gondolok, amely a záró program, hanem egymás szabadidős-tevékenységének megismeréséi —, amikor a kézimunkáktól a festményekig sokszínű kiállítási kínálatból válogathatunk. Könyvkiáilítás, könyvvásár Forgatom korábbi rendezvényterveiket. Emlékek a VIT-ről, vita a munkaver- seny-szabályzatról, előadás az ötvenes évekről, csillagászatról, a hideghengerlésről, a fiatalkorú bűnözésről, vetélkedő évfordulókról. Évről évre megtartják a Szakma ifjú mestere elméleti versenyt, mindig van zenés irodalmi műsor, író-olvasó találkozó, egészségügyi előadás. — A mi hónapunk az április — mondja Földi György, a huzalmű-gyár- részleg dróthúzó üzemének párttitkára. — Ez előnyös és hátrányos is egyszerre. Főleg azért, mert ilyenkor sű- rűek a társadalmi, politikai események, ünnepek. Az aktualitásokhoz igyekszünk kapcsolódni a gazdasági témákban éppúgy, mint a politikai kérdésekben. Több üzemrészben, jobban kikerekedik a saját program. Ezért is figyeljük a többiek rendezvényeit a művelődési ház műsorfüzetében, a Tarjám Acélban. Szerintem külön érdeme a sorozatnak, hogy megismerhetjük sok ember hobbiját, gyönyör-, ködhetünk munkáikban, ott lehetünk, ha mások csinálnak valami izgalmas vitadélutánt, fórumot, író-olvasó találkozót. Persze az sem ritka, hogy a mi egyikmásik programunknak van nagy sikere. Például az április a költészet napját is hozza, ilyenkor vásárlási lehetőséggel egybekötött könyvkiállítást szervezünk. Ez az idén is jól „bejött”. A Kohász Művelődési Központban egy ideje Székely István népművelő a gazdája ennek a programnak. Gazdája, mivel a „házigazda” mindig a soron következő gyáregység. A gyárból kilépve — Nem volt ez rögtön így; először passzívabbak voltak a közösségek, örömmel fogadták, hogy több a szájuk íze szerinti rendezvény, de még csak néhány helyen vették kezükbe a szervezés, az ötletek kimunkálásának ügyét. A hengermű már az induláskor szakmunkásversenyt .hirdetett, később a többiek is egyre inkább az élethez közelebb álló térpákról kértek, terveztek előadásokat, fórumokat. Leginkább a komplex formát szeretik a hallgatók: például az alkoholizmusról szóló kerekasz- tal-beszélgetésen orvos, rendőrtisztviselő, közgazdász egyaránt részt vett, együtt tárták föl az alkoholizálás negatív hatásait. Néha már a gyárból kilépve, más üzemek brigádjaival, közösen is tartanak programokat, vetélkedőket. Véleményem szerint a Miénk a ház! akció és a munkatársak megismerése a legnagyobb értéke ennek a rendezvény- sorozatnak. Az, hogy megmozgatja, érdekli az embereket. G. Kiss Magdolna
