Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
1987. június 27., SZOMBAT NOGRAD 5 Százezer dolgos diák VÉGET ÉRT a tanév, már mindenütt kicsöngettek. A bizonyítványosztás után végképp elnéptelenednek az általános és a középiskolák, s a több mint másfél milliós diáksereg zöme vakációzni, pihenni indul. Tanulóifjúságunk egy része — főként a középiskolások és az egyetemisták — azonban más elfoglaltságot keres magának a nyári szünet idejére: dolgozni megy. Sokan csupán néhány hétre kötik le magukat, mások viszont a két és fél hónapos szünidőt szinte, mindvégig munkával töltik. Több évtizedes hagyománya van már Magyarországon a diákok nyári tömeges munkavállalásának. 1975 óta miniszteri rendelet szabályozza a tanulók munkába állításának feltételeit, amely előírja egyebek közt, hogy a szünidei foglalkoztatásban csak azok a fiatalok vehetnek részt, akik a tizennegyedik évüket már betöltötték. A legutóbbi években átlagosan mintegy másfél százezerre rúg a pénzkereső munkára jelentkező diákok száma, természetesen azok nélkül, akik a KISZ' építőtáboraiban vesznek részt. Hatalmas erő rejlik ennyi dolgos kézben, ha ügyesen és okosan bánunk a fiatalokkal. Az idei nyár nagy kérdése, hogy az üzemék, vállalatok milyen mértékben tartanak igényt rájuk. Pályaválasztási szakemberek állítják, hogy a korábbi százötven- ezer fiatalnak legfeljebb kétharmada talál magának munkát. A gazdálkodási nehézségek, a pénzhiány, elsősorban a bértömeg-gazdálkodásra való átállás miatt számos üzem, vállalat elsőként a nyugdíjasok és a diákok alkalmazásától tekint el. Aligha szükséges bizonygatni, hogy a diákfiatalok nyári foglalkoztatásából nemcsak pénzben kifejezhető haszon származik. A munkának óriási a nevelési „hozama”. Amióta intézményes iskoláztatás folyik, azóta a munka mindig előkelő helyen szerepel a nevelés eszközei között. A szocialista iskola, amely kezdettől fogva legalapvetőbb feladatának tartja az ifjúság fölkészítését a hasznos társadalmi tevékenységre, azt vallja, hogy munkára legeredményesebben nem .Szólamokkal, hanem munkával lehet nevelni. Nem titok, hogy a munkaerkölcs dolgában nincs minden rendjén. Idevágó gondjaink jórészt a munkahelyi lazaságokból, a közömbös vagy hanyag munkavégzésből fakadnak. Lélekromboló hatása van annak, amikor a fiatalra nem bíznak értelmes munkát az üzemben, a boltban, a hivatalban, hanem ténfergésre kárhoztatják •őket. Ki ne tudná, hogy munkavállaló gyermekeinknek gyakran van részük lehangoló élményekben, ami a gazdasági veszteségen kívül azért is hiba, mert a henyélés, károsan hat a fiatalok személyiségére. Mondják, hogy minden olyan felnőtt, akire nyáron diákgyereket bíznak a felettesek, pedagógussá válik erre az időre, de még az a dolgozó is, akinek munkáját, viselkedését a fiatal nem közvetlen közelről szemléli. Jó vagy rossz pedagógussá, hiszen közismert, hogy a felnőttek nem harsány intelmekkel, hanem saját példájukkal tudnak a legjobban hatni a gyerekekre. Ha munka- és rendszeretetet tapasztal maga körül a tanuló, ha az illető munkahelyen becsben áll a kötelességteljesítés, akkor neki sem a lógás jut eszébe. HISZEN CSAK annak a diákmunkának van, értelme, amelynek során gyermekeink megismerik, hogy mindenfajta siker titka az erőfeszítésben rejlik, és igazi örömöt ad az embernek a helytállás, a kitűzött cél elérésre. P. K. I. f megkérdezte Ránki Györgyöt Hogyan értelmezzük az európai periféria kifejezést? Jelentős nemzetközi esemény színhelye volt a közelmúltban a sziráki Kastély Szálló. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének vezetésével, több külföldi és Nóg- rád megyei intézmény, tudós- társaság közreműködésével háromnapos konferenciát rendeztek Az európai periféria gazdasági fejlődésének kérdései címmel. Gazdaság- történészek, szociológusok találkoztak, cseréltek véleményt, vitatkoztak egy kérdéskomplexumról, amely ma még nem ismert széles körben. Kilenc ország képviselői jöttek el Szirákra, a vendéglátó magyarok mellett legnagyobb számban a konferenciát elsőként kezdeményező görögök. A házigazdatisztet Ránki György akadémikus, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója látta el. Nemzetközi tekintélyű gazdaságtörténészként maga is egyik kifejlesztője, hazai szakértője és népszerűsítője az úgynevezett periféria-centrum elméletnek. •Hogyan értelmezzük a periféria-centrum kifejezést, pontosabban viszonyt? A köznapi gondolkodás azonnal a földrajzi helyzetre gondol. .. — A perifériát és a centrumot is teljes egészében kell felfognunk. Vannak gazdaságilag fejlett és fejletlenebb országok. Az előbbiek tartoznak a centrum kategóriájába, az utóbbiak mindegyike a perifériájéba. Ez az elmélet pólusokban gondolkodik, s ily módon kellő pontossággal nem alkalmazható minden előfordulásra. Egy sor országot említhetek, amelyik közbülső helyet foglal el: sem nem fejlett, sem nem fejletlen. Például Magyarországot nem értelmezhetjük afrikai országként... Ezért szükséges, ahogyan a konferencián el is mondtam, a szemi-, a félperiféria terminusát alkalmazni. ©A történetírásban mikor teremtődött meg ez az elmélet? Kinek a nevéhez fűződik? — Erre a kérdésre csak hozzávetőlegesen lehet válaszolni. Egyik legfontosabb képviselője, jelentős részben az elmélet kidolgozója Immanuel Wallerstein amerikai gazdaságtörténész, szociológus, de jelenlegi értelmezéséhez természetesen még számosán hozzájárultak. A centrum és a periféria témáiról már az ötvenes-hatvanas évtizedekben lehetett hallani, olvasni, Wallerste- innek a nagy, összegző műve azonban csak a hetvenes évek elején jelent meg Amerikában. Ezt lefordítottuk magyarra, és a Gondolat Kiadónál 1983-ban megjelent. Az említett mű címe: A modern világgazdasági rendszer kialakulása; alcíme: A tőkés mezőgazdaság és az európai világgazdaság eredete a XVI. században. A sziráki tanácskozáson személyesen vett részt a szerző, és szerepének megfelelően az első (vitaindító?) előadást Immanuel Wallerstein tartotta. ©A Történettudományi Intézet milyen elképzelések szem előtt tartásával karolta fel a konferencia megrendezésének a gondolatát? — A gazdasági fejlettség kérdéseivel mi is foglalkozunk. A gazdasági elmaradottságról, a XIX. századi Európában keresett kiutak- ról, illetve kudarcokról a hetvenes évek végén könyv jelent meg, amelyet Berend T. Ivánnal szerkesztettünk. Ebben a könyvben egy tartalmi vázat már felállítottunk, ezt szeretnénk bővíteni. A témakör nemzetközi kutatóival közös kutatási programot kívánunk kimunkálni. Érdekel bennünket, hogy az egyes országok milyen formában próbálták gazdaságukat a modern gazdaságokhoz igazítani; hogy ebben a különböző szektoroknak milyen szerep jutott — az export fontos volt, ezért erről sokat .beszéltünk: És természetesen foglalkoztat bennünket, hogy ebben a tagolt világban milyen lehetőségei adódnak a fejlődésre egy kisországnak. A játékszabályokat, nem ők szabják meg... ©A politika is hasznosít ebből valamit? — Közvetlenül semmit, de ez nem is cél. A politika legföljebb bizonyos szituációkra átgondolhat, levonhat következtetéseket. QGörög, török, francia, olasz, svéd, angol, amerikai és kanadai tudósok voltak jelen. Miért e nációk képviselői? — Ebben nincsen semmi rendkívüli. Az országok egy része hasonlóan érdekelt a témában, mint mi, a másik része pedig tudományos eredményeket is felmutathat, így került ide például Wal- lerstein profess2fyr. OMiért esett a választás —, mint helyszín — Szirákra? — Ez egyértelműen a megyei tanács és a megyei múzeumigazgató érdeme. Felajánlották a helyet, hívtakj és mi jöttünk. •Köszönjük a beszélgetést. Sulyok László Cifra idők nyomában Faluvégen vasv.lla? ötven évvel ezelőtt írta Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című szociográfiáját. Még népdal is szól azokról az időkről (1831), amikor az emlékezetes kolerafelkelés zajlott, először az ország északkeleti részén, majd átterjedt szinte az egész országra. Az egészségügyi viszonyok akkor mást nem tettek lehetővé, mint a fegyveres zárlatot a fertőzött körzetekben. Innen a Szabó Zoltán által ugyan nem említett, de azért meglehetősen ismert népdal „Falu végén a vasvilla I Be ne jöjjön a kolera, / Sem uraknak, sem papoknak, / Csak c szegény parasztoknakHalálfélelem és úrgyűlölet egyként helyet kapott benne; éppen ezekről szólt figyelmeztető hangon; felelősséggel Széchenyi és Wesselényi. Szabó Zoltán fél évszázada erre utalva írhatta Nógrád tájait járva; „A kolerazendülés szomorú szimbóluma ma is aktuális. Becskén 1937- ben tífuszjárvány volt, de a parasztok csak az ötvenedik eset után hitték el, hogy járvány van. Addig nem. Mert urak mondták és nekik már nem hisznek. Kitalálásnak nézték az egészet, sanyargatásra jó ürügynek”. Akkor is könnyebbnek látszott a „parasztok buta bizalmatlanságáról” papolni, keseregni, háborogni korabeli értelmiségi körökben, mint felismerni az igazi bajt a kolera mellett: túlontúl mélyen él, túlontúl letaszított ez a nép a tudás dolgait illetően. .. A bizalom nem lehet meg szerzett tudások nélkül, s a tudás egyenlő a felismeréssel, a bajok gyökerét Janekné Paróczi Erzsébet érdeklődik az egészségnevelés iránt. is megmutatja mindenkinek, aki részesül belőle. >Arra kíváncsinak lenni, hogy most akkor ennyi évtized után milyenek, mondjuk, a becskeiek, milyen az általános egészségképük, milyen igényekkel élnek a mai orvosi ellátás közepette — magától értetődő, úgy gondolom. A hatalmas méretű változások mellett azonban újkori „nyavalyák” látszanak (s nemcsak Becskén, félreértés ne essék!), új gyökerű neveltetési hiányok érvényesülnek a mai szemléletek mezején, erős meghatározottságok a racionálist alig ismerő mindennapi gyakorlatban az élet döntő pontján: a munkában. Az eljárásban, időtlenségben, nemtörődömségben, a „majd csak lesz valahogy” életszemléletben, az eljárás és otthon is dolgozás önként vállalti?) kemény igájában. Ezernyi meghatározottság —, s ezekben ma sérti az egyes ember az, akit hibáztatni kellene. Jó, igaz, Becske infrastruktúrája valóban sok min. denben kiegészítésre szorul. A 800—900 lakosú kisközség Nógrádkövesdhez tartozik közigazgatási oldalról, intézményeit a kövesdi közös tanács tartja fenn (nagyobbrészt a becskei kastélyban, ahol meghúzódik, fejlődni aligha tud az óvoda, a posta, az orvosi rendelő). De mostanában nemigen volt még ennyi kisgyerek éppen Becskén: mint jelenleg; az óvodában is vannak vagy negyvenen (!), a terhestanácsadásra is járnak most nyolcan-tízen. A másik erős jellegzetesség a mai Becskén egyfelől az eljárás (Ikarus, akkumulátor) és a sok, nagyobbrészt egyedül élő idős ember. ötven éve Bércéi volt a központ errefelé. Ott volt a körjegyzőség, ott működött az „állami orvos”, egy bizonyos Sándor nevezetű, aki a biztosítottakat (például az uradalom, uradalmak cselédeit) is gyógyította és a kör. zetet ellátta. Rajta kívül még két(!) orvosa volt Bérceinek és a környéknek, mindketten magánprakszissal, egyikük a fogászati gyógyítást is elvégezte (Liebermann' és Schweitzer). Mindezt már Bartos Pál kövesdi tanácselnöktől tudom. akinél jobb ismerője aligha létezik ennek a tájnak és legutóbbi, 40—50 évben lepergett történetének. Persze, hogy óriási a változás a lakosság egészségügyi szemléletében. Persze, hogy nem érvényesül ilyen frappánsan (szerencsére nincs is rá járványos alkalom) a régi úrgyűlölet; persze, hogy oft ülnek minden rendelésen Becskén húszan-harmincan, és az alapellátást kérik, igénylik minden módon, s persze, hogy meg is kapják. Orvosuk — az újabb körzeti felállás szerint — dr. Deli Zoltán magyarnándori székhellyel. Becskén azonban nem emlékeznek arra a régvolt (1937.) tömeges áldozatot követelő járványra. A „spanyolt” emlegetik,, ami jó né. hány embert „elvitt”, de annak semmi köze a pestishez. Hatala Istvánná nyolcvanesztendős, sem emlékszik a Szabó által felhozottakra, ő is csak a spanyolnáthát ismeri nagyanyja elmondásából... Megegyeznénk aztán, hogy hát akkor elírás lehet a könyvben, az évszám talán egy egész századdal korábbra tehető, de akkor meg mire példa ez az egész? Unokája, Janekné Paróczi ErHatala Istvánné: „— én a spanyolnáthára emlékszem!” zsébet maga sincs távol (vég. zettsége. érdeklődése szerint, de főként egészséges, korszerű szemlélete feltűnő) az orvosi, gyógyászati, egészség- nevelési témáktól. Most is egy felvilágosító könyvet hoz haza; a berceli gyári bizományostól vette. Balassa, gyarmaton, a Szántó Kovács János Szakközépiskolában végzett „a maiak igénye egészségük iránt, szerintem, lehetne nagyobb...” — vélekedik a nagyon fiatal asz- szonyka. Dr. Deli Zoltán megpróbál segíteni, már Magyar, nándorban, elém teszi azt a szakkönyvet, amely tankönyvként ismert: A közegészségtan és járványtan alapjai (1975., Medicina), és ebből megerősödik a szociog- ráfus példája újólag. Az 1931—38-as években 6—22 ezer hastífuszos megbetegedést jelentettek be Magyar- országon, a halálesetek száma ezekben az években 587—2719 között ingadozott. A mai életmód és szemlélet, gyakorlat és igénytelenség) és persze, minden változás és változásra ért dolog úgy rajzolódik ki a fiatal orvossal folytatott rövid eszmecserében, mint a röntgenkép. Nem biztos, hogy az igazán betegek kerülnek elé például Becskén, de így lehet ezzel minden mai körorvos. Az igazi betegek. esetleg a leginkább veszélyeztetettek között, amúgy ip kettős „könyveléssel” — az üzemorvosnál és néha a körzetben tulajdonképpen elvesznek a megelőzés, gyógyítás számára. A vér- nyomásmérés mellé azonban életmódot is változtatni kellene, s ez már nevelési kérdés, egyelőre megválaszolatlanul. Mai példa is van, sajnos; az idősek kötelező tetanuszoltását sikerült országos méretekben magának a korosztálynak ellenállásával „megbuktatni...” Mélységesen mélyek a gyökerek. És az ellentmondások fáján új ágak hajtanak. T. Pataki László Képek: Kulcsár József Ma már a legif jabbakat sem fenyegeti járvány A becskei kastélyban húzódik meg a kis orvosi rendelő.
