Nógrád, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-23 / 120. szám
FÉNYES ADOLF EMLÉKEZETE A magyar festészet iskolateremtő alakja, Fényes Adolf százhúsz éve, 1867. áprilisá,- ban született Kecskeméten. Tanulmányait Budapesten, Weimarban és Párizsban folytatta. 1903-tól nyaranta a szolnoki művésztelepen dolgozott. Ekkor, 1898—1904 között festette híres Szegényemberek élete ciklusát. Fényes Adolf nem lett forradalmár, csupán a mély együttérzésig jutott el mezítlábas napszámosainak ábrázolásában. Bár Fényes Adolf értelmiségi család gyermeke volt, akit jogi pályára szántak, őt csak a festészet és a szegény, elhagyott emberek sorsa érdekelte. Így és ezért lett Székely Bertalan tanítványa a budapesti Mintarajz- iskolában 1884—87 között. 1904-ben festette a Babfej tőket, mely több népi életképnél, a falusi élet olyan gyűjtése, feldolgozása, mint amilyen tett volt akkortájt Bartók és Kodály ismerkedése a népdalokkal. Következetesen maradt a szegények, a falusi emberek festője, s ez a szemlélet remekművet eredményezett. 1906-ban készítette a Testvérek című alkotását. Magabiztos a szerkesztés, a két figurát tál és köcsög formája ellenpontozta, a századforduló magyar falujának jellegzetes tárgyai. Remeklés az 1907-ből keletkezett Ringató anya, József Attila mamaverseinek előzménye. A magyar piktúra egyik felejtHákosltlács !' "'"z ' Íg%§|g§ Terítés ;,;Ä fi JB hetetlen és utolérhetetlen csendélete 1910-ből a Mákoskalács. Nemcsak bravúros anyagfestés jellemzi, hanem minden szegények tiszta ünnepi asztala iránti szeretet. A későbbiekben előkelő in- terieurokat is festett. A Nyugtalan idő mesetája 1929-ből is sokkal inkább romantika, menekülés a kor barbárságától, a fasizmustól. Fényes Adolf, aki Gorkij, Móricz Zsigmond, Ady társa és József Attila előzménye volt festészetünkben, a negyvenes évek elején nem jutott el Babits Mihály Jónás prófétájának költői kiáltásáig, öreg, magányos volt már ekkor, aki 1945-ben búcsúzott az élettől, az új kor hajnalán, melyért becsülettel dolgozott. L. M. Pedagógus művészek kiállítása A pedagógus képző- iparés fotóművészek hagyományos Nógrád megyei kiállítása a közelmúltban zárta kapuit Salgótarjánban. Látogatottsága örvendetesein nagy volt a megyei-városi művelődési- központ reprezentatív üvegcsarnokában. A közönség érdeklődését indokolja a már évek óta megszokott színvonal, amely ki- sebb-nagyobb ingadozásoktól eltekintve, megnyugtatóan egyenletes. A művészi teljesítményekkel kapcsolatos néhány megjegyzésünk előtt indokolt szólni arról az alig túlbecsülhető közművelődési szerepről, amelyet ez a kiállítás, illetve az itt szereplő pedagógus művészek tevékenysége tölt be Nógrád megyében. Mindenekelőtt az oktatási intézményekben érhető tetten pedagógiai munkájuk eredménye. A gcndok ellenére nyilvánvaló ugyanis az ifjúság esztétikai kultúrájának fejlődése. De a kiállítók közül nagyon sokan a megyei köz- művelődés alakításába is tevékenyen bekapcsolódnak. A nógrádi pedagógiai napok rendezői részéről tehát nemcsak értékelendő gesztus az évenkénti bemutató megrendezése, hanem ösztönzés is a további munkához. A tárlaton idén is megfigyelhető volt a műfajok közötti ugyancsak hagyományos arányeltolódás. A pedagógus művészek inkább a különböző festészeti és grafikai műfajokban bontakoztatják ki tehetségüket, sóikkal kevésbé az iparművészetben, illetve a szobrászatban. Ugyanakkor sokan művelik a fotóművészetet. A kiállításon most is nagyon gyéren képviseltette magát az iparművészet és sajnálatosan kevés volt a plasztika. Ezúttal a tavalyinál kevesebb fotóművészeti alkotást mutattak be. A kiállításon az iparművészetet mindössze Presits Lujza és Ujhelyiné Csincsik Orsolya alapvetően lírai felfogásban készült textiljei, valamint Bacsur Sándor zománcai jelentették. A festészeti anyag —, mint már említettük — bőséges volt. A teljesség igénye nélkül ezúttal is csupán néhány megjegyzésre szorítkozunk. Leszenszky László már gazdag életművet mondhat magáénak. Erre utalt mostani szereplése is, művei (Tokaji Lépcsők, Tatai vár- kastélykert) tiszta szerkezetűek és érett színvilág hordozói. Friss színhatásukkal, az életöröm visz- szafogott, ám mégis megra- gyogtatott kifejezésével tűntek ki Buttyánné Tóth Ildikó üde képei (Álom, Szoba virággal). Ivitz László határozott ecsetkezelése, szerkezeti fegyelme meggyőző képeket eredményezett (Hollókő, Kukoricás, Kövek). Somos- kőy Ödön és Radios István egy-egy képpel, előbbi a Tékozlók, utóbbi a Mátrai tanya címűekkel tette le névjegyét a tárlaton, .kiteljesedő munkásságukat rokonszenvesen képviselve. Király Lajos művei (Zord idők- Garabonciás, Érintés) változatlanul figyelmet érdem- lőek voltak, éppen ezért ismételjük meg korábban már megfogalmazott igényünket: talán nem ártana egyénibb eszköztár kialakítására törekednie, hiteles művészetet alakíthatna ki. Presits Lujza elmélyülten dolgozik, Múlt, Hazai táj, Szállás című alkotásaiban érett művész komolyságával és felelősségével szólt az életről. Orosz István műveire (Ápám emlékére, Olvadás, Tavasz) a szerves építkezés jellemző, színvilága friss- kompozíciós megoldásai kidolgozottak. Pénzes Géza erőteljesen akvarellezik. Képei (Bálvány, Elhagyott tanya, Juhakol, Este, Ártér) a kiállítás színvonalát reprezentálták. Nagy Márta akva- relljein (íriszek. Tarka virágok, Leányfej, Dombok délutáni fényben. Felhők. Dombok napsütésben) a képi tisztaság és költői megfogalmazás érdemelt figyelmet. A grafikai anyag ugyancsak sokrétű volt. Perényi Anna igazi műfaját a világ megragadásában ugyancsak ebben találta meg (Helyzetváltozatok I—III., Vívódás, Színe és visszája). Gedeon Hajnalka izgatott vonalvezetése komoly grafikai tartalékok létezését is föltételezi (Növényi szövet. Növények, Mozgó formák, a már korábbról ismert Felirat, vagy annak újabb változata), ugyanakkor máris meggyőző teljesítmény. Szabó Ágnes színes grafikái, továbbá rajzai a kiállítás legizgalmasabb teljesítményei közé tartoztak, különösen a Jellemrajzok című lap. Szabó Áron és Losonczi Ildikó szintén tovább gazdagították a kiállítás ezen részét. Varga István az alkalmazott grafika színvona. las művelője Nógrád megyében. Itt bemutatott emblémái, borítói, meghívói stb. igényes és folyamatos tevékenységről vallottak. Sajnos, nagyon kevés volt a szobor. Ez még akkor is megjegyzendő, ha Csemnicz- ky Zoltán plasztikai megoldásai (Csírázás, ,,X’’, Előkelő szék) változatlanul izgalmasak és jelentős gondolati összetettségre utaltak. Varga István, Kovalcsik András• Stadler Árpád, Pén_ zes Géza és dr. Fábri Miklós színes és fekete-fehér fotói jó színvonalú munkásság reprezentánsai voltak az idei kiállításon is. T. E. KÉPREGÉNYEK Ki ne ismerné Walt Disney híres és kedves rajzfilmjeit• amelyek megörökítették Robin Hoodot, Csipkerózsikát, a hét törpét, no meg a 101 kiskutyát. Egy-egy ilyen film után sokan így sóhajtottak fel: ..Milyen kár, hogy véget ért! Szívesen megnézném mégegyszer!” Nos, itt az alkalom, akár tízszer is megnézheti —, aki akarja — a kedves- izgalmas történetet. Igaz, hogy nem mozgóképen, hanem állóképen. Vagyis képregényformában. A Könyvértékesítő Vállalat határozta el. hogy sorozatban adja ki a Walt Disney filmjeiből készített képregényeket. Az első kötetben a már említett filmhősök szerepelnek, ök a kedvcsinálók, akik (amelyek) arra késztetik az olvasót, hogy „váltsa meg a jegyet a következő képregénymoziba is”, vagyis - vásárolja meg a következő Disney-kötetet is. / ☆ Magyar rajzfilm alapján is napvilágot látott egy képregénykönyv. Macskafogó a címe. Nepp József, Ternovszky Béla és Maros Zoltán filmjéből született meg a könyv a Pannónia Film Vállalat gondozásában. Témája a macskák és egerek között dúló háború• amelynek színhelye a nagy világváros: Pokió. Megismerkedhetünk benne Grabowski egérnyomozóval és Lusta Dick őrmesterrel. Vajon ki lesz a háború győztese? Kár lenne lelőni a poént. Már csak azért is érdemes megvenni a könyvet. F. J. „A barátság aranyfonál...” „A barátság aranyfonál Amely könnyen elszakad össze lehet ugyan kötni, De a csomó megmarad.. A versnek nem nevezhető kis rigmus a jegyzetíró kislánykori emlékkönyvében találhátó. Érdekes, hogy aki annak idején beleírta, nem vehette magára a dolgot, hiszen szívvel-lélekkel jó barátnők voltak, s maradtak még hosz- szú ideig, mígnem az élet elsodorta őket egymástól. Miért, hogy eszembe jutott a versike? Valaki elmesélt egy történetet. Nagyon jó barátok voltak tízéves koruktól kezdve, csaknem negyedszázadon át, vagyis úgy harmincöt éves* korukig. Akkor — ez a közelmúlt években történt — valahogyan kezdett megszakadni ez a barátság. Addig mindketten egy gyárban dolgoztak, egy focicsapatban játszották a „sörmeccseket”. Azután egyikük — nevezzük Lászlónak —- „elcsábult”. Jó szakmája van — villanyszerelő —, és kiváltotta az önálló ipart. Dolgozik rogyásig, jóval többet, mint az üzemben dolgozott, de többet is keres. A Trabantját kicserélte egy Skodára. És talán ez az ostobának tűnő semmiség, robbantott szét egy barátságot. (Persze jó lenne megkérdőjelezni, hogy valóban igaz barátság volt-e). A-gyárban maradt barát — mondjuk Mihály — megtette a maga kis megjegyzéseit a nagyzolásról, a másiik visszaválaszolt a tunyaságról, emez folytatta a gyári hűséggel, amaz a család érdekével. Azóta László időhiányra hivatkozva kivált a focicsapatból — pedig de szerette balbekk helyét! Mihály pedig nem hívja sem sörözésre, de még csak egymás nevenapját is elfelejtették. És közben mind a kettőt — ahogyan mondani szokás — „eszi a fene" a másik barátságáért, de nem közelítenek, önmaguk előtt próbálják igazolni a saját viselkedésük helyességét, pedig mind a ketten érzik, hogy önmaguk is hibát követtek el. Húsvétkor — meséli Mihály — Laci eljött a kisfiával locsolkodni hozzájuk. Ö először rettenetesen megörült neki, aztán gombóc szaladt a torkába, és nem tudta, miről is beszélgessenek. Igaz, azóta hívta egyszer, hogy álljon be helyettesnek a régi helyére, mert az utódja beteg, de Laci kitért a dolog elől: „Nem megy öregem, nem vagyok tréningben, csak lejáratnám magamat is, a csapatot is...” Hát most itt tart a dolog, s, nekem eszembe jutott az én kis szomorú versikém. — sm — Kik vagyunk, honnan jöttünk ? E kérdések évszázadok óta foglalkoztatják a magyarságot (s itt jegyezzük meg mindjárt, hogy természetes módon minden népet). Királyok történetírói — Ano- ymus. Kézai Simon. Kálti Márk — nagy fölkészültsé- gű, komoly tudósok és rop- ant ambíciójú szemfény- • - /.tők próbálkoztak meg . válaszadással, bízva önnön igazukban, hittel vallva, gy rátaláltak az egyetlen valóságos magyarázatra. Valaki állított valamit- s a későbbiek cáfolták. Persze, a vélemények ütköztetéséből mindig kijegecese- d* t valami használható- s; ami végül is bizonyítottá. tehát, történelmileg és tu.: mányosan igazzá lett, / ázadok során sokféle név » illették őseinket a köz kben, a szomszédságukban élő népek. A X. századi bizánci krónikák például ungroknak. meg túr- koknak. az egy évszázaddal későbbi arab szerzők madzsgarok nak neveztek. .Rokonságba hoztak a hunokA magyar honfoglalás és előzményei kai, a szkítákkal, az onogu- rokkal, még — igazoltan tévesen — a sumérokkail is. A nomad izáló besenyők folytonos támadásai űzték egyre nyugatabbra a magyarságot- mígnem 895-ben Árpád fejedelemmel az élen a Vereckei-szoroson átkelve, jutottak el a Kárpát- medencébe, ahol végérvényesen megvetették lábukat. Ez az időszak és a megelőző évszázadok olvasmányos formában, sok-sok adattal alátámasztva jelenítődnek meg Erdélyi István A magyar honfoglalás és előzményei című könyvében, amely a Kossuth Könyvkiadó Népszerű történelem sorozatában jelent meg. A szerző nagy tapasztala- tú régész, aki a hazai és a külföldi tudósok kutatási eredményeinek felhasználása mellett, saját tapasztalatait is közreadja. Rokonszenves módszere: a szembesítés. Rendszeresen előadja egy-egy kutató következtetéseit, hipotéziseit, és azokat véleményezi, igazat *ad> vagy ellentmond nekik, így az olvasó még inkább átélheti a történelmet, a régész, a történész izgalmát, aki szeretné a múltba vesző események, lehetőségek közül a legvalószínűbbet megragadni és közzétenni. További pozitívuma a könyvnek, hogy nem kendőzi el a vitatott kérdéseket, például a kettős honfoglalás kérdését (amelynek külön fejezetet szentel), az őshaza témakörét, Etelköz problematikáját. Bizonyos tévedéseket — hangsúlyozzuk, másak eredményeit is felhasználó összegzést olvashatunk — határozottan megcáfol. Ilyen például az az állítása. hegy a korai magyar állam nem német alapokon született meg, hanem belső fejlődés eredménye, és a kazárok intézményrendszerével mutat számos rokonságot. Esetenként ismétlésekbe keveredik (például a kabarokkal kapcsolatban, akik közül három törzs is csatlakozott a honfoglaló magyarokhoz). Az ismétléseknél gyakrabban esik régészeti részletezésekbe, ami ugyanakkor a régészet iránt érdeklődők számára kifejezetten vonzó lehet. A könyv összegez, bizonyos kérdéseket nyitva hagy. Tudja a történész, hogy soksok állításhoz még elégtelenek az ismereteink, és ezt van is ereje bevallani. Gazdag a felhasznált irodalmi jegyzék, szerény számú, de érdekes a kép- és térképanyag. A múlt iránt érdeklődök, a pedagógusok és az iskolán kívüli oktatók számára jól, okosan használható könyv A magyar honfoglalás és előzményei. (Kossuth Könyvkiadó, 1986). (ok) Karman János: A teknős vitéz