Nógrád, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-09 / 84. szám

NÓGRÁD Tanácskoznak az űitörövezetők Helyzetkép és feladatmeghatározás A Napóleon Boulevard együt­tes szerepelt kedd este Salgó­tarjánban a József Attila Mű­velődési Központban. —- bp ■— „Ki tud többet a Szovieíun óról?” — vetélkedő Balassagyarmati szakmunkás- taeuSók sikere A „Ki tud többet a Szov­jetunióról?” országos vetélke­dő döntőjét szerdán rendezték meg a Pataky István Művelő­dési Központban. A versenyt a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság, a KISZ Központi Bi­zottsága, a* Művelődési Minisz­térium, a lapkiadó vállalat, valamint a Szovjetunió című folyóirat hirdette meg a nagy októberi szocialista forrada­lom 70. évfordulója alkalmá­ból. Az immár 14. alkalommal megrendezett műveltségi ve­télkedőn ezernél több iskola mintegy 80 ezer tanulója vett részt, s közülük 10 középis­kola és 6 szakmunkásképző intézet csapata jutott a dön­tőbe. A vetélkedősorozat va­lamennyi fordulóján külön versenyeztek a szakmunkás- tanulók és a középiskolások. A budapesti és a megyei dön­tőkből 73 csapat jutott az' or­szágos elődöntőkbe, s közü­lük kerültek ki a legjobbak. A két első díj — a közép- iskolás és a szakmunkáskép­zős kategóriában — egy há­romszobás, teljesen berende­zett faház háromévi haszná­lata a balatonberényi Gorkij- üdülőtelepen. Ezt a budapesti Vági István Építőipari Szak- középiskola és a balassagyar­mati 217. Számú Szondv György Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet csapata nyerte el. A két második díjat, 35—35 ezer forintot a budapesti Fa­zekas Mihály Gyakorló Gim­názium és a tatabányai 314. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet csapata kapta. A har­madik helyet — amellyel 25— 25 ezer forint jutalom jár — a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium és a székesfehér­vári 327. Számú Váci Mihály Ipari Szakmunkásképző Inté­zet szerezte meg. Ezen kívül a döntőben legjobban szerep­lő nyolc csapat tagjai: az el­ső három helyen szerepeltek, valamint a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a szé­kesfehérvári József Attila Gimnázium tanulói és felké­szítő tanárai szovjetunióbeli jutalomutazáson vehetnek részt. Kétnapos tanácskozás kez­dődött tegnap a balassagyar­mati Nyírjesen megyénk út­törővezetői, a társszervek képviselői részvételével. A megnyitó után megyénk párt-, állami és társadalmi szervei­nek, valamint a Magyar Út­törők Szövetsége Országos Tanácsának vezetői, képvise­lői válaszoltak egy fórum keretében az úttörővezetők által föltett kérdésekre. Szó esett, a többi között az Az anyagellátás hiányossá­gai és a zord januári időjá­rás egyaránt hátráltatta a Híradástechnikai Anyagok Gyára romhányi gyáregysé­gének negyedévre kitűzött feladatai teljesítését. Ter­melésük megközelítőleg 4 millió forinttal maradt el az élőirányzottól, ennek ellené­re tőkésbevételüket megdup­lázták : a tervezett 4,8 millió­val szemben 9,1 millió fo­Tavaly kezdtek Magyar- nándorban az új községi pos­ta építéséhez. A létesítmény másfél millió forintjába ke­rül a posta igazgatóságának- A kivitelező, a helyi költség- vetési üzem várhatóan a má­sodik fél évben adja át ren­deltetésének az épületet, melynek korszerűségét jelzi, hogy a crossbárhívások fo­Példásan szigorú büntetése­ket szabott ki a bíróság hét vádlottal szemben, akiknek bűnlajstromán betöréses lo­pás, rongálás, orgazdaság sze­repelt. Az ügy elsőrendű vád­lottja Deák László 36 éves, salgótarjáni lakos volt, aki tavaly, július 25-én és 26-án a megyeszékhelyén a Bartók Béla úti óvodába tört be, és onnan ruhaneműt, televíziót, magnetofont és más műszaki cikkeket vitt magával. De még ez sem volt elég, hiszen ittas állapotban nagy randalírozást is csapott éjjel az óvodában: lemezjátszót, rá­diót, játékokat és más haszná­lati tárgyakat tört össze, majd rozsdamaró folyadékkal, só­savval és hintőporral hintette le a vandál módon tönkretett holmikat. Másnap, 27-én éjjel társával, a 33 éves, szintén salgótarjá­ni Stadler Csabával járt az óvodában, és a még épségben levő műszaki cikkeket maguk­kal vitték. A lopott tárgyakat ifjúságpolitikai munka helyi gyakorlatáról, a művelődési törekvésekről, szabadidős-fog­lalatosságokról, s az úttörő- és KISZ-szervezetek közötti együttműködésről. Ma dél­előtt Gaál Gabriella megyei úttörőelnök tart előadást a gyermekmozgalom időszerű kérdéseiről, majd szekció­ülésekkel folytatódik a prog­ram, délután pedig módszer- vásárral zárul az úttörőveze­tők megyei összejövetele. rintra teljesítették nyugati szállításaikat, elsősorban az NSZK-ba és Olaszországba. Az említett két piacra idén ötször annyi fénycsőfojtót gyártanak, mint az elmúlt évben. Zavarszűrőegységeik a legmárkásabb nyugat-euró­pai képmagnókban, televí­ziókban is megállják a he­lyüket, s ezt mutatja egész évre lekötött kapacitásuk, is. gadására is alkalmas telefon- központtal rendelkezik majd. Még ebben az esztendőben új alközponttal gyarapodik a Magyarnándori Állami Gaz­daság, leendő székhelyén: Szügyben. Erre a célra 3 mil­lió forintot áldozott az üzem — saját erőből. Az új alköz­ponthoz 80 mellékállomást csatlakoztathatnak. egyik nőismerősük, Csikány Lászlóné lakásán helyezték el, aki szintén vádlottja volt ennek az ügynek. Őt a bűn­pártoláson kívül közveszélyes munkakerülésben, üzletsze­rű kéjelgésben, tartás elmu­lasztásában és orgazdaságban is bűnösnek találta a bíróság. Az ügy másodrendű vádlott­ja Tóth Tibor 32 éves, salgó­tarjáni lakos volt, aki Csikós Lajossal együtt tavaly augusz­tus 9-én este közös italozás után Baglyasalján az egyik üzlet raktárát dézsmálta meg. Tóthnak ekkor már volt gya­korlata a betörésben, mert öt nappal előbb egy butikot rámolt ki a megyeszékhe­lyen, ahonnan több mint húsz. ezer forint értékű ruhaneműt vitt magával. De volt Tóth­nak más társa is, Kádár Sán­dor helyi lakossal Salgótarján belvárosában tíz üveg ver­mutot loptak az egyik áfész- üzletből. A 26 éves Kádár Sándor egyedül is aktív volt a múlt Naptár 1 1987. április 9., csütörtök. ] Erhard napja. A Nap kel 6.09 — nyug­szik 19.23 órakor. A Hóid kel 14.09 — nyugszik 4.371 órakor. Száznyolcvanöt éve született Elias Lönnrot (1802—1884) finn népdalgyűjtő, a finn irodalmi nyelv egyik megteremtője. Gyakori leihösödés Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: , Gj'akran erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé, fő­ként a Dunántúlon várható eső, zápor, helyenként zivatar is ki­alakul. A megélénkülő déli. dél­nyugati szelet a Dunántúlon időnként erős széllökések kísé­rik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 18 és 23 fok között lesz. Fialal dalosok találkozója Tizenötödik alkalommal ren­dezik meg Székesfehérváron június 18—20. között a fiatal dalosok találkozóját. A meg­hirdetett rendezvény célja az új dal mozgalom népszerűsí­tése, a fiatal dalosok tapaszta­latcseréje. Nevezni lehet kizá­rólag olyan amatőröknek, akik nem rendelkeznek állan­dó ŐRI, illetve Filharmónia működési engedéllyel. Együttesenként, szólista­ként legfeljebb 10 perces komplett műsor-összeállítással lehet nevezni. A fiatal dalosok találkozóján legjobban szerep­lőkkel a Magyar Rádió felvé­telt készít és könyvjutalom­ban is részesülnek. Nőit a szerviz iránti bizalom Szerszámkészleteik felújítá­sára félmillió forintot költöt­tek tavaly a Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat sal­gótarjáni gépjárműszervizé­ben. Beszerezték a legmoder­nebb diagnosztikai eszközöket, stabilizálódott a létszámuk. Mindezek eredményeképpen sikeres idei első negyedév áll a 32 fős kollektíva mögött. Valamennyi csoport 100 szá­zalék feletti teljesítményt ért el; árbevételük megközelítet­te a másfél millió forintot, kétszer annyit, mint tavaly a hasonló időszakban. * 1 Idei tervük 6,7 millió forint anyagmentes árbevétel, 490 ezer forint nyereség mellett. Szeretnék tovább korszerűsí­teni eszközparkukat: hamaro­san épül az új ügyfélváró és porta, s a felszabaduló helyi­ségeket szociális és termelési célra hasznosítják. nyáron, szinte mindent lo­pott: néhány percre magára hagyott kerékpárt, parkíro­zó teherkocsiból sportszaty­rot, ruhaneműt, majd egy napon cipőt a Pécskő és a Centrum Áruházból is. Egyik ismerősének lakásába pedig a konyhaablakon át mászott be, és kirámolta a hűtőszekrényt. A hetedik vádlott a 35 éves mátraterenyei Marúzs Pálné volt, akit orgazdaság, üzlet­szerű kéjelgés, közveszélyes munkakerülés bűncselekmé­nyében mondtak ki bűnösnek. A bíróság Deák Lászlót 3 év 6 hónapi, Tóth Tibort 3 évi, Stadler Csabát 1 évi, Csikós Lajost 1 évi szabadságvesz­tésre ítélte. Mind a négy vád­lott többszörös visszaeső. Ká­dár Sándort 1 év 6 hónapi és Csikány Lászlónét 1 év 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte, míg Maruzs Pálnéra ez ügyben 1 év 6 hónapi sza­badságvesztést szabott ki. Az ítélet jogerős. — zs — HAGY-mérleg: Dupla dollár a negyedévben Űj posta Magyarnándorban A tárgyalóteremből Hét vádlott a bíróság előtt „Mii akar öt forintért...?” Űj színfolt Salgótarjánban az ÉVI Áruház kis tér felé nyíló szögletében az olasz fagylaltozó CARPIGIANI név­re hallgat. A fagylalt kedvelői az új ízek után vágyódva hosszú sorokban kígyóznak, hogy megkapják az 5, 6, 8, és 9 forintos adagokat. A mi­nap is hosszú sor állt és az enyhe tavaszi szellőn kívül a következő párbeszéd is lehű- tötte nemcsak a torkokat, ha­nem — úgy gondolom — e fagylaltért sorakozókat is. Idősebb néni jutott el a sor­állás után a hőn óhajtott olasz csemegéhez. Az 5 forin­tos adagot megkapva, a néni emígyen szólt a munkáját végzőhöz: „Ó, lelkem, de szű­kén mérte.” Mire az eladó férfi: „Tessék visszaadni!” Felderült az arc, mégiscsak megsajnálta a fagylaltra várót. A kész adagot visszanyújtva, az eladó eltette, az 5 forintot pedig visszaadta, e szerény megjegyzéssel: „Ha kevés ez 5 forintért, akkor menjen a Narancsba fagylaltért!” Még egy mondat elhangzott. Ezt viszont már óva és véd­ve olvasóink nyugalmát, nem közöljük. így a néni fagylalt nélkül távozott. Megjegyzés és vélemény több is akadt. Mi­ért nincs a közelében megfe­lelő konkurencia? Miért e nagy bátorság és erő? Talán ennyire jó üzlet a fagylalt? ^ ^ — MEGVÁLTOZOTT REN­DELÉSI IDŐBEN: hétfőtől péntekig 8~tól 17 óráig, pén­teken 8-tól 15.40 óráig fogad­ják a betegeket a balassa­gyarmati városi rendelőintézet szakrendelésein. — Hír- és fotócsere. Az ANSA 'olasz hírügynök­ség küldöttsége április 5—8. között Budapesten tartózko­dott. Paolo de Palma vezér- igazgató és Arrigo Accornero igazgatóhelyettes, az európai hírügynökségek szövetségé­nek főtitkára tárgyalásokat folytatott Burján Sándorral, a Magyar Távirati Iroda vezér- igazgatójával a két hírügy­nökség közötti kapcsolatok­ról. A tárgyalások során meg­állapodás jött létre a hír. és fotócsere bővítéséről. Az AN­SA hírügynökség vezetőit fo­gadta Bányász Rezső állam­titkár, a Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatalának elnöke. — IFJÚSÁGI TAGOZAT alakult a salgótarjáni Mad- zsar József Megyei Kórház­ban a szakszervezeti bizottság szervezésében, Feladata az inl tézmény 35 éven aluli dolgo­zóinak, a szervezet ifjúsági munkájának összefogása, koor­dinálása, valamint továbbfej­lesztése. Nyílik a kárpáti sáfrány Kibontotta liláskék szirmait hazánk egyik legritkább vadvirága, a kárpáti sáfrány. A Ba­konyalja tölgyes és gyertyános erdőiben te­nyésző virág szigorú vé­delem alatt áll: egy-egy tő eszmei értéke 3000 forint. A kárpáti . sáf­rány tenyészhelyét a vi­rágnyílás idején kettő­zött gonddal őrzik az er. dészek és a természetvé­dők. Tüzek, riadalmak Okozója: az emberi gondatlanság Az emberi gondatlanság, a tűzgyújtási tilalom megszegé­se okozta azokat a tűzeseteket, amelyekhez tegnap hét eset­ben riasztották a tűzoltókat megyénk területén. A legnagyobb mozgósításra délelőtt fél tizenegykor került sor, amikor Pásztón, a Berek­dűlőben lángra lobbant egy 40 hektár területű avar-száraz fű és bozótos, amely veszé­lyeztette a közelben levő 20 hektárnyi akácos erdőt. A tűzoltók nagy erőkkel vonul­tak a helyszínre Salgótarján­ból, Hatvanból, ^Gyöngyösről, de részt vettek az oltási mun­kálatokban a pásztói ÉLGÉP, az Üvegipari Művek, a helyi állami gazdaság és a terme­lőszövetkezet önkéntes tűzoltói is. E széles körű összefogás­nak köszönhető, hogy a tüzet rövid idő alatt eloltották, anyagi kár nem keletkezett. Hasonló eset történt a sal­gótarjáni Szilvás-üdülőkörzet­ben is, ahol nyolchektárnyi területen harapódzott el a tűz avarégetés közben, mar­talékává téve egy szerszámos- bódét is. És sorolhatnánk tovább az emberi gondatlanságból ere­dő riadalmakat, károkat. He­lyette ismételten felhívjuk me­gyénk lakóinak figyelmét, gondoljanak a szárazságra, a tűzgyújtási tilalomra, s az ez­zel járó veszélyekre, amely közvetlen környezetünket, természeti értékeinket fenye­geti. — Automata berendezésen ellenőrzik a különféle csiszo­lókorongok futáspontosségát a Gránit Csiszolószérszám- és Kőedénygyártó Vállalat rom­hányi Widenta gyárában. Az új készüléket a kisipari ter­meltető vállalat szakemberei fejlesztették ki, megközelítő­leg 300 ezer forintért. Több méz kelt el külföldön Jelentős mértékben növelté a mézexportját áz első negyed­évben a Hungaronektár, a fogyasztási szövetkezetek mé­hészeti közös vállalata; ez idő alatt mintegy .harminc száza­lékkal több terméket értékesí­tett a konvertibilis elszámolá­sú piacokon, mint 1986 ha­sonló időszakában, a válla­lat az elmúlt nyWeoa a szokott­nál több nyersi-ézet vásárolt fel az áfész.ek méhészeti szak­csoportjaitól, és más terme­lőktől. Így többet adhatnak külföldre és megfelelő tarta­lékokkal rendelkeznek ahhoz, hogy az új termésig kielégít­sék a hazai igényeket is. A Hungaronektár új termék­kel is megjelent, egyelőre csu­pán a hazai piacon. Ilyen a magyar szabadalom alapján gyártott mézzselé. A természe­tes módszerrel kezelt, „kocso- nvásított” mézféle kenéskor a kívánt mértékben terül szét, nem folyik le a kenyérről, pék­süteményről. A mézzselét —, amelyből eddig több mint 20 tonnát gyártottak — folya­matosan küldik az üzletekbe. A termékből idén a terv sze­rint mintegy 100—120 tonnát készítenek. HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1987. április 9-én Devizanem vételi eladási árt. 100 Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint ír font Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és cl. rubel USA-dollár ECU (KÖZÖS P.) 7717,87 3382,51 125,99 691,58 1070,96 784,00 2311,48 6974,62 327,23 3655.30 17463,35 697,92 2608,34 36,60 371,15 33,77 37 23 3143*05 749,02 2697.30 4772,73 5421,09 7733,33 3389.29 126,25 692,96 1073,1(1 785,56 2316,10 6988,58 327.89 3662,62 17498,31 699,32 2613,56 36,68 371.89 33,83 37,31 3149,35 750,52 2702,70 4782.29 5431,95 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1986. november 25-i közlésnek megfelelően van* nak érvényben. NOGRAD, I Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megye) Tanács lapja, főszerkesztői VINCZB ISTV ANNE. Szerkesztőségi ugótarján, Palóca Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő) II 504. Sportrovat) 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó) BÁLINT TAMAS, • Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóca Imre tét I. Telefoo: 12-542. Telex: 229 109. Irány Kószám: 8101. Terjeszti s Magyar Posta Előfizethető? bármely hlrlapkézbeslto postahivatalnál, a htrlapkézbesftőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Bfrfapelőfizetést és Lap« ellátási Irodánál (HEI IR) Budapest. V. József nádor tér I. 1900 közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HEI IR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negvedévrcf 129 forint, egy évei »U forint, előállítja« t Nógrád Megyei Nyomdaipar) Vállalat, &101 Salgótarján, Palóca Imre tél é. PL» 96. Peleiói vezetój KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 01M-1WI

Next

/
Oldalképek
Tartalom