Nógrád, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
\ Mérkőzés előtt Idegenben veszélyesebb a Veszprém? Vasárnap ismét olyan együttest fogad az SBTC, amelyik nem is olyan régen még NB I-es álmokat szövögetett: a Veszprémi SE gárdáját. Gazsó Illés csapatának sokáig volt esélye, aztán változtak az idők. A fél tucatnyi volt első osztályú játékost felvonultató II. osztályú gárda, értékes pontokat hullajtott el, s a feljutást jelentő helyekről — egy időben listavezető is volt — visszaesett. Jelenleg 28 pontjával a bajnoki táblázat 6. helyén áll Eddig 11 győzelmet szerzett- hat alkalommal pedig döntetlent ért el. Mint legutóbb is Veszprém^ ben, az utolsó előtti helyen tanyázó Nagykanizsai Olajbányásszal. Találóan mondotta az edző: „Tavasszal hazai pályán nincs szerencsénk. Talán jobb lenne, ha minden mérkőzésünket idegenben játszanánk.. Az SBTC — és micsoda különbség — is egy pontot szerzett az elmúlt héten Kaposvárott- úgy, hogy Vincze góljával az 54. percig vezettek. Ekkor a hazaiak beállósai, Ricsit egyenlített. Toldi Miklós edző boldogan gratulált játékosainak. Joggal, hiszen a kaposvári „oroszlánbarlangban” valóban nem akármiilyen dolog a döntetlen. Milyen eredményit vár a Veszprém ellen? — kérdeztük a tarjáni mestertől. ,-Nagyon nehéz 90 percet és győzelmet!” — mondotta Toldi Miklós. Még hozzáfűzte: ennek feltételei vannak. Keményen, határozottan és elbizakodottság nélkül kell pályára lépni.' A csapat egyébként kedden edzőmérkőzést, csütörtökön MNK-találkozót vívott. Az SKSE-t 10—1-re, a kupameccsen a városkörnyéki bajnokságban szereplő Bárnát 15—1-re lépték le- Gondot csak az jelentett, hogy Tariosi térdét a hét eleji edzések egyikén egy éles kő szétvágta. A kapus edzett, játékára —- ha szükséges lesz — sor kerül... A hazai együttes „kaposvári” felállásiban kezd: László — Babosán, Fényes, Talapa, Kürtösi — Veres, Forintos, Kovács — Sváb, Dékány, Vincze- Kispadosok: Tarlósi, Lip- ták és Juhász. A találkozóra 17 órakor kerül sor a Kohász- stadionban. A mérkőzést Varga vezeti. Tóth István — Gyöngyösön övvizsgán vettek részt a pásztói karatékák. A huszonhárom vállalkozó Bíró György egydanos mester előtt adott számot tudásáról. A vizsgán egy barna és két kék öv talált gazdára, a többiek alacsonyabb minősítést szereztek. ☆ — Szintén a hevesi városban négy szakosztály versenyzői léptek tatamira, köztük a pásztóiak ötven karatékája. A küzdelmeket két korcsoportban rendezték, tizenkét éven aluli és a tizenkét évnél idősebbek számáNemzetközi sakkhíradó Dortmundfoan a nemzetközi verseny 6. fordulójában Rib- M Zoltán sötéttel remizett a nyugatnémet Bishoff-fal, míg Faragó Iván ugyancsak sötéttel vereséget szenvedett a norvég AgdesteintőlAz élen Tükmakov (szovjet) és Nunn (angol) áll 4-5—4,5 ponttal. Riibli holtversenyben a 3—7. helyen állók közül 3-5 pontos. Faragónak 1,5 pontja van. TÖT Hyeresben a nemzetközi női viadal 3- fordulójában Kőrakás Éva világossal győzött a francia Ramazzotti ellen. Sinka Brigitta sötéttel vesztett a nyugatnémet Kunzner- ral szemben. Csonkics Tünde sötéttel vereséget szenvedett Joszelianitól, míg Grosch Mária világossal remizett a svéd Bennerrel. Az éllovasok közül Gaprindasviii győzött a román Polihroniade ellen, Fischdick pedig a francia Flear-Leroyt késztette megadásra. A 2- fordulóban Csonkics a függő játszma befejezése után világossal nyert Karakas ellen. Az élcsoport: Gapriwdasvi- 19 (szovjet), Joszeliani (szovjet), Fischdick (nyugatnémet) 3—3 pont. Csonkics és Kara- kas eddig 2—2 pontot gyűjtött. it Brüsszelben a nagyszabású nagymesterversenyen a 6. forduló mérkőzéseit játszották- A világbajnoki címvédő szovjet Gasrri Kaszparov remizett a holland Timmannal. További eredmények: Larsen—Korcs - nőj 0—1, Ljubojevics—Tőrre függő. Karpov—Short 1—0, Tal—Winants 1—0, Meulders —Van der Wiel döntetlen. Az állás: Korcsnoj 4.5• Kaszparov, Ljubojevics 4—4, (1—1), Larsen, Timman 4—4. Tál 3.5 (1 elhalasztott parti), Karpov 3 (1 függő és 1 elhalasztott játszma), Tőrre 2 (1), Van der Wiel 1,5 (1), Short 0,5 (1), Winants. Meulders 0,^—0,5 pont, , VISSZHANG A fékéte gyöngyszem Emlékszem, általános iskolás koromban, a nagy futball- csaták idején, amikor a számunkra oly fontos korosztályi városi bajnokságra, vagy a Pajtás Kupa helyi selejtezőire készültünk, mennyit civakodtunk egymással a mezekért. Persze nem jelentett sokat, ki hányas számú trikóban játszik, hisz a döntő a kispályán is a mutatott teljesítmény volt. Mégis a 10-es mezért állandó harc folyt közöttünk. A dolognak egyszerű oka volt: a világ összes labdarúgó szurkolójával együtt mi is csodáltuk a pályák koronázatlan királyát, a fekete gyöngyszemet, Edson Arantes di Nascimentot, azaz PELÉT. Azt a játékost, aki zsonglőrköd ésével, a pályán mutatott teljesítményével milliókat kápráztatott el. Mivel ő minden mérkőzésén a 10-es számú mezben játszott érthető volt, hogy mi kisdiákok is tízes számú trikóban akartunk pályára lépni. A legendás hírű Pelé már abbahagyta a labdarúgást, örök szerelmiétől azonban nem szakadt el. Ma a brazil Santos kölyökcsapatának edzője. Van kitől tanulni annak a kiválasztott néhány tehetséges srácnak, akik a fekete gyöngyszem „kezei alatt” tanulják a futball ABC-jét. Hagy Pelé a ladarúgás történetének első számú játékosa, azt egy nemrégiben rendezett esemény is bizonyítja. Brazíliában került sor a Pelé-kupa elnevezésű öreg- fiuk labdarúgótornára, melyen volt világbajnokok tisztelték meg részvételűikkel a torna névadóját. Régen láthattuk Pelét. Ezért volt nagy öröm számomra, hogy a Magyar Televízió műsorára tűzte az ,,Ez Pelé” című brazil filmet. S, mivel az egyes csatornán vetítették le ezt a majd másfél órás alkotást, újra milliók láthatták a brazil csillag pályafutásának legjelentősebb állomásait. Bizonyára a labdarúgás esküdt ellenségei közül is megnézték néhányon a filmet, s nem csalódtak. Nem is csalódhattak, mert az archív felvételek olyan jeleneteket és megmozdulásokat mutattak, melyek a foci szépségeit, örömeit tárták elénk. A már 17 évesen világbajnoki győzelemmel büszkélkedő Pelé alkotásai, góljai újra felvillantottak valamit a labdarúgás kincsestárából! Ma sem tudom, hogyan tudott a 10-es számú mez gazdája oly káprázatosán cselezni. Ha hozzákerült a labda már rohantak is rá az ellenfelek, de ő —, mint a filmben is sokszor láthattuk — egy mozdulattal összekűszálta a szerelni igyekvő lábait. Ugyanakkor bebizonyította, hogy a tehetség mellett a focihoz remek fizikai felépítés, gyorsasáig és rugalmasság is szükséges. Ezekkel együtt válhatott ő is azzá, amivé lett. Bármennyire is tetszett a film, kis hiányérzetem azért volt. Kíváncsi lettem volna még pályafutása legvégére, a Cosmosban eltöltött éveire. Az USA-ban is ámulatba ejtette a közönséget, alapvetően őérte teltek meg a stadionok. Pelé pályafutása ma már történelem. Bizonyára édesanyja sem bánta meg, hogy labdarúgó lett fiából. Mert megtudhattuk, hogy a családban csak az apa szorgalmazta az „ügyet”, a mama hallani sem akart róla. Végül Pelé az apa igazát bizonyította. Mi, valamikori kisdiákok pedig az apa jóvoltából harcoltunk oly sokat azért a fránya 10-es mezért... Vaskor István Karatehírek Pasztáról ra. Az alacsonyabb korúak csak katában (formagyakorlatokban) indultak, a nagyobbak már küzdöttek is. Ádám Gergely (12 év alatt), a pásztói SE versenyzője katában második lett. A korosabbak között katában Bodrogi Krisztián első. Bognár Sándor harmadik lett (mindketten Lórik Csaba tanítványai). ☆ — Szakmai továbbképzést tartottak a napokban a városban Baranyi Sándor egydanos mester, a kata és a kumite (küzdelem) tavalyi magyar bajnoka tartott edzéseket. * — Kecskés Ibolya, volt pásztói karatéka, a női kataválogatott tagja már a budapesti MÜTEX egyesület vezetője, de edzőként Pasztán is tevékenykedik még. r A sportszerető közönség nem panaszkodhat a Nógrád megyében rendezett magyar és nemzetközi versenyek kis száma miatt. Egyire több rangos sporteseménynek ad otthonit szűkebb hazánk. Már hagyományos a sziráki HUN- GAROIL—Honvéd sakknagymesterverseny. s 1987-ben újabb nagyszabású nemzetközi viadallal bővül a megyei kínálat: Balassagyarmaton és térségében kerül sor nyáron a Hungária Kupa tájfutóversenyre. Már hagyomány, hogy az autósport szerelmesei sem maradnak esemény nélkül Nógrádiban. Az idén április 24—26. között Salgótarján lesz a helyszíne a IV. MOGÜRT— Salgó rallye-nek. A megye- központ szempontjából egyébként is nagy jelentőségű ez a viadal: az SBTC labdarúgóinak NB I-es búcsúja óta ez a legrangosabb sportesemény Salgótarjánban. ☆ A jövő hét végi verseny negyedik alkalommal viseli a MOGÜRT—Salgó rallye nevet. Korábban — kilencszer Salgó Rallye néven „jegyezték”. 1984-től a verseny legjelentősebb anyagi támogatója a MOGÜRT, ezért történt elnevezésében változás. Az eddig megrendezett raL lye-k terepét a szakemberek technikás pályának ítélték. Sajnos, két alkalommal az időjárás vált a főszereplővé: az eső. a sár és a csúszós pálya miatt már az első versenynapon sokan kényszerülték búcsúra. 1984-ben például mindössze negyvennégy versenyző teljesítményét értékelhették. Tavaly a 117 rajit- hoz álló versenykocsi közül az utolsó napon mindössze 89 küzdhetett a végső helyezésekért. örvendetes, hogy az MSR történetében súlyos baleset még. nem volt. Többnyire géphiba, vagy vakmerő vezetés miatt fejezték be sokan idő előtt a küzdelmet. ☆ Az abszolút kategória eddigi győztesei: Tammeka—Kul. geve (szovjet) — 1984, Fer- jáncz—dr. Tandari — 1985. Tumaliavichus—Videika (szovjet) — 1986. A szovjet versenyzők mellett a bolgárok is kiemelkednek a mezőnyből. A Hrisztov—Radev páros már szerzett egy második és egy harmadik helyet. A lengyel gárda is a legjobbak közé tartozik, bár tavaly egy vitatott döntés után — kissé sportszerűtlenül — visszaléptek a versenyzéstől. A magyarok? A legjobbnak tartott Ferjáncz—dr. Tandari párosról már volt szó. 1986- ban technikai okok miatt nem indultak, az idén viszont új. Audio 90 Coupe Quattro kocsijukkal abszolút esélyesnek számítanak. Az első MSR-en a Hideg—Bán duó harmadik lett, míg tavaly a legjobb hazai párosnak a Németh—Jójárt páros bizonyult. Évről évre visszatérő probléma, hogy a nézők egy csoportja fegyelmezetlenségével veszélyezteti a verseny biztonságát. Főképpen a kazán gyorsasági szakaszon voltak a nézőtéren gondok, ezért a rendezők az idei viadalon megerősítik az itteni rendfenntartó szolgálatot. ☆ _ A IV• MOGÜRT—Salgó rallye nevezési határideje már lezárult. 135 páros jelezte részvételi szándékát. Mivel a verseny — mely a magyar bajnokság első futama — beleszámít a Béke Barátság Kupába, idén is láthatjuk a legjobb szovjet, csehszlovák, NDK-beli> lengyel, bolgár és román rallye-vensenyzőket. A nemzeti csapatok mellett a magyar klubok számos pilótája is szerencsét próbál, s a nyíregyházi autóklub meghívására rajthoz áll még három lengyel és két román pár is. Érdekesség, hogy a jövő hét végi viadalnak egy osztrák páros is tagja lesz. Megyénkből a pásztói MÄG-SE autósszakosztálya színeiben a Butyka—Tóth (Lada 1300) és a Bágyi—Zakar (Trabant A rajt izgalmas pillanatai. Gyorsasági szakasz indítása előtt. A nézősereg... Kanyarban. 601) duó indul. A korábban salgótarjáni színekben versenyző Farkas—Kucsera és Vajvoda—Baki kettős is itt lesz az MSR-en, ezúttal a HI- TEKA SK képviseletében. Néhány érdekesség a versenygépekről! Az induló autók többsége Lada, Skoda és Trabant. Csemegének számít Ferjánczék új kocsija. Emellett három Volkswagen Golf GTI, egy Lancia Delta, egy Toyota 1600 GT, egy Opel Manta és egy Renault 5 Turbo is indul. Nagy érdeklődés előzi meg a Német—Jójárt páros R 5 turbójának, és a Ka. nyik—Tóth kettős Polonéz 2000-ének bemutatkozását. Újított az NDK-beli csapat is. A szurkolók valószínűleg meglepődnek majd az öt sebességi fokozatú, 800 cm3-es Trabant 800 RS kocsik láttán.,. Az esélyekről! Ha Ferjáai. cZák gépe bírja, ezt a versenyt illik megnyerniük. Ugyanakkor számolni kell a szovjet ellenlábasokkal: mind az öt párosuk akár nyerhet is! Jelenleg az idei első BBK_ futam győztesei, a Bolsih testvérek vannak a legjobb formában! de nem lehet leírni a Tammeka—Kalgeve duót sem, akik 1984-ben már bebizonyították tudásukat az I, MSR- en. S akkor még nem is szóL. tűnik a lengyel Széria—Ozieb- lo, a csehszlovák Sibera— Gross, a bolgár Hrisztov—Radev és a román Bálint—Za. nesch duóról. Ennyit előzetesként! A többi már a pályán dől el, egy hét múlva. a salgótarjáni célban. Potóarehív; Bcnuze Fél« Újra feldübörögnek a versenygépek )