Nógrád, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
er Cr*Z Húsvétolás ÜB Kölni a mélyből. Ha nem jössz, viszünk! Ahogy végbemegy a megtisztulás. Valamiért valami. A húsvétnak, ennek a dologtiltó napnak — kitolódott a dátuma. Most 19—20-ára esik. Nem a naptárkészítők akara- tossága ez, hanem a középkor egy zsinatának határozata. Eszerint a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltére következő vasárnapon, március 22. és április 25. között van. A nehéz tél után jó, hogy eljött, mert még márciusban éppen csak mutatóban láttuk a napot, esett a hó is, mintha a tél a tavaszt is birtokolni akarná. A néphit, a hagyományok szerint a húsvét, a megtisztulás, az újjászületés időpontja. A hívő világ Jézus feltámadására emlékezik. A régebbiek szavai szerint a húsvét sem jön bottal. azért legbelül mindenki várja, mert a sokféle színek, illatok, jó étkek, kedves arcok találkozója ez a két nap. Kötődünk az ünnepekhez. Ha valamire emlékezünk, azt mondjuk: ez előtt, vagy az után... Régen is egy határnap volt hús vét. akkoriban még azt mondták, toiástörő nap. A népdal szövege most is aktuális. „Nagypénteken mossa a holló a fiát. Es a világ kígyót, békát rám kiált. Mondja meg hát ez a világ szemembe. Kinek, mit vétettem az életemben.” Járom a Szécsény környéki falvakat, tovatűnt a tél nagy fehér meszelőjének minden nyoma. Élénkzöld a vetés, fakadnak a rügyek; Ságújfalu egy magas villanyoszlopán egy gólyapár tisztálkodik, készülődve a vadászútra. A szárítóköteleken spanyolfalat húznak az udvaron a vakító fehérre mosott ágyneműk, a szőnyegek a grádicson száradnak. Itt-ott nyeles maszelőt fognak munkába, hogy új színt kapjanak az oszlopos tornácok, a kiskonyhák. Dehát ez a látvány is egyre ritkább, mert sok az új ház. A kőpor sokáig tartja a színét, s a meszelő lassan-lassan, a régen használt szerszámok közé kerül. Valami mindig elmúlik. Még a szerszámok közül is. Csak az emléke marad. Jön helyébe más. Valami újmódL Idősebb barátörnék a varsányi Szép Pálék is húsvétra készülődnek. Nem kell mondani, látni azt a tevés-vevés- ből is, a háziasszony hízott kacsát forráz, koppaszt. öreg barátom a nyulak körül tüsténkedik, lelép a pincébe, a hordóból átfejti a bort. tiszta üvegbe kerül a pálinka, a vendégvárásra. A gyerekek már régebben kirepültek, de húsvétkor haza szólítja őket az örök törvény, a családi szeretet. Itthon lesz a két asz- szony, a nős fiú. Betoppannak az unokák. Jönnek tavaszi élénkséggel, mint a friss szél, kezükben locsolóüveg. s szavakkal dicsérik a rózsavíz szépítő hatását. Szépné a helyi tsz nyugdíjasa. Pali barátom is már jó egy éve leszállt az állami építőipar magas állványairól. Kissé átrendeződtek a viszonyok körülötte, de unatkozni való perce nincsen. Van tevékenység minden napra. Az ismert, jókezű iparost hívják ide is, oda is. Ha kettőnél több keze lenne, a dolog azt is megtalálná. Csak villanásnyi idő telik el, máris ott gőzölög a kávé ez , asztalon, illatozik a fehér- pá.inka. Van pontos dátuma a húsvétnak. de a szele megelőzi, az ünnepvárás előreszalad. — Hogy is volt valamikor? — kapacitálom a ritkuló fehér hajú barátomat. Szívesen inged a kérésnek, szavai nyomán egy fél századot tekere- tíi* vissza az idő kereke. — A legszegényebb ember is várta a húsvétot — mondja —, ma talán sok minden el sem hihető. Volt, aki kifordította a ruháját, ugyanis hétköznap, dologidőben a visszája dukált. így már el lehetett menni a misére is. — Locsolóüveg? — Ha jaj. Kút volt minden portán, vagy víz állt a dézsában. Ezért aztán volt locsolóvíz is. Ki Vödörrel öntötte, vagy,, ha szolidabb volt, a bádogbögrével. A hatodik házhoz is elhallatszott a lo- csolkodők zsivaja, a nők sikolya. Váltogathatták a ruhát a lányok. Azért harag nem volt.' A tojás kijárt. Aki közelebb állt a szívekhez, annak színes, cifra. Apáink, nagyapáink szokásai is elődöktől származtak. Bogdán István „Régi magyar mulatságok” c. könyvében írja: „Nagypéntek hajnalán például Veszprém, Győr, Szeged környékén folyóhoz mentek mosakodni. Nógrádban hazavitték az „aranyos vizet”. Másutt a lovakat is megfürdették, hogy egészségesek legyenek”. Sok minden kötődik a megtisztító húsvéthoz. Dehát az idő, a nagy rendező, időről időre másként alakítja a színpadot. A múlt század eíején a polgárság kezében már fellelhető volt a rózsavizes üveg, s más szokások is cserélődtek. Szelídült a szilaj ünnep, sokáig élt, s talán itt-ott még ma is él a régi. az újjal. Ám a múltat, mint képeink is tanúsítják, néha meg kell rendezni, hogy képük legyen a legifjabbaknak is. A legújabb módi a nyuszi, a laposüvegek után, permet gyanánt száll a kölni, a Csizmadia Antalné. szöszi, a barna, ősz hajakra a spréből. Szokás volt húsvétkor a határba is kimenni. Megnézték, mit mutat a vetés, erősek lesznek-e a szálak. A vízfolyásból eldobták a gallyakat. Az ünep akárhogy vigalom, családi életbe szóló esemény, gyakran a párválasztás, a nagy találkozások ideje, a munkától messzire sohasem távolodott el. A megmérettetésnek, a hasonítás- nak csakis ez adja meg az alapját. A szemlék, a határjárás a húsvét liturgiájához is kötődtek. A hiedelmek az ördög, a férgek űzése a múlté, de a múltból nagyon is itt él közöttünk az örök kíváncsiság, ami tartalmat ad az ember életének. Bizakodás, törekvő természetünk, tekintetünk a holnap, a jövő iránt, mindez megtestesül az ünnepi órákban. Ha olykor csökken is a kedvünk, feszültebbek a viszonyaink, — mondjam úgy, kisebb a húsvéti sonka, mint tavaly — azért újból és újból nekirugaszkodunk, nem hagyjuk magunkat. Teljesebbé, civilizáltabbá képzeljük a jövőnket és cselekszünk is érte. Az ünnepi asztal mellett a beszélgetésekben valószínű ez is helyet kap majd. Hol így, hol úgy. Kanyargós dombhátakon kapaszkodunk a kis véges falu, Nógrádsipek felé. Véges azért, mert továbbjutni csak úgy lehet, ha visszajövünk. A barnás vesszőszálakban indulnak a nedvek, serkenti a tűző nap, ahogy nagyapám mondaná: „Az aranyos. jó idő”. Fotós cimborám arca is derűsebb. A fény, benne a látványok teljessége felértékeli a fényképező masinát. Szinte két sorban jön elénk az utcákon a sütkérező dunnahuzat, vállfákon éled m'olyos álmából a szekrényekből kiparancsolt ruha, a levetett nagykabát. Amott nagy legyezőt formál a száradó fehér alsó. Kölcsönösen mentegetőzünk a vezető óvónővel. Csizmadia Antalnéval. Percnyi türelmet kér, amíg befejez egy foglalkozást a gyerekekkel, mi pedig a zavarásért kérjük a 2 elnézést. A csöppnyi ember- palánták tágult tekintetét érzem, biztatóan visszanézek rájuk, s hamar megértjük egymást. Odajönnek körém, s végé-hossza nincs a licitálásuknak. — Énnekem van virágom — mondja az egyik kis szőke, a másik kontrázik: — Én pedig tojást is adok a locsolóknak. — A fiúk sem hagyják magukat, s a legkisebb szóvivő tromfol a lányoknak: — Nekem van egy nagy locsolóüvegem is tele kölnivel... — És így tovább < A vezető óvónőről el kell árulni azt is, hogy két hivatalt is ellát. Egyben ő a község elöljárója, mivel, hogy a tanács Varsányban székel. 956 embernek, vagyis 324 családnak intézi az ügyes-bajos dolgát. Kicsit rezignáltan szól arról, hogy többen elköltöztek 81-ben, 82-ben, 83-ban. Akkor még ezren felül volt a lélekszám. Most valahogy egy kis bizakodást érzek a hangjából, aminek hamarosan meg is tudom az okát. Építési telkeket alakítanak ki, a foghíjakon is házak állnak majd. Ez talán majd fordít a fiatalok szándékán, akikből sokat látni a pávakör foglalkozásain is. Hanem húsvétkor majd Nógrádsi pékén is több arcot lehet majd látni, hazajönnek Pestről, más tájról a gyerekek, a hozzátartozók. Az öregek portáján is gyakrabban nyílnak a kapuk. A húsvét itt is nagy ünnep. Látja ezt Csizmadia Antalné is. Csak akikor ráncolja össze a homlokát, mikor a locsolkodást említem. — Mintha kicsit túlszaladtak volna már a húsvétok, sok pénzt kapnak a gyerekek. Sokat, talán nem is szabadna ennyit.., A szokás változik. Valamikor komatálküldés volt a divat. Jó étkekkel, főtt tojással feldíszítettek egy tálat, s, aki szívesen fogadta, hasonlóan kedveskedett. Most ez átalakult pénzzé? Talán nem is a gyereknek szól, hanem a családnak? Talán kivagyiság? Még most nem tudom, vagy nem szoktam meg. vagy idegennek találom. Választ a jövő ad. A húsvétot vigalom zárja; Szécsényben megrendezik a locsolódéit. Régi, jó szokás. Valamikor a lányok hímestül jást cseréltek, vállalták a komaságot,' ami egy életre szólt. Talán most is cserél valami gazdát, egy incselkedő hívó tekintet, s ez is szólhat egy életre. Gulyás Ernő Fotó: Rigó Tibor Tojásfestést tanulnak a szécsényi fiatalok a művelődési házban. Sonka, kolbász az ünnep kedvenc falatjai. Túrós lepény is lesz az asztalon. Szárad az ünnepi ruha.
