Nógrád, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-25 / 71. szám
Lakosonként kétezerhétszáz forintnyi érték Városunk nemes hagyományainak megfelelően továbbra is népszerű a társadalmi munkamozgalom a lakosság, a tanulóifjúság, az üzemek, a vállalatok dolgozói körében. Számos új létesítmény dicséri ez összefogást, a tenniakarást, amelynek koordinálását — a városi tanács a Hazafias Népfront Városi Bizottságának együttműködésével — ismét az j,ötvenezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalom szervezőbizottsága végezte. Mit hoztak az elmúlt évi kezdeményezések? Milyen értéket hozott létre a lakosság? Ezek összegzéséről számolunk be az alábbiakban: SZERVEZETT FELTÉTELEK MELLETT A munkálatok szervezésének egyik legfontosabb része ez anyagi és a tárgyi feltételek biztosítása. Ehhez rendelkezésre állt a városgazdálkodási üzem közel 2 millió forintos, illetve a tanácstagi alap 2,2 millió forintos ösz- szege. Ezt bővítette a korábbi munkálatok jutalmául kapott 470 ezer forintos összeg, így több minit 4 és fél millió forint fedezhette a munkálatokat. Hozzá kell azonban tenni, hogy ezt jócskán gyarapították még a gazdálkodó egységek, intézmények, ki-ki saiátos lehetőségeihez méren. De ide sorolhatók azok a Jelentős értékű szakmai segítségek is, amelyeket a vállalati szakemberek, tervezők építésvezetők nyújtottak. Arról a személyes agitációról. helyi szervezőmunkáról sem feledkezhetünk meg, amit a tanácstagok, népfrontaktivisták. s más társadalmi szervesretek képviselői nyújtottak, összességében tehát elmondható, hogy a 2700 forintos lakosonként! átlag elérésében nagy szerepet játszott a feltételek biztosítása, a szervezési előkészület. MEGSZÉPÜLT PARKOK Nézzünk néhány statisztikai kimutatást. A város területén 1627 fa, 499 örökzöld, 9600 cserje és talajtakaró, 7380 darab palánta került kiültetésre. Az év során több mint 160 ezer négyzetméter parkfelületet gondozott. illetve alakított ki á lakosság, szorgos munkával. Például a Beszterce-lakótelepen 8 és fél ezer négyzetméterrel növekedett a parkosított terület. Ugyancsak a társadalmi munkálatoknak köszönhetően a Rudolfi, a Solyói. az Egri és a Kővirág úton 2650 méter járda készül. Jelentős az az érték is, amellyel a lakosság a Ság vári, a Dimitrov és a Damjanich úti gázvezeték építését segítette. De említhetnénk a különféle felújításokat: Rónafaluban a temetői ravatalozó. Rónabányatelepen szociális étkeztető. Som- lyóbányán egy sportpálya került átadásra, a Kemerovo- lakótelepen pedig egy sport- centrum munkálatai fejeződnek be rövidesen. KÖZÉPPONTBAN: A TÖMEGSPORT A lakoság által végzett munkák mellett igen jelentős volt az intézmények, a sportegyesületek, a vállalatok • tevékenysége. Ennek eredményeként újabb egységgel bővült a Pénzügyi- és Számviteli Főiskola sportcentruma, így az itteni társadalmi munka értéke meghaladja a 300 ezer forintot. Üj sportpályával gazdagodott a Csizmadia úti iskola is, s két kondicionálótermet alakítottak ki a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A Petőfalvi Lajos nevét viselő intézmény egy hat lőál- lásos, légfegyveres pincelőtér- rel bővült, hasznosan segítve a gyerekek hazafias, honvédelmi nevelését. De itt említhető az MHSZ zagyva-rakodói lőtere, amely újabb hét Kiállással nagyobbodott, jelentős társadaltni munka révén. Szintén összefogással segíti a Vadaskertben kialakítható lovaspályát.. A Salgótarjáni Síküveggyár segítségével a Sugár úti sporttelepen egy új. négysávos automata tekepályát adtak át, több mint egymillió forint értékkel. A téli sortolási lehetőségek bővülését tette lehetővé a Pécskő-dombon kialakított kettős sípálya, illetve az ezekhez kapcsolódó futó- és szánkópálya. Az eddig végzett munkák értéke meghaladja a 610 ezer forintot. A szilváskői sportkomplexum a múlt év során közel egymillió forint társadalmi munkaértékkel bővült. ☆ Folytathatnánk még a különféle munkálatok felsorolását. hiszen a társadalmi ösz- szeíogás számtalan jó példával szolgált a múlt esztendőben. Az együttesen végzett munkálatok értéke megközelíti a 137 millió forintot, s ez 2.717 forintos lakosomkénti átlagnak felel meg. Már elkészült az idei program: lehet folytatni a jó sorozatot! Tavasz a béke jegyében Barátsági napok, túrák, bélyegkiállítás A tavaszi időszak immár hagyományosan a béke- és barátsági mozgalom fellendülésének ideje, s nincs ez más- Jcépp az idén sem. amint er- fől Petesházi Gábor, a HNF Salgótarjáni Városi Bizottságának titkára és Angyal Barnabás alelnök, az Országos Béketanács tagja tájékoztatott bennünket. Mint elmondották, a közelmúltban megrendezett XI. országos békekonferencián a 32 tagú megyei küldöttségben kapott helvet a salgótarjáni Varga Tmréné, a síküveggyári népfronttitkár, Gedeon János, az Öblös-SVT nevet viselő városkörzet népfront bizottságának elnöke, valamint Angyal Barnabás. A béke- és barátsági munka úi vonása az erőteljesebb ré- tegmunka — említette Petesházi Gábor —. ez azt jelenti, hogy programjaink összeállításakor jobban figyelembe vesszük az igényeket. Például a magyar—NDK barátsági napon a nők és a fiatalok kérdéseveivel foglalkoztunk, különös tekintettel a baráti ország szociálpolitikájára. A májusi magyar—szoviet kulturális nap rendezvényeire elsősorban az idősebb korosztályt várjuk, számukra állítunk össze választékos programokat A magyar—szlovák barátsági rendezvények pedig zömmel a tanulóifjúságot vonzzák majd. — Hagyományos már az MHSZ kezdeményezése, amely a ..Béke a világűrben” elnevezést kapta, s a rádiózók nemzetközi kapcsolatát mélyíti — vette át a szót Angyal Barnabás. — Ugyancsak megrendezzük a győzelemnapi futóversenyt és túrát, aztán a Salgótariáni Kohászati ' Üzemek népfrontosai majálison vesznek részt. Figyelemre méltó a somlvóbányaiak rendezvénye, ők meghívják a város 22 népfromkörzetének képviselőit, hogy együtt beszélgessenek gondjairól • örömeikről, feladataikról! Kiállítás is nyílik Béke a bélvegen címmel ez SKÜ Művelődési Központjában. Lesz béketúra. ft más egvéb helyi rendezvény. Végére hagytam a legjelentősebbet: az idén ünnepeljük a Kemerovóval való együttműködésünk' huszadik évfordulóját. ezen programjaink zömmel a második fél évben zajlanak le. a nagv októberi szocialista forradalom 70. évfordulójához kapcsolódva. E néhány kiragadott program csupán ízelítő az éves béke- és barátsági rendezvénysorozatból. amelv egyre gazdagabb tartalmasabb. A HÓGRÁD SALGÓTARJÁNI MELLÉKLETE A lakóterületi pártmunka tapasztalatai > Számvetés és előretekintés Pártszervezeteink munkájának szerves része, a tennivalók meghatározásának is fontos feltétele a mögöttük lévő időszak tapasztalatainak összegzése, a következtetések levonása és hasznosítása. A mérlegkészítésnek külön je- lentőséget adott, hogy a városban több mint 16 000 nyugdíjas él, lakóterületi pártszervezeteinkben mintegy 2000 időskorú párttag tevékenykedik. Olyan társadalmi csoport éz, amely létszámán messze túlmutató, és jelentős befolyással bír a lakóhely, a városkörzet közéletére, közgondolkodására, és politikai eszközökkel is biztosítja szocialista építőmunkánk kiegyensúlyozott hátterét, feltételét. A városi pártbizottság kiemelt figyelmet fordít a lakóterületen folyó politikai munkára. Tesszük ezt azért is, mert sok olyan emberi érték, mozgalmi és élettapasztalat halmozódott fel, amit nem szabad kihasználatlanul hagyni és hiba lenne tanúlságaít nem összegezni és hasznosítani. A beszámoló taggyűlések tapasztalata, hogy az aiapszervezetek, pártve- zetöségek általában jó politikai légkörben, nagy érdeklődés és aktivitás, alkotó tenniakarás közepette végezték munkájukat. A taggyűlések mégerősí- t ették a párttagság azonosulását a XIII. kongresszus célkitűzéseivel, ismételten kinyilvánították, hogy készek támogatni azok végrehajtását. Élénk vita kísérte viszont a kongresszusi célkitűzések összevetését dolgaink alakulásával. A Központi Bizottság 1986. november 19—20-i határozata és az Országgyűlés téli időszakán elvégzett értékelés felerősítette és középpontba állította azt a kérdéskört, hogy a lakóterületi pártszervezeteknek, kommunistáknak milyen lehetőségeik, feladataik vannak gazdasági életünk élénkítésében. A hozzászólók gondjaik széles körét érintették. Ami közös volt —, s ez nagy öröm számunkra —. nem kívülállóként szóltak, nem a mindent tudók kioktató szándékával, hanem, s itt idézem a belvárosi pv állásfoglalását: „támogatjuk 'és kiállunk a KB novemberi határozata mellett, vitatkozunk a kishitűekkel, bátorítjuk a kétkedőket, bíráljuk a rosszindulatúakat. és értékeljük, megbecsüljük az eredményeket”. Érős bírálatot kapott a központi elhatározások megvalósításának lassúsága. gyakorinak tartják a hibák takarítását, a hibázok mentegetését, az elnéző magatartást, a következetes számonkérés és ellenőrzés hiányát. Párttagjaink —, de nyugodtan mondhatom, hogy közvéleményünk — körében legnagyobb türelmetlenség, s így a legtöbb szélsőséges vélemény is a nyugdíjak reálértékének csökkenésével kapcsolatos. Irritálják körzeti párttagjainkat a teljesítmény nélküli bérkiáramlások, az ügyeskedések, a korrupcióval és protekcióval szerzett, anyagi előnyök is Ezek a kérdések főleg kisnyugdíjasaink körében szociálpolitikai feszültséget jelentenek, esetenként elkeseredett hangulatot, pesszimizmust és passzivitást is tapasztalunk. Valamennyi pártszervünk szólt a szociális kérdésekről, mert ez irányú munkájuk a politikai tevékenység szerves részévé vált. Szervezeti oldalról megközelítve létrejöttek a vezetőségek mellett működő szociális munka- bizottságok, családsegítő szolgálatok. Erőteljes igényként fogalmazódott meg a rászorultságot jobban tükröző együttműködés kialakítása a városi tanácscsal. Pozitívan fogadta a közvélemény, hogy Somlyón és Zagyvarónán megoldódott az idősek napközi étkeztetése, Salgótarjánban a szemészeti szak- rendelés. Gorkij-telepen február végén került átadásra az az új épület, amely otthont ad a nyugdíjasoknak és egyúttal a város negyedik idősek klubját is működteti. A taggyűlések vitáiban sok ilyen irányú feszültség is teret kapott. így a salgóbámyai orvosi rendelés megoldatlansága (az elmúlt napokban ez sikeresen rendeződött), vagy Rónafalu és Rónabánya idősei részére a szociális étkeztetés biztosítása. A terület kommunistái jól látják, hogy dinamikusabb előrelépés feltétele ezen a területen is gazdaságunk teljesítő- képességének növelése, de helyesen érzékelik azt is. hogy a hiányosságok egy része nagyobb odafigyeléssel, az érdekeltek és illetékesek munkájának jobb összehangolásával, egy nyitottabb és érzékenyebb emberi magatartással már jelenlegi feltételeink között is enyhíthető. A város lakóterületi pártvezetőségei igen jelentős szerepet töltenek be a településfejlesztési célkitűzések politikai támogatásban, és a várospolitikai kérdésekkel való foglalkozás egyik leglényegesebb eleme a körzeti politikai munkának. E téren történt talán a legátütőbb előrelépés, itt érezhető leginkább a körzeti párttagság érdeklődése, tenniakarása. Pozitívan szóltak a beszámolók azoknak a munkaformáknak a kialakításáról, amelyek alkalmasak a rendszeres információ- és tapasztalatcserére, a tanácsi vezetés és munkatársai, valamint a körzeti párttagság és tömegszervezeti vezetők között. Fejlődött az alapszervezetek véleményező, « jelző szerepe, kialakulóban vannak a kapcsolattartás szervezeti keretei. A körzeti partéiét sajátos keretek között zajlik, működési területe nem egy zárt üzem, vagy intézmény, hanem egy lényegesen nyitottabb, sok szempontból összetettebb, állandó mozgásban és változásban lévő közeg. A politikai, társadalmi problémák egy része élőbben és elevenebben jelenik meg. A körzeti lakosságának, így párttagságának közérzetét és hangulatát alapvetően befolyásolják életkörülményeik, az adott terület kereskedelmi, kommunális és egészségügyi ellátottsága stb. Tapasztalatunk, hogy alapszsrve- zeteink egyre inkább felismerik a köz- gondolkodás állandó elemzésében rejlő politikai előnyöket és folyamatos alakításának szükségességét. Lakóterületi pártszerveink és -szervezeteink ma egy jó, a párt és a szocializmus ügye iránt elkötelezett, érzelmileg is erősen kötődő aktívagárdával rendelkeznek. A választott tisztségviselőknek, a csoportbizalmiaknak jelentős szerepük van a tagság aktivizálásában. az emberi kapcsolatok szélesítésében, az egymás iránti tisztelet és a közelség iránti vonzódás feltételeinek megteremtésében is. Politikai és közösségteremtő munkájukban pártszervezeteink jó partnert és együttműködési készséggel rendelkező munkatársakat kapnak a helyi népfront- bizottságok. Vöröskereszt-szervezetek aktíváink személyében. Eredményeik közösek, a kapcsolatokban azonban még számtalan kiaknázatlan lehetőség van. Akadozik az együttműködés a tanácstagokkal, és a KlSZ-alapszerve- zetekkel sem mindig találják meg a közös hangot. Szinte valamennyi taggyűlésen visz- szatért a tagság aktivitásának megítélése. A körzeti pártéletben a párttá- goik 30—35 százaléka egészségi okok miatt nem tud részt vállalni, felmentésük jogos a velük való foglalkozás is fontos feladat. Ami viszont „csak” elhatározás dolga, hogy a tagság egy része nehezen aktivizálható, nem kap és nem vállal életútjához méltó és politikai tapasztalatait hasznosító munkát. Ennek a csoportnak a megnyerése, bevonása és felelősségteljes megbízása olyan tartalék, amely nemcsak mennyiségi, de minőségi előrelépést hozhat. A jogos dicséret hangján szóltak azokról az üzemekről, amelyek nem feledkeznek meg nyugdíjasaikról, s az anyagi-szociális segítségen túl készek politikailag is támogatni a körzeti pártmunkát. Az együttműködés természetesen kölcsönös, de azolí az aktív dolgozó párttagok, akik párt- megbíza.tásként végzik a körzeti po- ■ ldttkai munkát, már ma is nélkülözhetetlenek, s a jövőben mégi rókább szükség lesz munkájukra. Viszont, a munkahelyi és intézményi pártszerveink és -szervezeteink egy része nem elég következetes az átjelentkezések szorgalmazásában, a lakóterületi politika-; munkára történő ráhangolásban. Ez káderhelyzetük javítását is nehezíti, nem egyszer szükséges és indokolt kádercseréket odáz él, s ami talán politikailag még károsabb; teret ad megalapozatlan, nem reális megjegyzéseknek is. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ez a cikk is meggyőzi egyneíiá- nyulcat arról, hogy a lakóterületeken értelmes és nagyon komoly politikai feladatok várnak rájuk, és politikai igény is alkotó részvételük ebben a tevékenységben. A lakóterületi beszámoló és munkaprogramot alkotó taggyűlések fontos politikai tanúltságának tartjuk, hogy minden eddiginél jobban ráirányította figyelmünket arra, hogy ebben a körben is lényegesen többet kell politizálniuk mind a városi pb és a város tanács tagjainak, mind ve. zötőinek. Ez nemcsak formális jelenlét kérdése kell. hogy legyen, hanem tartalmi is. A lakóterületi párttaggyűlések fontos állomások voltak alapszervezeteink életében. Visszaadták a legfontosabb társadalmi és területfejlesztési mozgásukat, felvállalták a lakókörzet politikai irányító szerepét, így óhatatlanul kiváltották a terület lakosságának érdeklődését is. Senki számára nem lehet közömbös. hogy a pártfórumok miként ítélték meg az elmúlt év munkáját, s miben látják a terület legfőbb politikai feladatait Dr. Szilágyi Tibor, az MSZMP Salgótarján Városi Bizottságának titkára Az ÜMí Salgótarjáni Öblösüveggyára együttműködve az Egyesült Izzó Újpesti Gépgyárával, fölújítja és korszerűsíti automata pohárgyártó gépsorát. így esztétikusabb, az importból származó termékekkel is versenyképes üdítőitalos-poharakat tudnak majd gyártani az év második felétől kezdve (Fotó; Bábel L.) Program a családosoknak, s a fiatal házasoknak A tervezettnél többen jutottak lakáshoz A többgyermekes családok és fiatal házasok lakáshoz jutására kidolgozott hároméves program végrehajtásáról, illetve a további teendőkről tanácskozott február második felében a végrehajtó bizottság. Mint egyebek között elhangzott, a program 569 igénylő lakásproblémájának megoldását tűzte ki célul, s a három esztendő alatt ennél több. összesen hatszáz család jutott lakáshoz. Valamennyi arra rászoruló — és • támogatási feltételeknek megfelelő — igénylő részesült tanácsi támogatásban illetve kamatmentes kölcsönben. így a három év alatt 199 többgyermekes családot és fiatal házast támogattak, közel 25 millió forinttal, összegezve megállapította a testület, hogy a három évvel korábban kitűzött célok teljesültek, a helyi támogatási rendszer elősegítette a lakáshoz jutást, s a jövőbem is hasonló letétetekkel ösztönzik az otthonteremtést s