Nógrád, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-21 / 68. szám

Ünnepségek a Tanácsköztársaság kikiáltásának és a KISZ megalakulásának évfordulója alkalmából A Tanácsköztársaság kiki­áltásának 68. és a Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség zászló- bontásának 30. évfordulója tiszteletére országszerte és Nógrád megyében is számos megemlékezést, ünnepséget tartottak pénteken az üze­mekben, intézményekben. Szép hagyomány már, hogy ilyenkor baráti beszélgetésre hívják meg az egykori vörös­katonákat. Salgótarjánban, a kilenc meghívott közül öten tudtak eljönni a bensőséges hangulatú találkozóra: Szabó János, Koschleder János, Szabó Imre Ferenc, Jesse Ká­roly és Czikora György. A város mai életéről, fejlődésé­ről, a kommunisták törekvé­seiről Kassainé Karácsony Éva, az MSZMP Salgótarjáni Városi Bizottságának titkára és Juhász Nándor politikai munkatárs tájékoztatta az egykori harcosokat. Ugyancsak a megyeszékhe­lyen, a városcentrumban le­vő tanácsköztársasági em­lékműnél koszorúzásra került sor, a szobor talapzatára az MSZMP, a tanácsi és a nép­front megyei és városi szer­veinek vezetői a fegyveres tesületek és az ifjúsági moz­galom képviselői helyezték el a kegyelet és a hála virága­it. Az évforduló alkalmából megkoszorúzták Salgótarján­ban a Kun Béla-emléktáblát, Münnich Ferenc szobrát és a Tanácsköztársaság Hősök úti emlékművét. Pásztón este hat órakor indult el a fáklyás menet Lo­vász József szülőházától a főtérig ahol Kun Béla em­léktábláját koszorúzták meg a város párt-, állami és társa­dalmi szerveinek képviselői. Ez alkalomból ifjúsági nagy­gyűlést rendeztek, amelyen Krátki Csaba, a KISZ Pásztó Városi Bizottságának titkára méltatta a forradalmi hagyo­mányokat, s szólt az ifjúsá­gi mozgalom jelenkori törek­véseiről. Ezután a Tempress együttes adott műsort, a KISZ alapító tagjai pedig a mozga­lom mai vezetőivel találkoz­tak. Balassagyarmaton, a Szon- tágh Pál utcában a Tanács- köztársaság kikiáltásának 68. évfordulója alkalmából Kun Béla-emléktáblát avattak pén­teken. Ünnepi beszédet Rith Lajosné, az MSZMP Balassa­gyarmat Városi Bizottságá­nak titkára mondott. Méltat­ta Kun Béla munkásságát, az 1919-es forradalmi események történelmi jelentőségét. A le­leplezett bronz domborművet Szederkényi Attila szobrász- művész készítette. Szécsényben. a vámosi KIRZ- bizottság szervezésében em­lékülést tartottak a KISZ zászlóbontásának 30. évfordu­lója tiszteletére. E rendez­vényre meghívták az 1957-es alapító tagokat, azokat akik az akkori ifjúsági mozgalom újjászervezésében tevékenyen részt vállaltak. Köszöntötte őket Borenszki Ervin, a váro­si KISZ-bizottság titkára, majd valamennyi résztvevő emlékérmet kapott, s egy film megtekintése után köz­vetlen hangú beszélgetésen idézték föl a múlt eseménye­it. A KISZ megalakulásának évfordulója alkalmából pén­teken a Munkásőrség Nógrád Megyei Parancsnoksága és az egységparancsnokságok kö­szöntötték a KISZ Nógrád Megyei Bizottságát a salgó­tarjáni Táncsics Mihály Köz- gazdasági Szakközéniskolát, a Nógrádi Szénbányák, a Pász­tói Szerszám- és Készülék- gyár, valamint a rétsági, a szécsényi és a balassagyarma­ti városi KISZ-bizottságokat. Az ifjúság hazafias és hon­védelmi nevelésében végzett kiemelkedő munkájukért a testületeknek átnyújtották a munkásőrség országos pa­rancsnokának emlékplakett­jét és díszoklevelét. Az orszá­gos oarancsnok jelvényét — az emlékplakett kic«ír'vített mását — húszán vehették át. Emléküsinepség Bátonyterenyén Kányásiaké a A forradalmi ifjúsági napok keretében március 21 -e ha­gyományaira emlékezve ün­nepséget tartott tegnap a Nógrádi Szénbányák KISZ- zottsága. A rendezvény szín­helye a bátonyterenyei Bá­nyász Művelődési Ház volt. Az összejövetelt Kazinczi Mária, a vállalat ifjúsági bi­zottságának titkára nyitotta meg. Köszöntője után Kovács Ferenc, a Nógrádi Szénbányák KISZ-bizottsága titkára mon­dott ünnepi megemlékezést. Beszédében visszatért az 1919- es és az 1957-es időszakok történelmi jelentőségű ese­ményeihez, majd szólt nap­jaink .törekvéseiről, feladatai­ról és a „Jövőnk a tét!” ak­ció jelentőségéről. Ezt köve­tően kitüntetések átadására került sor. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetéseket és a KISZ megalakulásának har­mincadik évfordulója alkal­mából. a fiatalok nevelésében végzett kiemelkedő munkáért, jutalmakat adtak át. A Nógrádi Szénbányák Ká- nyás-bányaüzem KISZ-bi- zottsága több éven át végzett kiváló tevékenységéért a KISZ Központi Bizottság vö­rös vándorzászló kitüntetésben részesült. A kollektívának ad­ható legmagasabb KISZ-es ki­tüntetést Puszta Béla, a KISZ Nógrád Megyei Bizottságának titkára adta át Kertész Gyu­lának, Kányás-bányaüzem KISZ-bizottsága titkárának. vándorzászló A Nógrádi Szénbányák kül­fejtési bányaüzem Szalvay Mihály KISZ-alapszervezete több éven keresztül, kiemel­kedő színvonalon végzett moz­galmi munkájáért, a Kiváló KISZ-szervezet zászló kitün­tetésben részesült. A zászlót Puszta Bélától Szádvári Fe­renc, az alapszervezet titkára vette át. Ezután a KISZ megyei bi­zottságának titkára elmondot­ta, hogy mindkét kollektívla sokat tett az üzemi célkitű­zések megvalósításáért és eredményesen képviselték a dolgozó fiatalok érdekeit. Hosszú évek egyenletes tel­jesítményével érdemelték ki az elismerést, a KISZ XI. kongresszusának határozata szellemében tevékenykedtek és a mozgalom minden terü­letén eredményes munkát vé­geztek. — A kitüntetés fe­lelősség is egyben — hangsú­lyozta Puszta Béla. Hiszen példaként állítja a kollektívát, így tőlük már jóval többet várnak el... Ezt követően további kitün­tetéseket adott át Kovács Ferenc. Kiváló ifjúsági vezető kitüntetést kapott Gáspár Ist­ván, a nagybátonyi gépüzem diszpécsere, majd a KISZ KB dicsérő oklevelét, három aranykoszorús KISZ-jelvényt és öt a Nógrádi Szénbányák által alapított emléklapot ad­tak át. Az ünnepséget a bá­tonyterenyei kamarazenekar műsora zárta. Hazánkba látogat a bolgár miniszterelnök Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének a meghívására a közeli napok­ban hivatalos, baráti látoga­tásra hazánkba érkezik Ge- orgi Atanaszov, a Bolgár Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke. Átadták a KISZ-díjakat A termelőmunka, a tudo­mány, a művészetek, a köz- művelődés és a sport terüle­tén kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiataloknak pénteken, a KISZ Központi Bizottsága székházában átadták a KISZ- díjakat. Az ünnepségen részt vett Pál Lénárd, az MSZMP KB titkára és Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhe­lyettese. Az 1987. évi díjakat Hámo­ri Csaba, a KISZ KB első titkára nyújtotta át. Az ifjúsági szövetség díját kapta Garaczi László író, M. Kecskés András pantomim­művész, Zsakó István szob­rászművész, az Amadinda ütőegyüttes, a Petőfi Csar­nok vezető kollektívája, Vas­kúti István, a Budapesti Hon­véd SE kajakozója, a Püs­pökladányi Szabadidős Egye­sület, a Mátraaljai Szénbá­nyák Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa veze­tősége, Ács Zoltán, a Magyar Ifjúság rovatvezetője, vala­mint Lukács József és Lu­kács Endre, az első magyar mikroprocesszoros számító­gép alkotói. Díjkiosztás A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium ál­tal 1986-ra kiírt országos kukoricatermés-növelési pá­lyázat elismerő okleveleit pénteken a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemen adták át. A 367 pályázó mezőgazda­sági üzem közül 342 tett ele­get a verseny feltételeinek: az előző ötéves átlagnál 5 szá­zalékkal növelték a vetéste­rületet, 10 százalékkal pedig a kukorica-termésátlagot. Amint Kovács István a MÉM főosztályvezetője a díjkiosztó ünnepségen el­mondta: tavaly 1985-höz ké­pest 70 ezer hektárral növe­kedett a kukorica termőterü­lete, összesen 1 millió 120 ezer hektáron termett ez a fon­tos takarmánynövény. Az Ipolyvidéki Áfész érsekvadkerti ABC-áruházában nyolc élelmiszer-eladó tanuló tölti a szakmai gyakorlatát. A di­ákok a balassagyarmati kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző intézetben tanulják meg az elméleti tud­nivalókat, havonta pedig két héten keresztül az üzletben sajátítják el a szakma fortélyait. Képünkön Pásztor Jó- zsefné eladó Erdélyi Zsuzsanna elsőéves tanulót segíti a mindennapi munkában. Ki emlékezik majd januárra? A munkások és műszakiak vi­tája robbanásig feszült a közelmúltban a patinás salgó­tarjáni öblösüveggyárban. A szakmun­kások éveken keresztül hiába tették szó­vá szinte valamennyi fórumon, hogy gyen­ge alapanyagból lehetetlen világszínvo­nalú terméket előállítani, a helyzet meg­változtatásáért intézkedés nem született. Gyártmányaik egy része nem a kemény­valutát hozó piacra, hanem a költségeket tetéző .selejtbe került. A kétkeziek értet­lenül vették tudomásul: fokozatosan csök­ken a tőkésexport mennyisége, a legjobb szakemberek tucatjai kénytelenek máshol keresni kenyerüket, senki nem tartja szá­mon, hányszor százezer dollár bevétel, hányszor tízmillió forint nyereség ma­radt el, ami fedezete lehetne az égetően sürgős műszaki fejlesztésnek, a teljesít­mény szerinti differenciált bérezésnek. „Kinek jó ez?” — hangzik a kemencék mellől a kérdés. Nem ez az egyetlen kérdés, amikor ne­gyedév elteltével, gazdasági és mozgal­mi berkekben felvetődik: a párt Közpon­ti Bizottságának tavaly novemberi hatá­rozata nyomán tapasztalni-e pezsgést éle­tünk kulcsfontosságú területein, megtör­téntek-e a gazdasági élénkítéshez szüksé­ges első, avagy újabb lépések? Három hó­nap elteltével pontos válasz erre aligha adható. Nyilvánvaló az oka is. Az emlí­tett dokumentumban megjelölt tenniva­lók legtöbbje ismerős az átlagos újságol­vasónak is. Az elmúlt évtizedben számos határozat, értékelés hangsúlyozta, hogy létkérdés a termékszerkezet korszerűsíté­se, a piaci igényekhez igazítása, az éssze­rű takarékosság, a gazdaságtalan termelés megszüntetése. S, ami többé-kevésbé nem sikerült évek alatt — sajnos, bizonyítja külkereskedelmi mérlegünk, a népgazda­ság egyensúlyi helyzete —, gyökeresen megváltozhat-e hónapok elteltével? Előbb-utóbb meg kell, hogy változzon! Egyre inkább nyilvánvaló, hogy nincs más elfogadható alternatívánk, mint mérföl- des lépéseket tenni a gazdasági munka megjavításáért, s ennek legfőbb — bár nem kizárólagos — területe maga a gaz­daság. Elsősorban a gyárkerítéseken be­lül, s a földeken dől el, hogy úrrá tu­dunk-e lenni érzékeny veszteségeket oko­zó külső körülményeinken, de még in­kább a mindennapok munkájában fellel­hető fogyatékosságainkon. S ez az utób­bi kizárólag rajtunk múlik. Szemlé­letünk csiszolása, helyenként alapvető megváltoztatása nélkül, azonban szomo­rú kilátásunk jó esetben az egy helyben topogás, avagy kénytelenek vagyunk beis­merni: sokra becsült szocialista vívmá­nyainkból, elért életszínvonalunkból alább kell adnunk. Mi a baj a szemlélettel? Nem az optimizmus hiánya. Miként az öblösüveggyári, s más példa is igazolja, ahol annyi a tartalék, nem kell aggódni, mert annyi a teendő is. A baj, a gond gyökere abban van, hogy a gazdaság kü­lönböző szintjein általában mindenki egyetért a párt gazdaságpolitikájának irányvonalával, de a halaszthatatlan cse­lekvés felismeréséig és a Központi Bi­zottság által is sürgetett tettekig, ma még kevés helyen jutnak el. A munkás el­mondja, hogy dolgozni szeretne, tehát biztosítsák számára a folyamatos felada­tot. A gazdasági vezető azt kéri az irá­nyítóktól, azt várja a közgazdasági sza­bályozóktól, hogy a folyamatos munká­hoz feltételeket teremtsenek. A felügyele­ti szerv is világosan fogalmaz: az adott körülmények között igyekezzetek a legtöb­bet, legjobbat kihozni a gazdasági egy­ségből. A kör bezárult, mindenkinek iga­za van! Ha pedig az eredmények elma­radnak a várttól, legfeljebb az érvek is­métlődnek. Érvekkel viszont nem lehet határainkon túlra induló kamionokat megtölteni, üzletek pultja mögé állni, fi­zetési borítékot kibélelni. Közös boldo­gulásunkhoz sokkal több kell: a külön­böző érdekek összhangja alapján ki-ki a saját posztján nyújtsa fizikai és szellemi teljesítménye maximumát. Az érdekek harmóniájára való törek­vésnek is rengeteg a gátja mostanában. Az egyik termelőszövekezeti vezető kis híján^ lelkesedett az aszálykárért, hiszen lehetősége nyílt a rosszul végzett munka eredménytelenségét is a természetnek számlázni. A diósjenői közös gazdaságban pedig eleve lemondtak a nyári hőség okozta veszteség állami ellenértékéről, s inkább fizettek majdnem ennyi részese­dést, amit a támogatás igénybevétele ki­zárt volna. Másutt évek óta nem szán­tottak bizonyos területet, hogy így ta­karékoskodjanak a költségekkel. A nagy hírű ipari üzemben „eldugtak” néhány millió forintot a sikeres esztendő végén, már a következő, szűkebb időszakra gon­dolva, amikor ismét produkálni kell. Ha lehet, ne nulláról induljanak. Évfordu­ló tájékán a gyáregységek és a gyári köz­pontok között elkezdődik a kötélhúzás a terv körül. Ügy tűnik, a gyáregységek ve­zetőinek érdeke a kisebb feladat, ezért eleve vékonyabban fog ceruzájuk, s, ha a központ rátesz, még mindig jóval a reális terv határain belül maradnak. Le­het-e csodálkozni a rétsági körzet^ néhány gazdasági egységén, ahol az első szóra 4—8 százalékkal megnövelték az eredeti előirányzatot? Az esetek sorolhatók, s mert nem beszélünk róluk a nyilvánosság előtt, még nem válnak meg nem történ­tekké. Az ilyen példák hallatán az emberelő- szőr felkapja a fejét, de hamarjában ér­kezik a megszokott magyarázat is: ez a kollektíva érdeke. Nehezen hihető, hogy bármilyen közösségnek érdeke lehet a gazdaságos teljesítmény mesterséges visz- szafogása, a rossz értelemben vett, több­nyire a vezetői prémiumfeltételekhez kötődő taktikázás. S, ha ez történt koráb­ban is, várható-e, hogy ezeken a helye­ken, ugyanazok, máról holnapra másként gondolkodjanak? Várható-e, hogy felül­emelkedve olykor nem is titkolt mozga­tóikon, inuk szakad majd a Központi Bi­zottság novemberi határozata téziseinek legteljesebb megvalósításáért? Szerencsére, nem ez az általános. A megye ipari üzemei idei előirányzatainak kidolgozásakor több kollektíva akadt, amely a gazdasági vezetőket az eredeti elképzelések átdolgozására, a mutatók emelésére ösztökélte. S ez nem csupán egészséges önbizalomból táplálkozott, sokkal inkább a rendelkezésre álló lehe­tőségek pontos ismeretéből, de főként tü­relmetlen tenniakarásból. Hiszen azt ta­pasztalni az emberek között, hogy válto­zatlanul bíznak a párt politikájában még, ha akadnak is kétkedők, aggályoskodók. Biztosak abban, hogy a nehezebb körül­mények között sem érezhet bizonytalan­ságot az, aki legjobb tudása szerint, be­csületesen látja el feladatát. Még az olyan esetekben is, amikor egy-egy üzem, gyár­egység életében radikális változásra ke­rül sor, mint Bátonyterenyén a harisnya- gyárban, vagy Szécsényben, az ELZETT- nél. Itt is, másutt is azt remélik, hogy a fő munkaidő védelme nem jelszó marad, a differenciált bérezés nem sikkad el a követendő elvek között. S azt is elvárják, hogy vezetőik is kérdezzék meg őket, hall­gassák meg véleményüket, javaslataikat, s, ha azok ésszerűek, ne porosodó akták­ba kerüljenek. Kapjanak visszajelzést fel­vetéseikről, s gyakrabban találkozzanak. Mennék én sűrűbben a területre — mondja a helyi pártvezető. S aztán elő­veszi naptárát, amelyben a jövő hétre már alig akad szabad hely. Legalább há­romszor értekezletre kell utazni. Mehet­ne más? Mehetne, de nem ok nélkül tart attól: nem veszik jó néven, hogy a témá­hoz ugyan jobban értő, de alacsonyabb beosztású munkatársát küldi. Inkább ke­rüljön odébb a területi munka. Pedig a gyárakban, termelőszövetkezetekben első kézből, a leghitelesebb információkhoz juthatna, közvetlenül megismerhetné, mi­lyen kérdések foglalkoztatják az embe­reket, s talán helyben, azonnal válaszol­hatna is azokra. Az eszmecseréink fontos­ságát gyakran még a jelenlevők tisztsé­gével mérjük. A szemléletünkben van a hiba. A számí­tógépek 'ás videoberendezések világá­ban kevesebb jut az egyes ember gon­dolkodásának megismerésére, a meggyő­zésre. Meglehet, ott is fórumot szeret­nénk szervezni, ahol elegendő lenne né­hány mondat. Akkor is tanácskozást hí­vunk egybe, ha beérhető egy folyosói kö- terlen konzultációval. Kötetnyi írásos je­lentés készül, pedig talán egy-két oldal többet nyújtana, mert azt biztosan elol­vassák. Vállvetve harcolunk a formaliz­mus, a bürokrácia ellen, s nem vesszük észre, hogy a front mindkét oldalán mi állunk. A Központi Bizottság elengedhetetlen és sürgős feladatnak tartja a gazdasági fejlődés élénkítésének útjában álló aka­dályok eltávolítását, az irányítás színvo­nalának emelését, a munka megjavításá­hoz szükséges politikai és társadalmi, szervezeti és személyi feltételek megte­remtését — áll a dokumentumban. S eh­hez aligha szükséges kommentár. Decemberben, januárban pártalapszer- vezeti taggyűléseken, termelési tanács­kozásokon, munkásgyűléseken megyeszer- te értelmezték a központi határozatot, a helyi tennivalókra alkalmazás megfontolt és alkotó igényével. A megye ipari ter­melése januárban jóval alatta maradt az idei tervben előirányzottnak, ami aligha írható kizárólag a háromnapos rendkívü­li hóesés számlájára. a szemléletére. Mert az IIIKUU J óévet követően még ünne­pi volt a hangulat, a december végi haj­rát is ki kell pihenni egyszer. Hozzáed­ződtünk a múltban, hogy az első ne­gyedévi gyengébb teljesítmény a hátra­levő hónapokban pótolható, sőt, a terv előre beépített tartalékainak mozgósítá­sával még túl is teljesíthető. Az év vé­gén'pedig ki emlékszik már arra, mi tör­tént januárban. Beidegződések ezek, ame­lyektől legalább olyan nehéz megszaba­dulni. mint a kedvenc nyakkendőtől. Pedig, ha új inget szeretnénk, nem árt hozzá az új nyakkendő sem. M. Szabó Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom