Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-14 / 38. szám
Árverésen fémpénzzel Senki főbbet... Életet az éveknek Fiatalon az idősek között Öh, nem lesz ott senki... Kit érdekelnek öreg, ki- Bzuperált masinák?! — legyint útközben ismerősöm, s rábólintok. Valóban, kinek lebet szüksége manapság ezekre a hatalmas teherautókra? Azt mondják, már a kisfuvarozók is sorra adják vissza az ipart. Fél órával előbb érkezünk az árverésre. A major környéke csendes, az udvaron zsíros-olajos ruhában szerelők ácsorognak. Távolabb hordozható akkumulátorral indítgatnak egy kisteherautót. Kezdésre, tíz órára, be is pöccen a járgány, s máris ott duruzsol a sor élén. Akárcsak a többiek: ontják-fújják ezt a sokak által kiátkozott füstgázt. Sorra érkeznek az érdeklődők. Már lehetünk harmincán. Tanka László Brunczel Tibor fotótárlata Egy életmű fényképezőgéppel Több mint tíz esztendeje az idős emberek között tölti napjai nagy részét. S ha igaz, a tétel, miszerint az ember egy idő után hasonlítani kezd a környezetéhez, személyiségét nagyban befolyásolják, az ott ért impulzusok, máris érthető a kíváncsi kérdés; vajon ő öregedett hozzá a gondozottjaihoz avagy azok ifjodtak meg tőle? Ami a külsőt illeti, nem lehetnek kétségeink. Mert, Kovács Lászlóné Ildikó, a balassagyarmati öregek napközi otthonának 37 éves vezetője, kétgyerekes anyaként is megőrizte lányos hamvasságát, törékenységét és fiatalos derűjét. De a lelke, a gondolkodásmódja.™ Hogyan formálódott az eltelt tiz év alatt, mióta magára vállalta az otthon irányítását, az öregek pátyolgatását? Azonnal és határozottan kijelenti, ne használjuk ezt a kifejezést „öregek” helyettesítsük a valóságnak sokkal inkább megfelelő „idősek” szóval. Hogy miért? — Véleményem szerint az életkorok meghosszabodása maga után vonta az öregedés kitolódását is. Régen egy hatvanéves nő mamókának számított, ma még ereje tel jé- ben lévő aktív ember. Aki szeret a divat szerint öltözködni, hetente eljár a fodrászhoz, társaséletet él. A gondolkodásmódban is óriási változások történtek. EgykoA Deep Purple Budapesten Á rock mesterei Liszt-emlékérem A Liszt Ferenc-emlékérmet adták át csütörtökön Madridban Zsófia királynénak, I. János Károly spanyol uralkodó hitvesének. A plakettet a magyar zenekultúra és a Liszt-életmű spanyolországi ápolásában szerzett kimagasló érdemeiért adományozták Zsófia királynénak. Az emlékérmet Dóczé Kálmán nagykövet adta át. — Tessék kérem, meglehet nézni... alulról, felülről, oldalról, ahogy tetszik... Csak elvinni nem szabad, próba- útra majd -a sofőrjeinkkel mennek — érkezik a műszaki vezető. Lendülettel, határozottan —* akár egy piaci kofa — kínálja a hat IFA-t. öt—nyolc évesek, tisztára su- vickoltak, de a jóisten se’ tudná megmondani mennyit mentek már. — Hogy állapították meg az árat? — kérdem. — Kérem szépen, én magam! Megnéztem, megbecsültem. .. Azazhogy — végigmér tekintetével, gyanús ez a kérdés — a pásztói áfész megbecsülte, aztán hívtunk hivatalos céget is... Melyiket?... Egy budapestit. Ha nyakunkon maradnak az autók, holnap meghirdetjük az Expressz újságban. Jönnek annyian Pestről, hogy csak na! Aztán kezdődik a licit. Az első teherautó ára 140 ezer forint, van hozzá egy emelő- szerkezet is. Alig mondják ki az árajánlatot, a Salgótarjáni Faipari Szövetkezet képviselője máris vevő. Megyünk tovább. A második IFA kikiáltási ára 130 ezer forint. Ezt ketten is tartják. — Maradjanak itt, majd visszajövünk — határoz a műszaki vezető, sietünk tovább. A következő a kisteherautó, amelyet oly’ szorgalmasan indítgattak kezdés előtt a szerelők. Ötvenezer helyett negyvenötezerért kél el. — Egészen könnyű fuvarokat végzett idáig. Csak a szerelők szaladgáltak vele ide- oda, egy-két ládával. A nyáron lesz nyolcéves — így a körítés. — Ez pedig Itt 130 ezer forint — mutat a másik kocsira. — Százat adok érte? — érRítka dolog manapság, hogy egy kiállítás megnyitóján olyan nagy létszámú közönség legyen jelen, mint Brunczel Tibor tárlatáén. Őszinte bizonyítéka ez annak, hogy a kiállítót nemcsak sokan ismerik, de szeretik és tisztelik is, különösen Salgótarjánban, szűkebb hazá- jában. így hát a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában azon az estén a nagy hideg ellenére is meleg, otthonos hangulat uralkodott. A tárlatot megnyitó Szila- sí András, a megyei művelődési osztály helyettes vezetője hangsúlyozta: a képalkotó ember legnagyobb értéke az, hogy megtanít másokat is „látni”, észrevenni a szépet, á jellegzetest. A szinházte- remben diaporáma-vetítés zajlott Brunczel Tibor ezekkezik az ajánlat egy bőrkabátos vevőtől, aki maga is meglepődik egy pillanatra, hogy ennyivel kevesebbet mondott, de aztán, mivel nincs licitálás, ő marad a teherautónál. Szintén nincs konkurencia a következőnél sem. Azt mondja egy farmer- nadrágos fiatalember, neki megéri a kilencvenezret, gyerünk próbaútra! Csakhogy éz nem olyan egyszerű. Mert igaz, az előbb nagyon szépen búgott a motor, de most megmakacsolta magát. Meg se’ mukkan. Pattannak a szerelők, f hozzátolják az akkumulátorokat, illesztik a vezetékeket, de cső* dára ők sem képesek... — Mindig indult eddig első pöccintésre, s pont most! — csapja össze a kezét a műszaki vezető, majd fölkiált a sofőrnek: — Sándor! Gyere le onnan! Ezt vezetted éveken át, s most nem tudod beindítani ?! Szégyenszemre. Gyere onnan... majd a szerelő, az érti a dolgát. Így igaz. A szerelő rögvest be is indítja. Ez azzal jár, hogy tízezerrel olcsóbban kéri a kuncsaft: meg kell csinálni a gyújtást, mondja. Majd visszamegyünk a „százharmincezreshez”, ott ugyanis közben visszalépett az egyik ajánlattevő. — Sok ez a százharminc- ezer. .. — vakargatja a füle tövét egy bőrdzsekis srác. Bánja már, hogy csak úgy kapásból rávágta. — Akár- hogyis vesszük, tízezer forint is pénz — morfondíroz félhangosan, mellette a felesége, hóna alatt fekete táskával, benne a pénz. — Le kell alkudni száztízre! — biztatja egy idősebb úr. — Nehéz helyzetben van a téesz, meg kell szüntetniük ezt az ágazatot, ben a műveiben is hitet tett arról, hogy az embert és a természetet nemcsak csodálni, de óvó, féltő gonddal szeretni is kelL Nem véletlen, hogy ez a kiállítás február 4—18. között a megszokottnál nagyobb szabású. Brunczel Tibor ezzel ünnepelte hatvanadik születésnapját, nyugdíjba vonulását. Egész életében hű Salgótarjánhoz, az acélgyárhoz, és a palóc tájhoz, amelynek szépségét, már gyermekszemmel is felfedezte. Az akkori emlékek örökre rögződtek benne. Külföldi útjairól is mindig gazdag képanyaggal tért haza. Rácsodálkozott a világra, a legmeghittebb, az intim táj apró csodáit is bemutató képeit még ma is elsősorban itthon készíti. Meghívóján mindenáron meg akarnak szabadulni ezektől az ócskaságoktól — mondja a jólértesült, pedig az előbb hallhatta, hogy tiz és fél millió forintot kapott fejlesztésre a nagybárkányi téesz, s ezért adja el a teherautókat. — Megkapod te azt száztizenötért is, fogadjunk! A srác ideges, szája szélét rágja, közben jön a műszaki vezető: — Kérem szépen, velem lehet alkudni... Lehet mondani akármilyen számot... Lehet a fele is, csak éppen annyiért nem adom! — teszi hozzá tréfásan,, miközben a srác kiböki: száztíz! — Jól hallom: száztíz? Ez kérem: kevés. Van, aki többet ígér? Senki? Legyen akkor száztizenöt... Tudom, van úgy, hogy valaki azt mondja száztizenöt, s akkor tényleg nem bírja tovább száztizenötnél... Nem tudom, kérem, mi legyen. Ha senki többet... akkor maradjon a száztizenötezer. Piros ruhás asszonyka jegyzi fel egy fecnire az összeget és a vevő nevét. Ez képezi a dokumentációt. Persze, ez így kevés, az adminisztrációs folyamatnak is alá kell vetniük magukat az irodahelyiségben. Innen a magánszemélyeknek a pásztói áfészbe kell bemenniük, mivel a szövetkezet közvetítésével vásárolhatják meg a teherautókat. — Ki sem jönnek ide megnézni, csak leemelik a tizenkét százalékot — jegyzi meg az égjük vevő a többiek sűrű bólogatása közepette. Szóval, amikor tehát az áfész pénztárába ki-ki leperkálta a pénzt, újabb kiadással kell megküzdeni: köbcentiméterenként három forint az átíratásért az államkasszába. Miután mindez megtörtént, a boldog teherautó-tulajdonos máris fölszállhat-repül- het a volánhoz, kényelmesen elhelyezkedhet a vezetői fülkében. És bátran indíthat. De. ha mégse’ pöccenne a motor, nem szabad kétségbeesni. Most már tudjuk jól a szabályt: a sofőr tovább ne is próbálkozzon, rögtön a szerelőkhöz kell fordulni? így vall magáról: „A természet megáldott. Mindent szépnek és jónak látok... Az erdőket járva igyekeztem egy falevél lenni, hegycsúcson sziklaként érezni, tengerparton egy csepp vízzé válni; virágként gyönyörködtetni. Megtettem mindent, mert tudtam, hogy körülöttem nem ördögök, nem angyalok, EMBEREK élnek...’” Brunczel Tibor valóban nagy kincset kapott a természettől: érzékenységgel párosuló képi látást. Eleinte rajzolással, festéssel próbálta másoknak is megmutatni a látványt. Mesterei közül a legnagyobb hatást Fayl Frigyes művész rajztanár szemlélődő egyénisége gyakorolta rá — még akkor is, amikor a ceruzát, a krétát és ecsetet fényképezőgépre cserélte feL Témaválasztása, szemléletmódja, líraisága, természetimádata nem változott. Akik ismerik, ezermesternek is tartják. Készít kivonatot, gyermekeket bámulatba ejtő „csodakarácsonyfát”, bonyolult optikai, akusztikai, elektronikus műszereket, a színjátszók sikeréhez hozzájáruló díszleteket. Kiállításával, diavetítéseivel elérte, hogy körülötte sokan tanultak meg nyitott szemmel járni, és jól fényképezni. Egy életszakasz lezárulása után most elkezdődik egy új, a nyugdíjaskor, melynek során remélhetőleg még több ideje lesz arra, hogy gazdag tapasztalatait felhasználva, tovább alkosson és másokat is tanítson. ron a hatvanéves ember úgy hitte elzárult élete alkotó korszaka, nem marad csak a passzív várakozás, nem maradnak csak az emlékek. Ma az idősek többségé* nek van affinitása, kedve a korának megfelelő új kezdeményezések, elképzelések vállalására. Nem riadnak vissza a párkereséstől, újabb élmények gyűjtésétől. Jól tükrözi a változást, hogy a, hagyományos elnevezés „öregek napközi otthona” ellen szót emeltek, ezért változott a név idősek klubjára. Kovács Lászlóné és a gondozottjai kölcsönösen jó hatással vannak egymásra. Mert mi az, amit a fiatal kaphat az idősebbtől? Életböl- cseletet, sok-sok hasznosítható tapasztalatot, útmutatást a mindenapi gondok megoldásához... — És hadd tegyem hozzá, lelkesedést apró dolgok iránt is. A mai fiatalok többsége már semminek sem tud igazán örülni. Én a naponta hallott történetekből, sorsokból kiszűrtem, az apró örömöket nagyra kell becsülni, nem szabad elmenni a látszólag semmiségnek tűnő kedveskedések. figyelmességek mellett. Hogy én, hogyan hatok a klub tagjaira? Szinte minden reggel úgy fogadnak: — Megjött a mamánk! Leülünk. csevegünk, közös szórakozásokat szervezünk, s eközben észrevétlenül próBot lányosán végződött a zárókoncertjük: Black morc összetörte a gitárját, aztán szétverte az erősítőket, Paice fölborította a dobfelszerelését, Glover sírva szaladt le a színpadról, s állítólag a balhé tovább folytatódott az öltözőben. Ügyhogy a japán Budokan közönsége hiába várta a ráadásszámot, a Deep Purple ebben a felállásban többet nem lépett színpadra... Legalábbis ekkor úgy tűnt, hogy örök a harag. Aztán tizenegy esztendőve] később, 1984. márciusában, az énekes lan Gillan kezdeményezésére újra egy asztalhoz ült a nagycsapat. Meghányták-vetették a dolgot, s májusban már a New York melletti Vermontban készítették az új nagylemezt. Nos, január végén a Qeen, a Scorpions, Rod Stewart, az Iron Maiden és a többi világhíresség után a Deep Purple is landolt Budapesten, s nem kevesebb mint három estén át szórakoztatta a hard-rock honi rajongóit. Csak zárójelben jegyzem meg: a mérce alaposan föl van téve itthoni zenekarainknak... Még a mércéről annyit, hogy az Edda megpróbálta az eleve lehetetlent, előzenekar- ként muzsikált vagy negyven percet. Ám a különbséget zongorázni lehetne. Tulajdonképpen, az énekes erotikus imitációin kívül más nem nagyon keltette fel a figyelmet Annál inkább oda kellett figyelni a Deep Purple produkciójára. Színpadképük egyszerűen kialakított, minden hatásvadászattól mentes, A zenekar öltözékében sem volt semmi extra, Glover az elmaradhatatlan cowboy- kalapját a sportcsarnokba is elhozta, Gillan szoros, fekete bőrnadrágot viselt, jelezve, hogy valóban megszabadult a fölösleges kilóktól. Black- more egy zöld bőrzakóban bűvölte a gitárt, Lord fekete szemüvegben, nyakában hatalmas aranymedállal billentyűzött, Paice pedig trikóra vetkőzött, elvégre két órán át húsz-egyné- hány különféle méretű bőrt kellett püfölnie. Nyitószámuk, a Higway Star pillanatok alatt lázba hozta a tízezres közönséget. „Lemeztisztasággal” szóltak a bálom formálgatni őket. Hadd dicsekedjem el azzal a nénivel, aki öregasszonyként érkezett hozzánk, fásultan, kiégve. Ma már színes ruhákat visel, visszatért az életkedve, s ezt hazaviszi az otthoni világába is. Nem üldögél egész este a fotelban, hanem kézimunkázik, barátnőket látogat és, hadd mesélem még el a 72 éves idős hölgy történetét, aki apáca, majd ápolónő volt, soha nem ment férjhez. Élete első nagy szerelmét melengette a szívében. Akivel özvegyemberként találkozott ismét, amikor már a napközibe járt. Állandóan ostromolt az aggályaival, a kétségeivel, mint csináljon, hogyan legyen ezután? Mit szólnak a szomszédok, az ismerősök. Azt válaszoltam, joga van a boldogsághoz. Az esküvőjükön a férjemmel voltunk a tanúk, azóta is szépen, csendes szeretedben élnek együtt. Gyakran hívnak telefonon, nem győznek hálálkodni. Ildikó egy pillanatig eltűnődik, aztán így zárja a beszélgetést; — Életet az éveknek — így szól a szlogen. Ha ezt valóban komolyan vesz- szük, tartalommal töltjük meg, ha valóban megpróbálunk életet lehelni az évekbe, a másokéba, a magunkéba, akkor egyre kevesebb lesz az elkeseredett, világtól meg- csömörlött ember. Értem ezt fiatalra és idősre egyaránt. — ria — hangszerek, az orgona néha templomi tónusokat, máskor szimfonikus hangzást hallatott, aztán a Childe In Ti- me-nál az elektromos Yamaha — zongorán brillírozott, improvizált magas színvonaton Jon Lord. Még az Illés- együttesből is készült, Az utcán cimű nóta dallamait vegyítette a Deep Purple-s hangzással. lan Gillanra panaszkodott, a budapesti első koncert közönsége, nos, a búcsúzásra „összeszedte magát”, mert csodálatosan és szinte hibátlanul énekelt. Talán a Blackmore-val való felelgetős játéknál (gitár- lének) akadozott kissé a gépezet, mintha néha a gitáros eleve elénekelhetetlen dallamokat játszott volna Gillan számára... Blackmore egyébként az együttes fenegyereke, s a színpadon is igyekezett ennek a jelzőnek megfelelni: gitárszólói sziporkáztak, még a Monti csárdást, s Beethoven örömódáját is beépítette műsorába, technikája valóban iskolát nyitott a rock- műfajban. szintetizátoros hangszínei a csellótól a fuvolahangokig terjedtek, ám mintha olykor túlzásba vitte volna az improvizálást. Kevésbé látványosan, de rendkívül hasznosan játszott a basszusgitárnál Roger Glover, a dobnál pedig Ian Paice. Természetesen előadták a régi nagy slágereket is, igy szerepelt a műsoron, az említetteken kívül a Strange Kind of Women, a Black Night, a Lazy, a Smoke On The Water, több szám a legutóbbi nagylemezről, a Perfect Strangersről, s eljátszottak három dalt a napokban piacra kerülő nagylemezükről is — remek ígéretek! Ügy tűnik, — és szerencsére — az együttes megmarad eredeti stílusánál, amely nagyszerűen ötvözi a klasszikus zenei elemeket — a rock — nem heavy metál! — dallamosabb irányzatával. Tavaly a harmincöt koncertjüket több mint félmillióan láthatták Európában, Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában, s mintegy ötmillió lemezt adtak el. Most Budapesten volt a nyitány, s megismétlődik a világkörüli koncertút. A kezdet nem volt rossz! F. Csaba Mária Fekete-fehér Érdeklődés (tankai
