Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-14 / 38. szám
Czinke Ferenc randevúja Miként lapunk korábbi számában hírül adtuk, Szombati randevú címmel Czinke Ferenc Munkáosy-díjas, érdemes művész találkozott á közönséggel január 24-én Salgótarjánban, a Nógrádi Sándor Múzeumban. A találkozás rendhagyó volt, a társművészetek közül a muzsika is •képviseltette magát, .Szilágyi Péter és Vincze László adták eló A természet különös emlékképei című saját műsorukat, miközben a látogatók Czinke Ferenc életmű-kiállításának alkotásait élvezték. A művész maga is tárlatvezetést tartott, utána a tanácsteremben zajlott le az alkotó-közönség találkozó. Igen élénk érdeklődés közepette. Ezen a napfényes téli délutánon népes közönség vett rész az emlékezetes programon. A múzeum ezt a közművelődési formát tavaly a tavaszi tárlat után kezdte szervezni, ekkor rendezték meg az első hasonló randevút. Ezt a jövőben folytatják, s mind gazdagabbá, változatosabbá kívánják tenni. A mostani példa is mutatja, érdemes. Történt valami, s ez a komplexitást, a hatását tekintve, fontos szerepet játszhat a művészeti alkotások és a közönség kapcsolatának mind szorosabbá tételében. A társművészetek (a hasonló rendezvény gazdagítható például az irodalommal, a tánccal stb) hatásukban egymást erősítik, az alkotóval való személyes találkozás pedig hagyományosan közvetlen élményt kínál, fokozva egyúttal a művekben való elmélyedést. Czinke Ferenc 1986-ban volt 60 éves. Ebből az alkalomból a Művelődési Minisztérium kezdeményezésére retrospektív kiállítást rendezett Budapesten az Ernst Múzeumiban. E tárlat nagyobb része Salgótarján után, most a Miskolci Galériában látható. Távolról sem a teljes életmű van jelen, hiszen a művész közben törökországi kiállításokat is rendezett, műveinek másik részét Vietnamban és másutt állították ki. Mégis, eddigi munkásságának legfontosabb vonulatai jól érzékelhetőek ezen a tárlaton, úgyszólván a kezdetektől napjainkig, a legutóbbi Ba- laton-sorozatig és Vak Béláig. Manapság, amikor inkább a kitűnő Heti VG-t olvassa az ország lakosságának tájékozódni kívánó része vagy a fölkészült külpolitikai kommentátorokat hallgatja, hogy minél többet megtudjon a várható jövőről, időnként, mintha hajlamosak volnánk megfeledkezni azokról a nem kevésbé fontos tartalmakról, amelyeket a humanológia közvetít számunkra. Hogy milyen lesz a világ, az alapvetően azon múlik, milyenné válik az ember, aki a viharosan kibontakozott elektronikai és biológiai forradalom mögött áll, aki a politikát csinálja. Jövőnk azon is múlik, rendelkezünk-e a múlt pontosabb ismeretéből következő identitástudattal, helyzetünk reális tudomásulvételével, mi több, az öröm képességével, a jelenleginél gazdagabb érzelmi tartományokkal. A többi között, a művészetek szerepe ezek erősítésében lelhető fel. Belső, érzelmi egyensúlyzavaraink jó része éppen ezek hiányából fakad. Vagy nem elégséges voltából. A közönséggel randevúzó Czinke Ferenc — egyebeken kívül — e kérdésekre is utalt, természetesen, saját munkásságában meglévő hangsúlyokra irányítva a figyelmet, s nem pontosan ezekkel a szavakkal. Többször elmondotta, hogy a múltba, a népi hagyományok világába mindenekelőtt a máért és a jövőért nyúl vissza. Azon túl, hogy természetesen, indíttatása is köti ehhez a világhoz. Tehát nem azért, mintha korunk bonyolultabban jelentkező örömei és félelmei nem késztetnék válaszadásra. Czinke Ferenc éppen azon művészek közé tartozik, akik munkásságuk során a társadalom dolgaiba való közvetlenebb beleszólást is kötelességüknek érzik. Vallják, a kor kérdéseire mindenkinek így vagy úgy válaszolnia kell. A művésznek különösen. Neki éppen a válaszadáshoz van szüksége a kelet-közép-euró- pai népi kultúrára, a magyar történelem tanulságaira is. Arra a tiszta forrásra, amiből Bartók is merített, bizonyítva a többi között azt, hogy nekünk is vannak, mint minden népnek, nemzeti, sajátosan magyar hagyományaink, van egyéni, csak ránk jellemző világunk. S ezt az atomkorszakban sem kell eldobnunk. S, ha valóban nem mindegy —, márpedig nem az —, hogy hol hangzik el, a világ mely térségében röppen fel egy művész válasza, reagálása a korkérdésekre, akkor ezt nekünk is tudomásul kell vennünk, akik Európának ebben a kis részében, de igencsak mozgalmas szögletében élünk, a szocialista Magyarországon Európaiságunk tehát nem a divatokhoz való kapcsolódásunkban van, hanem abban a formakincsben, amit az euró' pai formakincshez hozzá tudtunk tenni, kifejezve ezáltal sajátos tartalmainkat. Morzsák ... címmel lírai ■jegyzetet írt Czinke Ferenc a retrospektív kiállítás katalógusába. Ezek vallomásos sorok: „Különben, évek óta nagy vívódásokkal dolgozom, mindig hosszabb a kihordási idő, sokszor évekig kotlom magamban ... Például, még sárospataki diákkoromban témámul szegődött Vak Béla.... s negyven év alatt túlhord- tam már. hogy mindent tudhassak róla...” Vagy egy másik gondolat „S ha öntisztulásunk eredményes, akkor a »Csírázás« a mindig tavaszt jelentő »Flóra« —, hát alkudjunk tovább; — csak többször megérjem gyermekláncfűvel, Balázska. Eszterke, Andráska — kisuno- káim mosolyával a gazdagító sokszor önámító reggeleket, mert csak így érdemes a fény után repülni...” S Czinke Ferenc bejelentette a találkozón, hogy családi vonatkozású kisregényt írt. Reméljük, hamarosan olvashatjuk. T. E. A kísérleti színház kísérlete A leningrádi állami Kísérleti Miniatúra Színház előcsarnokában Arkagyij Rajkín arcképe függ. A fényképen az ajándékozó kedves szavai, melyekkel alkotói sikert kíván a fiatal leningrádi színésztársulatnak. A leningrádi színházi plakátokon 7 évvel ezelőtt tűnt fel a színház neve. Kevés társulat dicsekedhet azzal, hogy egyéves születésnapját repertoárjában tucatnyi darabbal ünnepli, melyek közül néhányat a leningrádi nézők jól ismernek és megszerettek. A színész, vagy művész színházi sikerei meglehetősen esetlegesek — mondja Viktor Haritonov, azOSZSZK érdemes művésze, a színház művészeti vezetője. Függenek a rendezőtől, a színház repertoárjától, egész művészi arculatától. Éppen ezért gondoltuk, miért ne hozhatnánk létre egy olyan színházat, a színészek és művészek kipróbálhatnák alkotó elképzeléseiket, ami, afféle alkotóházként működne. Minden műfaj képviselőinek helyt adunk. A drámai színésznek, a bábo- zóknak, a pantomimosok- nak, akrobatáknak, opera- és balettszínészeknek. Ez lehetővé leszi, hogy a színész önállóan gondolkodjék, al- kotóan. továbbfejlődjön. Így alakult meg a „Kísérleti Színház”. Nyrom egyik munkája a kiállításról Magyar szobrászsiker külföldön N yrom, a Magyarországról elszármazott Piszer Mária szobrászművész először mutatkozik be önálló kiállítással a Műcsarnok Doroty- tya utcai helyiségében. Fiatal kora ellenére teljesen önálló, korszerű, erőteljes, monumentális formanyelve már jelentős sikereket aratott külföldön, ahol a hetvenes évek óta minden nagyobb csoportos kiállításon részt vett műveivel Ausztria több városában és Olaszországban. Bécs- ben, ahol jelenleg él, már csaknem két évtizede több önálló tárlata volt. Művei megtalálhatók a nagy osztrák állami és nyilvános gyűjteményekben, valamint több magángyűjteményben. Életútja a korán megnyilvánult tehetség ellenére küzdelmes volt. 1944-ben született Budapesten. Édesanyja, Szabó Éva, a neves textiltervező korán igényességre szoktatta az egyéni látású, művészi hajlandósággal megáldott leányt. Eleinte keramikusnak indult, de csakhamar felfedezte monumentalitás iránti igényét, és Bécsbe, a Képzőművészeti Akadémia szobrászati osztályára iratkozott be, ahol a világhírű Fritz Wotruba vette fel növendékei közé. A hatvanas évek végén fejezte be tanulmányait, amikor Euró- pa-szerte a konstruktivizmus járta diadalútját. Wotruba is ebben a szellemben oktatta tanítványait, éppen ekkor a tökéletesen megkonstruált geometrikus térformák megjelenítésével. A kocka, a különféle hengerekből komponált alakzatok, monumentális hasábok uralták ekkor tér- szemléletét. Tanítványai egész Európában ezeket a tiszta téri elemekből felépített logikai konstrukciókat terjesztették el. Nyrom mesterétől ezt a világot kapta, amelyet briliáns kézműveserényeivel a forma tökélyéig fejlesztett. Az anyagok természetével ismerkedve felfedezte a fa, a kő, a bronz, a krómacél, a vas tulajdonságait. Plasztikus gondolatai akkor váltak teljesen egyéniekké, amikor merészen kombinálni kezdte egymással a különféle anyagokat, a zárt geometriai alapformákat megtörve, például a tökéletesen csiszolt hasábokat kettétörte és a törésfelületen meghagyta az anyag eredeti halmazállapotát és kristályszerkezetét, színét. Remek kisplasztikák jöttek így létre, melyek európai hírét megalapozták. Az anyagok közötti feszültségek feltárása például a bronz és az ólom egymástól sarkalatosán eltérő tulajdonságainak kiaknázásával frappáns művészi hatásokat hozott létre. A nyolcvanas években ezen az úton halad tovább az egyre összetettebb kompozíciók felé. A tisztán geometrikus alakzatokat az amorf alakzatok váltják fel, melyek a fémek kristályos szerkezetének megfelelően másképpen viselkednek csiszolta«. vagy bronzlemez formájában talapzatként összegyűrve az alapforma alatt. Tudatosan használja fel a látszólag véletlennek tűnő hatásokat, miáltal munkái egyre több érzelmi asszociációt váltanak ki a nézőkből, holt tájakat, a tenger hullámait, leszálló madarakat, vagy leplükbe burkolt; magába roskadt alakokat sejtetnek. Monumentális érzéke predesztinálja arra, hogy művei modern városaink köztereit díszítsék. Brestyánszky Ilona Mozgó kölcsönzők, kávéházi sajtósarok... Régi és új lehetőségek az olvasásra Az egyik első darab rendezője maga Viktor Haritonov volt. A Balagán című darabja mind a mai napig nagy sikerrel megy. Az előadásban felhasználta a népi színház műfaját, bábokat, pan- tomimosokat, akrobatákat, énekeseket szerepeltet. Az igazi népi előadás Apollón Grigorjev orosz és Pierre Jean Béranger francia költő életéről szól. A színház társulatának 15 tagja van, ám ajtaja nyitva áll más színházak művészei, rendezői előtt is, akik érdekes, önálló művekkel jelentkeznek és akiknek módjuk van kialakítani saját repertoárjukat. Arkagyij Rajkin, a leningrádi állami Miniatúra Színház művészeti vezetője és Viktor Haritonov, a kísérleti színház művészeti vezetője A kísérleti színház társulata. A könyvek, a sajtótermékek ma már nélkülözhetetlen tartozékai életünknek. Könyvtárakba járunk, újságok sokaságát vásároljuk. Egy külföldi lapot még kétszáz forintért is megveszünk. Reggelizés közben elolvassuk az újság nagybetűit. Munka után hazatérőben a villamoson, buszon, vonaton is elővesszük zsebünkből a lapot, vagy a frissen vett könyvet Este otthon kényelembe helyezkedve kikapcsolódásként olvasunk. Az olvasás ma még talán a legolcsóbb művelődési forma az egyre emelkedő mozi-, színház- és más szórakozási árak mellett. Nem meglepő hát, ha a munkába, kiküldetésre, üdülésre stb. utazó emberek közül egyre többen könyvvel, sajtótermékkel a kezükben teszik meg útjukat. Az olvasó népért mozgalom — minden ellentmondása és hiányossága ellenére — eddig nagy utat tett meg. Ebben nagy szerepük van a könyvtáraknak. Városunk, Balassagyarmat könyvtára, a Madách Imre Könyvtár is — ismereteim alapján — tevékenységével maximálisan segítette és segíti az olvasás megszerettetését, elterjedését. Szolgáltatásai, eredményei az országos átlagon felül vannak. Nyugdíj mellett pár évet kisegítőként dolgoztam a könyvtárban, így jól ismerem a tevékenységét. Ma is folyamatosan emelkedik a beiratkozott olvasók, a látogatók, a kölcsönzött kötetek, a rendezvények és foglalkozások száma, amivel nem minden könyvtár dicsekedhet. Ezek mellett a könyvtár a fenntartója és irányítója az irodalomhoz, történelemhez kapcsolódó köröknek. Például a honismereti körnek, amelynek közreműködésével 1986-ban városunkban két könyv is megjelent. Vagy említhetném a Komjáthy Irodalmi Társaságot; tagjainak írásai megyei és országos lapokban egyaránt megjelennek. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szerény eredmények még jobbak is lehetnének. A városi, körzeti feladatokat ellátó könyvtár ellátottságában nem fejlődött kellően, lemaradt az orszá* szágos átlagtól, az igényektől is. Nem tudott lépést tartani a fejlődő lakáskultúrával. A sűrűn bepolcozott kölcsönzőhelyiségben az olvasó alig fér be a polcok közé könyveket keresgélni. Nincs olvasóterem, helyette helyben olvasásra van egy asztal nyolc székkel. Egy másik zsúfolt helyiségben vannak a sajtó polcai, a katalógusszekrények, a kézikönyvtár, az előbb említett olvasóasztal és a csoportvezető íróasztala. Hasonló a helyzet a gyermek- könyvtár egyetlen helyiségében, amely egyben előadóterem. Itt zajlanak a rendezvények, író-olvasó találkozók, egyéb foglalkozások. Zenetár van ugyan (lemezek tárolása), de már a lehallgatáshoz, átjátszáshoz szükséges eszközök és feltételek nincsenek meg. Ilyen könyvtárban dolgozni és ilyen eredményeket elérni valóban csak lelkes, a társadalmat szerető népművelőkkel, könyvtárosokkal lehet. Könyvtárunk hálózati módszertani ellátóközpont is. E feladatát is csak sok problémával tudja végezni. Nincs a könyvtárnak gépkocsija, a szakdolgozók mindenféle közlekedési eszközt igénybe véve látogatják a községi könyvtárakat, segítik azok munkáját, hogy a falvakban is mozgalommá váljon az olvasás. Gyakran utazom vonaton, buszon. Megfigyeltem, hogy a tömegközlekedési eszközökön egyre többen olvasnak. Ezt látva új gondolatok ébredtek bennem Ha a gyorsvonatok, a távolsági buszok magukkal viszik a testi táplálékot, miért ne vihetnék magukkal a szellemit is. De jó is lenne, ha hosszabb belföldi, vagy külföldi utazás alkalmával, nem kellene egy táskámat megpakolni könyvekkel, újságokkal, hanem a közlekedési eszközön kikölcsönözhetném, netán kölcsönzési díj mellett is! Lehetne ezeken egy fülke, egy sarok, egy szekrény, és a lapoktól kezdve, kisregények, novellák, de még gyermekmesék is kölcsönözhető- ek lennének. Az étkezőkocsik luxusárai, a plusz 100 forintos luxusvagon mellett, ez lehetne a kulturált utazás olcsó, kulturális szolgáltatása. Lehet, hogy egyesek gondolatomat képtelennek, meg. valósíthatatlannak minősítik, felvetődhet az anyagi kérdés, de mégis javasolnám a népművelőknek, könyvtárosoknak, gondolkozzanak el egy kicsit mondataimon. De talán nem is új gondolat ez. Jól emlékezem ifjú éveimre, amikor a fodrász, üzletekben — maszeknál — ott lógtak a falon az újságok s míg vártam a soromra, olvashattam. S a kávéházakban, éttermekben szintér ott voltak az újságok keretekben, és „díjmentesen”, égj kávé, egy pohár tej mellet órákig olvashattam őket, sen. ki nem nézett ki, hogy csal ennyit fogyasztottam. Jómagam voltam elindítója kórházunkban az osztályonként betegkönyvtáraknak, ame. lyekből a betegek díjmentesen kölcsönözhettek köny- veket. Megyénk két városából ii indulnak távolsági járatok Talán ezeken el lehetne kéz. deni az olvasó népért moz galom újabb formáit. Üjbó fel kellene éleszteni a rég hagyományt az éttermekben, a presszókban. És talán akad na még egy kisiparos is, ak a szükséges sajtókereteket 1< is gyártaná. Kulturált világunk szükséges velejárója az olvasás. Vigyük el hát a kultúrát i könyvet, a sajtótermékeke oda, ahol az emberek össze jönnek. Hemerka Gyula nyugdíjas népművelő
