Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-25 / 47. szám
▼ILAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIII. ÉVF., 47. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1987. FEBRUÁR 25., SZERDA Növelni a határozatok végrehajtásáért érzett felelősséget A párt megyei végrehajtó bizottságának ülése Ülést tartott tegnap Salgótarjánban, az MSZMP Nóg- ród Megyei Végrehajtó Bizottsága. Tájékoztatót hallgatott meg a pártfegyelmi munka elmúlt évi tapasztalatairól, s meghatározta a további feladatokat. Az alapszervezetekben végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy alapvetően rend, fegyelem van. A párt- szervezetek, a párttagok döntő többsége elfogadja a párttagsággal járó követelményeket, s ennek megfelelően dolgozik. Vannak azonban olyanok is a pártban, akik megsértik. a fegyelmet, s ezzel nem kevés erkölcsi kárt okoznak. A pártfegyelmi munka a politikai tevékenység részeként, azzal összhangban fejlődött a megyében. Nőtt a testületek önállósága és felelőssége, tervszerűbb a pártfegyelmi vétséget megelőző nevelő munka, ugyanakkor következetesebb a fellépés a szervezeti szabályzatot, a pártfegyelmet sértő Jelenségekkel. Az elmúlt évben a párttagok 0.7 százaléka részesült pártbüntetésben. Tényként állapította meg a végrehajtó bizottság azt is. hogy ez az arány lényegében megegyezik a korábbi esztendőével. A pártfegyelmi ügyek döntő többsége. — mintegy 90 százaléka — itt a megyében lezárult, mindössze három, megyei eset került végső döntésbe a Központi Ellenőrző Bizottsághoz. Mindebben nem kevés részük van a megyében tevékenykedő fegyelmi bizottságoknak. A megyei fegyelmi bizottság, a városokban, az üzemekben és a lakóterületen működő fegyelmi bizottságok munkájukat tervszerűen végzik. A konkrét fegyelmi ügyekben körültekintően vizsgálódtak. Reális döntéseket hoztak, ezeket elfogadtatták a kommunista közösségekkel. A megyei fegyelmi bizottság több olyan vizsgálatot is végzett, amelyek a pártmunka színvonalának, a fegyelmi vétséget megelőző nevelő tevékenység hatékonyságát szolgálták. Nagyobb figyelmet fordítottak a pártfegyelmi büntetést kapott párttagok tevékenységének segítésére is. Természetesen az alapszervezetek megelőző, nevelő munkája nem mindenütt azonos, ezért differenciáltan kell vizsgálni, segíteni tevékenységüket. A Végrehajtó bizottság hangsúlyozta, a feladatok megkövetelik a határozatok végrehajtásáért érzett felelősség. növelését, a párttagok aktivitását. Ezért következetesebbé kell tenni az ellenőrzést. s ahol szükséges a felelősségre vonást is.. Mindezzel a párt vezető szerepének folyamatos erősítését, a pártegy- ség. a fegyelem szilárdítását, a fegyelmi munka színvonalának javítását szolgálják. Fontosnak ítélte a végrehajtó bizottság, hogy a pártszervezetek mindenütt teljesíthető, konkrét követelményeket állítsanak a párttagok elé, s legyenek következetesek a feltételek megteremtésében, a végrehajtás ellenőrzésében. A fegyelmi bizottságok — ahogy elhangzott az ülésen — erősítsék megelőző nevelő tevékenységük hatékonyságát. A konkrét fegyelmi vizsgálatok és döntések továbbra is segítsék a párttagok nevelését, a pártfegyelem szilárdítását. Fejlesszék tovább a fegyelmi munka olyan alapelveit mint a nyíltság, az őszinteség, a humanizmus és a demokratizmus. A végrehajtó bizottság úgy foglalt állást, hogy a pártfegyelmi munka tapasztalatait, és legfontosabb teendőit aktívaértekezleten dolgozzák fel. A végrehajtó bizottság ezt követően tájékoztatót hallgatott meg a megye ipari szövetkezeteinek műszaki-fejlesztési célkitűzéseiről, a VII. ötéves tervben, amelyet jóváhagyólag tudomásul vett. Az ipari szövetkezetek a következő években mintegy 1.2 milliárd termelési értékkel számolnak. Beruházásait,- — amelyek értéke 120—150 millió — elsősorban a termelési szerkezet korszerűsítését. így többek között a gép- és elektronikái ipar meghonosítását, a könnyűipari termékek minőségének javítását. az export növelését szolgálják. Áprilisban próbaüzem Hol lari a szénmasőmű építése? Világviszonylatban a hatvanas, Magyarországon a hetvenes években kezdtek foglalkozni a nehézszuszpenziós szénmosóművekkel. Hazánkban napjainkban két vállalatnál, a Tatabányai és a Borsodi Szénbányáknál üzemel ilyen létesítmény. Ahar- madikat most építik a Nógrádi Szénbányáknál, Nagy- bátonyban. Hol tart a nagy jelentőségű beruházás megvalósítása? Erről érdeklődtünk Jedlicska Józseftől, a vállalat fejlesztési főmérnökétől. Elmondta, hogy az illetékesek 1983 decemberében írták alá a beruházási alapokmányt. Ezt követően láttak hozzá a kivitelezéshez. A fővállalkozó a Tatabányai Szénbányák az alvállalkozók között találni a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalatot, a villamosipari vállalatot, a kiste- renyei vállalkozási üzemet. A megállapodás értelmében a szénmosónak 1986 decemberében kellett volna megkezdenie az üzemelést, de a vállalkozók nem tartották be a határidőt. A jelenlegi elképzelés szerint áprilisban indíthatják a gépeket. A próbaüzemelés másfél hónapot vesz igénybe, s utána kezdődhet a folyamatos termelés a 380 millió forint költséggel épülő szénmosóműben. Tartanak a mechanikus próbák, s hamarosan hozzálátnak a hidraulikus részek szereléséhez, ötven szakember fáradozik azon, hogy minél előbb megszólaljon a diszpécserközpont. A létesítményben a kányá- si aknában termelt és az előreláthatóan nyáron indítandó tóaljai külszíni fejtés szenét mossák majd. A szénmosómű építése része a kányási beruházásnak, amely többek között magába foglalja egy lejtős akna kihajtását. Az akna készítése a vártnál lassabban halad, s gépi berendezéseinek próbaüzemelésére, várhatóan csak 1988. szeptemberétől kerülhet sor. Addig más módon kell eljuttatni a kányási szenet a mosóműhöz. Az ideiglenes szénfeladó már elkészült, s teherautóval szállítják majd a szenet. A törőberendezés is üzembe helyezésre vár. Hasonlóképpen beszerelték a szénosztályozás gépeit. A fűtőanyagot ugyanis, kétfelé választják, s a 10 milliméter alatti szemnagyságú porszénből vízsugárral mossák ki a kvarchomokot. Hathetes sikeres próbafűtés után tegnap eredményes terhelési kísérletet fejeztek be a szénmosóműben. A bányavállalat vállalkozási irodája —, együttműködve a kisterenyei vállalkozási üzem tervezőivel és a HÖVILL leányvállalat szakembereivel —, Nógrád típusú konténer-kazántelep beállításával oldotta meg a mosómű épületeinek és a széntároló bunkereknek a fűtését. Családpolitikai aklivaülós Családpolitikai aktívaülést rendezett kedden Miskolcon az MSZMP és a Hazafias Népfront Borsod Megyei Bizottsága. Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára előadásában rámutatott: napjainkban egész társadalmi életünk egyik igen jelentős neuralgikus pontja az, hogy évről évre emelkedik a problematikus, a széteső családok száma, s e családszerkezeti zavarok szomorú következményeként egyre több gyermek, fiatalkorú élete válik sok esetben kilátástalanná. E valós problémák felismerése és elismerése mellett azonban látnunk kell, hogy a magyar családok többségének élete kiegyensúlyozott, lehet mondani: egészséges. Mindez, természetesen nem feledtetheti a gondokat, s nem ment fel bennünket az alól, hogy keressük, s megtaláljuk megoldásuk módját. E munka közben azonban azt senkinek nem szabad elfelejtenie — hangsúlyozta Pozsgay Imre —, hogy a korábbi, tradicionális családi élet éppen a társadalmi, gazdasági fejlődés következtében egyszer, s mindenkorra visszahozhatatlan. A fő figyelmet éppen ezért a minden vonatkozásban az új gazdasági, társadalmi körülményekhez igazodó megoldásokra kell fordítani. Befejezésül a HNF főtitkára azokról a gondokról szólt, amelyeket az országos érdekből elkerülhetetlen termékszerkezet-váltás, illetve az ezzel összefüggő munkaerőátcsoportosítás okozhat, s minden bizonnyal okoz is majd egyes családok életé' ben. Németh Károly Finnországba érkezett A Finn Kommunista PáA meghívására kedden délután magyar pártküldöttség utazott Helsinkibe Németh Károlynak, az MSZMP főtitkárhelyettesének vezetésével. Kíséretében van Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára, Gecse Attila, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Gróf Ferenc, a KB munkatársa. Finnországi tartózkodása sorén Németh Károly megbeszéléseket folytat a Finn KP vezetőivel, a finn állami élet, valamint más pártok vezető személyiségeivel. Németh Károly búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Arto Mansala, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete. A Finn Kommunista Párt meghívására kedden délután a magyar pártküldöttség megérkezett Helsinkibe Németh Károlynak, az MSZMP főtitkárhelyettesének vezetésével. A küldöttséget Helsinki repülőterén Esko Vainionpää, a Finn KP főtitkára köszöntötte. Jelen volt Hargita Árpád, hazánk finnországi nagykövete is. A tavasz közeledtével nő az érdeklődés a mezőgazdasági szakkönyvek iránt. Ezért is fontos megrendezni a könyvhónapot. Pásztón az áfész könyvesboltjában gazdag választékból böngészhetnek az érdeklődök. Í---------------\ A tartalomból: Stopper a munkapadon (3. oldal) Iskolatanács alakul Pásztón (4. oldal) Szép szandai példa (5. oldal) Az SKÜ bátonyterenyei feldolgozó gyáregységének II. b. üzemében ez évben 1000 tonna DS-RECK típusú, nagy teherbírású raktári állvány előállítása a cél. Ezek a termékek a vevők igényei alapján soros gerendás, vagy soros konzolos típusúak lehetnek. — Bencze — Öt esztendő számvetése Uj módszerek ca uoröskeresztes munkában Az elmúlt öt esztendő munkájáról adott számot a Magyar Vöröskereszt megyei vezetősége tegnap, a Salgótarjánban megtartott értekezletén. Amint az az írásos beszámolóból jól kitűnik: a Vöröskereszt-szervezetek munkamódszerei, tartalmi elemei jól igazodtak a megváltozott körülményekhez, az egészség- megőrzés, -nevelés új koncepciójához, emellett- továbbra is erősítve a már jól bevált hagyományos tevékenységet (pl. véradás). A megjelentek számára elsősorban azok az új kezdeményezések voltak tanulságosak, amelyek az egészség- nevelés, a családvédelem területén születtek. A tavaszi-őszi egészségnevelési módszertani hetek keretében a kiemelt témáknak megfelelően, módszertani konferenciákat rendezett a Vöröskereszt, amelyek az aktivisták alapos felkészítését segítették. A balassagyarmati kórház vezető szakemberei fórumokat tartanak a lakosság egészségpolitikai tájékoztatására, az egészség- ügyi ellátással kapcsolatos tudnivalók megismertetésére. Több előadói csoport alakult a területi egészségnevelő munka fellendítésére. Jellemző, hogy a rendezvényeken egy-egy témát több szakember közreműködésével vitatnak meg, így az előadások színesebbek, tartalmasabbak. Néhány házi kifőzde már működik a megyében, a Vöröskereszt most annak a lehetőségét keresi, hogyan lehetne ebbe bekapcsolni a diétás étkeztetést, gondolva a beteg emberekre is. Ugyancsak hasznosnak bizonyult Pásztón, hogy az MHSZ-tan- folyamokon részt vevő cigány- fiataloknak egészségügyi előadásokat szerveznek, megye- szerte sikeresek az apák szülői értekezletei, ahol a téma a szülői példamutatás, a szülők egymás közötti viszonya, jelentősége a gyermekek nevelésében. A családvédelmi munka az évek során kiszélesedett a Vöröskereszt programjában, az aktívák ma már szinte valamennyi réteghez eljutnak. Rétság, Balassagyarmat és Pásztó cigánylakta településein immáron hagyományosak a cigányfórumok, a családsegítő szolgálat kihelyezett fogadóórákat tart az iskolákban, az idősek klubjaiban, a szociális otthonokban. A balassagyarmati leánykollégiumban kéthetente nőgyógyászati tanácsadás működik. Külön értékelték az elsősegélynyújtást, a véradásszervezést és a donorok megbecsülését segítő módszereket. Többen szóltak az utánpótlás-nevelésről, a* ifjúsági vöröskeresztes szervezetek működésének tapasztalatairól, és a más szervekkel való együttműködés v fontosságáról, mivel az egészségmegőrző program csak akkor teljesíthető sikeresen, ha az széles társadalmi bázison alapul.