Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 14. szám
Váíaszkeresés létkérdéseinkre Köpeczi Béla: A magyar kultúra útja (1945-1985) 1986-os hivatkozások is vannak tudós művelődési miniszterünk, Köpeczi Béla új könyvében: tehát példás gyorsasággal jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó. A kötet tíz évvel ezelőtti változat kiegészítése: a legújabb jelenségekről is megalapozott áttekintést ad. Köpeczi Béla, mint kultúr- politikus abban lenne „érdekelt — gondolhatná valaki —, hogy az elmúlt évtizedekről afféle önigazoló számvetést adjon, hiszen a szerző maga is jelentős részt vállalt különféle párt- és állami posztokon a magyar kultúra folyamatainak irányításában. Csakhogy politikánk — különösen az utóbbi harminc esztendőben — nyílt és őszinte, kritikus és önkritikus elemzésekre törekszik, s nem tehet mást a kultúrpolitika művelője sem. Kultúra értelmezése teljes, éppen ezért korszerű: a termelési és a szellemi kultúra egyenrangú tényezőként van benne jelen; s marxista-leninista módján az osztálykülönbségek hatására is figyelemmel van Köpeczi Béla. Jól látja a tudományos-technikai forradalom kedvező és ártalmas következményeit korunk tőkés, valamint szocialista társadalmaiban, földgolyónk egészét illető vonatkozásokról beszél művelődésfilozófiai megalapozottsággal. Ennek során fejti ki a korszerű általános műveltség tartalmával kapcsolatos véleményét: alkotórésze ennek nyelvi képzettség, a matematikai gondolkodás, a szintetikus természet- és társadalomtudományi ismeret, az esztétikai élmény, a testkultúra és a manuális gyakorlati készség. Az említett elemekből összetevődő kultúra nem természettudományos vagy humán, hanem egységes jellegű, s az egyes elemek helyét a világnézet alapján lehet meghatározni.” S mindez — távlataiban — nem a kevesek elitkultúrájaként valósul meg fokról fokra; Köpeczi Béla végső soron derűlátó a tömegkutúra — a többség kultúrájának — esélyeit illetően. Látnunk kell azonban — figyelmeztet a könyv — e célkitűzés valóra váltásának számos akadályát. A tanulmány korszakolása meggyőző, bár az 1949-től 1968-ig terjedő szakasz egyneműnek láttatása első pillantásra kétségkívül zavaró. Ám Köpeczi Béla a részletesebb tárgyalás folyamán — helyesen — föloldja ezt az ellentmondást, és 1949—1956 között végül is egy „alperió- dust” tart számon. Folytonosság és megszakí- tottság értelmezése itt a legnehezebb feladat, hiszen e korszak művészetpolitikájában „egyszerre jelentkezett például a sematizmus elleni harc igénye és a kritikai szemlélet háttérbe szorítása, a szocialista realizmus egyoldalú értelmezése, s ugyanakkor a különböző stílusirányzatok lehetőségének felvetése.” S meghatározó érvényű a későbbiekre vonatkozó tag, hogy Könyv és vállalkozás A kár akarjuk, akár nem, a gazdasági élet törvényszerűségei azokban a szférákban is érvényesülnek, amelyek tudatunkba távol vannak az üzlet, a nyereség, a kockázat világától. Tiltakozunk az ellen, hogy a kultúra —áru, de be kell látnunk, bogy bizony sokba kerüL Csillagászati összegeket emészt fel például a könyvkiadás, és természetes«! csak akkor van értelme, ha a könyvek el is jutnak az olvasókhoz. Az elmúlt évben 20 millió kötet tatáit gazdára hazánkban a Könyvértékesftő és Könyvtárellátó Vállalat munkájának eredményeként. Több mint másfél milliárd forintos összforgalmat bonyolított le a félezernyi dolgozót számláló kollektíva. Bár az elmúlt esztendő eredményeit mérlegre téve a vállalat igazgatója elismeréssel mondta, hogy a társadalom jelesre vizsgázott, mert a könyvekre költött összeg nagyobb mértékben emelkedett, mint a nominálbérek; ehhez az ■eredményhez azonban hozzájárult a Könyvért vállalkozó szelleme, kockázatvállalása is. De eszük ágában sincs beérni eddigi eredményeikkel, a korszerű technológiával, mely iránt több szocialista ország érdeklődik. Célkitűzésük például, hogy a Könyvesházban a megjelenés napján, a nyomdai szállítás után egy órával már kézbe vehessék a vásárlók az új könyveket. A könyvtárakba is hamarabb akarják eljuttatni az újdonságokat, a központi raktárkomplexum létrehozásával 100 kilométeres „utazgatástól” kímélik meg a köteteket, — a vállalat pénztárcáját pedig évi 15—20 millió forint kiadástól. A közeljövő tervei közt szerepel bolti hálózatuk bővítése, például februárban megnyitják a könyvtárosok áruházát, (a Honvéd utcában), ahol a „mindent egy helyen” elve alapján a magyar és idegen nyelvű könyveken, hanglemezeken, videokazettákon kívül könyvtári bútort és felszerelési cikkeket bemutató- és árusítóterem, valamint tanácsadó szolgálat is működik majd. Az csak természetes, hogy már dolgoznak a közvetlen ezámítógépes raktári kapcsolat kimunkálásán, és tervezik a rendelések számítógépes programját. Sokmindent mondhatnánk még a magyar „könyv, nagyhatalomról” (arra is kiterjedt figyelmük, hogy a fővárosban olyan könyvesboltot nyissanak, ahol kizárólag mozgássérültek dolgoznak), ám egyetlen példával akarjuk már csak érzékeltetni, hogy a kultúra nemes céljait milyen eredménnyel szolgálják a vállalkozó kezdeményezések. Tudományos könyvkiadásunk lassan szinte megszűnik, évente 3—4 alapmű jelenik meg. (Matematikából például a világ három legjobbja között vannak a magyar tudósok, de 'ezt a könyvkiadás nem tükrözi.) A Könyvért a maga eszközeivel úgy enyhfti ezt a lehetetlen helyzetet, hogy önálló kiadói tevékenysége keretében megindította a Tudománytár utánnyomás-sorozatot. Olyan, 100—150 éve megjelent műveket adnak ki újra, mint az 1875-ben készült ógörög—magyar szótár, amelynél „frissebb” azóta sincs. Az idén induló Tudománytár füzetek sorozat első kötete Semmelweis Ignác a gyermekágyi lázról németül írott cikkeinek magyar nyelvű kiadása, mely „legutóbb” 1858-ban jelent meg. Ám a legújabb kutatások Is alátámasztják, hogy ma is helytállóak az anyák meg- mentőjének megállapításai. A könyv és vállalkozás tehát nagyon is jól összefér egymással, a kockázatvállalás és jó üzletpolitika — a kollektíva áldozatkészségével párosulva — csak hasznára lehet a kultúra ügyének. I. E. a marxizmus elterjedése is épp erre, eltorzításának időszakára esett. Elvitathatatlan fegyvertény — bizonyítja Köpeczi Béla —, hogy a felszabadulás után sikerült kialakítani az alapműveltség demokratikus iskolai bázisát, de nem fér kétség ahhoz sem, hogy az 1961 óta szakadatlanul zajló oktatási reform ellentmondások sokaságával jár. Népművelődésünk koncepciója immár másfél évtizede a szélesebb érvényű, aktív részvételt feltételező közművelődés korszerű gondolatrendszerére cserélődött, de — mutat rá Köpeczi Béla — ez a lépésváltás elhúzódott, és utóbb az anyagi feltételek romlása hatott rá kedvezőtlenül. önkritikus és kritikus méltatása a hatvanas évektől napjainkig terjedő szakasznak, egyszersmind politika és kultúra, politika és ideológia viszonyának megszívlelendő elemzése születik meg Köpeczi Béla tanulmányában: „A szövetségi politika sikere azt eredményezte, hogy a szövetségesekkel nem illett vitázni ideológiai problémákról. Az irányzatok szabadsága pedig azt hozta magával, hogy az avantgárd és a neoavant- gárd kisajátította magának a korszerűség jelszavát. Minden" nek az lett a következménye, hogy a marxista esztétikai elvek és az irodalmi, művészeti gyakorlat között szakadék támadt:” S elmaradt a művelődéspolitika intézmény- rendszerének, működésének gondos felülvizsgálata, reformja. Pedig e területi értelmiségi kötelezettsége — szépen mondja Köpeczi —, „az embert foglalkoztató létkérdésekre” adandó válasz helyessége ezen is múlik. Mi az általános követelmény, mérce ebben a tanulmányban? Az értelmiségi szemlélet, a kritkai szellem igénye; világnézet, magatartás, életmód kölcsönhatásának megmutatása. Hangos szóval f igyelmeztet arra, hogy az anyagi ráfordítás növekedésének hiánya — mind az egyén, mind a társadalom szintjén — jóvátehetetlen veszteségekkel járhat a kultúrában. S meggyőz arról, hogy művészet, művelődés gyarapodó kínálata önmagában még nem jelenti az értékek ezzel arányos terjedését. Tenni- és javítanivalónk bőven akad tehát, ha szégyenkezésre nincs is okunk. Köpeczi Béla tanulmányát igen gazdag statisztikai függelék s hasznos bibliográfia egészíti ki. K. Zs. Képeslap az emlékmúzeummá alakított szülőházról, a fiatal Liszt Ferencről. Liszt Ferenc szülőházában Ahogy Kópházán átléptünk az osztrák—magyar határon, Burgenland falvain keresztül vezet az országút tovább. Rövidesen megpillantjuk a jelzést, merre forduljunk Raiding felé. Alig negyedóra múlva a főutcájába érünk, Richard Wagnerről nevezték el, folytatása a Liszt Ferenc utca, amely egészen a művész szülőházáig kísér. Ha nem jelezné emléktábla, nem tűnne ki a környezetéből. Körülötte régi egyszerű parasztházak sorakoznak, min kétszáz évvel ezelőtt. A hajdani doborjáni juhászok pátriáját szelíd patak szeli át. Fahídját éppen if j. Liszt Ádám magas kőfallal védett, tiszttartói portája előtt verték le, amely mostanában igen keskenynek bizonyult. A centenáriumi évben Liszt tisztelői rajongói, a „Lisztianak,” nem zetközi zarándokhellyé avatták Raidingot, az egykori Doborjánt. A burgenlandi tartományi múzeum gondozza az emlékhelyet Tágas udvarában bólogató gémeskút, árnyas kerti lugas, a hosszú, tanyára emlékeztető épület oldalán. Közepén a bejárati ajtó felett magyar nyelvű felirat tudatja, hogy itt született 1811. október 22-én Liszt Ferenc. A Soproni Irodalmi és Művészeti Kör állítatta, még 1881- ben. Az épület négy helyiségében a géniusz életútját mutatják be, gyermekkorától a Bayreuth-ban bekövetkezett haláláig. Tornáca ma ^előtérnek szolgál innen .nyílt balra a konyha, jobbra a lakószoba, mögötte pedig a Liszt család szűk, közös hálófülkéje. Most a magas írópulton vaskos vendégkönyv, lapjai órák alatt megtelnek. Szemben vele, a közelmúltban, a 175. születésnapéi felavatott emléktábla Bayreuth városából, Hans Walter Wild főpolgármester helyezte el, a művész mellszobrára Forrai Miklós, a magyar Liszt Ferenc Társaság főtitkára tűzte a magyar zászlódíszes koszorút, körülöttük naponta felfrissülő virágerdő. A szobákban öreg bútorok állnak, régi edények a falak mentén, a gyermekkor első hangszerei. Megszólaltatásukra Liszt Ferencet édesapja tanította, aki Esterházy Miklós herceg udvari zenekarában, a közeli kismartoni — ma eisenstadti — kastélyban muzsikált. Itt áll az évszázadokat megélt orgona, a szomszéd falu templomából ajándékozták, mert gyakran játszott rajta a fiatal Liszt. A tárlókban levelek, kéziratok, kottalapok, fényképek családjáról, barátokról, akik a legendás hírű ember és művész közelében lehettek. Erkel Ferenc; Mosonyi Mihály, Ábrányi Emil társaságában láthatjuk őt, majd pesti tanítványai között. Megörökítette egy felvétel azt a jelenetet is, amikor élete delén szülőházába hazatért, és kocsiját boldog cselédek, ismerősök fogadták. A lángész pályafutását a XIX. század zenei életének tükrében tárja a látogatók elé a megrendítő, meghitt hangulatú kiállítás, amelynek gondozásában részt vállal a határvidéken élő burgenlandi magyarság is. E. K. A világűrnek a békét kell szolgálnia... Konsztantyin Ciolkovszkij „Álmodozás a földről és az égről” című »könyve most jelent meg Tulában. Bár a Kalugában alkotó tudós műveinek csak töredékét tartalmazza, a könyvet méltán nevezte az Élőszóban Vitai! j Szevasztyjánov szovjet űrhajós „csillaglexikonnak”. A napenergia hasznosítása, űrlaboratórium, a mesterséges nehézkedés —, hogy csak néhányat említsünk Ciolkovszkij tudományos ötleteiből. „A világűr nem szült gonoszságot és tévedéseket — irta — hanem értelmet és létező világ boldogságát.” Az űrhajózás atyjának gondolatai modern korunkban így hangzanak: a világűrnek a békét kell szolgálnia, nem a háborút. 8 NÖGRÁD — 1987. január 17., szombat l Művészi könyvkötések Aranyozott velencei bőrkötés (XVI. sz. második fele) Tipográfia, illusztráció és a kötés — a művészi könyv formai meghatározói, díszei, ékei. E témákat járta körül az Országos Széchenyi Könyvtár két korábbi s a mostani, február 14-ig látható kiállítása. A Széchenyi Könyvtár anyagából és több múzeumi és könyvtári közgyűjteményből, egyházi könyvtárból válogatták össze a Művészi könyvkötósek régen és ma című kiállítás egy részét. A másik rész, s ezt a bemutató alcíme is közli. Szirmai János (Hollandia) könyvkötő-művész modem alkotásaiból áll. S ez örvendetes tény, mert Szirmai (aki magyar származású és húszévesen, orvostanhallgatóként került 1947-ben Hollandiába) nagyszerű művész. Munkáival először kerülnek hazai közönség elé mai, modem kötések. Azok a tárlatok ugyanis, amelyeket az utóbbi száz évben láthattunk, mind díszített történeti kötéseket sorakoztattak fel. S legutóbb az Országos Magyar Ipar- művészeti Múzeumban 1882- ben megrendezett könyvkiállításon szerepeltek „jelenkori kötések”. A történeti részben 135 válogatottan szép kötet vall az elmúlt korok diszkötései- nek stílusfejlődéséről- A középkori kódexek elefántcsont faragású, drágakövekkel ékes, ezüst ötvösművészeti táblái védték és díszítették az értékes szellemi kincseket, a könyveket A román stílű, majd később a bőrmetszéssel és domborítással készült gótikus kötések még egységes motívumkinccsel rendelkeznek. A nemzeti sajátosságok csak a reneszánsz kötésekben jelentkeznek. Ilyen a Szép- művészti Múzeumban őrzött sienai számadáskönyv (Bicc- herna), amelynek tábláján a város kincstárnokának korabeli portréja látható. A magyarországi reneszánsz kötések legszebb példányai vitéz János könyvtárából, Mátyás király Budán készült Corvinái közül valók. Aranyozott barokk kötések folytatják a sort, amelyben különösen gazdag a magyar anyag nagyszombati, pozsonyi, erdélyi műhelyek munkáiból. Rokokó és klaszNagyszombati kötés (1737) szicista könyvborítók jelzik a következő stílusfordulatot. S igazi különlegesség a 18. századtól a 19. század közepéig Debrecenben virágzó festett pergamenkötés. Miként a művészetek egyéb ágaiban, a könyvkötészetben is megjelenik az eklektika. A historizáló kötések a régi mesterek, régi stílusok másolása jellemezte. Néhány érdekes- szecessziós kötet zárja az Elmúlt korok szép kötései című tárlatot. K. US.
