Nógrád, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-24 / 302. szám

Az életmű vonulatai Czinke Ferenc retrospektív kiállítása Medvetánc II, 1983 Belső-tó, 1985 Hommage Radnóti III (ötödik ecloga Bálint György emlé­kének), 1974 Egy ünnep születése A betlehemi legenda és néhány tény Czinke Ferenc Munkácsy- díjas érdemes művész számá­ra. aki hatvanadik születés- riap.ia alkalmából november 7-én megkapta a Szocialista Magyarországért Érdemren­det. ez az esztendő mindenek­előtt a számvetés ideje. Ezt jelzi a többi között az a ret­rospektiv kiállítás, amely au­gusztusban Budapesten. az Ernst Múzeumban nyílt meg, jelenleg a salgótarjáni Nógrá­di Sándor Mnzei'mhnn 'átha­tó. s jövőre a Miskolci Galé­riában is bemutatják. A mű­vész közben sikeres egyéni ki­állításokat rendezett Törökor­szágban, Ankarában és Isz­tambulban. művei más tárla- tó 'ap ugyancsak szerepelnek. Elsősorban mégis a retros­pektív kiállítás érdemel fi­gyelmet. amely most Salgótar­ján érdeklődő közönsége szá­mára rajzolja föl imponálóan gazdag anyaggal az életmű vonulatát, de észrevehetően utal a művész munkásságá­nak további tartalékaira is. elsősorban az egyetemesebb összefüggések Iránti érdeklő­dés intenzitásának növekedé­sében. Mindez újabb gondo­lati és művészi tartományok birtokba vételének lehetőségét ígéri — erre már a retrospek­tív tárlaton meggyőző grafi­kai anyag van példaként — jóllehet Czinke Ferenc mun­kássága már edd'g is rendkí­vül rétegzett, téma- és mo­tívumvilága az emberi jelen­ségek széles skáláját fogja át. Beleértve a többi között a természeti formák, a népmű­vészet ihletése, a bartóki bar­bár-népi világ továbbsugár- zása vagy éppen a társadal­mi. a történelmi haladásnak elkötelezett ember érzékenysé­ge és hite által közvetített tar­talmakat. amelyek Czinke Fe­renc grafikáiban és grafikai sorozataiban meghatározó je­lentőséggel tűnnek föl. Czinke Ferenc idehaza és külföldön számos sikeres egyé­ni kiállítást rendezett az el­múlt évtizedekben, grafikai munkásságát rangos hazai és nemzetközi díjak egész sorával ismerték el. A sok évtizedes művészpálya egyik legkiemel­kedőbb állomása mégis a mos­tani életmű-kiállítás, amely csaknem kétszáz sokszorosított grafikát, egyedi rajzot vonul­tat föl az utóbbi évtizedekből. A salgótarjáni kiállítást a Nógrádi Sándor Múzeumban Prakfalvt Endre rendezte, kü­lön ügyelve arra, hogy a mű­vész munkásságának külön­böző korszakai érzékelhetőek legyenek a látogatók számá­ra. Ugyancsak a rendezést di­cséri, hogy a mennyiségileg is hatalmas anyag elegánsan és izgalmasan jelenik meg a múzeum szép belső tereiben, s egy pillanatra sem válik fá­rasztóvá. Ugyanakkor —, s ez már Czinke Ferenc művészetének sajátosságai közé tartozik —a tematikai és a stílusjegyek alapján elkülöníthető alko­tói korszakok ellenére az élet­mű gondolatilag is egynemű, a fölfedezhető különböző stí­lusáramlatok a művész mun­kásságában egyedi jegyeKet öltenek, biztosítva azt az ön­álló hangot, amely a Czinke- grafikát semmi mássá] össze nem téveszthetővé teszi. A műkritika e sajátosságok között emlegeti már régóta például az alkalmazott szer­kesztési szabályok konzekvens alkalmazását, például — Ri­deg Gábor szavaival — a kép­elemek, a vizuális alapegysé­gek keresztirányú elrendezé­sét. vagy a7 ősi magyar hit­világra is utaló alsó. közép­ső és felső világ vizuális ér- zékeitetesét, ami egyúttal gon­dolati sokrétűségre Is utal, egyáltalán azt a szimbólum­gazdagságot, amely a Czinke- grafikát oly változatássá te­szi, meghagyva az értelmezés tág kereteit. Az utóbbi Idők­ben természetesen változtak is a szerkesztési szabályok, az állandónak tekinthető elemek mellett például „hasadékok” jelentek meg a lapokon, vagy más kompozíciós elemek kap­tak hangsúlyt, megmaradt azonban a komponálás rend­jének szigorú kötelezettsége. Érdemes külön is utalni ar­ra, hogy bár Czinke Ferenc művészetében korábban is voltak nyomai bizonyos „fes- tőiség”-nek. az utóbbi évek színes grafikái mégis új ele­met jelentenek a művész munkásságában, a szín köz­vetlenül is megjelenik a la­pokon, azoik szerves részét ké­pezi, tovább mélyítve azt a líraiságot, amely az életmű egyik vonzó jellemzője. A műkritika, de maga a néző is hajlik arra, hogy egy- egy művészpálya kifejezési köreit korszakokra bontsa. Ebben van is némi igazság, mert hiszen egy-egy témakör meghatározható időben fog­lalkoztatja a művészt. Czinke Ferenc művészetében is meg­vonható bizonyos időhatárok közé szorított önkifejezési változatosság, egymásra épü­lő gondolati rend. Mintegy emlékeztetőül, de egy alkotói korszak összefoglalásaként is köszönti a látogatót az Édes­anyám ikonja című ihletett nagy mű. amelyben a művész első grafikai összefoglalását adja annak az inditó tájnak, népi környezetnek, kelet-kö- zép-európai motívumkincs­nek, amely természetesen sa­játja. Mindezt átszövi a mély sze­retet és eltéphetetlen kötődés, amelyről — szóban — fgy vall: „Itt az alvégen laktunk a Fazekas-féle házban — mondta többször édesanyám, született Pálóczi Erzsébet — ilyen névvel (!), kék vissz- eres lábakkal — már régen az általa szőtt és kivarrott kenyérkendővel integet a Gön- c ölszekérröl..." Ez a Hagyaték (nemcsak az 1976-os grafikai lap címe). Vagyis a népművészet ősi tör­vényeinek gyermekkorba érő, a későbbiekben egyre mélyü­lő ismerete, a népi mustrák, a hatvanas évek végén szüle­tett nagyiszerű sorozatok, a nézsai emlékgrafikák, a bar­tóki világ, az ősi szerszámok. Nem sokkal később megszü­letnek a további emlékezetes művek, mindenekelőtt A kos- király című sorozat, az Egy mészégető álma, a Dózsa-va- riációk, a Tékozló tél. Vagy, hogy egy másik vonulatot em­lítsek, A tenger természete, A vadász halála, a Rekviem a vizekért, hogy csak néhányra utaljunk a kiállításon is lát­ható vonulatokból. Czinke Ferenc munkásságá­nak legmeghatározóbb jegyei közé tartozik minden alkotói korszakával szerves egység­ben az erőteljes közéletiség, amely grafikai életművének szintén meghatározó része. Ennek „közvetlenebb” meg­nyilatkozási formái közé tar­toznak a többi között a már említett Variációk egv Dózsa- fejhez sorozaton kívül olyan művek is, mint például a Gyökerek III. (Salgótarján), A felszabaduláshoz (Vágtató nyár) III., a Nógrádi Sándor­ra emlékezve, a Hommage a Radnóti-sorozat, A partizán érkezése (Szönyi Márton em­lékére), a Felszabadulás, vagy a Szuronyukon őszirózsa so­rozat és így tovább. Szenve­déllyel és minősítő értelem­mel nyúl a történelem, ben­ne az újabb kor eseményei­hez és személyiségeihez, a népben, nemzetben gondolko­dó, a jelen és a jövő társa­dalomépítő küzdelmeinek el­kötelezett művész hitével és bizakodásával. Ez a szenvedélyesség és hit nyilvánul meg legújabb alko­tói periódusának műveiben is, egyrészt a balatoni soro­zatban, márészt az antikvitás és a magyar történelem ko­rábbi századait és alakjait idéző egyedi rajzaiban. Az idé­zés nem öncélú, a tanulságok a mának szólnak, akár a Med­vetáncot, a Csírázást, a Jtí- dáspénzt, a Vadócba rózsát oltani, A fény felé, a Tihanyi ősz, a Virágzik a Balaton cí­mű lapokat és sorozatokat, akár a Flóra, az Izsák fölál­dozása. vagy a Vak Béla cí­mű műveket nézzük. Elkötele­zettség ez is. az általánosabb emberi tartalmak megfogal­mazásakor jelképeket fogal­maz a művész, amelyek ko­runk és történelmünk na­gyon is időszerű gondjaira, reményeire keresik a feleletet. A szebb és a jobb felé törek­vő ember rerríényét fogalmaz­zák meg, s figyelmeztetnek mindarra, ami érték, aminek megóvása és gazdagítása a jóra való emberiség feladata a jelenben és a jövőben. Tóth Elemér Legenda vagy valóság? Nagyon sokáig nem volt fontos az ember számára, hogy e kérdésre választ adjon. A legendákat tele­szőtték a valóság elemei, mint valami színes szőttest. A múlt század dereka lói egyszercsak nagyon fon­tos lett a gondolkodó ember számára a valóság, az igaz­ság. Történelmi kérdések­ben is, vallási dolgokban is. Mint a karácsonyfát fel­díszítő szülőket titokban megleső gyermek, úgy kér­dezte: Valóban élt-e Jé­zus? Ha igen, akkor mikor? Tényleg Betlehemben szü­letett'’ N°m e0’,'':”',"űen az ateisták és a hívők vitája volt ez, az egyházak is vá­laszra kényszerültek, s a válaszok nem voltak egy­formák. Mit válaszolha- » tunk — a történeti tények Ismeretében — ezekre a kér­désekre? A fonások bizonysága Nagyon sokáig alapigaz­ságként fogadta el a ke­resztény kultúrkör, hogy Jézus életét a négy evan­gélium — Máté, Márk, Lu­kács és Jánc* — írta meg először. Igaz ugyan, hogy a születésre, Máriára és Jó­zsefre, az istállóra csak ket­tő emlékszik — nem is egé­szen egyformán — az is valóság azonban, hogy Jé­zus feltételezett életét nem tudományosán írlak meg, hanem igét hirdettek, mai szóval propagandát, s ezt — a tudományos kutatás már tudja, — Jézus élete után legalább ötven esz­tendővel írták le. Volt azonban egy sak­kal korábbi mű, az úgyne­vezett Beszédgyűjtemény, mely már az időszámítá­sunk utáni negyvenes évek­ben szájról szájra járt, amit később le is írtak — de elveszett. A zsidó fo­golyból lett nagy római tör­ténetíró Flavius Josefus — aki az evangéliumokat író tanítványok kortársa volt — a zsidóháborúról Írott könyvében megemlíti — „azt a Jézust, akit Krisz­tusnak neveznek”­Sok izgalmas kérdést ve­tettek fel a mandeistaszek- ta iratai, amelyeket hosszú évek kutatómunkájával tárták fel a történészek az elmúlt években. A man- deisták Jézus mozgalmá­val kortárs vallási közösség, de nem tesszük hozzá, hogy volt, mert ma is élnek hí­vei Szíriában. Keresztelő Jánost tartják a Messiás­nak, a megváltónak. Az idő­számítás utáni első évszá­zadban komoly vetélytár- sai voltak a keresztények­nek. Irataik telis-tele vannak polémiával, ellenérvekkel arról, hogy Keresztelő Já­nos volt az igazi küldött ebben a világban. Nem te­kinthető ez a vallási harc közvetlen bizonyítéknak, közvetettnek azonban igen. A betlehemi jászol Ma már nem vitás sem az ateisták, sem a hívők köré­ben, hogv Jézus élt. tehát volt valahol a szentföldön karácsony. Bét-Lehem: a Kenyér Városa a római uralom alatt sínvlődő Izrael Judea tar­tományában volt a Jordán folyó nyugati oldalán. Még­is az első források közül csak kettő beszél róla, a többi Jézust názáretinek mondja. Naivon sokáig az volt a meggyőződése a hivő embereknek, hogy a Be le­hlemben született kisded a Heróde'-féle gverm^kg’-' - kosságok elől menekült szü­leivel Egyiptomba, s csak a király halála után tért visz- sza, de északabbra, Názá- ret városába. Később a történészek ké­telkedni kezdtek ebben, mondván, hogy szokatlan valakinek előneveként nem a születési helyét meg­jelölni. Mi szüksége lehe­tett akkor a korai keresz­ténységnek a betlehemi szü­letés történetére? A válasz adott: az első „valódi” zsidó királyi ház: Dávidé és Betlehembe való. A prófé­ciák mi' —iojk ötszáz éw»l Jézus előtt így szóltak: ebből a városból jön el a Messiás. Ma már a töriénetkutatás a viták ellenére elfogadja a betlehemi változatot. Ter­mészetesen közvetlen bizo­nyíték nincs, de az. hogy egy polemizáló irat sem vonja kétségbe abba" a korban Jézus betle' °mi születését, több mint el­gondolkodtató. Mikor volt az első karácsony? „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész föl­det. Ez az első összeírás ak­kor történt, amikor Szíriá­ban Cirénius volt a hely­tartó”, — így ír Lukacs evangéliuma a születés idő­pontjáról. A meghatározás pontatlan. Augustus való­ban adott ki ilyen rende­letet, hogy megadóztassa alattvalóit, de ez időszámí­tásunk előtt 7-ben történt. Cirénius helytartó volt ugyan Szíriában, de idő­számításunk kezdete után 12-ben vette át hivatalát. Heródes ekkor már halott volt. Három egvmáMal homlokegyenesen ellenkező időpont. A történettudo­mány mai állása szerint te­fait Torral Vv$rc>m VT~ 1 Ac"’• nűsíthető dátumról beszé­lünk. Ne legyünk azonban olyan szigorúan történészek. Mikor és hol lesz kará- rsonv? l!)R6-ban —n'ht-ik. Hívőknél és ateistáknál egy­aránt. csak a közöm'pö-ö.c- nél semmikor és sehol. A hívők a Krisztussá ma­gasztosult Jézus születé­sét ünnepük, aki körül ott a csalán, az édesanya és az apa, aki ha nem is vér szerinti, de vállalja a gyermeket, megmenti ez­zel a korabeli törvények sz.erint járó megkövezés- től hitvesét. Az ateisták egy legendáról beszélnek — amely azonban szép és mélységesen emberi. Gvak. ran ábrázolták a festőik is: az előtérben Mária a gyer­mekkel, a háttérben Jó­zsef, — együtt a család. R. L. A rendelőintézet folyo- ** sóján a vassínek és váltók mindentudója, Já­nos bácsi vette át a szót. — Uraim, annyi azért nincs. Sosincs. Számol­gattam magam is, kinek, hogyan? Jó, én a felesé­gem halála után bemen­tem az otthonba, a fiam, a menyem, az unokák az albérletből végre elfoglal­hatták a hatvan négyzet- métert. Mondtam nekik: ez egy életre szóló ajándék. Tőlem több nem jut. Nincs is vita ezen közöttünk. Már nem várnak tőlem, én se várom, hogy miat­Elszámolás tam költségeskedjenek. A karácsony azonban mégis csak más. Arra gondol­tam, ha meglátogatnak, a fiamnak odaadom az apám, az ő nagyapja ezüstóráját. Kézi vésés, uraim, egyedi darab, igaz, hogy cilinde- res, de mondják, az ilyes­mi manapság menő do­log. — Apám még ezen néz­te a menetidőt a Győr- Sopron-Ebenfurti mozdo­nyon. Mozdonyvezető, ma­siniszta volt, az, akkor még nagy tisztesség volt, ké­rem. De nekik kvarcórájuk van, olyan forgó gömbök­kel az alján, hát tudom én, hogy becsüli-e? Én meg, ha a kezembe ve­szem, hát emlékezem. Ér vagy ötezret, de el kellene indítani. A menyem az más világ, ott megteszi há­rom szál virág. A két uno­kám ? Aranyos gyerekek, de mindig mondani kell nekik: no, adjatok már puszit a nagyapának. Va­lahogy sosem tudtunk ösz- szejönni. — Ezek a gyerekek már nem azok a gyerekek, ké­rem, amilyenek mi vol­tunk. örülni is alig tud­nak. Mi magunk csináltuk az örömet magunknak an­nak idején, ők a kirakat­ban látják meg, minek örülnének. Tavaly még a hajdani lakásban nálam jártak. Kockás papírra malmot rajzoltam, aztán babbal nekiláttunk: nyitok, zárok, nyitok, zárok. Un­ták, de a menyem rájuk szólt, játsszatok a papával. Mintha nekem kellett vol­na örömet szerezniük. Hát így van ez, kérem. Valami mást kellene, de tőlem több nem telik. A nyugdí­jam jobban zsugorodik, mint én 75 éves korom­ban. Amit adok, azt azért tiszta szívvel adom. így aztán a realitás talaján maradok. — A két unoka boríték­ban kap 300—300 forintot, ök tudják, mit akarnak, talán már gyűjtenek is. A fiam kapja a Vilmos körtét, az ötvenéves jubileumon adták át, a pályafenntartá­si főnökségen. Volt ám szendvics, hűsítő, meg po­gácsa is. Nekem is ki keilett mennem az emel­vény elé, kérem. Hát szép volt nagyon. Na, a me­nyemnek meg a virág. Szép asszony, nem is mondtam, titkárnő, vala­melyik elektrikben. Az óra 'meg marad. Hadd őrizze a múló időt, amibe lassan én is beletartozom. Tulaj­donképpen nem adok semmit, de nem is várok semmit. A monológot csilingelő szoprán szakítja meg: Kér­jük a következőt! B. K. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom