Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-21 / 274. szám
I GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa SINKA IMRE 62 éves korában elhunyt. Temetése 1986. november 24-én, hétfőn, 11 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, testvér, gyermek és nevelőszülő VARGA SÁNDORNÉ sz.: Végh Ilona 56 éves korában, váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1986. november 24-én, hétfőn, 13 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. ✓ A GYÁSZOLD CSALÁD Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa HAVASI EMIL türelemmel viselt, hosszas betegség után, életének 61. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1986. november 24-én, hétfőn, 14.30 órakor lesz a salgótarjáni kjteponti temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium tanárainak, diákoknak, volt osztálytársaknak, a honvédtársainak, a Zalaegerszegi Honvédelmi Parancsnokságnak, akik drága, felejthetetlen jó gyermekünk HELISZ JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút és virágot helyeztek és ezzel mélységes fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 71. sz. motorfűrész-kezelői és £4. sz. darukezelői tanfolyam indul Karancslapujtőn a Nógrád Megyei TIT szervezésében. Jelentkezni lehet: 1386. december 5-ig Karancslapujtőn a tsz központjában Saródi Péter tanfolyamvezetőnél. A Nograd Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat pályázatot hirdet rétsági üzemében betöltendő üzemvezetőhelyettesi munkakörbe. Pályázati feltételek; — felsőfokú végzettség, vagy — középfokú végzettség és öt év szakirányú gyakorlat. Pályázatokat a vállalat műszaki igazgatóhelyettesének címezve, önéletrajzot mellékelve, Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 17. sz. címre lehet benyújtani. Jtsxmsxctnne XI. 22-én és 23-án naponta 7—16 óráig Salgótarján (Zagyvaróna) Őrhegy úton, Váralja és Szalvai M. úton az épületek csatlakozóinak átszereléséhez. IPKOIIlltDETl'SEK A VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára kiemelt gyártmányaihoz sürgősen felvesz — vasszerkezeti lakatos, — forgácsoló szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Bővebb felvilágosítás a munkaügyi osztályon. 3100 Salgótarján, Rákóczi út 249. Érintésvédclem-, villámvédelem- és tűzvédemi szabványossági felülvizsgálat végzését vállaljuk. Salgótarjáni Javító-Karbantartó Vállalat, Salgótarján, Rákóczi út 13. Tel.: 10-027, 10-337. A Kohászati Gyárépítő Vállalat salgótarjáni te- vezési főosztály felvételre keres oki. gépészmérnököt, gépészüzemmérnököt, gépésztechnikust tervezői munkakörbe. Fizetése megegyezés szerint. Jelentkezés: KGYV. salgótarjáni tervezési főosztály. Salgótarján, Kállai É. a. 10. Tel.: 11-474. Futball-labdavásár FÉL ÁRON a salgótarjáni sportcsarnokban. Naponta 8—17 óráig. Börze a Salgótarjáni Ruhagyárban Űj készlettel ismételten megkezdtük exportból visszamaradt késztermék-, alapanyag- és kellékbörzénket. Árusítás: 1986. november 24. 15—17 óráig. Helye: Salgótarjáni Ruhagyár, Salgótarján, Schönherz Z. u. 32. Viszonteladókat is kiszolgálunk. Minden kedves vásárlónkat szívesen látunk. Felvételt hirdetünk 1 fő autószerelő és 1 fő kovácsszakmában. Jelentkezni lehet: Salgótarjáni Erdészetnél, Salgótarján, Vörös Hadsereg út 160. MÁSODÁLLÁSBAN, délelőtti elfoglaltsággal IZS furgon gépkocsival munkát vállalnék. Ajánlatokat: Salgótarján 10-977 telefonra kérek. FELVESZÜNK GÉPKOCSISZERELŐT, valamint külföldi munkavégzésre VÉDÖGÁZAS ÍVHEGESZTŐKET. UNIVER Salgótarján, Somogyi- Bacsó út 6. Telefon: 10-874. KÖZÉPFOKÜ SZÓ1- lításvezetöi vizsgával, gépjármű-ügyintézői tanfolyammal állást keresek. Ajánlatokat: Salgótarján, 10-977 telefonra kérek. A Balassagyarmati Takarékszövetkezet felvételt hirdet pénztárosi és könyvelői munkakörbe. Jelentkezés önéletrajzzal a balassagyarmati kirendeltségnél. KERESKEDELMI szakképesítéssel, gépkocsival, több megye üzlethálózatát kitűnően ismerő fiatalember állást keres. Ajánlatokat: Salgótarján 10-975 telefonra kérek. RÖVID kofferes AVIA tehergépkocsi eladó. Cím: Salgótarján 10-977 telefonon. FRISSEN vizsgázott IL-es 412-es Moszkvics olcsón eladó. Karancsság, Kossuth út 8. 15 órától. FIAT 850-es, üzemképes állapotban, új gumikkal,/ rendszám nélkül elgdó. Irányár : 10 000 Ft. Érdeklődni : Karancsla■>ujtő, Lenin u. 24. JÓ karban levő, 1500-as Zsiguli eladó, ugyanitt puttonyos IZS eladó. Megtekinthető : Nagy István, Ör halom, Rákóczi u. 35. sz. alatt, mindennap. ZUK friss műszakival eladó. Érdeklődni lehet: Farkas- né, 247 telefon, 17 óra után, Balassagyarmat, Rákóczi út 98—126. A. lh. 3. em. 4. ajtó. VEGYESHASZNA- LATÜ Barkas gépkocsit vennék. Keresztes József, Dré- gelypalánk. Honti út 11, 17 órától. SKODA mikrobusz eladó. Érdeklődni: Rimóc, Virág út 14. ZM-ES frsz. 1300- as Lada felújított, jó műszaki állapotban, 2 évre vizsgáztatva eladó. Tóth János, Alsótold, Nagymező u. ll/a. Érdeklődni: du. 16 órától. PH-S 105-ös, piros színű Skoda eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Pintér-telep, Salakhegy út 5. Kocka. ARO billenős, terepváltós reális áron eladó. Karancsalja, Petőfi út 1. ZP-S Wartburg friss műszakival eladó. Érdeklődni: 17 órától, Krizsán Lajos, Salgótarján, Petőfi út 46/c. (Társasház). PIROS, 3 éves 125- cs MZ 12 000 km-rel, kifogástalan állapotba:; eladó. Érdek- , lödrxi: Salgótarján, Karaites út 90. PLATÓS ZUK eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap, Kovács. Balassagyarmat, Jókai l/a. blp. 4. CX-ES Wartburg friss műszakival eladó. Rimóc, Varsányi út 51. TA-S 126-os Polski eladó. Érdeklődni: Salgótarján 15-933, esti órákban. ZB-S Skoda S—100- as személygépkocsi, érvényes műszakival, plusz vonóhorog- gal sürgősen eladó. Balassagyarmat. Dózsa György út 11. IV/14. Kovács. Érdeklődni : egész nap. FRISSEN műszakizott, UK-s, 1200-as Zsiguli eladó. Salgótarján, Alkotmány út 1. n/2. Telefon: 11-409. SALGÓTARJÁNBAN, Eperjes-telepen, 504 négyzetméter házhely, bontásból származó anyagokkal együtt eladó. Villany a telken, víz a telek szélén. Érdeklődni lehet: Salgótarján, Arany János út 21. 1/8. mindennap, délután 4 óráig, szombat kivételével. MÁSFÉL szobás, konyha, kamrás ház telekkel, OTP-re is eladó. Busz 3 perc, vonat 8 perc, templom mellett. Nemti, Táncsics utca 8. KEMEROVO krton eladó, 115 négyzetméteres öröklakás, plusz garázs kp. -f OTP-átvállalás. Érdeklődni : 18 óra után, Salgótarján, 12-281 telefonon. GARÁZS eladó Salgótarján, Beszterce- lakótelepen. Érdeklődni : 15-412 telefonon, 19 óráig. KISEBB családi ház nagy telekkel eladó. Salgótarján, Katona József út 45. Eperjes- telep. BESZTERCE-TELEPEN másfél szobás öröklakás, kp -H OTP-átvállalással eladó. „X. emelet 167357” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. BALASSAGYARMATON 4 szobás családi ház 2 külön bejárattal, garázzsal, melléképületekkel, telefonnal sürgősen, beköltözhetően eladó, közületnek is. Üzlethelyiség céljára alkalmas. Érdeklődni : egész nap, Nádor u. 2. alatt. Tel.: 434. ELADÓ Balassagyarmat, Hétvezér u. 17. sz. alatt másfél szobás, komfortos názrész, 150 négyszögöl telekkel. melléképületekkel. Érdeklődni: helyben. lehetőleg do. 16—18 óráig. 2 szobás, tehermentes, gázfűtéses szövetkezeti lakás azonnal beköltözhetően eladó. Salgótarján, Rákóczi u. 200. I. lépcsőház. Kéri Gyula. 16 órától. t «um*; mm fbrtos családi ház irányításos, NSZKsürgősen eladó. Ka- vámkezelt eladó, rancsalja, Béke u. Zagyvapálfalva, Nyírit. fácska út 3. 331/21. NYUGATNÉMET SOLÁRIUM-napágy eladó. Salgótarján, Arany János út 15. vr 48. Telefon: 15-912 délelőtt. SÜRGŐSEN eladó Balassagyarmat, Mártírok út 71. sz. alatt 3 szobás, kertes családi ház, melléképülettel. Érdeklődni: mindennap délelőtt. ZAGYVÁI rakodón szerelőaknával. villannyal és vízvezetékkel garázs, igényes vevőnek eladó. Érdeklődni lehet: Salgótarján, Pécskő út 12/A. 1/25. 18 és 20 óra között. BESZTERCE-LA- KÓTELEPEN, jó állapotban, száraz, felső szinten levő garázs eladó. Telefon: Salgótarján, 11-169. BALASSAGYARMATI szövetkezeti, központi fűtéses, 3 szobás, összkomfortos öröklakásomat elcserélném tanácsi vagy kisebb magánlakásra. Érdeklődni : Balassagyarmat, Hunyadi út 2. 4. em. 13. ajtó, délutáni órákban, mindennap. SALGÓTARJÁN üdülőterületén (Ge- dőcön) déli fekvésű telek, termő gyümölcsfákkal, reális áron eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Ybl M. út 84. m/3. ELADÓ Örhalom központjában családi ház. Érdeklődni: Hugyag, Dózsa út 3. BESZTERCE-LA- KÓTELEPEN garáes eládó. Tel.: Salgótarján 13-966. BALASSAGYARMATON, Dózsa Gy. u. 1. sz. alatt 2, emeleti, 1 -r 2 félszobás, központi fűtéses, OTP-öröklakás eladó. Irányár: 750 ezer Ft kp. ísmiíMM 2 db T0 hetes üsző- borjú eladó. Sámson- háza, Petőfi út 19. Reluxa, miniredőny. Köziéi, Ko- zárd. Telefon: Salgótarján, 10-977. ELADÓ 20 négyzetméter üzlethelyiség (volt divatüzlet), Zagyvapálfalva, Csokonai út 83. berendezéssel, hőtárolós kályhával, azonnali beköltözéssel. Érdeklődni : 8—16 óráig, Salgótarján, Vásárcsarnok, Csitri divatüzlet, este 13-911. FOLTOS, fekete és mantelosz dogköly- kök sporttársi áron eladók. Magyar, Szurdokpüspöki, Dózsa György u. 12. Tel.: napközben, Pásztó 510. TÖRPE tacskókiskutyák eladók 1000 Ft-ért. Törzskönyvezett tacskókan fedez. Érdeklődni: Gáspár, késes-köszörűs, Balassagyarmat, Táncsics u. 17. ELADÓ bútorok, hálószoba, kombinált szekrény, konyhaszekrény, heve- rők. Balassagyarmat, Rákóczi u. 67. SZEMÉLYGÉPKOCSI • hátsó ülésére szerelhető biztonsági övvel ellátott gyermekülést keresek rúegvételre. Ajánlatokat a balassagyarmati takarék- szövetkezetbe kérem. KÉTTÜÁGYAS kézi kötőgép eladó. Érdeklődni : egész nap, Gáli, Balassagyarmat, Arany J. út 2. 4/3. ELADÓ 2 anyabirka, egy tavaszi bárány és egy kos. Ugyanitt két kecske is eladó. Győré Zoltán, Bátonyterenye. Felső-Katalin. LIBÁK 250 Ft darabonként, ugyanitt hidrofor motorral eladó, Karancsalja, Bercsényi út 15. 40-ES méretű, hosz- szű női irhabunda olcsón eladó. Érdeklődni : Salgótarján, 13-902 telefonon. SZOBA kiadó Zagy« vapálfalva. Honvéd út 3. Oláh István. 6« éves. független férfi, szeretne megismerkedni korban hozzáillő, rendes asszonnyal. Leveleket: „Rendes” jeligére a kiadóba kérek. bútorozott albérleti szoba kiadó Salgótarján, Pécskő Út 4. VII/4. BUDAPESTI L emeleti, utcai, tanácsi felújított szoba konyha, komfortos, nagyméretű lakásomat salgótarjáni vagy annak közeli • körzetében, legalább másfél szobás, komfortos lakásra elcserélném. Érdeklődni: Gönczi Ernő, Salgótarján, Hársfa út 3. 25 éves, 170 cm magas, lakással, kocsival, jó anyagiakkal rendelkező fiú vagyok. Ezúton keresem leány, vagy elvált asszony ismeretségét, házasság céljából. Leveleket: „örökké fiatal” jeligére, a balassagyarmati takarékszövetkezetbe kérem. Esküvőkre edénykölcsönzőmet megnyitottam. Becske, Mező I. út 4. Bódi. GARÁZS kiadó a temető alatt. Tel.« Salgótarján 14-168 este. GARÁZS kiadó Sugár úton. 1 percre a buszmegállótól. Érdeklődni : 17 óra után, Salgótarján, Hársfa u. 11. n/8. 180 cm magas. 29 éves barna, szakmunkás legényember megismerkedne házasság céljából, korban hozzáillő lány- nyál vagy elvált nővel. Egy gyermek nem akadály. Fényképes leveleket „Piros szegfű” jeligére a kiadóba kérek. ELADÓ Jászár okszállás üdülőtelepén, termálfürdő mellett, egy 39 négyzetméteres faház, 300 négyzetméteres telken. Víz, villany van. Levélcím: Dr. Földi József, Budapest X., Szövőszék u. 18. III. em. 16. 1108. Tel.: 774-753 este. GARÁZS eladó Salgótarján, Arany János út végén. Érdeklődni : Arany János út 11. VI/1. ELADÓ salgótarjáni egyszobás, összkomfortos családi házrész, megkezdett tetőtér-beépítéssel, kertrésszel. Érdeklődni : 1-633-573 vagy Salgótarján, Ságvá- ri út 19. (Rokkant) délután. KEMEROVÓN, a garázssoron garázs eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Néphadsereg u. 39/A. KÉT szoba, konyha, nyári konyhás, kertes ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: bármi- . kor. helyben. Balas- í sagyarmat, Dózsa Gy. ; út 29. Ungvár—Munkács 1986. december 8—10. Utazás: autóbusszal Részvételi díj: 2450 Ft Jelent kezés: COOPTOUR/ST Rákóczi u. 11. Tel.: 12-909. Értesítjük megrendeiówiífcet, hogy hirdetést felvevő irodánk az építkezési munkálatok ideje alatt épületünk I. emeletén működik. Megközelíthető a nyomda hátsó bejáratán át Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat NOGRADKERJ Engedményes elektromos háztartási gép- vásár november 17—26-ig, — amíg a készlet tart — a LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZBAN. Régi ár Vásári ár Minigrill sütő TG tip. 409 311 Minigrill sütő MG. tip. 390 300 Hajszárító Cornélia 800 590 390 Hajsütő VH. 1. 136 91 Vasaló HV, 82 399 \ 299 Villanyborotva Mikma tip. 530 450 Kvarclámpa Q 147 1390 784 Lemezjátszó Concert hangfallal 6150 3900 EZ MÁR KARÁCSONYI AJÁNDÉK IS LEHET! ! Váci Tejüzem adminisztratív vezetői munkakörbe pályázatot hirdet. Bérezés: kollektív szerződés bértáblázatának keretei között, megeg3>ezés szerint. Feltételei: számviteli főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat, vezetői készség. A pályázat tartalmazza a pályázó szakmai életútjának leírását, beosztásának, munkakörének, besorolásának és évi jövedelmének megjelölését. Pályázatot a Váci Tejüzem 2601 Vác, Pf.: 10. eímre kérjük. 6 NÓGRÁD — 1986. november 21., péntek