Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-14 / 139. szám

Emlékkönyv Gerelyes Endréről

Lancelot nélkül

Eltűnt a régi Tarján. Az Y alakú völgyben jóformán kő kövön nem maradt. A régi belváros, a girbegurba sikátorok. a kolóniák nagy része. a vízmosásos udvarok, amelyeken esők után végigsöpört a sárga ár, eltűntek a szűk völgyből. A mai várost a modern építészet példájaként szokás emlegetni a hazai szocialista városépítésben. A hatvanas évek tájékán felpezsdült dinamikus városépítés a régitől merőben különböző megyeszékhely létrejöttét eredményezte. A gazdaságban bekövetkezett sok fontos változás. az iparszerkezet átalakulása, a lakosság számának gyors növekedése, az urbani- zálódás számos más — itt nem részletezendő — ténye stb., azt hozta magával, hogy az itt élők szinte egyik pillanatról a másikra váltak városiakká. A dolog jellegéből következik, hogy a belső, a szellemi kohéziós erő viszont természetesen nem alakult ki ilyen gyorsan. Sőt, e téren még napjainkban is érzékelhetőek a gondok.

Gerelyes Endre élete szorosan kapcsolódott Tarjánhoz. Bár nem itt, hanem Hatvanban látta meg a napvilágot 1935. augusztus 15-én, a család a harmincas évek végén már Zagyvapálfalvan él a Kossuth út 28, (később Batsányi u. 32.) szám alatti vasutas ház földszintjén. Itt született 1941-ben öccse, György, aki bátyja halála után egy nappal halt meg Salgótarjánban. Gerelyes Endre, az elemi, illetve az általános iskolát Hatvanban és Zagyva- pálfalván végezte, a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban érettségizett 1953-ban, Itt ismerkedett meg Schlatt- ner Edittel, itt volt minősített sportoló, ökölvívó, majd atléta. Egyetemi évei alatt, s a későbbiekben is ide járt haza, ahova családi kapcsolata, a szerelem és a sport, a barátok sokasága is fűzte. Természetes tehát, hogy a város átalakulási folyamatait korán érzékelte. Kitűnő és lelkes beszámolót írt az Élet és Irodalomba 1959-ben Rombolják Tarjánban a régi falakat címmel Köszöntötte a megújulást, amelytől nemcsak s város külső képének korszerűbbé válását, az életfeltételek javulását várta, hanem a szellemi gvarapodást. a korszerű közösségi fórrnák mielőbbi kialakulását is. Csaknem három évtized távolából is változatlanul izgalmas szellemi élvezetet jelent. olvasni a belső meggyő- fődésből született friss sorokat a város születéséről, s tanulságot jelent mérhetetlen hite és etikus hevülete.

Ez utóbbi tulajdonságok Gerelyes Endrére, az íróra valamennyi művében, novelláiban. regényeiben, publicisztikájában, elméleti írásaiban stb., jellemzőek voltak. Megalkuvás nélküli író volt, a kor. és pályatársak számára példa. Énre utal például Bárányt Ferenc szárnyaiban szép költői soraiban, amikor így emlékezik: „Gerelyes Endre most lenne ötvenéves. Ha nem viszi el

1973-ban az az ostoba baleset. talán most halna meg. Attól, hogy a felrobbant világot igazából az isten sem akarja összerakni már. Valami ugyanis történt a világban. Valami lassított atomrobbanás, amely nem a földgolyót vetette szét, csak az emberi közösségeket. Valami elpattant a hitben és velőnkig hatolt a pendülése. És egvre inkább nincs sehol az a valami, amiről Váci Mihály írt. ..' a lelkünk mélyén nem mondhatunk le arról, hogy valahol azért mégiscsak van valami. .. A felrobbant földgolyón is rajta van. A dirib- darabjain. És újra gömbbé válni ösztökél.” A pályatárs, a barát sorai költői pontossággal fogalmazzák meg mindazt egy, az idei könyvhétre Salgótarjánban kiadott kötet borítólapján is, amiről a könyvbe elmélyült tanulmányok szólnak, vagyis Gerelyes Endire helyét és szerepét a kortárs magyar litera- túrában.

Lancelot nélkül címmel emlékkönyv jelent meg Salgótarjánban Gerelyes Endréről a Palócföld könyvek-so- rozat újabb köteteként a Nóg- rád Megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya kiadásában, Baranyi Ferenc, Kojnok Nándor és Laczkó Pál szerkesztésében. A kitűnő fedélgrafikát Czinke Ferenc készítette.

Ez a könyv nemcsak méltó tisztelgés Gerelyes v Endre élete és munkássága előtt, hanem az életművet értékelő, a lényeget érintő tanulmányok gyűjteménye is egyúttal.

Ezek sorát Pándi Pál Szabadság és törvény, valamint Tóth Dezső A minősítő őszinteség című bevezető írásai nyitják meg. Pándi szerint: „Aközött, ahogy novelláiban megteremtette a szerkezeti fegyelem és nagyfeszültség egységét, ahogy megírta Lancelot »-inkább dübörgő, semmint csevegő történetét-«, s aközött, hogy a pályamunkás gátakat nem tűrő fia vállalta

a munkásmozgalom gondját és fegyelmét, nincs közvetlen összefüggés, nincs mechanikus kapcsolat. Létezhet az egyik érték — létezik is — a másik nélkül is. De Gerelyes pályáján, a dolgok mélyén, nem tekinthető puszta véletlennek, életnek és az irodalomnak ez az egyirányúsága. Mint ahogy nem véletlen az sem, hogy a közéleti feszültségek növekedésével mind komorabb és keserűbb hangokra váltott, az író is, nem elveket hagyva cserben, hanem érzékeltetve annak a felismerésnek a lélektani formációit, miszerint a mégoly jó elvek vállalása sem végzi el automatikusan az elvek és a gyakorlat, az elmélet és az élet összehangolását. A vállalás sok. de nem minden: ez után következik a neheze. Az elmélet gyakorlatba ültetése, a gyakorlat érvényesen elvszerű mérlegelése. Életben és művészetben egyaránt. Gerelyes jó ^lendületei és érzékelhető gyűrődései egyaránt jelzik a folyamat bonyodalmait”.

A továbbiakban Juhász Mária, Erki Edit, Laczkó Pál, Farkas László, Csongrádi Béla. valamint Simonffy András, Salgó Rózsa, Baranyi Ferenc, Gerelyes F.ndréné. illetve Pintér Tamás. Arktis József, Me- locco Miklós. Békési Imre, Veszprémi Miklós és Szakonyi Károly tanulmányait, emlékezéseit ad.ia közre a kötet.

Az életrajzi adatok következnek ezek után, s azok a fekete-fehér fényképek, amelyek Gerelves Endrét, az atlétát, az ökölvívót, a filmest, az írót, a férjet és a családapát mutatják be. Közli a könyv a róla készült utolsó felvételt, amikor a bölcsődéből hazafelé tart kislányával, Editkével, a lágymányosi lakótelepen 1973. március 30-án A következő felvétel már a Gere íves-em1 ék fal a t ábrázolja a Zagyvapálíalvai Általános Iskolában, Orosz István festményével.

Kitűnő bibliográfia teszi teljessé a kötetet, Kojnok Nándor összeállításában. Az életrajzi adatokat Juhász Sarolta

közli.

A könyv a Palócfőid könyvek-sorozat nyolcadik köteteként látott napvilágot a könyvhétre. Nógrád megye méltón tiszteleg e kötettel Gerelyes Endre élete és munkássága előtt. Tartalmánál fogva minden bizonnyal országos érdeklődésre is számot tarthat.

(Palócföld könyvek, Salgótarján, 1986)

T. E.

Nem fantaszta, csak álmodozó...

karmester az AHZ

Kobayashi vezényel

— Ügy tartjuk, a jó karmester keveset beszél. Aki sokat beszél, annak nem biztos, hogy sok a mondanivalója. Kobayashi mindent el tud dirigálni, s ha mégsem, elég egy-egy szó: napsütés, köd, Duna...

Amikor pedig azt mondti:

„Haragszom, és úgy fájdalmasan...!”, azonnal megszólalt a keze alatt a bartóki gondolat. Kobayashi olyan karmesteri tulajdonságokkal rendelkezik,

amelyeket nem lehet megszerezni! Pontosan tudja mi az, amivel foglalkozik. Nem fantaszta, csak álmodozó, azt valósítja meg, amit Debussy olyan találóan fejezett ki: a zene ott kezdődik, ahol véget ér a szó...

A Magyar Állami Hangversenyzenekar egyik muzsikusának szavait idéztük abból a beszélgetésből, amely Kobayashi Kenichiro japán kar mester, a zenekar újonnan kinevezett művészeti vezetője és újságírók között zajlott le, s amelyen jelen voltak né- hányan az együttesből is.

— Nem titok, hogy az ÁHZ tagjai különösen szorgalmazták, hogy ön legyen az együttes vezető karmestere. Mit gondol, mi lehetett ennek oka? — kérdeztük a fiatal művésztől, a Magyar Televízió első 1974-es karmesterversenyének győztesétől.

— Talán a régmúlt, ósi időkben találkoztunk már, s az együttmuzsikálás során újra felfedeztük egymást. Nagyon örültem, hogy a zenekar engem választott vezetőjéül, hogy ennyire megbízik bennem. Igen nagy megtiszteltetés ez számomra.

— Vannak-e már a zenekarral való együttműködésére vonatkozó határozott elképzelései?

— Sokféle elképzelésem van, de ezek egy részéről még ko-. rai beszélni. A műsorpolitikával egyelőre nem kívánok foglalkozni, inkább a zenekari munka színvonalának emelésével. Például az egyes hangszercsoportokkal, a fa- és

rézfúvósok számának növelésével. Jó lenne, ha tudnánk előbb-utóbb önálló épületet, hangversenytermet is biztosítani a zenekarnak, amilyen jó néhány külföldi nagy együttesnek van. (Ilyen egyebek közt a lipcsei Gewandhaus.) Ez is segítene a színvonalasabb muzsikálásban, a művek jobb technikai kidolgozásában.

— Ügy hírlik, szeretne a zenekar számára megnyerni néhány nagy hírű japán céget, amelyek támogatnák valamiképp együttesünket.

— Ez is távolabbi terv csak, de ha sikerül, biztosan sokat segítene az együttes utaztatásában, hangszerek beszerzésében stb.

— Néhány hete több vidéki városban hangversenyezett az ÁHZ-val, Miskolcon, Szék- szárdon. Szombathelyei) például. Szándékában áll a jövőben rendszeresen koncertezni az együttessel vidéki városainkban?

— Természetesen, ezt nagyon fontosnak tartom. Ügy gondolom, hogy valamiféle missziót teljesítünk azzal, hogyha a Magyar Állami Hangversenyzenekar művészetét a fővároson kívül minél több helyen megismerné Tudom, hogy vidéken működik nem egy kitűnő magyar zenekar, de amennyire fontos, hogy ők is megszólaljanak időnként Budapesten, annyira fontos szerintem az is, hogy az ő közönségük is hallja alkalmanként a fővárosiakat. Mint ahogy az is fontos, hogy a magyar zenekarokat külföldön egyre jobban megismerjék. Terveimben szerepel tehát, hogy minél gyakrabban fellépjünk a világ városaiban. Jövő év januárjában máris tervezünk egv turnét az NSZK-ba, ahol Lukács Ervinnel felváltva vezényeljük a zenekart több koncerten.

— Ha jól emlékszem, magyarországi fellépései során minden koncertjén kotta nélkül dirigált. Ef azt jelenti, hogy igen könnyen megtanulja a műveket, vagy inkább tudatos tendencia?

— Szerintem a karmesternek a hangversenyen a zenekar minden tagjával közvetlenül szemtől szembe kell kapcsolatot tartania, ezzel ösztönzőm őket arra. hogy rám figyeljenek. Ott nincs idő ar. ra, hogy a karmester a kottába merüljön. És a zenekar minden tagját megbecsülöm azzal —• űgv vélem —, ha a művet kotta nélkül vezényelem. ..

A Kobayashi Kenichiróval való. találkozás után ismét a zenekar egyik tagja mondotta:

— Hogy miért választottuk egyöntetűen Kobayashit az együttes vezető karnagyául? Nos, talán úgy fogalmazhatnám meg: Kobayashi nem csupán nagy művész, de végtelenül megnyerő egyéniség is: türelmes, jóindulatú, aki nagyszerűen tud bánni az emberekkel, végtelenül tud örülni, ha valamit jó! megcsinálunk. A zenében megtalált öröme olyan mértékben kisugárzik az együttes minden tagjára, a sikeres megoldásért oly hálás tud lenni, hog.v a zenekar megszállottan követi őt. Szinte szégyellnénk nem átvenni a lelkesedését. Annyira, hogy például az idén nyugdíjba menő kollégáink azt sajnálják legjobban, hogy ezután nem fognak vele muzsikálni.

Sz. Gy.

Egy dokumentumfilm

9 . f

margójára

Tamás bátya írója

175 éve született Harriet Beecher Stowe

' Ritka az olyan irodalmi mű, amely megváltoztatja a világot. Harriet Beecher Stowe Tamas bátya kunyhója című regénye se fordított rajta, de „Oroszországban sok földesúr azonnal felszabadította jobbágyait — írta Szerb Antal világirodalom- történetében —, és ami ennél is több. a takarékos Skóciában a szegények penny- jeiból ezer font gyűlt össze a rabszolgák felszabadítására”. Amikor Abraham Lincoln az , 1860-as években, Észak és Dél háborújának idején találkozott az írónővel, azt kérdezte tőle: „ön tehát az a kicsi asszony, akinek a könyve ezt a nagy há. borút kirobbantotta?” Nem a Tamás bátya kunyhója robbantotta ki, ám a mű hatása valóban elementáris volt.

trója, Harriet Beecker Stowe, 1811. június 14-én született Észak-Amerika New England nevű államában Apia, férje, minden fiútestvére református lelkész volt. Mélységesen vallásossá nevelték. Tanítónői oklevelet szerzett, s népes családjával Jámbor, dolgos, egyszerű életet élt Cincinattiban, a déli KfeJBolgatartó államok közelében. Szinte mindennap látta, hogyan menekülnek észak felé a rabszolgaságból megszökött feketék. Járt a déli államokban, azt is látta, hogyan élnek a gyapot- és rizsföldeken, a dohány- ültetvényeken.

1776, az Észak-amerikai Egyesült Államok megalakulása óta a néger rabszolgaság léte vagy nemléte volt az ország legnagyobb gondja, legnagyobb konfliktusának a forrása. A későbbi polgárháború éppen emiatt tört ki. 1850-ben a kongresz- szus olyan törvényt hozott, hogy az északi államok polgárainak is el keli fogniuk és vissza kell adniuk a szökött rabszolgákat, aki pedig nem így cselekszik, azt a börtön várja. Észak fölháborodott.

Ennek az esztendőnek a telén fog tollat Calvin C. Stowe lelkész, teológiai tanár felesége, Harriet Beecher Stowe, északon, a kanadai határ közelében, Brunswiok- ban, hogy megírja a maga külön fölháborodását, hogy végiggondolja a rabszolgaság elleni érveit „Jól emlékszem arra a télre — írja később egyik fiának —, amikor te

egyéves voltál, és én a Tamás bátya kunyhóját írtam. Majd megszakadt a szívem a fájdalomtól, ha azokra a jogtalanságokra és kegyetlenségekre gondoltam, amelyeket a mi népünk követ el a rabszolgákkal szemben ..

1851 áprilisában fejezte be az első fejezetet, s küldte el a washingtoni National Era cimű lapnak. A z újság rögtön fölajánlotta, hogy közli folytatásokban. Már az első részek nagy feltűnést keltettek, a szerkesztőséget elárasztották az olvasók levelei. Az előkelő lap kelendősége hirtelen megnövekedett. A regény 1852-ben könwalakban is a világra került — 100 ezer példányban vették meg az Egyesült Államokban.

Sikerének titka: realizmusa. elevensége, s természetesen az. hogy olyasmiről irt, ami akkor sokakat érintett, izgatott. De ma is népszerű egyetlen olvasó gyerekkora sem múlik el nélküle Nem ifjúsági regénynek készült ugvan, de a Tamás bátvál is elérte a jó végzet- az lett belőle. A rabszolgaélet valóságos körképe, enciklopédiája; a négerek iszonyú szenvedéseit kis örömeit egyaránt remekül ábrázolja. Az írónő fölrázó művet óhajtott írni, ami maradéktalanul sikerült is neki, de csak űgv, hogy ner*> pusztán, politikusmódon agitált, hanem biztos kézzel, szinte tapintha- tóam festette meg a négerek és uraik világát. Mesél, izgalomba hoz, vagyis igaza szépirodaimat alkot.

Charles Dickens hazájában, Angliában, megjelenésekor nagyobb sikere volt, mint az otthoni {rónak. Százezerszámra kapkodták el, még az arisztokratáik is hévvel olvasták.

Magyarországon először 1853-ban jelent meg a Tamás bátya kunyhója Irinyi József fordításában; s ugyanebben az esztendőben

Beecher Stowe 1853-ban írott magavédekezése is, amely a déli rabszolgatartók vádjait cáfolta.

Beecker Stowe, a Tamás bátya kunyhója előtt csak néhánv jelentéktelen elbeszélést írt, 1896-ban, kilencven éve bekövetkezett haláláig pedig csak néhány jelentéktelen regényt. A Tamás bátya kunyhója azonban Szerb Antal szavaival: „...népkönyv lett; úgy tartozik hozzá az Egyesült Államokhoz, mint Petőfi költészete Magyarországhoz.”

Mindmáig megrázó olvasmány mindenütt.

F. I*

Eszem agaban sincs filmkritikával próbálkozni, de any- nyit elöljáróban kötelességemnek érzek leírni hogy a közelmúltban az egyik hétfői rendkívüli adásnapon, a televízió 2. csatornáján sugárzott film tetszett. Érettségi előtt

álló „lázadó” diákokról és a velük — jól vagy rosszul _

s

zövetséges fiatal tanárnőről, egyszóval a nem tudni mit akaró, de mindenesetre valamit akaró fiatalokról szólt.

Utána — jó ötlettel — riportfilm, dokumentumfilm következett. Megkeresték az öt évvel azelőtt érettségizett osztályt. A filmet ugyanis valóban diákok játszották. Amolyan nyilvános érettségi találkozó volt ez, amelyen a fiatalokat, az akkori 18. a mai 23 éveseket nem zavarta a kamera jelenléte. Néhánvukról, a főszereplőkről közben kis riportokat is bejátszottak.

Nem tudtam nem végignézni, és egyre jobban megdöbbentem. Nem azon, hogy a huszonévesek jó része még mindig keresi, hol is találhatná meg a helyét az életben, még- csak azon sem, hogy a legtöbben fanyalogva csinálják, amit csinálnak. Ez ma sikk még akkor is, ha a fiatal nem annak érzi, hanem „köteiességszerűen” fanyalog. A megkérdezettek közül egyértelműen elégedettnek talán csak az egyik színésznek készülő fiatalember, egy bártáncosnő és egy ablakmosó vallotta magát. Két fiatal lány, akik a pedagógushivatást választották, valós gondokról beszéltek, de ők is úgy érzik, megtalálták a helyüket az életben.

Ez volt a kép, a valóság.

Ami megdöbbentett, az más volt. Ezek a 23, talán már 24 éves fiatalok — egy kivételével — szót sem ejtettek családról, gyerekről. Már-már azt gondoltam, hogy ez rendezői szemlélet, de akkor talán azt az egy d’ákot sem engedték volna a képernyőn szólni. Pedig szólt. És ez az egy diák nem leány volt, hanem fiú. Egy műszaki egyetemista, aki arról beszélt, hogy az életét csak családban sok-sok gyerekkel tudja elképzelni Még azt is ki merte mondani, hogy „szégyen ide. szégyen oda” (de miért kell ezzel kapcsolatban magva rázkódni?!), ő bizony nagyon büszke arra, hogy magvar, s hogy ő nemcsak azért akar sok gyereket, mert így gondolja teljesnek az életét, hanem azért is, mert hallja, olvassa, hogy „fogy a nemzet”.

Ami a legdöbbenetesebb volt: egvetlen lány szájából sem hangzott el. hogy 6 anva akar lenni.

(VaST mégis elhangzott, csak ^kivágták”? Nem hiszet% bár megnyugtatna.)