Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
Ellenőrzés mellett A hét 3 kérdése szabad az export A Közös Piac feloldotta a hét szocialista országgal szembeni embargót ' A Közös Piac tagállamai csütörtökön a késő esti órákban megállapodtak abban, hogy feloldják a hét európai szocialista országból származó élelmiszerek importjának tilalmát. Ezzel egyidőben egyezségre jutottak az élelmiszerek megengedhető ra- dioaktivitási szintjében, és annak ellenőrzésében. A rendelkezés június 1-től lép érvénybe, és szeptember 30-ig lesz hatályban. A Közös Piac tagállamai a csernobili atomerőműben történt szerencsétlenség nyomán május 12-én rendelték el az élelmiszerek ideiglenes behozatali tilalmát hét szocialista országból: a Szovjetunióból, Lengyelországból, Magyarországról, Romániából, Bulgáriából, Csehszlovákiából és Jugoszláviából. A tilalom érintette a friss hús, a vágóállat, tej, zöldség, gyümölcs és hal bevitelét. A közös piaci tagállamok képviselői azután jutottak megállapodásra, hogy Görögország felhagyott korábbi ellenző álláspontjával. A megállapodást az . illetékes minisztériumoknak még jóvá kell hagyniuk, ami azonban már csak formalitásnak tekinthető. A döntés értelmében a gyermekélelmiszerek — köz- ' tűk tej — esetében a radioaktivitás megengedett maximális értéke 370 becquerel kilogrammonként, míg egyéb élelmiszerek esetében ez a szint 600 becquerel/kilo- gramm. Június 1-től a tagállamokba érkező élelmiszert mintavétel alapján ellenőrzik, s az ellenőrzés költségei az exportáló felet terhelik. Szükség esetén a hatóságok kiegészítő információkat kérhetnek az exportáló országoktól. A radioaktivitási értékek vonatkoznak a Közös Piac tagállamai közötti kereskedelemre is. Az elfogadott normák a radioaktív cézium izotópra vonatkoznak. A jód izotópra nem határoztak meg értékeket, mivel szakértők szerint annak hatása már nem érzékelhető — írja a DPA nyugatnémet hírügynökség. Nyugat-európai szakértőkre hivatkozva a PAP lengyel hírügynökség rendkívül szigorúnak nevezi a közös piaci tagállamok által most elfogadott értékeket, s emlékeztet arra, hogy az Euratom (Európai Atomenergia Közösség) eredetileg 1000 becquerel/kilogramm értékű határ megszabását javasolta. Havasi Ferenc látogatása az NSZK-ban r Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Lothár Späth baden-württem- bergi tartományi miniszterelnök meghívására május 25. és 30. között látogatást tett a Nemet Szövetségi Köztársaságban. Kíséretében volt Iványi Pál, a KB gazdaság- politikai és Gecse Attila, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja fogadta Havasi Ferencet, aki megbeszélést folytatott Martin Bangemann szövetségi gazdasági miniszterrel a Szabad- demokrata Párt (FDP) elnöf (Folytatás ax 1. oldalról.) évente könyvre. Ugyanakkor azonban társadalmunknak másik fele nem olvas. Eredményeink és gondjaink tehát egyként jelentősek, s arra ösztönöznek, hogy további erőfeszítéseket tegyünk a könyv, az olvasás megszerettetése érdekében a könyvszakma, a közművelődés és az oktatás valamennyi szintjén. A XIII. kongresszus által megfogalmazott társadalmi, gazdasági, kulturális előrehaladásunk szempontjából nélkülözhetetlen a műveltség rangjának további emelése. A továbbiakban a könyv szerepéről szólott, többek között, idézve Jevtusem- kót, Benedek Marcellt, Kosztolányi Dezsőt és másokat. Végezetül felhívta a figyelmet I ez országos könyvbarátmoz- galomra. ' Sándor Zoltán előadómű- árész könyvajánlásával fejekével, Lothár Späth baden- württerobergi és Johannes Rau észak-rajma-vesztfáliai tartományi miniszterelnökkel, Wolfgang Mischnickkel, az FDP parlamenti frakciójának elnökével, Horst Teltschik- kel, a kanceLlár kül- és biztonságpolitikai tanácsadójával, Siegfried Mann-nal, a Gyáriparosok Szövetségének (BDI) ügyvezető elnökével, Helmut Schlesingerrel, a Német Szövetségi Bank alelnö- kével, Anton Jaumann bajor, és Ulrich Steger hesseni tartományi, gazdasági miniszterrel, továbbá találkozott az NSZK politikai és gazdasági életének más képviselőivel. ződött be a megnyitó. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat bátonyterenyei és salgótarjáni könyvesboltja a művelődési ház előtt sátrakat állított fel, amelyekben a könyvheti újdonságokat kínálták. A Nógrádi Sándor Múzeum megyei kiadványokat árusított, köztük a Palócföld könyvek köteteit. Az érdeklődők kitűnő videoprogramot tekinthettek meg a megyei könyvtárhálózatban folyó tevékenységről, reprezentatív könyvheti könyvkiállítást is nyitottak. Ez alkalommal Bá- tonyterenyén Lakatos Menyhért, s a Palócföld könyvek szerzői közül Bódi Tóth Elemér. M. Szabó Gyula és Szepesi József dedikált. Ugyancsak tegnap nyitották meg a salgótarjáni könyvteret. Itt Lakatos Judit, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője mondott megnyitót, s a TEMPRESS szín- játszócsoport működött közre. Az Elnöki Tanács ülése Június 26-án összeül az Országgyűlés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Losonczi Pál elnök tájékoztatta a testületet a közelmúltban a Finn Köztársaságban, Mauno Kői visít ó köztársasági elnök meghívására tett hivatalos, baráti látogatásáról. Az Elnöki Tanács megállapította, hogy a látogatás és a nyílt, őszinte tárgyalások jól szolgálják a két ország és nép érdekeit. Az alkotmány 22. paragrafusának (2.) bekezdése alapján az Elnöki Tanács az Országgyűlés soron következő ülését június 26-án, csütörtökön 10 órára összehívta. A Minisztertanács indítványozza, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére az 1985. évi állami költségvetés végrehajtását tartalmazó törvényjavaslatot, < valamint a beszámolót a honvédelemről szóló 1976 évi I. törvény végrehajtásáról. Határozatot hozott az Elnöki Tanács a Nemzetközi Pénzügyi Társaságban a Magyar Népköztársaság részvényszámának emeléséről, valamint ezzel összefüggő egyes kérdésekről. A továbbiakban a testület bírákat mentett fel es választott meg. majd egyéb időszerű ügyekről tárgyalt. (MTI) T o vábbhal adásunkhoz nélkülözhetetlen a könyv O az újabb csúcstalálkozót, s külföldi tőke korlátlan boákkor kerüljön sor Gorbacsov hatolását tartja célravezető esedékes washingtoni útjá- recepetnek. A szocialista or* Mi a SALT körüli vita ra? ygy jiyen látogatás, a szágok — köztük hazánk — lényege? SALT kétségbevonásának és képviselői, a maguk összetettAz emberi kapcsolatokkal foglalkozó konferencia vitájában az Egyesült Államoknak meggyűlt a baja — a szövetségesi kapcsolatokkal. Bernben került sor a helsinki folyamat utolsó szakkonferenciájára a novemberben esedékes bécsi Európa-talal- kozó előtt (jellegében hasonlított a budapesti fórumra, a stockholmi vagy ottawai ösz- szejövetelre), s . különös helyzet alakult ki, amikor el kellett volna fogadni a záróokmányt. Harmincnégy ország helyeselte a kompromisszumos alapokon kidolgozott szöveget, de az Egyesült Államok vétót emelt. Miután a helsinki ügyrend teljes egyetértést kíván, a dokumentum nem válhatott hatályossá. Az amerikai magatartás zavart és értetlenséget okozott még a NATO-körök- ben is. Washington — legalábbis ebben a témában és ezen az értekezleten — kétségkívül elszigetelődött. Egy másik témában is viharossá válhatott az Egyesült Államok és több szövetségesének viszonya. A SALT- megállapodásokról van szó, amelyek a Nyugat-Európában vallott vélemény szerint mindkét fél érdekét szolgálják, s ezért betartásuk kedvező elemet jelent a mai nemzetközi helyzetben. Csakhogy az Egyesült Államokban új, Trident rakétákkal felszerelt atom-tengeralattjárót állítanak szolgálatba, s ezzel áttörnék a SALT által meghatározott számbeli plafont. A Pentagon szándékosan rájátszott erre. s az amerikai politika szélsőségesei úgy látták, ez az a pont, ahol a SALT-egyezményeket — stílszerű tengeralattjáró-kifejezéssel élve — meg lehet torpedózni. A Fehér Házra azonban olyan erőteljes hazai és szö- vetsegesi nyomás nehezedett, hogy végül nem vállalta a SALT nyílt megszegésének ódiumát. A Tridenteket beállítják, de ugyanennyi, régebbi és elavultabb Poseidon rakétát leszerelnek, ami állal a mennyiség nem növekszik, ha közben a fegyverkezési haisza minőségileg folvtatódik is. Ráadásul Weinberger hadügyminiszter máris újabb mérkőzést helyzeti kilátásba, és kijelentette: ősztől olyan mennyiségben kívánnak B—52-es óriásgépekre szerelt robotrepülőgépeket (szárnyas rakétákat) beállítani, amelyek túllépnék a SALT-határokat. Tehát az egyik oldalon még le sem csillapodtak a kedélyek, amikor a másik oldalon előre igyekeznek beprogramozni az őszi. újabb akciókat. (Vajon ebből a szemszögből nézve mennyire lehet komolynak tekinti azt az amerikai ajánlatot, hogy szeptemberben rendezzék meg megsértésének keretei között aligha ígérne sikert...) A washingtoni manőverekkel szemben Moszkva folytatja békepolitikai kezdemé- nyezéseit. Az SZKP KB főtitkára brit parlamenti küldöttséget fogadott, és fontos javaslatot tett; ha Nagy-Bri- tannia korlátozza, illetve leszereli saját nukleáris erejét, a Szovjetunió hasonlóan aránvos intézkedéseket tesz, s különböző garanciákkal erősíti meg Nagy-Britannia biztonságát. Szovjet válasz érkezett az EGK címére is. Ebben kétoldalú megbeszéléseket és megállapodást javasoltak a Közös Piaccal. Ha földrajzilag nem is. de politikailag „kelet—nyugati téma” Abe Sintaro moszkvai útja: a japán külügyminiszterrel a kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalnak. (Oj módozatok is szerepelnek, például Japán esetleges közreműködése a reaktorbaleset következményeinek felszámolásában.) S a világ egy kicsit már fővárosunkra is tekint, ahol az előzetes közlemény szerint június első felében kerül sor a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének ülésszakára. Az eddigi tapasztalatok szerint az ilyen összejövetelek mindig alkalmat adtak arra. hogy a szocialista országok összegezzék békepolitikai kezde- ménvezéseiket, és jelentős ia- vaslatokkal álljanak a világ elé. o Miért hívták össze az ENSZ-közgyűlés rendkívüli Afrika-ülésszakát? Vasárnap futott a világ Afrikáért — keddtől a fekete kontinens legégetőbb problémáiról vitázott. Az ENSZ-közgyűlésének XIII. rendkívüli ülésszakát ugyanis Afrika válságos gazdasági helyzetének szentelték. Sajnos, van miről tárgyalni, hiszen a Szaharát övező Sz.a- hel-zóna éhínségének sr.ív- bemarkoló képei ez esetben csak „a jéghegy csúcsát” jelentik Miközben a kontinensen demográfiai robbanás megy végbe, s nemsokára 700 millió afrikaival számolnak, hiánv van élelmiszerekben, erőforrásokban, lassú a fejlődési ütem, növekszik az adóssághegy. Szakértők szerint legalább 80 milliárd dollár kellene Afrikának, ebből 35 milliárd a legsürgősebb fizetési kötelezettségekre, 45 milliárd a közvetlen fejlesztési feladatokra. Dehát, hogyan és honnan lehet előteremteni ezt az összeget? A New York-i ülésszakon ugyanezt a kérdést tették fel. de nem ugvanazok a válaszok hangzottak el. Az Egyesült Államok például az állami szektor leépítését, a ségében vizsgálták Afrik* problémáit. Az előrelépésnek vannak külső feltételei, így a világhelyzet javítása. a fegyverkezési verseny visszafogása, és a felszabaduló pénzösszegek hasznosítása, s nem utolsósorban az igazságosabb, _ a fejlődő országok szükségleteit jobban figyelembe vevő nemzetközi esz* dasáei kapcsolatok kialakítása. Ennek keretében Afrikának is tenni kell, felül emelkedni a helvi háborúkon, törzsi konfliktusodon. belső társadalmi feszültségeken. o Milyen mozgások vannak az Arab-Keleten? Az iszlám világban most tartják a böjti hónapot, és a ramadán időszakára rendszerint nem jellemző a túlzott diplomáciai élénkség. Da mindenütt akadnak kiskapuk, ezért nem volt meglepő, hogy amikor a Jordániái uralkodó váratlanul damaszkuszi villámlátogatásra repült, ezt nem napközben, a szigorú böjt időszakában tett te, hanem szürkület után indult, és különgépe még a pirkadat előtt visszaérkezett Ammanba. Ezúttal nem annyira a kétoldalú kapcsolatok álltak előtérbe, hiszen az utóbbi hónapok sorozatos magas szintű találkozóin a jelek szerint — véglegesen vagy átmenetileg — de feloldották a legsúlyosabb feszültségeket. Viszont, ha hivatalos bejelentések nem is történtek ezzel kapcsolatosan, a világsajtó érdeklődéssel figyelte a Jordániái vezető politikusok „ingázásait”. Ennek során Húsz- szein Damaszkusz után Bagdadba sietett, majd miniszterelnöke utazott Athénba, ahol éppen Asszad szíriai államfő tartózkodott hivatalos látogatáson. A jelek arra vallanak, hogy a jordáni- ai aktivitás Szíria és Irak békítésére szolgál. Ha Amman közvetítése sikeres lenne (s ,itt alaposan indokolt feltételes módot használni, miután az arab világban nem ritkák a nagy békülések és a gyors haragok) akkor nemcsak a két szomszédos egv- aránt baathista vezetés alatt álló ország helyezné új alapokra viszonyát, de sok minden változna általában a Közel-Keleten. „Közel-keleti hete” volt Moszkvának is, Líbiából Dzsallud, Szíriából Haddam érkezett a szovjet fővárosba, ahol Mihail Gorbacsovval is találkoztak. A Szovjetunió ismét leszögezte szolidaritá- tás az antiimperialista arab erőkkel, amit a sokoldalú, stabilizáló kapcsolattartással is alátámaszt. Réti Ervin miniszterelnök-helyettes Nógrádion Csehák Judit f (Folytatás az í. oldalról.) számítógépet ajándékozott az iskolának, további munkával pedig kiépítik a video- és számítógéprendszert. A miniszterelnök-helyettes nagy figyelmet fordított a tanintézet szabadidős- és sporttevékenységére és elismerően nyi- j latkozott a tervről: a környező intézetek udvarainak ősz- szenyitásával, társadalmi összefogással sporttelepet hoznak létre. A pásztói program végén dr. Csehák Judit megtekintette az oskolamester- házat és a minap átadott, felújított XTTI. századi kápolnát, A műemléket dr. PrnZ- novszky Mihály, megyei múzeumigazgató , mutatta be. A megyeszékhelyen C. Bee" kér Judit, Salgótarján Város Tanácsának elnöke köszöntötte a vendéget, aki elsőként az épülő új megyei könyvtárral ismerkedett meg. Tordai György, a NÁÉV műszaki igazgatóhelyettese részletesen bemutatta a leendő létesítményt. A vendéglátók a többi között hangsúlyozták, hogy sokat jelent a szabadpolcos rendszer kibővülése és lehetőség nyílik az elmélyüli kutatómunkára. Az Arany János úti 16 tantermes gimnázium építkezésénél a mi- n;szt*relnök-he!vettes egy salgótarjáni sajátossággal is megismerkedett, az építkezésnél csupán a szegezett támfal 20 millió forintos pluszköltséget jelent. A fény mellett az árnyékot is meg akarjuk mutatni — a reggeli tájékoztatójában ezt mondta Devcsics Miklós. Az utóbbi illik a Salgótarjáni Kohászati Üzemek kolóniájára, ahol dr. Szabó István vezérigazgató vezette végig a vendégeket. A megyei és a városi tanács vezetői többek között szóltak a kolóniák szanálását szolgáló törekvésekről és arról, hogy ezek átvételével a tanács nem kevés gondot vállal magára. A kolónia szomszédságában érzékeltették azt is, milyen lehetőséget teremt a város korszerű. csoportos családi házak építésére. A Beszterce-lakótelepen a XIX. számú napköziotthonos óvodában Mezőfi Zoltánná vezető óvónő mutatta be a gyermekintézményt, A beszélgetésen nagy figyelmet fordítottak arra is, hogy az óvoda nyitva tartása hogyan igazodik a szülők munkahelyi elfoglaltságához. Megtekintette a miniszterelnök-helyettes a Beszterce-lakótelepi ABC- áruházat is, ahol kérdéseire Vincze József, a salgótarjáni áfész elnöke többek között arról tájékoztatta, hogy a jó árukínálat a saját beszerzésnek ia köszönhető, a határmenti árucserét pedig a SZÖVKER-en keresztül végzik. A délutáni program Szé- esényben folytatódott. A látogatót Batta László, a váró si pártbizottság első titkára és Zagyvái Sándor tanácselnök köszöntötte, majd a múzeumot tekintették meg. Balassagyarmaton Forgó Imre, a városi pártbizottság első titkára és dr. Győri Sándor, a városi tanács elnöke köszöntötte a Minisztertanács elnökhelyettesét. A beszélgetés színhelye a balassagyarmati kórház volt, ahol dr. Hatvani László igazgató idézte fel a kórház múltját, a rekonstrukció eredményeit és további teendőit. Részletesen bemutatta a jelenleg 1021 ágyas kórház tevékenységét, s a többi között kiemelte, hogy a betegellátásban jó együttműködést alakítottak ki a salgótarjáni megyei kórházzal. A rekonstrukció folytatásához szükséges pénz megtervezésekor nem számoltak a szemészeti pavilon felújításával. ahol most veszély- helyzet állt elő. Ezt elhárították, a beavatkozás azonban elkerülhetetlen. A látogatók hosszasan elidőztek az aládúcolt pavilonban. A megoldást kereső beszélgetés során pedig a miniszterelnök- helyettes, a megye, — Balassagyarmat — és a kórház ve-, zetői között egyetértés volt abban, a megoldásban figyelemmel kell lenni a jelenlegi gazdasági helyzetre, valamint az egészségügyben végbement koncepcióváltásra. Természetesen képet kaphatott a Minisztertanács elnökhelyettese a kórházrekonstrukció figyelemreméltó eddigi eredményeiről is. A diagnosztikai pavilont például ezzel mutatták be: a VI. ötéves tervben erre fordították a legnagyobb összeget. Dr. Csehák Judit Nógrád megyei programját Bánkon fejezte be. Dr. Varga József, a rétsági városi jogú nagyközségi pártbizottság első titkára és Gresiva István, a városi jogú nagyközségi tanács elnöke köszöntötte, maid bemu*atták 'a vfzi- színpadot, amely jelentős szerepet játszik a szabadidősprogramokban, a nemzetiségi találkozókon. A Minisztertanács elnökhelyettese ezt követően visszautazott Budapestre. 2 NÖGRÁD - .*86. május 31., szombat l t