Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-29 / 125. szám
fILÄG PROtETÄRjA» EGYESÜLJETEK! NŐGRÁD AZ MSZMP NÖGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XLII. ÉVF.. 125. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1986. MÁJUS 29., CSÜTÖRTÖK ITanaeskoztalc a Hazai üuegspari szakemberek Kétnapos konferencia az újításokról, találmányokról Dr. Juhász Gyulának, a salgótarjáni síküveggyár igazgatójának megnyitója után tegnap megkezdte munkáját az első üvegipari újításitalálmányi konferencia, melynek a megyeszékhely Technika Háza adott otthont. Az újítások, találmányok révén a síküveggyárban 30 millió forint megtakarítást értek el a VI. ötéves tervben. A mozgalom, jelentős szellemi tartalékot hozott a felszínre, amelynek életben tartása fontos feladat. A konferencia első előadója Czina Sándor, az Üvegipari Művek vezérigazgatója az újító-feltaláló mozgalom szerepéről, a vállalati gyakorlatban betöltött jelentőségéről beszélt. Két oldalról közelítette meg a témakört: egyrészt a vállalati hatékonyság növelésének, másrészt az innováció — mint az előbbi eszközrendszerének —, szempontjából. Utalt a XIII. párt- kongresszus határozatára, miszerint, a tudomány termelő erővé válása népgazdasági érdek. Az ehhez szükséges társadalmi, gazdasági feltétel- rendszer kialakítása, illetve továbbfejlesztése egyetlen gazdálkodó szervezet számára sem lehet közömbös. Szükséges az alkotások és az alkotók magasabb anyagi elismerése. Amíg az újítások elbírálása viszonylag könnyen megy, addig a találmányok még mindig mostohagyerekei a tudományos kutatófejlesztő munkának. Végezetül szólt azokról az eszközökről, feladatokról, amelyek segíthetik a kibontakozást: így a bürokratizmus csökkentése, az érdekeltségi rendszer megújítása, a kormányprogram végrehajtását segítő gazdasági célkitűzések fokozott támogatása. Ezt követően Garai Görgy, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium osztályvezetője vázolta az építőanyag-ipar VII. ötéves tervét. Elsőként rövid áttekintést adott az előző tervciklusban foglaltak végrehajtásáról. Rámutatott, hogy sem a múlt esztendő, sem az idei első öt hónap nem ad okot derűlátásra. Mivel az iparág a népgazdaság, harmadik legeszközigényesebb területe, a korábbinál szűkebb fejlesztési erőforrások csak a beruházások szintentartását teszik lehetővé. Ebből az üvegipar 2,3 milliárd forinttal részesedik, Hangsúlyozta: javítani kell termelés hatékonyságát, feladatunk keresni, a gazdaságos megoldásokat, bővíteni a termékek választékát, és javítani a minőséget. Törekedni kell a versenyképes áruk gyártására — igazodva a szabványmódosításhoz. Különös figyelmet igényel a hőszigetelő alapanyagok előállítása. Kiemelte a számítástechnika alkalmazásának szükségességét és az iparágban hasznosított oktatási anyagok korszerűsítését. A továbblépés útja a teljesen önálló gazdálkodás feltételeinek megteremtése és — ahol erre mód van —, a vegyesvállalatok alakítása. Délután még három előadásra került sor, amelyek foglalkoztak az innováció és a pályázati rendszer szerepével, az iparjogvédelemmel, és az újítási-találmányi mozgalom tanácsi eredményeivel. Ezután kitüntetéseket adtak át: Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült Varga László, a salgótarjáni síküveggyár létesítmény-főmérnöke és Sinkó Sándor, az orosházi üveggyár gyáregységvezetője. Tízen kaptak Kiváló dolgozó elismerést, és közel ötvénen kapták meg a Kiváló újító és Kiváló feltaláló cím különféle fokozatát. Május 30 — június 4: ünnepi könyvhét NŐGMÁDBi ' Ismét elérkezett az ünnepi könyvhét ideje, az országos és a megyei rendezvénysorozat május 30-án kezdődik és június 4-ig tart. Az országos megnyitó színhelye tavaly Debrecen volt. az idén ismét Budapest ad helyet ennek az eseménynek. Az 1986. évi ünnepi könyvhét országos megnyitóján Pál Lénárd akadémikus, az MSZMP KB titkára mond ünnepi köszöntőt május 30-án a Vörösmarty téren. A könyvhét Nógrád megyei megnyitóját szintén holnap rendezik meg Bátony- terenyén, a Bányász Művelődési Házban délután fél négykor, a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár, a bátony- terenyei Bányász Művelődési Ház, a helyi tanács vb. művelődési osztálya, a Nógrád Megyei Tanács VB művelődési osztálya, valamint a Nógrádi Szénbányák közös szervezésében. Az ünnepi megnyitón játszik a művelődési ház kamarazenekara, sor kerül Kun János előadóművész műsorára. A köszöntőt Mákos Nándor, a Nógrádi Szénbányák pártbizottságának titkára mondja, a megnyitó beszédet pedig Drucker Tibor, a Könyvértékesítő Vállalat igazgatója. Könyvajánlás is lesz, az ünnepi könyvhét kiadványaiból Sándor Zoltán előadóművész hívja fül a figyelmet a könyvekre. A megnyitó napján a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat bá- tonyterenyei és salgótarjáni könyvesboltja a Bányász Művelődési Ház előtt fölállított sátrakban a könyvhétre megjelenő újdonságokat, a sa’gó- tarjáni Nógrádi Sándor Múzeum pedig megyei kiadványokat árusít. A könyvhét ideje alatt a művelődési házban a könyvheti kiadványokból válogatott kiállítást te* kinthetnek meg az érdeklődök. Idén a tavalyinál is gazdagabbnak ígérkezik a nógrádi könyvheti eseménysorozat. Ez idő aiatt összesen 130 rendezvény lesz, nemcsak a városokban, Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón és Szécsényben, hanem a már említett Bátonyterenyén, Rét- ságon, sőt, jóformán valamennyi településen, valamint a gazdasági egységeknél. A megye könyvheti íróvendégei, előadói között köszönthetjük Ágai Ágnes költőt, Asperján György József Attila- és SZOT-díjas írót, Balogh Béni írót, Baranyi Ferenc József Attila- és SZOT- díjas költőt, Horgas Béla költőt és írót, Kormos Sándor költőt, Lakatos Menyhért Füst Milán-díjas írót, Mezei András József Attila- és SZOT-díjas írót, Nemere István, Padisák Mihály, Szilvást Lajos, Takács Tibor, Végh Antal írókat, Szakonyi Károly József Attila-, SZOT. és Gábor Andor-díjas, Varga Domokos József Attila-díjas írót. Közönség elé lép a könyvhéten Kassai Franciska, Kun János előadóművész. A Nóg- rádban élők közül pedig Bódi Tóth Elemér költő. Kelemen Gábor és M. Szabó Gyula író, újságíró, dr. Praznovsz- ky Mihály író, a Palócföld folyóirat főszerkesztője ‘ és Szepesi József költő. Az ünnepi könyvhéten a megyében levő könyvesboltok gazdag kínálattal vonulnak ki az utcákra és a terekre, a filmszínházak irodalmi adaptációs filmprogramokkal csalogatják a nézőket Balf>=ca- gyarmaton, Karancslapujtőm Karancsságon, Mátrám ind- szenlen, Bátonyterenyén, Pásztón, Rétságon, Salgótarjánban (Kohász filmszínház) es Szüfivben. Sikeres kísérlet — tanulságokkal (3. oldal) Színvonalas hangverseny (4. oldal) Olvasék fóruma (5. oldal) SBTC-gyözelem (7. oldal) A kövek beszélnek Kápolnaavató Pásztón Az országban egyedülálló műemléket újítottak fel az elmúlt két évben Pásztón, a hatszögletű XIII. századi kápolnát. Dr. Valter Ilona régész fedezte fel, majd sok munkája és utánajárása után az Országos Műemléki Felügyelőség megkezdte felújítani, vagy mondjuk inkább úgy, újjáépíteni. Az építészmérnök Harsányiné Vladár Ágnes vezetésével végezték a munkálatokat, aki vigyázott arra, hogy ne az eredeti kápolnát építse újra, hanem hitelesen utaljon a mai modern építészeti eszközökkel arra, hogy milyen is lehetett ez a régi egyházi epület. A kápolnából tulajdonképpen csak az altemplo- mi rész maradt fenn, és az sem sértetlenül, de az érdekes, hatszögletű formára már ennyi is emlékeztetett. Természetesen az építészek élénk fantáziájukat is használták, de mindvégig vigyáztak arra, hogy a múlt emlékeit ne sértsék meg! A kápolna körülötti kert terveit Kiss József kertész- mérnök csinálta, amely az eredeti környezetre emlékeztet. A kápolna megnyitóját szerdán tartották meg. Dr. Praznovszkv Mihály, a Nógrád Megyei Múzeumok igazgatója, bevezető szavai után Komjáthy Attila, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatóhelyettese köszöntötte a mintegy félezer megjelent vendéget, majd beszédében hangsúlyozta, az állam és az egyház közös munkájának szép eredményét. Utána Mészáros Lajos, egri érsek helynök köszönetét mondott mindazoknak, akik a kápolna helyreállítási munkájában részt vettek. Végül Fekete Attila, Pásztó város tanácselnöke köszöntötte azokat, akik társadalmi munkájukkal segítették a kápolna elkészültét. Ezt követően dr. Valter Ilona régész és dr. Nagy Lajos plébános bemutatta a kápolnában és altemplomában megtalálható kiállítás anyagát. Ezután orgonaműsort hallgathattak a zenerajongók a pásztói Szent Lőrinc-plébá- niatemplomban, Marozsi Ferenc előadásában. Giutazon a Komszomol küldöttsége Szerdán elutazott Budapestről, az Össz-Szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttsége, amely a KISZ Központi Bizottságának meghívására, Viktor Mi- sinnek, a Lenini Komszomol Központi Bizottsága első titkárának vezetésével május 22—28. között tartózkodott hazánkban. A szovjet ifjúsági delegáció részt vett a KISZ XI. kongresszusán, majd megbeszélést folytatott a KISZ KB Hámori Csaba első titkár vezette tárgyalócsoportjával. A látogatás során a két szervezet vezetője a KISZ és a Lenini Komszomol közötti, az 1986—90. évekre szóló együttműködési programot írt alá. A vendégeket fogadta Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese. A delegáció látogatást tett Fejér megyében. Megtekintette a Videoton számítógépüzemét, majd az Alba Regia Építőipari Vállalat sportcsarnokában nagygyűlésen találkozott Székesfehérvár ifjúságának képviselőivel. A delegáció látogatása alkalmából Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete díszebédet adott, ezen részt vett Hámori Csaba a KISZ KB első titkára. Magyar—csehszlovák barátsági nap Magyar—csehszlovák barátsági napot rendezett szerdán a Hazafias Népfront megyei és Rétsag Nagyközségi Bizottsága. A vendégeket dr. Jozef Gaált, a csehszlovák kulturális és tájékoztató központ igazgatóhelyettesét; dr. Karel Krizt, a prágai közgazdasági egyetem marxista—leninista tanszékének vezetőjét és Kozlovszky Kázmért, a csehszlovák kulturális és tájékoztató központ munkatársát Rétságon Srám András. a HNF nagyközségi bizottságának titkára köszöntötte. Jelen volt Letovai Ildikó, a HNF megyei titkára. A vendégek délelőtt Né- zsára látogattak, ahoi találkoztak a politikai, állami, gazdasági és társadalmi szervek vezetőivel. Zachar Káz- mér tanácselnök tájékoztatót tartott a térség gazdasási. kulturális életéről, a nemzetiségi politika végrehajtásának tapasztalatairól. Elmondta, hogy a területükön élők 35—40 százaléka vallja magát nemzetiséginek. Az óvodákban, három helyen (Nógrádsápon, Nézsán és Legénden) 59 gyermek tanulja a szlovák nyelvet. A térséghez tartozó mind az öt község iskolájában folyik szlovák nyelvoktatás. Három hagyományőrző csoport is működik a környéken: a nézsai vegyes kar, a nógrádsápi és legéndi asszonykórus. A tanácsi testületben, a ,párt- és tömegszervezetek vezetőségében megfelelő arányban képviseltetik magukat a nemzetiségiek, a vezetők 40— 45 százaléka nemzetiségi. A Május 1. Termelőszövetkezet a bouzovi téesszel, a Nézsai Általános Iskolának a ragyolci iskolával van testvér- kapcsolata. Á vendegek megtekintették a Nézsai Általános Iskolát, majd a bánki szlovák tajhá- zat. Délután részt vettek a rétsági Asztalos János Művelődési Központban egy Csehszlovákia életét bemutató fotókiállítás megnyitóján. Rútság üzemeinek és intézményeinek képviselői előtt a csehszlovák vendégek előadást tartottak a nemzetiségi politika lenini elveinek érvényesüléséről Csehszlovákiában. A művelődési központban a barátsági nap alkalmával kitüntetések átadására is sor került. Az Országos Béketanács emléklapját kapta meg a Globus Nyomda és Konczné Bodnár Ágnes, a sál jótarjá- ni finn—magyar baráti kör volt titkára. Németh Károly látogatása a VI. kerületben Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese szerdán ellátogatott a főváros VI. kerületébe. A látogatásra elkísérte Hajdú István, a budapesti pártbizottság titkára. Az MSZMP főtitkárhelyettesét a VI. kerületi pártbizottságon Barsi Tomaj, első titkár és Méreg Tivadar, a városrész tanácsának elnöke fogadta. Németh Károly délelőtt rövid sétát tett a kerületben. Eközben Méreg Tivadar és Gáti Imre, a VI. kerületi ingatlankezelő vállalat igazgatója a helyszínen tájékoztatta, a VII. ötéves tervi lakóház-felújítási elképzelésekről, az „A” tömb rehabilitációjának előkészületeiről. A főtitkárhelyettes ezután felkereste a Hungarofruct Külkereskedelmi Vállalatot, ahol Nemes Tibor vezérigazgató és Jánossá Zoltán párt- Htkár a vállalat ez évi gazdasági és politikai céljait, eddigi eredményeit, nehézségeit ismertette. Németh Károly beszélgetést folytatott a jelenlévő párt-, gazdasági és társadalmi vezetőkkel a vállalat előtt álló feladatokról és a további tervekről. A program délután a párt- bizottság székházában folytatódott; a párt főtitkárhelyettese találkozott a végrehajtó bizottság tagjaival, állami, gazdasági és politikai vezetőkkel. A jelenlévőkkel elbeszélgetve Németh Káról* ismerkedett a kerületi vállalatok, intézmények helyzeté« vei, gondjaival. Programié» nak befejezéséül felkeresi* Janzer Frigyes szobrás«, érd» mos művész műtermét.