Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-27 / 123. szám
Hatvan a százezerből? Mot tart nálunk a robottechnika? Hová tűnt 37,5 munkanap? Ha azt mondom: lógás, italozás, hanyag munka, szinte a helyzet az igazgatóságon is, abban a pillanatban az építőipar jut az emberek eszébe. Megszoktuk már, hogy a kőművest, az ácsot és még sorolhatnám a szakmákat, szóval, hogy munkamoráljukat nem tartjuk túlságosan magasnak. Miért? Egyetlen logikus magyarázat adódik a kérdésre: egyfajta kirakatban dolgoznak, mindenki szeme láttára. Mihelyt észrevesszük a cigarettázó építőt, meglátunk egy sörösüveget a készülő ház közelében, máris élünk a gyanúperrel, és általánosítva, meghozzuk lesújtó véleményünket. Mostani beszélgetésünk fő témája a munkaidőalap védelme, illetve a megye legnagyobb építőipari vállalatánál a hatékonyabb, fegyelmezettebb munkavégzés érdekében hozott intézkedések. Hajlamosak vagyunk rá, ' A sci-fi történeteken nevelkedőket talán meg sem lepte a hír: robot táncolta el Kaliforniában a Láthatatlan városok című balett férfi főszerepét. Mégpedig kifogástalanul. Az új stanfordi sztár hajolt, kígyózott, csavarodott, lágyan táncolt partnernőjé- vél. Egy kuriózum az amerikai kutatómunka eredményei közül. De vajon mit láthatunk idehaza? Természetesen nem balettműsorokra gondoltunk, hanem a robottechnika magyarországi elterjedésére. Ma hozzávetőlegesen 60 robotot alkalmaznak a hazai vállalatok, intézmények, elsősorban a gépiparban. Milyen eredménnyel? Rövidesen pontos választ kaphatunk a kérdésre, miután az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságban most összegezik annak a vizsgálatnak a tapasztalatait, melynek révén képet alkothatunk a robot- technika magyarországi helyzetéről. Nem bíznak a gépben Bár az állásfoglalás még nem készült el, érdemes előzetesen néhány figyelemre méltó tapasztalatot közreadni. Ügy tűnik: hazánkban az ipari és gazdasági környezet még nem olyan, hogy be tudja fogadni, és eredményesen alkalmazza a robotot. Ugyanis csak alaposan szervezett, anyagokkal, alkatrészekkel folyamatosan ellátott technológiákban lehet robotot gazdaságosan működtetni. Programozásához, karbantartásához működtetéséhez magasan képzett munkásokra v<an szükség. Ezek az alapvető követelmények általában még nincsenek meg a hazai vállalar toknál, intézményeknél. Előfordul, hogy a robot belépő? tiével az élőmunka csak tovább fokozódott, mert nem bíznak kellően az automatizált gépben. Ugyanakkor fellelhető a másik véglet ist a milliókba kerülő robot áll, mert ilyen vagy olyan ok miatt nem tudják beilleszteni a technológiai sorba. Az országban található hatvan robot mind műszaki színvonalban, mind az alkalmazási területet tekintve jelentősen eltér egymástól. Ennek több oka van. Számos magyar gazdálkodó szervezet pénzhiányban szenved, sőt, el is adósodott, s ez határt szab a robotosításnak. Gondot jelent az is, hogy nincs kellő választék sem idehaza, sem a szocialista piacon. Tőkésországokból pedig vagy az embargó, vagy a viszonylag magas devizaszükséglet miatt nem vásárolhatnak. További gátat emel, hogy viszonylag még mindig olcsó az élőmunka A gyorsítás feltételei Mindent egybevetve: kezdeti sikereket ugyan elkönyvelhet magának a magyar robotkutatás, fejlesztés, gyártás és alkalmazás, de feltétlenül szükség van gyorsításra és rendszerek létrehozására. Összehasonlításul érdemes megemlíteni, hogy 1985 végén már mintegy százezer programozható robot dolgozott a világ országaiban. A szomszédos Csehszlovákiában a múlt év végéig 4742 robotot, illetve manipulátort (egyszerűbb munkavégző gépet) állított elő a hazai ipar. E számokból is látható: igen jelentős hátrányt keil behoznunk. A legnagyobb gondot az okozza, hogy nálunk mindössze néhány gazdálkodó szervezet vállalkozott a robot előállítására. A gyorsítást, a rendszerszemlélet kialakítását szolgálja az Ipari Minisztériumban a közelmúltban kidolgozott állami cselekvési program, amely megfogalmazza a robotosítás minden területére vonatkozó feladatokat, és sokat tesz a nemzetközi együttműködés összehangolásáért. Szorosan illeszkedik például a KGST 2000-ig szóló komplex programjának fejlesztési céljaihoz. Robotgyártásban a főként technológiai teendők ellátására, az egészségre ártalmas fizikai munka helyettesítésére, és a különböző termelőeszközök kiszolgálására alkalmas robotok gyártása látszik célszerűnek. Mindezekhez jelentős kutatásra és fejlesztésre van szükség. Az ebben a tervidőszakban induló országos középtávú kutatás-fejlesztési terv (OKKFT) kilenc műszaki jellegű programja közül az egyik magában foglalja a robottechnika komplex fejlesztését is. Vannak, akik azt remélik, hogy a roboto- sítási kényszer és az anyagi, támogatások hatására a tervidőszak végére megsokszorozódik a robotok száma. A hazai robotizálást lényegében az Ipari Minisztérium és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság 1983-ban közösen meghirdetett pályázata indította el. (Tapasztalatait felhasználva újabb pályázat kiírására számíthatnak a magyar gazdálkodó szervezetek.) Hatására a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete — a SZTAKI — kidolgozta és elkészítette az első alakfelismerő rendszer prototípusát. További fejlesztéssel újabb egységek beiktatására is lehetőség volna, amelyek növelnék a gép intelligenciáját. A rendszer a minőségellenőrzésben, az orvostudományban is hasznosítható. Ha nem táncolnak — dolgozzanak A közelmúltban írta alá a SZTAKI és a tamperei Műszaki Egyetem azt a szerződést, amelynek értelmében finn robotokba Magyarországon gyártott érzékelőt építenek, mindkét országban egy-egy azonos intelligens robotrendszert hoznak létre konkrét ipari feladatok megoldására. A csepeli Egyedi Gépgyár a japán Daidó cégtől egy komplett gyártmány- család, a győri REKARD Ausztriából főként ívhegesztésre alkalmazható robötli- eencét vásárolta meg. A Bakony Művek Bosch-licenc alapján, a mikroelektronikai vállalat viszont hazai tervek szerint gyárt robotot. A központi fizikai kutatóintézetben precíziós robotok fejlesztése is szóba került. A Vega-programban «ftért magyar eredmények hamarosan a köznapi életben is hasznosulnak. Emlékezetes, hogy a hazai szakemberek több műszert, részegységet készítettek a Vega-program számára; többek között a kamerát, az üstökösre irányítható berendezést Ennek az ipari robotokéhoz hasonló összetett mozgást kellett végeznie. Ez is azt igazolja, hogy a magyarok képesek jó robotok gyártására. A magyar robotosítás tehát elindult, jó úton halad, ha nem is a megfelelő ütemben. Ezen nyilván változtatni fog az OKKFT, de azért mégsem számíthatunk arra, hogy a közeljövőben robotok táncában „gyönyörködjünk”, a hazai balettszínpadon. Azzal is beérjük, ha „csak" dolgoznak. Sokkal nagyobb számban, mint napjainkban. H. ÜT. hogy csak a számoknak hiszünk. Ezért első kérdésem Hegedűs Jánosaiéhoz, a NÁÉV munkaügyi osztályvezetőjéhez: — Milyen a munkaidő kihasználása a NÁÉV- nál. mit mutat például az 1985-ös statisztika ? — Tavaly a munkaidő kihasználása 83,1 százalékos volt, valamit javult 1984-hez képest. A nem munkával töltött napokat elemezve kiderül. hogy dolgozóink fejenként, átlag 37,5 munkanapot maradtak távoli. Ennek nagy része szabadság és betegállomány, emellett néhány százalékos az igazolt hiányzások aránya. Igazolatlan távolmaradás miatt 0.7 munkanap esett ki, vagyis fcöfob mint öt óra fejenként. — Magyarul, mintha szűk két hónapra bezárták volna a „kapukat”. Természetesen nem az rontja a statisztikát aki beteg, vagy rendes évi szabadságát tölti, hiszen ez az élet velejárója. De vajon „beteg”-e minden beteg? — Ellenőreink rendszeresen járják végig a táppénzes állományban levő dolgozókat Való igaz. hogy a korábbi évékben előfordóft csalás, hiszen hiányszakma a kőműves; vagy az ács. Sok esetben a menaces jövedelemszerzés reményében „íratták bi” aa- gokat. Tavaly azonban éüen- őreimk senkiit nem értek táp- pénzcsaláson. — A* imént sorok negatív jelenségek azonban csak egy részét adják a hatékony munkavégzés gátjainak. A napló kitöltése még nem jelenti a nyolc óra teljes kihasználását. Milyen lehetőségek kínálkoznak a lógás, az ittas munkavégzés csökkentésére? — Vállalatunk már a legutóbbi kollektív szerződésben is szigorította a vétségeik elbírálását. A most készülő módosítás újfent ezt a célt szolgálja, de hadd mondjak egy-két példát. Igazolatlan távoliét esetén vagy sorozatos fegyelemsértés után megvonjuk a dolgozótól a különélés: pótlék egy részét. Csökkenthetjük a kedvezményeket, például az ebéd térítés felfüggesztésével. Lehetőségünk van az utazás anyagi terheinek teljes áthárításéira és még sorolhatnám. Az természetes, hogy a leír t óra után laposodik a boríték és különösen kirívó esetben törülhetjük a dolgozó törzsgárda tagságát is. — A középvezetők élnefe-e ezekkel a lehetőségekkel? — Lát ja, ez már nem ilyen egyértelmű. Főiként a munkaerőhiány tartja vissza művezetőinket a szigorú intézkedésektől. A másik ok egy kicsit bonyolultabb, mivel korábbam az adózás miatt érdekűnk fűződött a többlet- létszám fenntartásához. Az önállósodás után a kereset- szint-szabályozás bevezetése megváltoztatta eat a szemléletet. A Jrilépett” bejegyzéssel érkezőket csak a hiámy- szakmáfcbam alkalmazzuk, három hónapos próbaidőre. Aki nem végzi fegyelmezetten munkáját, annak kezébe nyomjuk a munkakönyviéit. — Melyik területen sikerült a legjobb eredményt elérni a munkaidőalap védelmében és hot a legrosszabb? — Legjobb a helyzet, az ipartelepünkön, mivel sr ott dolgozók szem előtt vannak. Nem így a mélyépítőknél; mivel bevezettük a rugalmas munkaidőt. Itt a női dolgozók vannak túlsúlyban, ami sajátos gondokat teremt Visszatérve a mélyépítőkhöz, sajnos olyan rossz volt a helyzet, hogy az utóbbi időben szívesebben alkalmaztunk nyugdíjas bányászokat, a likukwnszer űen — Akik végignéznek egy műszakot valamelyik felvonulási területen, szóvá teszik, hogy igencsak elhúzódik a reggeli, meg az ebédidő. így van? — Ennek az ellenőrzése szinte lehetetlen. Hivatalosan 30 perc ebédidőt biztosítunk dolgozóinknak és nem kötelezhetünk senkit arra, hogy jóllakottam jelenjen meg a munkahelyén. Reggel a legfiatalabb ait küldik el vásárolni, ám ő is van annyira dörzsölt, hogy ne üresen hozza vissza a pálintkásüveget, S ha már az italnál tartok, sajnos azt sem tudjuk nyomon követni, hogy a teherautó-sofőrök nem csempésznek-e be némi „frissítőt” a munkaterületre. Mindenesetre reggeli idő hivatalosan nem létezik. — Az említetteken kívül mi rontja még a statisztikát? — Az úgynevezett törtnapi kiesések nagy része abból adódik, hogy a fiatalok különböző előképzésben vesznek részit, de hasonló gondot okoznak a sportolók, akik jelentős pótszabadsággá! nen- defkezmek. — Hogy segíthet a héfyze- ten a szocialista brigádmozgalom? — Elviteg segíthetné a munkaidőalap védelmét, (te a brigádok többsége a brrgéd- tagot védi. A futórszoügálaf, mellyél a központban imté- zendß hrvataäos ügyektől mentesítjük a deftgorzót, javítja a statisztikáit Az más kérdés, begy szívesebben jönnek személyesen. Sokszor még kflépűcéduMt sem foáoJ uek, mondván; nem tátáftara a művezetőt Ezek eOen á jövőben határozottan fieRé- púnk..: | T. Mémtth básztő ] ezért valószínűleg ezt az özemet „leépítjük”. Sokait javait Nyárra, strandira Fenni lehet, de választani' ölomraktár a falevelekben A Bécs legforgalmasabb út- falevelei 376 gramm ólmot korlatilag korlátlan ideig ott jai mentén álló lombos fák tartalmaznak (csaknem fél . . , . , ..... , m ár nagyrészt „ólomraktá- kilogramm). Ez az ólom- 1S rnarad> hacsak különleges rak”. A vizsgálatok szerint mennyiség az őszi lombhul- eljárással meg nem tisztít- egyhektárnyi lombos erdő léskor a talajba jut, és gya- ják a parkokat. Ha hihetünk a naptárnak, levethettük végre a meleg szövet- és gyapjúholmikat magunkról — itt a nyár. A világ divatja végre (és ismét) a természetes anyag: a pamut, a vászon. Mit kínálnak a meleg időre a megye boltjai azoknak, akik itt kívánják beszerezni a hőségben is hordható holmikat? „Gyerünk a Centrumba f” A cég salgótarjáni áruháza bőséggel szerzett a rövid idő alatt nevessé vált Yessa fürdőruhákból. A hölgyeknek egy- és kétrészes változatból, többféle színben is módjuk van választani. Kérdés csak hogy az olcsóbbat — 430 forint —, vagy a legdrágábbat — 1060 forint — választják- e? A férfi fürdőnadrágokból is akad, de a rövid nadrágok választéka meglehetősen szegényes. (így van ez évek óta, mintha a kereskedelmet, de kivált a gyártókat nem érdekelné az igény!) Nyaraláshoz az ember szívesen visz magával tréningruhát, a Centrumban ebből is kapható, többféle, ám néhány méret időről időre eltűnik. Sátorból nyolcfélét, a hozzávaló székekből, asztalokból és ágyakból ugyancsak szépszámmal kínálnak az eladók, Gyermek-, és fériaszandálból az idén sincs választék, évekkel ezelőtti „formatervezett” fajták kaphatóak csak. Magunk győződtünk meg róla: nincs választék a rövidújjú, színes pamuttrikókból sem- Sajnos. Keressünk a Nógrádkernél? A nyári fölkészülés jól sikerült — tudjuk meg az illetékes osztályvezetőtől. A napsütésben is viselhető, női, vaiLamirrt bakfisblúzökból hazai és importált darabok várják a megye hét üzletében a vevőket. Ugyanígy van ez szoknyákkal és ruhákkal is, de ugyancsak változatos a nyári nadrágok, konfekcióöltönyök kínálata — az erősebbik nem számára. A sortok innen is hiányoznak. Az osztályvezető szerint mindenki számára tudnak pólókat kínálni, de a pultok tanulsága szerint, a minta nélküli, színes pamuttrikókból aligha. Fürdőruhákból folyamatos a szállítás, hálózsák, hűtőtáska, grillsütő, — ami a kempingezőnek szükséges, az kapható. Kezdje a Skálánál? A szécsényi Palóc Skála Áruház sem mentes a gondoktól. SzandSSokból — keressék férfi vagy gyermek számára — szegényes a kínálat, egyes méretek még emellett is hiányoznak. Mint mondják, nincs ajánlat a nagykereskedelem részéről, így blúzokból, szoknyákból, öltönyökből venni lehet, de választani már kevésbé. Különösen hiányolják az olcsóbb árfekvésű ilyen termékeket. A íürdőzők holmijaiból is akad, de a vevők másfélét keresnének — hiába. Ugyanez vonatkozik a már emlegetett sortokra, de a strandpapucsokra is. Mint az igazgató helyettese mondotta: minél többet megyünk áru után, annál nagyobb esélyünk van a választék bővítésére, de ez sem segít mindig. Az őrjárat vége Nyáron a helyzet változatlan — mondhatjuk tehát némi mailíciával. Végül is minden kapható, csak épp a választék szegényes, s főként abból, amiből valóban választani szeretnének a vevők- Különösebb panaszra olt nemigen lehet, a kereskedelem az idén is olyan (nyári?) kalappal köszön, amilyen vau neki. 1 NÓGRÁD - 1986. Aójus 27n kedd A palotás! 26-os számú áfész- vendéglőben gyermekétkézié test is végeznek. Naponta csaknem kétszáz iskolás kap kétfogásos ebédet.