Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-24 / 121. szám

Bánki szezonnyitó er; ...... ... ■ ......... A z elképesztő gyorsasággal eseperedő kisgyermekkel rend­re megesik, hogy kinövi hol­miját. De előfordulhat ugyan­ez bármelyik településsel, mely terjeszkedik, sőt, ide­genforgalmi vonzerőre is szert tesz. A Balaton-parti városok­ban, községekben lakók már régóta tudják, mit tesz az: vendéget fogadni. Bánk job­bára csak az utóbbi évtized­ben tanulja ugyanezt. Ami tegnap még megfelelő és ele­gendő volt, az mára szűkös­nek, szegényesnek tűnik. A kistelepülésen élésnek is megvannak a maga jellemző jegyei, melyek újabbakkal egészülnek ki akkor, ha ez a kistelepülés a szezon néhány hónapjára duplájára dagad. A bankiak büszkék rá, hogy kis falujuk messzi földről csalogatja az üdülőket — még becsesebbnek, még szebbnek érzik általa szülőfalujukat. Ugyanakkor azonban viselni kénytelenek a zsúfoltság min­den nyűgét is. Hosszú évekig egyetlen élel­miszerbolt elégítette ki a vá­sárlói igényeket. Télen is, nyáron is. Amikor ott jár­tunk. az élelmiszerboltban építőmunkások sürgölődtek. Mögötte egy mindössze húsz négyzetméteres fabódéban vá­sároltak a bánkipk — Ezt a kis időt most már ki kell bírni — mondta Tor" ma Jánosné boltvezető. — Nemsokára átköltözhetünk az újba, ott minden más leszl (A teljes rekonstrukción átesett élelmiszerboltot az­óta már át is adták rendelte­tésének. Tágasabban, hűtők­kel, , kisgépekkel felszerelten végre méltó bevásárlóhelyhez jutott a község.) — Ideje volt. nekem elhi­heti! — kommentálta az ak­kor még csak várható ese­ményt D obisz Jánosné. — Hét végén a vfkendesek a szó szoros értelmében kitúrtak minket abból a régi kis bolt­ból. Nem fértünk be! Én már pénteken megvettem mindent, amire szükségem volt. — Igaza van — helyesel Zsuzsi néni, Molnár Paine is. Az 59 éves asszony a főúton lakik, s úgy látja, nincs elég­gé felkészülve a falu a nagy vendégseregletre. — Elkelne egy fodrász, borbély is ide, ne kéne már Rétságra, Rom- hányba buszozni egy frizu­ráért. Oda-vissza 16 forint az út! A szemét eltakarítása meg különszám. Hogy mi min­dent hagynak maguk után az üdülők. . ! Faluhelyen a bolt nemcsak a bevásárlás, hanem úgy­szintén a terefere alkalmatos helye. Ez a beszélgetés is a kis faház pultjának támasz­kodva folyik. A közélet apró színtere ez, bárki, bármiről mondhatja a magáét, hallga­tóságban is, visszhangban is része van. — Én szeretem az embere­ket. örülök .a vendégeknek — szól Súlyán Pálné, a pártüdü­lő gondnoka. — Megcsinálták végre az utat is a falu ele­jén. a hídnál, és ezt szintén a forgalomnak köszönhetjük. Ott lakom, tőlem lobban sen­ki nem tudja, hány baleset volt már ott, a kanyarban. Még a bánkiakat is becsap­ta, nemhogy az idegeneket! Abban meg igaza van Zsuzsi néninek, hogy legalább nvéron pilfoirmazni kellene valakit a s-em°t pUakorítására. Mél­tatlan a faluhoz, ahogy egy- egy hét vége után fest! Bizony méltatlan, főként egy olyan faluközponthoz, ami- lyennné mostanában a bánki formálódik. A volt papiakból talán a megye legszebb szál­láshelye lett, akárki megnéz­heti ! Az élelmiszerboltot a palóc népi építészet legneme­sebb hagyományait figyelembe véve újították meg. A szom­szédos Bárka kisvendéglő is úi ruhát ölt. A kistelepülési rekonstrukciós program, mely harmadik éve folyik Nórád­ban, látványosan hagyja kéz­jegyét Bánkon. Fenn a dombtetőn, a Juhász Gyula utcában szezonkezdet­re nyílt meg a rétsági áfész szerződéses élelmiszer- és zöldségboltja is. Noskené Csá­szár Mária boltvezető Buda­pestről költözött Bánkra, s mint mondja, a fővárosi üdü­lők igényeit is kielégítő vá­lasztékot akar tartani a kis üzletben, — A víkendesék zöme vá­rosi, vagy éppen pesti, én tudom, mit keresnek — tu­datja az ambiciózus fiatalasz- szonv. — Nem nagy ez a bolt, itt csak napicikkeket lehet tartani. De ez nem zárja ki, hogy olyan különlegességek is legyenek, mint a fügedzsem vagy a Selsun sampon. Sze­rintem a bankiak sem hara­gudnak majd érte. ha az unalomig ismert cikkek mel­lett néhány újdonsággal is találkoznak nálam. Kora tavasztól készült már a szezonra Bánk. Pucolko- doft, csinosodott, épült, gya­rapodott. Megjött az étvágya szépségre, igényességre. Né­mely családi házat . például palóc kontyos tető takar már. Mert a magánépíttetők közül mmd többen magukénak ér­zik véve azt, ami mindig is az övék volt: a palócépíté­szet igazi értékeit. Amint stílus-tartóm lesz szebb a Bárka vendéglő is. — Különválasztjuk az ét­termet és az italboltot, ezzel már eleve kulturáltabbá vá­lik — kommentálja az éppen készülő munkát dr. Szimán László, a rétsági áfész főosz- tá Ívvezető je. — Alul a strand­büfét is átalakítjuk. ízléses tető kerül a terasz fölé. Az idegenforgalmi pályázatunkat, sajnos, nem fogadták el, így ennyire futja. Az üzlet és a vendéglő felújításával Bánk legégetőbb kereskedehní gond­jai így is hosszú időre meg­oldódnak. A bánki ember gondjai kis­sé hasonlítanak a balatoni őslakoséhoz: a falu nyárra még egy Bánkra való embert fo»ad be. De ami a vendég­nek tetszik itt, az a helybé­liek szívét-lefkét is melen­geti. S mind több az, amin tekintetüket jő ■ érzéssel pi­hentethetik. Bánk különb fel­tételekkel nyitott kamut Mén vendégeinek, mint eddig bár­mikor. Szondi Márta — Jenő-akna? —va­karja meg fejét a biciklis ember. — Kútas tudja hol van? Na, ak­kor ott forduljon balra, ahogy Kesziből menne ki­felé. Aztán csak egyenesen, el se tévedhet. De, mit akar ott? Embert alig talál. A biciklis emberen munka­ruha, szürkére fakult, lötyö­gős nadrág, bakancs. Néz utánam, ahogy ballagok a délutáni napsütésben. Töri a fejét, mit akarhatok. Vékony patak mellett visz a két keréknyom, talpam alatt a meddő. A mestersé­ges dombokon már erős aká­cok, vastag fű. A növénye­ken nem fog ki az ember. Kopott fahídon kanyarodik át az út a túlsó oldalra, be az alacsony házak közé. Avatat­lan szem is látja: nem la­kások voltak ezek valami­kor, de most kerítések vá­lasztják el az úttól a kapasz­kodó virágokat, színesedő bokrokat. A középkorú asszony bi­zalmatlanul fordul oda a köszönésre, s csak bólint a kérdésre: ez, igen, ez Jenő- akna. Egy pillantással föl­mérhető az egész. Csupán a középkorú asszony háza, meg tőle följebb, a domboldalban egy másik áll egyedül, a többi egv tömbben, össze- éoitve. Az asszony, aki az előbb még idejött a vasrá­csos kapuhoz, már visszafor­dult a betonjárdán, s be is lépett a házba. Nincs itthon a párja, ő meg különben sem sokat tud az itteniek­ről. hiszen betelepülő, csak rövid ideje lakik itt. Fordu­lok hát abba, az irányba, ahová mutatott. A kertka­pun belül Simson motor, a régebbiek kízül való. Az út innenső oldalán, a ..senki földjén”, fái.ól tákolt ólak •lőtt öreg Tatraplan, kereke nélkül. Hanzelka és Zík- mund ennek valamelyik test­vérével járta be Afrikát, Dél-Amerikát. Ez, itt, Jenő- aknán végezte. Márkus Barna a gazdája mindkettőnek. Az alacsony konyhában kis sezlonon he­ver. Reggel húzta ki a fogát az orvos, s nem elég, hogy a hét végét megszenvedte vele, most meg a helye fáj kegyetlenül. — Kibírható — legyint, amikor a vendég kedvéért fölül, de a beszélgetés is job­ban esik így. A reggel még hűvös, a hetvenhat esztendős férfinak, s a fiatalabb asszonynak még szüksége volt a fahulladék adta melegre. — Mert tudja — int a nagyobbik szoba falán túlra gondolva —. nem tanult mesterségem ugyan, de asz- taloskodok. Elment innen egy család, ránk bízták a helyü­ket, csináljak, amit akarok. Az időmbe belefér, úgyhogy gyalunadot szereztem, meg fabrikáltam is. Készült ab­ban a műhelyben kocsikerék, cefréskád. de baltanyél is. A hulladékot eltüzeljük. A nyugdíjat egészítem ki, meg örömet is szerez a munka. Kevés a pénz, háromezer­háromszáz. Alig férünk hárman a konyhában, de a szűkösség arra is jó, hogy tisztán hall­jam Márkus Barna szavait. Ritka beszéd már az övé: hal­lani a különbséget —, mert kimondja — az „ly” és a „j” között. A sors, amit megélt, már kevésbé ritka. Huszon­hét éven át dolgozott a bá­nyában, itt, Jenő-aknán is. — Hét lyuk volt itt, a nyolcadik egy maszeké. Mindegyiket ismertem belül­ről. Az egyes akna volt a leghosszabb, a többi is, mind, csupa lejtakna. Egy időben, a negyvenes években ki- lencszázan jártak ide. Villa­mossal ! Mer’ az is volt. — Miért éppen ide telepe­dett le? Messze a falu, ha segítség kell, mit csinálhat­nak itt magukban? Szélverte arcán mosoly fut végig, amit azután össze­ránt a hirtelen felejtett seb. — Ha kell segítség, hát bemegyünk érte. Különben meg jó itt. Csönd van, a csirke talál magánakvalót, a kert is terem. Bevásárolni én járok a Simsonnal. Ha esik, akkor persze gyalog. Az orvos is úgy jön ki a hat családhoz olyankor, hogy a falu végin hagyja az autót, onnan azután talpal. Valami­kor? Valamikor meg a villa­mos Tarjánig vitte az em­bert, ha akarta. Régen volt. Az asszony kávét tesz elénk, indul vízért a kútra. — Két lányom van, egyi­kük Pécsen él, a másik a ger- gei házamban. A feleségem nemrég halt meg, akkor köl­Estefelé, Jenő-aknán Ezt is a BNV-n láttuk Nógrádiak a kiállítók közölt Bár a kiállítás első napján nem kellett kitenni a „meg­telt” feliratú táblát, mégis nehéz volt ismerőst találni a standok között szemlélődve. A nógrádi vállalatok nagy része nem állandó területen fogadja az érdeklődőket, így felettébb megörültünk, mi­kor szokásos helyén fedeztük föl a magyar szénbányászait A Nógrádi Szénhányák lán­cos vonszolója főztem ide — mondja az aj- tócsukódás után. — Huszon­egy éve nyugdíjas vagyok. Utána még tizenöt éven át szakszervezeti főbizalminak választottak, de utóbb már lemondtam. Eljárt az idő, nem nekem való az már. Fürdők, az igen! Harkány, Hévíz! Bükkfürdőre, ahogy jobb az idő, a Simsonnal me­gyek. Hatkor indulok, fél nyolckor már vetkőzök. — A Tatraplan? — intek a masina felé. — Vettem, kéz alól. Most Wartburg-motor van benne, azzal fűrészelek. Magam csi­náltam, megszolgálja a gon­doskodást. De, ha kéne, az öreg motor még elvinné az autót, csak hogy gaUba ne legyen, levettem a kerekeket, bakra állítottam., Nekem úgy is jó. Hallgatunk egy sort. — Én még régi bányász vagyok. Csákányos. Ma már mindenkinek könnyebb oda­lent. — De itt kint egyedül...? — Hova mennénk már, ilyen öregen? A gyerekek­nek megvan a maguk dolga, én meg vén fejemmel már nem építek. Ez, itt, éppen jó. Baktatok megint az úton, visszafelé. Vendéglátóm a kertkapuból veszi számba a tyúkokat, vet nekik valamit, aztán rájukcsukja a bódé ajtaját. Közben az asszonv is odaér a kanna vízzel, bemen­nek, együtt. Ahogy visszanézek, eszem­be jut: ez az öreg gépház sem gondolta, hogy két idős embernek lakása lesz. A fél­homályban látszanak a ved­lett falak, távolabbról már csak az alacsony tetők, lej­jebb ereszkedik a sötétség az egykori Jenő-aknár». Né­melyik ablakon kikönyököl a villanyfény a félhomályba. Hortobágyi Zoltán ! termékeit. Oroszlány, Tata­bánya és Várpalota mellett jubileumi embléma jelezte a Nógrádi Szénbányák tárgyaló­helyiségét. Régi ismerős tű­nik fel: Szopóczi Ferenc, aki már számos kiállításon vett részt, egyik legjobb ismerője a kisterenyei vállalkozási üzem gyártmányainak. — Jelentkezünk újdonsá­gokkal, de hoztunk nyomtat­ványokat, a régebbi termé­keinkről is — mondja —. Már most sokan érdeklődnek a láncos kaparóberendezé­sünkről és a mellette fekvő, „Von-Tol” fantázianevet vi­selő, hidraulikus csilleto­vábbító szerkezetről. Fiatal ember nyit be a szoba ajtaján; prospektust kér az említett gépekről. Nem véletlen, hiszen bányá­ink nagy részében lengyel, vagy szovjet szállítóberende­zések üzemelnek. Kivitelük robosztus, alkatrész nem min­dig kapható hozzájuk. A kis- terenyeiek szerkezete viszont kecses, egyszerű kialakítású, tehát nagy érdeklődésre tart­hat majd számot. — Amit nem hozhattunk el, arról vidofilmet készítet­tünk — folytatja. — így lát­hatók például a Babcock— Worsley licence alapján gyár­tott fluidizált ágyas füstgáz- generátorunk, meg a külön­böző konténerkazánjarnk. ■ir A „szenesek” mellett a BNV hagyományosan népsze­rű kiállítója, a Hemscheidt cég mutatja be acélmonstru­mát: a Borsodba szánt front­biztosító berendezését. Ennek a kisebb testvére üzemel Ká- nyáson és tárgyalnak arról is, hogy a kisterenyei vál­lalkozási üzem részegységeket gyárt majd hazai összeszere­léshez. Kalauzunk is ismerős: Gerd Schmidt, nyugatnémet mérnök, aki jelen volt a ká- nyási beüzemelésnél. — A BNV után újra Nóg- rádba látogatok — mondja a fiatal szakember —, mert kezdjük a második Hem- scheidt-front szerelését. ☆ Görgők, szállítószalag-rész­egységek, szalagfejek: még mindig a bányászatot és gé­peit bemutató szabad területen vagyunk. Az Országos Bá­nyagépgyártó Vállalat a fel­sorolt szerkezeteket állítja ki, melyeknek java Salgótarján­ban készül. A tarjáni gyár idén is jelentős exportot bo­nyolít le termékeiből. NDK- ba készülnek a mammut- szalagfejek, kisebb változatuk pedig Kínába. A görgőle, S függesztett vagy talpas kivi­telű vázszerkezetek szinte valamennyi hazai bányában megtalálhatók. ☆ A „D” jelzésű pavilonban már a bejárat mellett isme­rős név: Magyar Kábel Mű­vek. A gyarmati gyárat Ma­gyar József műszaki osztály- vezető képviseli, s mutatja be az új termékeket. — A vitrinben állítottuk ki 1 kilovoltos kábeljeinket. Érdekességük az újfajta szer­kezeti felépítés, amely több­féle nyugati szabványnak is megfelelnek. Idén már jelen­tős exportot teljesítünk a svéd piacra, de megrendelést kaptunk nyugatnémet, nor­vég és szovjet vállalatoktól is. A tárló mellett falra szeJ relt tablón mutatják be sza­badvezetékeiket. Közöttük is említésre méltó az „En- tal” fantázianevet viselő energia- és anyagtakarékos vezeték, mely a legutóbbi fej­lesztés eredménye Elsősor­ban hazai piacra szánják. ■fr A katalógusban ugyan nem fedeztük fel a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár ki­állítási helyét, de kályháik és kazánjaik révén mégis megtaláltuk. A szabadban ál­lították fel a HOVÁL licence alapján gyártott, környezet­kímélő berendezéseket. — A kisebbik változat 50 kilogramm hulladékot képes elégetni óránként, a nagyob­bik változat 180 kilogrammot — magyarázza Dianovszky Gyula, fejlesztési csoportve­zető. — Közös tulajdonságuk; hogy pirolitikus elven égetik el az anyagokat, azaz meg­semmisülnek a veszélyes gá-< zok is. Berendezésük már csak azért is jelentős, hiszen az OKTH adatai szerint csupán 1980-ban 4—5 millió tonna települési és 20 millió tonna ipari termelési hulladék ke­letkezett hazánkban. Az SVT természetesen kiállította ólai-' és széntüzelésű kályháit, fő­zőkészülékeit is. ☆ A Fűtőber standján eszté­tikus kivitelű Carborobot ka­zánra hívta fel a figyelmünk két Várjon Dénes, a fejlesz­tési iroda vezetője. A kiállí­tott termékek között ott vol­tak a Bóra radiátorok, axiál- ventillátorok. Jelenleg oszt­rák féllel tárgyalnak arról, hogy a kazán automatikus üzemét még komfortosabbá Az SVT széntüzelésű tűzhelyei Bencze Péter felvétse! NOok.AU — 1986. május 24., szombat jf

Next

/
Oldalképek
Tartalom