Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-07 / 81. szám

Hazánkba érkezett Lengyel—nyugatnémet Rövid hírek az ír külügyminiszter tárgyalások Peter Barry, Írország kül­ügyminisztere Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására vasárnap hivatalos látogatás­ra hazánkba érkezett. Az ír diplomácia vezetőjét vendéglá­tója, Várkonyi Péter fogadta a Ferihegyi repülőtéren. Ott volt Kenneth Thompson, Ír­ország Magyarországra is akk­reditált nagykövetségének ide­iglenes ügyvivője. Az ír külügyminiszter va­sárnap este a Magyar Állami Operaházbam megtekintette Prokofjev: Rómeó és Júlia cí­mű balettjének előadását. Folyik a nyomozás a tettesek után A nyugat-berlini rendőrség a rendkívül széles körű nyo­mozás és az egész városra kiterjedő szigorú ellenőrzé­sek ellenére sem akadt még a szombat hajnali robbantás elkövetőinek nyomára. A főleg amerikai katonák által látogatott zsúfolt diszkó­ban végrehajtott merénylet­nek két halálos áldozata és — a legfrissebb jelentések sze­rint — kétszáz sérültje van. Bár számos hírhedt és is­meretlen szélsőséges csoport telefonüzenetben magára vállalta a terrorakció elköveté­sét, a nyomozás eddig sem­milyen eredményt nem ho­zott a tettesek kilétét illetően. A lakosságtól majdnem száz bejelentés érkezett az üggyel kapcsolatban, ezeket még vizs­gálják. London is csatlakozni akar Hadüzenet nélküli háború Afganisztán ellen London is csatlakozni kí­ván az Afganisztán elleni hadüzenet nélküli háború ak­tivizálásához és ahhoz, hogy Pakisztánnak a csendőrszere­pét biztosítsák Dél-Kelet- Ázsiában. így összegezte a TASZSZ hírügynökség va­sárnapi jelentésében Üj-Del- hi reagálását Geoffrey Howe brit külügyminiszter négyna­pos pakisztáni látogatására. Az indiai fővárosba érkezett jelentések szerint — folyta­tódik a TASZSZ hírmagyará­zata — a brit miniszter pa­kisztáni tárgyalásait arra hasz­nálta fel. hogy tárgyalópart. nerét rávegye az Afganisztán körüli helyzet rendezésének további akadályozására. Jutalmul — folytatódik a szovjet hírügynökség értéke­lése — London 420 millió fon­tos fegyverszállítási megál­lapodást javasol Iszlámábád­nak. Howe provokációs látoga­tást tett az afgán—pakisztáni határvidéken, ahol több olyan tábort keresett fel, amelyben nyugati szakértők vezetésével afgán ellenforradalmárokat képeznek ki. A lengyel—nyugatnémet vi­szony megélénkülésének jele­ként hétfőn háromnapos hiva­talos látogatásra Bonnba uta­zott Marian Orzechowski len­gyel külügyminiszter. Több­évi szünet után ez az első len­gyel külügyminiszteri látoga­tás az NSZK-ban. Mint emlékezetes, 1981-ben,- amikor a hetvenes évek hibás politikája miatti munkástilta­kozást szocialistaellenes erők a lengyel kormány megdön • tésére igyekeztek kihasználni, Lengyelországban átmeneti időre szükségállapotot vezet­tek be a gazdasági összeom­lás és a polgárháborús ve­szély megelőzésére. Válaszul az NSZK — más tőkésorszá­gokkal együtt — befagyasztot­ta kapcsolatait Lengyelország­gal. 1984 őszén még olyan volt a lengyel—nyugatnémet vi • szörny, hogy Hans-Dietrich Genscher a!kancellár és kül­ügyminiszter varsói hivatalos látogatását az utolsó pillanat­ban mondták le, s csupán a következő évben pótolták len- gve!országi munkalátogatással. Hatévi szünet után ugyancsak tavaly ,ú irtotta fel tevékeny­ségét a lengvel—nyugatnémet gazdasági, inari és műszaki együttműködési vegyes bizott­ság. Zbigniew Szalajda len­gyel miniszterelnök-helyettes közelmúltban tett bonni láto­gatása idején született meg- állapodás a két ország között, amelynek értelmében az NSZK hosszú évek óta elő­ször iámét nyújt hitelt Len­gyelországnak. Orzechowski bonni látoga­tásának az ad nemzetközi je­lentőséget, hogy a Szovjetunió, a szocialista közösség messze­menő leszerelési javaslatait követően a két közepes nagy­ságú európai állam viszonyá- pak élénkülése elősegítheti ál­talában az európai nemzet­közi kapcsolatok javulását. Mint Orzechowski is kiemelte elutazása előtt adott nyilatko­zatában: Lengyelország és az NSZK saját lépéseivel, együt­tes nemzetközi tevékenységé­vel. kétoldalú viszonyuk konst­ruktív alakításával sokat te­het a nemzetközi biztonság és az együttműködés erősíté­séért. Az ADN hírügynökség je­lentése szerint a lengyel dip­lomácia vezetője vasárnap délután háromnapos látoga­tásra Bonnba érkezett. OBT-küldöttség utazott Indiába Weinberger a Fülöp-szigeteken Washington a kapcsolatok erősítésére törekszik [ Kétnapos htvatak* látoga­tásra vasárnap Japánból a Fülöp-szigetekre érkezett Cas­par Weinberger amerikai had­ügyminiszter. AZ a tény, hogy a Pentagon vezetője alig egy Hónappal Marcos búkása után ígérkezett Manilába, jelzi: Wa- sörinigtom az ázsiai és csen- xyües-óceáni térséggel kapcsola­tos stratégiájának keretében rendkívül nagy jelentőséget toilajdonít a délkelet-ázsiai or­szággal való kapcsolatok erő- ■eítésének. a Fülöp-szigeteken «ddig élvezett amerikai po­étikai, gazdasági és katonai %>efolyás megőrzésének. Minderre maga Weinberger üBbbszor is utalt manilai lá­togatását közvetlenül meg­előző japán! tartózkodása so­rán. A szigetországi vezetők, elsősorban Nakaszone Jaszu- hiro miniszterelnök előtt ki­jelentette: az Egyesült Álla­mok mindent élkövet annak érdekében, hogy a Fülöp- szigetek területén található íkét „kulcsfontosságú” tá­maszpontjának 1991-ben le­járó fenntartási szerződését a későbbiekre is meghosszab­bítsa, azaz a Subic Bay hadi­tengerészeti és a Clark légi­bázis státusában 1991. után «e történjék változás. K Fülöp-szigetek új kor­mányzata —, mint ismeretes — még nem foglalt egyértel­műen állást az amerikai tá­maszpontok jövőjével kapcso­latban. Corazon Aquino el­nök asszony korábbi nyilatko­zataiban azt mondotta, hogy Manila 1991-ig mindenképp tiszteletben tartja az érvény­ben levő szerződéseket, a ké­sőbbieket illetően viszont „nyitva hagyja a döntés al­ternatíváit”. Ugyanakkor Salvador Laurel a!elnök, mi­niszterelnök és külügyminisz­ter, továbbá Juan Ponce En­nie hadügyminiszter nyilat­kozataiból az tűnt ki, hogy mindketten a támaszpont­szerződések meghosszabbítá­sának határozott hívei. We­inberger egyébként Corazon Aquino elnök asszonnyal, va­lamint a kormány több tag­jával folytat majd tárgyalá­sokat. Ami az amerikai hadügy­miniszter japáni látogatását illeti, megfigyelők szerint a tokiói megbeszélések ered­ményeként tovább szilárdult a két ország közötti katonai együttműködés. Ennek kere­tében Japán egyebek között ígéretet tett arra, hogy a jö­vőben az eddiginél is na­gyobb szerepet játszik a tér­séggel kapcsolatos — szovjet- ellenes — amerikai stratégiai tervek megvalósításában. We­inberger látogatását ugyan • akkor felhasználta arra is, hogy nyomatékosan sürgesse a szigetország csatlakozását az Egyesült Államok űrfegyver­kezési programjához. Az amerikai hadügyminisz­ter jelenleg öt országot érin­tő ázsiai, illetve csendes­óceáni körúton tartózkodik, s ennek keretében a Fülöp-szi­getek után még Thaiföldre és Ausztráliába is ellátogat. Az út első két állomása Dél- Korea és Japán volt. Á belga miniszterelnök takarékosságra szólított fel Az állami kiadások alapos (lefaragását és minden kiadás gondos előzetes mérlegelését jtigérte nyilatkozatában Wilfried Martens belga miniszterelnök. A kormányfő vasárnap este e tv nyilvánossága előtt kor­mánynyilatkozatban szólt az ország népéhez azután, hogy a parlament, majd a szenátus megadta a kormánynak a kért 2 NÖGRAD - 1984, különleges felhatalmazást, hogy a gazdaság megszilárdí­tásához szükséges intézkedé­seket rendeleti úton, a parla­ment megkerülésével hozhassa meg. A miniszterelnök a leg­fontosabbnak az állami költ­ségvetés óriási hiányának (mintegy 600 milliárd belga frank — a szerk.) csökkenté­sét nevezte meg. április 7„ hétfő Jugoszláv pártvezető látogatása A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására vasárnap baráti látogatásra hazánkba érkezett Sztaniszlav Szítójanor vies, a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetsége Központi Bi­zottsága elnökségének végre­hajtó titkára. (MTI) Az összindiai Béke és Szolidaritási Szervezet meghí­vására vasárnap Indiába uta­zott az Országos Béketanács küldöttsége Sebestyén Nán- domé elnök vezetésével. A több államot is érintő tízna­pos program során a két bé­kemozgalom vezetői megbe­szélést folytatnak a kétolda­lú együttműködésről, és több békegyűlésen is részt vesz­nek. A tárgyalásokon, ame­lyek egybeesnek a Béke-világ- tanács által meghirdetett ázsiai szolidaritási héttel, a térség biztonságával és az Indiai-óceán békeövezetté nyilvánításával kapcsolatos kérdéseket is áttekintik. tartománybeli településen vol­tak még összecsapások a hét végén. A tüntetők.több helyütt kövekkel hajigálták meg a biztonsági erők járőreit. A hatóságok huszonkilenc tün­tetőt vettek őrizetbe. A hét végén Brandfortban egy meggyilkolt fekete tün­tető temetésén háromezer ember előtt beszédet mondott Winnie Mandela polgárjogi harcos, a bebörtönzött Nelson Mandela felesége. Élesen el­ítélte a washingtoni és a lon­doni kormányt, mert pénzelik a pretoriai rezsimet, és ezzel segítik hatalmon maradását. Winnie Mandela azonnali, át­fogó, Pretoria-ellenes szank­ciókat követelt a külvilágtól, és elszánt harcra szólította föl az apartheid belső ellen­feleit. * Angolai bejelentés A luandaá nemzetvédelmi minisztérium vasárnap közle­ményben jelentette be, hogy az ország légvédelme csü­törtökön,. az Angola középső részén lévő Bié tartomány fö­lött lelőtte a dél-afrikai légi­erő egyik szállítógépét. A dél-afrikai fegyveres erők szóvivője cáfolta a luandai be­jelentést. Azt állította, hogy nem lőttek le dél-afrikai gé­pet a térségben. Véres zavargások Dél-Afrikában Hatan haltak meg a va­sárnapra virradó éjszakán a feketegettókban, az ottani tiltakozó akciók során — je­lentette be vasárnap a dél­afrikai rendőrség. Három összeégett emberi testet a fokföldi Motherwell- ben találtak. A további há­rom erőszakos haláleset a Transvaal tartomány nyugati részén lévő Kenemában volt, ahol a rendőrség éles töltény­nyel lőtt a tüntetők tömegébe, akik válaszul benzinespalac­kokkal dobálták meg a kar­hatalom embereit. A rendőri jelentés szerint tüntetők felgyújtották egy fe- I kete rendőr johannesburgi I ' házát és a fokföldi George város villanytelepét. Számos fokföldi, transvaali és Natal Immár sokadjára rugaszkod­nak neki a Contadora-csoport tagjai a közép-amerikai vál­ság békés rendezésének. A tárgyalások, több holtpont után, újra élénkülni látsza­nak. Alighogy befejeződött a latin-amerikai parlament ti­zenhat tagja — köztük a ta­valy felvett Kuba és Nicara­gua — küldöttségeinek guate- malai tanácskozása, már ösz- sze is ült Panamavárosban a Contadora- és a limai csoport, valamint a térségben levő öt érintett ország külügyminisz­teri értekezlete. Az összesen tizenhárom vezető politikus úgy látszik nem babonás: minden kedvezőtlen előjel el­lenére átfogó megbeszélése­ket folytattak a közvetítő ál­lamok által kidolgozott béke- tervről. Ennek első változatát egyedül Nicaragua fogadta el, s a számára hátrányos mó­dosítások után is kész keresni a kivezető utat. Guatemala, Honduras, Salvador és Costa Rica azonban — ha különböző mértékben is — engedett az A sokadik menet amerikai nyomásnak és meg­akadályozta az áttörést. Washingtonban egy héten belül várható a szenátus új, immár végleges döntése a kontráknak nyújtandó száz­millió dolláros segélyről, s a latin-amerikai országok ta­nácskozássorozata nem tit­koltan a Capitolium hon­atyáira is hatni kíván. A ma­ga részéről ugyanezt igyekszik elérni a Fehér Ház, amikor a Pentagon és a CIA közremű­ködésével mindenáron bizo­nyítani szeretné a sandinisták „támadását” Honduras ellen. Az eddig napvilágot látott té­nyek azonban inkább amellett szólnak, hogy nagyon is átlát­szó „kohspiráció” keretében az amerikaiak beszélték ró a hondurasi hatóságokat a „segítse gkérésre”. Az amerikai sajtó „nagy­menői”, köztük a nálunk is jól ismert Art Buchwald kí­méletlenül a világ tudomására hozzák véleményüket: Reagan személyes meggyőződéséből kiindulva, egész presztízsét latba vetve — és némiképp kockáztatva is — igyekszik beavatkozni egy szuverén or­szág belügyeibe, nevetséges állításokra ragadtatja magát az Egyesült Államokat fenye­gető állítólagos „vörös ve­szély” miatt, s milliárdokba kerülő konfliktus felé sodor­ja Amerikát. Mert az máris világos, hogy a százmilliós segély csak az első lépés lenne a konfliktus „vietnamizálásához” vezető úton. Ez a sajátosan amerikai szóhasználat teljesen egyértel­műen a válság eszkalációját, a közvetlen katonai részvételt jelenti. Ettől azonban mind egységesebb fellépéssel óv­nak a latin-amerikai orszá­gok. Kitartó erőfeszítéseiket illene végre a Potomac part­ján is észrevenni. Horváth Gábor RIZSKOV HAZAÉRKEZETT Hazaérkezett vasárnap Moszkvába Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB PB tagja, mi­niszterelnök. Rizskov vezette azt a szovjet pártküldöttséget, amely a Bolgár Kommunista Párt XIII. kongresszusán vett részt Szófiában. WÖRNER IZRAELBEN Négynapos hivatalos látoga­tásra vasárnap Izraelbe érke­zett Manfred Wörner nyugat­német hadügyminiszter. A vendéget Jichak Rabin izra­eli hadügyminiszter fogadta. A nyugatnémet miniszter az izraeli vezetőkkel a terroriz­mus elleni harc és az izraeli biztonságpolitika kérdéseit te­kinti át. Wörner személyében először látogatott el Izraelbe az NSZK hadügyminisztere. ACHILLE LAURO Az alexandriai kikötő bejá­ratánál zátonyra futott és megdőlt a tavalyi túszdráma miatt híressé vált Achille Lauro olasz luxushajó. A fe­délzeten tartózkodó hatszáz utas közül senkinek sem esett bántódása. A Földközi-tenge­ren cirkáló luxushajó a vi­haros időjárás következtében, kikötői manőverezés közben járt szerencsétlenül, amikor Alexandriából az izraeli As- dod irányába indult el. Ok­tóberben terroristák egy cso­portja' két napon át tartotta fogva a hajó utasait és le­génységét. A túszdrámának egy halálos áldozata volt. TÖRÖK KÁBÍTÓSZERCSEMPÉSZ A bolgár vámhatóságok az egyik bolgár—török határát­kelőhelyen vasárnap feltar­tóztattak egy török állampol­gárt. A férfi gépkesijában 9.7 kilogramm heroint akart át­csempészni Bulgárián keresz­tül Nyugat-Európába. Mint a BTA bolgár hírügynökség jelenti, a török férfit őrizet­be vették és átadták a bol­gár ügyészségnek. PALME-GYTI.KOSRAG -* ÜJFASISZTÁK? n. Feltehetőleg egy újfasiszta szervezet tagjai is bűnrészesek a Palme-gyilkosságban — je­lentette a TASZSZ a Svenska Dagbladet című stockholmi napilap értesülésére hivatkoz­va. Az újság szerint a hatósá- koknak mind ez ideig nem volt tudomásuk a szervezet létezéséről, s csak a nyomo­zás során figyeltek fel annak, több tagjára. Az újfasiszta szervezet titkos központja va­lószínűleg egy Európán kívü­li orszában van, s több cso­portja működik az euróoai országokban, egyebek között Svédorszában is. f" W» rv tromu — magyar közreműködéssel Ünnepélyes keretek között avatták fel Indiában a kettes számú neyveli hőerőmű első egységét, amely magyar köz­reműködéssel épült meg. Az indiai Tamilnádu államban létesült hőerőmű első egységet további két blokk követi, mindhárom egyenként 210 megawattos teljesítményű. Az avatóeseményen jelen volt Vaszant Szathe, a szö­vetségi kormány energiaügyi minisztere. A Tamilnádu állami neyvéli Lignite Corporation 1979-ben írta ki a versenytárgyalásokat az erőműre. A kazántelep ki­építésére két magyar vállalat köthette meg a szerződést. Az üzletben a Trans el ektro Kül­kereskedelmi Vállalat, ipari fővállalkozóként pedig a Ganz Danubius érdekelt. A hőerőmű felépítésére egv nyugatnémet bankintézet nyújtott hitelt Indiának. A magyar vállalkozók számára a megrendelés százhetven- millió márkás készpénzüzle­tet jelentett: a magyar gép­ipar eddigi legjelentősebb egyedi nem rubelelszámolású exporükőtesét. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom