Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-23 / 95. szám

Lemn-ünnepség Moszkvában Lépésről lépésre a nemzetközi Gorbacsov találkozása az HDK vezetőivel együttműködés fejlesztésében Fazekas László, az MTI tu­dósítója jelenti: Vlagyimir Iijics Lenin szü­letésének 116. évfordulóján kedden Moszkvában ünnepi ülést tartottak, amelyen jelen volt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, más szov­jet párt- és állami vezetők. Az ünnepségen Eduard Se- vardnadze, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminiszte­re mondott beszédet. Beszédében belpolitikai kérdésekkel foglalkozva a le­nini hagyományok nagyszerű folytatásának.- nevezte az SZKP XXVII. kongresszu­sát. Hangsúlyozta: politikai akaratra, a gondolkodás bá­torságára és határozott cselek­vésre volt szükség ahhoz, hogy oly’ módon vessék fel az ország életével kapcsolatos kérdéseket, ahogyan azt a kongresszus tette. Az SZKP KB tavaly áp­rilisi ülése óta megtett útról szólva Sevardnadze megálla­pította, hogy az SZKP-nak sikerült kedvezőbb irányba fordítani a szovjet gazdaság fejlődését. A korábbi, első­sorban a különböző korláto­zásokra és tilalmakra épülő gazdaságirányítás már nem felel meg a követelmények­nek. Szólt a külügyminiszter arról is, hogy az SZKP köz­vetlen kapcsolatot lát a köz­élet demokratizálása és a széles nyilvánosság között. Felszámolta azt a régi állapo­tot, amikor bizonyos területek el voltak zárva a bírálat elől, s megszüntette a kritikával szembeni védettség jelensé­gét. Az áprilisi KB-ülés óta a Szovjetunióban energikusabb, kezdeményezőbb, a gondolko­dás a régi sablonjaitól men­tes, az idők szellemét és kö­vetelményeit jobban megértő emberek kerülnek vezető tisztségekbe. Sok közöttük a fiatal, de a tapasztalt, a múltban már sokat bizonyított ember is. A szovjet—amerikai kap­csolatokról szólva, Sevard­nadze kijelentette: a Szov­jetunió azt kívánja, hogy folytatódjon a Genfben el­kezdődött folyamat Wa­shington lépései azonban na­gyon megnehezítették a szov­jet—amerikai kapcsolatok javítását, a két ország veze­tői közötti találkozó gyakor­lati előkészítését. Az ameri­kai kormányzattól függ, hogy létrejönnek-e a magas szintű közvetlen párbeszéd folytatá­sához szükséges feltételek. Olyan lépésekre van szükség, amelyek csökkenthetik a ka­tonai veszélyt, növelhetik az államok közötti bizalmat. A Szovjetunió kész az ilyen in­tézkedések megtételére. A szovjet békepoliti'ka tö­rekvéseiről szólva, a külügy­miniszter hangsúlyozta“ a Szovjetunióban nem váltott ki pesszimizmust az, hogy egyes nyugati országok el­utasították a szovjet javasla­tok megvalósítását szolgáló, első lépéseket. Szovjet rész­ről készek türelmesen, kö­vetkezetesen, céltudatosan, lépésről lépésre továbbha­ladni a nemzetközi együtt­működés fejlesztésében, az enyhülés éretté tételében. A Szovjetunió tökéletesíte­ni fogja a tárgyalások me­chanizmusát, erősíteni a kap­csolatok szerződéses és jogi bázisát, igyekszik hatéko­nyabbá tenni külpolitikáját, gazdagítva mindazokkal a tapasztalatokkal, amelyeket a szocialista diplomácia fel­halmozott Másik célunk, hogy nyíl­tan beszéljünk a világ köz­véleményével — szögezte le a szovjet kiffiigyrniniszter. Mindenkinek alapvető joga, hogv tudja és értse, mi megy végbe a világban. Nyugaton ezt pusztán propagandának tekintik, de a Szovjetunió nem mond le arról, hogy a nyilvánosság elé tárja valódi céljait, s megteremtse a sza­vak és a tettek egységét. Eduard Sevardnadze beszé­dében figyelmeztetett arra is. hogv senki se értse félre a Szovjetunió békés szándé­kait, mert az ország minden­fajta kihívásra, köztük az űr- háborús kihívásra is képes válaszolni. Nigéria jövendő fővárosá­ba, Abudzsába látogatott ked­den Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Abudzsa a jelenlegi fővárostól, Lagostól közel hétszáz kilométerre, az ország közepén épül azzal a eéfUail, hogy kormányzati, ál­lamigazgatási intézmények kerüljenek oda az elviselhe­tetlenül zsúfolttá vált L&- gosfoól. Losonczi Pál és kísérete különnepülőgépen utazott Abudzsába Bolaji Akinyemi külügyminiszter kíséretében. Kedden gazdasági tárgya­lásokat folytatott Laigosban Losonczi Pál hivatalos kísé­retének több tagja. MeLega Tibor külkereske­delmi miniszterhelyettes és a küldöttség szakértőd a me. zőgaizdasáigi minisztérium vezetőivel tanácskoztak, s a vendéglátók javaslatai alap­ján valószínű, hogy Magyar- ország a Jövőben előnyös módon részt vállalhat a ku­koricatermesztési, sertéste­nyésztés és más területek fejlesztésében, elsősorban is­meretek, rendszerek átadá­sával. Nigéria kérte, hogy a továbbképzés ében is vegyen részt Magyarország. A nigériai oktatásügyi mi­nisztériumban folytatott tár­gyaláson elégedetten nyi­latkoztaik a magyar partne­rekről. Meg vannak elégedve a szakközépiskolai felszere­lések szállításarval. Ebben a METRIMPEX Vállalat vesz részt. Ma a magyar—nigé­riai gazdasági tárgyalócso­port újra összeül, hogy ösz- szefoglalja a tárgyalások eredményeit Losonczi Pál Abudzsában mezőgazdasági szakemberek Szerb egyházi vezetők látogatása Miklós Imre államtitkár, szent szinódusának képvise- az Állami Egyházügyi Hivatal lóit. A szívélyes légkörű meg- elnöke fogadta Vladislav beszélésen a magyarországi Mitrovic metropolitát és Sa- görögkeleti szerb egyházat va Vukovic püspököt, a szerb érintő kérdésekről folytattak ortodox egyház püspöki eszmecserét. (MTI) Tisztújítás a termelékenységi társulásnál EGK-zászló A Közös Piac külügymi­niszterei hétfőn Luxemburg­ban úgy döntöttek, hogy az Európai Gazdasági Közösség­nek saját hivatalos zászlaja lesz: égszínkék háttérben ti­zenkét, kör alakban elhelye­zett aranycsillag. (MTI) Az SZKP XXVII. és az NSZEP XI. kongresszusa azt tanúsítja, hogy a szocialista és a kommunista építés, va­lamint a külpolitika főbb kér­déseiben az SZKP és az NSZEP teljesen azonos néze­teket vall és azonos álláspont­ra helyezkedik. Ezt állapítot­ták meg azon a találkozón, amelyre egyfelől Mihail Gor­bacsov, az SZKP KB főtitká­ra és Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsa elnöke és az NSZEP más vezetői között került sor kedden Berlinben. A felek leszögezték, hogy a két párt a termelés általános intenzifikálásával és a tudo­mányos-műszaki fejlesztés meggyorsításával oldja meg a társadalmi fejlődés felada­tait. A felek aggodalmuknak ad­tak hangot, hogy az ameri­kai kormány és közeli NA- TO-szövetségesei makacsul folytatják a fegyverkezés fo­kozódásának politikáját. Ki­jelentették: ezt ellensúlyo­zandó, a szocialista országok a béke megszilárdítását írták politikai lobogójukra. Jelentősen javulhatna a helyzet Európában — mutat­tak rá a találkozó részvevői ha az NSZK, mint jelen­tős hatalom ténylegesen az enyhülés és a jó kapcsolatok kiépítésének útjára lépne. Az NSZK kormánypolitikája azonban épp az ellenkezőjét mutatja. Támogatja az ame­rikai űrfegyverkezési terve­ket, azt, hogy nyugatnémet területen indítóállásokat lé­tesítenek a Pershingek és robotrepülőgépek számára. ■fr Kedden Berlinből hazatért Moszkvába az SZKP küldött­sége, amely Mihail Görba- csovnak, az SZKP KB főtit­kárának vezetésével részt vett az NSZEP XL kongresszusán. ........ (MTI) Londonban a spanyol uralkodópár János Károly spanyol ki­rály, felesége kíséretében ked­den négynapos látogatásra az angol fővárosba érkezett. A londoni repülőtéren Károly walesi herceg, trónörökös és felesége fogadta a spanyol uralkodópárt. Spanyol koro­nás fő 81 év óta most először jár hivatalos állami látogatá­son a szigetországban. Tekin­tettel a líbiai válságra, a lá­togatás megszigorított bizton­sági intézkedések közepette zailik. Előzetes nyilatkozataiban János Károly ismételten han­goztatta: ..Spanyolország és Nagv-Britannia között nin­csenek problémák. 1 (Folytatás az l. oldalról) függően 10—20 tagvállalat vesz részt Jelentős — 40—50 főre tehető — azoknak a szakembereknek és vezetők­nek a száma, akik a társulás munkájában önzetlenül, tár­sadalmi és vállalati elköte­lezettségüknél fogva, anya­gi ellenszolgá tatás nélkül vettek részt. Itt jelentették be, hogy megalakult a 9. szekció is. Az elmúlt évek tevékenysé­gét értékelve, többek között megállapították, hogy a szekciók számos nagy jelen­tőségű eredményt értek el. Különösen az anyag- és kész­letgazdálkodásban, az ener­giagazdálkodásban, az álló­eszköz-gazdálkodásban, az üzemfenntartás és karban­tartás területén, valamint a termelékenység-hatékony­ság növelésében. Külön ki­emelték az ÉTT—MAGÉV- anyagbörzéket, amelyek *nagy érdeklődés mellett, mintegy 200 millió forint eredményt hoztak. Az igazgató tanács foglal­kozott a termelékenységi tár­sulás munkájának tovább­fejlesztésével, az Ipari Mi­nisztérium koordináló, segítő munkájával, s az idei felada­tokkal. A szekcióvezetők szá­mot adtak idei munkater­vükről, a VII. ötéves tervvel kapcsolatos elképzeléseikről, majd a Dunántúli Termelé­kenységi Társulás képviselői ismertették saját tevékeny­ségüket, s azt a targoncakar­bantartási rendszert, illetve módszert, amelynek dokumen­tációit átadták hasznosításra az észak-magyarországiak­nak. Az igazgató tanács ezután egyetértett a szervezési és működési szabályzat java­solt kiegészítésével, majd e szabályzat értelmében tiszt- újításra került sor. Az igaz­gató tanács a következő évek­re elnökének választotta dr. Szabó Istvánt, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezér- igazgatóját, titkári tisztségé­ben megerősítette Tiborcz Lászlónét, s megválasztotta a társelnököket. Nincs kincs... Nem találtak kincseket — csupán néhány üveg italt — Al-Caponenak, a harmincas évek hírhedt gengszterfőnö­kének rejtett kincseskamrájá­ban. A kincseskamrát élő televíziós közvetítés során bontották ki hétfőn éjjel egy chicagói szálloda pincéjében. A ma már bezárt és átala­kítás alatt levő szálloda, a Lexington, valaha A1 Capone szervezetének egyik főhadi­szállása volt Chicagóban. Az átalakítás során bukkantak az elfalazott kamrára, s töb­ben feltételeztek, hogy an­nak mélyén rejlik A1 Capo­ne vagyonának jó része. Az amerikai gengszterfőnök va­gyonát ugyanis sokkalta na­gyobbra becsülték annál, ami valaha is előkerült. A hisz­tériának még az adóhivatal is áldozatul esett: képviselői haladéktalanul bejelentet­ték, hogy ha kincsre buk­kannának, azt a hivatal fel­tétlenül lefoglalja, mert az 1947-ben természetes halált halt gengszterfőnök kibújt az adózás alól, s még mindig 800 ezer dollárral! tartozik az amerikai kincstárnak. Je­lentkeztek A1 Capone örökö­sei is, Chicago városa pedig hivatalosan közölte: ha kin­cset találnak, a város igényt tart arra. Egy televíziós társaság élő­ben közvetítette a kamra ün­nepélyes — és látványos fo­gadással egybekötött — fel­nyitását. A vastag fal mögött azonban nem találtak kin­cset, csupán néhány üres, il­letve teli ginesüveget. Igaz, A! Capone a szesztilalom idején egyebek között szesz­csempészéssel építette ki bandájának hatalmát, s ak­kortájt egy-egv ilyen üveg is valósággal kincset 'ért. (MTI) Amerikai nukleáris kísérlet Kis Csaba, az MTI tudósí­tója jelenti: Az Egyesült Államok ked­den, közép-európai idő sze­rint délután fél öt óra körül újabb föld alatti nukleáris robbantást hajtott végre neva- dai kísérleti telepén. A „Jeffer­son” fedőnevű kísérlet célját nem közölték., a hivatalos be­jelentés szerint a felrobban­tott töltet kapacitása 20 és 150 kilotonna között volt. Az első jelentések szerint a kí­sérlet a terveknek megfele­lően ment végbe. A nukleáris kísérletek ellen küzdő, Green­peace nevű szervezet rö­viddel a robbantás végrehaj-’ tása előtt azt közölte, hogy négy aktivistája behatolt az elzárt övezetbe, ezt azonban nem erősítették meg. A keddi robbantás már a harmadik bejelentett ame­rikai nukleáris kísérlet volt az idén és a kilencedik azó­ta, hogy a Szovjetunió, egyol­dalúan felfüggesztette nuk­leáris fegyverkísérleteit, mo­ratóriumot javasolt az ame­rikai kormánynak. Washing­ton elutasította a szovjet ja­vaslatokat. arra hivatkozva, hogy a kísérletek felfüggesztése ..nem szolgálná nemzetbiz­tonsági érdekeit”. , Cossiga—Kohl megbeszélése Francesco Cossiga olasz el­nök NSZK-beli látogatásának második napján, a nyugatné­met politikai élet vezető sze­mélyiségeivel folytatott meg­beszélésein. a terrorizmus el­leni harc és a líbiai esemé­nyek utáni helyzet volt a fő téma. ■ Cossiga délelőtt Genscher külügyminiszterrel találko­zott, majd Kohl kancellárral folytatott megbeszélést. Ez utóbbin, csakúgy, mint az olasz államfő és kísérete tisz­teletére adott ebéden, a nyu­gatnémet kancellár egyebek között a terrorizmus elleni harc jobb összehangolására, a nemzetközi egvüttműködés kiszélesítésére hívta fel a fi­gyelmet. Cossiga kedden nemzetközi jogi témájú előadással nvi- totta meg a bonni jógi eske­tem újabb szemeszterét. Ez­után az olasz államfő, aki ma vidéki körútra indul, a Bundestagban mandátum­mal rendelkező pártok kép­viselőivel találkozott. (MTI) Líbiaiakat utasítottak ki Nagy-Britanniából Köves Tibor, az MTI tudó­sítója jelenti; Az angol belügyminiszté­rium kedden elrendelte 21 lí­biai állampolgár kiutasítását. Douglas Hurd belügyminisz­ter felhatalmazást adott őri­zetbe vételükre addig is, amíg kitoloncolják őket a sziget­országból. A hivatalos magyarázat szerint olyan információk ju­tottak a hatóságok birtokába, amelyek tanúsítják, hogy a szóban forgó líbiaiak .Aktív forradalmi diáktevékenység­ben” vettek részt angol föl­dön. A kiutasítottak között van egy fiatalember, aki Ox- fordshire-ben pilótaképző tanfolyamon vett részt, s egy lehallgatott rádiótelefon-be­szélgetésben állítólag felaján­lotta szolgálatait „öngyilkos misszió” végrehajtására „Lí­bia érdekében”. London két évvel ezelőtt megszakította diplomáciai kapcsolatait Tripolival, mi­után a főváros központjában, a líbiai külképviselet épüle­téből leadott golyó megölt egy rendőrnőt, aki a Líbia-elle- nes tüntetők körül teljesített rendfenntartó szolgálatot. Azóta meredeken csökkent a líbiaiaknak kiadott vizu- umok száma. 1983-ban több mint 28 ezren kaptak beuta­zási engedélyt, a múlt éti első felében már csak másé fél ezren. A közös piaci országok LÍJ bia-ellenes határozatát azon­nal követő angol bejelentés minden jel szerint „példát” kíván mutatni az európai partnereknek a Luxemburg­ban elhatározott intézkedések gyors és hatékony végrehaj­tására. Az utolsó esély? Rendezési tervek és ellentervek, nyilatkozatok és cá­folatok, híresztelések és hivatalos bejelentések. Az elmúlt napokban a jelek szerint újabb fejezet kezdődött a ciprusi válság oly régóta húzódó történetében, ám ez sem ígér ér­demi változást ahhoz képest, ahogyan a kis földközi-tengeri sziget görög és török népközössége közötti, holtpontra jutott tárgyalások ügye a legutóbb, néhány hónapja lezáródott. A patthelyzet feloldására ismét az ENSZ főtitkára tett kísérletet. Pérez de Cuellar részletesen kidolgozott terve­zetben fogalmazta meg az Aphrodite istennő egykori haj­lékának tartott sziget politikai jövőjével kapcsolatos elkép­zeléseket. Ezek lényege, hogy szövetségi alapon kerülne sor az ország egyesítésére, s a leendő görög államfő éppúgy vétójoggal rendelkezne a parlament határozatait illetően, mint török alelnöke. Az eddigi reagálások alapján nem sok az esély arra, hogy a mostani kezdeményezés áttöréshez vezetne. Pedig jó néhány diplomata vélekedett úgy, hogy Cuellar próbál­kozása talán az utolsó esélyt jelenti a több évtizede kirob­bantott krízis békés rendezésére. Meglehet, ez a véleménv túl borúlátó, s azt sem lehet tisztán látni, hogy a Kipriánu ciprusi elnök, illetve török ellenlábasa. Denktas részéről nyilvánosságra hozott válaszok mennyiben takarnak egye­lőre taktikai megfontolásokat. Annyi azonban valószínű, hogy a török ciprióták a Cuellar-javaslat viszonylag gyors elfogadásával inkább készségüket igyekeznek hangsúlyozni az előrelépésre, sem­mint a hajlandóságot a változatlanul nyitott, heves ellen­téteket szülő problémák megoldására. Kipriánu kormánvá- nak elutasító reagálása viszont ellenkezőleg, épp e tisztá­zatlan kérdéseket helyezi előtérbe (görög menekültek, a tö­rök csapatok jelenléte stb.). A ciprusi elnök ugyanakkor megismételte, hogy a ciprusi válság rendezésére továbbra is két lehetőséget lát: akár nemzetközi konferencia kereté­ben, akár a két népközösség közti közvetlen megbeszélések révén. Az állásfoglalások tehát — remélhetőleg — korántsem tekinthetők véglegesnek. A feszültség feloldása, a békés ki­bontakozás mindenesetre szükségessé tenné, hogy az érintett felek egyetlen ésélyt se hagyjanak ki. Erre pedig most talán több lehetőség látszik, mint korábban. Szegő Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom