Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-01 / 51. szám
Az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának Vegre- fiajtó Bizottsága, a közelmúltban vitatta meg a megye egészségügyi alapellátásának helyzetét, javaslatot tett a további feladatokra. Ehhez kapcsolódva a NÖGRÄD szerkesztőségében kerekasztal-beszélgetést rendeztünk, amelyen részt vett Berki Mihály, a Nógrád Megyei Tanács elnökhelyettese, Rith Lajosné, a balassagyarmati városi pártbizottság titkára, dr. Váraljai Béla, Mátra- novák körzeti orvosa, Lipták Sándor, a Nógrádi Szénbányák szociális igazgatója, Kaáriné Kiss Etelka, a 211. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet pszichológusa és Kanyó Pálné, Pásztó város vöröskeresztes titkára. A beszélgetésen lapunkat Kiss Mária, a belpolitikai rovat munkatársa képviselte. A NÓGRÁD kerékasztala Az egészségügy jövőjének útja a megelőzés NÖGRÄD: Milyennek ítélik meg a megye egészségügyi ellátásának tárgyi és személyi teltételeit, milyen eredményeket értünk cl az alapellátásban? Berki Mihály: A lakosság egészségügyi ellátásában meghatározó alapellátás a VI. ötéves terv során fejlődött. Bizonyítani lehet ezt a körzetek fejlesztésével, az üzem- egészségügyben bekövetkezett változásokkal, a gyermek- körzetek kiépítésével, vagy azzal, hogy az egy körzetre jutó betegszám kedvezőbb az országosnál. Azt is el kell mondani, hogy egyes körzetekben, pl. az új lakótelepeken, még mindig túlzsúfoltak a rendelők. A feltételrendszer változását mutatja a megépült 17 új orvoslakás, a 12 orvosi rendelő. Lassú mértékben. de nő a főfoglalkozású üzemorvosok száma, ám még mindig sok a mellékfoglalkozású üzemorvos, akik kevés óraszámban végzik munkájukat. A fejlődés útja e területen az lehet, amit a szénbányák vállalat valósított meg, hogy saját ösztöndíjasával biztosítja Bátonyterenye térségében az üzemorvosi hálózat fejlődését, jobbá téve ezzel az alapellátás feltételeit is. Az eredmények mellett több gond, probléma felvetődik. Egyik az, hogy különösen a két városban — Salgótarjánban és Balassagyarmaton — sok az üres orvosi állás. A másik, hogy alacsony a szakképzett körzeti orvosok aránya. Ehhez járul még, hogy a csoportvezetői feladatokat belgyógyász híján urológus, vagy szemorvos látja el, pedig jogszabályi előírás a bel gyógyász-képesítés. Dr. Váraljai Béla: Ügy érzem, hogy az alapellátás személyi feltételei vidéken nem annyira rosszak, mint a városokban, bár igaz, hogy szak- képzettsége viszonylag kevés körzeti orvosnak van. Nem egyszerű a szakképesítést megszerezni, mert ilyenkor több hónapra kivonják az embert a munkából, az üresen maradt körzet ellátása ez időre nehéz. A helyettesítés csak amolyan kényszermegoldás. Az a jó, ha a körzeti orvos mindig otthon van, könnyen elérhető. Az utóbbi időben igyekeztek javítani a rendelők műszerezettségét, kaptunk EKG-t, alapvizsgálatokhoz szükséges eszközöket. Sok bosszúságot okoz azonban a telefon a rossz vonalak miatt. Az orvosok lakásán nincs telefon, így ha bezár a posta, megáll az élet. Lipták Sándor: Aggaszt minket, dolgozóink is gyakran teszik szóvá, a nagyfokú elvándorlást, ami főleg a fiatal orvosok körében tapasztalható. Megszerzik a szakvizsgát, aztán lakásgondokra, egzisztenciális okokra, munkahelyi klímára hivatkozva odébbállnak. Hogyan lehetne ezt megakadályozni? Hogyan lehetne megoldani, hogy a szemészetre ne hosszú sorban állás után, blankettával juthasson be az ember? Rith Lajosné: Furcsa helyzet állt elő. A községekben jobb a személyi ellátottság, mint a két városban. Mi ezt Balassagyarmaton fontos várospolitikai kérdésként kezeljük, amit meg kell tudni oldani. Jó minőségű lakás, anvagi érdekeltség, a magasabb igényük kielégítésének lehetősége teheti érdekeltté a letelepedőt. Dr. Váraljai Béla: Ügy érzem, hogy az alapellátásnak még mindig nincs meg a rangja, bár az a szemlélet már a múlté, hogy körzeti orvosnak csak az megy, aki enyhén szólva, „gyengébb képességű”. Egy körorvos nem „darabolja szét” a beteget, egészében látja, az összes problémáját ismeri. Ha jó az orvos-beteg kapcsolat, nagy a lakosság bizodalma. S a kapcsolat akkor jó, ha az orvos régi „bútor” már a településen, tekintélyt, rangot szerzett. Ha olyan körülmények között él, hogy nem érzi száműzöttnek magát. A megfelelő közérzet biztosítéka annak, hogy ne kelljen üres állásokkal küszködni. Lipták Sándor: Elgondolkodtató, hogy egy egészség- ügyi középkáder jövedelme alig éri el az ipari szakmunkás szintjét. A kezdő orvos, aki naponta rendel, hetente kétszer ügyel, alig kap négyezer forintot. S, mondjuk meg őszintén, a hálapénzt sem neki viszik. Kaáriné Kiss Etelka: Szeretnék szólni az 1300 fős szakmunkásképző iskolaorvosi szolgáltatásáról. Helytelennek tartom, hogy kivesszük a gyereket a lakóterületről, ahol az orvos nem csak őt, de a családi környezetét is ismeri. Jobban megérti a gondjait, és az állapotát nem csak abból ítéli, hogy _ esetleg lázas-e vagy sem. Ügy érzem, kicsit mereven kezeljük az egészségügyet, valóban „szétdaraboljuk” az embert. Mint pszichológus mondom, sok or- voskollégának felsőbbrendű- ségi érzése van. Ügy gondolja, mindent meg tud oldani, s közben pszichológiai ismeretei hiányosak. Pedig az lenne a lényeg, hogy sok időt töltsön el a beteggel, a testi panaszok mellett, vagy éppen azok meghatározójaként a lelket is tanulmányozná. Kanyó Pálné: Az előző véleménnyel nem értek teljesen egyet. Pásztónak egyetlen középiskolája van. Tapasztalatom, hogy 14 éves korig a gyereknek a lakóhelyén jó az orvosi ellátása. Ez a folyamat azonban megszakad, amikor középiskolába kerül. Nálunk a diákok nyolcvan százaléka bejáró. Napjaik nagy részét az iskolában töltik. Nem ártana egy iskolaorvos, aki állandóan ellenőrizné az egészségüket, foglalkozna a bajaikkal. NÖGRÄD: Mi a véleményük a táppénzeshelyzet alakulásáról? Az üzemorvosi szolgálat hogyan segítheti a megelőző munkát? Berki Mihály: Az üzem- egészség-ügyi szolgálatban 14 fő-, 51 részfoglalkozású, 9. üzemi körzeti orvos és két szakrendelés működik. A szakmai munka javulása mellett a megye lakosságának egészségi állapota nem javult. Növekedett a keringési, daganatos, légző- és mozgásszervi betegségek száma. A megyében sok ember dolgozik egészségre ártalmas munkahelyen. Az üzemorvosok feladata éppen az, hogy a gazdasági vezetőkkel együttműködve felderítsék a munkahelyeket, rendszeres szűrésekkel ellenőrizzék a dolgozók egészségét, olyan gondozói hálózatot építsenek ki, amely megakadályozhatja a további egészségromlást. Sok helyütt ezt már jól bevált módszerként alkalmazzák. Mutatóink azonban elmaradnak az országostól, melyben szerepet játszik a részfoglalkozású üzemorvosok kevésbé hatékony tevékenysége. Ez megmutatkozik a táppénzeshelyzet alakulásában is, amely megyénkben magasabb az országosnál; 6,6 százalék. Sok esetben nincs meg az együttműködés üzemorvos, munkahely, körzeti orvos között. Például valaki ittasan megy a munkahelyére, hazaküldik, otthon a körzeti orvos táppénzesállományba veszi, s néhány nap múlva úgy jelenik meg a gyárban, mint aki beteg volt. Szemléletváltozás, jobb együttműködés, az érdekek egymáshoz közelítése javítaná a helyzetet. Dr. Váraljai Béla: Nem eléggé köztudott az a szabály, mely szerint táppénzre csak azt kell felvenni, aki jelenlegi betegségével eredeti foglalkozását nem tudja folytatni. Ha a portás elvágja az ujját, attól még nyugodtan dolgozhat, ám egy műszerész esetében nem lehet ugyanezt elmondani. Sok a táppénzes, az üzemnek nem érdeke annak visszaszorítása, mert a megmaradó pénzt felhasználja az aktív dolgozók körében. A táppénzeshelyzethez szorosan kapcsolódik a betegellenőrzés. A körzetekben szabály, hogy az ápolónő ellenőrizze a betegállományban lévőt. A társadalombiztosítási igazgatóságnak is kellene ellenőrizni, de nálam 12 év alatt kétszer fordullak meg. A tapasztalatokról semmilyen visszajelzést nem kaptam. Az orvos is tehet javaslatot táppénzelvonásra, ha a beteg az utasításokat nem tartja be. Szerintem ez nem járható út. Eddig két esetben tettem javaslatot, én vontam vissza mindkétszer. Az üzem kért, ne tegyek ilyet, az , illető szocialista brigádtag, fegyelmit kellene neki adni igazolatlan hiányzásért. Kizárják a brigádból, s azt a többiek sinylik meg, mert egyébként jó szakmunkás. Lipták Sándor: A Nógrádi Szénbányák egy sor intézkedést, anyagi áldozatot hozott az elmúlt tíz évben a táppénzesállomány leszorítására. Miért tettük volna, ha nem érdekünk? A megtakarított pénznek valamikor lehetett jelentősége, de ma, a gazdálkodás új formáinak idején már nincs szükség a táppénzes bérére. Nálunk a 84 településről bejáró dolgozókat 57 körzeti orvos veheti táppénzbe. Igen nehéz minden érdekelttel megfelelő kapcsolatot tartani, pedig jó lenne, ha a kezelőorvos ismerné a betegei munkakörülményeit. A táppénzesátlagunk más bányavállalatokhoz viszonyítva az átlag alatt van, tavaly jelentős csökkenést tapasztaltunk. Ha a tervezettől magasabbra szökken a kieső betegnapok száma, az üzemek megbízólevéllel ellátott betegellenőröket indítanak útnak. Tíz év alatt minden üzemben orvosi rendelőt hoztunk létre húszmillió forintért, évente 3 millió forintot fordítunk üzemegészségügyre, a műszereket is mi magunk szerezzük be. Hogy mindezt mi motiválja? Nem egyszerűen szociális megfontolás, hanem jól felfogott gazdasági érdek. Dr. Váraljai Béla: Régen valóban úgy volt, jött az ellenőr, hozott egy listát, ezek vannak táppénzen. Ma már ilyen nincs. Én diktálom be nekik a táppénzesek névsorát. Az is tendencia, hogy rendkívüli felülvizsgálat előtt kiírnak 50 betegből mondjuk negyvenet, akik néhány nap múlva ismét táppénzesállományba kerülnek. Nem lehetne utánanézni, ennek mi az oka? NÖGRÄD: Sokat beszélünk manapság a komplex rehabilitációról. Megteremtődtek-e ennek feltételei a megyében, ha nem, milyen intézkedések szükségesek? Rith Lajosné: A rehabilitáció szerintem a társadalom egyik legelmaradottabb területe, amely jóval alatta marad a jelenlegi fejlettségi szintünknek. Rendeleteket hozunk egymás után, sokszor olyanokat, amelyeknek nincsenek meg a feltételei. Az ember és a társadalom összhangját ebben a kérdésben még nem tudtuk megteremteni. Lipták Sándor: A szénbányáknál — bár ez nem tekinthető általánosnak — a rehabilitációnak régi gyökerei vannak. A beteg dolgozót felülvizsgálatra küldjük, ahol megállapítják a munkaképesség csökkenését. Je- lenleg több mint 450 ilyen dolgozót foglalkoztatunk 510 munkahelyen. Azelőtt egy- egy szűkszavú diagnózissal nem tudtunk mit kezdeni, mióta van üzemorvosunk, a véleménye alapján például egy légzőszervi betegnek, testre szabott munkahelyet keresünk. Hogy teljes értékű emberként folytathassa a munkáját. A feszültség az egyénnél egy egyöszegű keresetkiegészítésből adódik. Mert így nincs érdekelve abban, hogy dolgozzon, sőt, arra ösztönzik, hogy ne csináljon semmit. Ezen változtatni kell a jövőben. Dr. Váraljai Béla: A bányánál megy. Máshol egyenlő a semmivel. A helyzet, úgy néz ki, ha a beteg 3—4 hónapi táppénzben van, nem tudja eredeti foglalkozását folytatni, akkor rehabilitálni kell. Elindítják az üg rét, aztán az üzemi rehabilitációs bizottságnál elakad a dolog. Pénzt nem kap sem táppénz, sem egyéb formában. Világos, hogy nyugdíjba törekszik, nem érdekelt az átképzésben. De nem érdekeltek az üzemek sem. A legtöbb helyen portás-, telefonközpontos-állást kínálnak fel. Berki Mihály: A komplex rehabilitáció feltételrendszerét megteremtettük. Hol a gond? Ami elhangzott, igaz. Nem sikerült elfogadtatni, hogy lehetséges az egészségi állapotnak megfelelő foglalkoztatás. Attól, hogy valaki csökkent munkaképességű, nem kell portásnak mennie. Átképzéssel teremtsünk új feltételeket. Együttműködés, pénz, szemléletváltozás szükséges a gondok megoldásához. NÖGRÄD: Milyen feladatok vannak a jövőben az alapellátás javításában? Melyek azok az új módszerek, eszközök, amelyekkel növelhető a lakosság egészségügyi kultúrája? Berki Mihály: A VII. ötéves tervben a közvetlen gyógyítás mellett kiemelten kell kezelni a megelőző, felvilágosító, egészségnevelő munkát, el kell érni, hogy az alapellátás szolgálatainak munkájában érvényesüljenek az egészség megtartására irányuló törekvések. Nagyobb gondot kell fordítani a lakossági szűrésekre, fontos, hogy a kiszűrtek vizsgálatát, gondozását, gyógyítását, a szakellátás konzultatív támogatásával az alapellátás orvosa végezze. Ezen belül az egészségügyi rehabilitáció gondozási munkájuk szerves része legyen. A táppénzesarány csökkentése érdekében javítani kell a keresőképesség elbírálásának szakmai színvonalát és a gazdasági egységekkel való szorosabb együttműködést. Az egészségügy szakmai programjában megfogalmazódtak azok a célkitűzések, amelyek a halálozást döntően befolyásoló betegségcsoportok visz- szaszorítását célozzák. Az elsődleges megelőzés, az egészség megőrzése széles körű társadalmi összefogást, rendszeres és sokirányú tudatformáló tevékenységet, egészségnevelést, a lakosság aktív bevonását igényli. Dr. Váraljai Béla: A megelőzés, gondozás nem új dolog. Kettős célja van. Egyrészt felfedezni a betegséget olyan stádiumban, amikor még tünetmentes. Ehhez be kell csalogatni az embereket a szűrésekre, az orvosi rendelőbe. Rá kell vezetni őket arra, hogy törődjenek többet saját egészségükkel. A másik a megelőzés, amely csak nevelő munkával, a társadalom széles rétegeinek bevonásával oldható meg. Berki Mihály: Először tiltottunk. Mindent. Aztán rájöttünk, hogy eredményesebb, ha a kulturált szokások kialakítását szorgalmazzuk. Ezt már az óvodában el lehet kezdeni tervszerű munkával. Az idősebbeknél az a törekvés, hogy a kialakult állapot ne romoljon tovább. A gondolkodást kell megváltoztatni, hogy minden ember belássa, nem a személyes szabadságában akarják korlátozni — amikor az italozás, a dohányzás, a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód ellen hadakozunk — hanem a saját egészsége érdekében. NÖGRÄD: Mit tehet az iskola, a család, a Vörös- kereszt az egészséges életmód alakításában? Miben segíthetnek a pártszervek? Kanyó Pálné: A szemlélet- formálásban, az egészséges életmódra nevelésben, a Vöröskereszt, aktíváin keresztül eredményesen munkálkodhat. Mi elsősorban az ifjúságra helyezzük a hangsúlyt, de nem feledkezünk meg a legkisebbekről sem. A megelőzést akkor ken NÓGRÁD - 1986. tnó elkezdem, amikor még nin; csenek kialakult szokások, beidegződések, amikor az emberke még formálható. A differenciált egészségnevelést alkalmazzuk. Felmérjük a helyi igényeket, próbálunk jó kapcsolatot kiépíteni az egészségügyben dolgozókkal, akik hatásos beszélgetéseket, előadásokat tarthatnak egy-egv korosztálynak. A megelőzésnél nagy hangsúlyt kapnak a szűrő- vizsgálatok, bár a területünkön sok agitációs munkába kerül, hogy igénybe vegyék ezt a lehetőséget. A készülő KISZ_kongresszus- tól azt várjuk, hogy a fiatalok programjába jobban építsék be a káros szenvedélyek mellőzését, a családi életre nevelés fontosságát Mert a felnövő generáció igényli az őszinte beszélgetéseket, a jó tanácsokat. Ennek híján kiadványokból próbálnak választ keresni lelki-testi bajaikra. Az pedig nem helyettesíti az élő eszmecserét, Kaáriné Kiss Etelka: Az egészségnevelésben komplex szemléletre van szükség. Az egészségkultúra kialakítását valóban már „pró gyermekkorban el kell kezdeni. Itt óriási felelőssége van a családnak, az óvodának, általános iskolának. A gyerek leutánozza azt, amit a szüleitől, a tanáraitól lát. A zűrös családi környezet, az egészséges életvitel kialakítására fittyet hányó pedagógus meghatározza a gyerek későbbi életét, szokásait. Egy 15 éves diák esetében már sok mindenről lekéstünk. S amit más elrontott, nehéz helyrehozni. Intézetünkben a gyerekek többsége önértékelési zavarokkal küszködik. Szorongóak, neuro- tikusak, s ezt köszönhetik annak az iskolában, vagy otthon megfogalmazott előítéletnek, hogy aki szakmunkás- képzőbe megy, „alacsonyabb rendű”, mint társai. A szorongásukat durvaságba, egyéb pótcselekvésbe — dohányzás, italozás — élik ki. Mit tehet ilyenkor a pszichológus? Megpróbálja a testi egészséggel együtt a lelki egészséget is megóvni. Mert e kettő mai világunkban nem választható szét. Az egyik függvénye a másiknak. A felnőttek többsége is lelki zavarokkal küzd. Feltárni azokat mindannyiunk feladata. Sajnos, az orvosok, pedagógusok többsége nem rendelkezik pszichológiai kultúrával. Szükségesnek tartanám ezért a neveléssel, gyógyítással foglalkozó felnőttek továbbképzését, egységes elvek kialakítását. Rith Lajosné: Az egészség- politika a politika része, mivel a társadalom valamennyi tagját érinti. A pártszervek sokat foglalkoznak egészség- politikai kérdésekkel, próbálják befolyásolni a falvakban, városokban hozott döntéseket. Hisz ezek a döntések megha- tározhatiák a teleoülés egészségpolitikáját. egészség” gvét. Élő példa: nem figyeltünk oda a városokra, sok a betöltetlen állás. Ami a szemlélet- változást illeti: le kell vetkőzni a régi beidegződéseket, szokásokat. A társadalmi szervekkel együttműködve kell hatni gz emberekre. Fon+os, hogy mindenki higgye: a ifW> útja a megelőzés, a gondozás. ius 1* szombat 7
