Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-30 / 305. szám
gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett, jó férj DUDÁS JÓZSEF cipész 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1986. január 3-án, pénteken, 14.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, gyermek, testvér TAKÁCS GÉZA 92 éves korában elhunyt. Temetése 1986. január 2-án, 14.30 órakor lesz a baglyas- aljai temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS* Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, az ÉMASZ dolgozóinak, akik JONAS LAJOS temetésén részt veitek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély tiszteletünket és kö- szönetünket fejezzük ki a Balassagyarmati Városi Tanács vezetőinek, társadalmi szerveinek és dolgozóinak, amiért elhunyt szeretni nket KMETTY KALMAN nyugalmazott vb-elnökhe- lyettest méltó keretek között örök nyugvóhelyére kísérték. Ugyancsak köszönetét mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vettek, vagy egyéb módon együttérzésüket nyilvánították. KMETTY KALMANNÉ ÉS A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik ÖZV. PUSKAS GUSZTAVNE búcsúztatásán részt vettek, s nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Hálás köszönetét mondunk jj mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, \ akik szeretett halottunk TÖZSÉR ANDRÁS temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat eny- | híteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ezúton mondunk hálás kö- ( szönetet mindazoknak, akik \ szeretett halottunk MANYASZ ELEMÉR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, kollégáknak és ismerősöknek, akik LASKOVICS ZOLTANNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALAD KOHÁSZATI GYÁRÉPÍTÉS VÄLLALAT salgótarjáni tervezési főosztály felvételre keres kezdő és gyakorialttal rendelkező GÉPÉSZMÉRNÖKÖT, KOHÓMÉRNÖKÖT. VILLAMOS MÉRNÖKÖT tervezői munkakörbe, valamint technikusokat szerkesztői munkakörbe Bérezés: kollektív szerződés szerint. Cím: KGYV Salgótarján, Kállai Éva út 10- Telefon: 11-474, imiimniinnnmmiininiiniiiiiimmnnmnnnmmmnnmmmmimmnimiiiinimiiiinminmniinminmmmmmiinimniniiHiininniiiiiHiii| Hirdessen Őn is a ban! I | Tisztelt ügyfeleink keretes- és apróhirdetéseiket, soros közleményeiket | I levélben, telexen és telefonon is ? J MEGRENDELHETIK | | Levélcím: Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalót, 3101 Salgótarján, Pf.: 96 1 | Telex: 22 9109 Telefon: 10-977/14 mellék Hirdetéseiket a kért megjelenés előtt egy héttel szíveskedjenek megrendelnil §* iiimiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiTiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiaiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiii Felvételre keresünk: — felsőfokú ' szakirányú végzettséggel, vagy középfokú végzettséggel és hosszabb gyakorlati idővel rendelkező belső ellfenőrt, valamint — legalább középfokú végzettséggel, és rafctá- rosi munkakörben eltöltött gyakorlattal rendelkező raktárost. Bérezés: megegyezés szerintJelentkezni lehet: Oktatási GAMESZ, Balassagyarmat, Szondi u. 13—19. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet (gépjármű-vizsgáztatás, gépjármüvezeti-vizsgáztatás) a Karancs út 10. szám. valamint a Rákóczi út 250- szám aló! 1986. január 13-án, a Csokonai út la. szám alá költözik. Telefonszámaink változatlanok maradnak. Ügyfélforgalom: 10-191 Központ: 10-484 Központ: 14-056 Szeretettel várjuk ügyfeleinket új vizsgálóállomásunkon, és boldog új évet kívánja Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet Szilveszteri élelmiszer-kínálat Az élelmiszer-kereskedelmi vállalatok a korábbi évekhez hasonlóan jól felkészültek, hogy kellő mennyiségben és választékban kínáljanak szilveszterre virslit, s a hagyományos kocsonyához, kor- helyleveshez, malacsülthöz szükséges nyersanyagokat — tájékoztatták az MTI munkatársát a Belkereskedelmi Minisztériumban. Virsliből országszerte 1000 tonnát szállítottak a termelők az üzletekbe, ebből mintegy 350 tonnányit Budapestre. A legkeresettebb bőrös, illetve emészthető műbélbe töltött virsliből ezúttal sem tudják kielégíteni az igényeket, a korábbiaknál szélesebb azonban a választék az egyéb főzni való kolbászfélékből. Az üzletekben kapható virslik nagyobb része mélyhűtött, ez azonban a friss áruhoz hasonlóan használható fel, az élvezeti értékéből sem veszít. Országosan a tavalyihoz hasonlóan 1400—1500 tonna kocsonyahúst kínál a kereskedelem, ebből körülbelül 500 tonnányit a fővárosban. Bár a mélyhűtött termék általában jobban tisztított és könnyebben felhasználható, sokan ragaszkodnak a friss kocsonyahúshoz. Ebből azonban ez idén sem tudnak ele- 4 gendőt szállítani a húsipari vállalatok. A Dunántúl néhány megyéjében hagyomány szilveszterkor is a halászlé, il_ . letve a rántott hal. Az ehhez szükséges halat szintén a tavalyihoz hasonló mennyiségben és választékban biztosítja a kereskedelem — a fővárosban 450—460 tonna forgalomra számítanak —, a kínálat nagyobb része fagyasztott termék. A különféle mirelit, halak féjkésá, illetve konyhakész állapotban folyamatosan kaphatók az üzletekben. Az újévi ételek listáján első helyen szerepel a malacsült. A hús^nagykereskedelmi vállalatok és a termelők az egész malacot elsősorban a vendéglátó-vállalatoknak szállítják, a hentesüzletekbe inkább bőrös húst juttattak, a fővárosi üzletekbe ezúttal mintegy 6 tonnányit. Az állami gazdaságok üzleteiben is kapható malachús, a kínálat azonban összességében szerény, a malacok levágása az állatállomány szempontjából nem célszerű. A korhelyleves alapanyagaiból, savanyított és nyers káposztából, füstölt húsból, ezenkívül szemes babból is van elegendő az üzletekben. Lencse is kapható, a korábbi fertőzött árut már kivonták a 'forgal ómból. Régi gyermekjátékok a Kiscelli Múzeumban j Érintésvédelem-, villamos j fogyasztóberendezések tűz- 1 rendészeti, szabványossági | és villámvédelem-felül- j vizsgálatmunkákat vállalunk. Salgótarjáni Javító, Karbantartó Vállalat, Salgótarján. Rákóczi út 13. Telefon: 10-027, 10-337. NÓGRÁD - 1985. december 30., hétfő Az elmúlt száz év játékaiból rendezett . kiállítással lepte meg a gyerekeket és felnőtteket a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma. A vitrinekben látható babák, bab?/házak, falvak, várak, műhelyek, boltok felidézik elődeink gyermekkorának világát, hangulatát. SIMSON S—51 Bsürgősen, családi okokból eladó. Salgótarján, Yb! Miklós út 90., fez. 2, Szokács Tibor. ERESZTVÉN YBEN bérelnék berendezett egy szobát — lehetőleg viillamyfű- téssel — téli hónapokra, vagy hosszabb időre is. Ajánlatokat ,.Ko-rrekt, megbízható” jeligére a kiadóba kérek. NÉGYÉVES platós ZUK sürgősen eladó. K aran csal j a, B eresé nyi út 28. 850-ES Sport Fiat eladó. Somoskőújfalu, Somosi út 153. HATÉVES, piros Dácia, hároméves friss mű szakival sürgősen eladó. Megtekinthető : Salgótarján. Nógrád-taxi- áll’omás. ZUK keveset futott, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni : Szécsénke, italbolt SÜRGŐSEN eladó hároméves ARO teherautó és Potlski Fiat 126-os, TM-ef. Cím: Zagyvapálfaiva. Esze Tamás út 1. 220 D állólámpás Mercédes most vizsgáztatva sürgősen eladó. Kisebb kocsit beszámítok. Érdeklődni: Balassagyarmat- Batthyány u. 59. SKODA mikrobusz hároméves eladó. Salgótarján, Néphadsereg út 10. LADA 1500-as. most . műszaki vizsgázott, ZR-ES frsz. vbnóho- roggal, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: . Nóg-rád- megyer, presszó. HÁROM szoba, konyhás, verandád lakás melléképületekkel. gyümölcsössel, 865 négyszögöl telken, Tiszaörsfür- dőhöz közel, eladó. Érdeklődni: Lendvay Imre, Tiszaörs, Kossuth út 65. sz. TARON, a főútont 2 szobás. komfortos családi ház gazdasági épülettel eladó. Érdeklődni: Tar. Szondi út 43. BALASSAGYARMAT, Madách u. 16. sz. alatt, kertes családi ház — 4 szobás, részben összkomfortos — eladó. Érdeklődni: ÜMK Balassagyarmat.. N dr. Ora- vecz megbízottnál. SALGÓTARJÁNBAN, az Arany János úton öröklakás azonnali beköltözéssel, sürgősen eladó. Tel.: 11-800. 2 szobás, komfortos. kertes családi ház Pásztó befvá Fosában azonnal beköltözhetően eladó, Leveleket ..Cserhát” jeligére a pásztói Kölcsey Ferenc úti könyvesboltba kérek. Érdeklődni: este 18—10 óra között a 516,-os telefonon. NÄDÜJFALUBAN házhely alappal el* adó. Érdeklődni: Vá* mos István, Nádújfalu, Szécsényi út 6. PARASZTHÄZ eladó Egyházasgergén. Érdeklődni: Egyházasgerge, Ságvárl Endre út 2. sz. alatt, 9zom b at, v asár n a p. mmm HÍZOTT sertés. 139 kg-os eladó. Zagy vaníliáivá Szécsényi út 41. VÁLASZTÁSI malacok elad ók. Sá l gó - tarján. Katona út 30., idősebb Janosek. SZÖVŐSZÉK eladó. Bátonyterenye (Ma- conka). Szécsényi út 20 . CENTRIFUGÁT vennék (lehetőleg taposó fé k es et) Z ag y v apálfalva. Hársfa út 6 Ver esne. NAPOSCSIBE, hÚSés tojófajta 1986. évre rendelhető. Végh- né, Szécsény, 3179 Madách út 12/A. Telefon: 370. Redőny, reluxa miniredőny. Köziéi Mikló? Kozárd 8053 Jókai köz 4. Tel.: Salgótarján 10-977 58—3*> éves korig, , lehel1', nyugdíj egyedülálló, nem beteges asszonyt keresek, aki hozzám j önné él ettár sna k. Salgótarján, Üfctörőlc út 13. A NÓGRÁD MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET ipari főüzemvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: felsőfokú szerkezetépítő, építész- vágj' gépészvégzettség és ötéves vezetői gyakorlat. Személyi és anyagi érdekeltség: a pályázó felkészültsége és gyakorlata alapján, megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó eddigi munkaköreinek és tevékenységeinek felsorolását, részletes önéletrajzát, jelenlegi alapbérének és jövedelmének alakulását. A pályázatokat 1986 január 15-ig küldjék el a vállalat személyzeti és oktatási osztályára. Cím: Salgótarján, Munkás út 8. (3100) Pályádat Az „AGROFIL* Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat igazgatótanácsa a nyugdíjazás miatt megüresedő igazgatói állás betöltésére pályázatot hirdet. A sikeres pályázat alapján létrejövő munkaviszony meghatározott időtartamra, 5 évre szól, amely azonban meghosszabbítható. A vállalat „B” kategóriába tartozik. Bérbesorolás az 5/1983, ME- sz. rendelet előírásainak megfelelően történik, A vállalat egy telephellyel rendelkezik, termelési értéke eléri az évi 100 millió Ft-ot. Jelenleg 317 munkavállalót foglalkoztat. Fő profilja az építési tevékenység, ezen belül központi beruházások megvalósítása, lakások és középületek megépítése, egj'es termelőszövetkezeti beruházások kivitelezése Az alkalmazás feltételei: — felsőfokú szakirányú iskolai végzettség, — legalább 5 éves szakirányú vezetői gyakorlat, — politikai és erkölcsi feddhetetlenség A pályázat benyújtásának natárideje: 1986. január 30., amelyet az alábbi címre kérünk eljuttatni: „Vállalati igazgatótanács”.. Kovács János elnök' Kishartyán, Tugár út 1.