Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-30 / 305. szám

* Podos Gyula előtt termeléstechnológiai tudásukat bizonyítják az elsőévesek. Eközben mások a bent történteket fürkészik. Vizsgaláz a főiskolán Nagy izgalmakkal zajlik ezekben a hetekben a Pénz­ügyi és • Számviteli Főiskola salgótarjáni intézetében a vizsgaidőszak. A nappali és levelező tagozatos hallgatók adnak számot az első fél­évben szerzett ismereteikről. A lelkiismeretes tanulás mel­lett azonban a vizsgaláz ilyenkor is természetes. Kép­riportunkban erről számo­lunk be. — kulcsár — Tételhúzás előtt mindenki másba kapaszkodik \ Aki túlesett, az mesél, aki vár, annak talán a jegygyűrűs kéz biztatása segít. Nógrádi táj üzenete Réti Zoltán kiállítása Unnepváró díszben ragyog Budapesten a Belváros, ahol a Műcsarnok Dorottya utcai kiállítótermében Réti Zoltán balassagyarmati festőművész képei várják a látogatókat. A kirakatok fényeivel rivalizál­va állnak az utcai frontra te­kintve, mintegy hívogatóként a Madách-illusztrá'ciók. Be- leptemkor Illyés Gyula szavai jutottak eszembe — „elfért életünk egy piciny völgyben” — mondotta szűkebb hazájá­ról, szülőfalujáról. Ez a piciny völgy, mely Ré­ti Zoltán szülőhelye, teremtett világa a nógrádi táj szépsége, a maga hétköznapi és ünnepi fényeivel, árnyékaival, rez­düléseivel. Minden egyes ké­pén, minden egyes, ecsetvoná­sában érezzük a táj szeretetét, intim lágy, simogató, sokszor e végtelenbe vezető síkját, hol dombokká, hol hegyekké ma­gasodik. De látjuk benne azt a szépséget is, melyet nem magunk fedezünk fel, me­lyet a művésznek köszönhe­tünk. E kiállításon Réti Zol­tán szemével új vetületben, új és egyéni áthevítésben lát. juk a nógrádi táj szépségét, varázsát. Mert a téma számá­ra szent és ezt a témát olyan technikai és művészi tarta­lommal tárja eiénk, amely le­nyűgözi a kiállítás látogatóit. Képe; mindenkihez szólnak, de nem felszínesen, hanem mélyen megpendítve azokat az érzelmi húrokat, melyeknek hangját már-már nem is hall­juk a mindennapi élet zajá­ban. De Réti Zoltán festői egyénisége leginkább színlá­tásában, színvilágában ér­vényesül. Mély kékjei „A kétbodonyi temetésinek, a „Templomba menők”-nek nem csupán egy érzékeny lel­kületű művész kicsengései, hanem már-már a misztikum kékjei. Az „Érsekvadkerti favá­gók”. vagy a „Sóskázók Ipoly, szögön” a „Burgonyaváloga­tók", .mind virtuóz ecsetkeze- léssel, mély emberi átéléssel kerülnek képbe örökítve. A Műcsarnokban bemutatott képanyag nem csupán egy tá­jat, hanem a festő szülőföld­jét mutatja be pazar színka- valkádjával és a tájra jellem­ző csenddel. Réti Zoltán ars poéticája ez. Akinek van szeme meglátni a szépet és van füle meghallani a csendet, az nem vonhatja ki magat képeinek hatása alól. Képein egyszerre találkozunk a paraszt; múlttal és jelennel, a közösségi tudattal, a tisz­tességgel, az értékek rendjé­vel. Minden munkáján átsüt egy harmonikus életet élő, so­kat tapasztalt, elmélyült gon­dolkodású művész mély hu­manizmusa. Meggyőződésem, hogy a most bemutatásra került kép­anyag. Réti Zoltán munkássá­gának legszebb fejezete. A he. gyek magasságát a csúcsokban mérik, a művész teljesítmé­nyét az alkotásokban. Réti Zoltán alkotásai csúcsokat je­lentenek a festészetben, azon belül is az akvarellműfajban, melyeket túlszárnyalni már- már lehetetlen. Képei nemze­ti kultúránk méltó követei a hazai és a nemzetközi kiállító- termekben egyaránt. P- L. Ex ’85! Ismét eltelt egy év, új eszten­dő küszöbéhez érkeztünk. Búcsúztatjuk a régit, készülődünk az előttünk állóra. Evé­sek, ivások, az ilyenkor szokásos nagy fogadkozások, hogy „ezentúl nem iszom, nem dohányzom. uram bocsá’ nem futká- rozom nők után..,’’ Es természetesen ko­moly remények is. Olyanok, amelyek megvalósulása eddigi életünket szebbé, tartalmasabbá teszik. Körkérdésünkben megszólaltattunk néhány embert, hogy megtudjuk, milyen terveket szőnek a lövő esztendőre, hogy kifaggassuk őket vá gyaikról. Á lottószerencse mellett... Amikor betoppantunk hoz­zá, éppen a lottószelvényeit nézegette. Nyert vagy nem nyert? Ebből aztán nem volt nehéz kideríteni, hogy Percze József, a Bátonvterenyei Mát­ra Termelőszövetkezet elnöke sok pénzt szeretne a jövő­ben. No persze nem csupán a véletlen szerencsében bí­zik. A gazdaság elmúlt öt­évi tevékenységével elégedett ugyan, de nem ártana ráhaj­tani, hogy ezek az eredmé­nyek 1986-ban fokozódjanak. — Hogy mit várok még? — Kedvezzen az időjárás, megszűnjenek az idegesítő tényezők, és enyhüljön a sza­bályozó rendszer. A konkrét munkában is akadnak még tennivalóink. Szeretnénk be­fejezni a Kalapati tehené­szeti telepet, amely áthúzódó beruházásként szerepel. Percze József több mint öt éve tsz-elnök, a társadalmi életben is aktívan tevékeny­kedik. Tagja a népi ellenőr­zési bizottságnak,_ gyakran tart előadásokat vezetéselmé­letből. Ezt a jövőben is foly­tatni kívánja, mert úgy érzi. ebből nemcsak önmagának, de másoknak is haszna szár­mazik. — És a magánélet? — Nyugodt, kiegyensúlyo­zott volt eddig. Am mostaná­ban ggy kicsit felbolydult a „Megértő férjet szeretnék!" kerülni a jövőben. írták: Kiss Mária, T. Németh László Fotók: Bcncze Péter Mosolygós arcú fiatal hölgy kanyarog a vendégek között; a délelőtt ellenére szokatlanul nagy forgalmat bonyolít a pásztói Nyírfácska presszó. Hamarosan megérkezik aszta­lunkhoz a gőzölgő kávé, s a csinos felszolgáló, Geczko Györgyi. — Nem is tudom hirtelen... Tudja itt annyi inzultus éri az embert, amit a jövőben sze­retne elkerülni. A múltkor is betévedt egy fiatalember, s ahogy leült, rögtön föltette a lábát az asztalra. Többen szóltunk neki, de hiába. Vere­kedés tört ki, s két hónapig járhattunk a rendőrségre ta. núskodni. Az effajta eseteket mindenképpen szeretném el­méhkas. Üj házat építünk és ez nem kis munkát jelenj a családnak. Félig kész a ház, remélem jövőre már lakható­vá válik. Azt is szeretném, ha a gyerekeim továbbra is jól tanulnának, meg hogy a terveink megvalósításához a jó egészség is hozzájáruljon. — Miért, beteg? — Nem tudom, mert még soha nem voltam orvosnál. Remélem, jövőre sem kell az orvosi rendelőbe kopogtat­nom. Csendes őrültek... Faház a BRG sal'gótaríéni gyárának félreeső szegleté­ben. A kellemes melegséget árasztó helyiségben fiatal mérnökök bűvölik a sci-fi filmek díszleteként már oly­annyira megszokott elektro­mos „herkentyűket”: van itt aztán, mi mérnöknek ingere, számítógép, villogó csuda, meg mis mi ... A fiatal vil­lamos szakembert éppen prog­ramozás közben zavarjuk kérdésünkkel: — Hogy mit várok? Hú de nehé^, így hirtelen... —, majd rövid habozás után ke­zébe vesz egy Hulett-Packard katalógust. — Nos azt szeret­ném, ha jövőre ilyen gyárt­mányú berendezések tarkíta­nák asztalunkat. Talán picit utópia, amit kérek, de az esetleges beteljesülése f ’ét­lenül azt jelezné, hogy be­hoztunk valamit a nyugat­tól való lemaradásunkból. S, ha ilyen grafikonokat rajzol- tathainék — veszi elő a „Printed in England” felira­tú finom papírost —, az se len­ne kutya! A gép megvásárlásáról már megkezdődtek a tárgyalások, s várhatóan a közeljövőben tovább szűkülhet a kis helyi­ség, ennek beállításával. — Azt hiszem a helyszűke lenne a legkisebb probléma, mert amit tud, attól leegy­szerűsödne egy csomó terve­zési folyamat — veszi ko­molyra a szót. — A magán­életben? Nem is kell külö­nösképpen gondolkodnom a válaszon: néhány köbméter fát remélek, mivel tetőtér- beépítéshez- kezdek. S, ha már a fészek elkészül, jöhet a nősülés! Mivel még előtte állok ... Szabó Ferenc, 16 évet nyo­mott le az iskolapadokban, s most a BRG nagy reménységű fejlesztőmérnöke. Vajon eny- nyi tanulással töltött év után mi a legfőbb kívánsága? — Szeretném, hogy belát­ható időn belül utolérhessem fizetésben a velem egykorú szakmunkásokat. Már csak azt kell eldöntenem, hogy ez utópia, vagy teljesen remény­telen dolog ... KOSSUTH RADIO: 8.30: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve 9.40: Ki kopog? *0.05: Nyitná kék 10.35: A hét költője: Petőfi Sándor 86.45: Szőnyi Erzsébet: Kis kamarazene négy kézre 11.00: Az első világháborúban történt 11.30: Hidas Frigyes műveiből 11.40: Üt a láthatatlan házhoz. XIV12. rész 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Idegen forgalmunk: előőrsei. Tokió 13.05 : M a g y ar ©J ő ad ó m ű vész ek albuma. 14.10: Népdalcsokor 14.41: Petőfi Sándorka. Koszto­lányi Dezső novellája 14.55: Édes anyanyelvűnk 15.00: Világablak 15.30: Kóruspódium 16.05: Ivanhoe. III. rés« 17.31: Ecomix 18.00: Egressy Béni verbunkos­muzsikájából 19.15: Hétfő este mindenkinek 20.45: Adám Jenő népdal- feldolgozásaiból 21.10: Nem vicc! Mindennapi botorságok 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Andor Éva dalestje a 6-os stúdióban 23.30: Szimfonikus miniatűrök 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO: 8.05: Tíz perc külpolitika 8.15: Nóták 4 NOQRÁD c 1985. december 30, hétfő 8.50: Délelőtti torna 9.05: Napközben 12.10: Molnár András operett- felvételeiből 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Népek zenéjéből 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig. . . 17.05: Újdonságainkból — magyar könnyűzenei felvételek 17.30: A kicsi, a nagy, az Artúr és az indián 18.30: Nóták 19.05: Gólok, méterek, történetek. . . 20.05: John May all és zenekara a Kisstadionban. I. rész. 21.05: Túl a rivaldán 21.30: Egy órában — egy élet 22.30: Tipp-topp parádé 23.20: Böngészde a zenei A mtikv ári umb an 0.15: ..Előre iszunk a medve bőrére’* — Á Magyar Rádió zenés műsora — hajnalig MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 17.05: Hétről hétre, hét­főn este. Zenés magadul, tele­fonügyeiét : 35-510. Szerkesztő: Horváth Kálmán. (Közben: El szeretném mondám. Paulovits Ágoston jegyzete. — Válaszo­lunk hallgatóink leveleire. Kar- csad Nagy Éva összeállítása.) — S p őrt. 18.00: É sz a k - m ag y arpr­szági krónika. 18.25—18.30: Szem­le az Észak-Magyarország, a Déli Hírlap. a Heves Megyei Népújság, valamint a NÖGRÁD keddi számából. / MAGYAR TELEVÍZIÓ: (Rendkívüli adásnap!) 9.00: Tévézőm a 9.05: Szünidei matiné 9.35: Tizennégyen egy asztalnál Csehszlovák film 10.50: Képújság 15.40: Hírek 15.45: Volt egyszer egy világkiállítás 16.25: A koppányi aga testamentuma. Tévéfilm 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.05: Zenés emlékképek 18.55: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30; Tv-híradó 20.00: A kristálytükör meghasadt Angol film 21.40: 1985. világpolitikai krónikája 22.40: Hírek 22.45 : Himnusz BESZTERCEBÁNYA: 19.30: Tv.híradó 20.00: Hogyan lopjrk el a Vénuszt? — Amerikai filmkomédia 22.00: Gólok, pontok, másod, percek 22.15: Szórakoztató vetélkedő 23.35: Hírek 23.45: Táncmelódiák 2. MŰSOR: 19.30: Tv.hír,adó 20.00: Sporttükör 21.00: Titkos dossziék — francia filmsorozat 4. rész 21.50: Ünnepi vers 22.00: Sok hűhó semmiért — Magyar filmvígjáték 23.15: Szilveszteri kabaré MOZIMŰSOR: amerikai rajzfilm. 8-tól: A tűz háborúja (16). Színes kanadai kalandtiitm. — Kohász: Nővér­kék (14). Színes csehszlovák film. — IMH: Hosszú vágta. Színes magyar—am eriik ad ka­landfilm. — TIT: Városbújócska. Színes magyar film. — Balassa­gyarmati Madách: Fél 4, há­romnegyed 6 és 8-tól: A tenger zamata (14). Színes olasz film- vígjáték. -*• Pásztói Mátra: Há­romnegyed 6-tól: Sophie válasz­tása I—II. (14). Színes ameri­kai film. — Nagybátonyi Pető­fi: Üj Gulliver. Szovjet mese­film. — Szécsényi Rákóczi: A piszkos tizenkettő I—II. Színes, szinkronizált amerikai kai and- fiiró. — Rétság: Az elveszett frigyláda fosztogatói (14). Színes amerikai kaliandfilm. — Ka- rancslapujtő: A fekete rák ol­lójában. Színes szovjet kaland- film. — Kisterenyei Petőfi: Várlak nálad vacsorára. Színes, szinkronizált amerikai filmvíg­játék. — Ersekvadkert: Ádáz hajsza (16). Színes,, szinkroni­zált japán bűnügyi 'film. MESE- MOZÍ: Farkasok és juhok. — ISKOLA MOZI: A Pál — Jobbágyi: A szik- Szovjet kaland­Nagylóc: Salgótarjáni November 7.: Fél utcai fiúk. 4 és háromnegyed 6-tól: Hamu- la b arlang titka, pipáké, - Színes, eziinikrotnázálít film. M1TVÄR ÖN — Ügy tűnik, egy felszol gálóra kissé sok ennyi ven dég! — Ne higgye! Megszoktul már. „Forgóplaccon” dolgo zunk, így négy napból hár mat a pult mögött töltök. Ez zel elárultam azt is, hogy né gyen váltjuk egymást. Ha le hét kívánsága az err.bérnél hát én nagyon örülnék, h ez a kis csapat jövőre i együtt maradna. — Hol szórakozik az. ak egyébként főállásban „szóra koztat"? — Néha moziba járok, d imádom a diszkót ;s. Csal akkor érzem magam kelle metlen helyzetben, ha a ki kért ital mennyisége „többe párolog" a kelleténél... En gém nem tudnak átverni! Ott hon szórakoztat az olvasás meg a kötés. Csak anyámé' lehetnének egy kicsit türel mesebbek! A 12 órás mun kaidőt szerihtük nem neker találták ki. Talán a jövőbei több megértést tanúsítanak És hát jöhetne egy fiú. akir régóta várok. Egy csinos, ak tud viselkedni. kellőképpé szerény és megértő...

Next

/
Oldalképek
Tartalom