Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-19 / 297. szám
Közlemény fFoftP-M« Hi t. oldalról) során vegyék alapul e programot. A program teljesítése elő fogja segíteni a kölcsönös együttműködés fejlesztését, a termelési kooperációt és szakosítást. a KGST-tagországok anvagi-műszaki bázisának erősítését, a szocializmus tekintélyének és vonzerejének növekedését az egész világon, A KGST-tagországok tudományos-műszaki haladása 2000-ig szóló komplex programiénak alapvető rendelkezéseit tartalmazó dokumentumot nyilvánosságra fogják hozni a sajtóban. Az ülésszak során a program teljesítéseként aláírták az automatizált műszaki-tervezési rendszerek létrehozásáról és meghonosításáról szóló, valamint a fényvezető információátvéteti eszközök egységes rendszerének létrehozása, gyártása és üzemeltetése terén való sokoldalú együttműködésről szóló keretegyezményt, továbbá a robottechnikai eszközök fejlesztésével foglalkozó „Interrobot” nemzetközi tudományos-termelő egvesülés megalapításáról szóló egyezményt. Az ülésszak az egyetértés, a testvéri barátság és a teljes kölcsönös megértés légkörében zajlott le. A szovjet kormány szerdán Moszkvában fogadást adott a KGST ülésszakán részt vett küldöttségek számára- A fogadáson megjelentek a tagországok küldöttségeinek vezetői és tagjai. N Szovjet részről jelen volt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, Andrej Gromi- ko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Nyi- kolaj Rizskov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió miniszterelnöke, valamint több más szovjet párt- és állami vezető. Hazaérkezel! a magyar küldöttség Moszkvából Szerdán hazaérkezett Moszkvából a Lázár György miniszterelnök vezette magyar küldöttség, amely a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 41. (rendkívüli) ülésszakán vett részt. A magyar delegáció tagja volt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Marjai József miniszterelnökhelyettes, hazánk állandó KGST-képviselője, Faluvégi Lajos , miniszterelnök-helyettes, Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Horn Gyula kül- ügyminisztériumi államtitkár és Szigeti István hazánk állandó KGST-képviselőjének helyettese. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Maróthy László, a Minisztertanács elnökhelyettese, Bányász Rezső államtitkár. a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke és Rajt Miklós, a Minisztertanács titkárságának vezetője fogadta. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. (MTI) a Sajtóértekezlet Moszkvában KGST rendkívüli ülésszakáról A KGST szerdán véget ért rendkívüli ülésszakán elfogadott tudományos-műszaki komplex programot értékelte Moszkvában megtartott sajtó- értekezletén Gurij Marcsuk, a KGST tudományos-műszaki együttműködési bizottságának elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a program a tudományos és műszaki fejlődés világszerte kirajzolódó fő irányaiból indul ki, s támaszkodik a KGST- országok nemzeti tudományos és műszaki fejlesztési programjaira. A közös erőfeszítéseket az e téren felmerülő legfontosabb problémák megoldására összpontosítja. Marcsuk rámutatott arra is, hogy a program megvalósításával a KGST-országok a tudományos és műszaki haladás élvonalába kerülhetnek, jelentősen növelhetik népgazdaságuk termelékenységét, biztosíthatják kulcsfontosságú ágazataik műszaki megújulását. A komplex program eredményeként új, magasabb szintre emelkednek a tagállamok együttműködésének formái és módszerei is. A program sokoldalú, felöleli a nagy, átfogó, ágazatközi tudományos és műszaki feladatokat. Végrehajtásának alapjává a két- és többoldalú kormányközi, illetve a tagállamok szervezetei közötti egyezményeknek keli válniuk. A megvalósítás során olyan új és haladó együttműködési módszerek alkalmazására is sor kerül, mint a nemzetközi tudományos-műszaki egyesülések, a közös vállalatok létrehozása. Az elhatározott Intézkedések végrehajtásának pénzügyi fedezetét a tagországok nemzeti eszközei, a Nemzetközi Beruházási Banktól és a Nemzetközi»Gazdasági Együttműködés Bankjától (a KGST két szakosított intézményétől) felvett hitelek, valamint az adott témákban érdekelt országok által létrehozott közös pénzügyi alapok biztosítják — mondotta sajtóértekezletén Gurij Marcsuk. (MTI) Részvét- nyilvánítás a Honvédelmi Minisztériumban Szerdán, a Honvédelmi Minisztériumban részvétlátogatá. sokra került sor Oláh István hadseregtábornok. honvédelmi miniszter elhunyta alkalmából. A Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának több tagja jelenlétében lerótták kegyeletüket a minisztériumok, országos hatáskörű szervek, a Magyar Tudományos Akadémia képviselői, a tisztelők és a barátok. Részvétüket fejezték ki a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője és munkatársai, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsoka és helyettesei, s részvétiátogatást tett számos, hazánkban akkreditált nagykövet és katonailégügyi attassé is. (MTI) Érkeznek a katonai küldöttségek Oláh István hadseregtábornok, honvédelmi miniszter temetésére szerdán1 este hazánkba érkezett. Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, valamint Ana- tolij Gribkov hadseregtábor- nok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Mórocz Lajos altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár fogadtaUgyancsak szerdán érkezett meg a temetésre Abdullah Ali Eleva ezredes, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság fegyveres erőinek vezérkari főnöke, honvédelmi miniszterhelyettesMa délelőtt további* katonai küldöttségek érkeznek hazánkba. (MTI) Pravda szerbesztóségi cikke A nukleáris kísérletek folytatásának veszélyeiről Mihail Gorbacsov fogadta Bemard Lownt „Tiltsák be a nukleáris robbantásokat” címmel közöl szerkesztőségi cikket a Pravda december 19-i, mai számában. Attól kezdve, hogy 1945 nyarán az atomfegyver, gonosz szellemként, testet öltött a Manhattan-tervből, az emberiség kemény harcot vív e tömegpusztító eszköz korlátozásáért, végeredményben pedig felszámolásáért. Az atomfegyver elleni küzdelem nemzetközi méretűvé, a szó szoros értelmében vett világmozgalommá vált, amely a legkülönbözőbb osztályok, ideológiák és szakmák képviselőit egyesíti — állapítja meg egyebek között az SZKP KB lapja. A nukleáris kísérletek folytatása a feszültség és a háborús veszély növekedésének, a népek közötti bizalmatlanság elmélyülésének forrása. A Szovjetunió éppen emiatt, már az atomkorszak kezdetétől, a múltban és jelenleg is következetesen síkraszáilt a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséért. A Szovjetunió ez év nyarán nagy jelentőségű kezdeményezést tett: augusztus 6-tól egyoldalúan beszüntette mindenfajta nukleáris kísérletét és felhívta az Egyesült Államok kormányát, tegyen hasonló lépést. Mint azt bejelentették, a szovjet moratórium 1986. ; január 1-ig marad érvényben, de tovább is meghosszabbíthatják, amennyiben az Egyesült Államok a maga részéről csatlakozik a moratóriumhozNyugaton s mindenekelőtt az Egyésült Államokban a nukleáris robbantásokra vonatkozó moratórium kérdésébe« az ellenőrzés nehézségeire hivatkoznak. Ugyanakkor jól ismert, hogy mind a Szovjetunió, mind pedig az Egyesült Államok olyan rendkívül korszerű saját eszközökkel rendelkezik, amelyekkel a felek megbízhatóan ellenőrizni tudják, hogy a moratóriumot betartják-e. Az ellenőrzés -hatékonyságának növelése érdekében — s ebben a Szovjetunió közvetlenül érdekelt — a szovjet fél támogatná azt is. hogy éljenek az ellenőrzés nemzetközi rendszerével is. A Szovjetunió kész tovább is menni, A kölcsönös moratórium életbe léptetése esetén, kész megegyezni az Egyesült Államokkal bizonyos helyszínen történő ellenőrzési intézkedésekről is, azzal a céllal, hogy kiküszöböljék azokat a nehézségeket, amelyek a moratórium betartásával kapcsolatban merülhetnek fel. A Szovjetunió kész meghosszabbítani a nukleáris robbantások minden fajtájára január 1-ig meghirdetett moratóriumot, amennyiben az Egyesült Államok is moratóriumot rendel. Szovjet részről ennek megtételére szólítják fel az amerikai kormányzatot, hiszen ma még megvan a lehetőség, hogy kölcsönössé tegyék a nukleáris robbantások végleges és szerződéses tilalmához vezető kötelezettségvállalást. A döntés most az Egyesült Államok kormányzatának kezében van — mutatott rá szerdán Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkára, a szovjet fővárosban fogadta Bemard Lownt, a nemrégiben Nobel-békedíjjal kitüntetett „Nemzetközi orvosmozgalom a nukleáris háború megelőzéséért” elnevezésű szervezet amerikai társelnökét. A találkozón jelen volt Jevgenyij Csazov, a mozgalom szovjet társelnöke. A találkozót követően a két orvosprofesszor sajtóértekezletet tartott a mozgalom tevékenységéről, valamint az SZKP KB főtitkárával folytatott több mint kétórás be- \ szélgetésről. X NÖGRÁD - 1985. december 19., csütörtök Stockholmi mérleg Közeledik az év vége, amikor nemcsak egy-egy családban, vagy kis közösségben, hanem a világpolitika patikamérlegén is számvetést szokás készíteni: hogyan zárul a búcsúzó 1985-ös esztendő,, milyenek a kilátások az elkövetkező hónapokra. Ez az összegzés érvényesül több nemzetközi tárgyalási fórumon is, ahol a karácsonyi ünnepek előtt az utolsó találkozókat tartják, helyesebben elnapolják az üléseket — immár 1986-ra. Holnap tartja idei záróülését az európai bizalom- és biztonságerősítő kérdésekkel, valamint a leszereléssel foglalkozó stockholmi ko-nférencia. A tanácskozás a helsinki folyamatban részes 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada által indított tárgyalási csatornák egyike. amelynek fő célja, hogy kölcsönös megállapodások révén a felek csökkentsék a meglepetésszerű támadások, a véletlenül, tévedésből kirobbanó konfliktusok — sajnos, ma már egyáltalán nem kizárható — veszélyét. A svéd fővárosban rendszeresek a megbeszélések, s ezek (ha némi elő-' rehaladást hoztak is) 1983. január közepe óta, nem vezetHSZHP-küldSttség utazott Bukarestbe A szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai külügyi és ideológiai titkárainak tanácskozására az MSZMP képviseletében szerdán Bukarestbe utaztak: Berecz János, Pá! Lénárd és Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkárai. A küldöttség kíséretében vannak: Barabás János, Kovács László és Knopp András, a KB osztályvezető-héivet- tesei, valamint Tabajdi Csaba alosztályvezető. A küldöttség búcsúztatásánál a Keleti pályaudvaron megjelent Nicolae Veres. a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. v (MTI) Mitterrand—Kohl eszmecsere Párizsban Katonai kérdésekről, az egvüttműködés fejlesztéséről folytatott eszmecserét kedden Párizsban, Francois Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl, az NSZK kancellárja. Ez volt a két politikus 12. találkozója- Mitterrand és Kohl tanácskozása több mint 4 órán át tartott. A két vezető érintette a két ország haderőinek együttműködését és áttekintett tölpb, a hagyományos és nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kérdést. Jelentések szerint, ezúttal nem érintették Ronald Reagan amerikai elnök „Hadászati védelmi kezdeménvezésnek” nevezett űrfegyverkezési programját. Franciaország már korábban a program ellen foglalt állást. míg az NSZK, löbbé- kevésbé támogatja az amerikai űrfegyverkezési terveket! A francia áliamfő késő esti sajtóértekezletén kijelentette: a két ország megegyezett abban, hogy erőfeszítéseket tesz a hadászati és harcászati együttműködés összehangolására. s a keddi tárgyalásokon szó volt a két hadsereg tisztikarának közös kiképzéséről, a képzési programok cseréjéről is. Helmut Kohl szerint a keddi megbeszélések az „élénk’' nyugatnémet—francia kapcsolatokat példázzák. Mitterrand bejelentette, hogy a katonai együttműködésről szó'ó tanácskozások a jövő hónapban az NGZK-ban folytatódnak. Baloldali siker Helyhatósági választások Portugáliában A baloldali szövetség sikerének, a reakció vereségének tartja a vasárnapi helyhatósági választások kimenetelét Alvaro Cunhal, a . Portugál Kommunista Párt főtitkára. Cunhal keddi sajtóértekezletén emlékeztetett rá, hogy a haladó erők jelöltjei öt százalékkal több — körülbelül 1 millió — szavazatot: kaptak, mint az októberi parlamenti választásokon. A jobboldali pártok választás előtti megállapodása ellenére, e pártok képviselőjelöltjei az ország több körzetében vereséget szenvedtek. A Portugál KP főtitkára külön kiemelte a baloldali erők sikerét a lisszaboni és a főváros környéki körzetekben. A választások eredményei megerősítették: kedvező változások mentek végbe Portugáliában a politikai erőviszonyok tekintetében. Alvaro Cunhal végezetül felszólította a portugál dolgozókat, a demokrácia híveit, hogy a januárban esedékes elnökválasztáson segítsék elő e kedvező irányzat érvényesülését. Magyar—szovjet együttműködési megállapodás tek áttöréshez, inkább arra a maratoni diplomáciai kötélhúzásra emlékeztettek, amely más fórumokra, például Genfre, vagy a bécsi haderő-csökkentési konferenciára jellemző. Az utóbbi napok jelentései azonban mintha rácáfolnának erre. Ügy tűnik, hogy az eddiginél nagyobb lehetőség nyílik a stockholmi eszmecsere sikeres befejezésére, arra, hogy a jövő ősszel esedékes újabb Európa-taiái- kozóig a résztvevők kidolgozzanak egy konkrét egyezmeny- tervezetet. A váltás megfigyelők szerint elsősorban a genfi szovjet— amerikai csúcs után alakult ki, és a korábbinál érezhetően kedvezőbb nemzetközi feltételeknek köszönhető. Kérdés, hogy ez a változás elegendő lesz-e konkrét szövegtervezetek körüli viták áthidalásához, mivel a megállapodás részleteit illetően változatlanul számos ütközőpont akad. A remény mindenesetre nagyobbnak, s megalapozatlanabbnak tűnik. És a világhelyzet ismeretében ez nem csekélység. Egy stockholmi siker feltétlenül pozitív lépést jelentene, nár csak azért is. mert 1979 nyara, a Salt—II. szerződés al*"N- *a óta az első fegyverzetkorlátozási megállapodás szülém« meg. Bizakodjunk benne, hogy e kedvezőbb hangulat a« aj esztendő hétköznapjaiban is megmarad. i Szegő Gábor Megyeri Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára, és Ivan Zubkov, a szovjet újságírók szövetségének első elnökhelyettese szerdán, a MUOSZ székházéban aláírta a két szervezet együttműködésének fejlesztésére vonatkozó okmányokat. A tervek szerint a ^következő öt esztendőben jelentősen fejlődnek a két szervezet kölcsönös kapcsolata:, a többi között delegációcserékre, közös kerékasztal-tanácskozásokra kerül sor. Ivan Zubkovot fogadta Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője és Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Táíakozta- tási Hivatalának elnölV (MTI)