Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-21 / 247. szám
Az MSZMP küldöttségének algériai látogatása Az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) pártjának meghívására, október 18—20-án látogatást tett az A'gériai Demokratikus és Népi Köztársaságban, az MSZMP küldöttsége Szűrös Mátyásnak, a KB titkárának ■Vezetésével. A delegáció tagja volt Szabó Miklós, az MSZMP Békés Megyei Bizottságának első titkára. Györke József, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője Sadli Bedzsedid, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnöke, a Nemzeti Felszabadító si Front (FLN) pártjának főtitkára fogadta Szűrös Mátyási. aki átadta az algériai vezetőnek Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának szívélyes üdvözletét és személyes üzenetét. Az MSZMP-küldöttség találkozott Mohamed Serif Me- szadiával, a Nemzeti Felsza- badítási Front (FLN) pártia állandó titkárságának vezetőjével, tárgyalt Abderezak Bu- harával, az állandó titkárság külügyi felelősével. A megbeszéléseken részt vett Laruszi Safik. a Nemzeti Feiszabadí- tási Front (FLN) pártja állandó titkárságának tagja és a párt más vezető munkatársai. A két párt képviselői kölcsönösen tájékoztatták egvmást pártjuk. országuk helyzetéről, az előttük álló feladatokról eszmecserét folv. tattak időszerű nemzetközi kérdésekről, különös figyelmet fordítva a közel-keleti válsággal összefüggő problémákra. Áttekintették a két párt kapcsolatát. Az őszinte, baráti légkörű megbeszéléseken a két párt képviselői aggodalmukat fejezték ki a nemzetközi légkör romlása, a fegyverkezési verseny fokozódása, a szuverén államok belügyeibe való imperialista beavatkozások, a világgazdasági helyzet súlyosbodása miatt. Hangsúlyozták, további erőfeszítéseket keil tenni a világbéke megvédéséért, a leszerelés előmozdításáért. az igazságos és megkülönböztetéstől mentes nemzetközi együttműködés érdekében. Síkraszálltak a közel-keleti válság átfogó, tartós rendezéséért. amelvnek elengedhetetlen feltétele az izraeli csapatok kivonása az összes megszállt arab területről és r Palesztinái arab nép nemzeti jogainak biztosítása. Támogatták egy olyan nemzetközi konferencia összehívását, amelyen minden érdekelt fél, köztük a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet is részt venne. Hangsúlyozták a PFSZ egysége mielőbbi helyreállításának szükségességét. Elítélték a PFSZ tuniszi székhelye elleni izraeli légitámadást. amely tovább élezte és területileg is kiterjesztette a válságot. A két párt képviselői megerősítették szolidaritásukat a gyarmati uralom, fajüldözés ellen küzdő erőkkel Afrikában, Közép-Amerikában és a világ más térségeiben. Pártjaik támogatásáról biztosították az önrendelkezésért és függetlenségért küzdő nyugat- szaharai népet. Rámutattak, hogy a nyugat-szaharai kérdés rendezésének az Afrikai Egységszervezet 19. csúcsértekezletén és az ENSZ 104. számú határozatán kell alapulnia, amely a Marokkó és a Polisario front közötti közvetlen tárgyalások megkezdésére szólít fel. Határozottan elítélték a fajüldöző, dél-afrikai rezsim népirtó politikáját. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország és a két nép baráti, sokoldalú kapcsolatai jól fejlődnek. E kapcsolatok fontos tényezője az MSZMP és a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) pártjának erősödő együttmű. ködése. Kifejezték szándékukat a pártkapcsolatok elmélyítésére. Az MSZMP küldöttsége nagyra értékelte az algériai nép sikereit, amelyeket a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) pártjának vezetésével az országépítő munkában elért. A delegáció vasárnap este hazaérkezett Budapestre (MTI) Béketüntetés a nukleáris fegyverek ellen r Fábián Ferenc, az MTI tn- Üósítója jelenti: Brüsszel fő útvonalai és a Városközpont nagy terei vasárnap délután százezres béketüntetés színhelyei voltak. A békemozgalom, a politikai pártok, a különböző társadalmi szervezetek felhívására autóbuszokon és vonaton, csoportosan és egyénileg jó EDO ezer (a rendőrség hivatalos jelentése szerint is jóval (több mint százezer) ember, köztük igen sok fiatal gyűlt össze, követetve a Florennes- ben már telepített 16 amerikai pobotrepnlőgép leszerelését, a további telepítések leállítását, a tárgyalást és a megegyezést a fegyverzet csökkentésére Európában és a világon. Egy héttel a belgiumi parlamenti választások után a tüntetők kifejezésre juttatták: bár az ország népének többsége bizalmat szavazott az eddigi kormánykoalíciónak, ez egyáltalán nem jelenti, hogy egyetért a kormány politikájával az amerikai nukleáris fegyverek telepítését ületöen ás. Még az amerikaiak által végeztetett közvélemény-kutatások adatai szerint is Belgium lakosságának 65 százaléka eilenzi a fegyverkezési hajszát, s azt, hogy a nagyon sűrűn lakott ország a területén telepített robotrepülőgépek folytán nukleáris hadszíntérré válhasson. A békemozgalom ezért követeli: a kormány az új szovjet javaslatokat alaposan megfontolva vizsgálja felül eddigi álláspontját, utasítsa el az amerikai nukleáris fegyvereket, hasson oda, hogy Washington lés a NATO üljön komoly szándékkal a tárgyalóasztalhoz, az Euréka programot állítsák a békés építés szolgálatába. s Európa utasítsa el a részvételt az amerikai wrhá- twrós kutatási tervben. Északi külügyminiszterek a leszerelésért Változások az energiatermelés irányításában Elnöki rendelettel leváltották Marin Stefanache román bányaügyi minisztert, s utódjául Ilié Verdetet, az RKP KB PVB tagját, a KB titkárát nevezték ki — közölte szombaton a bukaresti sajtó. Az újabb személyi változás újfent az energiaszektort érinti. Két nappal ezt megelőzően szintén elnöki dekrétummal menesztették loan Avramot, az energiaszektorért felelős miniszterelnökhelyettest és Nicolae Busui villamosenergia-ügyi minisztert. Ezzel egyidejűleg — mint jelentettük — az RKP KB PVB döntése alapján rendkívüli állapotot hirdettek ki az energiaszektorban, s katonai parancsnokokat vezényeltek az erőművek és más energetikai egységek ellenőrzésére és felügyeletére. Az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága a csütörtöki ülésen nemcsak a vi 11 amosenergi a- rendszert bírálta rendkívül élesen, de elmarasztalta a szénbányászatot is. Az ülésről kiadott közlemény szerint „Ami a szénkitermelés növelésére vonatkozó programot illeti, az RKP KB PVB úgy ítéli meg, hogy továbbra is súlyos hiányosságok vannak, ami ahhoz vezetett, hogy a szén- és kokszter- meiésre meghatározott szintet nem érték el. Ebből kiindulva a PVB egy sor intézkedést határozott el. hogy erősítse e terület vezetésének hatékonyAz észak-európai országok külügyminiszterei üdvöz- lik Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök tervezett csúcsértekezletét. Norvégia, Dánia, Izlacnd, Finnország és Svédország külügyminiszterei pénteken Oslóban befejeződött megbeszélésükön egyetértettek abban, hogy a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozónak elő kell segítenie a fegyverkezési vferA világirodalom történetében számtalan példa volt már rá, hogy a költők gyakran nagyobb hatást gyakoroltak haláluk után a közgondolkodásra, mint életükben. Petőfi Sándortól Puskinig, Hriszto Botevtől Byronig sorolhatnánk a neveket, keresve a mostani dél-afrikai esemény analógiáit. Nem kell hozzá jóstehetség, hogy előre lássuk: Benjamin Moloise kivégzése elemi indulatokat szabadít föl az elnyomott feketék körében, s tovább fokozza a gyűlölt apartheid elleni harc hevességét. Világméretű tiltakozást váltott ki a korábban meghozott halálos ítélet végrehajtása. Régen nem tapasztalt egyetértésben követelte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (kétszer is), hogy változtassák meg a be nem bizonyított vádak alapján hozott, törvénysértő döntést. A fiatal polgárjogi harcost. az Afrikai Nemzeti Kongresszus tagját egy rendőr meggyilkolásával gyanúsították a hatóságok, de a költő seny megfékezését, a nukleáris fegyvertárak jelentős csökkentését és hozzá kell járulnia a fegyverkezési verseny világűrbe való kiterjesztésének megakadályozásához. A külügyminiszterek eszmecserét folytattak az észak-európai atomfegyvermentes övezet tervéről és megvitatták azt a javaslatot is, hogy Közép- Európában harctéri atomfegyverektől mentes folyosót kellene kijelölni. mm Üzenet a siralomházból mindvégig tagadta bűnösségét. A kivégzést megelőző este édesanyjával való utolsó találkozásakor Benjamin Mo- loise a fajűldözés elleni harc folytatására szólította föl fekete bőrű sorstársait. Neve másnap reggelre fogalommá vált: ezrek és ezrek tüntette!', a megmozdulások átterjedtek a korábban nyugod- tabb körzetekre is, s bizonyos, hogjr valahol 'már szervező-' dik a Benjamin Moloise ger- Villacsoport. A dél-afrikai hatóságok kihívták maguk ellen a világ közvéleményének ismételt felháborodását. s megnehezítették amerikai védelmezőik dolgát. Nem véletlen, hogy szokásától eltérően az Egyesült Államok kormánya is közbenjárt Moloise érdekében. Nem lehet másra gondolni. mint hogy a Botha-kormánv a végletekig szándékozik fokoz.ni az összecsapások hevességét, bebiBagat. 2 NÖGRÁD — 1985. október 21., hétfő NépfroRlérEshezlet Balassagyarmatán (Folytatás az 1. oldalról) Jenő, hogy a párt városi bizottságának elvi irányítása, figyelme támogatta munkájukat. A Hazafias Népfront megyei bizottsága segítette önállóságukat. A városi tanácscsal a napi kapcsolatuk tervszerű, összhangolt. A KISZ városi bizottságával, a Vöröskereszttel, a szakmaközi bizottsággal, a TIT-tel, de az MSZBT-tagcsoportokkal, az MHSZ-szel és a KIOSZ helyi szervezetével is jól együttműködnek a közös cél érdekében. A beszámoló után dr. Győri Sándor, a városi tanács elnöke kért szót, aki tolmácsolta az Április 4.-lakótelepen orvosi rendelőt építő társadalmi munkások üdvözletét, a kommunista műszakot teljesítők jókívánságait. Kevesebbre jutottunk volna a városépítésben. a városfejlesztésben — hangsúlyozta — a népfront segítsége nélkül. Az idén 40—45 millió forintos társadalmimunka-értékkel számolnak, s már maga ez a tény is minősíti a népfront aktivistáinak tevékenységét. A város megvalósította azt, amit' tervezett. Negyvennel több lakás épült meg az előre papírra vetettnél. 1200 család költözött új otthonba. Fölépült öt év alatt 18 tanterem és a kétszáz férőhelyes kollégium. Folyik a kórház rekonstrukciója, készül a 2000 köbméteres szennyvíztisztító, az AFIT telepe. A hetedik ötéves tervben a megkezdett beruházásokat kell befejezni — szögezte le. A szorító gondok megoldásához adhat segítséget a településfejlesztési hozzájárulás, amit az eddigi fölmérések alapján a város érintett lakóinak többsége elfogad. A tanács elnöke után tizenhármán kértek és kaptak szót. Forgó Imre, a párt városi bizottságának első titkára — többek között — tolmácsolta a testület megítélését a népfrontbizottság munkájáról: sokat tett a közélet fejlesztése, az aktivitás kibontakoztatása érdekében, jó fórumokat teremtett a demokrácia gyakorlásának, teret adott a városban élő minden ember együttműködésének. Különös elismeréssel beszélt a Hazafias Népfront városi bizottságának és aktíváinak a választások előkészítésében, megszervezésében, lebonyolításában való közreműködéséről. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne — idézte Tamási Áront dr. Gyúró Ferenc professzor, hozzátéve, hogy Balassagvar- maton ezért az érzésért sokat tesznek. Tetszés fogadta Sándor Nasv Jenő hozzászólását, aki a 19-es tanácstagi váiasztó- .kerület nevében társadalmi munkaversenvre hívta föl a városban élőket. (Gyors döntés is született: a tanács pénzjutalomban részesíti a győztes választókerületet, a nvert pénzt maguk használhatják majd föl!) Letovai Ildikó, a HNF megyei bizottságának titkára a'városban folyó céltudatos népfrontmunkáról be- szTt, az ennek nyomán jól érvényesülő szövetségi politika eredményeit hangsúlyozva. A közéleti érettség tanúsága, hogy nem „panasznap" volt ez a szombat, hanem az eredmények, gondok reális számbavétele, ami estben a jövő feladatait is meghatározta Az értekezlet a beszámolóval és a feladat tervvel egyetértett. elfogadta a negyvenöt személvből álló városi néo- frontbizottságot, amely megválasztotta az elnökséget és a tisztségviselőket. Elnöki tisztében megörökítették dr. F,irtain dr. Borszéki Fra? a HNF városi bizori'á.né-ak t'tkára ismét Szaka' Je^ojeH. Tizennégy résztvevőt .delegáltak a mérvéi népfrooTért“v“z- Jetre — köztük a m00’"0' hi- zottsá®ba megvá'asz^tt hat taaot is. Végezetül kitüntetéseket adtak át. Heten kanták kiváló társadalmi munkás, nvol- can érdemes társadalmi munkás kitüntető jelvényt, hatan pénzjutalomban részesültek. Kínai—szovjet konzultáció Leonyid Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes vasárnap befejezte pekingi tárgyalásait és hazautazott. Leonyid Iljicsov a kínai—szovjet viszony normalizálásáról folyó külügyminiszter-helyettesi konzultációk 7. fordulóján vett részt. A megbeszélésekről vasárnap a kínai fővárosban a következő kommünikét tették közzé: A Kína és a Szovjetunió közötti konzultációk 7. fordulóját 1985. október 4-től 18-ig tartották meg. Csien Csi-csen külügyminiszter-helyettes, a kínai kormány különmegbí- zottja és Leonyid Iljicsov kül- ügyminiszter-helyéttes, a szovjet kormány különmegbjzottia folytatta a véleménycserét a' kínai—szovjet kapcsolatok normalizálásának kérdéséről és bizonyos nemzetközi, témákról. A két fÄl rámutatott arra, hogy számos területen bővültek a kétoldalú szálak és kontaktusok. Megerősítették készségüket arra, hogy tovább javítják és fejlesztik kao- csolataikat politikai, . gazdasági, műszaki-tudományos, kulturális ég egyéb területen. A két fél úgy vélte, hogy a konzultáció és a párbeszéd hasznos, s kölcsönösen megállapodtak abban, hogy a konzultációk következő fordulóját .1986 áprilisában Moszkvában tartják meg. Uj szovjet külkereskedelmi Kettészakadt miniszter a brit bányászszakszervezet A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Borisz Arisztovot nevezte ki a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterévé. Borisz Arisztov 1925-ben született. 1947-től a leningrá- di „Szvetlána” gyárban dolgozott villanyszerelőként, technikusként, üzemvezetőként, majd technológiai főmérnökként. A TASZSZ szovjet hírügynökség jelentése szerint Nvi- kolaj Patolicsevet egészségi állapota miatt való nyugdíjba vonulására tekintettel mentették fel külkereskedelmi miniszteri kötelezettségei alól. zonyftva saját keménykezűsé- gét, és ürügyet teremtve a fekete megmozdulások minden eddiginél brutálisabb leverésére. Valószínűleg olyan helyzetet szeretnének kiprovokálni, amikor az elszabadult indulatokra hivatkozva lefejezhetnék a polgárjogi mozgalmat, elhallgattathatnák még a mérsékelt ellenzéket is és vérbe fojthatnának minden tiltakozást. Az apartheid azonban ezzel az újabb gyilkossággal is maga alatt vágja a fát. Egyre csökken azoknak a politib kusoknak a száma, akik hajlandók egy asztalhoz ülni Bothával és kollégáival, nő az Afrikai Nemzeti Kongresszus tekintélye és a számára nyújtott nemzetközi támogatás, Moloise üzenete a siralomházból mindenkihez szól, aki tehet valamit a fajüldözés teljes és végleges felszámolásáért. A tömegtájékoztatási eszközök világszerte mindenhová eljuttatták ezt az üzenetet. ísv a költő halála után 5s tovább hat népének sorsára, az emberiség jövőjére. Nagy-Britanniának azok a bányászai, akik bojkottálták a közel egyéves bányászsztrájkot, „Demoratikus Bányászszövetség” (UDM) néven megalakítják „saját” szakszervezetüket. A lépést hosszabb ideje várni lehetett. A nottin- ghamshire-i és dél-der- byshire-i bányászok, vezetőik felszólításának és erős propagandájának engedve — mint ez szombat este kiderült — az UDM életre hívása mellett szavaztak. A szavazati arány Nottingham környékén — a második legnagyobb bri^ bányamezőn — 72 százalékos, a nálánál jóval kisebb Dél-DerbyshireFÜLÖP-SZIGETEK — TÁJFUN Lagalább tizennyolc ember halálát okozta a Fülöp- szigeteken tomboló nagy erejű tájfun. Hírügynökségi jelentések szerint a forgószél sebessége meghaladta a 240 kilométert óránként, s az áradások csaknem harmincezer ember evakuálását tették szükségessé a Manilától északra fekvő tartományokban. KNDK — AMERIKAI KÉMREPÜLÖGÉP Egy SR 71-es típusú amerikai kémrepülőgép hatolt be pénteken a Koreai Népi Demokraikus Köztársaság légterébe — jelentette a KCNA hírügynökség. Október folyamán már nyolcszor sértették meg az ország légterét amerikai felderítőgépek. ben 51 százalékos volt, azaz éppen hogy megfelelt a kívánalmaknak. Ez a viszály újabb magjait vetheti el. Roy Lyuk, a nottingham- shire-i bányászok vezére „a demokrácia győzelmeként” méltatta a szakadár. mozgalom létrehozását, amihez támogatást kapott az országos szénhivataltól. Ennek elnöke, a félig-meddig távozóban levő Ian McGregor kijelentette, hogy alig , , várja, hogy találkozzék az UDM vezetőivel. Arthur Scargill, az országos bányászszakszervezet elnöke viszont az UDM bojkottjára szólította fel a szakszervezeti mozgalmat. , MITTERRAND — BETANCUR Mitterrand francia köztársasági elnök Kolumbiában megbeszélést folytatott Beli- sario Betancur kolumbiai elnökkel. Mint arról a francia elnöki szóvivő beszámolt a találkozón az adósságok problémáját és a középamerikai helyzetet vitatták meg különös tekintettel Nicaraguára. A francia elnök támogatásáról biztosította a Kolumbiát is magába foglaló Contadora-csoport békekezdeményezéseit. REPÜLŐGÉP — ÜTKÖZÉS Pénteken a franciaországi La Gironde folyó felett a levegőben összeütközött egy Mirage FI vadászgép egy egymotoros kis turistagéppel. Az egymotoros gép két utasa életét vesztette — közölte a francia rendőrség, j Horváth Gábor Rövid hírek