Nógrád, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-17 / 166. szám
Képújság bányaüzemben Számítógéppel szerkesztett és vezényelt képújságot helyeztek üzembe a Tatabányai Szénbányák nagyegyházi bányaüzemének felolvasótermében, ahol munkakezdés előtt a bányászok összegyűlnek. Színes képernyőjéről tájékoztatást kapnak a legfontosabb üzemi, vállalati eseményekről', a széntermelés alakulásáról s esvéb őket érdeklő kérdésekről. Ha a kezdeményezésnek sikere lesz a bányászok körében, akkor a vállalat más üzemeiben is rendszeresítik a képújságot. (MTI) Aratási riasztószolgálat Meteorológiai riasztószolgála) segíti az aratók munkáját Dél-Dunántúlon. A Pécs közelében működő rakétás jég- eső-elhárító szolgálat — a Tenkes-hegyi meteorológiai lokátorra támaszkodva — előre jelzi a váratlan időjárási eseményeket a régió mezőgazdasági üzemeinek. A riasztás telex vagy eb-rádió útján történik. mégpedig néhány órával a vihar, zivatar kitörése előtt, így a gabonatáblákon dolgozó kombájnos- és szállítóbrigádok időben megtehetik a szükséges óvintézkedéseket. A Tenkes-hegyi radarképek ismeretében a szakemberek órányi pontossággal meg tudják határozni a különféle időjárási események érkezéséi, várható időtartamát és intenzitását. Erre azért van szükség. hogy a megye területén elhelyezkedő tizenöt rakétakilövő állomást időben riasz- te.ai tudják a pusztító jégverések elhárítására. Az érintett egységek rakétákat lőnek a zivatarfelhőbe, és ezáltal megakadályozzák a jegképződést, a jégeső kialakulását; A jégeső-elhárítás céljából folytatott radarmegfigyelés adatait felhasználva szervezték meg most a szolgálat munkatársai az aratási időjárás-előrejelzést. A riasztóiáncba azokat a mezőgazdasági üzemeket vonták be. amelyek a Tenkes- hegyi lokátorállomás 60—70 kilométer sugarú körzetében helyezkednek el, s telexgéppel vagy cb-rádióval rendelkeznek. Mintegy hatvan baranyai, somogyi és tolnai gazdaság kapcsolódhatott be ily módon a regionális riasztóhálózatba. A jégeső-elhárító szolgálat az aratás ideje alatt naponta ad időjárási előrejelzést az üzemeknek, frontbetörés esetén pedig soron kívül értesíti őket. Az új agrometeorológiai szolgáltatás ingyenes. A baranyai jégeső-elhárító rendszer szakembereinek társadalmi hozzájárulása ez a betakarítás sikeréhez a dél-dunántúli régióban. A döntések háttere A lehetséges keresetszabályozási formák közül ki. mil3'en variációt választott és miért? Ez ügyben vizsgálódlak nemrégiben a gazdaságkutató intézet munkatársai, összesen 33 iparvállalatnál és szövetkezetnél. Tájékoztatásul hadd emlékeztessünk arra, hogy 1985 januárjától kezdve három, a változatokat tekintve 4 keresetszabályozási forma között, választhatnak a vállalatok. Ezek egyike a hagyományos, jól ismert központi keresetszabályozás, ahol —. amiként eddig — a központi intézmények határozzák meg az évi béremelés lehetséges mértékét. Ebbe a körbe tartoznak a szénbányák, a kommunális és szolgáltató vállalatok, vagyis azok, amelyeknél csak korlátozottan érvényesülhet a nyereségérdekeltség. A sokat emlegetett másik két forma a ke- reset-szint-, illetve a keresetnövekmény-szabályozás. Az elsőben —. ahogy az elnevezés is érzékelteti — a kereset szintje után adóznak a vállalatok, a másodikban pedig az évi keresetnövekmény alapján. Mindkét változat — különösen a keresetsz! nt-szabályozás — lényegesen bővíti a vállalatok bérpolitikai mozgásteret, de tetemes gazdasági elkötelezettségek árán. Ezért azok a vállalatok, amelyek úgy érezték, hogy nem tudják vállalni e kötelezettségeket, a szigorított központi keresetszabályozást is választhatták. Zsebre menő dologról lévén szó, mindezek elég jól ismertek a vállalatok dolgozói körében. Viszatérve a gazdaságkutató intézet által vizsgált 33 vállalatra: 15 a keresetnövekmény-, a többi pedig a szigorított központi keresetszabályozás mellett döntött. A vizsgálat végkövetkeztetéseinek lényege: az iparvállalatok és a szövetkezetek többnyire kényszerhelyzetben választották azt a szabályozási formát, amit végül is választottak. Hiteltörlesztési kötelezettségeik, gazdasági bajaik, gondjaik eleve meghatározták a választási lehetőségeiket. Illusztrációként: a szintszabályozás helyett növekménvszabályozá.si formát választó vállalatok érdekeltségi alapjait 38 százalékban, a szigorítottat választó vállalatok érdekeltségi alapjait pedig 86 százalékban terheli a hiteltörlesztési kötelezettség. Sőt: a szigorított formát választó vállalatok egynegyedénél az érdekeltségi alap még a hiteltörlesztésekhez sem nyújt kellő fedezetet. Vagyis a vállalati választások indílékai nem az ösztönzési rendszer lehetséges korszerűsítésére. hanem a gazdálkodási körülményekből adódó kényszerűségre vezethető vissza. A vállalati számítgatások vezérelve: a lehető legkisebb adó mellett a lehető legnagyobb átlagkereset-növelés, és persze: az ennek , megfelelő szabályozási forma megválasztása. E megfontolásból kiindulva, keresetszint helyett a növekményszabályozás mellett. döntöttek a viszonylag kedvező piaci pozícióban levő, termelésük és nyereségük növelését illetően nagy reményeket tápláló — ám súlyos hiteltörlesztési és vagyonadó-fizetési kötelezettségekkel bajlódó, s mindemi- att alaphiánnyal, illetve adófizetési gondokkal küszködő — vállalatok is. A viszonylag messzebbre látók pedig azért döntöttek a nö- vekménv.szabályozás mellett, mert jó előre fölmérték, hogy a szintszabályozással együttjáró teljesítménykövetelményeket aligha stabilizálhatnák három évig; márpedig az esetleges visszaesés gyakorlatilag végveszélybe sodorná őket. A szigorított mellett döntő vállalatok piaci érvényesülésüket már az idén sem ílélik megnyugtatónak. Kalkuláltak — és felelősen — például azzal, hogy a szünet nélküli anyagáremelések miatt a nyereségük alig- alig növekedhet. És persze, óvatoskodtak is, mondván, hogy átmenetileg — a szabályok értelmében egy évig — inkább ezt a formát választják. A vizsgálódások — és a hivatalok érdeklődésének — középpontjában az eredeti döntésektől eltérő vállalati választások indítékainak elemzése áll. Ám arra is figyelni kell, hogy a keresetszint-szabályozást választók jó része is sokat kockáztat. Feltételezhető, hogy a következő években közülük többen is nehéz helyzetbe kerülnek. A gazdaságkutató intézet munkatársai végül is így összegezik vizsgálódásaik eredményeit: az új szabályozási rendszer nem csak láthatóvá tette, de ki is élezte a vállalati gazdálkodás problémáit, hiányosságait. A kedvezőtlen gazdasági, illetve pénzügyi helyzetben lévő vállalatok nem vállalták, mert nem vállalhatták a haladó szintszabályozási formát, az ezzel együttjáró kockázatot: annak ellenére, hogy ez — ösztönzési szempontból — jócskán bő|VÍtené a mozgásterüket. És a végkövetkeztetés: e vállalatok problémája „..tehát nem keresetszabályozási, hanem gazdálkodási kérdés, ezért helyzetük rendezése csak a hatékonysági és az egyensúlyi követelményeket kikényszerítő irányítási, szabályozási rendszer egész eszköztárának komplex és következetes alkalmazásával lehetséges.” V. Cs. Javuló takarmányt!azdálkodás a nagyüzemekben A mezőgazdasági nagyüzemekben kevesebb takarmányt használnak fel a sertéshús előállításához, és a tejtermeléshez szükséges abrakadagok is csökkentek az elmúlt években. A gazdaságok egész sor szakmai intézkedést tettek az eleséggel kapcsolatos kiadások mérséklésére, és ezek többnyire bevál ották a hozzájuk fűződő reményeket. A MÉM adatai szerint hat év alatt olyan mértékben sikerült például a nagyüzemekben hizlalt, sertések takarmányadagjait csökkenteni, hogy évente 300 ezer tonnás megtakarítás mutatkozik. A kistermelők háza táján már korántsem sikerült ilyen mértékben javítani az eredményeken, sőt esetenként az abrakfelhasználás még romlott is. A mezőgazdasági nagyüzemektől a sertést a korábbinál szigorúbb feltételek szerint veszik át; a hízott állatok úgynevezett minőségi átvétele megkövetelte a takarmányozási fegyelem szigorítását. Ennek nyomán ugyan némileg drágább alapanyagokat is felhasználtak az állati eleség összeállításánál, mindent egybevetve azonban a takarmánymérleg a nagyüzemi sertéstelepeken kedvezőbben alakult. Hozzávetőleg 6 év alatt mintegy 20 dekával csökkent az egy kiló sertéshús előállítására fordított abrak menv- nyisége. amely tavaly — nagyüzemi átlagban — 4,3 kilót tett ki. A kistermelők ennél jóval nagyobb adagokkal dolgoznak, nem egészen pontos adatok szerint több mint 5 kiló abrakot használnak fel. Ez az érték — bár olcsóbb takarmányról van szó — túlságosan nagynak számít; gazdaságosabbá lehetne tenni a hizlalást a kistermelői, háztáji portákon is. Az adatok egybevetése azt is bizonyítja, hogy egyfajta aránytalanság mutatkozik a termelői szektorok között, lévén, hogy amíg a nagyüzemek adják az ösz- szes. hústermelés 57 százalékát, addig az országos abrakfogyasztásnak csak 47 százalékát' igénylik. Ugyanakkor a nagyüzemek több takarmány- keveréket használnak, ám a végső „elszámolásnál”, a kistermelés egyelőre túlságosan abrakpazarló jellegű. A nagyüzemékben sikerült visszafogni az egy liter tejre eső abrakértéket, 51-ről 37 dekára. Ez az érték a nemzetközi összehasonlítást is állja, hiszen Svájcban csak alig 2 dekával kevesebb, összesen 35 dekányi abrakkal segítik az állomány tejtermelését. Kaptafarománc Soha nem árultam el társaimnak, de nekem igazán tetszett Csoszogi, az öreg suszter. Nem csak a kisöreg jóságos emberszeretete, a szegények melletti kiállása, hanem a szakmája iránti buzgalom is. Ahogyan ügyködött a kaptafa körül, féltőn illesztgetve a szétvált talpakat, varázsolt hasznos lábbelit az agyonhasznált, halálra ítélt cipőkből. Bár a szegénység kényszere volt, mégis mesterien értett hozzá, miként lehet a selejtből értéket teremteni. Hogy e rokonszenvet mért nem mondtam a többieknek? Egész egyszerűen: mert kiröhögtek volna. Amikor a Beatles és az Illés őrjítette a tinédzserszíveket, amikor a fiúk autócsodákról, futballistakarrierekről álmodoztak, s a trapéznadrág dívott hegyes orrú lakkcipővel... hogy hangzott volna itt az öreg Gsoszogi ?! Amikor ezek az idők jártak, Pásztor Bertalan szécsé- myi suszter már kitanulta a eipészmesterség csínját-bín- ját. Leste a szakma nagy öregjeinek fogásait, hogyan kell egy gyorstalpaíást elvégezni. hány szegecset, és hova kell ütni egy jó sarkai ásná!. meg aztán, miként keH szóval tartani a kuncsaftokat. Akkoriban a Gojzer-cipők voltak a slágerek, mindenki azt hordta, a módosabbak a háromsoros varrásúakat kedvelték. Sőt, maguk csináltatták a cipészekkel! Tizenheten voltak itt a szé- csényi szövetkezetben. Mostanra Pásztor Bertalan egyedül maradt. Egyedül a rengeteg cipővel. Telis-teli az asztal a lábbeliekkel, roskadásig a polcok. Munka, az van ... de ember? — Kihalóban levő szakma ez — jegyzem meg félhalkan a kaptafát igazító cipészmesternek. — Kihalt! — helyesbit. — Legutóbb tizenkét éve volt tanulóm. Amióta itt vagyok, a harminc év alatt, öt gyerek tanulta lei a szakmát, de egy sem ebből él. Egyik kalauz, a másik fuvaros, a harmadik hivatalnok lett — sorolja, s jókedélyén átüt a keserűség. — Mind elmentek. — És maga miért maradt? Kandit egyet a vállán. — Miért, miért? Magam sem tudom. Pedig jó néhányszor megfordult a fejemben. Mindig, amikor eggyel fogytunk, én is föltettem a kérdést: na, menjek vagy maradjak? Mit gondol, mennyi a keresetem a harmincéves munkaviszonyom után? — Hat-hét ezer forint — vágom rá. Félreteszi a kaptafát, az asztalra rakja a kiskalapá- csot, elvégre pénzről van szó. Nem is akármennyiről. — Na, idefigyeljen: az alapom 1800 forint, s erre jön rá a forgalom 34 százaléka. Dehát ilyen alacsony árakkal?! Nézze, egy női cipő sar- kalása 18 forint, a férfié 26, egy női gumitalpalás 51 .... soroljam még? — Tehát akkor mennyi is van a borítékban? — Négy és fél ezer forint körüli összeg. Plusz a borravaló azoktól, akik adnak. Ha adnak... Nem szomorúan, nem panaszhangon, sőt mosolyogva mondja mindezt a cipész, bár a lényeg, korántsem vidító. Takarékosságra ösztönző világunkban ugyancsak helyük lenne a jó öreg Csoszogiknak, Pááztorbertalanoknak, mert, ugyan ki engedheti meg magának, hogy évente több pár, ezer-másfél ezer forintos cipőt vegyen magának, könnyedén kukába dobja a levált talpú lábbeliket. Tavaly összesen 53 millió pár cipő került ki a magyar gyárakból, ebből a szocialista országok üzleteibe 17 millió. a tőkésországokéba 6,5 millió pár jutott. Színekben, fazonokban bőséges a választék, ám az áruk mégiscsak magas, ráadásul nemritkán — és túlságosan hamar — átáznak, kilyukadnak, szétszakadnak, tönkremennek. Dobjuk el? — Ne dobjuk el — mondja a mester —, de azért jól meg kell nézni, mit veszünk meg. Ha pedig valami baja esett, s nem cserélik ki, akkor a jó cipész még tud se*- gíteni! Igen, tud segíteni. Ha türelmesen tudunk várni. És. ha egyáltalán lesz majd kihez vinni. Mert tanulónak az idén sem jelentkezett senki. Tanka László ipari tevékenység a Karancs alatt A karancslapujtői termelőszövetkezetben az idén 630 miié iió forintos árbevételt terveznek, amelynek kilencven százalékát ipari és élelmiszer-ipari tevékenységükből nyerik. Képeinken a közös gazdaság négy termelőágazatát mutatjuk be. ■ / 50 ezer tonna követ termelnek ki 1985-ben a bő hozamú bá- nyából. a terméket útépítésre, családi házak kialakítására vásárolják tőlük. Vevőik közé tartozik az erdőgazdaság, a KPM közúti igazgatósága, a megyei útkarbantartó vállalat. A Budapesti Röntgen- és Kórháztechnikai Vállalat számár» kapcsolótáblák készülnek a szereidében, ahol főleg lányok és asszonyok dolgoznak. Megközelítőleg négy és fél millió forint bevételt hoznak a szövetkezetnek. A vasszerkezetek elkészítésén túl, szerelési mánkat is vállalnak a közös gazdaság lakatosai. Az idén 20 millió forintot ér tevékenységük. Képünkön gabonatároló szellőztetéséhez szükséges fémvázat állítanak össze a szakemberek. Vandornyik Béláné, Polonkai L ászióné és Molnár Györgyivé azok közé tartoznak, akik az írószer Szövetkezet számára golyóstollbetéteket töltenek és csomagolnak. Évi 10 millió darabot adnak át, megrendelőiknek. — kulcsár józsef — NOGRÁD - 1985. július 17,, szerda 3