Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
Vasárnaptól vallói a vasúli menetrend r Ä MÁV új menetrendje holnaptól, 1985. június 2-től 1986. május 31-ig lesz érvényben. A személyszállító vonatok menetrendjének tervezésénél a MÁV figyelembe vette a megküldött javaslatok, észrevételek nagy részét, elsősorban a munkába és munkából utazók, s a tanuló diákok igényeit. Ezek szerint: a Budapest— Hatvan—Somoskőújfalu vonalon az 5837. sz. vonat a jobb csatlakozás biztosítása érdekében 23 perccel korábban, 8 óra 38 perckor indul Salgótarjánból; a hét utolsó munkanapján Hatvan állomásról csatlakozva a Szegedről érkező gyorsvonathoz 20 óia 05 perces indulással személyvonat közlekedik Salgótarjánig; a Mátranovák— Mátramindszent közötti gyenge utasforgalom miatt megszűnik a 35929. sz. vonat, helyette a Máframindszentről utazók — lényegesen jobb csatlakozási lehetőséggel — 32 perccel korábban — 6 óra 48 perckor — induló vonattal utazhatnak Kisterenyére; szintén 27 perccel korábban, 5 óra 35 perckor indul Kiste- renyéről személyvonat Mátramindszent, Kál-Kápolna irányába. Egyéb jelentős változás a megyén át közlekedő vonatok menetrendjében nem lesz. Ettől függetlenül érdemes néhány perccel előbb elindulni az állomásra, hiszen egy-két perces változások is lesznek a menetrendben. Szlovák oteópólvázat ' Ä megye tizenhat községéből 131 pályamunka érkezett be a rétsági könyvtár által meghirdetett szlovák olvasópályázatra. Az első két helyezett, a rétsági Kardos Ildikó és az alsópetényi Radics Beáta — mindkettő általános iskolás a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége jutalmaként csehszlovákiai táborozáson vehet részt. A többi pályázót a Hazafias Népfront megyei szervezete és a rétsági könyvtár jutalmazta. Ük: nyit a bolt! r Végre — sóhajtanak föl a nőtincsiek, hiszen hosszabb ideje bezárt megszokott üzletük, ahol a napi élelmiszert megvásárolhatták. A Börzsöny Áfész ugyancsak leromlott kis boltokat örökölt, azok helyreállításához fogtak nemrégiben hozzá. A rekonstrukcióra Nőtincsen is nagy szükség volt. A munkák ideje alatt a kastélyban kapott ideiglenes otthont az üzlet. A régi iskola épületét térítés nélkül átadta a tanács, a fogyasztási szövetkezetnek, ott már megnyílt a kicsinosított büfé. Hétfőn az egykori italbolttal bővült, teljesen fölújított ABC is ajtót nyit a vásárlók előtt. A 2 millió 700 ezer forintba került átalakítással önkiszolgáló rendszerű, két pénztárgéppel ellátott, korszerű üzlettel gazdagodott « település. Export DiégelypÉÉól Kihelyezett ülését tegnap Dré'gelypalárakon tartotta meg a KISZÖV megyei elnöksége. A Szondy Lakatos és Szerelő- ipari Szövetkezetnél rendezett tanácskozáson a szövetkezet gazdálkodását, különösképpen exporttevékenységét vitatta meg a testület. A továbbiakban az ipari szövetkezetek költséggazdálkodásának helyzetét. időszerű tennivalóit tekintette át az elnökség, majd az OKISZ-elnökség ajánlása alapján a megye ipari szövet keze te: ben f ogl alko zta to l ta k összetételéről hallgatott meg tájékoztatást az elnökség. NÓGRÁD Választási gyűlés Rimócon Vasárnap délután három órakor Rimócon lesz választási gyűlés. A helyi klubkönyvtárban a Nógrád megyei 7. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje, dr. Hütter Csaba, a Szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelő- szövetkezet elnöke találkozik a választókkal. Idegenforgalmi szakemberek képzése A Nógrád megye idegenforgalmában dolgozó szakembereknek rendezett tegnap Salgótarjánban tanácskozást a megyei tanács kereskedelmi osztálya. Mintegy húsz idegenforgalmi szakember mellett részt vett a megbeszélésen Knézy Tamás, a Belkereskedelmi Továbbképző Intézet osztályvezetője is. Nyerges János, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője az idegenforgalmi szakemberek továbbképzésének fejlesztéséről, feladatairól szólt. A nógrádi kempingek, s más szálláshelyek vezetőinek, ügyintézőinek képzése eddig is rendszeres volt, a tegnapi tanácskozáson azonban felvetődött: célszerűbb volna Budapest helyett a három északi megye szakemberei számára Egerben rendezni az oktatást. A következő oktatási év előkészítéseként a tegnapi tanácskozáson megkezdődött az igényfelmérés arra vonatkozóan is, hogy milyen idegen nyelvek elsajátítása szolgálná legjobban a megyénkbe érkező vendégek kulturált fogadását. Népfrontaktivisták tanácskozásai Pénteken befejeződtek a vonzáskörzetekben a népfront tisztségviselőinek tanácskozásai, amelyeken értékelték a képviselői és tanácstagi jelölő gyűlések tapasztalatait. A Hazafias Népfront megyei bizottsága munkatársai tájékoztatták a HNF-bizottságok tisztségviselőit a választás napjának feladatairól, az alakuló tanácsülések előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos népfrontteendőkről, a társközségi elöljáróságok megalakulásával kapcsolatos feladatokról. Ötéves együttműködési program aláírásával zárult tegnap a KGST Interaszu—Ugolj al- sáakbizottságának ötnapos megbeszélése. Lengyel, szovjet és magyar számítástechnikai szakemberek, összesen tizenöten gyűltek össze Salgótarjánban, s beszélték meg speciális témakörükkel! az anyaggazdálkodás számítás- technikai megoldásával kapcsolatos fejlesztési teendőket. Magyar részről a BISZT, a Tatabányai Szénbányák és a Nógrádi Szénbányák képviseltette magát; ez utóbbi vállalat töltötte be a házigazda szerepét Piaci jelentés Elénk forgalom, jó felhozatal ez volt jellemző a salgótarjáni vásárcsarnok heti forgalmára. Az árak alakulásáról: Az elmúlt hetinél drágább az uborka, kilóját 40—50 forintért mérték. Az új répa csomója 5—15, a légié 20—30 forint, az új gyökér 8—20, a régi gyökér 30—40, a vöröshagyma 12—14, fejes káposzta 25—26, kelkáposzta 25—30 Ft kg. Három—tíz forint a saláta darabja. Az új karalábét ugyanennyiért adták. Csökkent a paradicsom ára kilója 30—80 forint között mozog. Karfiol 30—50 Ft/kg. A hegyes erős zöldpaprika 2—6. a töltenivaló 4—10 Ft db. A hónapos retek csomója 4—8. Sok a zöldhagyma csomónként 3—5 forint. A fokhagyma 30—34. paraj és sóska 30 Ft/kg. Megjelent a vargánya gomba. kilója 160 Ft. Egyre kevesebb az alma 7—20 Ft/kg. A cseresznye 28— 60, eper 70—100. egres 30 Ft/kg. Kínáltak sárgadinnyét is. kilónként 250 forintért. A főzőtök kilója 30. a zöldborsóé 35—50 forint között volt. Továbbra is magas a tojás ára, 2—2,50 Ft darabja. Bőven volt baromfi, az élő csirke 52—55, élő tyúk 45, vágott csirke és tyúk 60 Ft/kg. A vágott kacsa kilója 100 forint. A balassagyarmati piac árairól >: az élő tyúk 45. az újburgonya 16, az új sárgarépa 12. új petrezselyem 12, fejes káposzta 22, kelkáposzta 20 forint kilogrammonként. A saláta darabonként 5 forint. Az új karalábé 6, a karfiol 40. a paradicsom 80. a zöldpaprika 5 és 10, a. főzőtök 22, az uborka 44. a zöldborsó 30 Ft/kg. A hónapos retek csomója 5. a zöldhagymáé 4 forint. A gomba 100. az alma 12—24. a földieper 90 és a cseresznye 30 forint kilogrammonként. Naptár 1985. június 1., szombat. Tünde napja. A Nap kel 4.51 — nyugszik 20.33 órakor. A Hold kel 18.41 — nyugszik 3.36 órakor. 1985. június 2., vasárnap. Kármen, Anita napja. A Nap kel 4.50 — nyugszik 20.34 órakor. A Hold kel 20.09 — nyugszik 4.04 órakor. ügy pere telefoni Hogyan béreljünk kocsit ? Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. június 1-én született, és 66 éves korában, 1976-ban halt meg Hámos György Kos- suth-díjas író, újságíró, kritikus. Száztíz évvel ezelőtt, IS75. június 2-án született, és 79 éves korában 1954-ben hunyt el Svachulay Sándor gépészlakatos, a magyar repülés jelentős úttörője. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég, és továbbra is számítani kell záporokra, zivatarokra. Az észak- nyugati, északi szél főként a Dunántúlon lesz élénk, helyenként erős. Zivatarban bárhol lehet szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható. (MTI) A lottó nyerőszámai: 22, 30, 32, 54, 63 — Eddig 1200 tonna szörpöt exportált az idén a Dré- gelypalánki Szondy György Termelőszövetkezet. Az édes italt félliteres üvegekben kamionok szállítják ki szovjet megrendelőknek. Iró-olvasó találkozó gyerekeknek Varga Domokos, számos gyerekkönyv népszerű írója tartott megyénkben író-olvasó találkozókat. Csütörtökön a dré- 'gelypalánki könyvtárban és a vizslási iskolában kicsikkel, a eeredi integrált könyvtárban pedig felnőttekkel találkozott. Pénteken Szécsénybe és Varsányiba látogatott. Horgas Béla és Levenőel Júlia íróházaspár is találkozott olvasóival a megye több településén. Csütörtökön Horgas Béla a baglyasaljai általános iskolába, a ludányhalá- szi és a romhányi könyvtárba látogatott el. Levendel Júlia rendhagyó irodalomólát tartott a szécsényi Nógrádi Sándor és a Salgótarjáni Egészségügyi Szakközépiskolában. A rétsági könyvtárban közösen vettek részt író-olvasó találkozón. Mostanában gyakrabban látni Nógrád útjain XX-es rendszámú autókat, ennek oka, hogy májustól a COOPTOU- RIST és a Főtaxi szerződése alapján a megyei idegeníor-, galmi kirendeltség személy- gépkocsit, mikrobuszt, kisteherautót kölcsönöz magán- személyeknek és közületeknek egyaránt. — Ezek szerint, üzletet lát benne a COOPTOURIST? — kérdeztük Antal Andrást, a megyei kirendeltség vezetőjét. — Nemcsak üzletről van szó, hanem egy olyan reális igény kielégítéséről, amelyre már régen sort kellett volna keríteni. Előfordulhat, hogy használhatatlan a saját jármű, vagy éppen javítják, s sürgősen szükség lenne autóra. .., de esküvők, kisebb-na- gyobb társadalmi események megrendezéséhez, költözködéshez, kiránduláshoz is, jó segítség a kis mikrobusz, vagy szállításhoz a teherautó. — Kik és milyen feltételek mellett vehetik igénybe az önök szolgáltatását? — Az általános bérleti feltételek között szerepel, a betöltött 21. életév, legalább egyéves, érvényes vezetői engedély, bejelentett állandó lakóhely, valamint a jövedelemforrás hitelt érdemlő igazolása. A minimális bérleti időtartam 1 nap, de hónapokra is bérbe lehet venni. Jelenleg négy 1200-as Ladát, három Barkas mikrobuszt, s két egytonnás kisteherautót — Játékos gyermeknapot rendeznek ma délután 15 órakor, a somlyótelepi kultúrott- honban. A helyi nőtanács szeretettel várja rendezvényén a település legifjabbja- it Játék a könptárban A jifikéi általános iskolások színjátszó köre olyan nagysikerrel mutatta be a Pinokikió című játékot az április végi megyei úttörőszemlén, hogy produkciójukra felfigyeltek a rádió munkatársai is. Elsősorban ennek köszönhető, hogy a rádiósok ellátogattak az intézmény könyvtárába, és csaknem egyórás műsort készítettek a litkei diákokkal, akik részleteket adtak elő a színjátékból, találós kérdésekre válaszoltak, versengtek a környék nevezetességei, a palóc kifejezések ismeretében. Részt vett a felvételen a Dévai Nagy Kamilla és Pelsőczy László művészházaspár, valamint. a két Dévai fiú: Balázs és Dávid. A felvételt vasárnap 8 óra 04 perctől hallgathatják meg az érdeklődők a Petőfi műsorában. Szerkesztő-műsorvezető: Szabó Éva. A 33 litkei gyerek „karmestere”, a Neve- sincs színkör vezetője: Kálmánná Miricz Aranka tanárnő. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyamai Érvényben: 4 Lv Mátraszölösön a hajdani slra ndra már csak a medence töredezett betonja és az azt övező pázsit emlékeztet. Azaz emlékeztetett, mert a gyere kék alkalmi focimeccseinek és kergetőeskézéseinek helyszínét valaki felszántotta. Hogy ki és miért, azt csak az elkövetője tudja. 1985. június 1-től 3ig Deviza vételi eladási árf. 100 Ft-ban Angol font 6478,37 6491,33 Ausztrál d. 3354,23 3360.95 Belga frank 81.85 82,01 Dán korona 4?/., 46 459,38 Finn márka 793,71 795,29 Francia f. 540,69 541,77 Hollandi f. 1461,40 1464,32 Japan y. (10(10) 202,11 202,51 Kanadai d. 3688,72 3696,10 Kuvaiti d. 16793,32 16826,94 Norvég k. 572,50 573,64 NSZK m. 1647,53 1650,83 Olasz I. (1000) 25,80 25,86 Osztrák s. 234,41 234,87 Portugál e. 29,09 29,15 Spanyol p. 29,10 29,16 Svájci f. 1952,46 1956,36 Svéd k. 570,32 571,46 Tr. és Cl. rubel 2597,40 2602,60 USA d. 5090,05 5100,25 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1985. máius 21-i közlésnek megfelelően vannak értudunk az érdeklődők ren* delkezésére bocsátani. — Vannak? — Sokan! Ügy tűnik tehát, érdemes volt belefogni. — Nehogy a reklám gyanújába essünk, konkrét tarifák nélkül, milyen pénztárcákhoz méretezték a bérleti díjakat? — A bérleti díjat, vagy normál díjszabást, a bérleti napok és a megtett kilométerek után kell fizetni. Ennek megkötésekor a várható díjnak megfelelő összeget, de legalább ezer forintot az első napra, ötszázat, a további napokra letétbe kell tenni. Jóval olcsóbbak vagyunk mint a taxi. Bizonyos idő után kedvezményt is adunk. A gépkocsikat üzem- és kenőanyagok- gal feltöltve adjuk át, így is kérjük vissza. — És, ha útközben „valami” történik? — A bérleti díj tartalmazza a casco-biztosítás díját, tehát a gépkocsiban keletkezett sérülés, vagy tartozékhiány esetén a bérlőt a keletkezett kár tíz százalékáig, de legalább ötszáz forintos káné- rítési kötelezettség terheli. Ha a kár közúti baleset következtében keletkezett, és a bérlő vétlenségét igazolja, önrészesedést fizetni nem kell. — Hogy et ne következzen be, ahhoz, gondolom, az is kell, hogy a bérlő saját iáként vigyázzon az autóra. Egyébként, a nógrádi kölcsönzőknek jó utat, balesetmentes közlekedést! (tanka) | — Tavaszi határszemlék. Javában tartanak a tavaszi határszemlék. Az ellenőrzésre felkért bizottságok ellenőrzik, hogy a földtulajdonosok, -kezelők és -használók eleget tesznek-e a művelési kötelezettségnek. Külön is vizsgálják azokat a részeket, amelyeket a termelők tavaly parlagon hagytak. A határszemlék kiterjednek a kistermelők földrészeire is. DIAK.JT7NIÄIJS SALGÓTARJÁNBAN Diákjuniális kezdődött pénteken Salgótarjánban. Ebben az évben másodszor veszik át jelképesen három napra a középiskolások a. város vezetését. A Tanácsköztársaság téren délután adta át a megye- székhely kulcsát a diáktanács elnökének Balogh Miklós, a Salgótarjáni Városi Tanács elnökhelyettese.' Este latinamerikai zenét. Boros Lajost, és a Front együttest hallhatta a közönség. A diákjuniális programja ma és vasárnap is folytatódik. — VIT-centrum nyílik ma a Rétsági Asztalos János Művelődési Központban 17 órakor. Délután filmvetítés (Helló, Havanna) és a NOSZEBE tánccsoport műsora lesz látható. Este kubai fiatalok szórakoztatják a közönséget, közben havannái élménybeszámolóra kerül sor, amit Kovács József havannai VIT-küidött tart. — Költő a gyárban. Iróolvasó találkozó keretében Jobbágy Károly költővel ismerkedtek a balassagyarmati kábelgyár dolgozói pénteken a gyár klubtermében. — Megyei Ifjú Gárda-verseny kezdődött pénteken Salgótarjánban Heves és Nógrád megyei részvevőkkel. Határ őri, rendőri, katonai, polgárvédelmi és egészségügyi szakcsoportok mérték össze tudásukat, ügyességüket. Pénteken menetdalverseny- ben, szombaton pedig Salgó- bányán harcitúrán vesznek részt a csapatok. vényben. 1§lH 4-í i9S Anvaggazdálkoilás számíláslecbnlkával NOGRAD, a Magvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Négrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZB ISTVANNE. Szerkesztőségi Sál gőtarján, Palóc* Imre tér 4 Telefon: lé-977. Főszerkesztő: «-5M Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóc* Imre tér C Telefon: 12-542 Telex: 289 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti* a Magjai Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V-., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévi* 124 forint, egy évre: 516 lórink Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóci Imre tér i. Pfei 96, Felelős vezetői KELEMEN GÄBQB igazgató. B(j ISSN 0133-1663 , ,J