Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-06 / 131. szám
■ in Ä '13-596!1 Kedves vendégeim voltak néhány perccel ezelőtt - telefonált szerkesztőségünkbe kedden este Tóth Istvánná Salgótarjánból az. Arany János útról. Az történt ugyanis, hogy óvónő lévén gyerekeket kísért az egyik helyijárati buszon, és leszálláskor ottfelejtette táskáját, amelyben 6000 forint is benne volt, és egyebek között a nevére, címere utaló iratok, papírok közül csak egy Patyolat-számla volt a táskában. Miután észrevette táskája eltűnését, gondolatban s lelkileg már le Is mondott arról, hogy a táskát és a pénzt visszakapja. Az elet megcáfolta. Röviddel telefonhívása előtt kereste fel őt lakásán egy ifjú házaspár, B. Kovács Zoltán és felesége a Kilián krt. 55. szám alól, akik a táskát a buszon megtalálták, s a Patyolatszámla szerinti cím alapján hiánytalan tartalommal adták vissza tulajdonosának. „Erre bizony már nem számítottam” — mondta telefonálónk, s „csak nagy szavak”-kal tudta érzelmeit kifejezni: hiszek az emberekben, a fiatalokban. NÓGRÁD Export — teljes gőzzel A Salgótarjáni Ruhagyár mindhárom ruhakészitéssel foglalkozó üzeme (Jobbágyi, Salgótarján és Hollókő) teljes gőzzel a nem rubelelszámolású megrendelések teljesítésén fáradozik. Az osztrák Seewaid cég címére május utolsó napján egy 17 ezer darabos szállítmány indult útnaik. Június 7-én ugyanennek a vevőnek háromezer női ruha. egy hét elteltevei pedig újabb húszezer darabos tétel készül el. Ezzel a gyár tőikésex,poi't-kö- teleaettségenek fél évre esedékes részét június vegeie teljesíti. Szovjet piacon pedig az esztendő közepere várhatóan a szerződésekben Igértnél több ruhagyári áru is a boltokba kerülhet. A hazai piacra szánt nyári áruk már elhagyták a gyárat, gyermekek számára összesen 65 ezer darab köny- nyű. nyári viseletét készített a ruhagyár. Ezekben a> napokban belföldre már az őszitéli szezonra való holmikat varrják. Hamarosan hozzálátnak annak a kétezer szoknyából álló teteinek az előállításához is. melyet egy nyugatnémet cég megkeresésére pró- ihagyártásként vállaltak. Naptár 1985. június 6., csütörtök. Norbert napja. A Nap kel 4.48 — nyugszik 20.37 órakor. A Hold kel 0.07 — nyugszik 7.36 órakor. CereH—Salgótarján között Balesetveszély — útlezárás Egy perc telefon Bakó Ilonával A balassagyarmati Horváth Endre Galériában pénteken nyílik meg Bakó Ilona budapesti textilművész kiállítása. A művész az Iparművészeti Főiskola ruhatervező—textil szakán végzett, s 1972-től foglalkozik intenzíven a népi hagyományok kutatásával és feldolgozásával, színházi munkát is végzett. Bakó Ilona a hét elejétől Balassagyarmaton tartózkodik. és a palóc múzeumbeli galéria bemutatójának rendezésén fáradozik. — Hogyan kerül sor balassagyarmati bemutatkozására? — Egyszerűen: meghívtak. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa, Csemniczky Zoltán látta önálló kiállításomat Budapesten, a Műcsarnokban, és — mivel Balassagyarmaton kiállítások rendezésével is foglalkozik — megkeresett. — Milyen bemutatkozásokat tart különösen számon eddigi pályafutásán? — Nagyon sokat, de hirtelenjében néhány önálló kiállításomat említem meg: a berlinit. a helsinkit, a szófiait, valamint amelyikről mór szó volt, a műcsarnokbelit. Egyébként szinte már minden megyében, a legtöbb megyeszékhelyen szerepeltem munkáimmal. — Mit láthat a balassagyarmati közönség? — A népi hagyományokkal több mint egy évtizede foglalkozom, szerkezeti, anyagi, szellemi vonatkozásaival egyaránt. E témakörben először 1977-ben jelentkeztem önálló tárlattal, s azóta mind a három területből volt bemuta tóm. Ide, a Horváth Endre Galériába a harmadik rész. tehát a népi szellemi hagyományok anyaga került. Olyan müvek, mint a Barbár menyasszony, a Diószegi Vilmos emlékére készített Sámán, a halál pillanatát megörökítő Léiekmadár és a corpus, a Jobbágyszerelem. Bakó Ilona textilművész ki állítását dr. Morvay Judit néprajzkutató nyitja meg; az érdeklődők június 27-ig ’átilátják. (ok) Iszig ervenyes Nyolcvanöt kulturális program A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, balassagyarmati szervezete sikerrel zarta az anyanyelvek hetének idei sorozatát. A városban es vonzáskörzetében a pedagógusok 85 tanórán kívüli programot — azaz szakköri foglalkozást, rendhagyó órát. vetélkedőt, őrsi, raj- és klubösszejövetelt — bonyolítottak le. s ezeken másfél ezernél több gyerek vett részt. Jól szolgálta a munkát, hogy a TIT-szervezet Minden munkahelyet ellenőrizni Sok a helyszíni bírság Folytatja ellenőrzéseit a lassan egyéves megyei munkavédelmi felügyelőség. Még létrehozásukkor — tavaly júliusban — azt a célt tűzték maguk elé. hogy Nógrád minden vállalatát, termelőszövetkezetéi, intézetét, sőt a megyeben dolgozó kisiparosokat is legalább egyszer ellenőrzik. Az eltelt időszak alatt a munkahelyek döntő többségénél már jártak, azonban a kisiparosok köfcül főleg azokat ellenőrizték eddig, ahol telepített műhely van és több alkalmazottat foglalkoztatnak. Az év első öt hónapjában tartott ellenőrzéseik során a munkavédelmi szabályok meg nem tartása miatt 16 szabálysértési határozatot hoztak, amelyből hat bírságot szabott ki a mulasztókra, tíz esetben pedig az írásos figyelmeztetés is elegendőnek bizonyult. Ezen túl a munkahelyek biztonságának vizsgálatakor 69 (!) esetben az előírások megszegőit helyszíni bírsággal sújtották. Januártól májusig ösz- szesen 242 államigazgatási határozatot fogalmaztak, ezek a határozatok zömében a munkavédelmi hiányosságok határidőre történő megszüntetését írták elő, de előfordult, hogy gépi berendezések működésének felfüggesztésére intézkedtek. avagy éppen egy- egy dolgozót kellett eltiltani a munkától, mivel akár ittas állapota, akár kötelező munkavédelmi oktatásának hiánya miatt a biztonságos munkavégzésnek feltételei nem voltak meg. Hetven évvel ezelőtt, 1915. június 6-an született Debrecenben. és 58 éves korában, 1973-ban halt meg Budapesten O. Nagy Gábor nyelvész, kiváló tanár. a nyelvtudományok kandidátusa. Helyenként zápor Várható időjárás ma estig: Időnként kisebb felhősödés várható, helyenként zápor is lehet. A délnyugati szél napközben többfelé megélénkül. A hőmérséklet napközben 26, 30 fokig emelkec- dik. — Az egészségügyben dolgozó nők élet- és munkakörülményeinek helyzetéről tárgyalt tegnap az SZMT nőbizottsága. Az elhangzott tájékoztató megállapította, hogy nehéz munka még mindig az egészségügyet szolgálóké, de a kórházakban és más intézményekben egyre többet tesznek a dolgozó nők körülményeinek jobbításáért. MISKOLCI HULLÁMHOSSZON A miskolci körzeti rádió ma 17 óra 5 perckor kezdődő magazinműsorában beszélgetés hangzik el Patakiné Kerner Edit tanárnővel, amatőr színjátszóval és rendezővel, aki a Salgótarjáni Városi Tanács által idén alapított Pro Arte kitüntetés egyik tulajdonosa. A péntek esti magazinban Nógrád megye építőtábori lehetőségeiről is hallhatnak a rádióhallgatók. GYESEV-vágányzár Egy hónapig tartó vágányzár lépett életbe szerdán a Győr-Sopron—Ebeníurti Vasút Győr-Sopron fővonalának Kapuvár—Fertőszentmiklós közötti szakaszán. Ez idő alatt a vonalszakaszon autóbuszok bonyolítják le a forgalmat. A vágányzár egyebek között érinti a Sopron—Miskolc gyorsvonat, valamint a Budapest Déli pályaudvarról Sopronba közlekedő Lővér-ex- pres&z utasait is. A soproni üdüíöváltási napokon — július 12-én, 17-én, 19-én és 26- ’án — azonban a Lővér-ex- pressz számára feloldják a korlátozást. Új építési telkek Nógrádban A Nógrád Megyei Földhivatal felmérte, hogy az utóbbi négy év alatt mennyi új házhelyet jegyeztek be az ingatlan-nyilvántartásba Az adatok jelzik, hogy hány új építési telket alakítottak ki Nógrádban. E szerint Salgótarján körzetében 1535, Balassagyarmat körzetében 1562, Pásztó körzetében 857, Rétság körzetében pedig 474 építési telekkel gyarapodott az ingatlan-nyilvántartás. A számok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a tanácsok kiemelten foglalkoztak az építési telkek kialakításával. 1983-tól lényeges emelkedést mutat a statisztika, s ez érzékelteti a magánerős építkezés feltételeinek javítására tett erőfeszítéseket. Megnyílt az egri kemping Nem kényelmes mostanában Cered felé utazni, és Cetedről Salgótarjánba sem. A Volán menetrendszerű járatainak utasai két nap óta a Rónafalu es Rónabánya közötti útszakaszon leszállnak a buszról, átgyalogolnak a mintegy 20 méteres balesetveszélyes távon, majd az itt üresen áthaladó autóbuszra ismét fel- szállnak. s indulhatnak tovább. A kényelmesnek nem mondható utazás indokairól kérdeztük dr. Szakos Pált, a Budapesti Közúti Igazgatóság megyei szervezetének vezetőjét. — Az elmúlt hetek rendkívül csapadékos időjárásának hatására az erősen agyagos áttöltés az említett szakaszon leroskadt és a töltés alatti vízelvezető betonáteresz ,is összeroppant. Az útburkolat szélén így mintegy négyméteres függőleges meredek fal alakult ki, ami rendkívül balesetveszélyes. hiszen az úton való további közlekedés során az útburkolat megrepedhet, mint ahogy egy kis törés a burkolaton már történt is. — A veszélyhelyzet kialakulása után milyen intézkedést tettek? — Az érintetteket helyszíni bejárásra hívtuk össze május 29-én, ahol megállapítottuk. hogy az útburkolaton Közvetlen leszakadási veszély áll fenn. Az azóta eltelt időben a további helyszíni vizsgálatok megállapították, hogy a forgalom ezen a szakaszon nem tartható fenn, és helyi tere— Nívódí j a Palócországért. , Ács íren fotóművész Palóc- ország című kötete művészi fényképeken mutatja be Nógrád megye tájait, lakóit, hétköznapi életét. A Corvina gondozásában megjelent könyvért a kiadói főigazgatóság nívódíjban részesítette az alkotót. — Nők vizsgája. A balassagyarmati Balassa Bálint Gimnáziumban vizsgáztak a helyi TÍT-sz.ervezet gépíró, valamint gyors- és gépíró tanfolyamának hallgatói. Az ötven leány és asszony lelkiismeretes, jó felkészütség- ről tett tanúságot. — Szabászgépek és vasalóautomaták szovjet exportra. A , Csepeli Kerékpár- és Konfekcióipari Gépgyárban megkezdték a szovjet exportra készülő új típusú ipari varró- és szabászgépek, valamint vasalóautomaták üzemi próbáit. A vállalat látja -el immár több mint két évtizede a szovjet ruhagyárak és tisztítóüzemek kétharmadát ilyen berendezésekkel. Az év végéig mintegy 600 millió forint értékben szállít konfekcióipari berendezéseket a Szovjetunióba. lőút kiépítésének is akadályai vannak. — Ezután döntöttek az út« lezárásról? — Nincs más megoldás: június 9-én, vasárnap 9 órától a ceredi utat Rónafalu es Rónabánya között lézárjuk minden forgalom elől. Ez azt jelenti, hogy a Salgótarján felől érkező menetrend szerinti buszok a rónafalui elágazóig közlekednek, a Cered felől érkező autóbuszok pedig Rónabánya település végéig. A két „megálló” közötti távolságot, közel 700 métert az utasoknak gyalog kell megtenni és át- szállni egy másik buszra. Egyes autóbuszok emiatt a kiinduló állomásokról 10 perccel korábban indulnak. A személyes tehergépkocsik Pétervására irányában terelőúton közlekedhetnek. — Az útlezárás után milyen munkálatok kezdődnek és mennyi ideig tartanak? — A közúti igazgatóság — bár nem hivatott ilyen mértékű munka tervezésére és elvégzésére — 10-én, hétfőn reggel megkezdi a helyreállítást a balasetveszély mielőbbi elhárítására. Közel 150 köbméter térfogatú betontámfalat építünk, és több mint háromezer köbméter töltésanyagot használunk fel. Ezekre a munkálatokra hat hét kell, de szombat—vasárnapi műszakokkal, körültekintő szervezéssel ennél előbb kívánjuk az utat megnyitni a forgalomnak. Addig is a közlekedők megértését kérjük. — 7A — — Negyven évvel ezelőtt kezdődött meg hazánkban a/, orosz nyelv iskolán kívüli oktatása. A jubileum alkalmából szerdán módszertani konferenciát rendezett a Magyar—Szovjet Baráti Társaság mellett működő Gorkij Nyelviskola a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAARFOl YAMAI Érvényben: 1985. június 6-an Deviza vételi eladási árf. 100 Ft-ban Útjavítások Bércéiért A MÁVINFORM tájékoztatása szerint őszág ér vényes a diákok vasúti kedvezménye. Az idén végzett középiskolások, főiskolai vagy egyetemi hallgatók — diákigazolványukra — szeptember 30-ig vehetik igénybe az 50 százalékos vasúti kedvezményt függetlenül attól, hogy munkába álltak-e vagy sem. Az idén csaknem 400 ezer forintot költ a Berceli Községi Tanács a település úthálózatának felújítására, korszerűsítésére. A Nógrád Megyei Tanács VB Költségvetési Üzemének Útkarbantartó Vállalata a Dózsa György utcában már el is végezte a szükséges munkákat, míg a Lenin úton —, ahol építési telkek találhatók — egy 50 méteres útszakaszt készített el. Az UKKÜ szakemberei hozzáláttak a szükséges bel- és csapa- dékvíz-elvezetési munkálatokhoz is, de a gyakori, nagymérvű esőzések miatt csak egy vízáteresztő- csatorna készült el. A vállalat még ebben az évben teljesíti Bercelen vállalt kötelezettségét. Megújulva, megszépülve megnyílt a történelmi múltú megyeszékhely — Eger — kempingje. Az idegenforgalmi szezon alatt 1400 turistát tudnak naponta kulturált körülmények között fogadni. Angol font 6451,18 6464.10 Ausztrál dollár 3343,56 3350.?6 Belga frank 82,33 . 82,4» Dán korona 461,47 462,:!* Finn márka 796,58 798,18 Francia frank 543,71 544.79 Hollandi forint 1470,90 1473,84 Japán yen (1000) .203,73 204,13 Kanadai dollár 3705.70 37)3,12 Kuvaiti d. 16767,52 16801,08 Norvég korona 575,10 576.26 NSZK márka 1658.39 1661,71 Olasz líra (1000) 25,98 26.04 Osztrák sch. 1 235,93 236,41 Portugál escudo 28,99 29,05 Spanyol peseta 29,16 29,22 Svájci frank 1972,50 1976,44 Svéd korona 571,87 573.01 Tr. és cl. rubel 2597,40 2602.60 USA dollár 5073,85 5084,01 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1985. június 4-1 közlesnek megfelelően vannak érvényben. Megyei gyorslista Az 1985. június 4-én megtartott május havi lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 19. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk. A Vásárlási utailv. (2000 Ft) : B Zasiava 655 GTL tip. személygépkocsira szóló utalvány; C AKAI VS—4 EG tip. videomagnó (130 000 Ft); D Wartburg Standard tip. személygépkocsira szóló utalvány; F GRUNDIG 8S93 tip. színes tv (85000 Ft) : F Trabant Lim. Special tip. személygépkocsira szóló utalvány; G JVC DC—7 tip. mini HI-FI torony (51000 Ft); H SANYO C20 tip. mini HI-FI torony (51000 Ft): 1 SHARP SA—101 tip. mini HI-FI torony (51000 Ft): J SONY FH—7 MK-II. tip. rádiómagnó (49000 Ft) ; K AIWA CA— 70 tip. rádió-magnó (.36000 Ft); L HITACHI CPT 1472 tip. színes - tv (30000 Ft) : M TS 4326 Infracolor, színes tv (28000 Ft). N HANIMEX 2650 tip. VIDEO-játék (15095 Ft): O SHARP GF—A1 tip. rádió-magnó (14000 Ft) : P CTV 332 Colobri. színes .tv (18500 Ft): Q Szerencseutalv. (40000 Ft): R Otthon lakberendezési utalv. (.30000 Ft); S Iparcikkutalv. (25000 Ft) : T DYRAS STR—S 777 tip. rádió-magnó (20000 Ft), U Vásárlási utalv. (10000 Ft), V Vásárlási utalv. (9000 Ft), W Vásárlási utalv. (7000 Ft); X Vásárlási utalv. (5000 Ft) : Y Vásárlási utalv. (4000 Ft); Z Vásárlási utalv. (3000 Ft). 5 170 364 V. 5 177 251 r. 5 204 799 b, 5 218 57.3 x, 5 225 460 q, 5 232 347 q, 5 253 008 z, 5 27.3 669 z. 5 280 556 V, 5 294 330 q, 5 301 217 W, 5 308 104 q, 5 314 991 s, 5 .321 878 8, 5 328 765 5 .3.35 652 z. 5 349 426 t, 5 356 313 5 363 200 q. 5 .38.3 861 q, 5 .390 748 5 404 522 V, 5 425 183 q, 5 445 844 5 452 731 r, 5 459 618 v, 5 500 940 5 514 714 y, 5 521 601 q, 5 535 375 5 542 262 g, 5 549 149 v. 5 562 92.3 5 576 697 x, 5 628 019 q, 5 624 906 5 638 680 t, 5 645 567 q, 5 652 454 5 666 228 U, 44 942 789* s, 44 949 W. 76 0.30 707 q. 76 037 594 W. 76 044 q. 76 058 255 x, 76 065 142 76 072 029 x. 76 078 916 y, 76 085 s. 76 092 690 w, 76 099 577 76 147 786 r, 76 154 673 z. 76 161 S. 76 127 125 X. 76 134 012 76 104 464 y, 76 113 351 q, 76 120 Z, 76 202 882 z, 76 209 769 y. 76 168 447 t, 76 175 334 76 182 221 z, 76 189 108 q, 76 195 76 216 656 z. 76 223 54.3 q. 76 230 r. 76 244 204 z. 76 257 978 76 292 41.3 r, 76 299 300 W, 76 306 s. 76 319 961 q. z, q, w, y. q* u, z, z, u, 676 481 560 x, 238 t, z, 995 430 q. 187 A nyertes szelvényeket 1985. június-25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek. az OTP-fiókok. vagy posta útján a Sportfogadási és Lotló Igazgatóság címére (1875 Budapest. V., Münnich Ferenc u. m 15.) eljuttatni. 4-5í 16 NÓCRAD a Magvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő; VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc* Imre tér I. Telefon: li-977 Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat? 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4 jTelefon* 12-5*42. Telex: 229 109. Iránvítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőkné), a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Híria- Irodánál (KHD Budapest V. József"nádor tér 1. 1900. közvetlenül* vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 121 j toiint, egy éviéi 616 lohnt. Előállítja» a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér á. Pl.ä 96. felelős vezetői KELEMEN GABOS igazgató, HU ISSN 0133-1558 minden általános és középfokú iskolának ajánló feladat- sóit küldött, melyet Kovács Eleonóra es Krecsmarik Jó- zsefné. a balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola pedagógusai, valamint Pozsonyi Anna, a Balassi Bálint Gimnázium tanára készítettek. A feladatsorok fejlesztettéka helyesírási, nyelvhelyességi készségét, a gondolkodást. Több intézményben nagy sikert aratott az írás története című diával illusztrált előadás.