Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
Mindmáig érvényes a zenetörténészeknek az a véleménye Robert Sch Lumannról, • hogy a XIX. század legnagyobb német romantikus zeneszerzőinek egyike volt, akinek hatása jó ideig tükröződött még a magyar zenei életben is. A Zwickauban, 1810. június 8-án született és csupán negyvenhat évet élt zeneköltő alkotásai napjainkban változatlanul népszerűek. Korán távozott az élők sorából. Kosztolányi Dezső így ír Szeptemberi áhítat című versében: „•. .bukdácsol a billentyűn tompa búban, P§ az édes elmebeteg, árva Schumann JPT s mert nem lehet már jobban sírnia,' száján kacag a schizophéria.” Á dalirodalom, a zongoraművek, versenyművek és szimfóniák mesterének ideg- rendszere felmondta a szolgálatot. Már fiatalon mutatkoztak rajta a búskomorság jelei. Egyre zaklatottabb lett, %s a munkában keresett menedéket. Ám hiába aratott sikereket, támadások, intrikák indultak ellene. Dolgozott ugyan tovább, de közben hallucinációk, víziók gyötörték. 1854 februárjában öngyilkossági szándékkal a Rajnába ugrott. Kimentették, néhány nap múlva aztán ideggyógyintézetbe szállították, és ott élte utolsó két esztendejét. Temetésén alig voltak gyászolók, de megjelent barátja, Joachim József, a hegedűművész és Johannes Brahms is, akit szellemi örököseként szeretett. Hazánkban elég sűrűn csendülnek fel Schumann kompozíciói. A múlt század utolsó évtizedében és a huszadik század elején szinte elkerülhetetlen volt, hogy a r.ongoraművészi tudományukat bemutató serdülő fiatalok, fiúk-lányok egyaránt, ne Schumann Träumerei (Álmodozás) című > zenedarabjával bizonyítsák be tudásukat. Még a Vigadó és a Zeneakadémia termeiben szereplő zongoravirtuózok is gyakran játszották el a kompozíciót — ráadásnak. Schumann könyvkereskedő édesapja hamar felismerte fia tehetségét, és zongora- művészt akart faragni belőle. Az apa 1821-ben elhunyt, fiának — főként az anya kívánságára — el kellett végeznie a jogi egyetemet. Lipcsében és Heidelbergben tanult. Később azonban vas- szorgalommal készült rá, hogy zongoraművész legyen. A korszak egyik kiváló tanáránál, Friedrich Wiecknél sajátította el a billentyűk fölötti uralmat. Ellenben a sors másképpen akarta. Bal- szerencse érte: eltört jobbkezének mutatóujja. Zeneszerző lehetett belőle, zongoraművész nem. Heinrich Dorn vette át a tanítását, Schumann azonban továbbra is fenntartotta a kapcsolatot a Wieck családdal, mert beleszeretett a professzor Clara nevű lányába, és ő viszonozta érzelmeit. 1840. szeptember 12 Schumann, anyja beleegyezése nélkül, féleségül vette Clara Wiecket. A józan Wieck már korán észrevette a zeneszerzőben a lei- kibetegségre való hajlamot, és szintén ellenezte a házasságot. A bravúrosan zongorázó Clara és Schumann nászúira indultak, majd együtt turnéztak — koncertjeiken sikereket aratva — Oroszországban és Hollandiában. A zeneműkiadó számára Clara Wieck állította ösz- sze Schumann műveinek összkiadását sok zenéről irt tanulmányával, kritikájával együtt. A zeneszerzővel kapcsolatosan korábban gyakran beszéltek arról, hogy zongoraműveinek tolmácsolása nőkhöz illik jobban. Nálunk Fischer Annie interpretálta például, akiről dr. Péterfi István egyik bírálatában a következőképpen vélekedett a C-dúr fantázia előadásáról: „Ügy éreztük, hogy Schumann e megható muzsikáját csak olyan érzékeny női lélekkel és olyan bensőséges zongorajátékkal lehet ennyire hiánytalanul tolmácsolni, mint Fischer Annié.” A féktelert szenvedély, a csendes, mély érzelem, a lobogó képzelet mind fellelhetők Schumann zenei palettáján. Ezért hallgatja szívesen a magyar közönség is hangversenyeken, a rádióban vagy hanglemezekről. „Küldjétek fényt az emberi szívek mélyébe” — volt a 175 évvel ezelőtt született zeneszerző hitvallása. Kristóf Károly Mohácsi Regős Ferenc rajza Az irodalom művelőinek fóruma Nógrádban A megye soíkrétű, színes és a további gazdagodás reményét keiltő művészeti életében rangos helye van az irodalomnak, amely széles skálájú műfaji jelentkezésével, a pub li kálók egyéniségének és társadalmi rétegződés szerinti megoszlásának sokféleségével gazdag területe művelődési, léleképítő és információs igényeink kielégítésének. A helyi irodalom lombosodását tudatosan és tudattalanul meghatározzák a gyökerek, az a gazdag múlt, amelyet a sors, a jószerencse, vagy talán a palóc táj jellege, a föld történelme ajándékozott nekünk. Balassi, Madách, Bérczy Károly, Mikszáth, Komjáthy szűkebb pátriája: az idekötődő Szabó Lőrinc, a nógrádi vidéket, emberi jellemet szinte minden írásában felvillantó tSerelyes Endre, az első palóc szociográfia — Szabó Zoltán Cifra nyomorúsága — emlék, hagyomány, termő humusz és nem utolsósorban életbentartó, nemzettel, világgal megosztott, megosztható- ságával egyre becsesebb érték. Napjaink irodalmi életének bázisa az először 1945-ben, majd 1956-ban megjelent Palócföld című folyóirat, amely 30 éves távlatból kísérletnek tekinthető. Majdnem hasonló címmel, antológiaként 1960-ban újra indult, majd az évente egy, illetve két alkalommal megjelenő periodikum 1967- től negyedévenként, 1973-tól kéíhavonként jutott el az olvasókhoz. A lap tartalmi, formai, szerkesztői változásai ellenére máig megtartotta azokat, akiket az élet megtartani engedett, s akik születésénél bábáskodtak: Kojnok Nándort, aki hivatali munkája mellett . hosszú évekig felelős szerkesztője volt a lapnak — jelenleg az irodalmi rovatszerkesztője Czinke Ferencet, akit méltán nevezhetünk a megyei képzőművészeti élet irányítójának. Tartalmában megőrizte azt a szándékot és jelentőséget, hogy van fórumig az irodalom helyi művelőinek;^ fokozatosán szélesítette szer-" zőinek körét —" nagyobb rálátást, kitekintést biztosítva egyedinek tűnő közös életünkre, nagyobb rangot biztosítva írásainak. A Palócföld Könyvek sorozatot 1980-ban indította a Nógrád Megyei Tanács VB művelődési osztálya az Ébresztő idő című antológiával. Azóta Laczkó Pál, Kelemen Gábor, M. Szabó Gyula, Szepesi József, Bódi Tóth Elemér és Praznovszky Mihály kötete is megjelent, nemcsak alkotóink tehetségét, hanem a nógrádi irodalmi élet műfaji, tartalmi, esztétikai sokszínűségét is bizonyítva. A szépirodalmi publikációs lehetőséget növeli a megye napilapja is: hét végi mellékletének egyre növekvő értékszintje a legszélesebb közönséghez juttatja el a szép szót, tart tükröt valóságunknak. A prófétáik tanítványai nagy földeket bejártak hirdetvén az igét, majd templomokat emeltek — intézményesítve tanaik hirdetését. Az irodalom temploma a könyvtár, igehirdetője a könyvtáros. Bár „templomaink” gyakran hidegek és kicsinyek, „papjaink” nem mindig a legékesebben szólóak — legjobb szándékaink szerint vállaltuk föl irodalmi hagyományaink feltárását, őrzését, napjaink irodalmi életének széles körű megismertetését, propagálását. A nagy könyvtárak helyismereti gyűjteményeinek, az állományrész feltárásának, hozzáférhetőségének mind a kutatás, mind az ismeretek gyarapítása szempontjából nagy a jelentősége. A Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár kiadásában évenként kétszer megjelenő Nógrádi Tükör című bibliográfia és repertórium „a politikai és gazdasági vezetők, a kutatók, a honismereti mozgalom munkásai, a diákok és minden, szűkebb hazánk iránt érdeklődő olvasó tájékozódását” segíti a megyéről megjelenő irodalomról. Nem kisebb szolgálatot teljesít majd a készülő Palócföld repertórium, s a számos nógrádi személyiségről készült kisebb-nagyobb személyi bibliográfia sem. A balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár és a megyei könyvtár részt vállalt a nógrádi irodalmi topográfia elkészítésében is. Kisebb köhyvtárainkra ln- káta napjaink irodalmának közvetítése jellemző a munkamegosztásiban. A Palócföld folyóirat számai a legtöbb helyen, a Palócföld Könyvek sorozat kötetei minden könyvtárunkból eljuthatnak az olvasóhoz,-és hogy eljutnak, azt jelzi az a-számos Paiócföld- a nivét, író-olvasó találkozó, melyeket a megyei könyvtár szolgáltató programjának keretében rendeztek a megye kis és nagyobb településein, városaiban, iskoláiban. Álművészet, az irodalom közvetítésének sehol sincs olyan komplex és hatásában lemérhető eredménye, mint olvasótáborainkban. Az elmúlt évben a szűkebb haza megismerése, értékeinek felmutatása, s ezzel a hazaszeretet alapjainak megszilárdítása volt célunk, eszközünk pedig művészeti életünk bemutatása. A Palócföld szerkesztőségének estje, a Palócföld Könyvek íróinak részvétele az olvasótáborban elmélyítették a művek megértését. Befogadásukat a szó szoros érteimében szemmel láthatóan érzékelhették íróink, megtekintve a gyermekek novellákhoz, versekhez készített illusztrációt. Az irodalmi hagyományok őrzésében, az élő irodalom propagálásában könyvtáraink nem magányosan, nem elszigetelten végzik munkájukat. A megyében élő Madách-kul- tusz, Gerelyes Endre hagyatékának ápolása mellett számos jel és tény bizonyítja, hogy Nógrád megye jól sáfárkodik talentumaival. A Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának 1983- ban indított Nógrádi irodalmi ritkaságok című sorozata elegáns kivitelezésben jelentette meg a szomorú sorsú szécsé- nyi költőnő, Ferenczy Terez minden verseit, majd Madách Imre válogatott verseivel, az unikumnak számító Nógrádi képcsarnokkal, Komjáthy Jenő válogatott verseivel lepte meg a közönséget A kiadók között a Balassagyarmati Városi Tanács, a Nógrádi Sándor Múzeum baráti köre és a Magyar Mező- gazdasági Múzeum baráti köre szécsényi helyi csoportja szerepel. A balassagyarmati Koin- játhy-irodalmi kör nem kisebb feladatot vállalt, mint a város irodalmi hagyományainak ápolását, a megyéhez, de elsősorban a városhoz kot'- dő élő alkotók számontartását és propagálását; fórumot ad a most indulóknak, egyengeti útjukat a Parnasszus felé. Az érdeklődést, a közös ügy elismerését és szeretetét jelzi, hogy egyre inkább részt kérnek és vállalnak irodalmi ügyeinkben olyan gazdasági egységek, szervezeték. amelyeknek nem hivatásuk határozza meg irodalompártoló feladatukat. A mecénások között a Szécsényi II. Rákóczi Ferenc Tsz, a kállói tsz, a Mátraaljai Állami Gazdaság, a TESZÖV, MÉSZÖV, áfész is jegyezte már nevét. Lukács György szavait — melyek szerint a művészet az emberi nem kollektív önérzete és öntudata — önérzetünk és öntudatunk, kolléktivitá- sunk építése érdekében tegyük magunkévá. Irodalmi múltunk ápolásával, esztétikai tudatunkba való beépítésével nemcsak kötelességünket teljesítjük, hanem befogadásával többé, még inkább magyarrá, kincseinket féltőn fényesítő és felmutató közösséggé válunk: olyan közösséggé, amely hallja és érti aszót — az újat is. Szabó Ernőné Hogy a nyugalomért is küzdeni kell — ezt valószínűleg mindig is tudtam. De, hogy ez a küzdelem akkor és ott folyik, «ahol már a nyugalom lehetne honos, az mai világunk kificamodottságai közé tartozik. Egy ilyen többszörös ficam kerül elém valamennyi tünetével ’ fent a nagyoroszi út mentén egy minden tékintet- ben paradicsominak mutatkozó nyaralőházas környezetben. De, amikor a szélkerék látványa megállít bennünket, mindenről sejtelmünk sem lehet... Nem kértem engedélyt tőle (H. I.), ezért név nélkül rovom a sorokat. Csak utólag tudatosult bennem, hogy énről az emberről írni kell, itt a propeller alatt. Készséggel elismerem előre is, hogy H. nem tartozik a könnyű emberek körébe, küzdő alapállású, a harctól nem kitérő típus — nem hiába volt első osztályú hadirepülő a néphadseregben (1932-es születésű, tíz évet nyugodtan letagadhat a mai puhányok világában, , több mint húsz tantárgyból vizsgázott kitűnőre annak idején), tehát, hogy úgy mondjam, eleve predesztinált-kijelölt arra, hogy meggyűl jék a baj a a hivatalokkal előbb-utóbb. De a történetfélétoen mégsem ez az igazán érdekes, hiszen kinek nincs vagy nem volt (lesz) építési ügye manapság? , Janen kezdve saját eLniefutOtonjdrA Fejünk felett propeller tatásomat eresztem szélnek, tehát nem H, véleménye, amit mondok. Essünk túl ezen is, hogy némiképp zavartalanul élvezhessük a táj szépségét mielőbb. Az oroszi-parassa- pusztai út mentén, itt a Felső-hegyen a Meyer-dűlőben, (ha jól jegyeztem meg a nevet) évszázados nyomai találhatók a kertkultúrának. Az erősen lejtő, s mára a felnőtt családtagok vásárlásaival mintegy ezer négyszögölre kibővült kerttelek közepetáján egészen mélyen a lejtésijén kiszáradt ősöreg körtefa mutatja az időt, amit a régi orosziak ezen a mindenre alkalmas terepen földműveléssel, kertápolással eltölthettek. A százéves körtefa egyetlen karnyi ágán hajtott ki ezen a tavaszon. Kivágni mégis kár lenne. Egyensúlyát vesztené a kert, amelynek erősen felfelé emelkedő pontján áll a sátortetős (talán) Javornica típusú stégszerű, magas lábakon álló terasszal kiképzett faház. Ezért a házért harmincezret fizetett a gazda csupán büntetés címén „nem illik bele a tájba..." alapon. Nekem ugyan fúr tóit fúrt az jár az eszemben, mialatt az eleve (1) ilyen tájra tervezett és jó előre rajzban bemutatott Javornicát nézem a börzsönyi tájjal együtt, hogy talán valaki szerint H. I. nem illett bele valamiféle tervbe, egyéni igénybe. De, hát mint mondtam, ez kizárólag az én eszmefutásom és semmi bizonyítékom nem lehet rá. Legfeljebb annyi, amennyit ma már mindenki tud — a sátortetős, alpesi típusú házak nem a Hortobágyra valók, valószínűleg. H. fizetett, mint egy katonatiszt (repülős, nyugállomány, jelenleg mátyásföldi autószerelő). De volt tovább is. A telek hiába fekszik beljebb az úttól, s a háznak szinte csak a hirtelen fel tornyosuló csúcsa látszik az útszalagról — az onnan való kocsifelhajtás oly mértékben bizonyult közlekedésbiztonsá- gilag „veszélyesnek”, hogy egy külön kétszáz-háromszáz méteres utat akartak építtetni (?!) H. I.-vel, ami a mai árak mellett... Szóval, öt bizottság járt itt ebben az ügyben, talán még valami miniszterhelyettes is, míg végül megegyeztek, s H. egy nagyobbacska kitérőt. kiállót épített a telek bejáratánál a szomszéddal, ahonnan lassan ki&tartolhatnaik az útra, Öt bizottság! Mennyi nyugalom maradhatott ebben a paradicsomi tájban azokban az években (tíz éve művelik itt a földet kemény passzióval H.-ék): De a poén mégsem ez. Talán az utolsó bizottság egyik tagja javasolta H.-nak, amikor látta „na, ez olyan ember, aki a vasat is meghajlítja, öt bizottságot túlélt...’’, hogy építsen itt egy sífelvonót! Kénytelen vagyok itt és most kicsit triviálisan-közön- ségesen forgalmazni arról, mit. gondoltam magam, amikor ezt az előzmények után meghallottam: nem gondoltam semmit. Kínosan röhögtem egész egyszerűen. A lényeg mégis a táj a napfény, a bujazöld növényzet. Dinó, az egyéves németjuhász, csökönyösen kergeti az öt fiát nevelő koromfekete macskát, s amikor a vállárára teszi a tappancsait, nehezen maradok talpon. A lényeg a nehezen kiküzdött nyugalom itt. a Börzsöny közelében. s fejünk felett a kiszu- perált magaslesre erősítve megperdült a széltől H. I. békés propellerje, a ház energiaigényét kielégítő szélkerék. Egy van még ilyesmi a mi nógrádi világunkban, valahol a szécsényi téesz határában, nyilván jóval nagyöbb és energiád úsabb. Ez a szélkerék és a gazda a hetvenlé pesos meredek majd azt írtam börzsönyi függőkertjével (elképzelhető mi munka megművelni) úgy tartoznak számomra ösz- sze, amiként egy négymotoros hataLmas teste a viszonylag kisméretű propellerekkel. Számomra örök csoda, hogy a földtől el tudnak rugaszkodni, fel tudnak emelkedni leküzdve minden visz- szahúzó földi erőt. Járjuk a kertet, de csak a felső traktust, ebben az őrjítő forróságban csupán lemenni és feljönni is elég lenne a kert völgybe hulló végéből, hát még megművelni, vizet hordani Orosziból valamelyik közös csapról, de ott is akadt már, aki szóvá tette, hogy „ez a mi vizünk. .az emberi rövidlátás paradoxonja, hogy nem ismer távolságot. Mintha nem fizetne éppúgy adót a kertbeli gazda, mint akárki a községben. Most hogy lehet mindenkinek mindent külön elmagyarázni? Tavaly kiszaggatták a kert valamennyi gyümölcsfanövendékét, elvitték áttörve, kifanva a kerítést, ki- buzigáílták a földiből a kis termést, H. mára megbilincselte a gyümölcsfacsemetéket. A küzdelem nem ért véget. Lehetnek még, akik máséra szakosodtak és a hétköznapok csendjeit arra használják, mit s honnan lehet még beszerezni, ha nincs itthon a tulajdonos. Nézegetem a szelídgesztenye félöles csemetéjét, ujjnyi, „vastag” törzsét körbefogja a fémbilincs, ami egy fémlemezben folytatódik és végül egy-egy vastag földbevert karóban rögződik — fantasztikumba illő látvány, egyben elkeserítő. Miféle fajta ember az, aki ellen így kénytelen védekezni H. I. nyugalmazott harcirepülő? Hogy az egyéb, kertet védő eljárásokról már ne is ejtsek szót, mert az már kvázi „hadititok” megsértése lenne és abszolút visszaélés a gazda jóindulatával irányomba, stib. Visszanézek még az útról; forog a szélkerék, ami mögött vagy alatt mindig olyan embert sejtettem, mint H. és annak örülök, hogy nem kellett csalódnom. T. Pataki Laszti NÓGRÁD - 1985. június 8, Kom bői y ÁLMODOZÁS... Enüekezés Robert Selmám, születésének 115. éÉÉIóján
