Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-18 / 141. szám

CI iS If «SB Hetedszer is bajnoki cím! Körrmenden rendezték a hét végén a VII. összetett honvé­delmi verseny országos baj­nokságát. Mint eddig minden évben, ezúttal is Nágrád me­gye csapata bizonyult a leg­jobbnak a 19 megye és Buda­pest összesített versenyében. Az egyéni versenyben sokat jelentett a tapasztalt, több országos bajnoki címmel is rendelkező, salgótarjáni sí­lövők segítsége. Terepfutás­ban az ötödik helyezett Vanó Ildikó mögött Ca/bács Judit és Solymosy Ágnes is az első 15 között végzett a nőknél, míg a fiúknál az ugyancsak síző Ipacs László harmadik, Ottmár János 15., Brezniczki János 18, lett. A férfiaknál Horváth János megnyerte a terepfutást, Géczi Tibor mindketten sizők — a hato­dik. Makra Zoltán 16. lett. Az erősebbik nem ifjúsági és fel­nőtt terepfutó-viadalát egy­aránt megnyerte, a nők ver­senyében harmadik lett össze­sítésben a nógrádi csapat. Pár­bajlövészetben a fenti sor­rendben a 10., a 2., illetve a 13. helyezést érték el. Az akadályversenyben mindkét nem felnőtt versenyzői bronz­érmet, az ifjúsági fiúk hato­dik helyet szereztek Nógrád- , nak. Összesítésben felnőttfér- fi-csapatunk első, ifjúsági gár­dánk második, női együtte­sünk negyedik lelt, így meg­nyerték a megyék összesített versenyét, egy.ponttal a Bács- Kiskun megyeiek előtt! Tájfutás Négy ezüstérem jutott a nógrádiaknak A kellemetlen időjárás el­lenére mintegy 500-an vettek részt Mátraszentinire—Fallós- kút térségében az első ízben megrendezésre került mátrai tájfutónapokon. A sorozat első viadala —, melyet majd­nem elmosott a nagy vihar — Kisgalya térségében volt. A rendezőség úgy döntött, hogy az eredményhirdetést később­re halasztja. 'Éjszaka került sor a magyar szenior éjszakai bajnokságra és a Postás Ku­pára, ahol csupán egy nógrá­di „érdekeltségű” eredmény született a pásztói Csépe Zol­tán révén, aki kategóriájában végül is a második helyen végzett. Másnap délelőtt 11 órakor FallóSikút térségében 22 ka­tegóriában, percenként indul­tak a terepre a versenyzők. Néhány kategóriában rendkí­vül szoros eredmények szü­lettek, többnyire a válogatott versenyzők győzelmével. A nógrádiak közül a házigazda pásztóiak jó szereplése mel­lett, a nagyszámú mezőnyök­ben jutott dobogós hely a balassagyarmatiaknak és a fiatal salgótarjániaknak is. A két kiemelt, rangos I. osztá­lyú mezőnyben a nőknél né­mi meglepetés a miskolci Korsovszky győzelme a ruti­Az ezüstérmes Bognár Attila (MÁG-Pásztó) verseny köz­ben. nos Kovács (Tipográfia) és Csőkör (Schönherz) előtt. A férfiaknál a kitűnő válogatott atléta és tájfutó Kiss Zoltán (Postás SE) nyert az ugyan­csak válogatott Viniczai és Nagy Róbert ' (mindkettő Schönherz SE) előtt. Megyénk versenyzői közül a felnőtt első osztályú rangsoroló via­dal mezőnyében a salgótarjá­ni Dornvai SE sportolója, Honfi Gábor az előkelő ne­gyedik helyen végzett. A még úttörőkorú, pásztói Hugyecz Zoltán alaposan kitett ma­gáért. a serdülők kategóriá­jában elért második helyezé­sével. Bognár Attila újra ki­kapott nagy riválisától, a budapesti Dánieltől. A nők­nél Honfi Gáborén szintén szoros küzdelemben érte el a második helyet, míg Bognár Emília (MÁG-Pásztó), Hege­dűs Erika (Dornyai SE) a 3. helyet szerezte meg. A C ka­tegóriában, az ifjúsági lá­nyoknál, a balassagyarmati Lőrincz Emőkének sikerült a második helyen végeznie. Érdekesség volt, hogy a verseny során a sportágban ritkán használatos mikrofon­nal tájékoztatták a résztve­vőket a célban a kategóriák pillanatnyi helyzetéről, A nagy esőzés miatt a helyszí­ni eredményhirdetés elma­radt, így az érmes verseny­zők tiszteletdíjaikat .egy ké­sőbbi versenyen vehetik majd át. Minden célba érkezett és értékelt versenyző meg­kapta a rendező Mátraaljai Állami Gazdaság tiszteletdí­ját. Az új díszes Mátra Ku­pa vándorserleget 32 csapat közül a Kőbányai Lombik csapata nyerte. —zentai— Országos versenyeken Pásztói egyéni Óvás az idényzáró Találkozó tizenegyedszer Kisegítő iskolások a küzdőtéren Vidám gyermekzsivajtól volt hangos tegnap délután a sal­gótarjáni. főtéri vasútállomás: megérkeztek a kisegítő isko­lák XI. országos sporttalál­kozójának résztvevői. A je­lentős rangadóra valamennyi megye és a főváros küldte el képviselőit, összesen több mint kétszáz diákot. A háromnapos sporttalálko­zó ideiére a salaóbányai KI SZ-vezetnképző tábor ad otthont a fiataloknak, itt ke­rült sor mindjárt a „honfog­lalás” után az ünnepélves megnyitóra is. A tábor főte­rén felvonták a találkozó öt­karikás zászlaját, majd a há­zigazdák nevében Vénhseő Tamás, a Nóerád Megvei Ta­nács VB művelődési osztályá­nak főmunkatársa köszöntöt­te a versenyzőket, kísérőiket, valamint a találkozó védnö­keit. A kisegítő iskolák XI. országos sporttalálkozójának résztvevői — az olimpiákon indulókhoz hasonlóan — fo­gadalmat tettek a sportszerű küzdelemre, hogy legjobb ké­pességeik szerint versenyez­nek iskolájuk képviseletében. A megnyitóünnepség és, a vacsora után Salgóbánva lombos fái alatt a népszerű 100 Folk Celsius együttes szó­rakoztatta a gyerekeket, míg a felnőttek technikai értekez­letre vonultak vissza. Ennek témája természetesen a Ko­hász-stadionban ma 10 óra­kor kezdődő verseny lebonyo­lítása volt. A küzdelem, amely — valószínű — nem hoz rekorderedményeket. Ez azért állítható bizton, már a verseny előtt, mert a kisegítő iskolában tanuló gyerekek — egészséges társaikkal ellentét­ben — nem sportolnak egye­sületekben. Az ő erejüket, gyorsaságukat. ügyességüket csak az iskolában gyarapítja a testnevelő pedagógus, igen gyakran rossz tárgyi feltéte­lek között. Ám úgy véljük, ezen a sportversenyen nem is a csúcsok a legfontosabbak, tnkáb a verseny ténye maga. Mert ez azt jelenti, hogy 9 sport a kisegítő iskolások éle­tében is fontos helyet kap, ők is megízlelik a mozgást, a versenyzés örömét. Az iskolákban befejeződött a tanítás, így a salgótarjáni gyerekeknek jó szabadidős- programot jelenthetnek a Ko­hász-stadionban mától zajló sonrteseménvek. A verseny­zőknek pedig bizonyára örö­met okoz, ha sportszerű kö­zönség buzdítja őket jobb eredményekre. — vési — Nyári úttörő-olimpia Borús nyitónap Kaposváron A csapatok vasárnap érkez­tek Kaposvárra, a nyári út­törő-olimpiai országos döntő színhelyére. Az ünnepélyes megnyitó után a küldöttségek tagjai elhelyezkedtek szál­láshelyükön, a vezetők szá­mára pedig technikai érte­kezletet tartottak. Hétfőn reg­gel megkezdődtek a verse­nyek. Az első napon a Nógrád me­gyeiek három sportágban vol­tak érdekeltek: kézilabdában, tornában és úszásban. Az Ér­sekvadkerti Általános Iskola fiú-kézilabdacsapata a keceli (Bács-Kiskun megye) kisdiá­kok ellen lépett pólyára, és nagy csatában egyetlen gól- különbséggel, 16—15-re ma­radt alul. Ezzel a negyedik helyen áll, innen folytatja a versenyt. Az úszószámokat a Csik Ferenc versenyuszoda 50 mé­teres medencéjében bonyolí­tották le. A lányok és a fiúk 50 méteres gyors- és hát­úszásban mérték össze tudá­sukat. Az összetett fiúcsa­patversenyben az úttörő-olim­piai bajnoki címet a dunaúj­városi Vasvári Pál Általános Iskola csapata nyerte a buda­pesti Szemere Üti és az egri 10. sz. Általános Iskola együt­tese előtt. A' lányoknál szin­tén a dunaújvárosiak nyertek, megelőzve a győri Móra .Fe­renc és a szolnoki Költői An­na Általános Iskola csapatát. A salgótarjáni Gagarin iskola tanulói mindkét nemben az utolsó, 22. helyen végeztek. Elsősorban oda is tanulni mentek... A kaposvári ipari szakkö­zépiskola tornatermében rendezik a tornászok viada­lát. Az első nap után a lá­nyoknál a Somogy megyei, Barcsi Általános Iskola leány­csapata vezet, második a szombathelyiek, harmadik a fővárosi Túrái Általános Is­kola együttese. A bátonytere- nyei kisiskolások — Vizovi- csek. Sulyok, Balázs. Fekete, Valyi, Csonka — a 20. helyen állnak. Bajnokot avattak a kajak­kenu egyéni számokban is. Nagy versenyeket vívtak a budapestiek és a nyíregyhá­ziak a desedai víztározón, a toponári városrészben. Az elsőség kérdésébe csak egy számban tudtak beleszólni a leninvárosiak. A salgótarjáni úszók ma vissza is utaznak Kaposvár­ról. Az érsekvadkerti kézi­labdázók délután fél ötkor lépnek pályára a Békés me­gyei Újkígyós fiúcsapata el­len, amely tegnap 17—9-re kikapott a komlói Fürst Sán­dor Általános Iskola együtte­sétől, s ezzel jelenleg a cso­port utolsó, hatodik helyén áll. Kaposváron egyébként szin­tén nem fogadta kegyeibe az időjárás az úttörősportolókat. A vasárnapi derült idő után tegnan borús, esőre hajló volt. az időjárás. ÁrP az országos döntő vendégei — köztük a nógrádiak is — jól érzik ma­gukat és izgatottan várják a folytatást. — telek — | Női NB II. és csapatsikerek Ilyen nagy volt a különbség Goldberger SE—St. Síküveggyár 29—8 (12—2) A Mátraaljai Ál­lami Gazdaság sportegyesületé­nek birkózószak­osztálya országos meghívásos úttö­rő A kategóriájú kötöttfogá­sú versenyt rendezett a mi­nap. A viadalon kitűnően szerepeltek a házigazdák. Versenyzőik közül Kovács Tamás (32) és Alapi Andrää (58) aranyérmet. Pál Ákos (29), Gubó Zoltán (41) és Kiss Tamás (45), _ második helyezést. Szabó József (35 kg) pedig bronzérmet szer­zett. Elindultak a viadalon az SKSE fiataljai is. Közülük Csanádi Szabolcs (32) ezüst­érmes lett, + 58 kg-ban pe­dig csak két salgótarjáni in­dult, közülük Vass Gábor bi­zonyult jobbnak Krakóczki Zoltánnál. összesítésben a MÁG SE 20 pontjával máso­dik helyen végzett a csapat- versenyben a 30 pontos BHSE mögött, harmadik a szolnoki csapat lett Vasárnap eldőlt a területi labdarúgó-bajnokság mind a hat csoportjában a bajnoki cípi és a kiesés kérdése. A mezőny egyik fele már ko­rábban bajnokot avathatott: a Mátra-csoportban a Ganz- MÁVAG, a Körös-csoportban a Délép, a Dráva-csoportban a Komló játszik hamarosan osz- tályozót azzal a három győz­tessel, amelyek kiléte tegnap­előtt derült ki. Mivel a lista­vezetők mindenütt pontot vagy pontokat szereztek a Az építők napján Párádon rendeztek országos meghívá­sos szabadfogású versenyt az 1970—72. között született sportolók számára. A viada­lon kilenc szakosztály 110 versenyzője indult, köztük a pásztóiak és a salgótarjániak is. A MÁG SE fiataljai kö­zül Hajnal Róbert (41), Lend- vai Zoltán (49) és ifj. Illés Rudolf (63) első, Tóth Gábor (38) második, Völgyesi Ár­pád (45 kg) harmadik lett súlycsoportjában. Az összesí­tett csapatversenyt a pásztói­ak nyerték 19 ponttal a BHSE és az Eger SE előtt. Hétfőtől mintegy száz bir­kózó vett részt kéthetes oász- tói edzőtáborozáson, köztük öten a szlovákiai Filakovóból. Július 20-án felnőtt szabad­fogású nemzetközi verseny lesz a nógrádi városban Prie- vidza—Filakóvo és a BHSE— Pásztó vegyes csapatai kö­zött. A viadalon világbajno­ki helyezettek is indulnak, köztük a volt pásztói Robot­ka István. zárófordulóban, így az újdon­sült'bajnokok: Motim TE (Ba- kony-csoport), Oroszlányi Bá­nyász (Duna-csoport) és H. Szabó Lajos SE (Tisza-cso- port). A Mátra-csoportban végül is a Síküveggyár (az 5. he­lyezett Nagybátony mögött) a 6. lett, megelőzve a H. Papp J. SE és a 30 pontos Sajóbá- bpny csapatéita Romhány a 11. helyeit végzett. A kiesők: B. Ép. Volán, Füzesabony, MVSC. után A hét végén lejátszották az utolsó két tavaszi forduló mér­kőzéseit a tenisz OB Ill-ban. A Salgótarjáni Lendület SE szomba­ton és vasárnap is győzött, így a szezon végén a bajnoki tabel­la élmezőnyében áll. Legalábbis egyelőre... Az idényzárón, a Dunakeszi elten ugyanis a ven­dégcsapat nem nyugodott bele vereségébe, és technikai okok miatt óvást nyújtott be. Rekla­mációjának lényege, hogy a nóg­rádi párosolt nem megfelelő sor­rendben foglalták el azokat a pályákat, amelyeken ellenük ját­szottak. Az ügyben szerdán hoz döntést az országos szövetség, igy később még visszatérünk rá. Eredmények: St. Lendület SE— MEAFC 7—2, győzelmek: Urban, Csomós. Básti, Bozgondi. Trizna, Kocza és az Urban—Kocza oáros. St. Lendület SE—Dunakeszi 6—1 (óvás alatt), gy.: Urbán. Csomós, Básti, Kocza és a Básti—Trizna. valamint a Kocza—Urbán páros. Sok orvosi felmérés bizo­nyítja, hogy a különböző pa­naszokkal orvoshoz forduló betegeknek közel a fele men­tes minden kimutatható szer­vi bántalomtól, mégis gyakran igen súlyos, vagy éppen tűr­hetetlen fájdalmak, rendelle­nességek gyötrik őket. Ezek a betegek gyakran nemcsak or­vostól orvoshoz járnak, költ­séges laboratóriumi vizsgála­tok tucatján esnek át, de ál­lapotuk vagy egyáltalán nem, vagy csak ideig-óráig javul a nyugtató és más gyógyszerek hatására. Erlangenben dr. G. W. Glatthaar arról számolt be, hogy intézetében Ans- bachban az ilyen neurotikus betegeknél, akik hol gyomor- bántalmak, hol bélpanaszok, hol székrekedés, hol fej-, has­Budapest, v.: Babos, Kovács. Síküveggyár: Le­ányváriné — Sza­bó (3), Kovács K. (—), Moczokné (—), Urvölgyi (3), Tóth M. (1), ■ Zubercsányné (—), Ko- vácsné (1), cs.: Fehérvári, Dancsák, Miklósné (kapus). Edző: Czimmer János. A bajnokságban veretlenül, pontveszteség nélkül vezető ellenfélhez esélytelenül uta­zott az erősen tartalékos Sík­üveggyár, különösen Tóth Éva, Gertner és Tarjáni Szilvia vagy derékfájás, álmatlanság, ingerlékenység, vagy búsko­morság miatt keresték fel az intézetet, először csak pszicho­terápiával kísérleteztek. Ki­derült, hogy a betegek pana­szainak türelmes, megértő meghallgatása már egymagá­ban többet használt ilyen esetekben, mint a legtöbbet dicsért nyugtatószer. Előse­gítette gyógyulásukat az is, hogy megtanították betegei­ket szabad idejük ésszerű ki­töltésére, és ha önbecsülésüket növelni tudták. De hasznos­nak bizonyultak a csoportosan is alkalmazott légzési gyakor­latok, és az autogén tréning is. Legeredményesebbnek azonban a rendszeres pszicho­terápia mellett a kiadós és rendszeres sportolás bizonyult, így például a rendszeres ter­mészetjárás, a távsíelés, az távollétében. A volt NB I-es játékosokkal és sok igen te­hetséges • fiatallal kiálló baj­nokjelölt, kihasználva a ven­dégek gyenge védekezését, gyors indításokkal már az első percekben tetemes előny­re tett szert. A szünetig egy­oldalú volt a játék képe. A 17. és 21. percben lőtte a tarjáni csapat a félidő két gólját. A fordulás után nőtt a bu­dapestiek előnye. A bátrab­ban játszó vendégek később már nagyobb ellenállást fej­tettek ki, góljaik számát meg­négyszerezték. Nagyarányú úszás, sőt még a rendszeres tánc is jelentősen hozzájárult e betegek gyógyulásához. A tapasztalatokon okulva 30 neurotikus beteget az első ki­adós beszélgetés után (életko­ruk 18—38 között volt) kizá­rólag csak sportkezelésben részesítettek 10 héten át. Az eredmények azt bizonyították, hogy a javulás mértéke na­gyobb volt, mint a csak pszichoterápiával kezeitek­nél. Hasonló tapasztalatokra tet­tek szert alkoholisták kezelé­sénél is, akik rendszerint tét­lenségre hajlamosak, és kez­deményezési készségük leg­többször kimerül abban, hogy a pohárhoz nyúlnak. Ha si­kerül őket eredményes elvo­vereségüket jórészt az okoz­ta, hogy az ellenfél góljainak kétharmada egész pályás letá­madásból esett, amikor Le­ányváriné már hiába próbált védeni. Bátrabb támadójá­tékkal és jobb védekezéssel még a tartalékos nógrádi csa­pat is szorosabb eredményt ér­hetett volna el. Kiállítások: 4 ill. 4 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 6/3. A Goldberger legjobb dobója: Magyar (11). Jók: Magyar, Soha, Bodó, Varga, Nádoriné, ill. Szabó, Urvölgyi. — mátyus — nókúra után —, vagy akár közben —, rábírni arra, hogy rendszeresen sportoljanak, ak­kor javul a betegek hangula­ta, szorongásaik, depresszióra való hajlamuk csökken, és si­kerélményeik nőnek. Glatthaar professzor még arról is beszámolt, hogy a neurotikus panaszaiktól rend­szeres és kitartó sporttevé­kenység révén megszabadult betegek önként elhagyták a nyugtatószereket, mert nem volt szükség rá. Beszámolt ar­ról is — ami egyébként régi tapasztalat —. hogy az álmat­lanságot is sikerült gyakran rendszeres sportolással és a sportolók csoportjába való be­illeszkedéssel megszüntetni. Szende! 1 NÓGRÁD - 1985. június 18., kedd v Terű éti labdarúgó-bajnokság Kik lesznek a feljutok? Nyugtatok helyett —- sport

Next

/
Oldalképek
Tartalom