Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-18 / 141. szám
Itt a 14-598! Lopunk mór korábban !$ helyt adott annak a bejelentésnek, hogy Salgótarjánban a Munkácsy u. 8-as számú ház előtt nem ég a lámpa. Körülbelül egy hónapja várják az ÉMÁSZ embereit. A sok telefonbejelentésre azt a választ kapták, hogy majd ha arra járnak, megoldják a problémát! Mind a mai napig hiába várják az ÉMÁSZ kocsiját — mondta el a lakók nevében is Falusi Jánosné. Növelik a munkaalkalmakat Fejlesztési elképzeléseiknek megfelelően, tovább kívánják növelni a munkaalkalmakat a Karancs Tsz vezetői. Eddig már társultak a szúpataki mészkő feldolgozására. Az itteni munkálatokat a termelőszövetkezet ' szakemberei irányítják majd. A Karancs völgyében megpróbálkoznak majd elektromos eszközök gyártásával, üdítő italok és ásványvíz előállításával, palackozással, a háztáji nyúlte- nyésztés és -feldolgozás megszervezésével, vilamint a fa- hulladék brikettálásával. Foglalkoznak olyan gondolattal is, hogy energetikai szállítópályák felújítását kezdik majd meg. íjászat Balsikerű versenyzés •Az elmúlt hét végén zajlott Budapesten a MALÉV Kupa íjászverseny. Hat nemzet íjászai között ott küzdött a salgótarjáni Petőfi SE két sportolója, Kósy Nándor (aki nemrég vidékbajnok lett) és Nagy Zsolt is. Az erős szél mellett még egy baleset — az íj eltörése — is megtorpan- totta Kósy Nándort, így végül csak az ötödik helyre futotta az erejéből, idegen, a -sajátjánál erősebb íjjal. A két fiatal jelenlegi szerelése csak szélcsendes időben alkalmas a versenyzésre — kétséges, hogy a négynapos, teljes távú bajnokságon el tudnak-e indulni. Magyar filmek külföldön Mészáros Márta „Napló gyermekeimnek” című alkotását bemutatják a sydney-i nemzetközi filmfesztiválon. A június 26-ig tartó eseményen az ausztráliai városban Gazdag Gyula filmjeiből retrospektiv vetítéseket is tartannak. Láthatja a közönség a „Társasutazás”, a „A sípoló macskakő”, a „Határozat” és a „Bástyasétány 74” című alkotásokat. A „Napló gyermekeimnek” című művet bemutatják a kolumbiai Cartagenaban is, a június 20-ig tartó nemzetközi filmfesztiválon. A Münchenben június 22— 30. között megrendezendő nemzetközi filmseregszemlén Kovács András „Szeretők” Szabó László „Sortűz egy fekete bivalyért” című produkciója képviseli a magyar film- művészetet, a gyermekíilm- szekcióban pedig bemutatják Sólyom András „Szegény Dzsoni és Árnika” című alkotását. (MTI) — Festett kelyhek Svédországba. Új tőkés vevőként tartják számon azt a svéd cé- eet, amelynek márciusban kezdtek el festett kelvheket szállítani a salgótarjáni öblösüveggyár dolgozói. A havonta kiszállított áruk értéke 600—800 ezer forint között váltakozik. Ugyanilyen összegre tehető majd a júniusban kiszállított ■ és kiszállításra kerülő áruk értéke is. NÓGRÁD Szocialista együttműködés a határőrség és a NÓGRÁD szerkesztősége között Tegnap Salgóbányán a KISZ politikai képzési központjában találkoztak a balassagyarmati határőrkerület és a NÓGRÁD -szerkesztőség vezetői, vezető munkatársai. Értékelték a két szerv között immár két évtizede létrejött és folyamatosan megvalósított együttműködési szerződést. Űjabb öt évre szóló szocialista szerződést írtak alá. A munkaprogramban szerepel az, hogy a szerkesztőség a jövőben is feladatának tartja a határőrszolgálat népszerűsítését. Sajátos eszközeivel segíti a határőrök, az Ifjú határőr jelöltek, hazafias, honvédelmi nevelését. - Foglalkozik a határőr úttörők, ifjúgárdisták, az önkéntes határőrcsoportok tevékenységével. Tájékoztatást ad közös rendezvényekről, előtérbe' helyezi a halárkerületi lakosság határőrizetet segítő tevékenységének népszerűsítését, foglalkozik a határőr-községek, határőrváros mozgalommal. Az eddig végzett munka alapján a NÓGRÁD szerkesztősége több vezető munkatársának kitüntetést, illetve jutalmat nyújtottak át a határőrkerület vezetői. Művészeti díj két balassagyarmati muzsikusnak Nógrád megyei sikernek is tapsolhatott a közönség a vasárnap este véget ért kaposvári VIII. országos kamarazenei találkozón. A többnapos seregszemlén 34 zeneiskola közel 130 tanára mutatkozott be, közöttük megyénkből a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola két tanára: Kanvó András és Perneczky Zsolt. A fuvola-zongora duó Bach- és Prokofjev-művek ki- ‘ emelkedő megszólaltatásáért művészeti díjban részesült. A díj a magyar kamarazenélés jeles apostolát, Weiner Leó zeneszerzőt ábrázoló bronzplakett. Különböző intézkedésekkel A Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet az előzetes információk szerint első féléves termelési tervétől, elsősorban a hosszan tartó téli hideg időjárás miatt háromnégy százalékkal marad el. A lemaradás elsősorban az építőipari tevékenységnél jelentkezik. A kiesés pótlását év végéig tervezik. Elérése érdekében tett eddigi intézkedéseket újabbak követik, önkéntes túlórákra kérik fel a dolgozókat, a szakcsoportok tagjait, ezen kívül, ameny- nyiben a feladatok sikeres elvégzése megkívánja, élnek a törvényben biztosított túlóra- elrendelésekkel is. A várható termelési lemaradás pótlásával egyidejűleg a tavalyinál kétmillió forinttal nagyobb nyereség eléréséről sem mondanak le. Kékcsőrű récék megmentése Különleges repülőgép érkezik szerdán Ferihegyre, Londonból. Egy Boeing 737-es típusú gép, kékcsőrűréce-tojá- sokat szállít hazánkba. Ez a madárfaj az 1960-as évek elején pusztult ki Magyarországról. Azóta nemhogy nem fészkel, de a legutóbbi 15 évben előfordulása sem bizonyított. A Magyar Madártani Egyesület egy tudományosan megalapozott program keretében kísérletet tesz a kékcsőrű réce Magyarországra történő visszatelepítésére. Korántsem egyszerű, külföldi segítségre szoruló feladatról van szó. Egy tenyészállományt kell kialakítani, amelynek szaporulatával megkezdhető a szaba- donengedés. Az angliai vízivadvédelmi társaság biztosít egv pár madax-at, amellyel megkezdhető a tenyészállo- mány felnevelése. Naptár 1985. június 18., kedd. Arnold napja. A Nap kel 4.46 — nyugszik 20.44 órakor. A Hold kel 4.17 — nyugszik 21.15 órakor. Épület a levegőben Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1890. június 18-án, született Szentendrén, és 77 éves korában, 196 7 júniusában halt meg Budapesten Ferenczy Béni szobrász, grafikus, a XX. századi magyar művészet kiemelkedő egyénisége, kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, Ferenczy Károly festőművész fia. Időjáíás szerdától szöulijaiig Várható időjárás az ország területén ma estig: Eleinte túlnyomóan borult idő lesz újabb esővel, záporral. Később északnyugat felől csökken a felhőzet. A felhőátvonulásokból szórványos eső, zápor valószínű. Az északnyugati, majd északkeleti szél sokfelé megerősödik, helyenként viharos széllökések is lesznek. Legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 19 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Felhős és napos időszakok váltogatják egymást. Záporokra többízben lehet számítani. Az évszakhoz képest hűvös marad az idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 7, 12 később 10, 15 fok között várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 16, 21 fok között, később 20 fok körül lesz. Jelentős meny- nyiségű (legalább napi 5 milliméter) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. — A buják! vasárnapot bemutató értékelő írásunkat anyagtorlódás miatt lapunk holnapi számában tudjuk közzétenni. Totónyereményelc A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 24. fogadási héten 13 plusz 1 találatos szelvény 589 darab, nverményük egyenként 9275 forint. 13 találatos szelvény 178 darab, nyerményük egyenként 6468 forint. 12 találatos szelvény 12 379 darab, nyereményük egyenként 267 forint. 1-1 találatos szelvény 88 372 darab, nyereményük egyenként 37 forint. 10 találatos szelvény 373 408 darab, nyereményük egyenként 17 forint. A kifizetések időpontja: 10 000 forint alatt június 22- től, 10 000 forint felett június 27-től. (MTI) i— Országos érdeklődés. A kiváló szövetkezeti címet elnyert Karancs Termelőszövetkezetben alkalmazott ösztönzési rendszert a mai napig 9, köztük a megyehatáron kívüli termelőszövetkezet vezetője tanulmányozta a helyszínen azzal, hogy otthoni körülményeikre szabva alkalmazzák majd. A Cserhát hegy vadregényes vonulatai alatt húzódnak m eg a szandai új lakások. Az utóbbi esztendőkben sokan építettek maguknak korszerű otthonokat a településen, új Utcarosok alakultak ki Szán dán. —-kj— Hazánkban eddig még nem alkalmazott módszerrel erősítettek meg egy épületet Nagykanizsán: valósággal a levegőbe emelték a Tungsram Rt Fényforrásgyár egyik kétszintes üzemcsarnokát, miközben az alatta kialakított üreget vasbetonnal öntötték ki. A különleges beavatkozást az tette szükségessé, hogy a két összeépített, de külön alapozással készült épület egyike még 1973-ban süllyedni és dőlni kezdett. A lassú eltávolodás következtében a két fal között már 40 centiméteres hézag keletkezett. A szakemberek életveszélyesnek minősítették az üzemépületet. Helyreállítására a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat hosszas és alapos mérések után tervet készített, a munka kivitelezésére az Aknamélyítő Vállalat dorogi körzetének dolgozói vállalkoztak. A két épület között két aknát mélyítettek, s ezekből kiindulva vágatokat hajtottak ki a megroggyant üzemépület alapfala alá. A vágatokban úgynevezett megavasbeton cölö— Újszerűség, hatékonyság. A Kiváló áruház címmel kitüntetett salgótarjáni Centrum Áruház kollektívája az újszerűség és a hatékonyság jegyében 1984-ben 65 kiemelt kereskedelmi akciót rendezett, a rendszeres Centrum-hétfőkön és bevásárlócsütörtökökön kívül. Ezt a célravezető, lakosság javát szolgáló előnyös szokásukat az idén is •megtartják: június végéig 25—30 kiemelt akcióra kerül sor. — Nyolcadik alkalommal rendezte meg szombaton a 2. számú Volán Vállalat tűzoltóversenyét rajai részére. A versenyen részt vett Bella Géza tűzoltó alezredes. Nógrád megye tűzóltóparancsnoka, és Tárkányi János tűzoltó őrmester, Salgótarján tűzoltó1 parancsnoka. A rossz idő ellenére rendkívül szoros volt a küzdelem, nagyszerű időeredmények születtek. Az első helyezést a balassagyarmati üzemegység tűzoltóraja érte el, megelőzve a vállalati központ és a bátonytere- nyei üzemegység csapatát. — Kiválasztják a küldötteket. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek vállalata tanácsa megválasztó előkészítő bizottság az első szakasz munkálatainak befejezése után úgy döntött, hogy június 30-ig ki kell választani a gyárrészlegek és főosztály dolgozóinak küldötteit. Az ezzel kapcsolatos munka lassan a befejezéséhez közeledik. — A kaukázusi természetés vadvédelmi terület tudósai befejezték a vadaspark területén és környékén élő állatállomány téljes körű felmérése során kapott adatok feldolgozását. Az állatok számbavétele azt bizonyította, hogy például a bölények száma elérte a határértéket — 900 állat él itt. Ezen kívül még 300—500 bölény szorult a vadasparkon kívülre. Ez az állatfaj' nemrégiben még kihalás szélén állt. Megelőzni a burgonyavészt Az elmúlt napok hűvös, csapadékos időjárása optimális feltételeket teremtett a bur- gonyavész-fertőzések kialakulásához, s egyre több helyen jelentek meg a betegség első tünetei. Ugyanakkor országszerte záródtak már a burgonyasorok, az állományok tehát már mindenütt fogékonyak a fertőzésre. A károkozó felhalmozódása és terjedése ezért az időjárás függvénye. A közeli napokban előreláthatólag a betegségnek kedvező, csapadékos, mérsékelten meleg idő lesz, ezért az első megelőző védekezéseket, esőhuliást követően az inkubációs idő lezárulása előtt el kell végezni. A védekezések ütemezésénél figyelembe kell venni, hogy a korai burgonyafajták fogékonyabbak a fertőződésre. pöket préseltek a földbe, 9 méter mélységbe. Az így kialakított ..nagy teherbírású cölöpsorra rászereltek egy hidraulikus > berendezést, amellyel megemelték az 1200 tonna súlyú üzemcsarnokot. Az előkészületek két és fél hónapig tartottak, az emelés órák alatt megtörtént. A levegőbe emelt csarnok alá acél távtartó szerkezetet építettek be a dorogi aknamélyítők, ezután kiszerelték a hidraulikus berendezést, majd betonnal kitöltötték az egész üreget. Ilyen módon helyezték új betonalapokra és „egyenesítették ki” a megroggyant épületet, amely most már rendeltetésének megfelelően újra használható. A nagykanizsai üzemcsarnok helyreállítása technikai bravúrnak számít. Most ismét hasonló munkára készülnek- az aknamélyítők: Dunaúivá osban megsüllyedt és'dőlni kezdett egy víztorony. A Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat szakemberei már készítik a torony megmentéséhez Szükséges tervet. (MTI) — „Ma éjjel táncolnék...” címmel operettest színhelye volt hétfő este a .salgótarjáni József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ. A Magyar Média műsorában többek között fellépett Felföldi Anikó és Kovács Zsuzsa. Bevált az „együttszülés" V Kedvezőek az „együttszülés” első tapasztalatai a MÁV Kórház és Központi Rendelő- intézet 'szülészeti és nőgyógyászati osztályán, ahol lehetővé tették, hogy az apa jelem lehessen amikor felesége szül. Miként dr. Marton István főorvos Molnár Erzsébetnek, az MTI munkatársának elmondta, sok ilyen szülés azonnali és későbbi hatásának elemzésekor megállapították: ez a mód előnyös mind a szülő nők, mind a családok számára. A szülésnél jelenlevő férjek kivétel nélkül helytálltak a nálunk még kevéssé ismert szerepükben. Szeretettel, biztatással segítették vajúdó feleségüket, akik éppen ezért a vártnál könnyebbnek érezték a szülést. A férjek megille- tődve nézték gyermekeiket, akiket életük első pillanataiban édesanyjuk hasára helyeztek. Ezeknek az apáknak, a többsége jövendő gyermekei világrajövetelénél is szeretne jelen lenni, s aktívabban vesz részt kicsinye gondozásában, szorosabban kötődik családjához. A közös élmény erősítheti a házastársak, a szülők éá a gyermekek kapcsolatát, a családi köteléket. A MAGVAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényben: 1985. június 18. Deviza vételi árf. 100 eladást Ft-ban Angol font 6470,89 6483,85 Ausztrál d. 3373,41 3380,17 Belga f. 82,07 82,23 Dán korona 461,06 461,98 Finn márka 796,27 797,87 Francia f. 542,60 543,68 Hollandi f. 1468,01 1470,95 Japán y. (1000) 203,98 204,38 Kanadai d. 3712,72 3720,16 Kuvaiti d. 16767,93 16801,49 Norvég k. 575,10 376,26 NSZK m. 1634,29 1657.61 Olasz I. (1000) 25,97 26,03 Osztrák s. 235,42 235,90 Portugál e. 29,11 29.17 Spanyol p. 28,92 28,98 Svájci f. 1967,62 1971.56 Svéd k. 572,12 573.26 Tr. és cl. rubel 2597,40 2602,60 USA d. 5079,01 5089,17 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1985. űnius l-l közlésnek megfelelően vannak érvényben. NÓGRÁD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóczi Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHl) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a (KHI) 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre! 129 forint, egy évre; 516 forint, Előállítja; a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf„; 96. Felelős vezető; KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-155«.