Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-25 / 121. szám
„Legfontosabb a bizalom” Interjú Radácsi Lászlóval, a városi-megyei művelődési központ Igazgatójával A salgótarjáni József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ élén — Radácsi László személyében — az év elejétől új igazgató áll. Ha a megyei művelődési intézményhálózat tevékenységéről van szó, a közvéleményt persze nem a személyi, hanem a tartalmi változások, a „produktum” színvonalának milyensége érdekli. Mégis, amikor egy-egy kulturális rendezvényről véleményt mone dunk (márpedig ki ne mondana véleményt), akkor köz- vetve-közvetlenül a szervezők, a rendezők, vagyis a hivatásos népművelők munkáját is minősítjük. Legtöbbször anélkül, hogy személyüket, elképzeléseiket, szándékaikat, gondjaikat ismernénk. Az igazgató úgyszólván naponta szembesülhet „véleményünkkel”. Ezúttal azonban Radácsi Lászlót kértük fel — egy interjú keretében — a véleménynyilvánításra. ! — Hogyan lett népművelő? — Nem akartam mozdony- vezető lenni... Egyébként az amatőr- és a klubmozgalom, továbbá néhány közmegbí- eatás indított el a pályán. Különböző okok miatt ez a hatodik munkahelyem és a tizedik munkaköröm. Tanulság?... Nem biztos, hogy a közösség hasznát jól szolgálja az állandó „betanulási”, illetve bizonyítási kényszer. Persze, ezen a pályán nélkülözhetetlenek a tapasztalatok, de egy ponton túl, ezek sokfélesége is nyomasztó lehet. — Az intézményvezetőket nem választják, hanem kinevezik. ön hány évre kapott bizalmat? — Erről nem volt szó. — Es ön mennyi időre előlegez bizalmat saját magának? — Kevesebbre, mint gondolná. — Az irányító munka melyik eszközét tartja legtöbbre? — A bizalmat, amíg arra méltó, aki kapja. — Bizonyára ismeri az önről keringő ellentmondásos véleményeket. Nem zavarja? — Eddigi munkaköreimből is gyakran adódtak népszerűtlen feladataim. Mentségemre szóljon, hogy mindig igyekszem azt termi, amit legjobb meggyőződésem, hitem szerint tennem kell. — Mostani helyzete s«m lehet könnyű, ha a közvélemény — és nyilván az irányító szervek — is gyors döntéseket várnak öntől... — Például? — Természetesen az intézmény presztízsének növelése, a tartalmi munka színvonalának emelése érdekében. — Eddig sem csak a saját fejem után mentem. Fegyelmezetten kellett képviselnem a kollektív bölcsességet, vagy épp elősegíteni a helyes dön_ tések megtalálását. Most sem rajtam múlnak csak a dolgok. Vagyunk vagy nyolcvanat!, akik bért, és elég sokan, akik tiszteletdíjat kapnak ennél az intézményhálózatnál... Azután nem szabad elfelejteni, hogy a városi-megyei művelődési központnak is van fenntartója, vannak irányító testületéi. — Korábban ön is irányítóként dolgozott. Előbbi mondata viszont mintha már túlzottan is az „irányított vezetőé ” lenne... — Az „irányítók” bizonyára tiszteletben fogják tartani az intézmény, a népművelői szakma relatív autonómiáját mindaddig, amíg garanciát látnak az irányok és az arányok helyességére, a megvalósítás minőségére. Az irányítók akkor szólnak direkt módon bele egy intézmény munkájába, ha az az intézmény megbízhatatlan. — A megyei művelődési központ . megbízható intézmény? — Ma még több mindenben nem az. — Miért? Túlzottan nagyok az intézménnyel szemben támasztott lakossági követelmények? Túl sokan akarnak beleszólni az intézmény munkájába? Túlságosan nagyok a belső feszültségek? Avagy túlzottan sok funkciónak kell megfelelnie az intézménynek? — Is-is, de ezt lehetetlen röviden megválaszolni. Hogy egy megye, egy város saját Intézményei között miként osztja el a tennivalókat, az függ a megye hagyományaitól, intézményi ellátottságától és az intézmények teherbírásától. Hogy a JAVMMK-nak jelen pillanatban túl sok funkciója van-e, az nem kérdés... — Ha a városi-megyei művelődési központ túlterhelt intézmény, akkor a tervezett változtatások között feltehetően a terhek csökkentése a legsürgetőbb feladat? — A gyors megoldás rendszerint nem megoldás, de momentán a változás feltételei is hiányoznak. — Konkrétabban?! — A feladatok megoldására nincs elegendő és megfelelő szakember. — Pedig sokak szemében időnként úgy tűnik, hogy indokolatlanul sokan dolgoznak az intézményben... — Időnként nekem is. Egyfelől kétségkívül előfordul olykor „kapun belüli munka- nélküliség”, másrészt viszont kevesen vagyunk. Egy — állagát tekintve — leromló művelődési intézmény, egy már leromlott állagú hálózattal, rengeteg műszaki, karbantartási feladatot ad. — Mint igazgató, mitől fél leginkább? — Szakmánk képzett művelőinek tartósan mutatkozó hiányától, lakáshoz való jutásuk kilátástaLanságától, az anyagilag fedezetlen „muszájvállal ásóktól”, a takarítónők felmondólevelétől, a tizenkét salgótarjáni peremkerületi intézmény állagának további romlásától, a munka elől kibúvókat kereső kollégáktól, a feltételeket figyelmen kívül hagyó külső és belső igényektől, kérdésektől. .. Elég ennyi?! — ... Es mit remél? — Visszahódított közönséget, népszerűbb hangversenyeket, nívós művészeti együtteseink teljesítményének szinten tartását, technikai eszközparkunk modernizálását, a „Közösség háza” és a „Munka és művelődés” mozgalom hatókörének bővülését, a Beszterce-lakótelepi közművelődési és a társadalmasítás! kísérletek sikerét... — Mi a véleménye a művelődési otthonok válságjelenségeit hangoztató vitákról, a divatos közművelődési kísérletekről? — A válságjelenségek „eL méietileg” nem nagyon foglalkoztatnak akkor, amikor konkrét tüneteit közelről alkalmam van tapasztalni. Gyakorlatilag viszont a válság — számomra — minden esetben megoldandó feladatot jelent. Ami a divatokat illeti, azok „hivatalból” érdekelnek. A művelődésben, szórakozásban fel-feléledő hullámok ragyogó lehetőséget adnak az állandó készenlétre, egy-egy réteg aktivitásának fokozására. A szakmai „divatokkal’ azonban csínján kell bánni! Mert. ami valahol jó, az nem biztos, hogy másutt is az. — ön, hogyan érzi; most ió helyen van? — Néha irigylem a mozdonyvezetőket. .. Pintér Károly Kasa János rajza A HÓNAP M0TÄRGYA A Mikszáth-gyerekek játékszamara és mézescsupra Nem fetisizálom, de mélységesen tisztelem az ember tárgyait. Bármerre vetődöm ide. haza és külföldön, mindenütt fölkeresem azoknak az íróknak, költőknek, festőknek házait, emlékhelyeit, akik számomra a legkedvesebbek, műveik által ösztönzést nyújtanak arra, hogy legalább az élet legszebb pillanataiban a zaklatottság, vagy éppen a hétköznapi szürkeség fölé emelkedhessen a lélek. Az irodalom és a más művészetek óriásai elsősorban műveikben, szellemiségük folyamatos sugárzásában élnek tovább. Mégsem érthetők meg egészen, ha nem járjuk be azokat a tájakat, amelyek életükben övezték őket, esetleg nem ismerjük meg apró használati tárgyaikat, amiket maguk körül tudtak munkáshétköznapjaik során. Így például másként olvasom Cse- hovot, mióta jaltai házának verandáján rápillantottam a kopott hintaszékre, amelyben pihent, tekintetét a kéklő tengeren nyugtatva, asztalára, amelyen írt, képeire, amiket látott a falon, köztük Isznak Levitán, kedves festője műveit, a közép-orosz táj ihletett sugárzásának megtestesítőit. Másként hangzanak Berzsenyi Dániel költeményei, ha legalább egyszer kipillantottunk szülőházának kis ablakán, Egyházashetyén, hallottuk az itteni szél zúgását, hogy ,„zúg immár Boreasz a Kemenes fölött”, s a „szárnyas idő” elröpül. Ezért néztem meg Zichy Mihály tárgyait Zala faluban, és a Kaukázus magasodott föl emlékeimben, a grúz föld, ahol ő is hosszabb ideig élt, Sota Rusztaveli, a történelem. Gauguin ecsete Párizsban, Martirosz Szárjáné Jerevánban, ugyanazt a kicsi, de erős kapcsot jelenti számomra, amely —, ha nem is helyettesíti —, mégis valamiképpen a „személyes” találkozás örömére emlékeztet. Olyan érzése van az embernek, hogy találkozott a tárgyak hajdani tulajdonosaival. És ez nem is egészen indokolatlan, hiszen a legnagyobbak esetében csaknem mindig igaz, hogy tárgyai jellemzőek az emberre. * Sokak számára a legkedvesebbek közé tartozik Madách Imre és Mikszáth Kálmán életműve. Nógrádban róluk különösen sok szó esik, hiszen ez a föld az ő szűkebb pátriájuk. Csesztvén, a hajdani kúrában van Magyarország egyetlen Madách-múzeu- ma. Horpácsot Király István a „magyar Jasznaja Poljana”- nak nevezte. A balassagyarmati Palóc Múzeumban Madách- és Mikszáth-emlékszo- bák fogadják az érdeklődőket. Nógrádban ezek a „kötelező” látnivalók közé tartoznak. A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum irodalomtörténeti gyűjteménye ugyancsak sok-sok tárgyat, Írott és képi dokumentumot őriz az ő életükkel, munkásságukkal kapcsolatban is. A Hónap műtárgya a múzeumban most éppen két kedves tárgyat mutat be, a Mikszáth- gyerekek játékszamarát és mézescsuprát. Mikszáth Kálmán unokájának felesége, Mikszáth Antalné 1984-ben ajándékozta ezt a játékot a múzeumnak. Szintén az ő ajándékaként gazdagodott orosz, angol, német, szlovák nyelvű Mikszáth-művekkel aa irodalomtörténeti gyűjtemény. A dokumentumok között érdekesek a Mikszáth Kálmán gyermekeiről készült eredeti fényképek. A családtagok és a leszármazottak ezeken a fotográfiákon gyakran éppen horpácsi környezetben jelennek meg. Ugyancsak ajándékként került a múzeum birtokába egy. az 1920-as években Horpácson készült mozgófilm, amely ifjabb Mikszáth Kálmánt és családját mutatja be. Az ajándékok között értékes eredeti tárgyak, például tálalószekrény és több apró használati eszköz is van, köztük a Mauks-család tulajdonából származó kávéscsésze, cukortartó és mézescsupor. Ez utóbbit most szintén be. mutatják a múzeumban. A kis kamaratárlathoz — miként korábban is — tájékoztató lapokat kaphat a látogató, a fenti adatok szintén ebben találhatók. A tárgvi világ kedves része volt Mikszáth Kálmán otthonában a gyermekek játékszamara és mézescsupra. Mára irodaimi hagyomány, amelynek idézése a szűkebb tájhaza szép kötelessége. j Tóth Elemér ] Könyvekről a kovácsolóüzemben Ä gyakran igen nehéz testi munkát végző vasipari dolgozókról bizonyára sokan azt hiszik, osaik elvétve, amolyan csodabogárként akad köztük olvasó, könyvszerető ember. Aki kemencék mellett izzad, fémeket formál, három műszakban dolgozik, annak nincs kedve munka után könyvet venni a kezébe — főleg, ha még egyéb keresetkiegészítő tevékenységet is végez. Hogy ez nem teljesen igaz vélekedés, arról a minap a Salgótarjáni Kohászati Üzemek kovácsoló gyáregységének „A” ü emébem győződhettem meg. A Kohász-könyvtár legnagyobb üzemi letétjét több mint két évtizede Czipó Gá- borné üzemírnok kezeli. Két év múlva készül nyugdíjba, akkor 40 éves itteni munka áll mögötte. Jól ismeri az embereket, kapcsolatukat a könyvökkel. — A kétszáz dolgozó közül 140-en iratkoztak be, most 70 körüli az aktív kölcsönző. A tasakok vándorolnak a dobozban. Ahogyan beköszönt a kerti munka szezonja, az építkezések ideje, akkor sok kiürül. Ahogy keresgél a kölcsönződobozban, az egyik tasakban piros bélés villan elő; a százast magától hozta az egyik olvasó, aki bevallotta, a könyvet elvesztette. Most éppen 1139 kötet zsúfolódik a két üveges szekrényben. Legutóbb százat hoztak frissítésül. Régen csak egy ruháskosár szolgálta a cserét, mostanában általában már kocsit adnak hozzá. Czipóné nem sajnálja az időt, hogy munka után még bent maradjon rendezgetni a könyveiket, csere előtt válogasson. Talán éppen ezért lett a csöppnyi letétből ilyen szép állomány. — Hogy kik jönnek hozzám? Az itt dolgozók minden rétegéből vannak. A műszakiak kivétel nélkül, de a kovácsok, a betanított munkások éppúgy képviseltetik magukat. Az asszonyok gyakran YÄNDORLÖ tasakok ELSŐ HELYEN A TÖRTÉNELEM erdőjárAs AZ UNOKÁVAL a gyereküknek, unokájuknak is visznek olvasnivalót. Van egy idős cigányember, aki nem tud olvasni, de ő is megfordul nálam. Esténként a felesége szokta felolvasni neki, amit kivisz... Nagyon jólesett, amikor ezért a tevékenységemért Kiváló dolgozó kitüntet tést kaptam. Ha nyugdíjba megyek, ez az elfoglaltság is hiányozni fog. A kemence mellől jött el néhány percre Bade Gyula sajtolókovács. A jó kedélyű fiatalember azzal kezdi: ó bizony gyakran kér „protekciót”, mert 5—6, néha nyolc könyvet is elvisiz, amikor kedvére valót lát. — Első helyen a történelem, a politika áll, de szeretem a „szerelmes kömyvéket” és a krimit is. Van, hogy a feleségem is elolvassa, amit hazaviszek, vagy a fiam kéri el. Az utóbbi időből az Egri csillagok, a Szép asszonyok egy gazdag házban volt a kezemben; olvastam egy művet, a kubai forradalomról is. A horgászaton kívül különös hobbim nincs. De a halles órái alatt sem ritka, hogy lapozgatok. Otthon körülbelül 500 kötetes a könyvtárunk. Ebben lexikonok, politikai könyvek, szakmába vágó munkák is akadnak. Ügy tartom, aki könyvet akar venni, inkább lemond egy-két sörről, vagy maszekol egy kicsit, nem a drágaságra hivatkozik. Szerintem akár a pénz, akár az idő hiánya nem igazi akadály, Bertók Béla szárazkösző- rűsről nehezen hiszi el az ember, hogy negyven esztendeje az üzemben dolgozik. Amikor magáról, kedvenc hobbijairól kezd beszélni, már értem a titkát: a természet régi rajongója és tud pihenni. A gyári természetjáró szakosztá lyna k negyedszázada a tagja, évekig megyei elnök volt. Járja az erdőket, hegyeket, sokat utazik szabad idejében. Mostanában a hétéves lányunokájával együtt indulnak útnak a hét végeken. A kislányt 29 évesen özvegyein maradt édesapja neveli, aki a nagybato- nyi gépüzem villanyszerelője. Az egész család nagy kedvelője a könyveknek; másfélezer kötetnyi házi könyvtáruk van. — A feleségem szokta megrendelni a könyveket, kinézzük ami szükséges és egy- egy nagyobb tételt résziletekben fizetünk. A történelmi, háborús könyvek ma is érdekelnek, szeretem a jó krimiket, az unokám nagy örömére sok a természettel, állatokkal, madarakkal, utazással kapcsolatos mű is a polcokon. A fiam a legdrágább szakmai kiadványokra sem sajnálja a pénzt, ha fontosnak tart valamit. Nálunk ragályos az olvasás. Ahogy ismerem a munkatársaimat, az idősebbek és a fiatalok között többen töltik olvasással a szabad idejüket. Martiníkó László kovácsnak is vagy 50 ezer forint értékű otthoni könyvtára van. Az unoka, a természetjárás és az olvasás jól megfér Bertók BéLa szabad óráiban. Ennek is van egy titka: a tévéműsorokat csak „szemezgeti”, a jó filmeken és a meccseken kívül mást ritkán néz. Korán kel, de korán fekszik — a még öt évig tartó gyári munkát és a pihenést jól összeegyezteti. Azt valija. a viszonylag szerényebb jövedelemből is ki léhet jönni, nem érdemes a pénzt hajszolni az emberi élet értékei, a pihenés helyett. «■- , G. Kiss Magdolna \ 4 r
